Alaric (Fred) & Yara I remember when I remember I remember when I lost my mind Words: 524 |Music: Does that make me crazy?
Gyorsan repikál nekem, és eltűnődöm, vajon áldás vagy átok lesz számomra ez a gyors észjárás? Ritkán kerülök olyan helyzetbe, ahol esélyem van alul maradni a szavak versenyében, és mindig kicsit visszahőkölök, amint azt érzem, hogy valaki felér a szintemre. Mi lesz, ha tényleg meg kell erőltetnem magam, hogy megtartsam a narratívát, vezessem a beszélgetést észrevétlenül? Nem ülhet ki az arcomra a bizonytalanságom, és nem is érzem úgy, hogy a magabiztos mosolyomat felváltotta volna a bennem csírázó kétség mimikája. Időm nincs sokat tűnődni ezen, hiszen már élőben is vagyunk, és fel is konferálom a vendégemet. Annyira idegen tőlem a téma, muszáj vagyok üres magabiztosággal belemerítkeznem, és bármennyire is írtózom tőle, ráz a hideg, nagyokat kell nyeldesnem levegőért, kénytelen vagyok kedélyes hanggal érdeklődést színlelnem. Figyelemmel hallgatom Nurköt. Elméleti fizikusként is képes ilyen hülyeségeket összehordani, és kicsit összetörik bennem a világ. Távol állnak a tudományok tőlem, eszembe se jutott soha kémiával, fizikával vagy matematikával foglalkozni, nekem ez mind kínai volt. A fejemben viszont azok az emberek, akik ilyesmivel foglalkoznak, mindig is tiszteletreméltó, csendes, meggondolt emberek képében jelennek meg. Persze, kicsit bogarasak, lelkesednek olyan képletekért, amit rajtuk kívül a világon maximum egy maroknyi ember ért meg teljesen, és egy süti mellett hiába próbálnának a munkájukról mesélni, az ismerősök és rokonok keresztbe állt szemmel figyelnék őket. Mégis, teljesen máshogy képzeltem őket, nem egészen emberinek, hanem kicsit nem evilági lényeknek. Dr. Nurk ezt a képet néhány szóval és mondattal apró porra zúzta össze bennem. Amíg ő az agyában hisz, addig én már lassan magamban sem hiszek. Bólogatok, úgy képzelem a szemeim üresek, amíg én belül sikítok. Shakespeare idézetet mond áhítattal, és nyelek egyet, mert nem tudom, hol szakíthatnám félbe. Lennének kérdéseim, kitépném a kezéből a gyeplőt, de Nurk gyakorlottan beszél, és mentálisan felkötöm a nadrágomat. A fejemben próbálom udvariasan megfogalmazni a kérdéseimet, amíg ő csak mondja és mondja… Míg nem elcsendesedik, és a stúdióra a megkönnyebbülés könnyed levegője telepszik. - Dr. Nurk bemutatkozása igen részletesre sikerült, örülök, hogy ismertette velünk a kutatásainak eredményeit. – kezdem csicseregve, és levegőt sem veszek, hogy én folytathassam, ne vághasson a szavamba Nurk. - Kettő kérdés merült fel bennem így hirtelen. Az első a kutatásainak módszertanára vonatkozik: Esetleg belemenne részletesen milyen vizsgálatokat végzett? – Kíváncsi vagyok, mit fog összehadoválni, de biztosan kivágja magát. A tényeket, mint porcukor, rászórja a hülyeségeire, és ezzel igyekszik eladni az egyszerű hallgatóknak a kitekert teóriáit. Nem zúdítom rá a másik kérdésemet egyelőre, szelíden mosolygok, várom, hogy befejezze válaszát. Csak miután lezárjuk ezt a kérdéskört, hozakodom elő a másik témával: - Dr. Nurk, részletezné kérem, miként kapcsolódnak a vakcinák az 5G-hez? – Szinte csikorognak a fogaim, miközben kipréselem magamból a szavakat, az ujjaimat tördelem, hogy lenyeljem a saját könnyeimet. Azt hittem, jó móka lesz bosszút állni az igazgatón, de nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint reméltem. Amíg Nurk beszél oda-odapillantok a hangmérnökömre, aki a fejét fogja, és a felszerelésének gombjait fixírozza. Ő sem bírja elviselni ezt a bolondságot, és kicsit felkúszik a nyelőcsövemen a bűntudat, hogy őt is kiteszem ennek a kínnak. Azonban nem pedálozhatok már vissza, vidáman kell levezetnem ezt az interjút, és megmenteni magamat és a műsoromat is. Legalább nem kell nekem a szavakat kihámoznom a vendégemből, ezzel nyugtatom a kis lelkemet.
