Hogy magával ragad a sötétség
hogy kedved leled a pokoli bájban
hogy a te véred is kerülhet a kehelybe
és minden kérdésemre választ adsz majd
készségessé tesz a hatalom
ettől félsz nem farkas? Az ismeretlentől

Magában ugyan locsog, de csak mosollyal feleli meg a költői kérdést, a szeme a férfin, úgy bűvöli emberi és pokoli részével, hogy kés alatt érezze magát, mintha a démonmágia jelenlétének lüktetése betömné a farkas körül maradt energiaréseket és a dominanciánák hullámaira ülve apadáskor mindig egy kicsit közelebb húzná magához a fertelmet belőle, mint szeretné.

Mert az, aminek a szemtanúja nem hagyja őt sem érintetlenül, nem is lehetséges, hiszen látni valamit ha más minőségben is, de éppen olyan, mint megtapasztalni, kikerülhetetlen.

- Hogy meggyorsítja az eljárást. Succor remek vallató - fecseg, de nem tudja figyelmen kívül hagyni a fintort, úgy látszik Cameron olyat akart látni, amit aztán nem bír a gyomra. Ő pedig hiába büszkélkedik a vérrel és a mélyből jött szavakkal, a megszólaltatott halottal, amit mint kibelezett egeret hozott a farkas küszöbére, gazdát választott kóbor macskaként, annak nem telik benne igazi öröme.

- Az volt, én nem akartam a rendőrségnek, adni, az kellett volna tennem? - földmélyből és a valóságon túlról érkezik a csenevész zokogásba fulladó válasz, a zavaros szavak áradata, amire véget a férfi tesz. Tiltakozó sikoltozásba fullad a végszó, dehogy akar elmenni, senki se meri megtenni a továbblépést amikor hallotta az élők szavát, de Sayer egy mozdulattal visszalötyinti a testre a maradék vért és ettől szétporlad a mágia, maguk maradnak az éjszakában.

Úgy rázza le a kelyhet, mint a mancsát egy elázott macska, a pillantását a farkasra emeli, hogy mi lesz most, de már csak a hátát láthatja, ahogy telefonálásra emeli a kezét.

Nem kedvel minket.

Sasszézve indul utána, még dúdol is, dicsért motorját tolva vidáman, a sisaktartóba rejtve a kelyhet lohol utána, mint hű kiskutya, ahogy jellemezte a másik: az lehet mellette. Kezdetnek éppen megteszi.

Amilyen öreg, egyszerűen csak figyelmen kívül kellene, hogy hagyja a farkas provokálását, morgását, acsargó haragját, de nem azért élt ilyen sokáig, mert kisült volna odabent teljesen, hogy csak a gonosz közöny gomolyogjon füstös testében, ó nem! Ő teljesen belesimul a test kérgébe, érzi Sayer összerándoló zsigereit és felálló farkának melegét, amikor olyan közel jön az az élő, veszett energia, ami a farkasból árad, hogy az már szeméremsértő.

Talán figyelmeztetnie kellene, hogyha fenyegetni akarja, akkor nem kellene megérintenie, mert az ember, akié ez a test volt annyira sóvárogja a természetfeletti érintését, hogy a démon benne egy elfogadható egyezség az életre és nem maga a halál, szóval amit Ward most tett, az jobban felcsigázza, mint egy adásszünet utáni pornómatiné a hajnali tv csatornákon.

Akkorát sóhajt, hogy majd kinyögi magából a démont, megrázza magát, kissé pattog a lábujjain, hogy felkészüljön a démoni aktusra, kikeveredve Ward aurájából, aztán vág csak bele. Igazság szerint szó szerint, nehezen türtőzteti magát, hogy ne nyalja le a kezén csorduló alvadt vért, bár mert a nadrágjába törli, így a szag velük marad majd későbbre is.

Áhítattal emeli fel a kelyhet amiből olyan szentségtelenül áradnak ki a fekete hangok, hogy attól a gyér raktártelep világítás is valahogy nyúlósabbnak tűnik, ködösnek és nedvesnek, mert bár a beton nem nyílik meg a lábuk alatt, valahogy mégis lesüllyednek, a kehely száján keresztül egy lépéssel közelebb kerülnek a pokolhoz.

