Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 26 Márc. 2024 - 16:11
Logan & DaricaBe a babysitter, they said. It will be fun, they said.
Nem volt egyszerű, de végre jut egy kis idő magunkra is - még ha csak minimális is, mert ki tudja, meddig kötjük le Phoebe figyelmét. Addig is igyekszem kihasználni, hogy relatíve nyugiban tudunk beszélni Daricával. -A végén majd eldöntjük, hogy ezért elnézést kell kérnem, vagy inkább azt, hogy "szívesen". - nevetem el magam, amikor azt ecseteli, hogy amíg nem hívtam át, addig egyhangú volt a napja. Bízom benne, hogy nem okoz majd egy a néhány óra közös bébiszittelés nem okoz majd örök rossz élményt. Chipet így is ki kell majd engesztelnem. Egészen kezdtünk ismét megbarátkozni, de lehet, hogy most ismét elástam magam nála. Pedig a pár hónappal ezelőtti karmolások már teljesen begyógyultak, amiket tőle kaptam. Akárhogy is, összességében szerintem kellemesen telik az idő, még ha Phoebe is kicsit lenyugodott volna, miután kiugrálta magát a tévé előtt. Nekem sem tűnik fel, hogy milyen gyorsan pörögtek az órák. -Igen, szerintem 10-15 perc múlva befut, nemrég írt, hogy elindult. - bólintok, majd ahogy Darica készülődni kezd, én is feltápászkodom a kanapéról, amit Phoebe is keringőre való felhívásnak tekint, és elkezd körülöttünk ugrálni. A konyhába megyek, és bevetem a csodafegyvert. Jet lehet nem lesz boldog, hogy a lánya éhségének csökkentése érdekében egy csokis muffint adtam neki. A cukorsokktól lehet végigugrálja majd az utat. Ha ezt szóvá teszi, vagy meg akar verni, majd elfutok. Így, hogy terhes, fixen én vagyok a gyorsabb. Akárhogy is, amíg a kislány ezen nyammog - no meg a kitöltött narancslén, addig az ajtóhoz tudom kísérni Daricát. Kicsit furcsa, hogy már-már menekül Jet elől, nem értem, miért nem jönnek ki. Nem mondom, hogy nem örülnék neki ha jóban lennének, de mindketten felnőtt nők, majd eldöntik, kivel akarnak barátságot vagy jó viszonyt ápolni. Kérdésére, hogy megleszünk-e, a konyhába lesek, ahol Phoebe telemorzsálta a pultot és minden bizonnyal a padlót. Bólintok. -Persze, nem lesz gond.- jelentem ki, és hangom tényleg magabiztos, csak nem most az utolsó negyed órában bújik ki maga az ördög a kislányból. -Köszönöm, hogy átjöttél. A körülményekhez képest jól éreztem magam.- mosolygok rá, ahogyan kinyitom neki a bejárati ajtót. Szeretném megcsókolni távozás előtt - azonban nem szeretnék neki kényelmetlenséget okozni. Már az üdvözlő csóktól is meglepődött, nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, így csak akkor húzódok közelebb hozzá, ha ő kezdeményez - egyébiránt erőt veszek magamon, és nem mozdulok. Így vagy úgy, eljön a tényleges búcsú ideje, és hamarosan ketten maradunk Phoebe-vel.
