Jól elviccelődünk itt az ikrekkel - így utólag már könnyű, hogy tudjuk, megúsztuk őket, hiszen nem tervezünk már több gyereket, így mindketten 40 felett (bár nekem még fáj kimondani a tényt, elvégre csak nemrég lettem ennyi) talán nem is meglepő már mindez. -Imádom. A legutolsó, talpadon lévő anyajegyet is szeretem. - mosolygok vissza rá, és kicsit úgy érzem, mintha ismét kamasz lennék, aki rajong a párjáért. Valahol tényleg így van, minden kihívás ellenére amivel az évek során szembe kellett néznünk, mindig egy csapatként kerekedtünk felül mindenen, miközben az érzések mit sem tompultak, sőt. Olyan szintű mély szeretetté nőtte ez ki magát, hogy mikor épp nincs itt, tényleg úgy érzem, mintha a lelkem egy darabját tépték volna ki belőlem, ami csak ilyenkor válik újra egésszé.
-Te másban vagy jó. Én eleget láttam anyát, hogyan igazgatja a háztartást, és terelget minket Elenával, bár úgy érzem, még így sem érek fel hozzá. - szeretetteljesen gondolok édesanyámra, aki szerencsére tökéletes egészségnek örvend apával együtt, így bármikor lehetőségem van őket meglátogatni, és újra köszönetet mondani azért, amiért ilyen kitartással és lelkesedéssel neveltek fel minket a testvéremmel. Csak bízni tudok abban, hogy minden szigorúság ellenére a mi gyerekeink is hasonlóan hálásak lesznek majd egyszer, mikor kirepülnek, és saját családot alapítanak.
-Ez? És akkor az esküvőnk smafu? - kérdezem, felháborodást színlelve ahogy csípőre teszem a kezem, de aztán elnevetem magam. Tudom jól, hogy több különleges pillanatnak is van hely az ember szívében, nem csak egynek. Konkrét kedvenc emléket nem is tudnék mondani az életemből, számtalan van Silas-al, a gyerekekkel, a testvéremmel, szüleimmel kapcsolatosan is. De ez így is van jól. Az élet úgy szép ha zajlik, és van miről beszélgetni, nosztalgiázni, ha arra kerül a sor.
Amikor a helyettes fogorvost említem, kihallom azt a furcsa élt a játékosság mögött, és félek, bár nem volt szándékomban, mégis megbántottam. Sosem fordult meg a fejemben, hogy nekem másra van szükségem, mint rá. Végigsimítok az arcán. -Nem is kell aggódnod. Mint másnap kiderült, még Mrs. Montgomary-nek is csapta a szelet, sőt az enyhén kancsal és kicsit púpos fűszerárusnak Wilmingtonból is, szóval máris nem olyan egyedi az eset. Vaaagy azt kell hinnem, hogy a szépségem az övékhez hasonló, amit azért szeretnék inkább elhessegetni. - elnevetem magam, hozzábújva a mellkasához, elűzve minden rossz érzését, ami a kis sztorival kapcsolatban felmerült benne. Tudnia kell, hogy számomra csak ő létezik. -Mrs. Montgomary-től kapott is a fejére a retiküljével. - teszem még hozzá, kissé talán kárörvendő éllel, amiért megkapta a magáét a kijon fogorvos. Remélhetőleg mire legközelebb mennem kell kontrollra, már nem ő lesz. -Egyébként egész jól fogadtad, fordított esetben én valószínűleg, hogy kopasztott tyúkot csináltam volna abból, aki szemet vet rád.
