Dae-hyun a fizikumára, akkor kezdett jobban odafigyelni, amikor csatlakozott az ügynökséghez. A menedzsere nem kímélte, ahogy az általa kijelölt edző és dietetikus sem. Ugyan nincsenek már szakemberek a képben, de igyekszik jó kondiban tartani magát. Ez a fegyelmezettség az edzésekre jellemző, ha pedig netán bűnbe esik és többet eszik a kelletténél, akkor plusz mozgást iktat be. Ebből adódóan a teste kidolgozott, akárcsak Michelangelo Dávid-szobra.

A felsőteste, ám mégsem teljesen makulátlan, mert a jobb oldalán, a hónalja környékén van egy háromujjnyi nagyságú barna folt, amit születésekor szerzett (valószínűleg az orvos nagyon megnyomhatta azon a részen). Ezt a sztársága idején alapozókkal, korrektorokkal igyekezett eltakarni – holott amúgy sem látszódott nagyon, mert szinte folyamatosan a keze takarásában volt –, mára pedig hidegen hagyja, ha bárki észreveszi.

A bal karját tetoválások fedik - ezt már akkor csináltatta, amikor leszámolt az idol szerepével -, ami a zárkózott, rossz fiús külsejét hangsúlyosabbá teszi. Valahol vicces, hogy amikor sztár volt, akkor ez a szerep, ez a titokzatos férfi nem volt olyan hihető, mint most.

Ébenfekete haját kötött sapka fazonúra nyíratja, a tarkójánál és a halántékánál, viszont trimmerrel rövidebbre vágatja.

Sötét barna íriszeihez remekül passzol a fehér bőréhez, szép kontrasztot teremt. Elég rossz hasonlat, de egy ázsiai, maszkulin Hófehérke. Ha pedig maszkulin vonások, akkor az arcánál vehető észre, hogy vannak durvább, élesebb vonásai. Van valami torz, valami borús az arcában, a szemében, emiatt pedig érzéketlennek, ellenségesnek látszik az idegenek számára. Pedig, ha megpillantanák a mosolyát, amit már évek óta őrizget, rejteget, akkor garantáltan elolvadnának tőle és másabb lenne a véleményük róla!

Hyun ugyanakkor nem egy égimeszelő a 172 centijével, de ez nem gátolja a férfias kisugárzását. A járásában a lazaság, a könnyedség és a tekintély fedezhető fel. Akadnak, viszont pillanatok, amikor ennek ellenkezője figyelhető meg, hogy fejet szegve jár-kel, miközben rajta van a fejhallgatója és kizárja a világot. Akárhogy nézzük, elveszett benne a magányos, zárkózott macsó.

A hangja selymes, kissé mély, ami a lelket simogatja. Az ő szájából még a káromkodás, a szitkozódás is szebbnek hangzik. Az énekhangja ugyancsak gyönyörű, játszi könnyedséggel hajlik és simul át a hangja egyik szótagból és szóból a másikba. Nem véletlenül volt a NASE frontembere és szólóénekese.


Jó tulajdonságok:
- Kreatív: Gyerekkora óta kereste az önkifejezés lehetséges formáit, míg meg nem találta a zenében azt. Ezentúl a váratlan helyzetekben is jól tudja hasznosítani a kreativitását. Mindig képes feltalálni magát, lehet akármilyen kínos a helyzet, a társasága.
- Eltökélt: Ezt az édesanyjától örökölhette.  Nos, a szüleinek mindenképp fejfájást okozott a fiuk. Akárhányszor eshetett pofára, de ő nem adta fel, sőt, annál jobban csinálta. Ez a karrierjénél igencsak érződött, és ki is fizetődött… egy ideig.
Ez a fajta eltökéltség most is jellemzi.
- Empatikus: Kifejezetten érzékeny gyerek volt, ezért szülei rideg és merev hozzáállása sokszor szenvedéssel járt. Emiatt is fordult a zene irányába és ez ugyancsak motiválóerő volt a számára, hogy elmondja az egész világnak a saját fájdalmát, mások fájdalmát. Együtt akart velük lélegezni.
- Magabiztos: Ugyan a szülei elég tartózkodva álltak hozzá a céljaihoz, mégis ez kellett ahhoz, hogy el merjen kezdeni hinni önmagában. Amint édesanyja és az édesapja is felismerte benne a tehetséget és az elkötelezettséget, ez a magabiztosság megszilárdult.

