Ha szépen szeretném megfogalmazni akkor azt mondanám, hogy vonzó és nőies alakom van, kellőképpen kerek és formás minden olyan területen, ahol annak kell lenni. Az arcom ugyan karakteres, de sokat lágyít rajta a jelenleg vállig érő, hullámos barna hajam és a zöldes, enyhén mandulavágású, sűrű és hosszú szempillákkal keretezett tekintetem. Az ajkaim nem túl teltek, de ezt könnyedén tudom kompenzálni egy kis sminkkel, amit előszeretettel alkalmazok.
A megjelenésemet illetően eléggé szélsőségesnek mondanám magam. Könnyedén parádézom mindenféle márkás és csinos ruhában, meg hozzá passzoló magassarkúban. De ha a szituáció, mondjuk egy-egy edzés, vagy egy játszótéri kiruccanás Olival úgy hozza, akkor könnyedén felfedezhető vagyok tornacipőben, farmerben és pólóban is. Sokszor és sokféle ékszert szoktam hordani, de leginkább egy arany nyakék az ami a szívemhez közel áll. Ez egy régi családi ereklye, amit már sok-sok éve a családunk tulajdona.
Na ez volt a szép megfogalmazás. De a zárt ajtók mögött sokkal lazább és kötetlenebb vagyok. Olyankor átlényegülök anyává, akinek a kisfia a mindene. Sosem gondoltam volna, hogy valaha szeretni tudok majd bárkit is ennyire. Amikor Oli megszületett szinte mindig csak kócos copfban volt a hajam és nyál és tejfoltos volt minden ruhám. Mostanra már javult a helyzet és csak ritkán kerül elő ez az énem. Legtöbbször olyankor amikor elkap valami betegséget, vagy jön a foga. Na azok az időszakok még most is kritikusak. De hála az égnek, gyorsan túljutunk rajtuk és utána kereshetek magamnak más elfoglaltságot amivel kellőképpen lefárasztom magam. Olyankor kerül elő a futócipő és a füles, akik jó társaim egy-egy edzés alkalmával.


Jó tulajdonságok:
- Könyörtelenül őszinte: Vannak az életben olyan dolgok, amikben nem tudom elviselni, ha nem fejthetem ki a véleményem és nem mondhatom meg valakinek, ha nincs igaza, vagy éppen förtelmes az ízlése. Sokszor ezért olyankor is beszélek amikor mások inkább hallgatnának. De úgy vagyok vele, hogy inkább mondom ki, az őszinte véleményem, mint utána pusmogjak valaki háta mögött. Annál kevés aljasabb dolog van.
- Független: Világéletemben kötött a nevem és a családom története. Ami engem mindig is bosszantott. Ezért már egészen fiatal koromban önállósodásra törekedtem. Egyetemet is ennek fényében választottam. „Minél messzebb, annál jobb.” volt az alapelvem. Ennek köszönhetően, mostanra van egy jólfizető munkám és egy tündéri kisfiam.
- Maximalista: A maximalizmus számomra egyfajta családi örökség. Szeretjük mindig a legjobbat és a legtöbbet kihozni magunkból. Ez sok esetben előny és hátrány is, hiszen számtalan olyan szituációba keveredtem már ezen tulajdonságom miatt ami annyira nem volt kellemes.
- Hűséges: Legyen szó családról, barátokról, munkáról vagy szerelemről, rám mindig mindenki számíthat. Ha valaki mellett én kiállok akkor az örökké szól. Mert ha én egyszer is azt mondtam valakinek, hogy a hátvédje leszek, akkor annak a valakinek soha többet nem kell hátranézni, hogy ott vagyok e, mert biztosan ott leszek.