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
Ahogy Amelia szavait hallgattam, éreztem, hogy valami meleg, nyugtató érzés kúszik végig rajtam. Az a biztos tudat, hogy van valaki, aki lát engem, érti a bűntudatomat, és nem hagyja, hogy magammal cipeljem egyedül. Amikor a hajamba túrt és az ikerterhességen viccelődött, egy pillanatra el tudtam felejteni a lelki terheket. Felnevettem, ahogy elképzeltem magam ősz hajjal már húszévesen. - Jó, oké, lehet, hogy instant őszültem volna, de lássuk be szereted az ősz szálaimat is. – nevettem, miközben a halántékomra tettem a kezét, hogy érezze, mennyire valós lett volna ez az ijesztő forgatókönyv. – És azért te is tudod, hogy soha nem lettem volna olyan jó ezekben a dolgokban, mint te. Valahogy mindig úgy rendezed a dolgokat, mintha semmi sem okozna nehézséget. Én pedig néha csak azt érzem, hogy rohanok az események után. – Néztem a szemébe, és újra megéreztem, mennyire szerencsés vagyok. Amikor közelebb lépett, és az arcához ért, elárasztott az az érzés, hogy még ha nem is mindig vagyok itt, ha el is hagytam őket időnként, ők soha nem hagytak el engem. Az a mosoly, az a szeretet, amit sugárzott, elmosta a szomorúságom maradékát. – "Apa." – Felnevettem egy kicsit keserédesen. – Tudom, hogy nem ez volt a szándékuk, de ez volt az egyik legjobb pillanatom az életben. Aztán, amikor Amelia azt mondta, hogy elengedi a vacsora gondját, és most csak velem akar lenni, éreztem, hogy valami felszakad bennem. Egy mély sóhajjal engedtem el azokat a félelmeket, amiket napok óta magamban hordozok. Ahogy a telefonját letette, és újra a karomba simult, minden helyre került. Kellett nekem ez a pillanat, ez az idő, amikor nem vagyok csak egy családi bonyodalom vagy egy távoli figura. Amikor azt mondta, hogy nélkülem magányos volt, hosszú és üres az idő, megértettem, hogy mennyire szükségünk van egymásra. Nem csak nekem rá, hanem neki is rám. És az apró puszik, amiket a szájamba suttogott, minden szava után, olyanok voltak, mint a sebekre ragasztott gyógyító tapaszok. De amikor azt mondta, hogy a fogorvos megpróbálta lecsapni a kezemről, egy pillanatra megfagyott a levegő. Felnéztem rá, és láttam, hogy mosolyog, de én elég jól ismertem ahhoz, hogy tudjam, valaki tényleg udvarolgatott neki. Egy pillanatig csak csendben néztem rá, majd halkan megszólaltam. – A fogorvos, mi? – mondtam, hangomban egy kis játékos éllel, de belül valami feszültség éledt. Nem féltékenység, inkább az a furcsa érzés, hogy valaki megpróbált volna beférkőzni a helyemre. Tudtam, hogy Amelia soha nem tenne ilyet, de az, hogy valaki egyáltalán gondolt erre... nos, az egy pillanatra megborzongatott. – Nem mintha aggódnék. Tudom, hogy a helyettesek nem maradnak sokáig .– mondtam, próbálva elűzni a kényelmetlenséget, miközben halvány mosollyal lenéztem rá. De az a tudat, hogy valaki más próbált udvarolni neki... hát, talán mégis őszültem volna egy-két hajszállal.
2022. augusztus
Egy
" napba belefér az ember egész múltja, és egy ember élete évszázadokig tart néha.
“Time is priceless, but it’s Free. You can't own it, you can use it. You can spend it. But you can't keep it. Once you've lost it you can never get it back.”
Play by :
Eric Bana
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Kedd 22 Okt. 2024 - 11:09
Homecoming
Csodálatos dolog mind a terhesség, mind pedig a gyereknevelés, de nem biztos, hogy szerencsés lett volna, ha egyszerre ketten érkeznek. Nem mintha ne szerettük volna őket ugyanolyan rajongással, mint Lizzie-t és Shawn-t.-Persze, meglettek volna a maga kihívásai meg szépségei is annak, ha valamelyik ikernek születik. De azért ne mondd, hogy nem őszült volna be instant tucatnyi hajszálad, ha kiderült volna az ultrahangnál, hogy ketten vannak. - mosolygok rá a férjemre, beletúrva deresedő halántékába. Silas végig csodálatos társ és apa volt - és az a mai napig is. Még mindig a világ legszerencsésebb nőjének érzem magam, amiért anno azon a vásáron összefutottunk.