Az érzelmek leolvasása olykor megakaszt, bár az is lehet, inkább az empátia az, ami kevésbé megy. Habár ebben a szituációban eldönteni, hogy mennyire lehet vészjósló a nő számára, hogy kérdéseimet inkább a műsor utánra tartogatom, nos, azt nem tudom. Egyelőre akármennyire játszom a paranoid személyiségzavaros fickót, a műsorvezető bírja a strapát. Ezért is tetszik Ms. Devries. Zsánerem a hozzáhasonló nők. Nincs mit ezen szégyellnem; ha szexuális együttlét, akkor már olyannal akarom, aki a kedvemre való. Elmosolyodom, ahogy a szemembe hazudik a műsorvezető. Értékelem, hogy dr. Nurk-ben hamis álmokat próbál ébreszteni. Lehet furcsának tűnik, hogy nem megszólom, ítélkezem felette, de az évek alatt minden voltam, talán csak hipokrita nem. Igazából egy notórius hazudozót is többre értékelek, mint egy szenteskedő nyomorultat. A válasz pedig egyszerű, hogy miért az utóbbit vetem meg: ezen a világon mindenki hazudik. Ugyan, lehet mondani, hogy költői túlzásba csúszom, de ha tények kellenek, akkor ott vannak a pszichológiai és szociológiai tanulmányok. Hazudunk, hogy jó benyomást keltsünk; hogy ne sérüljün a kapcsolatunk; egyáltalán életben maradjunk. Akkor mire jó az álszenteskedés? Semmire, csupán a felhők mögött megbújó világ rákfenéje.
- Nemcsak az improvizációm jó, hanem a memóriám is.
Ellhallgatok. Megvárom a felkonferálást és egy másodpercre, mintha Ms. Devries kilépett volna a szerepéből.
- Én is üdvözlöm a hallgatókat! – köszönök én is, amint a műsorvezető gesztikulálni kezd. – Elméleti fizikusként szeretek magamra hivatkozni, de ettől függetlenül több PhD-m van, amik mindegyike a fizika területét érinti. Mindenki hisz valamiben, én az agyamban hiszek, éppen ezért érzem szívügyemnek a tudásgyarapítását és a világ megértését – ezutóbbiak még most is igazak, a tudományok mentettek meg. – A világ megértéséhez pedig a mindennapok szürkeséségén túl, a felszínességet lefejtve kell szemlélnünk mindent. Ebben az univerzumban, amiben élünk olybá shakespeare-i. „Színház az egész világ, és színész benne minden férfi és nő: fellép és lelép.”– idézek kissé átszellemülten a drámaírótól. – Ez a huszonegyedik százasra hatványozottan igaz! A tanulmányaim és a kísérleteim során sorra szembe jöttek velem érdekes eredmények, és annál is érdekesebb és ijesztőbb konzekvenciák. Ezért kezdett el jobban érdekelni az 5G hatásai és a háttérben meghúzódó hatalmak beteges manipulálása. A legtöbb szál egyértelműen Kínához köthető. A kínai diktatúra és gazdaság a katalizátora mindennek, amiben az összes többi államfő résztvesz, rosszabb esetben fejüket a homokba dugva nem akarnak tudomást szerezni ezekről a játszmákról. Elég annyit mondanom, hogy a COVID-19 sem véletlenül tört ki. Kínának elsődlegesen a diktatúra ellen lázadó emberek megfélemlítése volt, illetve köztudott az is, hogy Kínában vannak demográfiai problémák is. Szintén tény, hogy Kínában legnagyobb arányban férfiak haltak meg a vírus alatt – ez igaz, de csak azért, mert van a születés szabályozásával kapcsolatos törvények és a női princípium elnyomása is. – Ez ugye nemsokára elérte az összes többi országot, és érdekes módon Kína gazdasága fellendült, míg a rajta kívül eső államok gazdasági válságban sínylődtek, nagy halálozási rátával. A gazdaságuk alapját pedig a gyógyszeripar tette ki, a vakcinák, amik által el is jutunk az 5G-ig – elcsendesülök, hagyok időt mindenkinek, hogy feldolgozzák ezeket az információkat.
