Sydney Slora egy igazi modell alkat a maga 177 centiméterével, formás, tiszta bőrű pofijával, kék szemeivel, hosszú, barnás szőke tincseivel, melyek a napfényben az arany különféle árnyalatait képesek felvenni. És akkor még nem beszéltünk a magabiztos, kecses járásáról, könnyed lépteiről, kitünő egyensúlyérzékéről, amire szüksége is van, ha kedvenc – és egyetlen familiárisa – a vállára telepszik.

A ruhatárában mindenféle színű és fazonú ruha megtalálható, de elsődlegesen a kellemes, meleg és pasztell színeket részesíti előnyben, amiket elegánsabb eseményeken szívesen cserél le merész színekre és frizurákra. Könnyedén váltogatja a stílusát, általában a hangulatához igazítja külső megjelenését, de az elmondható, hogy a „kényelmetlen” női magassarkú cipőket sosem cseréli le lapos modellekre.


Jó tulajdonságok:

- Intuitív: kifejezetten erősek és jó a megérző képessége. Ez nem igazán fogható a mágiára, Sydney egyszerűen csak megtanulta megfigyelni és megismerni az embereket a viselkedésük, a szavaik, vagy épp a mozgásuk alapján. Jól ráérez mások döntéseire, kedvére és aszerint tudja esetlegesen irányítani is a beszélgetést vagy csendben hallgatni. Talán a munkájából adódik ez, talán csak a személyisége része, a a megérzéseire hagyatkozva általában sikerrel jár és ha nem is, ezeknek köszönhetően képes kimenteni magát a szorul vagy épp kellemetlen helyzetekből.

- Kedves: elcsépelt és gyakori tulajdonság, de Sydney tényleg kedves. Pozitívan és érdeklődően fordul az emberek felé, igyekszik a legjobb oldalát mutatni és egy-egy jó szóval, vagy pozitív jelzővel kicsit jobbá tenni mások napját. Esetleg csak elmosolyodik és máris érzed, hogy nincs baj.

- Diszkrét: tudja és ismeri is a határokat, kellő komolysággal kezeli a kényes és kevésbé kényes helyzeteket is. Mivel nem csak diszkrét, hanem megbízható is, így biztosak lehetünk abban, hogy tőle nem fogunk pletykákat hallani, vagy épp nem pont Sydney lesz az, aki elfecseg bármilyen üzleti, munkahelyi titkot. Amíg a saját megítélése alapján a titok senkinek sem árt, addig nála biztonságban van. Ebben mindenki biztos lehet.

- Türelmes: Mindennel és mindenkivel, de leginkább a húgával szemben. Végtelen és hihetetlenül megnyugtató türelem lengi körben, még Mrs.Montgomery ezredjére előadott történetét is ugyanazzal a nyugalommal képes végighallgatni, mint első alkalommal. Nem szokása kiakadni vagy felemelni a hangját sem, ő az, aki inkább a szemével öl, mintsem vérmérsékletével.

Rossz tulajdonságok:

- Érzékeny: Türelme, kedvessége és intuitív tulajdonságai miatt kifejezetten érzékeny, bár igyekszik jól leplezni, mégis könnyedén megérintik az érzékeny témák. Nem a sírós fajta, sokkal inkább az, akin könnyedén eluralkodik a melankólia, ha valami rosszat hall.

- Elhivatott: Sydney esetében ez sokkal inkább egy negatív jelző. Nagyon sokszor túlzásokba esik és igazságérzete ellenére is képes igen komoly és igen végzetes lépéseket megtenni, ha úgy érzi a cél ténylegesen szentesíti az eszközt. Erre igazán jó példa, hogy – ugyan némi habozás után – de annak idején simán igent mondott Alexander ajánlatára a sötét mágia tanulmányozását illetően, pedig egészen addig ódzkodott és kicsit talán félt is tőle.