Hiába csacsogok mindenféléről pakolás közben, mikor az ikerhúgom terhességéről mesélek, nem tudom nem kiszúrni rövid időre elkomorodó tekintetét, és a változást a kisugárzásában. Túl régóta és túl jól ismerem már őt ahhoz, hogy az ilyen észrevétlenül elsikkadjon a részletek között. A keserűség és szomorúság a hangjából is kicseng, én pedig azonnal leteszem a kezemben lévő tésztacsomagot, és a konyhapultot megkerülve elé lépek. -Igenis a része vagy, Silas. A gyerekek szeretnek, és mikor nem vagy itt, hiányzol nekik. Ha nem lennél jó szülő, ez nem így lenne. És azt se felejtsd el, hogy mindketten előbb mondták ki azt, hogy "apa", mint hogy "anya". - kedvesen és szeretetteljesen mosolygok rá, miközben végigsimítok az arcán. Emlékszem még, hogy vicceskedve még fel is háborodtam mindkét esetben, de valójában nem voltam irigy. Ez volt a legkevesebb, amit Silas megérdemelt azok után, hogy lemaradt időnként egy-egy mérföldkőről a gyerekeink életéből.
-Hm, most hogy mondod... a két vad tini már elég nagy ahhoz, hogy megoldja a vacsoráját. Küldök nekik egy üzenetet, hogy üljenek be valahova. Még egy ideig csak magamnak akarlak megtartani. Mi meg majd rendelünk. - talán önzőn hangzik mindez, de Liz és Shawn nem tudják még milyen az, mikor hetekre elveszíted a másik feledet. Hogy nem zuhanhatsz össze, erősnek kell lenned, hiszen rendben kell tartanod a házat, rendezni a családot. Szóval bár tudom, hogy a gyerekek is örülni fognak, hogy SIlas hazajött végre, várniuk kell. A családi beszélgetésbe gyorsan el is küldöm pár sorban az instrukciókat, mindkettőjüknek dobok a számlájára némi zsebpénz kiegészítést, majd a pultra fektetve a telefonomat innentől nem foglalkozom vele. Inkább befejezem a pakolást egy perc alatt, és Silas elé lépek ismét, karjaimat a háta köré fonva.
- Visszatérve a kérdésedre, hogy milyen volt nélküled... - lábujjhegyre emelkedem. - Magányos. Hosszú. Üres. Csendes. - minden egyes szó után egy-egy apró, gyengéd puszit nyomok a szájára, az utolsó szó után kicsit hosszabban. -De összességében minden rendben volt. Senki nem próbálta meg kirabolni a házat, bár a helyettesítő fogorvos megpróbált lecsapni a kezedről - még mindig ölelve őt felpillantok rá, arcomon játékos mosollyal várom, mit reagál rá. Valóban udvarolgatott a férfi, aki Wilmingtonból jött helyettesíteni betegség idejére a helyi fogászt, na nem mintha esélye lett volna, és bár a bókok simogatták valahol az egómat, ennél többet nem jelentettek. Kicsit oldani akartam azonban az esetleges feszültebb hangulatot ezzel a kis vicces sztorival.