Otthon, édes otthon.

- Felteheted a kérdéseid, hallanak téged odalent. De ne mutass félelmet - teszi hozzá vidám kis súgással viszonozva a korábbi gecizést, mert látta azt a megrezzenést és még mindig kihallani Ward hangjából az elszorultságot, undort és taszulást, mély elégedettséggel töltve el hitvány lelkét. Ritmusos, könnyű léptekkel közelebb halad és az odalenti nem kérdezi meg, hogy ki ez az idegen vele.

Fejmagas sikoltás és jajveszékelés teszi a kérdőjelet Ward mondatának végére, amitől a friss cigi füstje is kínlódó hurokba tekeredik, de Sellmathod felemás szeme meg sem rebben, csitító susogással hajol közelebb a kehelyhez, mintha bele akarna inni, de csak odamormog, ahogy egy csecsemőnek szokás, hogy minden rendben van, csak feleljen.

- Neked legalább van gyomrod, az ő egész lénye most csak egy felfordulás...

- Az a szürke hajú, az borzalmas. Az egész borzalmas. Mi történt? Túléltem? Hol vagyok? - nyivákol a fiatal hang, a szétszedett testből kiragadott elgyalázott élet, ami még nem is fogta fel a saját halálát és megváltozását. A démon nagyvonalú mozdulatot tesz a kehellyel, ami felett mintha kis páraként ott lebegne az elhunyt, de inkább érzékcsalódás a farkasszemnek és a rosszféle mágia ami árad az eszközből az kelti a látszatot.

- Ha akarod Succor majd segít odalentről vallatni -dünnyögi segítőkészen. - Néha az újak még össze vannak zavarodva.

- Én nem... Én nem is tudom mi volt azon a filmen! Esküszöm, nem akartam használni semmiről! - pereg a lélek nyelve, mintha csak ezekkel a szavakkal megvehetné a megváltását.

- Soha nem engedném neki - felizzanak a dühtől egy pillanatra a felemás szemek, méghogy segítségkérés!

Fel sem merül benned - a válasz csak rejtélyesen beszédes hallgatás.

- Egy démonűző emberfarkas, tudod sok mindent megtapasztaltam már, de ez eddig kimaradt a repeortáromból, várj előtte még pár évet, ha nem olyan nagy baj - visszanyerve az uralmat szemtelen hangszíne felett könnyedén incselkedik, megfürödve a farkasból áradó erőtől duzzadó indulatokban, úgy egyensúlyozik annak a hullámain, mint a vad vizeken szörfözők, pedig ott van az esélye annak, hogy alant majd a cápák lerágják a lábát.

- Én mindenkinek jutalom vagyok, nem is tudom, hogy lehetne kérdés - önelégült kacagását kiengedi, hogy megvidámítsa a raktárak komor hallgatóságát, hogy feldobja a hulla kedvért, becsapogjon fogatlan szájüregébe és az összeroskadt szervekben visszhangozzék, amíg egy hördülés a torkára nem forrasztja.

Emberiek a reakciói, ahogy a haját húzza a kis hajszálak tövébe szúró fájdalom halovány könnycseppeket csal tágra nyitott szemébe, aminek pillantása a fölé hajoló arcra tapad, de dühtől lázas szemei helyett inkább vicsorgó fogaira tekint, amik helyére nem nehéz odaképzelni az agyarakat, mintha még az állat morgását is hallaná a torkából.

- Ez egy kibaszott ódivatú felfogás! -nagyon nehezen leplezi Sayer rémült szívdobogásai közé rejtve az ajzottság dorombolását a nyelvén, a közelség melege valami, ami a démon kedvére van, nagyon is, hiába nem inkubusz, nem sokkal több náluk, valamikor neki is csak annyi volt a dolga, hogy kellesse magát  testmelegben és ezzel orozva energiát és lelkeket az ura számára. Ward szavai élesen emlékeztetik, hogy nem ezeket az időket éli.