Rossz tulajdonságok:
- Makacs: A végletekig makacs és hajthatatlan vagyok. Ha egyszer valamit a fejembe veszek azt onnan sehogyan sem lehet kiirtani. Kitaláltam, hogy egyetemre akarok menni, elmenetem. Kitaláltam, hogy egyedül akarok élni, egyedül is éltem éveken keresztül Bostonban. Szeretne valaki egy műkincset? Csak bízza rám és megszerzem neki, akár tűzön és vízen keresztül is.
- Örök elégedetlen: A makacsságomból és a maximalizmusomból eredően, meg talán annak is köszönhetően, hogy én voltam a legkisebb gyerek a családban és ráadásul lány is, mindig elégedetlen voltam mindennel. Az otthoni helyzettel, a nekem szentelt figyelemmel, az iskolával, a tanárokkal, de legfőképpen magammal szemben.
- Hazug: Talán fura lehet, hogy ezt mondom, de annak ellenére, hogy könyörtelenül őszinte tudok lenni, ha úgy alakul akkor úgy hazudok mint a vízfolyás. Még a szemem sem rebben olyankor, mintha csak egy könyvből olvasnám, vagy jó előre betanultam volna amit mondani fogok.


A neveltetésemből adódóan eléggé finnyás vagyok a kapcsolataimat illetően. Mindig alaposan megválogatom azt, hogy kivel kerülök kapcsolatba. De persze még így is akadnak olyan szituációk és személyek, akik átcsusszannak azon a bizonyos résen. De hát ahogy mondani szokás, a szerelem, öl, butít és nyomorba dönt.
Egyébként könnyen barátkozom az emberekkel, hamar megtalálom a közös hangot mindenkivel. Ami elég nagy előny a munkámban is. Viszont ezek a kapcsolatok, mondhatni csak felszínesek, hiszen kevés olyan ember van az életemben, akit igazán közel engedek magamhoz. A családom a mindenem, még akkor is ha eddig ritkán tudtam velük találkozni. De most sokat leszek a nyakukon, így talán a végére még meg is unnak.
Oliver a kisfiam, a mindenem. Ő a legfontosabb az életemben. Miatta bármire képes vagyok és a hátteremnek köszönhetően lehetőségem is megvan arra, hogy ha szükség lenne rá akkor a végsőkig elmenjek.

Az élet Rose Harbor-ban, a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető hétköznapinak. Évszázadokkal ezelőtt bűvös szövetségek köttettek, amelyek a mai napig hatással vannak az életünkre. Gyermekként azt hittem, hogy a családomban örökletes az elmebaj, egészen addig a pillanatig ameddig be nem avattak abba mi miért történik.
Mivel a családom szerves része ennek az egész katyvasznak, így már egészen kiskoromban megtanultam, hogy mi a különbség a jó és a rossz, a hős és a gonosz között. Anya minden alkalommal amikor mesélt nekem, akkor a történetekben fellelhetőek voltak vérfarkasok, boszorkányok és társaik.
Éppen ezért amikor évekkel később megtudtam, hogy minden rémtörténet igaz alapokon nyugszik, már nem volt akkora sokk a számomra. Persze azóta azt is tudom, hogy nem kell mindent komolyan venni amit hallunk, hiszen az emberek szeretnek túlozni. Éppen ezért én sok esetben nem az alapján ítélek meg valakit, hogy minek született, hiszen arról nem tehet, hanem arról ahogyan viselkedik.
Ennek ellenére nyitva tartom a szemem és kész vagyok akár a tettek mezejére is lépni, ha kell. Hiszen más kislányok a korosztályomból zene órákra, vagy balettre jártak kisgyerekként, én addig önvédelmi órákra, majd később felnőttként boxra és krav magára.