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
Ahogy néztem Amelia mozdulatait a konyhában, lassan körülölelt az a fáradtság, amit az utazás mindig magával hozott, de ez most más volt. Ez az otthon fáradtsága volt, a nyugalomé. Hallgattam a hangját, ahogy a gyerekekről beszélt, meg Lunáról, meg azokról a mindennapi dolgokról, amik annyira távolinak tűntek, miközben máshol voltam. Nem is igazán számított, hogy minden részletet felfogok-e. Az számított, hogy ott vagyok, vele, és hogy újra érezhetem a jelenlétét, a közelségét. Amikor felnevetett az ikerterhesség említésén, én is elmosolyodtam. - Igen, emlékszem, hogy mennyire megkönnyebbültél akkor. Bár... én szívesen megbirkóztam volna két kis harcossal. Shawn és Lizzie már így is elég kihívást jelentettek, nem igaz? – próbáltam viccelődni, de közben valahol mélyen éreztem, mennyire másként élte meg ezeket a dolgokat. Ő jobban tudta, mit jelent valóban jelen lenni, miközben én sokszor a csillagok és az idő fonala között bolyongtam. Ahogy tovább beszélt Elena terhességéről, hirtelen egy másik érzés tört fel bennem. Az elvesztegetett idő súlya. Minden visszatéréskor érzem, hogy valami hiányzik. Pillanatok, amiket elszalasztottam, történetek, amiket nem hallottam. Úgy érzem, mintha valahol mindig futnék valami után, ami sosem érhető el igazán. - Emlékszem, amikor Shawn először mondta ki az első szavát, vagy amikor Lizzie rajzolt egy teljesen felismerhetetlen képet, amire olyan büszke volt. Ezek a pillanatok...– a hangom elhalkult, a bűntudat pedig ott bujkált a szavaim mögött. - Néha úgy érzem, mintha csak megfigyelő lennék. Nem igazán része. Letettem a bevásárlószatyrot az asztalra, és közelebb léptem hozzá. Néztem, ahogy tesz-vesz, a ház, a család életének apró részleteit irányítva, olyan természetességgel, ami mindig lenyűgözött. Sosem tudtam ezt a könnyedséget magamévá tenni. - A lasagne jól hangzik, de...– kezdtem, óvatosan válogatva a szavakat. -Talán most először nem az a legfontosabb, hogy vacsorázzunk. Mi lenne, ha csak leülnénk? Hallgatnám, milyen volt az utóbbi hetekben. Milyen volt nélkülem, mert tudom, hogy minden pillanatban itt voltatok, és én pedig nem... A szavak súlya rám nehezedett, és tudtam, hogy az idő, amit elveszítettem, már nem hozható vissza. De most itt voltam, és meg akartam ragadni ezt a pillanatot. - Vagy tartasz tőle, hogy két vad tini bukkan fel, ha nem várja őket itthon kaja? Mert akkor vállalom a kukta szerepét.
2022. augusztus
Egy
" napba belefér az ember egész múltja, és egy ember élete évszázadokig tart néha.
“Time is priceless, but it’s Free. You can't own it, you can use it. You can spend it. But you can't keep it. Once you've lost it you can never get it back.”
Play by :
Eric Bana
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Kedd 27 Aug. 2024 - 15:03
Homecoming
Az elején a testvérem és a szüleim is azzal biztattak, hogy idővel könnyebb lesz majd ezeket az eltűnéseket kezelni, és bár részben igazuk volt, az aggodalom amit ilyenkor érzek, nem fakult az évtizedek alatt. Remélem, most egy jó ideig megint nem lesz random felszívódás. Ennyi idő után sok ember meg szokta unni a házastársát, még örülne is, ha egyedül lehet napokra, hetekre, ám én nem tartozom ezek közé, inkább ellenkezőleg. Pont emiatt élvezem ki az ölelését, hogy szinte eltűnhetek a karjai között. Csak megrázom a fejem, jelezvén, nincs szükség bocsánatkérésre. Tudom, hogy nem tehet róla és nem ő szabja meg az időtartamot, így haragudni sem tudok rá.
-Nem tudnám pontosan megmondani csak más. Olyan... -Büdös? Ázott kutya? Molyirtó? Elnevetem magam Luna cseppet sem segítőkésznek szánt tippjein, ami Silas számára egy nyávogás volt csak, ám képességemből fakadóan én pontosan értettem. - Azt hiszem Luna megsértődött, hogy előbb üdvözöltelek téged, mint őt. - magyarázom meg szórakozásom okát a férjemnek, majd megismétlem amit a familiárisom mondott, ki ennek hallatán sértődötten elvonul. Majd megbékél ha itt az esti etetés ideje. -Egyébként nem büdös, nem kellemetlen, csak olyan... idegen. - rántom meg végül a vállam, nem tervezek túl sok időt azzal tölteni, más illata van ilyenkor - ha nem lett volna Luna, már előbb túlléptünk volna rajta.