Rossz tulajdonságok:
- Kimért: Régen kimutatta az érzéseit, de a hatalmas törések az életében megedzették és valahol már saját maga elől is szégyellte az érzéseit. Ritka amikor mosolyra görbül a szája, netán egy-egy kedves pillantást vet valakire. Mentségére szóljon, hogy amúgy egy aranyos, odaadó srác, csupán idő mire előmerészkedik.
Annyiból jó ez a kimértség, hogy a formális viselkedés nem esik nehezére.
- Nyers: Amilyen körülményesen, formálisan tud fogalmazni, annyira durván, netán közönségesen képes megnyilvánulni. Ha nem éppen felidegesítették, akkor inkább a közönségesség jellemző, a túlontúl naturális fogalmazás. Ez nem tetszik éppenséggel mindenkinek.
- Közönyös: Amióta elhagyta Dél-Koreát – mondhatni meghalt –, azóta a közönyösség borzasztóan jellemző rá. Amennyire a gyengéd érzelmeket, úgy a pozitív érzéseket se tudja teljesen, egészen megélni. Itt csak ugyanazt tudom ismételni, mint a rideg, kimért jellemvonásánál is: át lehet törni a közönyösség falát.
- Könnyelmű: Ez főleg a céljai elérésének módjánál mutatkozik meg. Nem érdekli, hogy milyen módszerekkel jut el, mindig elbagatellizálja a lehetséges rossz, negatív tényezőket. Valamelyest ezt még össze lehet vonni a nyerséggel, mint olyan, mert gyakran utólag ébred rá mennyire rosszul fogalmazott, netán bántóan. Összességében, a könnyelműség mindig fejfájást okoz neki.


Amióta Rose Harbor-ben lakik nem igazán alakult ki köteléke senkivel sem. Ebben nagy szerepet játszik a lelkiismerete és a tudatos sanyargatása a magánnyal. Nem akart sem magának, sem másnak fájdalmat okozni. Ha netán mégis fájt – itt magányra gondolok –, akkor legalább tudta mitől, illetve tudta annak a mértékét csökkenteni vagy növelni.
Elítéli magát a múltbeli döntései miatt, próbál nem szembenézni velük, ezért nehezen nyílik meg, sőt eddig alkalom sem volt rá.
Alapvetően elbeszélget bárkivel, bár sokan félre tudják érteni a reakcióit és bunkónak, érzéketlennek tartják. Ez valahol ismételten tudatos is meg nem is.
Mindenesetre, ha valaki eléggé kitartó, akkor előcsalogatható a nyitottság, az érzelmek belőle.

Szerelmi kapcsolata nincs, nem is nagyon tud egyelőre elképzelni. Még mindig a volt szerelménél jár, akivel a viszonyát egyszer, és mindenkorra hirtelen megszakított. Talán hozzáfűződnek még gyengédebb érzések…
Ettől függetlenül, ha úgy alakulna, nem zárkózna el az új szerelem lehetőségétől.

Minden lénnyel és emberrel jól el tud lenni, viszont kivételt képeznek a sötét mágiát használó boszorkányok, valamint a démonok. Ha őket érzékeli, akkor hirtelen düh és félelem önti el.

Lehet szó a mostról vagy a múltról, a lényeges, hogy Dae-hyun hűséges és mindent képes feladni a szeretteiért. Az őszinteséggel és az erkölccsel vannak problémák, mert a srác egyik hülye meggyőződése, hogy létezik kegyes hazugság, szenvedéssel járó titkok, amiket jobb inkább magunkban tartani. Noha itt a középpontban a hozzá közelálló érzéseit helyezi maga elé és óvni akarja.


Jun-Yin avagy Dae-hyun elementális erőkkel rendelkező családba született bele (édesanyja fény mágus, míg apja a levegő erejét kapta meg), és valamennyire kilógva a sorból, ő a hangmanipulációt kapta meg főképességnek.

Apai ágról a Ngan család tartozott egy nagyobb kovenhez, de a második világháború végére feloszlott és mindenki jobbnak gondolta, hogy elvonulva a családjukkal éljék a mindennapjaikat.

Ngan család a második világháború ideje alatt sok veszteséget tudhatott maga mögött (itt ugyan az anyagi károkra is gondolok, de nagyobb gondot jelentette a vérvonal továbbadása, ugyanis sok felnőtt és gyerek hunyt el ebben az időszakban).
Azt elfogadták, hogy a koven megszűnik, de azt nem, hogy a Ngan család vérvonala esetleg kikopjon.

