- Egyetért veled - ezen nincs mit vitatni - azt hittem a vita kedvéért vitatkozik majd - nem az a típus - te is azt hitted - igen -

A szeme sem rebben a beismerő vallomásra, de valahogy elégedetten elmosolyodik, akárki intézte el a srácot, kedvére való beszédtémát hagyott nekik, valamit, amivel közelebb kerülhet a farkas... undorához. Nem, kétség sem férhet hozzá, hogy a barátságuk egyelőre egyoldalúan működik, de kedvel a társaságát. - Ezek a mai kölykök már nem tudják, hogy mikor kell otthon maradni - fürkészi az arcot gyengéden, de aztán a farkas elégedetlensége magára vonja kétszínű pillantását és egységes fehér fogas vigyorát.

- Az erőszakosság az emberi természet része. A tied is. A farkasé is. Minél inkább elfojtják, annál durvább utakat keres magának, hogy manifesztálódjon, higgy nekem, egy kis engedélyezett kegyetlenség világszinten jót tenne mindenkinek. Ha nem kellene szégyenkezni az elcsattant pofonokért kevesebb embert vernének agyon - dorombolja lágyan, mert egy tökéletes világból álmodik, persze, egy démonnak tökéletesről, ami nem feltétlenül egyezik az igazán halandók vágyaival, de hát nem lehet mindenben tökéletes. Sayer figyelmeztetően karmolássza a belsejét, mert a szőke már kaparja a belsőjét, hogy elhallgattassa, de késő, már ódákat zengett a vérontás gyönyörűségéről, amiről suttogni is csak csendesen volna szabad és okkal, sokkal kevésbé elragadtatottan.

- Feszültnek tűnsz - vet egy pillantást az ökölbe szorult kezekre, megrándul a szája, a második kibaszottról nem volt szó, hogy azt is elnézi, de csak kelletlennek tűnik, még nem igazán dühösnek, inkább önelégült a mosolya, amikor a falkája miatt lázad a férfi. Hát igen, egyelőre semmi köze sincsen hozzá, de nem biztos, hogy ez örökké így marad, egyáltalán nem biztos. Mindazonáltal kár lenne tovább provokálni a kérdéssel, nem vinné közelebb ahhoz, hogy jó megállapodást kössenek, Cameron máris üzemi hőfokon ég, szinte hallja, ahogy serceg benne a harag és süti már az első pofon formáját, amit kiosztana neki, de nem teszi.

Kedveli ezt a tiszteletteljes távolságtartást.

A faszt kedveled.

Sayernek nagyon igaza van, inkább megragadná, hogy lenyalja azt a dühös verítékcseppet a halántékáról, az ujjai alatt érezze az izmok forró feszülését a halott arc merev viaszossága helyett. - Mhm - hümmög, ha képes lenne rá, megtenné, de csak Cameron végignéz az igazságszolgáltatási sajátosságot.

- Jól hallottad. Sose kaptál még ilyen ajánlatot egy démontól? - ez inkább megállapítás, mint kérdés, a sértettség megül a bőrén ahogy kineveti. Otthagyja a közömbös halottat, a vérszalagokon átlépve követi a férfit a szabad levegőre, hogy ne hagyja olyan könnyen veszni a remek alkut.

- Nem kell, hogy megbízz bennem, az kell, hogy használj a munkádhoz, pont kapóra jöhet valaki, aki ilyen, mint én - amúgy is kikéri magának a pszichopatát, hiszen tele van érzésekkel, boldog, kéjes ajzottsággal és izgalommal, a szemében csillog a démont rejtő sötét, barna üreg, mintha ki akarna ugrani belőle, hogy rávesse magát a farkasra.

- Ahogy mondtam, Selly. Sellmathod. Ez a város megtetszett a gazdámnak, ezért vagyok itt. Téged én választottalak - mosolyog úgy, mintha ez érdem lenne, kissé színpadiasan meghajol a karjait széttárva, mintha a reneszánszban érezné magát.- Mindketten jól járhatunk, ha nem én is ilyen hullákat hagyok körbe, hogy eljegyezzem vérrel ezt a várost a gazdámnak, hanem neked segítek és így hagyok nyomot.