Ha eddig maradt is bennem bármi feszültség, a csókja után az is távozik, egyszerre tudnék vízfolyásként a padlón tócsát alkotni, és lebegni. Végül inkább a gyakorlatias énemet veszem elő, hiszen biztosan hiányzik neki a házi koszt. -Már majd a vacsora jön, lasagnát gondoltam, de akár rendelhetünk is valamit, legalább nem megy el főzéssel az idő. Ki akarom használni, hogy visszatértél, bár lehet a gyerekek elrabolnak ha megjöttek. - vetem fel,még egy kicsit kiélvezve az ölelését. -Van még három szatyor odakint, segítenél kérlek? Utána mesélek - pislogok fel a férjemre, mert a földön heverő sajt kapcsán jut eszembe, hogy bizony mirelit dolgok is vannak a csomagtartóban a többi cucc között. Nagy nehezen elhátrálok kicsit, és felkapokodom azt, ami szétszóródott, néhány perce.
Ha behordtunk mindent, elkezdek kipakolni, közben pedig válaszolok Silas feltett kérdésére. -Hát... a szokásos. A gyerekek általában jó testvérek voltak, de azért néhányszor rendet kellett tennem közöttük, várom már, hogy elkezdődjön a suli. A munka mostanában egész elviselhető mennyiségű volt, sokan nyaralni mentek, meg kevesebbet törődnek a szabadságuk alatt a hajukkal, amit ősszel aztán szedhetek én rendbe. Ott van például Paula Daubter, benézett hozzám valamelyik nap, szerintem hetek óta nem látott fésűt a haja. Jövő héten jön hozzám, előre fel kell majd készülnöm a kihívásra. - észre sem veszem, hogy átmentem a csacsogó üzemmódba, de egyszerűen a gyerekek után a fodrászat az, amiről szinte megállás nélkül tudok beszélni. Az a sok szaftos pletyka! Azt se tudom, hol kezdjem Silas beavatását, aki ilyenkor türelmes férj módjára meg szokott hallgatni. Hogy mennyire figyel azt nem tudom, nem szoktam feleltetni belőle vagy dolgozatot íratni, de már csak amiatt is nagyon szeretem, hogy szó nélkül tűr.
-Ja és Luna a párnádon aludt végig, szóval csupa macskaszőr. Hogy hiányoztál neki vagy bosszút akart állni nem tudom, egyszer ezt mondja, másszor azt. De majd kicserélem lefekvés előtt. - azt már csak magamban teszem hozzá, hogy még Silas illatát is őrizte az ágynemű, azért nem volt szívem lecserélni. Na de majd most. -Hazafelé Elenával telefonáltam. Szegény hugicám nagyon megszenvedi a terhességet. Őt hallgatva örülök, hogy mi már túl vagyunk ezen a fázison egy jó ideje. És hogy megúsztuk az ikreket.- elnevetem magam - anno beszélgettünk arról, hogy meg lett volna ennek is a lehetősége, elvégre a génjeimben benne van, de hatalmas kő gördült le a szívemről, amikor az ultrahang mindkét alkalommal csak egy szívverést mutatott. Jó volt ikerként felnőni, de felnevelni őket már más tészta.