Ha nem most, hát később, akarod még azt a jutalmat és adod érte a lelked, te makacs állat!

- Ezerötszáz év után már nagyon zsúfolttá válik a születésnapi torta - nyögi a szájába fújt füsttől rekedt és reszketeg hangon, belefekteti a fejét a férfi kezébe, de mielőtt kiélvezhetné már el is löki magától.- Azért csak tegyél próbára mindkettőnket! - megtámaszkodik a combján, hogy visszanyerje az uralmat a teste és hangszíne felett, az elbocsátó szép üzenet ezúttal zene füleinek, torokhangon nevet maga elé, megrohad, meg bizony, már rég megrohadt. Bólint egyet, ha szolgálni kell, hát szolgálni fog.

Semmi sem szolgálna nagyobb örömömre.

Térül és fordul a sötét serleggel a kezében, visszalépked a tetemhez, magán érezve a farkas pillantását. Ő figyelmeztette, már az is visszataszító, ahogy a lemeztelenített férfit vizsgálja, végül az ülepénél egy hullafoltba döf bele erőteljesen az ujjáva, hogy a meggyengült bőr széthasadjon és némi alvadt vér csorduljon fekete nyáladzással a kehely öblébe.

- Nincs is szebb a csillagfényes fekete mágiánál, nem? -két keze közé véve körbelötyköli a vért a kupában, annak felszínére démoni szavakat suttog, amíg meg nem érkezik odalentről a válasz, egy másik démon krákogó vernyákolása árad a kehelyből, mintha csak egy rosszul behangolt rádión közvetítenék a Kárhozott Varázsfuvolát. - Angolul szólj a lélekről, aminek a vérén át megidéztelek Succor. Ott van?

It̜̱ͯͪͮ̚ṱ̰͕̦͛͑͟ há͖ṱ i̬ͮ͐ͮ̔t̂ͨ͘t̙̿ͫ̎̅͡ va͉͈̮͐ͪn̆ vͭ̓ͭ̅̎̀e͂̈͂̊̓̆l͒ͫü̲̫̋n̯̱ͥ͛kͮ̍͞ ả͚̎̆̕ n̯̔̀y̹͐̎ó͉̭̔ͤm̡̩͚͍͒̀͟õ̦ͤ́ŕ͕̱̱͆ul̝̮͛̈́̀̚͢t̴̂́ b_ͪ̀ű̪̈͡ͅń̄̓̚͜ö̱̊ͫs̳͕̉ͭͯ. K̡̬͛̍é͚̬͚̋̐ͩ͂r̄͜͡dḙ̮̩̖́̚z͕z̰͖͖̩̿̄ͭ t̼ő̗̹ͦ͠l̨͎͗͐͆ͫĕ͔̳̏͊͟,ͯ h̘͔̰ͩá͙̠̱͇ m̯̹̭̪͕̕ͅá̙͚͂r k̡̈ͮ͌ḭ̵̞̉̈̑ve̪͟͟t̛̩ͧ̈t̩ͥͣë̬̙́̅m̬̖̍ a̔ r̆͞ę̣̮́̆ŝ̘̖͔͇ͫb͉ő̹͊lͩ̆́̽͑͡.̦̼͆
(Itt hát itt van velünk a nyomorult bűnös. Kérdezz tőle, ha már kivettem a résből.)

- Miért érdekel téged az én korhadt kis lelkecském odabent? Csak nem meg akarnád menteni a sorsától? Csalódás lenne - alamiszi mosolya elterül a képén, fürkészve figyeli a farkast, nem, róla nem feltételezne ilyen hősi összeképet, de ki tudja.

Talán a kemény külsőd mögött egy hős szíve dobog. Vagy egy együttérző emberé. Melyiket szeretnéd jobban, Sayer?

Azt, ha nem dühítenéd fel.

