Egyelőre nem vagyok abban biztos miként viszonyuljak a nőstény előtt heverő üveg látványáról, amikor meglátom. Akár örülhetnék is, hogy ilyen formában fogad és akarja együtt megünnepelni velem a nagy hírt, amit a tudtára akarok hozni – ez lenne, ha a homokba kívánnám dugni a fejem és annyira egomán lennék, nem foglalkozom mással; de az aggodalom talán közelebb állhatna hozzám, hiszen nem tudta, ma meglepem egykori barátomat, vagyis ezt a mennyiséget egyedül akarja meginni. Nem mintha nagyon meghatná a szervezetét, tekintve milyen regenerációval rendelkezik, gondolom ahhoz, hogy elérje azt az állapotot, amit egy embernél egy üveg megtesz, neki egy egész hordót kellene egy szuszra meginnia… és még akkor is három percig tartana a részegségi hulláma. Mit ne mondja, ez azért elég irigylésre méltó! A belső hang azt mondja valami baj van, de egyelőre ezt félre teszem egy külön dobozba és a hangulat oldása mellett döntök, amikor a mellette lévő bárszék háttámláján támaszkodom meg az egyik kezemmel. Viccem, amely lássuk be végtelenül rossz volt, egy-két vendégnél sikert ér el. Gunyoros félmosolyra nyúlik az ajkam, az elégedettség érzete akaratomon kívül is átjár. A vélhető vérfarkasok bámulását kibírom, nem kezdek el fészkelődni, leginkább úgy tűnök, mint aki tudomást sem vesz róluk; ez általában jó taktika szokott lenni. - Nah, csak harcolok az áldozathibáztatás ellen – legyintek könnyedén, amit hangom színe is könnyedén követ. Mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára láttam őt. Tekintetünk találkozik és a vidám mosoly most is ott virít a saját arcomon, mint a legtöbb esetben – Meg egyébként is, remélem vagytok annyira józan eszűek, hogy nem egy városlakót akartok megenni – lássuk be elég kicsi a mi kis városunk és ha egyet közülünk megesznek… az fel fog tűnni a városnak és nem vagyok abban biztos, hogy nagyon örülnének a többiek. De csak hajszálnyi reményem van ebben, mert a vérfarkasok helyzetéről semmit sem tudok, ami egy kicsit bosszant. – És a ruháim nagy része még Delaware, New York és New Orleans között mozog – ez sem egy elhanyagolható tény, hogy az elmúlt években túl sok hely között ingáztam… Chel visszanéz a pultra és ezt a pillanatot választom, hogy lehuppanjak mellé a pultra. Ahelyett, hogy kérnék magamnak egy poharat, inkább a mellettünk lévő üres mogyorótálat alakítom át… atomjait szétszakítom egymástól, egészen addig, amíg ebből az anyagmennyiségből két kisebb poharat nem tudok formázni. Igazából csak az egyikre van szükségem, de a többi anyaggal is kell kezdenem valamit. Bevallottan élvezek itthon lenni és nyíltan használni a mágiámat, amit a világ legtöbb részén nem tehetek meg ennyire szabadon. - Hosszú még az este, hagyjuk meg a pultot a későbbi lehetőségnek. Elnézve a közönséget, sikerem lenne rajta – szégyentelenül vigyorgok a nőre, aki ennél tüskésebb aligha lehetne. Ó, hogyne lehetne, de mintha nem ismerne annyira, hogy ez a fajta viselkedése lepattan rólam. - Ne is mondd – sóhajtom el magam tetetett letargiával. – Ha egyszer megkóstolja a boszorkány az ambróziát már nehezen tud mást is meginni – ennek ellenére kezemmel az üveg után nyúlok, ha már volt annyira kedves a maga módján, hogy megkínáljon. – Azt súgva jegyzem meg, hogyha Sakáltanyában nyomjuk még ingyen is fogyasztunk ma – szemem sarkából tekintek rá és a vigyor gyorsan visszatér az ajkamra. – A te köldöködből bármikor szívesen iszok. Szigorúan a show kedvéért – összehúzom a szemem, hogy egyértelműsítsem a számára, mennyire komolytalanok valójában a szándékaim. Bárhogy is döntsön, azért a magam által kreált egyszerű feles pohárba töltök egy adagot magamnak. Kezem akként emelem meg, hogy könyököm a pultra simuljon, megtartom magam. Amíg Chelsea a pultot figyeli én teljesen felé fordulok és csak oldalról láthatom az italkínálatot, amivel ez a hely rendelkezik. - Megünnepelni a letelepedésemet a legrégebbi barátommal – felé tartom a poharat, koccintás végett. – Gyanítottam otthon nem fogadnál és szerettem volna biztosra menni.