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
Az élet tele van lemondásokkal, gyötrelmes várakozásokkal, búcsúzásokkal és újabb találkozásokkal. Előbbiből kevesebb jutott ki, hiszen búcsú nélkül még rosszabb elmenni ki tudja mennyi időre. Ez volt a legrosszabb, a búcsú keserédes hiánya, amin vagy megtanultam túltenni magam vagy a lelkem egy része az enyészetté vált arra az időre, márpedig koncentrálnom kellett a Sors adta lehetőségre, hogy minél hamarabb visszatérhessek ebből az útvesztőből. Minden ugyanúgy fogadott, a falak színe, az ajtó, a szoba elrendezése, egyedül az apró tárgyak helyezkedtek másképp és jelezték, bizony itt nélkülem is zajlik az élet rendesen. Mégis hiába az élettel teli az egész ház, ha közben üres. Kutattam hangok, motoszkálás után de bizony csak a néma csönd fogadott. Na meg a macska, aki immár egy dörgölőzéssel jelezte, hogy üdvözöl itthon. Tudom, ezzel érjem be és osszam be mostantól hetekre. Cinkos szerződés fűzött össze minket, hiszen nem csak itt találkoztunk, de számos idősíkon, ő pedig látott is, nem úgy mint sokan mások. Neki köszönhettem voltaképpen, hogy Ams hitt nekem, amikor olyan rettenetesen felsültem az első igazi randinkon. A teát szürcsölve máris otthonosabbnak éreztem magam, de hazudnék, ha nem villanyozott volna fel az érkező zizegése, a kulcs megzörrenése, a közeledő léptek. Mind olyan apróságok voltak, melyekre barangolásaim alatt könnyű volt hozzászoknom. A figyelmem sem kerülte így el, ahogy most is történt. A gyerekek helyett azonban Amelia ismerős alakja rajzolódott ki az nappali bejáratánál. Ennyire elvesztettem volna az időérzékem vagy változott valami? Nem is haboztam a feleségem újra a karjaim között tartani, mint legutóbb, amikor épp felszívódtam. Szerettem volna sok mindent mondani most, mégis annyira futotta csupán, hogy rá reagáljak. - Te is hiányoztál. Nem hittem, hogy ilyen hosszú lesz most. – bűntudat csillant a szemeimben, ahogy rá pillantottam. Szelíden simítottam végig az arcán, miközben szeretetteljesen elmosolyodtam. Bizony, hogy itthon vagyok. - Az milyen? – sosem tudom mit tart annyira másnak, hiszen magamon nem igazán érzékeltem a másabb jeleket, illatokat. - Azt ne mondd, hogy nagyi szagom van. – jegyeztem meg picit szórakozottan, oldva tovább a pillanat túlzsúfoltságát. Éreztem mindent, szeretetet, remény, hitet, békét, feszültséget, amit még talán ép ésszel fel tudok fogni. - Azt nem sokáig tolerálnád, levetetnéd velem. – a visszacsipkelődésem jogos volt, mert mindketten tudtuk, hogy nem gondolta komolyan a megjegyzését. Én sem igazán. De most ez jó volt így. Hagytam eltávolodni, jól esett az érintése most, de most bármit megadtam volna azért, hogy egy hónapnyi időt bepótoljak, ezt most ebben a pillanatban igyekeztem magamba szippantani. Szelíden viszonoztam a csókot, nem mohón, lassan adagolva magamnak is és szokva a helyzet valódiságát. Ilyenkor én is mindig elfelejtek létezni, hiszen megragadok az idő századmásodpercében. - Csak a teára volt szükségem, meg akartalak várni titeket a… vacsorával, ebéddel, nem tudom milyen fázisban jártok. – az egyetlen amit elfelejtettem leellenőrizni, az az idő volt, most nem is volt fontos épp eleget foglalatoskodtam vele eddig. - Inkább mesélj, miről maradtam le? – ahogy visszatért az ölelésbe, ujjaim önkéntelenül kezdték el a hátát cirógatni. Kellett nekünk ez az „üresjárat”, hiszen ilyenkor realizáltuk mindketten, hogy minden rendben van, ha pedig már nagyjából beteltünk egymás közelségével, akkor jöhet minden más. Ez ilyen egyszerű. Jó ideje volt ez a hathatós módszerünk, de valahogy kellett is ez, kettősünknek, a lelkünknek.
2022. augusztus
Egy
" napba belefér az ember egész múltja, és egy ember élete évszázadokig tart néha.
“Time is priceless, but it’s Free. You can't own it, you can use it. You can spend it. But you can't keep it. Once you've lost it you can never get it back.”