- Munkamániás: Ha az ember lánya világ életében a munkája okán tud kiszabadulni az őt megkötő béklyók szorítása alól, akkor bizony idővel ebbe a bizonyos munkába is menekül. Sydney bizonyítottan munkamániás, amihez a fentebb említett elhivatottság nagyon jól társul. Nem nyugszik, amíg be nem fejezi az adott feladatát vagy projektjét, és az sem okoz a számára problémát, ha otthon is dolgoznia kell a munkaidején felül.



Kevés komoly vagy tartós barátság, ami van is, az inkább szakmai jellegű. Mivel Sydney nem igazán az a fajta lány, aki bulizni jár el, illetve korábbi életmódja sem kedvezett komoly baráti vagy egyéb kapcsolatokat kialakításában, így nem sok baráttal rendelkezik. De általában ezt nem is bánja,  azok kevesen, akiket közel érez magához bőven elegek.
Általánosságban elmondható, hogy türelmes, kedves és érdeklődő a barátaival. Szívesen tölti velük az idejét, legyen szó egy sétáról a parton vagy vásárolgatásról, Sydney mindegyikre szívesen megy, még ha eredetileg nincs is hozzá kedve. Szeret örömet okozni másoknak és a végén mindig jól érzi magát ő is.

A rokonaival már más a kapcsolata. Apjával igen komoly és szoros volt míg el nem költözött a főiskola, majd az utazgatásai miatt. Azóta interneten, videóhívásokban tartják a kapcsolatot. Szereti és tiszteli édesapját, a mostoháját pedig mondhatni elfogadta. Mindig is semleges vagy épp kissé ellenséges volt vele a kapcsolata, ahogy az gyakorta előfordul elvált szülők esetében.
Emily: Emily mindig külön téma Sydney életében. A harcia és félvér vérfarkas testvér, aki követte a nővérkét... A kezdetek kezdetén nem igazán jöttek ki jól, Sydney nem kedvelte a kis „bőgőmasinát”, aztán ahogy nőttek kijöttek egyéb problémák is, főleg a fajbéli különbségek miatt, mégis Sydney tiniként a nagy lázadozása ellenére is inkább közelebb került húgához, hogy aztán ez a kapocs évekkel később szinte teljesen... hát tönkre menjen. Nincs mit szépíteni, manapság elhidegültek egymástól, és mindkettő – a saját önérzetük miatt – nem keresi a másikat, bár Sydney határozottan aggódik és fáj is neki, amiért így alakultak a húgával.

Az ember életében a másik nagy témakör a szerelem. Odaadó, diszkrét, finom, a partneréhez könnyen idomuló nő, aki teljes szívvel és teljes odaadással szereti a kiválasztottat. Még főhősnőnket is meglepte a közte és főnöke között kialakult románc, majd kapcsolat, de egyáltalán nem bánja. A kölcsönös tisztelet, szikrák és szeretet megdobogtatja Sydney szívét, többre, jobbra és tartalmasabb kapcsolatra ösztönzi. Szeretne egyszer igazán méltó partnere lenni Alexander Lackwoodnak.


Elég sok lépcsőfokot megjártam már, és még mindig van feljebb – szerencsére. Sosem voltam kiemelkedő boszorkány vagy igazán erős, de honnan is lettem volna, a taníttatásom megszorult egy bizonyos ponton, minekután vérfarkasok között nőttem fel. Apám ugyan egykoron boszorkány volt, de az ereje elvesztésével én is elvesztettem a sajátomból egy darabot, és ugyan amit tudott átadott még így is, valahogy sosem ment igazán. Kicsit talán féltem is, hogy apám sorsára jutok...

A környékbeli kovenek nem fogadtak be a származásom miatt, és mikor sikerült szakadnom otthonról, akkor már a jelentéktelennek titulált erőm bélyegzett meg más boszorkányok előtt. Egyedül a familiárisom, Cseles, a fehér hermelin állt mellettem a varázserőm tiszta bizonyítékaként, de ő már nagyon kicsi korom óta. Épphogy elkezdtem varázsolni, Cseles meg is jelent és vigyázott rám, manapság meg inkább én vigyázok rá.