Vendég
Vendég
Vas. 12 Nov. 2023 - 17:48
Leigh × Chelsea
Anger never lasts long when it comes to old friends. Yeah, right. I'm cold as ice.
- Menj a picsába, Chelsea! - a hangja halk volt, mégis mélyen a gyomromba küldte minden egyes szavát, ahogy a rideg pillantása, a dacos megjelenése és a nem is annyira rejtett dühe csapódott nekem. A közelsége nem érdekelt, gyerekkorom óta szeretett beleállni az arcomba, csak ameddig évekkel ezelőtt még abszolút nem tudtam vele felvenni a kesztyűt, ma már megtehetném. Inkább a józan eszem mondatta, hogy ne álljak mégsem rá a nem létező tyúkszemére, mert nem fogunk harmincon túl is kölyökfarkasként ugatni. Vagyis csak azt fogunk. Tudtam, hogy bármennyire legyen rám mérges is Darren, soha nem tudna kezet emelni rám. Mondjuk ebben benne volt az mindig is, hogy apánk biztos, hogy kifordította volna a bőréből, hogy megnézze, belül véres volt-e a bátyám. Mielőtt elmehettem volna oda, ahova kívánt, vagy válaszolhattam volna egy fordulj fellel hirtelen, inkább visszanyeltem a szavaim. Cait miatt is. Néztem, ahogy végigdübörgött előttem az utcán és ahogy bevágta maga mögött a pub ajtajait, dühösen, dacosan kifújtam a levegőmet. Megroppantottam a nyakam és elszívtam egy cigarettát is, amit a kint ácsorgóktól kuncsorogtam ki és csak azután léptem be a helyiségbe, hogy lenyugodtam némileg. Darren addigra már túl volt a második sörén, mert akkor szokott nekiállni vetkőzni és éppen az elméleteit gyártotta arról, hogy hova fog még üzleti útra menni. A gyereke.... az unokahúgom vagy az unokaöcsém már megszületett volna és most otthon fosná tele a pelenkáját és bőgne azért, hogy kajálni akar. Szart se aludnának ők ketten és arról panaszkodnának, hogy a gyerkőc mennyit képes zabálni. Egy ideális világban. Ott, ahol tudnám, hogy biztonságban vannak. Le tudtam volna kaparni a bőrt az arcomról és a pultban állónak épp elég ideje volt, hogy levegye, nem vagyok túl barátságos kedvemben, ezért a szokásához híven tolta elém a tequilát. Nem is lehetnék mexikói leszármazott, ha nem tudnék ebből meginni - só és citrom nélkül - annyit, amibe a normál emberek belehaltak volna. A harmadik kör után elém állva megköszörülte a torkát: - Minden oké, Hernandez? - ismerte apámat. Jó, őt a városban szinte mindenki ismerte, ő volt a fegyveres fazon, simán végigsétálhatott volna az utcákon és neki áldoztak volna, mintha egy cseszett isten lenne. Megörököltem apám vezetéknevét egyeseknél, mert a Chelsea túl nőies lett volna, hát persze. Mondjuk megértem. A harmadik tequila után, amit rezzenéstelen arccal küldtem le, nem feltétlenül női szokás. - Persze! Minden príma - tettem fel a seggem a bárszékre, ahogy csak egy pillantásomba telt és már el is húztak onnan. Nem voltam jó kedvemben. - Itt hagyod az üveget, légyszi? Ígérem, ha hányásig tolom, akkor szólok és foghatod a hajam. Vagy sorsot húzhattok, ki legyen ekkora lovag - feszes mosollyal nyújtottam ki az üvegért a kezem, ellentmondást nem tűrően szemezve a tequilás üveggel, amit végül lepakoltam elém, én pedig úgy húztam magamhoz, mint a gyerekek az alvós macijukat. - Hívjak majd neked taxit? - mintha lenne. Egyedül Charlie hulla-taxiját ismerem. Be is feküdhetnék hátra, ha már itt tartunk, észre se venné. - Hazasétálok. - A második üveg végén nem fogod tudni a saját címed se, Hernandez - megvontam a vállam, tudta, hogy egy már elég se lesz. Majd kiszagolom, hol lakok, az istenért! Részlet kérdése, na! Megforgatta a szemeit és lelépett egy azonnal fizető vendéghez, az enyémet meg csak hozzácsapta a Hernandez számlához. Már-már gargarizálhattam is volna az alkohollal, amikor a hátam mögött a bejárati ajtó kinyílt, aztán