Lana testalkata felettébb vékony és homokóra alakú. Nincsenek olyan formás idomai, mint az ideálnak, csupán kicsit izmos a lába és a combja.
A lapockájánál van egy nagyobb heg, ami a támadásból maradt meg. Ugyan apróság, de ha hegek, akkor a lábfeje tele van velük és emiatt utálja a szandált, a papucsokat a nyitott cipőket.
Szeret nőiesen öltözködni, kifejezetten előnyben részesíti a szoknyákat és a magas sarkú bokacsizmákat. Noha csizmát nem mindig hordhat – ha csak nem akarja a meleg napokon az emberiséget megölni a lábszagával –, ezért a tornacipőből és lezserebb felsőkből igyekszik kihozni a maximumot.
Régen Szvetlana emelt fővel, akár egy modell úgy sétált, de mostanra feszengve, általában lehajtott fejjel közlekedik…
Sötétbarna haja pedig függönyként takarja el az arcát, a tekintetében tükröződő gyanakvást.
A hangja ettől sokatmondóbb, ezért is választja mindig a csendet… ha mégis beszédre nyílik a szája, akkor az ízes szláv akcentusában ott van mindaz, amit rejtegetni próbál.


Jó tulajdonságok:
- Lojális: Lana olyannyira lojális, hogy kissé már merev. A barátságokra és a szerelmekre jelentősen igaz ez. Megbízható, ha valamit megígér, akkor az úgy is lesz.
- Nyitott: Mivel Szvetlana az énkeresés és az „őrület” két végpontja között ingázik, így semmitől se zárkózik el. A szülei mellett a materializmuson és a realizmuson alapuló világ nézeteit vallotta, de amióta Rose Harbor-ban van, azóta a rejtélyekkel átszőtt spiritizmusban keresi az igazságot.
- Empatikus: A szülei szigora és érzéketlensége odavezetett, hogy Lana érzékeny, együttérző felnőtté vált. A gyerekek ezért is jó társaság a számára, mert képes rájuk hangolódni és a legaprócskább zúzódástól való zokogást is jól tudja kezelni.
- Talpraesett: A talpraesettséget akkor fejlesztette mesteri szintre, amikor versenyeken majdnem nagyokat zakózott és improvizálni kellett a kűrnél. Ezt a hétköznapi életben is megtanulta kamatoztatni.

Rossz tulajdonságok:
- Szeszélyes: Vannak nála trigger-pontok, amik hol pozitív, hol negatív irányba sodorja az érzelmeit. Például, ha valakinél úgy érzékeli, hogy lekezelő vele, akkor egyből édesanyja jut eszébe és hirtelenharagra gerjed. Nem számít, hogy ki mondta, milyen kontextusba, és az sem számít már semmit, hogy előtte pár perce sírva nevetett.
- Túlgondoló: Szvetlana koponyájában állandóan hánykolódnak a gondolatok. Minden mozzanatot végig boncol és ezeket pedig negatív értelemben újraértelmezi. A figyelme sohasem lankadhat, fel kell készülnie a legrosszabbra, a veszélyre.
- Emberkerülő: A mentális problémáim és a „rohamai” miatt izoláltan él. Fél a rohamoktól, a rosszulléttől.
- Szarkasztikus: Lana elég passzív-agresszív személyiség, így általában a szarkazmust választja fegyveréjül. Mentségére szóljon, hogy van, amikor saját magára is használja, főleg, ha valamit eltolt, cikis helyzetbe került.


Szvetlana-val könnyen el lehet beszélgetni, alapvetően barátságos, csupán át kell törni nála a félelem és a gyanakvás falát.
Egyelőre a mágikus lényektől kifejezetten tart, ezért itt több idő kell neki, hogy ne meneküljön el fejvesztve, egyáltalán meg merjen mukkanni.

A gyerekeket és az állatokat szereti, szóval nála ez gyengepont. Manapság már hülyeségből mondják, hogy a kutyák jók az ismerkedéshez, pedig Szvetlana-nál ez hatványozottan igaz. Egyből elfelejtkezik magáról, csak a kutya bájos pofijára fókuszál.

A korcsolya szerves része az életének, és bár gyerekeket oktat, attól még szívesen megtanítja bárkinek a korcsolyázás alapjait.


Rejtély és annál több tabu övezi az Ivanovna család múltját. Nem lehet véletlen, hogy a két testvér Alexandr és Nikolaj eltávolodott egymástól. Nikolaj – Szvetlana édesapja – vallja a közelmúlt hiedelmeit, de ezen már Alexandr túl látott, ő az igazságban él.

Szvetlana-t nem foglalkoztatta különösebben a családja múltja, de édesapja és bácsikája közötti ellentét sem.

A lány számára, akkor kezdett értelmet nyerni az egész, amikor egy mágikus lény majdnem megölte őt. Azon az éjszakán a villámok heves fényjátéka a viharfelhőket és a sötétséget is maga mögé utasította… Lehetséges, hogy Lana is ott volt valahol a fényjáték mögött, ahol lelkének egy darabja is odaveszett.