Play by :
Eric Bana
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Vas. 28 Ápr. 2024 - 12:49
Homecoming
Ügyesen okosan az egyik új reagot ennek a helyére illesztettem be, megmenteni pedig nem tudtam az eredeti reagot, mert csak később vettem észre. Shame on me
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
Azon kevés ember közé tartoztam, aki nem rettegte a hétfőt. Szerettem a munkámat, tudtam, hogy sok más tényező mellett ez is egyfajta privilégium volt az életemben, azt csinálhattam, ami örömet okozott nekem. Szívesen szálltam be minden reggel az egyetemi liftbe és alapvetően elégedetten indultam haza a Fizika tanszékről szinte minden áldott nap. Egy ilyen áldásos napon tűntem el a jelenből pontosan egyetlen egy hónapja. Időbe telt, amíg rájöttem mi cálom a részemül jutott világban. Egy feljegyzést kerestem, pontos évszámot, de nem könnyítette meg a helyzetem, hogy emiatt egyenesen a megyei könyvtárig kellett menetelnem. Amikor már végleg feladtam, akkor homlokvesztve menekültem vissza a családi fészekbe, hogy ha nem is tudok beszélgetni a szeretteimmel, lássam őket. Ilyenkor igyekeztem Lizzie-t kerülni, hiszen pontosan tudtam, hogy ő kivételesen látott is. Nem szerettem volna zsenge felnőttkora elején összezavarni, hiszen pontosan tudtam milyen törékeny valóság és valótlanság mezsgyéje között az átmenet.
Aztán egyszer csak hazatértem. A zsebemben ott lapult hű társam, épp szunyókált. Én pedig megtört vénember módjára érintettem meg az első tárgyat, ami a kezem ügyébe került - a komódot. Fáradt voltam, érzelmileg kimerült és bármilyen hihetetlen, de ezek után öröm volt leülni a nyugodt nappaliban egy bögre fekete teával, illetve természetesen csokoládéval és csak levegőhöz jutni. Hazatértem. A tea felmelegített belülről, ahogyan a néhány kocka keserű étcsoki is meghozta a hatását. Hamar jobban éreztem magam, bár még mindig nem tűnt el teljesen az időutazás után maradt kellemetlen, szorongó érzés. Olyan volt, mint egy rossz előérzet, tárgytalan és ok nélküli, de mégis ott lebegett az ember felett. Megszűnt az idő létezni, csak élveztem a pillanatot, amikor hallottam a bejárati ajtót nyílni. Felkaptam a fejem, a srácokra számítottam, a zsibongás nélküliség egészen ritkaságszámba ment nálunk. Lelki szemeim előtt szinte láttam, ahogy egymással épp összevitázva valamin versengenek, majd hozzám fordulnak, hogy adjak igazat valamelyiknek. Ehelyett viszont Ams állt az ajtóban, zaklatottan, a mindig kedves, szelíd vonásaiban aggodalommal vegyes megkönnyebbülés vegyült. A tea hamarjában a dihányzóasztalra került át és amilyen könnyeden ültem le a helyemre, most villámgyorsan egyenesedtem fel. Hiányzott. Ez pedig akkor ütött át mennyire, amikor megpillantottam. Mindig ott tudtuk folytatni a dolgainkat, ahol abbahagytuk. Soha nem volt dühös azért, mert időről időre eltűntem. Ehhez pedig feltétlen bizalom és ragaszkodás kellett. Pont mint amennyire szorosan öleltem át mielőtt még egy újabb szót is szólt volna. - Én voltam a rendetlen. De mindjárt megigazítom. - dünnyögtem kisvártatva, de meg sem mozdult egy porcikám sem. Mélyen szívtam magamba az illatát, az érintését, a látványát és a valóját. Hazatértem.
2022. augusztus
Egy
" napba belefér az ember egész múltja, és egy ember élete évszázadokig tart néha.
“Time is priceless, but it’s Free. You can't own it, you can use it. You can spend it. But you can't keep it. Once you've lost it you can never get it back.”