Egy időre sikerült lekötni a kislányt, úgy tűnik a pörgés a lételeme és mivel ennek a játéknak épp ez a lényege, ügyesen ráhangolódik. Egészen másmilyennek tűnik így, hogy a fölös energiáit a játékba öli, mint pörög szinte fejen állva a lakás minden négyzetméterén. Nem mondom, hogy sokkal, de megnyugtatóbb a helyzet így, mert benne van az árnyalatnyi lehetőség, talán tudom kezelni a helyzetet. Talán. Követem Logan tekintetét a kanapé felé, aztán el is indulok felé, hogy néhány lépést követően, meg egy kis pakolás után helyet foglaljak rajta. Ismét Phoebe felé pillantok, aki remekül elvan, úgy utánozza a játékbeli figurát, mintha róla mintázták volna. Vajon mennyit gyakorolhatta ezeket? Mindegy, a lényeg, ne unja meg még egy ideig. - Nyugodt? Eseménytelen? - szélesebben elmosolyodom. - Már-már egyhangú, míg ide nem invitáltál. - Igyekszem összeszedett maradni Logan közelében és jó hangulatban eltölteni együtt az időt, miközben félreteszek minden zavaró tényezőt. Például azt az élénken bennem élő emléket, hogyan is éreztem magam, mikor egyik napról a másikra elhagyott. Rendben, azt megbocsátani majdhogynem lehetetlen, viszont látva őt, hallva a hangját, elfognak bizonyos érzések, késztetések, amikkel kapcsolatban ő sem könnyíti meg a dolgom. A kávét kortyolgatva igyekszem egyszerre szemmel tartani mindent, Chipet, a lányt, Logant, mindazt, ami körülvesz. Egyáltalán nem meglepő, hogy fáradtabbnak érzem magam egy-két órával később, mikor szinte meglepetten eszmélek rá, mennyire elszaladt az idő. Beszélgettünk, az elején finomabban puhatolózva, aztán valamennyire felengedve, közben terelgettük Phoebe-t, aki eléggé szeretni feszegetni a határokat. Tökéletesen alátámasztotta mindazt a fejemben összeállt érvelést miszerint nekem még egyelőre biztosan nem kell gyerek. Nem csak, mert a karrierem küszöbén állok, hanem... El sem tudom képzelni az életem részeként. Pedig a szüleim remek nagyszülők lennének ehhez kétség sem férhet. De miért jutnak eszembe ilyenek? Sokadjára is kirázom a zavaros gondolatokat, mindeközben megőrzöm azt az aprócska mosolyt, amivel nagyjából az eddigi időt töltöttem. Feszélyezve érzem magam, de valahogy jól is, ez a kettősség tovább facsarja ki belőlem az energiát. Mikor elérkezettnek látom az időt, megteszem a következő lépést. - Jet nem sokára itt lesz, ha jól emlékszem. Akkor én jobb, ha megyek. - Tudom, hogy nem különösebben kedvel, az energiáiból éreztem, bár nem is érdekel különösebben. Az érzés valamelyest kölcsönös, az életstílusa erősen kifogásolható, az egész megjelenésében van valami... visszataszító. Az, hogy ők Logannel ilyen jól kijönnek engem nem érint, tehát megtartva a határokat szimplán annyira engedjük közel egymást a másikhoz, amennyire feltétlenül muszáj. Nem tudom, ebből Logan mit érzékel, én nem hoztam még szóba, megoldjuk felnőtt nők módjára egymás közt. - Meg lesztek a kislánnyal még egy kicsit kettesben? - Chip már egy ideje elsompolygott Phoebe keze alól, aki szinte ráfüggött a macskabőrbe bújt familiárisomra, de a kis szurikáta megmenekült. Mellettem, a kanapéba szinte beleolvadva talált védelmet magának. Miután kimondtam a varázsszót, bemászott a táskámba jelezve, egyetért, mehetünk.
Logan & DaricaBe a babysitter, they said. It will be fun, they said.