Alaric (Fred) & Yara I remember when I remember I remember when I lost my mind Words: 574 |Music: Does that make me crazy?
Lehet, túl nagy fába vágtam a fejszémet, mikor ezt a kanadai, pösze csodabogarat hívtam meg a műsorba. Sokszor gondolom úgy magamról, hogy bármi helyzetet megoldok, és a beszélőkém a szupererőm. Ez azért nem alaptalan öntömjénezés, nyilván értek a szakmámhoz, ami az elektronikai rendszerek ismeretét és a műsorstruktúra tudományát leszámítva a színtiszta locsogás. Szavak egymásután pakolása, hogy érthetően, koherensnek tűnjön a reggeli beszélgetéseink sora, napról napra minden egyes műsor. Nem mindennapi esemény, hogy meging az önbizalmam a képességeimben, de Nurk tornádóként tarolja le a magabiztosságom utolsó erődítményeit is. Biztos vagyok benne, hogy ma a hallgatóink katasztrófaturistákká válnak majd, és bár én alakítottam ezt így, jelen pillanatban kezdem a döntésemet megbánni. A hangpróba zökkenőmentes, Nurk megelégszik a hangmérnökünk által kreált torzítással, és úgy tűnik a körbevezetésen is figyel rám. Sokszor előfordul, hogy többször kell átmenni az alapokon, de úgy tűnik, Dr. Nurk felfogja, amit mondok elsőre is. Fontos, hogy ne állítgassanak a vendégeink semmit a felszerelésen, mert a hangmérnökünk kívülről nem tud mindent korrigálni, és nem egyszer kellett szinte kézfejen csapni egy-egy naiv interjúalanyt, akiknek az ujjai ösztönösen felfedezőútra indultak az érzékeny masinák gombjain. Az új cikkének témája sztenderd őrületnek hangzik, olyasmi írásnak, amit Facebookon az ember lecsúszott, drog áldozatává vált volt osztálytársai osztanak meg a falukon. Nem akarok bunkónak tűnni, végülis, én hívtam meg, saját magamra szabadítottam ezeket a marhaságokat. Élő adásban agresszív veszekedést sem akarok kelteni, márpedig ilyen sült bolondok nem félnek önérzeteskedni, szóval kedvesen próbálok egy húron pendülni a vendégemmel. – Nagyon várom már, talán egyszer egy másik alkalommal kifejtheti azt is részletesen. – Visszahívni nem akarom, az tuti biztos, így inkább nem ígérek ilyesmit. Az improvizálás neki is megy, állítólag. Igazából téma ide vagy oda, jó lesz egy olyasvalakivel társalogni az adásban, aki kerek, hosszú mondatokban beszél, nem fél kifejteni a véleményét. Nekem is jó, ha nem kell azon emésztenem magam, vajon mikor fogja elszúrni az egészet, megszólal-e időben, lesznek-e gondolatai. A rádiózásban az a szép, hogy nem kell egyetértenem azzal, ami elhangzik, elég, ha továbblendítjük a társalgást, esetleg feltesszük a megfelelő kérdéseket, és már simán folyik a dolog. Biztos a városban is laknak olyan emberek, akik hisznek az ilyesmiben, és bár jó magam átlátok azon a retorikán, amiket alkalmaz Nurk, tudom, hogy nem mindenki ilyen gyakorlott a kommunikációt illetően. Sokan beveszik ezeket, és mély hitet táplálnak efelé, ki vagyok én, hogy összetörjem a lelküket? Még segítek is nekik, platformot adok egy szószólójuknak. Legalábbis ezzel nyugtatom magam. Felszalad a szemöldököm arra, hogy a műsor után szeretne tőlem kérdezni valamit. Tuti biztos, hogy valami szektába akar invitálni engem, és a mosolyom nem tudja eléggé leplezni a hatalmas nyelést, ami ösztönösen jön. Bólintok, miközben a fülemre igazítom a fejhallgatómat, lassan következik a beköszönés. – Csak el ne felejtse. – mondom szórakozottan, ahogy beállítom a saját mikrofonomat, és a hangmérnököt nézem, amint visszaszámol. Remélem, elfeledi az adás végére. - Üdvözlet a kedves hallgatóságnak! Itt ül már velem szemben mai vandégem, Dr. Fred Nurk, aki egy tabutémát hozott nekünk erre a csendes reggelre. Aki esetleg olvasta a cikkeit, annak nem meglepő, hogy az 5G hatásait fogjuk boncolgatni, hiszen újabban ebben a témában merült el Dr. Nurk. Jó magam nem vagyok a szakértője, felszínes a tudásom erről csupán, úgyhogy át is adnám a szót a vendégemnek, kérem, mutatkozzon be röviden nekünk! – kezemmel is Nurk felé gesztikulálok, meleg mosolyommal leplezem a semmiből feltörő aggodalmam. Tényleg lehet, hogy túlbecsültem magam, és nem fogok ebből a slamasztikából olyan játszi könnyedséggel kimászni, mint elsőre gondoltam. Mindenesetre már nincsen visszaút, felvértezem magam a vendégeim első megszólalására.