Play by :
Eric Bana
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Kedd 9 Ápr. 2024 - 9:59
Homecoming
- Jaj igen, emlékszem még arra az időszakra. Ötpercenként rohangáltam ki mert mindkét gyerek focilabdának nézte a hólyagomat és egyéb szerveimet. El se tudom képzelni milyen lehet mikor egyszerre ketten csinálják. De már csak pár hónap és könnyebb lesz. Vagy nehezebb. - elnevetem magam, miközben hazafelé a boltból a kocsiban kihangosítón beszélek az ikertestvéremmel. Szegény Elena a hatodik hónapban van, de azt mondja, már most egy megtermett bálnának érzi magát, ráadásul az ikrek nagyon aktívak. Összeteszem a két kezemet, hogy a tesómnak jutott a családban öröklődő ikergén, és nekem mindkétszer csak egy babát kellett kihordanom majd megszülnöm. -Te könnyen beszélsz! Hiszen Shawn is már 16! Az idő megszépíti az emlékeidet, ez borzasztó érzés. Mármint egyszerre jó is, de na, érted. - Elena nagyot sóhajt a telefonban, én pedig nagyon szeretném most megölelni. Kár, hogy Colorado túl messze van, hogy csak gondoljak egyet, és meglátogassam.
-Austin hogy van? - kérdezek rá a férjére, akinek olyan humora van, derült égből villámcsapásként olyan vicces beszólásai vannak, hogy bepisilsz. Ellie lehet ennek nem örül, a babák miatt így is rendszeres vendég a kishelyiségben. -Ó egy tündér, csomót segít. Bár a múltkor mikor megkértem, hogy tegye a csokit el úgy, hogy ne érjem el, letette a földre, mert tudja, hogy már nehezen hajolok. Azt hittem seggbe rúgom. Silas előkerült? - a nevetésem amit a sztori okozott komolyságba csap át, amikor saját férjemre gondolok. -Sajnos nem. Aggódom érte. - hangomból kihallatszik a szomorúság. Hiába telt el már több, mint 20 év, ehhez nem tudtam teljesen hozzászokni. Amikor egy-két napra tűnik el az még úgy-ahogy rendben van, de tegnap átléptük az egy hónapot. Féltem ilyenkor, de azt hiszem ez természetes egy olyan kapcsolatban, házasságban, ahol szeretik egymást a felek.
Elenával pár percet még csacsogunk, de aztán befordulok a felhajtónkra, így elköszönök a húgomtól, végül a táskámba dobom a mobilt, és kiszállok a kocsiból. Felnyitom a csomagtartót, ahol egy hétre elegendő bevásárlást halmoztam fel. Nem szeretek gyakran járni vásárolni (mármint élelmiszert meg hasonlókat, a ruhák más lapra tartoznak), így szeretem egyszerre elintézni ezt. Csak a becipelés része nem a kedvencem. Magamhoz ragadok kettőt, majd a bejárathoz megyek, amit nincs kulcsra zárva. De jó, valamelyik gyereket akkor be tudom fogni!
-Shawn! Lizzie! Valamelyikőtök jöjjön légyszi segíteni bepakolni a kocsiból! -kiáltom el magam odabent, hogy ha a szobájukban vannak is meghallják. Ahogy beljebb lépek, megbotlom, és elejtem a kezemben lévő szatyrokat - konzervek és gyümölcsök gurulnak szét a folyosón. -Melyik hagyta már megint szét a cipőjét?! - morgolódok, majd lenézek, hogy megállapítsam a bűnöst. Amit látok, attól viszont leesik az állam. Ezt a cipőt nem láttam már egy ideje. Pontosan 1 hónapja és 1 napja. -Silas? - hangom reménykedő, bízom abban, nem csak képzelem, hogy itt a cipője. Vagy hogy valamelyik gyerek vicces kedvében volt és átverés áldozata vagyok.
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."
The secret of a happy marriage is finding the right person.
Karakter idézet :
"A rendes nőknek szükségük van rá, hogy elszórakozzanak egy kis pletykával. Meg kell tudniuk, hogy mi történik körülöttük, hogy kétszer kettő mikor négy, és mikor lehet ötöt is kifacsarni belőle! Az ilyen nők senkinek sem ártanak. Jártatják a szájukat, de készségesek, ha az ember bajban van."