Megkopott

A nappalim káoszban úszott. Az archívumból hazahurcolt mappák halmokban tornyosultak mindenütt: a kanapén, az asztalon, még a földön is. Napok óta kerülgettem őket, időnként átlapoztam egy-egy jegyzőkönyvet, de igazából nem haladtam semmit. Mara már szóvá tette. Ráadásul nem is egyszer. Mara már viccesen célzott is rá, hogy lassan megépítem a Grand Canyont amikor épp beugrott hozzám, hogy valami vacsorát hozzon. A szeme szinte könyörgött, de volt benne egy kis mosoly is – az a fajta, amitől egyszerre éreztem magam hibásnak és elszántnak. Megígértem, hogy felszámolom. Éreztem, hogy ideje könnyes búcsút venni tőlük. Most, a kávém fölött gőzölgő gőzt bámulva, próbáltam összeszedni magam. Hajnali öt óra volt, de az álom elkerült. Valami azt súgta, hogy ezek között a papírok között rejtőzik valami, amiért érdemes volt a rendetlenséget vállalni.
Letelepedtem a nappali szőnyegére, és kihúztam egy újabb mappát a halomból. Vastag, kissé szakadt dosszié, amelyen halványan ott virított: 2020. október 16. Egy fegyverbalesetről szólt, amit valamiért most különösen fontosnak éreztem.
Óvatosan kihajtottam a lapokat. A jegyzőkönyv első pillantásra szokványosnak tűnt: helyszíni jelentés, tanúvallomások, nyilvántartási adatok. A szemem végigsiklott a szövegen, de ahogy az egyik dátumhoz értem, valami megállított. Furcsa érzés volt – mintha az a dátum egyszerűen nem illett volna a többi közé.
Közelebb hajoltam, ujjaim finoman végigsimítottak a papíron. Az anyag tapintása nem volt normális. A réteg, amely a nyilvántartási adatokat takarta, apró szemcsékben kezdett lehullani az érintésem alatt. Ez nem tintafolt volt, hanem valami más. Kaparászni kezdtem – először finoman, aztán egyre erősebben –, és ahogy a réteg leperegni kezdett, alatta feltűnt egy másik dátum.

Az eredeti dátum.

Lefagytam, a szívverésem szinte hangosan zakatolt a fülemben. A két dátum közötti eltérés egyértelmű volt: az újabb dátum pár nappal későbbre állította az eseményt. Ez nem véletlen hiba volt, hanem szándékos hamisítás. Valaki megpróbálta elrejteni az igazságot, és én most a kezembe tartottam a bizonyítékot.
Felálltam, és a dokumentumot az asztalomra tettem. A lakásban mindenhol jegyzőkönyvek hevertek, de most már tudtam, hogy ez az egy különösen fontos. Mara hangját hallottam magamban, ahogy mindig nyugodt racionalitással bátorított a legutóbb is.
Igaza volt.
Ez az ügy nem csak egy papírhalomról szólt. A jegyzőkönyvet Aida készítette, aki most is tiszti rangban dolgozik a rendőrségen. Ő mindig precíz és szigorú volt, nehezen tudtam elképzelni, hogy hibázott volna – de akkor mi történt?
Felvettem a telefont, kikerestem a számát a listámról és dobtam neki egy üzit, délután beszélni akarok vele.

Az irodámban ülve vártam Aidát, a jegyzőkönyv ott hevert az asztalomon, mintha vádolna. Az eredeti dátum, amelyet felfedeztem, szinte vibrált a tudatomban. Tudtam, hogy ez az ügy nem fog könnyen lezárulni – és hogy nem maradhatok egyedül vele.
Az elmúlt fél óra eseményei túl gyorsan történtek ahhoz, hogy végiggondoljam, mit is kellene tennem. Ahogy rájöttem, hogy Mara is érintett az ügyben, a kezem már automatikusan a telefonhoz nyúlt. Írtam neki egy gyors üzenetet:

"Előkerült egy régi jegyzőkönyv, amiben te is érintett vagy mint tanú. Aidával épp most nézzük át. Ha van időd, ugorj be az irodámba, kérlek."