becsukódott, de az a szag, amit hozott magával a meleg levegő, valahogy nem tetszett az orromnak. A parfümjének illata pedig irritálta is, erőszakosan kebelezte be az alkohol illatát, mintha azzal el tudta volna fedni annak a tényét, hogy nem közénk való. A cipőinek koppanása olyan volt, mintha az agyamban verték volna a dobot, de eszemben sem volt megfordulni és szembenézni vele. Egészen addig, ameddig a hangja meg nem törte a pillanatnyi csendemet - mert hát az esetleges kiszáradást elkerülve egy újabb adag alkoholt gurítottam le a torkomon. A mellettem ülők noha felnevettek a hallott viccen, az arcomon csak egy fintor jelent meg, és ha tudtam, engedte a nő karja, akkor csak félig fordultam felé a székkel, hogy rálássak. Nem csak az én pillantásom járta be a vörös ruhája által fedett testét, hanem a körülöttem lévők is nyíltan megbámulták őt. Ellenben velük, nekem más gondolatom támadt az outfit láttán. - Látom, beilleszkedtél elég gyorsan. Beöltöztél vacsorának? - elég volt ennyi bámulás, a fejemmel a pult felé néztem, ha már itt voltunk mellette. Úgy kvázi ténylegesen is, így Leigh feltett és hallott kérdésére csak fáradtan elmosolyodtam. Mint sokszor, úgy most is jobban preferáltam a feketét - rövidnadrág és egy egyszerű trikó volt rajtam, a Conversem is a standard változat volt. - Szeretnél esetleg trónt is magadnak, vagy megfelel esetleg a pult? - mutattam magam mögé nagylelkűen és teátrálisan, mert hát.. amúgy ott voltunk. Lehet a vörös szőnyeget hiányolja. Vagy a fürtökben lógó sugar daddyket? Mondjuk abból már talán kiöregedtünk mind a ketten. Mindenesetre... - Jó lesz a tequila is, vagy az úri hátsód valami finomabb italt kíván? Nem tudom, merre jártál világot, hogy esetleg a földi javak helyett másra vágyna a gyomrod - villantottam egy kósza vigyort, ami inkább kihívással volt telve, mintsem vidámsággal. Hányszor nézte vajon a seggemet a múltban, hogy felismert a hátamról? Gyanús is lehetett volna, de jófej voltam és nem kérdeztem meg. - Mit szeretnél, Leigh Bishop? - ha esetleg a körülöttünk lévő farkasok nem ismerték volna fel, így viszont, a teljes nevét kimondva talán helyre tudják tenni magukban az infót. Azt csak nem kérdezhettem meg, hogy milyen a vércsoportja.. Legyünk őszinték: nem azért jött ide a farkasok közé, hogy igyon egy virgin sex on the beachet.
Hogy is tartja a mondás az oroszlán barlangjával? Valami olyasmit, hogy ne menj be meggondolatlanul, mert annak jó vége nem lehet, ami teljesen logikus, hiszen ki az az épeszű ember, aki önként és dalolva bemenne egy fenevadakkal teli helységbe? Utána kell járnom, hogy mikor használták először ezt a kifejezést és hogy pontosan ki is volt ez a személy és hogy Ő élt-e falka közelben, mert nagyon is biztos vagyok abban, hogy az eredeti mondás nem oroszlánokról szólt, hanem farkasokról és milyen igaza volt, hogy ezt a kijelentést megtette. Hallgatnom kellene rá, de ezzel elszalasztanék egy nagyon magas labdának a lecsapását, amit nem áll szándékomban. Öngyilkossággal is felérhet az, amire készülök, amikor leparkolok a Moonlight előtt, hiszen a városban mindenki tudja, hogy egy vérfarkasnak a tulajdonában van a krimó és a falka előszeretettel jár ide. Na de, kérdem én, hogy miért utasítaná bárki vissza a fizető vendég? Ostobaság lenne kiutasítani valakit, csak azért, mert fajban nem osztozkodik abban, ami a tulajdonos is – a világ számos táján küzdenek még a diszkrimináció ellen és hihetetlen, hogy itt az államokban, ahol dübörög az elfogadás és az érzékenyítés kultúrája, még mindig vannak fajok, amelyek azt hiszik magukról, hogy különbek. Nem az oroszlán, esetünkben a farkas bajuszát szeretném