A szülei házassága érdekházasság volt, ami nagyban rendezte az anyagi veszteségeket, már csupán a vérvonal továbbvitele maradt.
Hosszú, keserves próbálkozások után született meg Hyun, akit óvtak, védelmeztek és nagy szigorral neveltek. Ezzel mondjuk pont az ellenkezőjét érték el, mert lázadó gyerek lett és csak azért is más célokat, terveket tűzött ki magának.

Itt megejteném még Hyun szexualitását, ami annyiból volt problémás, hogy meleg. Kamaszként ébredt rá erre, és erről sohasem beszélt a szüleinek. Szerette őket, és félt attól, hogy emiatt kitagadnák (ő is tisztában volt, hogy a vérvonal továbbadása fontos feladata lett volna), valamint az sem utolsó, hogy Dél-Korea konzervatív ország.

A hang- és tudatmanipuláció elsajátítását főleg a volt menedzserének, Haneul-nek köszönheti.
A hanggal kapcsolatos képessége abban merült ki, hogy a hangskála hatalmas mércéjén tudott mozogni: az idegnyugtató suttogástól, ami olyan, mint a lágy, tavaszi szellő dallama egészen odáig terjedt, hogy az ember dobhártyáját képes kilyukasztani, amíg vér nem ömlött a füléből.
Erre épült rá a tudatmanipuláció, aminek alapját a hang rezonanciája, a frekvenciája adta. Akármennyire hangzik könnyűnek, de ebben az időszakban sok pszichológiát és neurológiát kellett tanulnia Hyun-nak, ugyanis tisztába kellett lennie, hogy mi felett is veszi át az irányítást. Jelenesetben az agy limbikus rendszerét tanulmányozta, ami az ösztönökért, a viselkedésért és az érzelmekért felelős agyi terület.

Eleinte csodálta Haneul-t a tudásáért, de amikor rájött, hogy az áldozatok becserkészése céljából tanította meg mindezt neki, akkor megfogadta, hogy soha többet nem fog egy hangot sem énekelni, sem az erejét használni.

A tehetségét és a képességét, amit eddig egy világi áldásnak hitt, így lett élete legnagyobb átka.

Mostanra a boszorkány létben annyi jó dolgot tudott találni, hogy familiárisa egy hűséges és nem mellesleg barátságos vadászgörény, aki mellette van jóban-rosszban.
A familiárisa akkor jelent meg az életében, amikor már Rose Harbor-ben élt és mindennapossá váltak az alkoholproblémái. Hyun, ezért is találta tökéletes névnek a Laon-t, ami annyit jelent, hogy „boldogság”, mert akkor, abban a pillanatban ez a vadászgörény volt az egyetlen társa, aki némi örömet hozott a sanyarú életében.


Jun-Yin Ngan a boszorkánycsalád egyetlen gyermeke volt. A szülei hasonló utat akartak volna kijelölni, amit ők is bejártak: a tudomány világába szerették volna terelni őt. Jun, viszont már fiatalon megmutatta, hogy erős személyiség, és mindenképp a kreativitás, az érzelmek irreális, sokszor szürreális világát fogja majd bejárni.

A fiukat végül zeneiskolába iratták, és évek múltával magas szintre emelte a zongora-, és énektudását. Jun-ra valóban igaz volt, hogy ő őstehetség.
Az emberek lelkéhez akart szólni. El akarta énekelni mindazt, amit ők maguk se tudnak megfogalmazni… Csak sírjanak, nevessenek; és adják ki magukból az összes érzelmet, ami a szívükben dúl.

A fiú szülei kissé dacosan, de elmentek az iskolai fesztiválra, ahol végül büszkén, csillogó szemekkel gyönyörködtek abban, ahogy Jun ragyogott a színpadon. Vele együtt mindenki átélte az érzelmek kavalkádját, ami eggyé vált a dallammal, a srác énekhangjával.
Az édesanyja és az édesapja hamarosan belátták, hogy jó döntést hoztak, amikor a gyermekük sorsát elengedték; hagyták ő maga irányítsa az életét.

Ekkor kezdte Jun képessége is meg-megjelenni, ami  a hangmanipuláció. Itt még öntudatlanul használta és talán ezért is érte el a közönségnél ezt a végletekben mozgó katartikus állapotot.

Ezen a fesztiválon figyelt fel Haneul Myung, menedzsere és mentora. Hogy kinek volt szerencsés ez a találkozás? Ez egy jó kérdés. De abban a helyzetben Haneul örült a legjobban, hogy az ügynöksége szoros együttműködésben van az iskolával.