Kicsit meglep, hogy milyen könnyedén túl lendül a hülye dialektusomon, mitöbb még értett is mindent. Sose hallgattam a rose harbor-i rádiót, de most már érdekel, hogy milyen emberek jönnek ide beszélgetni. Ez a nő meg van edződve, ha bizarr ürgék. Az ördögi vigyort kiszúrom, van egy olyan sejtésem, hogy nem éppen az ismeretterjesztés céljából hívott meg. Ez is ritka, akik elhívtak általában mind halál komolyan vették a bölcsességeim. A tesztelésre bólintok, a műsorvezető kérését szó nélkül teljesítem. A hangommal nincs gond, így én az áldásomat adtam mindenre. Megint csak bólintok, amikor megjegyzi Yara, hogy semmit se kell nyomkodnom. Nem állt módomban így beletrollkodni, bőven elég lesz az a szellemi kútmérgezés, amit a városra fogok szabadítani.
- Igen, jól – válaszolok eleinte tömören, majd folytatom. – De közben volt időm dolgozni. A legújabb cikkem témája a kínaiak globalista uralma, amit a COVID-dal és vakcinákkal értek el. Érdekes lesz, azt garantálom!
Ömlenghettem volna, vagy éppen szidhattam volna a nemlétező repülőutam, de valahogy ahhoz nem volt kedvem. Sokkalta jobb a szintén még nemlétező cikkemmel bomlasztani az intelligenciahányadost, a kollektív intelligenciát.
- Az improvizálás nekem is az erősségem – ó, de még mennyire. – Igazából az 5G bővebb kifejtése is megfelel, arról képes vagyok órákig beszélni. És ha választanom kellene, akkor talán ez áll hozzám a legközelebb. A cikkekkel már bajban vagyok, de ha már rögtönzés, akkor lehetne az 5G hatása a társadalomra.
Azért kíváncsi leszek, hogy mennyire fog menni az a bizonyos improvizáció a hajmeresztő megállapításaimat illetően, noha már korábban megállapítottam, hogy ennek a műsornak köze nem lesz a komolysághoz. Olybá mindegy, hogy rögtönzés vagy sem; akkor lenne fontos, ha valóban lehetne érvelni és vitázni. Jelenleg pedig semmi sincs mögötte csak üres locsogás. Én mesteri szintre fejlesztettem, ebből adódóan van az, hogy borzasztó fárasztónak tartom a felesleges köröket. A lényegre szeretek törni, legyen szó bármiről. Ez egyeseknek nem tetszik, de igazából nem érdekel, csak azt tartom szem előtt, hogy megkapjam, elérjem azt, amit akarok.
- Majd a műsor után lenne inkább kérdésem – nem épp a témába vág, ezért is tartom jobbnak, ha várok vele.
Ha pedig célok, akaratok és vágyak, akkor az fordult meg a fejemben, hogy esetleg összeköthetném a kellemeset a hasznossal. Mivel igencsak vonzó nővel van dolgom és egész rég mozdultam ki, voltaképpen rég voltam együtt nővel, talán elhívhatnám egy randira. Persze, annak tudatában vagyok, hogy akkor dr. Nurk szerepét le kell vetnem és valamelyest fel kell vállalnom magam. De nem izgat, ha be akarna mocskolni, úgyis a közösség megvédene és senki se hinne a nőnek. Még azt is az én javamra tudnám fordítani. Egész jó médiahack-et tudnék belőle kerekíteni.