Rose Harborban viszont végre ki tudtam teljesedni, Alexander iránymutatásával az erőm növekszik, a tudásom egyre biztosabb és az aktív képességem is jól kezelhető (telekinézis).
Az a fajta boszorkány vagyok, aki nem riad meg a kihívásoktól, a mágiáját őszintén tiszteli, a szabályokat a megfelelő odafigyeléssel és a határok betartásával alkalmazza. Tudom, hogy mi az ára a hibáknak, és nem hagyom, hogy ilyen apróságokba bukjak bele.
Specializációm egyelőre nincs, de az elmúlt évekből tanulva az igék és bájolások témakörben szeretnék elmerülni a jövőben, ha végül felvétel nyerek a Lackwood-kovenbe.



Hol is kezdjem?

Nem szokásom ingerült lenni, mégis fogalmam sincs, hogy pontosan hol kezdjem. Az elmúlt egy évben, mióta Rose Harborba érkeztem sokat változott az életem, a hozzáállásom a világhoz, a múltamhoz és a családomhoz is... Régen féltem a mostohámtól és a rokonságtól, a portlandi falkától... köztük nevelkedtem, láttam, hogy miként alkalmazzák a saját szabályaikat és azt is láttam, hogy ez mit tett apámmal.

Rendes, majdnem tisztességes boszorkányok gyereke vagyok. A családunk és vérvonalunk nem igazán mérvadó, anyai ágú felmenőim nem igazán foglalkoztak az erejükkel, hol kikerült közülük egy-két tehetséges boszorka, hol meg sima szemfényvesztésig jutottak, mégis a varázserejüket megőrizték. Apám ágáról ez egy kicsit komolyabb, de ott se tudok sok mindent, a nagyszüleim korán meghaltak, más rokonunk nincs, ráadásul...
Minden ott kezdődött, miután a szüleim elváltak és apám feleségül vette a portlandi falka Alfájának húgát. Manapság ez már normális, állítólag... Csak épp a portlandi falka törvényei régiek, ódivatúak és szigorúak: azon nem vérfarkas fajú emberek és boszorkányok, kik összeházasodnak a falka egy tagjával szintén részesülniük kell a vérfarkas-átokból – ők amúgy áldásként hangoztatják. Ha méltóak rá, akkor vérfarkasként születnek újjá, különben pedig meghalnak és ez... állítólag teljesen normális.
Szóval apa... vérfarkas lett. Méltó az „áldásra” meg minden.
Gyerekként fogalmam sem volt, hogy mi történt, miért védenek apámtól, mi történik körülöttem, aztán persze, ahogy felnőttem és egyre többet lógtam másokkal - főleg ugye falkabeliekkel -, minden kitisztult és minden egyre undorítóbbá vált. Immáron Cselessel az oldalamon, a vérfarkas-szabályok szerint nevelkedve ismertem meg a mágikus világot és a saját boszorkányságomat is, amiről még az idősebbek is úgy tartották, hogy semmit sem ér és amint betöltöm a tizennyolcat, szép szuka leszek, talán még az alfa fiához is illő... Undorító.

A környezetemnek végül nem lett igaza, azzal a lendülettel léptem le otthonról, amivel pont otthon próbáltak tartani, mégis a suttogások, a feltételezések és mondhatni fenyegetések megtették a hatásukat, mindent hátra hagytam, a főiskolán végre megismertem egy másik, sokkal tisztább világot, amivel párhuzamosan elkezdtem apám grimore-ja alapján felfedezni a varázserőmet.
Sokat szenvedtem és sokat tanultam belőle, de sosem eleget. Nem mindig tudtam helyt állni boszorkányként és emberként, a munkámban. Az utazgatások, a céljaim keresése messzire vitt, messzi, szinte elérhetetlen célokat tűzött ki elém, de nem adtam fel.