Reggel kilenc… A kávé már ott gőzölög a poharamban, miközben az autómmal éppen Providence felé tartok, hogy szemrevételezzek egy ígéretes magángyűjteményt.
Bevallom őszintén, hogy nem lenne feltétlenül szükségem erre a munkára, de az utóbbi időben semmi nem úgy alakult ahogyan azt szerettem volna. Így azt hiszem jót fog tenni egy könnyebb meló, ami mellett kikapcsolódhatok és végre kiszellőztethetem a fejem Boston-tól távol.
Ott minden alkalommal óhatatlanul is olyan helyekre megyek el, vagy olyan helyek előtt megyek el, amelyek felidézik bennem az elmúlt két évet amit elrabolt tőlem egy bizonyos megnyerő angol akcentusú Cole White.
Nem mondom, hogy így nem jut sokszor eszembe, hogy vajon mit csinálhat, vagy merre lehet, de ez nem baj, hiszen még annyira friss a dolog, hogy az volna a furcsa ha nem így lenne.
Már éppen a város határában voltam amikor kénytelen voltam megállni tankolni. Egészen addig nem is volt ezzel semmi gond ameddig a mögém be nem állt egy autó, de olyan sebességgel, hogy sikeresen belecsúszott az autóm hátuljába.
Ha nem tudnám, hogy léteznek boszorkányok akkor mindet a sorsra és a szerencsétlenségemre fognék, de így már erőteljesen kezdek elgondolkodni azon, hogy lehetséges, hogy valaki megátkozott.
- Elnézést hölgyem! Ne haragudjon! Ugye nem esett semmi baja? – szállt ki az autóból egy ősz hajú kedves arcú, de annál riadtabb tekintetű férfi.
Nem mondom, hogy nem kerültem egy kissé paprikás hangulatba, de vettem egy nagy levegőt és oda sétáltam, hogy megnézzem mennyire nagy a baj. Hiszen onnan ahol álltam nem lehetett látni.
- Én jól vagyok. Nem esett bajom. – válaszoltam, gyorsan.
De abban a pillanatban ahogy megláttam az autóm összetört hátulját, már meg is bántam, hogy azt mondtam az előbb, hogy jól vagyok. Szegény autóm úgy nézett ki, hogy legszívesebben elsírtam volna magam.
- Hát ez csodás. Sőt mi több, egyszerűen mesés. Hogy a fene vinné el. – morogtam dühösen, miközben megéreztem, hogy a gyomrom kezd felfordulni.
- Én annyira sajnál, nem tudom mi történhetett. Egyszerűen nem fogott a fék és… - duruzsolt a férfi, de én már a nagy részét nem is hallottam, mert olyan tempóval próbált meg a felszínre törni a reggelim, hogy alig bírtam eljutni egy olyan helyre, ahol ezt a csodás produkciómat nem látja senki.
- Biztos minden rendben van drága? – nézett rám aggódva az idős úr amikor visszasétáltam hozzá és az összetört autóinkhoz.
- Igen, semmi gond. Már napok óta nem túl jó a gyomrom. Folyamatosan émelygek, szóval ez nem emiatt van. – válaszoltam sietve, miközben a telefonom után kezdtem kutatni.
- Ohh… Biztos nem akar bemenni egy kórházba inkább? Nehogy az ijedtség kárt tegyen a babában. Tudja a feleségem orvos, mellette megtanultam, hogy az ilyeneket komolyan kell venni. – erősködött, de nem igazán figyeltem rá, mert leragadtam annál a mondatrésznél, hogy „kárt tegyen a babában”.
Az nem lehet, hiszen minden alkalommal… Nem az teljességgel ki van zárva. Soha nem voltunk együtt anélkül, hogy védekeztünk volna.
De akkor beugrott az az egy alkalom, amikor történetesen olyan hévvel estünk egymásnak azután a gálavacsora után. Ami nem volt olyan régen, hogy ne lehessen igaza az öregnek. Így gyorsan megnyitottam a telefonomban az applikációmat ami úgy piroslott, mint egy vadonatúj Ferrari.
- Te jó ég! – csúszott ki a számon, miközben lerogytam az egyik szegélykőre.
- Mi a baj? – kapott a szívéhez az öreg.
- Gyerekem lesz! – néztem fel rá könnyes szemmel, teljesen megfeledkezve mindenről ami előtte történt.


Theodora MontgomaryNJK - ember - ÉDESANYA
Arthur Montgomary: KERESETT - ember – BÁTY
Bethany Montgomary: JÁTÉKOS KARAKTER (becks) - ember - UNOKAHÚG
Frederic Montgomary: JÁTÉKOS KARAKTER (Mary) - ember – BÁTY
Oliver Mason Montgomary: NJK – ember – FIÚ GYERMEK
Cole White: JÁTÉKOS KARAKTER (Ner) - ember – EX/YERMEKEM APJA