Alaric (Fred) & Yara I remember when I remember I remember when I lost my mind Words: 618 |Music: Does that make me crazy?
A rádiózás több szempontból kihívás, még nekem is, aki évek óta minden reggel itt tépem a számat. Hiába van reggel hat, hiába aludtam két órát, energiabombának kell lennem az első beköszönéstől kezdve az elköszönésig, egyetlen ásítás, lapos perc sem megengedett. Minden témához hozzá kell tudnom szólni, tovább gördíteni a legunalmasabb beszélgetést is, barátságosnak, megközelíthetőnek kell hangzanom minden hallgató számára. Heves témánál is higgadtnak kell maradnom, szélsőséges véleményeimet pedig meg kell tartanom magamnak. Jobb, mikor valakinek van egy bejáratott partnere, a mostani műsorvezetőtársammal már sok éve együtt vezetjük a reggeli adást, ösztönösen le tudjuk reagálni egymást, szinte pihentető, mikor valami ismerős topikon rágjuk át magunkat ketten. A vendégekkel mindig kicsit nehezebb, nem az interjúztatás a kedvencem. Viszont a vezetőség erre van kiélezve, és ez a blogger egy igazi középső ujj az arcukba. Majd meglátják, hogy velem nem érdemes packázniuk. Dr. Fred Nurk sötét haja és fáradt, világítóan kék szemei egészen elrettentő külsőt kölcsönöznek neki. Ide érzem, hogy nem rég cigarettázhatott, érzékeny vagyok a füstszagra, de nem teszem szóvá. Volt már büdösebb vendégem is, akinek a szagát kellett szívnom a picike stúdióban órákig. Most éppen mentatea illatozik az elektronikától messzebb álló kis asztalon, bár reggel óta sajnos kihűlt már. A parfümömet is nemrég frissítettem fel, barack, vérnarancs és mézes konyak szeretkezéséből született aroma, ami szinte rátapad a levegőre. Pont, mint a cigarettafüst, de ez legalább elviselhető. Nurk csak bólint, és hátrébb lépek egyet, hogy követni tudjon. Már éppen kezdeném megmutatni, melyik lesz az ő felszerelése, amikor feltesz egy kérdést, a francia, furcsán érthető dialektusán. Először el se jut a tudatomig, mit szeretne, hisz megakadok azon, hogy nem gondoltam bele, miképp fogják őt érteni így, ráadásul torzítva. Sebaj, majd mindig kicsit megismétlem, mit mondott, ezzel lendülök túl a problémán. – 5G? – kérdezek vissza. – Persze. A legutóbbi cikkei alapján van miről társalognunk. – Kínlódás volt végigrágnom magam rajtuk, de ezt nem kötöm az orrára, nyugodt mosollyal veszem a bókját. – Köszönöm! Szerintem is remekül el fogunk majd beszélgetni. – Vigyorom kissé ördöginek hat, ez leginkább a főnökeimnek szól. Nem mondom, hogy várom a csevegést, mert hát eléggé összehordott baromságnak tűnik minden, amit felhány ez az ember a blogjára, de pont ezért esett rá a választásom. Odafordulok az ő mikrofonjához és fejhallgatójához, az utóbbit leakasztom a helyéről, feléje nyújtom. – Vegye fel, kérem! Teszteljük, hogy a hangtorzítás működik-e. – Megnyomok néhány gombot a mikrofonon, ezzel váltok hangcsatornát. A hallgatóink egyelőre Hozier csokoládékrémes hangját élvezhetik, amit Anees Sun and Moon című száma fog követni, amíg mindent el nem rendezünk, így nyerünk pár percet. – Ha most megszólal magát hallja majd, eltorzítva. – Kitekintek a hangmérnökre, aki feltartott kisujjal jelez, hogy mindent beállított elvileg. Ha rendben találja Nurk a beállításokat elkezdem sietős tempóban megmutogatni az alapvető dolgokat. – Ez az ön mikrofonja, nem kell nyomkodnia, minden be van állítva, a hangmérnökünk kívülről lekeveri önt reklámok előtt. Vizet tudok adni. – mondom, és meg sem várva reakcióját egy menteset leteszek elé a kis asztalról, a teámba pedig belekortyolok. – Jól telt az útja? – Kanadából utazott egészen ideáig. Tudom, hogy a saját műsorom mellett illene kiállnom, de valljuk be, ez a szereplés nem kellene, hogy bárkinek is megérjen ekkora macerát. Bele se merek gondolni mennyi órát utazhatott a kényelmetlen repülőn, aztán meg a legközelebbi reptérről sem egyszerű ideáig jutni. Mindenesetre barátságos és kedves maradok vele, amint visszateszem az üres csészémet a kis faasztalra én is helyet foglalók a székbe, ami az évek során felvette a hátsóm pontos formáját. – Az adásban én főleg a két új írására koncentrálnék, de ha van egy téma, ami közel áll a szívéhez szívesen veszem, ha megemlíti őket. Sajnos nem volt időm elmerülni a teljes munkásságában, elnézést kérek érte, de ügyesen improvizálok. – nyugtatom meg őt miközben magam is felveszem a fejhallgatómat. – Körülbelül egy percünk van az élőig. Ha van esetleg kérdése, tegye fel, kérem!