Látod? - Mit kellene látnom? - Ahogy irritálja a szag? - Nem látok semmit. - A feszültséget az arcán. A dühös a szemében. Ahogy az orrcimpái mozognak, az embertelen, a farkasok szaglálódnak így. Megnyalta a száját, hogy szabaduljon tőle, a farkas az orrát nyalná. Nem szeretik a rothadó testeket, a friss hús az asztaluk. - Szerintem ezeket beképzeled, nem is nyalta meg a száját. - Hol a szemed? - Az arcodban.

- Vajon mit tudhatott? Vajon elárulta? Én elárultam volna, de sokkal hamarabb, semhogy így nézzek ki az aktus után - ez persze így nem teljesen igaz, hiszen démonból van, de már amúgy is van annyi rossz pontja, minek gyűjtsön még? A hercegére gondol, aki azért uralkodik pokoli trónján, hogy büntesse az elkárhozott lelkeket, az ő keze munkája is hasonlóan szép, de ő nincs a Földön és főleg nincs ezen a tájon.

Ez ember műve, vagy legalábbis valami emberszerűé.

- Mindig megsimogatja a tudatom a gondolat, hogy mekkora szörnyetegek járnak úgy az emberek között, hogy azoknak fogalmuk sincs róla. Mintha a civilizáció minden kegyetlensége egy-egy ilyen őrültben manifesztálódna, pedig ha mindenki egy kicsit kegyetlenebb lenne beállna az egyensúly - mormogja elnézve a testet kedves, szinte simogató pillantással, hiszen egy remekmű. Véres totemoszlopa a rossznak, az öncélú erőszaknak.

A neve hallatán színpadiasan meghajol, bizalomgerjesztő mosollyal felnevet csendes visszhangokat szülve a halálbűzös raktárba a hangjával, mert azzal eljátszik. - Nincs kéz, nincs csoki! - idézi a viccet, amit nem biztos, hogy a farkas is ismer, mindenestre Sayer a szemét forgatja odabent, amíg ők hunyorognak a lámpafényben, csak démonbélyegzett szemét bírja jobban nyitva tartani a fényben.

- Jó! Másoknak általában tovább tart a felismerés, a kibaszottat meg úgy teszek, mintha meg sem hallottam volna - kivillantja a fogait egy túl széles és túl vidám mosollyal, egyesek szerint odabent még korai volt leleplezni magát, hiszen még a vak is láthatja Ward ellenérzéseit.

- Mert megvan a magadhoz való eszed, csak éppen nem kapod meg a kellő elismerést és most itt porosodsz ebben a büdös raktárban, ahol a hullaszag beissza magát a kabátodba, hogy sose szabadulj meg tőle, ahelyett, hogy a falkáddal foglalkoznál, ami hoppá, nem is a tied - bölcs emberek azt mondanák, hogy szándékosan provokálja a farkas bókokba csomagolt sértésekkel. Előrelép a halotthoz, ahogy a farkas elhátrált, szeretettel kézbe veszi elrongyolódott arcát, végigsimít a hüvelykujja tátva maradt száján, üreges szemébe bámul, mintha ott látna valamit.

- A bal kezedet akarom - magába szívja a bomlás szagát, mintha nem volnának már érző nyálkahártyái, Sayer öklendezése soha nem jut ki a felszínre. - Nem szó szerint persze - felnéz a farkasra, milyen bizalmatlan a tekintete! A vadkutyákat hússal kell megszelídíteni, csontokkal, amiket a szájukba adnak, mielőtt húzni kezdik a szánjukat. - Azt akarom, hogy a bal kezed, a segéded lehessek. Bejárod a várost, ismered az ügyeit, a szörnyeit, hiszen egy vagy közülük. Adj nekem munkát, hogy én is belelássak ebbe a kuszaságba.

Különben kénytelen leszek elfoglalni a csinos tested.

Elhagynál?

Reménykedj benne, hogy igent mond.

- Milyen titokzatos, de nem akarom elorozni előled a prédád, ugyan már - vidámra, viccesre veszi a figurát, túlságosan is komolytalanra ahhoz képest, hogy milyen mészárszéken állnak, de nem kell még több feszültséget és titokzatosságot idehozni ahhoz, hogy a farkas hátán amúgy is felborzolódjon a szőr a közelségétől. Hey, pedig de szívesen meghemperegne az alvadt vér patakjaiban, megkóstolná a szenvedés ízét a márványosra rothadt testen egy nyalintással, üres szemgödreibe belekíváncsiskodna, hátha a gyilkosa hagyott itt valami meglepetést az utókornak.