meghúzogatni – annyira –, de erőteljesen szeretném, ha a sztereotípiák lebontásra kerülnének. Az ég szerelmére, amilyen kis városban élünk, legalább itt ne legyen már meg ez. Én vagyok az, akinek a legnagyobb problémája lehetne ezzel a fajjal, a dzsungel béli emlékek elevenen futnak át lelki szemeim előtt, ahogy becsapom az autó ajtaját. Mély levegőt veszek, ahogy a bejáratot figyelem és az óvatosság halvány szikrája felsejlik a lelkemben. Ez legalább olyan gyorsan is tűnik el, ahogy megjelen, de a jelenléte egy pillanatra aggasztóvá válik; gratulálok Leigh kezdesz felnőni, így a harmincas éveid közepére. Remek, mit ne mondjak. Lendületes léptekkel indulok meg a krimó felé, miközben erőteljesen tudatosítom magamban, hogy valójában semmi gondom nincs a farkasokkal, mindaddig, amíg nem engem néznek étlapnak. Legyűrve minden ellenérzésem nyitok be az ismeretlen pubba, mert igaz, ami igaz, most járok itt először. Addig a pontig, amíg nem tudtam meg, hogy régi, kedves ismerősöm merre is tartózkodik nem éreztem késztetést arra, hogy felbukkanjak itt. A viszontlátás örömét meg mégis hol lehetne jól megünnepelni, mint egy ilyen helyen. A helyiségben rám függeszkedő pillantásokról nem veszek tudomást, de sejtéseim vannak arról, hogy a nőstény hamarabb fogja megérezni a jelenlétem, minthogy meglátna. Semmi különös testápoló, vagy parfüm nem ékesíti a bőrömet, sima, egyszerű szappannal zuhanyoztam le délután, hogy érezze, én közeledem felé, hiszen minden embernek egyedi illata – szaga – van. Barna íriszeimmel megkeresem a nőt, gyönyörű, hollófekete haja révén rögtön ki is szúrom és folytatva a korábbi lendületem indulok meg felé. Magassarkúm hangját számomra elfedi a kellemes zene és a régi padló puhasága, de nincsenek kétségeim afelől, hogy az itt tartózkodó összes bestia kristálytisztán hallja miként közlekedem. Az asztalánál kényelmesen megállok és ha nekem háttal ült eddig, akkor székének – boxának, bárhol is tartózkodjon – a háttámlájának támaszkodom, ám ha velem szemben, akkor a vele szemközti széknél – boxnál – teszem ezt meg. - Egy nagyon részeg fickó kilép a kocsmából és leül a járdára. Arra megy a rendőr: Maga mit csinál itt? kérdi, mire az ittas fazon ránéz: Hát ha már így mozog a föld, nem fárasztom magam, megvárom míg ideér a házam – ütöm el itt létem egy régen hallott viccel. Vigyorom egészen a fülemig ér, szemöldököm is egy pillanatra a homlokom közepére ugrik, amolyan, na hogy vagy Chel, módon. A fekete cipellőhöz, tűzvörös ruhát viselek, azt a fajtát, amit az ember egy szórakozóhelyre venne fel és miért is ne? Végülis egy ilyen helyre jöttem, ma este ugyanis jólérezni akarom magam! - Segíts nekem, itt kijönnek felvenni a rendelést vagy nekem kell a pulthoz szambázni, ha egy jópofa sört akarok inni? – sok mindent nem úgy terveztem az életemben, ahogy alakult és ezt a találkozást sem. Szívesen átmentem volna hozzá egy üveg borral, ami feltehetően neki meg se kottyant volna, de jól elbeszélgettünk volna arról, hogy ki, hogy van, kivel mi történt az elmúlt években. De nem az otthonában kerestem meg, hanem itt, ahol az életösztönöm valahol az autó rejtekében teljes mértékben cserben hagyott.
Kezdőlap
Egyelőre nem vagyok abban biztos miként viszonyuljak a nőstény előtt heverő üveg látványáról, amikor meglátom. Akár örülhetnék is, hogy ilyen formában fogad és akarja együtt megünnepelni velem a nagy hírt, amit a tudtára akarok hozni – ez lenne, ha a homokba kívánnám dugni a fejem és annyira egomán lennék, nem foglalkozom mással; de az aggodalom talán közelebb állhatna hozzám, hiszen nem tudta, ma meglepem egykori barátomat, vagyis ezt a mennyiséget egyedül akarja meginni. 