Megmagyarázhatatlan, hogy az emberi elmében, mégis miként lehet helye a végtelennek látszó tudásnak és a határtalan tudatlanságnak. Az akaratnak és a gyengeségnek. Az őrületnek és a józanságnak. Ennyi idővel a hátam mögött, talán most merem kijelenteni, hogy ezeknek a szélsőségeknek az aránya valahol egyenlő, olykor egyik vagy éppen másik dominál, de mindig visszabillen közepére a mérleg nyelve. És noha az értelmi szint (tudás vagy éppen a nem tudás) középen helyezkedik el a mérlegem szerint, viszont az emberek toleranciája véges. Nincs kompromisszum. Nincs megértés. Sem vita. Egyszerűen egymás torkának ugranak, ha valamiben nem egyezik a véleményük. Ez a káosz pedig adja magát, ki kell használni! Régen a tudatlan az értelmiségieknek hunyászkodott meg, most pedig a tudatlan tudatlanokkal veszekszik, tudás birtokosai ölik a másik tudással rendelkező csoportot. És legtöbbször olybá szubjektív, felvetéseken alapuló veszekedések ezek, amiknek értelme sincs. Hiszen ami szubjektív az sohasem lesz objektív tényeken alapuló kijelentés, nem igaz? A vicces az egészben mégis az, hogy az objektív tényeket is úgy lehet csavarni, kiforgatni a maga valóságából, hogy a valóság tűnik képtelenségnek és a valótlanság az egyetlen és igazi ténynek.
Rose Harbor, a számomra legideálisabb város. Eldugott és semmi se történik… Legtöbb esetben. Én mindenesetre jól beilleszkedtem, bár ez betudható annak is, hogy alkalomadtán merészkedem ki. Nem élek kirívó életet, csak és kizárólag akkor, amikor a szórakozás kerül középpontba. Ha nők, akkor egész éjszaka szórakoztassanak. Ha pia, akkor ne emlékezzek még a múltamra se. Ha drogok, akkor éljek újra az egek, a felhők felett megbújó világban. Ha pedig tudatlanság és félrevezetés, akkor váljon vírussá ez, ami megfertőzi az elmét és változtassa ösztönlényekké az embereket. Ez jelenesetben igencsak jól halad!
Gisela egy ideje nem keresett, most éppen egy másik tervén dolgozik és van egy olyan megérzésem, hogy hamarosan valami elmebetegséggel fog előhozakodni. Mostanság én is a programozásba öltem több időt, ugyanis kaptam egy pár megbízást. Noha az elmúlt két hétben két cikket csak írtam az 5G-vel kapcsolatosan, de mostanság egyre inkább izgatja a fantáziámat a vegán és a gender kérdés is, bár ez inkább a démon asztala. Jobban szeret filozofálni meg a pszichológiával, ilyen baromságokkal foglalkozni, mint én. Ami esetleg megfoghatatlan tudomány, akkor a politológia az, ami esetleg közelebb áll a szívemhez. Nem véletlen, hogy az 5G-s esszém többsége arról szól, hogy milyen politikai és emberirtási tervek zajlanak valójában.