2021 nyara, Rose Harbor, Alexander
Nem tudom pontosan, hogy milyen indíttatás vezetett ide. Talán a Ley-vonal, mely köré köztudottan gyűlnek a természetfeletti lények, vagy inkább a városka látszólagos nyugalma, az útkeresésem újabb állomása, de bármi is hozott ide, meg is tartott. Munkám, lehetőségeim és barátaim lettek a kisvárosban és mintha végre fel tudtam volna lélegezni. Persze, rövid ideig.
Egy nagy hatalmú, szigorú és igen komoly boszorkánymesternél kaptam munkát, akiről nemsokára az is kiderült, hogy mégis lát bennem némi potenciált. A lehetősége fényes csillagként ragyogott fel előttem, végre mélyebbre áshatom magamat a varázserőmben, megismerhetem bennem ébredező erőt és az aktív képességeimet is. Elhanyagoltam, Mr.Lackwood erre is rávilágított, viszont volt valami ebben a férfiban, ami ösztönösen többre, jobbra ösztönzött mind munka és mind mágia terén. Maga a személye, a kisugárzása inspirált és azok az apró, láthatatlan vagy épp kimondott dicséretek, amiket nagy ritkán megengedett magának felém.

Értékeltem.

Ő is értékelt engemet és nem csak tanítványának, hanem bizalmasának is fogadott, ami legnagyobb meglepetésemre kötődéssé és romantikus érzésekké fokozódott.
Alexander komoly, türelmes és szigorú, sokak számára kicsit ijesztő, de én nem ijedtem meg tőle, sőt... ez most nagyon nyálas és romantikus tinisen fog hangzani, de beleszerettem. Nem tudom, hogy mikor és hogyan, de egyszer csak azon kaptam magamat, hogy keresem a társaságát, a jelenlétét, indokolatlanul megugrik a pulzusom, mikor hozzám szól és egyszerűen csak... ah. Minden olyan természetes vele kapcsolatban... nem értem, hogyan, és az is ugyanolyan hihetetlen a számomra, hogy tényleg viszonozza az érzéseimet. De együtt vagyunk, a párja vagyok, hivatalosan és ahogy Alexander ismerem visszavonhatatlanul is...

Emily
Van egy húgom, aki külön fejezetet érdemel az életemben, mert a kapcsolatunk mindig is furcsa volt. Gyerekként nem akartam tesót, amikor bejelentette apa, hisztiztem és toporzékoltam, aztán kirohantam a kertbe és úgy becsapta az ajtót, hogy kitört az ablaka... De Emily már úton volt, nem hatotta meg őket a hisztim...
Duzzogtam pár hetet, morogtam pár hónapot, aztán elfogadtam, sőt a kiságyánál állva egészen... meghatódtam. Kicsit, porcelán fehér bőrű, álmos baba, aki néha sír, de egyébként nem csinál semmi mást és majd ha nagyobb lesz, játszhatok vele. Kezdett tetszeni az ötlet, ami elég sokáig jól a való életben is működött, de aztán kamaszodni kezdtem és a fajbéli különbségek is egyre többször közbe szóltak. Cseles bezzeg imádja Emilyt. Egyszer olvastam, hogy az ez én érzéseimnek a kivetülése a familiárisomon keresztül: nem tudom kifejezni emberként, így Cseles az, aki elmondja ezt neki a saját nyelvén... Bár Emily is annak látná ezt, ami...

Nem jó a kapcsolatunk.

Utánam jött Rose Harborba, befogadtam. Aztán valamiért összevesztünk, hallott valamit, mindenfélét összekomplikált és konkrét kérdések meg érvek nélkül lelépett tőlem. Azóta pedig... fogalmam sincs, hogy hol van pontosan. Hol itt, hol ott, hol a városban, hol nem... Szeretném megjavítani a kapcsolatunkat, de nem teljesen értem, hogy legutóbb hol rontottuk el és ez összezavar. Vajon én rontottam el? Ki a hibás kettőnk közül? Vagy ha mindketten, akkor nyissak felé én? Mégis hogyan? Nem értem...


David Slora: NJK  - harapott vérfarkas (boszorkányból) -  édesapa
Paula Slora: NJK  - tisztavérú vérfarkas -  mostoha
Veronica H. Ford: NJK - született boszorkány -  édesanya
Emily Slora: játékos karakter (Lyn) - félvér vérfarkas -  féltestvér (húg)