Fékezd meg magad az istenért!

Istent emlegetni egy ilyen helyen nem kifejezetten szerencsés, nem?

- Kegyetlen, morbid, embertelen, igazi zsigerkitépő leszámolásokkal. És nekem még azt mondták a turisztikai hivatalban, hogy ez egy békés környék, aztán nézzenek oda! -
reflektorfényben van, de mégsem játssza meg a megrendültet, az ő lámpafénye a kiontott testrészeken siklik végig, mintha élvezné a felhasított emberi zsír sárgás csillogását, aztán mosolyog csak a farkasra, ha már annyira nézi. De azt is láthatja, pont olyan óvatosan lépked, ahogyan ő, még véletlenül sem szennyezné be a tetthelyét, hogy aztán gyanúba keverje Cameront. Ugyan már, ők barátok lesznek.

Vannak kétségeim démon, hogy ebben az esetben igazad lesz?.

- Sayer Mohr, de szólíts csak Sellynek, különben teljesen összezavarodok. Nyújtsak kezet? Ne nyújtsak? Mit mond a halott felett bemutatkozás etikettje? - morfondírozik zajosan, aztán megrázz a fejét.- Nem, de jó lenne, szentségtelen hullatáncoltató, annak lenne jó lenni, nem mondom, megadná a módját a dolgoknak. Őt nem, de talán a lelkét el tudjuk érni. Ha nem a mennybe ment, és nem úgy néz ki, mint aki a mennybe ment - oldalról áll szembe a meggyilkolttal, hogy ne álljon a farkas háta mögé és még azért a szeme sarkában bennmaradjon.

- Ha igen, meg tudod fizetni a segítségemet? - most teljesen komolyan beszél, kellemdúsan, kedvtelve, mintha egy délutáni kávé mellett fektetnék le az üzletük szabályait, elgondolkodva tanulmányozza az áldozat eltorzult arcát és hagyja, hogy a farkas őt figyelje, ha akarja. Hogy olvasson őszinte, nyugodt tartásából, fesztelenségéből és bizalmasságából, aminek alamuszi hamissága alatt nem próbál meg rejtőzködni a démon, de nem siet ráébreszteni a mivoltára. Végül is, meg kell tudnia, hogy mennyire jó Cameron. Hogy érdemes-e vele kezdeni.

Sayer szép kezét a szája elé kapja, mintha valami rosszat mondott volna, de nincs megbánás a mosolyában, hunyorogva bámul rá, a barna folt a szemében mintha kacsintana a vérfarkasra, de hát ezért vannak itt. Zavarba hozni és a zavarosban halászgatni.

Szerintem nem együttműködni veled, ha ezt teszed vele. Az alfák büszkék.

Leinti az akadéskodó fiút odabent, majd őtudja, hogy mit hogyan csinál, de ostoba lenne, ha nem fogadna meg egy jótanácsot a porhüvelytől, amelyik élni akar és ilyen jól elhordozza. Lazít a tartásán a válaszhoz.
- Joe remekül van! Csak halálra rémítette a gondolat, hogy valami olyat találsz itt, ami nem tetszik neked, vagy éppen nem találsz semmit és akkor azzal húznak fel! A legszívelyesebb üdvözletüket küldik általam - egy kis színpadiassággal hajbókol, tetten érve a farkas hangjában az ellenséges élt, ami arra utal, hogy elégedetlen a változásokkal és erre minden oka meg is van! A fogcsikorgása édes zene, az otthonra emlékezteti a démont, kellemes mosolyra kanyarítja Sayer száját.

- Megígérhetem, hogy nem foglak megrémiszteni, jóbarát - ez a vigyora már szinte halloweeni, mert most már semmit sem tenne szívesebben, de komolyan bólint aztán.- Ésszerű teljesen, nem véletlen a hírneved, alapos és bölcs, az én ízlésemhez képest egy kicsit túlságosan is előrelátás, de hát kinek mi a munkamódszere én nem ítélkezem - ellenben a hangját imádja hallatni és a zajt is, amivel felcsapja a nyílást és rögtön ki is csapja a biztosítékot a farkasnál.

Igaza van, kibaszott gusztustalan vagy.