A támadás után nem volt már ugyanaz az ember. A testén túl a szelleme is átformálódott, aminek köze volt a családja múltjának… Akadtak ugyanis felmenők, akik boszorkányok voltak és egyik alapképességük volt a lények érzékelése.

De kik voltak ezek a boszorkányok?
Az Ivanovna család egy belterjes kovent alapított még a Romanov-ház felvirágzásakor. A Romanov dinasztiát a kezdetektől támogatta a koven, hiszen elfogadást, hatalmat és minden földi jót ígértek.
A boszorkánymesterek csak egyrésze kapta meg ezt a kiváltságot, a többiek vagy feladták a boszorkány mivoltukat, vagy elcsábította őket a sötétség. Szvetlana családja már az elején lemondtak az erejük gyakorlásáról, szándékosan emberekkel kötöttek házasságot, hogy békében élhessenek, kikopjon a mágia a családból.

Ez a fajta megosztottság vezethetett az Ivanovna család szétszakadásához és a Romanovok vesztéhez is.
A dinasztia az 1900-as évektől hanyatlani kezdett elsősorban politikai szempontból, a háborúk miatt gazdaságilag tönkre ment az ország. Ugyancsak felvetés, de szinte átokszerűen, sorra követte egymást a gond, a tragédia a házon belül.

Lehetséges, hogy a sötétségben elveszett Ivanovnák revansot akartak venni a dinasztián és az őket eláruló boszorkánymestereken. És bár közvetetten segítették elő a cári család bukását, hogy az embereket felbujtották, a képességeikkel manipulálták őket, de lényegében ezzel is rontották a család népszerűségét.

Az Ivanovna családon belül, akkor kezdődött a vérengzés, amikor a fehér mágiát használó Ivanovnák megszerették volna védeni a Romanov-házat.
Végül, mint egy tanmesében a jó, a fény győzedelmeskedett. Megölték vagy kiűzték Oroszországból a sötét útra tért boszorkányokat…
Viszont ez kevésnek bizonyult ahhoz, hogy a cári családot megmentsék, hiszen a tömeg haragját és az új eszméket zengő kiváltságos embereket nem lehetett - valahol már nem is akarták - elnyomni a világos mágiát használó boszorkányok.
El kellett jönnie egy új kezdetnek, nekik pedig háttérbe kellett vonulniuk.

Nos, Lanának ebből a vérvonalból csupán egy cseppnyi jutott, így a természetfelettiek közelében hirtelen, erős halántéki fejfájdalom, illetve mellkastájékon feszítő érzés jelentkezik. Ezek a tünetek egy percig se tartanak.
Ha mellette marad a lény, akkor a roham nem húzódik el addig, amíg el nem megy.
Ha több lénnyel találkozik egyszerre, akkor intenzívebb a fájdalom, de ugyancsak nem húzódik el hosszú percekre.
Vannak olyan természetfeletti lények is, akiket nem tud érzékelni. Ilyenek például a gyerekkorban lévők.


Szvetlana ismerte jól a szegénységet, ugyanis Oroszország nyomornegyedébe született.
Az édesanyja nagy álma volt, hogy versenyszerűen korcsolyázzon a nemzet színeiben, de az ínszalagszakadás tönkretette a karrierjét. Lana érkezése pedig egyet jelentett azzal, hogy ő beteljesíti azt az álmot, amit anyja nem tudott elérni. Az édesanyja erőskézzel vezette a lányt a műkorcsolya irányába.

Gyerekkorában sokszor sírta át az éjszakát, rettegett a következő edzéstől.
Ritkán kapott elismerést, az edzője és a szülei is addig hajtották, amíg hólyagos, vértől ázott nem lett a korcsolyacipője. Egészen fiatalon kialakult nála a testképzavar, amivel folytonos küzdelemben állt.

A kamaszkora meghatározó része volt, hogy a jégtáncos partnerei cserélődtek, míg tizenhat évesen meg nem ismerte Mikhail-t. Vele jutott ki nagyobb versenyekre és vele érte el a legjobb eredményeket is. Lelkileg is stabilabb lett.

Nyolc évig versenyeztek páros műkorcsolyában, míg a srác ki nem szállt belőle. Szvetlana-nak mindene volt ez a fiú, és nélküle nem akarta tovább folytatni korcsolyázást. Mikhail volt az, aki elfeledtette vele a gyűlöletet, amit a szülei és az edzője, igazából a korcsolya iránt érzett. Valahol talán meg is változott a viszonya a korcsolyával, mert ebben találta meg azt az intim kapcsolatot, amit önmagával és Mikhail-lal tudott megélni.

A szülei, főleg az édesanyja nem fogadta jól, hogy Lana mindent eldob holmi kötődésért. A lány ekkor kikelt magából; felszínre tört a vad, aki szabadulni akart ettől a családi átoktól. Így is hálásnak kellett volna lenniük, amiért gyerekkora óta a versenyzett és nagy pénzeket kapott egy-egy helyezésért.

