Arthur Montgomary az alapítók mintapéldánya, aki mindig az elvártaknak megfelelően cselekszik... Vagyis próbálkozik. Arthur a rettegett Mrs. Montgomary elsőszülött fia, akinek az egyik legnagyobb téveszméje - talán nem is teljesen az -, hogy a családi fészek kukáit alakváltó mosómedvék döntögetik halomra. (Montgomary papa előszeretettel vadászott fiatalabb korában alakváltókra, bár ezt manapság már nem verik nagy dobra.) A fiai csak reménykedhetnek benne, hogy ez az elmebaj nem örökletes...
A férfi felmenői között számos orvos található, és bár nyíltan sosem hangzott el a családban, mindig is úgy érezte, hogy testvérével ellentétben, őt erre a pályára szánták. Öröm az ürömben, hogy a választott szakmája olyasmi lett számára, amit a férfi életében kevés nő mondhatott el magáról: igaz szerelem.
Korán nősült, és az elvárásoknak megfelelően, szintén egy alapító családból származó nőt, egy néhai Első húgát vette feleségül, Ruth Heavenfordot. A látszólag tökéletesnek látszó házasságukat egy kislány koronázta meg, de végül ő sem volt elegendő ahhoz, hogy megmentse a kapcsolatot. A szabadszellemű Ruth, és a munkájának élő Arthur végül elváltak, a nő a kislánnyal együtt pedig Bostonba költözött. Arthur innentől kezdve még inkább belvetette magát a feladataiba, és nemcsak a hivatalos munkájában, de az Alapítók körében is megtalálta a maga számításait.
Aki ismeri tudja, hogy doktor Montgomary munkamániás, aki hétvégén is hajlamos inkább a betegeihez rohanni ahelyett, hogy elköltene a családjával egy tisztességes ebédet. Éjszakázások, hajnali kelések, állandóan csörgő telefon, és berregő csipogó határozza meg az életét, és ez nem igazán változott meg azóta sem, hogy a lánya, Bethany beköltözött a családi fészekbe.
Jelenleg ő a város egyik háziorvosa - a praxisát beköltöztette az Egészségügyi központba -, és az Elsők doktora.
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Szomb. 9 Szept. 2023 - 14:34
Én is kereslek!
Kedves apu!
Információk
Nem egyszerű dolog a lányodnak lenni. Őszintén. Túl sok időt töltöttünk külön, én közben félig felnőttem, téged elnyelt a hivatásod. Anya azt mondta, hogy alig várod, hogy hozzád költözzek, de most hogy itt vagyok... Néha távolabbinak érezlek, mint akkor, amikor több száz mérföld választott el minket egymástól. Nem ismerlek, és nem ismersz. Nem igazán. Ez néha kényelmes, máskor pedig piszkosul nehéz. Részben talán azért is lázadozom, mert szeretném, ha végre rám is figyelnél, és a munkán kívül mást is észre vennél. Tudod egyáltalán, hogy mikor van a szülinapom? Hogy kikkel barátkozom? Apu. Létezem. Vegyél észre.
Tudom, hogy titkolsz előlem valamit, de még nem teljesen világos számomra, hogy mit. Az már biztos, hogy minden alapítócsaládnak megvan a maga keresztje, amit viselnie kell, de még nem tudom, hogy mi az én szerepem ebben az egészben. Rád van szükségem, apu. És anyára. Meg a nagyira, és Frederic bácsira. De legfőképpen rád.
Mindened meg volt és észre sem vetted. Sosem házasodtam meg, de sóvárgó pillantásokkal lestem amint anyánk az oltárhoz visz és ahogy Ruth-t vezetve sétálsz ki onnan. A vállad fölött lestem hogyan veszed kezdetbe először a kislányodat és nem szóltam semmit amikor panaszkodtál, hogy a csecsemősírás miatt éjszakánként nem alszol. Nem írtam neked levelet amikor Irakban szolgáltam, mert habár te fehér köpenyt viseltél kevlár helyett és a kezedben sztetoszkóp volt és nem puska, de sosem éreztem, hogy a nyomodba érhetek. Másodszülött fiúnak lenni nehéz és azért sem bánok olyan ügyesen a szavakkal mint te, mert sosem tudtam megformálni azt, hogy milyen is mindig a lábnyomodba lépni, a kitaposott ösvényen járni, megfigyelni milyen bokrokat törtél le és mi sarjadt utánad... de nehéz. Mert tudom, hogy Frederic Montgomary sosem lehet olyan mint Arthur Montgomary. Akkor sem ha Irakig repül.
Aztán egyik reggel ott találtam magam a lányod mellett a reggelizőasztalnál. Te sehol sem voltál, ahogy az azt megelőző ötven reggeli alkalmával sem. Elvittem Beth-et az iskolába és egyszeriben úgy tűnt, megszűntél létezni. Árnyékká és legendává váltál, csak onnan tudom, hogy még a ház lakója vagy, hogy kora reggel vizes a fogkeféd sörtéje.
Néha még látom a magam arcát a tiédben és a tiédet viszont az enyémben. Látom a lányodéban is, aki miatt úgy érzem, hogy mégsem fogy el a Montgomary ház. Szeretném, ha lenne időd megállni és szembe fordulni az ösvényen, mert végig itt lépdeltem a nyomodban.