Félig komoly, félig viccelődő megjegyzésem Phoebe szobatisztaságával kapcsolatosan megnevetteti Daricát. Szeretem, mikor nevet, pláne, ha miattam történik - de azt hiszem ez természetes. Többször érzem, hogy feszeng a társaságomban, talán még mindig vacillál, jól döntött-e, hogy ismét beengedett az életébe, de ilyenkor amikor vonásai ellazulnak és mosolyog vagy nevet, rövid időre minden olyan, mint régen. Hogy a kávénak köszönhető-e, hogy a mese halva született ötlete után kipattant egy másik, hogyan köthetnénk le Phoebe-t nem tudom, mégis, az ördögfióka visítva adja tudtunkra, hogy tetszik neki. -Még jó, hogy nem panellakásban vagyunk, tuti verné a radiátorcsövet valamelyik idős, zsémbes nő. - nevetem el magam egy kissé még mindig csengő füllel, majd végignézek a kislányon, aki mintha az élete múlna rajta úgy kezd el táncolni az egyik felcsendülő zenére. Hihetetlen, ez egyszerűbb volt, mint gondoltam. -Talán ha rögtön ezzel kezdtem volna mikor megérkezett, most nem lenne ekkora rumli a nappaliban. - vakarom meg a tarkómat, majd lehajolok és egy kósza díszpárnát felemelek, és a kanapéra dobok. Körbenézek, de egy sóhajtással egybekötött legyintéssel engedem el - nincs se kedvem most pakolni, meg tartok tőle, nem is lenne értelme egészen addig, míg Miss Aprótalp el nem hagyja a házat. Darica mellé visszalépve a suta mozdulatot ha észre is vette, nem teszi szóvá, aminek azt hiszem örülök. Nem szeretnék egy esetleges kínos beszélgetést. Abban volt már részünk elég, most azt szeretném, ha a köztünk lévő természetes kémia és dinamika alakítaná a dolgokat. -Milyen napod volt ma eddig? - teszem fel a kérdést fejemmel a kanapé felé intve, hogy akár le is ülhetnénk. Standard kérdés, de amióta megjött, még főleg csak Phoebe-ről beszéltünk, most mivel azonban ő elvan, szeretnék többet hallani Daricáról is. Amíg nyugtunk van.
Legszívesebben rávágnám, valami ütősen erőset adjon, mert hosszú lesz még a nap, de nem akarok ennyire negatívnak tűnni, így maradok a gyengébb verziónál. Nézem, ahogy lefolyik a frissítő ital a csészébe, közben fél füllel továbbra is kifelé hallgatózom, mikor kell közbelépnem a kis játéknál. Abban biztos vagyok, ha Chipnek elege lesz, megoldja, hogy meglógjon, csakhogy a kislányt nem ismerem, nem tudom, hogyan reagálna, ha másképp történnének a dolgok, mint elképzeli. A gyerekek rafináltak, sokszor türelmetlenek, hajlamosak hangos hisztiben kitörni, egyszóval kiszámíthatatlanabbak. Vagy legalábbis eddig ezekre a felfedezésekre jutottam nagy általánosságban. Phoebe lesz az első, akit közelebbről figyelhetek meg... nem teljesen önszántamból. - Jó, azért ne túlozzunk - elnevetem magam a szobatisztaságra tett említésén. A kislány ránézésre 8 éves forma lehet, vagyis iskolás, tehát az értelmi szintje kifinomultabb és magasabb, mint egy kisebb gyereké, ez a mi mázlink. Kinézek a konyhából, Chip szemmel láthatóan kezd feloldódni és beleéli magát a valami pofozgatásába, mert már nem tudom követni, mivel játszik, ugyanis áttértek valami másra. A lényeg, hogy mindkettő épségben van, egészen jól kijönnek. Örülök neki, ez könnyebbé teszi az egészet. Először hezitáltam, mennyire jó döntés elhozni magammal, belátom, hogy igen. - Logan, ez a kislány egy helyben ugrál, szerinted mennyire kötné le egy mese? - Ugyanazt a műsort nézzük? Valószínűbb, hogy háttérzaj lenne az a mese, mint ok, hogy egy helyben maradjon. - Ezt ismerem! - Reflexből kapok a Phoebe-hez közelebbi fülemhez, mikor felsikkant mellettem a tv-n elindított játékot meglátva. Arca felragyog, szinte kimarja Logan kezéből az irányítást és már váltogatni is kezdi a lehetőségeket, mire én csak pislogni tudok rá. - Elképesztő - jegyzem meg hol a kislányt, hol a tv-t nézve. Zene csendül fel, erős színekből álló villódzás veszi kezdetét és egy lány figurája mosolyog ránk teli szájjal a képernyőről. Ismerem a játékot, habár utoljára vagy két éve láttam, akkor sem engem mozgatott meg, de jó móka, beismerem. Már-már elmosolyodnék a látványon, mikor Logan megáll mellettem és szemem sarkából meglátom az elinduló mozdulatot, ami aztán abba marad. Nem tudom, megkönnyebbülést vagy csalódottságot érzek-e, amiért nem fejezte be.