Szoktam felkérést kapni, de ritkán mondok rá igen és kifejezetten meglepődtem, amikor a rose harbor-i rádiótól kerestek meg. Nincs messze, kutya se ismer és kutya se fog idejönni. Miért ne alapon végül belementem az ajánlatba. dr. Fred Nurk karakterébe szellemültem, amikor mentek az egyeztetések. Mondtam, hogy kanadai vagyok, így lehet nehezemre fog esni az utazást. Noha ez inkább rájátszás volt, érezzék megtisztelve magukat, hogy majdnem a szomszédba leugrom beszélgetni!
Csak ezért taxival érkezem a stúdióhoz, kiszállok a kocsiból és elszívok egy szál cigit. Egy kis késés belefér, legalább is szerintem. A műsorvezető szinte egyből elkap, ahogy beteszem a lábam az épületbe. Elgondolkozom, hogy kezdjek-e el beszélni a pocsék francia akcentusommal, amivel szoktam, vagy ráér majd később… Végül a később mellett tettem le a voksom. Eléggé kiszáradt a torkom, így egy üveg vizet is kérek. Miután megkaptam, amit kértem, csak hallgatom tovább a műsorvezetőt, bár nem igazán érdekel. Informatikus révén az alapokkal tisztában vagyok, illetve bele-belekóstoltam a hangtechnikába, hangvágásba is. Bólintok párat, amikor a témákra is kitér, hogy mikre számítsak, bár annyira nem izgulok a beszélgetés miatt, mint amennyire a műsorvezető teszi verejtékben fuldokolva. Nem tudom, hogy mit vár tőlem. Ez a beszélgetés veszettügy, ha komolyan próbálja venni. Ez a görcsösség, viszont elég ellenszenvesé teszi a műsorvezetőt. Felsóhajtok. Észreveszem, hogy a társaságom kollégája engem vizslat. A nő irányába nézek, és máris nagyobb kedvvel hallgatom tovább a locsogást. Már magam sem tudom, hogy miről. A lényeges mégis az, hogy a mikrofon mögött ülő nő kellemes, szórakoztató jelenségnek fest. Végül csak eljutok addig, hogy a stúdióhoz keveredjek. Az újabb körbevezetésre bólintok egyet szótlanul.
- Akkor az 5G lesz a főtémánk, ugye? – dobok fel valami borzasztó alapot, hogy tudjunk beszélgetni. – Tudja, a kollégája eléggé stressznek tűnt a tanulmányaim pedzegetése alatt. Maga jobb társaság, ezt már a kisugárzásából meg tudom ítélni.
Akcentusnak nyoma sincs, igazából, ha már szerepek, akkor kíváncsi leszek, hogy mit fog szólni a pösze, francia dialektusomhoz.
Alaric (Fred) & Yara I remember when I remember I remember when I lost my mind Words: 657 |Music: Does that make me crazy?
A májusi interjú miatt óriási fejmosást kaptam a vezetőségtől. „Nem engedhetünk meg magunknak ilyen hibát, főleg nem szezonban, mikor az egész országból idelátogatnak, és minket hallgatnak reggeli közben. Ha kutya se hallgatna minket, nem lennék ennyire csalódott, Yara. Ezt azonban nem engedhetjük csak úgy el…” Most komolyan, én tehetek róla, hogy egy balféket szerveztek le a szerkesztőtársaim nekem? Meg, hogy író létére a második mondatát már káromkodással toldotta meg? Egészen jól megmentettem a helyzetet pedig, az hiszem. Ezt utálom abban, hogy hiába tekintek magamra kiskirálynőként, hiszen a leghallgatottabb műsor főszerkesztője és műsorvezetője vagyok, plusz a déli hírek szerkesztésébe is beleszólásom van, mégis van, aki felettem áll, és letolhat bármikor, amikor nem tetszik neki valami. A nővérem legalább főszerkesztőként megússza ezeket a meetingeket. De neeeem, nekem a szőnyeg szélén kell állnom, és önhibámon kívül vezekelnem egy buta bakiért. Egy hete főlök a levemben, próbálok valami kis minibosszút forralni a főnökök számára. Valamit, amivel az orruk alá dörgölhetem, hogy igenis, ez az én műsorom, és azt csinálok, amit