A táskám összement mióta legutoljára használtam vagy nekem lett sokkal több cuccom, mióta elköltöztem, a lényeg ugyanaz. A negyede is alig fért bele hiába szuszakoltam, a végén szinte üresen puffant az ágy mellett és egyetlen laza láblendítéssel berúgtam alá. Pontosabban kettővel, mert az elsőnél felakadt, viszont a második kétszer akkora erejű volt. Ezek után bosszankodva vágtattam le a galériáról és mérgesen kaptam le a kabátom a fogasról. Vajon milyen az idő Vegas-ban? Erről bezzeg Denver nem mesélt! Nagy dumás a srác, csípem benne, szerintem jól megleszünk a kis kiruccanásomon. És nagyjából ez, meg még némi utcakép az, amire emlékszem, mielőtt az események felgyorsultak és valami olyan szituációban találtam magam, amit a filmekben szokás mutogatni. Kiengedtem a hangom, a haragommal együtt és megpróbáltam minden erőmmel kiszabadulni, de olyan erővel fogtak le, amihez képest esélyem sem volt. Férfiak és alakváltók, hogy ott rohadna meg mind, ahol gondolom! Összefüggéstelenül, hol káromkodva, hol csak szimplán cifrázva üvöltöztem velük, legalább a hangom megvolt, ha már kötelet tekertek rám, és a fejemre is valami bűzös zsákot húztak. Állott olaj szaga volt, keveredve valamivel, gondolom egyéb mocsokkal. A gyomrom felfordult tőle. Bensőmet marta a félelem, mert nem vagyok kattos, tudom, hogy az eltűnéseknek oka van, meg annak is, miért épp minket szemeltek ki. Erik megmondta, jobban kellene figyelnem, de én hülye... Hát ki a franc gondolta volna, hogy az utcán csapnak le rám?! És senki nem mond egy rohadt szót se, azon kívül, hogy kussoljak és ne rúgjam le valamelyikük veséjét, mert elég rendesen rajta voltam az ügyön. Mivel a kezemet nem tudtam használni, és látni se láttam, hát rúgkapáltam, fel akartam lökni, aki a közelembe jött, de úgy leszorítottak, a kocsi mozgása ellenére mintha betonba öntöttek volna. Egyedül a hangom maradt, amit rekedtre kieresztettem, mire végre megálltunk valahol. Valahol. Akárhol. Bárhol. Amint megragadott a barom, aki eddig rajtam térdelt, próbáltam a lábammal lendületet venni és megugrani, hátha erre nem számít. Koponyám az állán koppant, reccsenést sajnos nem hallottam, helyette egy halom furcsa, idegen szót, mellé egy akkora rántást, kis híján orrabuktam. Vergődve akartam szabadulni, itt-ott egy-egy rúgás még belefért, mielőtt a helyzet megváltozott. Kötél vág a lábamba, muszáj abbahagynom a rángatózást, mert elég kárt tettek ők már bennem, viszont így meghallok egy hangot, aztán egy újabbat, egészen közelről. Váratlanul változnak meg a fényviszonyok, hunyorogva igyekszem megtalálni a fókuszt, eközben a hátam mögé kötözött csuklóm mozgatom, mintha lenne bármi esélyem rá, a kötél engedni fog. Átkozottul fáj! Szinte még össze sem áll a kép a szemem előtt, valami szuka tép bele a hajamba. Szám vicsorra húzódik, dühödt morgást hallatok és ismét teszek egy kísérletet, egész felsőtestemmel ide-oda forogva a szabadulásra. - Mégis mi a francot akartok tőlem? - egyikükről a másikra nézek, majd tekintetem megállapodik a férfin. - Miért vagy ilyen rohadt ismerős nekem? - Hasonlít valakire, de ha agyonvernek se jut eszembe kire, pedig elég közel állok hozzá, hogy tényleg megtegyék. - Ma éjfélig szól a határidőm, mi bajtok van? Elmegyek, itt hagyom ezt a rohadt várost, ennyi nem elég? - morgás veszi át a szavak helyét, a farkasom tombol, a tehetetlenség és a félelem egyszerre dolgozik bennem. Nem erről volt szó! Ezt nem tehetik, én... én haladékot kaptam! Bárcsak kiszabadulhatnék, farkasként sokkal több esélyem lenne, legalább megvédeni magam, mondjuk a szukát elintézhetném, vele egyenlőbbnek tűnnek az esélyeim.
Mellkasom előtt karjaimat keresztbe téve morcosan masírozok fel-alá az elhagyatott raktárépületben. - Nem bízom az alakváltókban. - jelentem ki Cam nyugtatására, és bár a lelkem mélyén tudom, hogy igaza van, és inkább örülnöm kellene, hogy az Alfa végre lépett valamit az omega ügyében (örülök is, csak épp ezt már rég meg kellett volna tenni), én mégis ideges vagyok, azok a korcsok tartják-e magukat a megbeszélt tervhez.
- Russell meg egy idióta mamlasz, inkább az ő képét kéne beverni. - egyik öklömmel a másik tenyerembe csapok. Viszketek már valami jó balhéra, így mikor Cam közölte a tervet, örömmel csatlakoztam a kivitelezéshez.