- Egyedül akarsz maradni vele? - legyint befelé, mintha egy problémás közös barátjuk lenne odabent, a pénzt a belső zsebébe teszi, hiszen nem az övé, jó küldönc lesz majd. Cöccög a megjegyzésre, hát hogy lenne már pszichopata, amikor éppenséggel áthatja az öröm és tele van a tettrekészség érzésével, izgalom járja át a tagjait, és még a mosolya is őszinte, amikor orvul villan a kamera az arcába. Csak később válik hitetlenkedővé.

Milyen okos farkas!

Fényt kattint ő is, körbenézelődik követve a másikat lassan, hogy ne vegye támadásnak, a rávillantott pillantást elkapva csak megvonja a vállát, mintha azt mondaná: Hé haver, csak segíteni akarok, dobj ki innen, ha valami nem tetszik - de még nincsenek olyan kontextusban, hogy ezt szóvá is tegye, úgyhogy inkább a másik oldalról körülnéz, a test háta mögött leguggol, a székről lefolyt sokféle állagú tócsát figyeli. Az arcán egy rezdülés sem látszik, élvezettel szipákolja tele Sayer kavaró gyomrát a rotható szagokkal.

- Az. Borzalmasan gusztustalan. Ilyesmivel foglalkozol? - felkel, közelebb lép, szeretettel végigsimít a megtépkedett hajcsomókon. - Vannak, akik már a földön megkezdik pokoli büntetésüket, igazi kis eminensek - mormogja elragadtatottan. - Mit meg nem érne neked, ha szót tudnál váltani vele? - egy kis mohósággal kérdezi, de éppenséggel nem valami öncélú furcsasággal, hanem nagyon is úgy, mintha valami ígéret lebegne a dolog mögött.

Valami csikorgást hallva felkapják a fejüket és az arcukon szégyellős szorongás lohintásnyi bizonytalanságával kémlelnek a sötétségbe, de csak hogy aztán a démon átmosolyogjon ezen a maszkon amikor meglátja a közeledő alakot.
Egy csikk odalett, egy farkas előrelépett. Szinte látni a mozgásában az állatot, nem az első kifordított bunda, akivel találkozik évezredek óta és nem is az utolsó, de adózik egy örökkévaló pillanatig a természet művének csodálatában. Hiszen mi az, ami vonzóbbá tehet egy emberi testet, ha nem egy fűszernyi vadállatság, amitől az izmok és csontok úgy mozognak a bőr börtönében, mintha egy nemes fenevadhoz tartoznának, ruganyosan és energikusan. Hiszen az ember egy beteg nemzet, sose volt más, az elkorcsulás csíráját olyan régen és olyan mélyen ültették beléjük, hogy még makkegészségesen sem tudják igazán megállapítani azt, hogy mi bajuk van, de valami bajuk mindig van, amitől a lépteik esendővé válik és a mozgásuk nem egy simogatás a szemnek.
Megnyalja a száját, miközben Sayer azért könyörög, hogy fejezze már be ezt a gondolatsort, mert elviselhetetlenül felizgatja a szerencsétlen kis emberi lényt a visszaemlékezés számára felfoghatatlan és elérhetetlen, de nagyszerű dolgokra.

- Szép bőr - szélesen elmosolyodik, ahogy fogadja a férfit és viszonozza az üdvözlését, felemás szemei felnyalnak rajta és tokától bokáig elgyönyörködik benne, hey ha egy kicsit az övé lehetne biztos, hogy az összes farkaslányt fedezné a környéken, de talán még a hímek egy részét is. Kisujján nehéz pecsétgyűrű, azzal játszik, miközben Ward szemei kutatják, mintha csak fel akarná hívni a figyelmet a boszorkányékszerre.
Épeszű boszorkány persze nem tenne ilyet, de ő sem nem boszorkány, sem nem épeszű.

- A te szakmádban nem lehet elég elővigyázatos az ember ugye - nevetgél zavartan Sayer hangján, ami illik a profiljába, a titokzatoskodó éjszakai találkozáshoz, bár nem sok köze van a démon valódi szándékához. - A fiúk azt mondták különleges orrod van. Egészen különleges. Innen nem tudod megmondani, hogy mi van benne? - alsópolcos idiótának tettetni magát már második természetévé vált, de a türelmetlenség izgatottá hangolja a szívmoraját, miközben lehajol, hogy kinyissa a konténer feltolható garázsajtaját.