akarok. A műsorvezetőtársam ezen a hétfői napon nem ér rá, csak a reggeli műsorunk első órájára tud bejönni. Kapva az alkalmon elkezdtem kutatni egy újabb interjúalany után, aki teljes káoszt fog okozni, de feltehetőleg nem fog káromkodni, tehát monetáris problémára hivatkozva nem fognak tudni lecseszni engem újból. Ez a terv azonban egy óriási kihívást állított elém – kit is hívjak meg? Habár a városkánk messze nem a legszokványosabb, azért vannak, amit nem teregethetek ki, eszembe se jutna. Viszont meg voltam lőve. Alvás helyett azt kutattam, kit tudok idecibálni, Wilmingtoni ismerőseimnek telefonálgattam, Doverbe is ellátogattam egy napra, de nem jutottam eredményre. Már kezdtem volna feladni, és csak elhívni valami kisvállalkozót, mikor is eszembe jutott Chase haverom egyik hülye meséje, valami Dr. Nurkről, aki a laposföldről meg az 5G veszélyeiről blogol. Nem tudtuk hol lakik, de próba szerencse alapon felkerestem. Reméltem, hogy ha Texasból is kell iderepülnie, egy ilyen dilibogyó kihasználja az alkalmat, hogy beszélhessen az összeesküvéseiről, amikről olyan hosszan ír néhanapján a blogjában. Nehéz volt elérnem őt, féltem is, hogy lekéssük a lefixálással a határidőt, de végül összehoztuk a dolgot. Ma ő fogja leváltani a műsorvezető társamat fél nyolckor. Volt pár fura kérése, hangtorzítás, miegymás, amit a lelkemre kötött, hogy megcsináljuk. Először kinevettem, mikor ezt említette, de úgy tűnt, komolyan gondolja a dolgot, így hát a hangmérnökünknek elő kellett vennie a trükkjeit, hogy megoldja a problémát. Ő kevésbé volt lelkes a vendégünk miatt, szerinte jogosan kaptam letorkollást a főnököktől, de más véleménye sosem befolyásolt engem.
Június révén meleg van a stúdióban, hajamat feltűztem reggel kivételesen, és izgatottan várom a legújabb Harry Styles sláger végét, hogy egy átkötő után felkonferálhassam Dr. Nurköt. A műsorvezetőtársam éppen körbevezeti őt, elmeséli, hogy működik a rádió, milyen felszerelésekkel találkozik, kicsit belemegy abba, mikről fogunk beszélgetni. Oda-odapillantok, a hangmérnök mögött kilátok kicsit, érdekel a férfi, hogy bevalljam. Amint lecseng Styles utolsó kiénekelt szava is, nyitom a számat. – Hát nem fenomenális ez az új dal? Az egyik kedvencem. Hogy jó hírekkel folytassuk ezt a hétfő reggelt, egész héten ilyen verőfényes időre számíthatunk, legalábbis a meteorológiai szolgálatok előrejelzései szerint. Hétvége felé ráadásul felmelegedésis lesz, úgyhogy készítsük a naptejet, irány a tengerpart! – nevetek. – Van egy másik jó hírem is. Aki még nem hallotta – remélem nincs ilyen -, annak új információ lehet, hogy július 14. és 18. között Rose Harbor lakói a wilmingtoni erdőben sátrazhatnak, részleteket a városunk weboldalán a www.rose-harbor.com linken, illetve a Városházán is megtalálhatjátok. Remélem, minél többen kihasználjuk ezt a kivételes lehetőséget egy kis kikapcsolódásra. – Még felsorolok néhány nyári programot, majd rátérek a lényegre. - Egy Hozier remekmű után Dr. Fred Nurk lesz a vendégem, aki nem mindennapi témákról ír blogot. Azt hiszem, elmondhatjuk, kevés embernek van ennyi bátorsága, hogy szembe menjen a kánonnal, és az igazság nyomába eredjen. Ámen! – Játszok a szavakkal, majd felcsendül a Take Me to Church. Felpattanok a helyemről, és kinyitom a stúdió ajtaját. – Dr. Nurk! Jöjjön be, gyorsan körbevezetem. – mosolygok, és nézem, ahogy a munkatársam gyorsan le is lép, hogy itt hagyja nekem a bosszúvendégem.
Kezdőlap