Nem kellett volna siettetnem őt. Talán időt kellett volna hagynom magamnak, hogy tisztázzam a gondolataimat – de a kezemet már megkötötte az igazság keresése. És most itt ültem, az ajtóra meredve, ahol Aida hamarosan belép majd, és valószínűleg Mara sem sokkal utána.
A gondolataim kuszán kavarogtak. Aida a falka része volt, emellett pedig a rendőrségnek dolgozott és tudtam, hogy ő is szemmel tart, nem kellett több minden tetézze a bizonytalanságom. Ugyanakkor nem volt beavatva a közöttem és Mara között történt változásokba. Senki nem tudta. Nem mintha sokan tudhatnák – ez valami, amit magunknak akartunk tartani, legalább amíg meg nem beszéljük a következőket. Nem akartunk sietni. De most, hogy az ügy ilyen fordulatot vett, fogalmam sem volt, hogy viselkedjek, amikor mindketten jelen lesznek.
Aidának semmi köze ahhoz, hogy Mara és én... Nos most mindegy is mi van köztünk. Az ügy szempontjából Mara csak egy tanú, egy ápolónő, aki ott volt a baleset utáni első vizsgálatokon. Aidának semmi oka nem lenne arra, hogy beszámolót kelljen tartanunk.
De ez a gondolat megfeszített. Hogyan kerüljem el, hogy a szemem tovább időzzön Marán, mint kellene? Hogyan beszéljek róla, miközben ott van előttünk, anélkül, hogy a farkasom elárulná a kötődésemet?
Az ajtó halk koppanással kinyílt, és Aida lépett be, elegáns és határozott léptekkel. Köszöntöttem, de máris a jegyzőkönyvet toltam felé, amit az asztal szélére helyeztem. Közben a telefonom rezgett az asztalon – Mara válasza érkezett.
Kis híján elmormoltam egy káromkodást. Aidának fogalma sem volt róla, milyen szűkös helyzetbe hoz majd az ő és Mara jelenléte egyszerre. Szinte hallottam, ahogy belső farkasom idegesen mocorog, nem tudva, hogy védekezően felmorranjon vagy egyszerűen lapuljon csendben.
Aidára néztem, aki már átfutotta a jegyzőkönyv egyik oldalát, és az egyik hibás dátumhoz érve kérdőn emelte rám a tekintetét.
– Ez az, amiről beszéltem.– mondtam, próbálva eltüntetni a belső feszültséget a hangomból. A pontos megindoklását az észrevételemnek elhalasztotta az újabb kopogás az ajtón. Mara lépett be, zöldes-kék szemeivel azonnal rám szegezve a tekintetét. Éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul.
– Szia. – köszöntöttem őt is, éreztem, hogy a szívverésem felgyorsul.
Most következett az igazi kihívás: mindkettejük felé a megfelelő arcot mutatni, miközben belül kettészakadtam. Az igazság kiderítése volt a cél, de attól tartottam, hogy közben több mindent fedek fel, mint amit akartam.
- Köszönöm, hogy ilyen hamar reagáltatok és eljöttetek. Szerettem volna mindkettőtöket bevárni az ügy ismertetésével. Vagyis igazából már gyanítom ismeritek, de én találtam benne egy érdekességet. Meghamisítottak egy dátumot benne. A laboreredmény dátuma szerepel a fegyver nyilvántartásba vételénél is, de azt láthatóan valamilyen anyaggal elfedték, ami mostanra megfáradt, mert kopni kezdett és erősen látszik egy másik felírt dátum ami viszont nem esik egybe az eredmény kiértékelésével, sőt napokkal korábbi. Az lenne a kérdésem vagyis a kérésem, hogy ezt próbáljátok meg felidézni, pontosan miképpen ment a jegyzőkönyv felvétele és még kik vehettek részt az elkészítésében vagy kik juthattak hozzá az anaghoz. Esetleg magáról a sérültről sem lenne rossz egy átfogóbb képet kapnom.

Aida & Mara & Archie