- Tart tőled. A lelkem - olyan hangsúllyal mondja kissé megemelve az arcát, mint aki tisztában van vele, hogy a szavait okkal fogadja majd kételkedés, és Cameron aligha hisz majd neki. Főleg nem elsőre. Nem itt. Nem most. De idővel megtapasztalja majd, ha akarja, ha nem.- A mi kapcsolatunk speciális, Ward, nem minden démon egyforma és nem minden emberi lény áldozat. Ez a nyomorult majdnem mindent megkapott, amire vágyott amikor elfoglaltam a testét és részese lehetett valami természetfelettinek. Nem lehet mindenki olyan szerencsés, mint te, hogy valaminek szülessen. A legtöbben egyszerű senkik maradnak örökre.

Túlzásokba esel. - A démonok a túlzás lényei. - Kekec kedvedben vagy.

Bármennyire tetszik is neki a farkas sötét szeme, a vonásainak árkában megülő harag és a szempilláinak végén hintázó indulatok sokasága mégis némi bosszúsággal a hangjában sóhajt fel a folytatás hallatán, a nevetésre válaszul, megingatja a fejét.

- Azt mondtam a közvetítő vagyok, farkas, nem a jutalmad, bár nálamnál szebbet és jobbat sose kapsz, a düh gőzölése nincs jó hatással a figyelmedre. Majd a mesterem akkor jutalmaz ha megegyeztünk és a kedvére tettünk - ezek a dolgok már csak így működnek odalent, de idefent is, a módszer rég beépült az emberi viszonyokba is, nincs ingyen jutalom, minden ajándékért keményen meg kell dolgozni.

Ahogy merednek egymásra, mint a párzani vagy verkedni készülő kutyák végigfuttatja a nyelvét a szájpadlásán, szinte érzi a másik figyelmének intenzív ízét, a vér lüktetését az ereiben, látja is feszült nyakán az ér mozgását, vele együtt biccenti félre a fejét. Az utánzásában nincs semmi csúfondárosság, inkább a látásmódját próbálja felvenni, a szűkszavú, de kemény elutasítást, amivel a falka és közte kemény határvonalat húz Ward, szinte falat emel, betonba önti ki, hogy tilos a bejárás.

Legyen, ahogy akarod. Egyelőre.

Imádja a saját hangját, de tud hallgatni is, amikor nem kell, hogy vitázzon, és falkaügyben egyáltalán nem kell. A szeme megrebben, inkább a hazugra, mint a patkányra, mert hát őszinte se lehet egy démon, nem igaz? Teljesen sohasem.

- Elfoglalt - tömör felelete egy nyögésben manifesztálódik ahogy megérzi az ujjakat a hajában és nagy erőfeszítésébe kerül a testet új megmozdítani, mintha kellemetlennek találná ezt a közelséget és nem izgatónak. Nehezére esik megfeszíteni a nyakát, hogy ne legyen más olyan átkozottul kézbesikló hátrafeszülő íve, és nyeléssel kattintani kifeszült ádámcsutkáját, amíg még a torkában van. - Máshol hódít, de a szemét és a fél kezét ezen a területen tartja, mielőtt másé lenne. Ha kell neked, akkor mondj igent - sziszegi dühösnek tűnő elégedettséggel, ahogy elbillen tőle megbotlik, de aztán csak sikerül nem elesnie, belekapaszkodva Sayer testébe mocsárba süllyedt báróként húzza ki magát.

- Azt mondtad, amit te adhatsz sokkal kevesebb annál, amit kérek. Nosza, csak mondd el, mik a te elképzeléseid - mormogva megvakargatja a tarkóját, szőke hajtincseit gondosan a helyére simogatva úgy igazgatja őket, mint egy megsértett macska, akit megsimogattak, és bár élvezettel dorombolt addig, utána nem győzi szemrehányásokkal illetni azt a botor merészt, aki ezt megtette.

- Azt hiszed sokat tudsz, de acsarogsz Ward. Belemegyek a játékba, hogy bizonyítsak neked, hiszem amúgy is ezt akartam -kissé meghajol, ahogy akkor, amikor bemutatkozott, a szándékait ennél tovább nem ragozza, a motorhoz lép és a sisaktartóból előveszi a gonosz kisugárzású fekete kelyhet, ami szép, mintha egy múzeumból lopta volna el és nagyon is illik a tátott szájú halottól megrémült éjszakához, a démon elégedett vigyorához, amivel ünnepélyesen ellép a farkas mellett.