Amikor lefékez az autó, a bejárat irányába fordítom a fejemet, és karba tett kézzel, elégedett arckifejezéssel szemlélem, ahogyan a kis szőke szukát bevonszolják. Ellenkezik, de hiába, nála sokkal erősebbek az alakváltók, bár hogy az a kis fiatal mit keres itt, nem tudom. Szinte még ott a tojáshéj a seggén, ide a rozsdás bökőt, hogy még a gimit se járta ki. Na mindegy, nem törődök vele, nem az én dolgom.
A bájolgást meghagyom Cameronnak, neki jobban megy ez, majd mikor végre lelépnek, akkor sétálok közelebb a székhez, ahova Emily-t kötözték, kaján örömmel élvezve, ha még vergődik is szoros kötelékében. - Megtisztelsz. -biccentek egy vigyorral Cam-nek, majd odalépek az omegához, és egy mozdulattal leveszem a zsákot a fejéről.
Még mielőtt arrébb lépnék, hogy a férfi hozzáférjen, balommal határozottan markolok bele csapzott szőke hajába, és húzom azt hátra, ezzel valószínűleg nem kevés fájdalmat okozni neki, közben pedig végigfuttatom rajta a tekintetemet. - Még csak nem is szép. Mi a fenét eszik rajta az az idióta Erik Russel? Csak szégyent hoz a falkára. -rosszallóan megrázom a fejem, és egy lendülettel elengedem a fejét, a néhány szuvenír hajszálat az ujjaim közül pedig a földre szórom.
Megállok az omega k*rva másik oldalán, de mivel Cam a főnök, hagyom őt kibontakozni először, de nagyon remélem, hagy nekem is egy kis darabot a lányból, amivel elszórakozhatok egy kicsit.
Körmeimet tanulmányozva, teljes lelki nyugalomban dőlök neki a raktár oldalának. Tekintetem időnként lustán Pepperre téved, aki felettébb morcos pofit vág, amiért a szórakozás részét ráhagytuk az alakváltókra. Fogalma sincs arról, hogy az igazi buli csak azután jön, ha a csomag épségben landol a raktérben.
- Ne duzzogj, Pep! – mondom dallamosan trillázva. – Jobb így, ha nem hagyunk hátra felesleges szagnyomot. Igaz, hogy Dun azt mondta, hogy a saját szájízem szerint intézhetem az ügyet, de egyelőre szívesen távoltartanám Russel öklét az orromtól – fényesítem meg a karmaimat a pulcsim elején. Mivel a szőke szuka felhúzta az alakváltókat, aminek egy csúnya kis baleset lett a vége, Marco Domínguez személyesen kérte, a represaliast. Szerencsére ezzel hozzám, nem pedig valamelyik puhatökű testvéremhez fordult, így örömmel adtam neki és a bandájának egy kis szerepet ebben a drámai színjátékban, de csak azzal a feltétellel, ha nem fakasztják a lány vérét.
Odakint kerékcsikorgások közepette leparkol egy autó, amit ajtócsapkodás, és némi hamisul csengő spanyol káromkodás követ. Úgy képzelem, hogy a tüzes kis szuka még most is ellenáll, és ahogy valaki felordít odakint, lelki szemeim előtt megjelenik, hogy talán meg is harapott valakit. Emberalakban, nyilvánvalóan.
Egy fiatal váltó löki be az ajtót, beengedve a sarki hideget, miközben két megtermett fickó kettejük közé fogva vonszolta be az aprócskának tűnő, de törékenynek nem mondható csomagot. A fejére zsákot húztak - így ha valóban harapott odakint, csakis azon keresztül tehette -, a kezeit pedig lekötözték a háta mögött.
- Nézd, itt a megkésett karácsonyi ajándékunk! – kiáltok fel lelkesen, majd ellökve magam az oldalfaltól, az érkezők felé fordulok. – Oda kérjük! – intek a kikészített szék felé. – A lábát is, ha kérhetem… - hangom vidáman csendül, és elégedetten figyelem, ahogy parancsomat követve a lány lábát az ülőalkalmatossághoz rögzítik. A levegőbe szippantva keresem a vér árulkodó aromáját, de örömmel tapasztalom, hogy tartották magukat a megállapodásunkhoz. – Rendkívül hálásak vagyunk a szolgálataikért, innentől átvesszük – paskolom meg negédes mosollyal az egyik drabális alakváltó karját, akit valami nagy ragadozó illata lengi körbe (talán tigris lehet, bár ilyesmit ritkán szimatol a farkas), és cserébe nagyon csúnyán néz rám. Nem hiába nem barátkozunk gyakran a hozzájuk hasonlókkal.
Emily zsák mögé szorult arcához hajolva valami olyasmit morog, hogy a Perez-klán szeretettel üdvözli, majd a srácok olyan könnyedén távoznak, ahogyan jöttek, hiszen az ő feladatuk itt véget ért, leszállították az árut. Megvárom, amíg a motor felberreg, majd teli vigyorral a szék felé fordulok.
- Nos, Pep, lehet tied a megtiszteltetés – mutogatok körbe-körbe a rab arca előtt, természetesen a zsák eltávolítását értve a megtiszteltetés alatt. Ha Pepper lehúzza az anyagot a szöszke fejéről, kissé közelebb hajolok hozzá. – Szervusz, kicsifarkas! Ugye nem gondoltad komolyan, hogy ilyen könnyen leléphetsz, igaz?
Kezdőlap