Logan & DaricaBe a babysitter, they said. It will be fun, they said.
-Egy próbát megért. - vonom meg a vállamat nevetve, miután nem jön be a lézeres mutatvány Chip-nél. Tudom, hogy a macska alak mindössze álca, hiszen sokkal feltűnőbb lenne, ha egy szurikáta sündörögne Darica körül, de nem tudhattam, hogy őket mennyire nyűgözi le egy ide-oda gyorsan mozgó piros kis pötty. Akár még működhetett is volna. Mindenesetre talál mást amivel elszórakoznak ők ketten, így tudok én is egy kicsit Daricára figyelni. Jobb lenne, ha tudnánk csak kettesben lenni, de talán ha Jet majd felveszi később Phoebe-t, ő még marad. Vagyis...remélem, hogy marad. Néha még mindig nem tudok rajta kiigazodni. Tudom, hogy nem tudjuk kitörölni a köztünk történt rossz dolgokat, és már hálásnak kellene lennem amiatt is, hogy egyáltalán adott egy második esélyt (az is vagyok!), csak néha nehéz visszafogni, hogy ne vonjam őt úgy oda magamhoz, mint régen. Bármilyen nehezemre esik is, türelmes vagyok, és hagyom, hogy az ő ritmusa szerint találjunk ismét egymásra. Még ha emiatt sokszor be is feszülök belül, annyira nehéz. -Akár mindkettő is lehet. - küldök felé egy mosolyt, majd egy pillantást veszek a Phoebe-Chip kettősre, és úgy ítélem meg, hogy ellesznek addig, amíg főzök két kávét - nekem sem fog ártani, így fejemmel a konyha felé intek, ahol belépve a géphez megyek, és elveszem a kávékapszulákat tartalmazó kosárkát. -Milyet kérsz? Van gyengébb, erősebb, karamellás, kókuszos...őőőő ez szerintem vaniliás, de amúgy borzalmas. - emelek fel egy sárga kapszulát, majd egy grimasszal vissza is dobom. Akármelyiket is választja, egy gombnyomással elkészítem neki, majd magamnak is csinálok egy közepesen erőset. Egy kockacukrot dobok bele, és meglöttyintem egy kis tejjel, majd mindent előhagyok Daricának is, hogy kedve szerint ízesíthesse. Közben természetesen nem vagyunk némák, elő is jön, mekkora szívességet tett nekem azzal, hogy átjött segíteni - még ha nem is volt hozzá sok humora, amit most ismét hangoztat is. Megértem. -Majd meghívom egy sörre. És téged is kárpótollak valahogy, kérhetsz bármit. - nem tudom teljesen elnyomni a kétértelmű csengést a hangomból, ahogy az arckifejezésemről sem, de aztán inkább iszom egy korty kávét, hogy ezt leplezzem. -Hát...túl sokat én se értek hozzájuk. Annak örülök, hogy ennyi idősen legalább szobatiszta. Asszem. - kilesek a konyhából, ahonnan látom, Phoebe még mindig Chipet nyúzza a játékkal, így egyelőre kiélvezem ezt a kis nyugit. A futópados ötleten felnevetek. -Amúgy...nem rossz ötlet. Én arra gondoltam, hogy leültetem valami mese elé, bár ha túl sok energiája van, nem fogja végigülni. Engem legalábbis anno kevésbé kötött le a tévé, mindig mentem inkább rossz fát tenni a tűzre. - mesélek egy nosztalgikus emléket, majd a fejemben megjelenik egy villanykörte, mivel fáraszthatnánk ki Phoebe-t úgy, hogy nekünk minimális erőfeszítésbe kerüljön. Lehúzom a kávé maradékát - nem vagyok egy lassan szürcsölgető típus -, majd kimegyek a nappaliba. -Phoebe, szeretsz táncolni? - kérdezem tőle, lelkesedést csempészve a hangomba, mire a kislány szemében érdeklődő csillogás jelenik meg, elfeledkezve Chipről is, aki a lábam mellett spurizik is el valahova. Azon se lepődnék meg, ha nem látnánk egyészen addig, míg gyerekmentes nem lesz a ház. Bekapcsolom a tévén a Just Dance-t, megmutatom Phoebe-nek hogy működik, majd ráhagyom a többit. -Na, talán így nyugtunk lesz egy kicsit. - lépek vissza Darica mellé, kezem elindulna, hogy átkaroljam, de még időben észbe kapok, és sután visszaeresztem, bízva abban, hogy volt elég gyors a mozdulat ahhoz, hogy ne tűnjön fel a boszorkánynak.