Méghogy kutyád, Ward, ugatsz csak, de nem harapsz.

- Ha gyönge a gyomrod, most fordulj el, kell egy kis vér tőle, nehéz lesz találni a testében - pimaszkodik, mert nem maradhat sértéseinek adósa.

Túlfeszíted a húrt.

Nem mintha Sayer figyelmeztetése nélkül ne tudná, hiszen kettőjük közül ő az, aki a farkas minden rezdülését olyan éberen figyeli, hogy szinte érzi a saját torkában is feltolulni azt a hányásgombócot, ami az ő szavait mérgezi meg. Fintorogva megdörzsöli az orrát, hát mit mondhatna, ilyen ez a démonbiznisz, azoknak hízeleg, akiknek nem kellene, és azokat borzaszt el, akikkel pedig megegyezésre törekszik.

- Biztos majd akkor lehetek, ha próbára teszünk élesben, nem? - elvégre nincs beavatva a részletekbe, túlságosan nagyszájú lenne, ha olyat ígérne az üggyel kapcsolatban, amire nem is lehet rálátása, de a maga részéről a látottak alapján biztosra veszi, hogy egy rokonlélek kéjes keze nyomát őrzi az odabent szenvedésbe dermedt groteszkségében démongyönyörködtető test.

Lebiggyeszti Sayer száját, nem kedveli, hogy kinevették, a szövetségkötés szent. Vagy legalábbis fontos ajánlat.

Többet kell dolgoznom vele, mint hittem.

Vagy engedd el.

Csak nem megijedtél a beleiddel felgirlandolt városháza gondolatától?

- Kár lenne a testemért, csak ennyit mondtam. Kellene egy új helyette - de a sajnálat az idegen a természetétől, Sayer legnagyobb bánatára, aki emiatt nyugtalankodni kezd, amíg a démon el nem csitítja örökre odabent, talán nem végleg.

- Én sem vagyok tökéletes - hajol meg ironizálva arra a hibára, de nem hiszi, hogy annyira rossz úton jár, hiszen még nem ugrott ki a farkas a beszélgetésből, hiába vicsorgatja rá száz agyarát a láthatóban és láthatatlanban egyaránt. - Már megállapítottad, hogy démon vagyok, nem lephet meg, hogy az uram jutalmaz valójában téged, én pedig csak szerény közreműködő vagyok - türelmetlenül csettint a nyelvével a visszakozás hallatán, fel is horkant.

- Amire én vágyok azt egy kényelemben megválasztott vezető nem adhatja meg, valaki olyan kell, aki tudja, hogy mi az a küszködés, felismeri az ellenséget, ha látja és nem békében és biztonságban kormányozza a kis falkáját. Nem olyan, akit az egyetértés ültet bársonyszékbe. De nem kell nekem a falkád, Ward - most még nem. Egyelőre nem. Az igazságot mondja, pajkos kis hunyorítással megtoldva.- Mit kezdenék egy rakás civakodó kölyökkutyával, akiket a saját belügyeik jobban lefoglalnak, mint a külvilág?

Szinte bájosan pillant fel rá, pislantva, nem feszélyezetten a közeledéstől. Amit érez az nem a teste melege, de a vérfarkas energiája, ami annyira másabb az emberinél, nem a saját gyengeségeinek rabszolgája, hogy sima utat kínáljon magában a démonnak, de erőteljes lény, inkább ösztönös, mint gondolkodó, meg kell, hogy nyalja a száját, mert a közelsége legalábba annyira izgató, mint a kínlódás nyomaival feldíszített hulláé.

Meg tudnám rágni a vicsorát.

- Akkor legyél abban, hogy ne egy másik démonherceg uralja itt el az összes lelket. Az uram már azzal is beéri, hogyha megakadályozom a terjeszkedését -állja a közelségét, kissé megemeli az arcát, bár megvan rá az esélye, hogy a farkas egy óvatlan pillanatban beleharap, ezt ígéri neki a lehelete az arcán, beleremeg az akarásba. Igen. Tökéletes. Ha akarna, lehetne alfa. Ha nem félne megmártózni az elődje vérében, de majd felbátorítva.