Szvetlana felkereste a szülei „ellenségeit”: az Amerikába emigrált bácsikáját és nénikéjét. Miért számítottak ellenségnek? Mert ők megtalálták az amerikai álmot és sikeres bizniszt építettek fel… Lana legalább is ennek tudta be.

Alexandr Ivanovna és felesége, Maria nem ellenezték, hogy hozzájuk költözzön Lana, sőt (!), még munkát is adtak neki.
A lány szülei és az amerikai rokonok között az volt az égbe kiáltó különbség, hogy míg Alexandr és Maria hittek a szabadságban, valami felsőerőben, addig az édesanyja és az édesapja megmaradtak konzervatív nemzethűnek, ahol az úr a realitás. Lana pedig a szabadakarat mellett kardoskodva, de elhagyta a családját, egyúttal Oroszországot is.

Szvetlana be is iratkozott egy közeli művészeti egyetemre, és ez volt az a pont az életében, amikor kezdte úgy érezni, hogy egyenesbe került. Kitisztult előtte az út, amit valójában mindig is keresett.

Túlságosan tökéletes lett volna minden, ha nem következik be valamilyen tragédia.
Lana egy szaktársával ment el randizni; már későre járt, amikor elindultak hazafelé és valaki megtámadta őket.

Az éjszakai égbolton néhány parányi csillag és a villámok adtak némi világosságot. Ebben a halovány, vibráló fényben mutatta meg az arcát egy fiatal srác. Nem kellett sok, hogy a boszorkány felfedje a képességét. A lánynak pillanatképek formájában maradt meg jelenet a villámok miatt. Az idegen a szaktársának egy kést adott. Ekkor erőszakoskodni kezdett a fiú, Lana szaladni próbált, amikor a lapockájába vágta a pengét. A lány összecsuklott és csak nézte, ahogy a szaktársa saját magát vérezteti ki, valamit vésve a mellkasára és a hasára.
A boszorkány odalépett a haldokló lányhoz, a hajánál fogva felemelte és ennyit mondott neki:

- Mondd meg a drágalátos bácsikánknak, hogy olvassa el az üzenetem! – elengedte, hagyta a földre zuhanni a lányt. – Már ha életben maradsz…!

Lana mai napig nem emlékszik tisztán mindenre. Nem tudja mi az igazság, mi az, amit hallucinált a halál pillanatában. A legmaradandóbb mégis az volt, amikor a kapu előtt állt, és egy ismeretlen férfihangra lett figyelmes, a tekintete cikázott fekete és fehér árnyalatok kavalkádjában. A fekete az olyan fekete volt, ami végtelen, mindent elnyel; a fehér pedig olyan volt, mintha csak egy fénynyaláb lett volna.

Szvetlana nem gondolkozott sohasem azon, hogy milyen a halál, de abban az üres, végletekben mozgó térben akart maradni… A fény ölelésében hallgatni a végtelenségig ennek az ismeretlennek a hangját.
Végül visszatért.

A szülei könyörögni kezdtek neki, hogy jöjjön vissza Oroszországba és felejtsék el a múltat. Nem így tett.

Azóta eltelt egy év, befeküdt a pszichiátriára is. A depresszió és a pánikbetegség megkeserítette az életét. Most már nem vágyott még arra sem, hogy megtalálja magát a világban, csak nyugalmat akart.

Rose Harbor idilli tája és a kikötő magával ragadta a lányt. A bácsikája még régebben vásárolt fel lakásokat ebben a kisvárosban, így Lana az egyikbe be is költözött.

A városban korcsolya oktatóként helyezkedett el. A sors fintora, hogy képtelen elszakadni a jégpályától. Kicsit visszamenni a múltba, amikor kamasz volt és Mikhail-lal készültek a versenyekre. Mostanra már minden eltörpült ezután a tragédia után.

Hónapok teltek el, amikor furcsa tüneteket vett észre magán Szvetlana. Haza igyekezett, amikor a semmiből a lelkét gúzsba kötötte valami. Libabőrös lett. A halántékába nyilallt a fájdalom. Félt, hogy esetleg pánikroham, de amilyen hirtelenséggel tört rá ez a rosszullét, úgy tűnt is el.
Megállt az utca közepén, nem értette mi történik.

Ez pedig többször előfordult vele. Pánikrohamszerű érzés, de nincs íve... Mintha nem lenne eleje és vége. Csak egy lélegzetvételnyi fájdalom. Valami megmagyarázhatatlan érzés, ami sarokba szorítja a reszkető lelkét.

A szociális élete lekorlátozódott a gyerekekre, akiket oktat, a neurológusára és a pszichiáterére. Attól fél, hogy megőrül…
Lehet már meg is őrült?


- Nikolaj Piotr Ivanovna – apa - ember [NJK]
- Tatiana Ivanovna – anya - ember [NJK]
- Alexandr Ivanovna – nagybácsi - ember [NJK]
- Maria Ivanovna – nagynéni - ember [NJK]