Chip nem örült neki, hogy játékszerré válik egy kislány kedve szerint, és maximálisan megértettem. Gondolkodtam is rajta egy darabig, hogy elhozzam, mert féltettem szegényt a hebrencs gyerektől, még magamat sem tudtam teljesen a képbe helyezni, hogyan fogom átvészelni ezt a néhány órát. Az, hogy Logan mellettem volt javított a dolgokon, miközben össze is kuszálta, mivel kettőnk kapcsolata is egyelőre a fejlődő szakaszban volt. - Megnézed mennyire macska? - nézek a játékra, aztán Loganre. Az egy dolog, hogy sokszor elfeledkezik magáról, mint szurikáta, dorombolni próbál vagy hasonlók, de Chip akkor sem macskaféle, hogy bármire reflexből úgy reagáljon. Ezt bizonyítja azzal, hogy értetlenül néz a valamire, amit az orra előtt lóbálnak, majd rám, utána sorban mindenkire. Lassan felemeli vörös mancsát és óvatosan meglöki a szőrös valamit. Mi az? Tollburjánzás vagy egy egér? Akármi is, a következő lökésnél már érdekesebbnek tűnik Chip számára, ugyanis komótos sebességgel elkezdi pofozgatni. - Igen, egy pohár vizet, vagy nem is, ha van kávéd azt szívesebben fogadnám - Nehéz nap utáni nehéznek ígérkező másnap, ez jellemzi a napokat, amiket tegnap és ma töltök. El tudtam volna képzelni valami... hm, mondjuk úgy, "kényelmesebbet" is. Ezért szükséges a sokadik kávé, azzal talán kihúzom a nap hátralévő részét. - Archie-nak köszönd, ha ő nem beszél lyukat a hasamba, most nem lennénk itt - Na, ő sokkal tartozik nekem, de Logan sem fogja megúszni van egy olyan sanda gyanúm. - Nekem a gyerekek rejtélyek, nem értem a nyelvüket. Sokszor még a felnőttekét sem, szóval mint azt előre mondtam, én ma csendes szemlélőnek jöttem, már, ha a kislány hagyni fogja. Ahogy láttam, tele van energiával. - lépek néhányat, hogy kilássak a konyhából. Chip továbbra is megbűvölten nézi az előtte himbálózó játékot, ám a gyerek már türelmetlenebbül kapkodja el az orra előtt, mivel addig is egy helyben kell maradnia, ami szemmel láthatóan nincs ínyére. - Talán feltehetnénk egy futópadra, az lefárasztaná. - szólalok meg hangosan, holott ez az apró gondolat a fejemben szeretett volna maradni. Már mindegy.
Logan & DaricaBe a babysitter, they said. It will be fun, they said.