- Mi az, amit adnál, Ward? - széles a mosolya, mintha máris megkapott volna mindent, amit csak akart.

- Nem kell félni az erőszaktól, ha mindenki űzi egyenlőek az esélyek - köti az ebet a karóhoz, de a farkast nem lehet így láncra verni, nem is ámítja magát azzal, hogy sikerülhet.- Jobb, ha úszol az árral, mint azzal szemben, nem? A földnek szüksége van a maga poklára, különben miért ásnák magukat ilyen mélyre benne egyesek? - az ujjai végigfutnak a sebek peremein, mintha csak árkok lennének, járatok, amin át bele lehetne zuhanni a Pokol mélységébe, vagy éppen kikapaszkodni onnan.

Milyen remek test lehetett volna valakinek. Ha egy kicsit megszállnám megijeszthetném vele Cameront.

Teljesen idióta lennél, ha ezt tennéd.

- Most nem - már nem siklik el a nekrofília vádja elől, hibátlan, derűs mosolyt ragyogtat rá a férfire, ami másoknak felderítené az éjszakát, de hát se a körülmények, sem Cameron ösztönei nem engedik azt meg, hogy most így hasson.- Még szükségünk lehet rá - nem véletlenül használja a többes számot, ezzel előrevetítve a terveit, az ajánlatát, szoktatva a másikat a kooperáció kínos gondolatához, ami csak neki örömteli.

Nem kedveli a visszautasítást, ez rögtön látszik az arcán, egyáltalán nem rejti el, miközben mélyre szívja a sértettségét és a farkas melegét, ami már majdnem megfoghatóan áramlik köré, hogy megvizsgálja a szándékait, de csak kénszagot foghat rajta, mint mind pokoli ivadékon.

Hey ha el tudnám kapni és kicsit megtekerhetném azt az irhás nyakát ebben a formában, sokkal könnyebben nyüszítő szót értenénk.

Biztos vagy benne, hogy a kegyetlenkedés jó megoldás?

Biztos vagyok benne, hogy nem az.

- Közel állnak hozzám azok a lelkek, akik ilyeneket művelnek - int befelé, beszívja a ráfújt füstöt mélyen, mintha kérkedne, hogy valamit elnyelt, ami már érintkezett néhány szervével, szájával, tüdejével és torkával.- Az én fajtám, eligazodok rajtuk a démoni trükkjeimen túl ez elég komoly előny neked -kissé irritálja az a leereszkedés, ezért kidomborítja a szerinte nyilvánvalót.

- Szövetségkötésre választottalak. Nem kell, hogy ez a város megszűnjön a ti városotoknak is lenni - engedékeny a hangja, bár a szeme megrebben.

Hiba volt megfenyegetned.

- Kár lenne a testemért, de a fenyegetéssel csak megfűszereztem a beszélgetéstünket, miért ne tekintenéd semmisnek, ha sokkal okosabban is megegyezhetünk ennél? - félrebiccenti a fejét, kissé megvonaglik a testében az emberi félelem a beleinek elvesztéséről, de gyorsan elcsitítja Sayer hiábavaló nyüzsgését, hogy csak az ő izgatottsága maradjon meg a kérdés hallatán, ami már közel sem olyan elutasító.

- A kérés például nem az erős oldalam, de van rá módszerem, hogy megtudjam amit akarok. Egy new yorki coven távsegítségét is ajánlhatom neked a testnek hála, amit birtoklok. Elérhetem neked az elholtak lelkét odalent. Az uram nem lesz hálátlan, Ward -közelebb sétál, mintha csak barátságos invitálás érkezett volna a részére.- És a városban már amúgy is itt van egy démonherceg, mielőtt ő teljesen behálózza az otthonod szükség lehet arra, hogy színesedjen a paletta és ne legyen minden az övé, amit csak megkíván, mert ha nem tévedek, ő nem keresett meg téged, hogy a részévé tegyen az uralkodásának - alamuszi macskaként hunyorog rá, mert ez rossz hír lehet.