- Felkészültél? Ha valami csúnyaság van odabent... - mintha véletlenül tenné, kiengedi a kezéből az ajtót és az zörögve felrollnizza magát, hogy a szemük elé táruljon a nehéz, rothadásszagú sötétség, mert az automatikus világítás nem kapcsol fel. Sayer arca fintorba rándul, de nem takarja el az orrát, mert a bomló test szagát a démon úgy szívja magába, mint más a vasárnapi húsleves aromáját. - Ah, igen, ezért szeretem ezt csinálni - nyögi elégedetten, kevéssé ügyelve az álcájára, de amúgy sem tervezte magát a farkas előtt sokáig takargatni.

Sayer szerint még korai a vérfarkas nyomába eredniük, de minek várni? A tücskök nyáron hegedülnek, akkor kell megkötni a szövetségeket és bedalolni magát a megfelelő körökbe, mert később már késő lesz.
Amúgy sem tudja, hogy mennyi ideje van még hátra a városban. Egy démon ezt soha nem tudhatja amikor nem a saját démonura birtokán jár.
Meg igazából, még akkor sem.

- Hé Joe, te találkozol Warddal?
- Én - a fekete férfi elképesztően idegesnek tűnik a szupermarket parkolójában amikor mellé sorakozik a motorral, egyik cigarettáról a másikra gyújt. - Mindig rám hagyják a szar melót.
- Mér, mi a baj Warddal?
- Hát... mittudomén? Sose lehet tudni. Lehet nincs is ott a raktárban semmi. Kire lesz kiakadva? Rám!
- És?
- Mit és?
- Félsz tőle?
- Fél a faszom! - a félelem nyirkos szaga kibuggyant a pórusaiból, persze egy vérfarkas még emberi formájában is csúnya dolgokat tehet az emberrel és ezt Joe pontosan jól tudta. Az egész banda tudta.
- Add nekem a kulcsot.
- Mi?
- Figyelj, én még új arc vagyok neki, ha rossz is volt a füles, és nincs bizonyíték a rakiban, nem hiszi azt, hogy ti szopatjátok, én meg úgyis meg akarom nézni magamnak - megnyalja a száját, Joet kirázza a hideg.
- Beteg vagy Mohr, de bánom is én! Majd csörögj, ha végeztetek.
- Nem felejtem el.

Este nyolc, pislogó lámpafények, szemerkélő eső, de a haj még mindig tart. Szőkeségén végighúzza a tenyerét, Sayer odabent nyugtalankodik tőle szokatlan módon, mintha valami veszélyt érezne, pedig a bérraktárak területe teljesen elhagyatott, gondoskodott róla, hogy az egyetlen őr is csendesen szenderegjen a kuckójában. Nem mintha valami nagy durranásra készülne.
A 47-es konténer előtt várakozik, a mutatóujjára akasztott karika körül lengeti a kulcsot, a forgalom távoli zaján kívül ez az egyetlen nyiszogó hang hallatszik. A maga részéről legalább egy hullára, vagy kínzókamrára számít, bár fogalma sincs milyen ügyről is van szó egészen pontosan, szabadon engedi a fantáziáját. New Yorkban csináltak ilyeneket, ó de még mennyire, tökéletes helyek ezek egy kis démonkodásra, ráadásul a konténereket egyszerű hajóra tenni és elszállítani a bizonyítékot. Régi szép idők, ahogy mondani szokás.
A telefonra pillant, de a vérfarkas még nem késett el a találkozóról. Egyszerűen csak ő érkezett meg túlságosan korán. Nyújtózkodik egyet a motor nyergében, a bukósisakon vidám gyerekdal ritmusát kopogja egykedvűen, nem adva jelét annak, hogy érzi, hogy figyelik. Talán a vérfarkas is korábban érkezett, talán csak a baj nem jár egyedül és az ura egy kísérődémont is adott mellé, ez gyakran előfordul, ha veszélyes terepen jár, a törődés apró megnyilvánulása.

Nem Sayer, ez pusztán a saját érdekeinek biztosítása, majd megtanulod a különbséget.

Cameron Ward, a vérfarkas. Vajon meg tudná szállni a testét? Kellemes elmélázni rajta.