Erőteljesen benne volt a pakliban, hogy Darica amint meglátja a nem épp szokványos fogadtatást az ajtóban, sarkon fordul, és meg sem áll hazáig, rám bízva Phoebe felvigyázását. Nem mondom, hogy valahol nem értettem volna meg, hiszen a saját fejemre én hoztam a bajt azzal, hogy bevállaltam ezt az ördögfiókát, így én visszakozni már nem tudtam, de ő még meggondolhatta magát. Egyelőre azonban úgy tűnik, az elhatározása az erősebb, mert beljebb lép, így rá tudom fordítani az ajtózárat. A Kulcsot elteszem egy olyan helyre, ahol Phoebe nem éri el, remélhetőleg így már nem tud majd megszökni, max az ablakon, de majd igyekszem figyelni. Elvégre ezért fizetnek. Ja nem, tök ingyen, jófejségből csinálom. Sebaj. -Jajj szegény Chip. - húzom el a számat mert szegény familiáris még nem tudja mi vár rá, mindenesetre igyekszem pozitív maradni, hogy minden oké lesz, így végül ajkam mosolyra görbül. Egy lépést hátrálok, amikor lekerül a hátizsák, a macska-szurikátával változó a viszonyunk, van, hogy kedvel és keresi a társaságomat, néha pedig úgy érzem, a szememet is kipaparná. Most pedig jobbnak látom óvatosnak lenni, intelligens lények ezek, a végén még rájön, hogy az egész előtte álló tortúra az én hibám, hiszen én hívtam ide a gazdáját. Megvan tehát az esély rá, hogy hadjáratot indít majd ellenem, de azért reméljük mégsem. Mellkasom előtt összefűzöm a karjaimat, és igyekszem tenyerem mögé rejteni a vigyort és elfojtani a nevetést, ahogyan látom a trió kis párbaját, de...annyira komikus az egész. Kíváncsian várom a "csapó kettőt", ahogyan ismét lekerül a négy mancsára a macska, Phoebe pedig áll vele szemben, szemmel láthatóan nehezen fogva vissza az izgalmát. Ekkor bevillan valami. -Nézd csak, Phoebe, próbáld ezzel, szerintem tetszeni fog Chip-nek. - az egyik szekrény fiókjában kutatni kezdek, és hamarosan meg is találom a kis lézert, ami valami szóróajándék volt az egyik üzletben. Megnyomom az alján a gombot, mire a piros kis pötty a padlóra világít, Chip pedig felé kap. Phoebe visongva szökdell oda hozzám, két kis mancsát nyújtva felém, én pedig mint valami nagybecsű kardot nyújtom át neki a kis ketyerét, amivel gyerek és familiáris remélhetőleg lefoglalja majd magát és egymást. Addig talán van időm Daricára is. -Talán ezzel ellesznek majd. Kérsz valamit inni? - kérdezem, miközben közelebb lépek hozzá, fél szememet viszont az aprónépen tartom, de egyelőre minden oké. Van olyan mázlink, hogy ez így is marad? -Köszönöm, hogy ezt bevállaltad. Ha nagyon szörnyű lesz, ígérem kiengesztellek majd. Kérhetsz bármit. - nem bírom ki, kihallatszik némi kétértelmű csengés a szavaimból, de ettől függetlenül komolyan mondtam amit mondtam, tényleg hajlandó vagyok cserébe bármire, amivel úgy érzi, törleszthetek felé. Elvégre gyaníthatóan nem lesz sétagalopp ez a délután.
- Archie, a gyerekekkel nem tudok mit kezdeni, én... - közel húsz perce próbálom meggyőzni, nem nekem való az ötlet, amit Logan felvetett. Alapból a kapcsolatunk maga annyira ingatag lábon áll, erősen kételkedtem benne, pont mi leszünk azok, akik a jó példát mutatják egy gyereknek. Azt sem tudom, mennyi idős, sőt, tulajdonképpen semmit sem tudok róla a nevén és a nemén kívül. Jet neve, mint az anyja, nem kecsegtet semmi jóval. Mégis hagyom magam, szóval délután veszek egy gyors zuhanyt, összekapom magam és beülök a kocsimba. A baleset emléke minden nap kísért, hiába szinte nyomtalanul eltűnt minden, bennem ott kattog. Azóta megtanultam a leckét. Köszönésre nyitom a szám, mikor kinyílik az ajtó, ám a mozdulat felénél megragadok és csak nézek rájuk. Érdekes látvány egy kapálózó lány Logan vállán, aki visong, mint egy sarokba szorított malac. Meglepettségem nevetésbe torkoll. Miután megkapom a helyet, beljebb lépek, meglátva a "káoszt" valóban beigazolódni látszott, kilógok én innen elég rendesen. - Hoztam Chipet, hátha segítség lesz - a hátizsákomban rejtőző macska halkan morog, ő is érzi mennyire necces helyzetbe sétáltunk bele. Már akkor hallatni kezdte a hangját, mikor Logan hozzám hajolt, s én kissé megilletődve viszonzom a röpke csókot. Leteszem a táskát a kanapéra és kihúzom Chipet, aki tiltkozik ellene, ezért az orrom alatt mormogva kérem, legyen jófiú, segítsen nekünk. Alig bukkan fel, a kislány felvisít és már vetődik is rá. Alig tudom elkapni a kezei elől és magasba tartani szegényt. - Óvatosan kell vele bánni - szólok rá szelídséget erőltetve hangomra, ám ott van benne a kis szigor is. - Nem szereti, ha hirtelen ráveted magad, de játszhattok valamit. - ezzel leteszem a "fenevadat", aki megmerevedve bámul a lányra. Ezért már nem csak Archie-é, az én ruháim is veszélybe fognak kerülni egy ideig biztosan.
Logan & DaricaBe a babysitter, they said. It will be fun, they said.
Valószínűleg nem vagyok normális, hogy ezt elvállaltam. Találkoztam már párszor Jet lányával, Phoebe-vel, de akkor vele volt az anyja is. Most meg kitalálta hogy programja van, a bébicsősz beteget jelentett, vigyázzak rá én. Egyedül! Néha még magamra se tudok vigyázni, nemhogy egy nyolc évesre. Az is kérdés, mennyire volt jó ötlet Daricát elhívni. A kapcsolatunk még mindig bizonytalan lábakon áll, még folyamatban van, hogy megközelítsük régi fényét és stabilitását, de...azt hiszem azt mondhatom, lassan de biztosan haladunk. Jó jelnek veszem, hogy - bár Archie kellett hozzá meggyőzőerőnek -, végül igent mondott arra, hogy szitterkedik velem. Az utolsó pillanatig kérdéses volt, hogy hol legyen a bébicsőszködés helyszíne, de miután megtudtam, hogy se Clara se Philip nem lesz otthon délután meg este, így azt mondtam, jöjjenek hozzánk. Végülis...egy gyerek jobban viselkedik, ha nem otthon van, nem? Ugye?! Darica kicsit később tud jönni, mint ahogy Jet lepasszolja a kislányt, így eleinte egyedül vagyok vele, és azt kell mondjam, ha az átlag kölykök visszafogottabbak is másnál, Phoebe nem olyan. Le se tagadhatná, hogy az anyja lánya. A nappali 15 perc alatt csatatérré változott, szétdobált játékok, párnákból és székekből készülő bunker, és Phoebe máris összemorzsálta a szőnyeget a keksszel. A csengetésre a kislány reagál először, izgatottan sikongatva szalad az ajtó felé. -Phoebe várj! Ne nyisd ki egyedül...- három hosszú lépéssel utolérem, és egy mozdulattal a bal vállamra kapom a kacarászó, izgő-mozgó ördögpalántát, míg ballal elfordítom a kulcsot és kitárom Darica előtt az ajtót. -Szia, örülök, hogy el tudtál jönni. A káoszért előre is bocsi, valaki - ezzel jelentőségteljesen dobok egyet vállal a kislányon -már most átvette az uralmat. -nézek rá kissé szabadkozva, majd ahogyan elhalad befelé menet, egy röpke csókkal köszöntöm. -Fúúúúúúúúj! Két szerelmes pááááááááár, mindig együtt jááááááááááár! - kezd bele Phoebe, mire én becsukom az ajtót, rázárom, majd lerakom a kislányt a vállamról, innentől talán nem szökik ki.
Kezdőlap