A nő meglátta a fiúban a lehetőségeket, érezte az auráját és tudta jól, hogy ő is boszorkány, akárcsak ő. A hangja szinte őt is rabul ejtette, nemcsak a nézőközönséget.
Az előadása után felkereste nyomban a srácot és egyből szerződést ajánlott neki, hogy csatlakozzon az ügynökségéhez.

A srác pár nap álmatlan éjszaka után csak döntésre jutott. Előtérbe helyezte a hírnevet, hogy miután befutott énekes lesz, akkor a szólista lehessen.
Haneul örült, hogy megkapta a fiút, és ezzel egyúttal pedig a képességét is.

Jun, viszont nem gondolta végig kamaszfejjel, hogy mennyire is lesz megterhelő a tréning. Egy koliban, sok-sok tehetséges emberrel összezárva, örökös versengés és megfelelési vágy, csupán ez jellemezte az életüket.
Itt tapasztalta meg Jun mivel jár az, ha valaki idol.

A kitartásának köszönheőten, illetve egy remek debütálást követően már hivatalosan is a négytagú, NASE (Nappeun Sedae avagy Rossz Generáció) frontembere és szólóénekese lett.
Az együttes imázsát a rossz fiús attitűd, a kegyetlenség mögött megbújó gyengéd szerető adta.
A neonszínek és a sötétségbe borult színpad adta meg a kellő kontrasztot minden egyes koncertnél. Ez pont úgy igaz volt akkor is, amikor egy gyorsabb rap rész után Jun lágy hangja kettészelte ezt a kissé durva hangzást, ami eddig kitöltötte a teret.

Drámák. Barátságok. Sikerek.
Jeong-ho.
Ji-Min.
Seok-jin.
A fájdalomba fulladt táncpróbák.
A harsány hangokba torkollt éneklések.
A lelket felzabáló káosz leplezése.
A tökéletesség és a makulátlanság elsajátítása.
Eltelt pár hónap, majd év és mire Jun észbe kapott már lett egy második családja.
Talán valahol több is volt, mint egy egyszerű kötelék… egy tagnál kifejezetten!

A fiúhoz Ji-Min került a legközelebb, olyannyira, hogy egymásba szerettek.
(Ji-Min-t már a gyakornoki időszak alatt is közelebb engedte magához, noha itt még nem volt szó többről, mint barátság.)
Sajnos, titokba kellett tartaniuk, mert Jun szülei és a fejesek sem nézték volna jó szemmel a kapcsolatukat (pláne, hogy meleg kapcsolatról van szó).
A családi oldalról megvetették volna, Haneul pedig az anyagi haszon, a banda hírneve miatt tartotta volna rossz ötletnek a viszonyukat...
Amúgy is, a menedzserük elrendezte a bandatagok sorsát, milyen drámák és történetek keringjenek a rajongók körében. Mi az, amivel még több fan-t és fogyasztót tudna hozzájuk csalogatni.

A fejeseknek mindenképp meg kellett felelni, ahogy az embereknek is. A reputációjuk nem inoghatott meg.

A srác mindezek ellenére hálás volt Haneul-nak, amiért felfedezte, illetve az őszinteségéért. És mit értek őszinteség alatt?
Jun-nak elmondta, hogy fajtársak és a szárnyai alá veszi őt, ha akarja. Természetesen elfogadta a tanulás lehetőségét. Egy titokkal kevesebb vagy több, már nem számított! Ennek csupán annyi ára volt, hogy koncerteken használnia kellett az erejét, vagyis módosult tudatállapotba kellett taszítania a rajongókat.
Ez ismételten nem tetszett neki, de a menedzsere meggyőzte, hogy nem több az egész egy üzleti fogásnál. Ezzel Jun nem igazán tudott vitába szállni, valahol nem is akart. A szólókarrier gondolata és Ji-Min iránt érzett szerelme töltötte ki a kétségektől szétlyuggatott erkölcsét.

De mit kell megtennie egy idol-nak? Mi a kötelessége egy leader-nek?
Meddig mehet el egy rajongó? Hol van a józanész és az őrület határa?

Koncertek. Eltűnések. Gyilkosságok.
Hosszú, nehéz hónapok jöttek és Jun tökéletesnek látszó imázsa bomladozott a megannyi kételytől és mételytől. A titkok terhe a mellkasára telepedett, már-már megbénította és legtöbbször némi megnyugvást az alkohol nyújtott.

A menedzsere kiszámíthatatlanul szabadságokat vett ki.  Haneul aurája megváltozott, átjárta valami sejtelmes sötétség. Arról nem is beszélve, hogy az adott városban, ahol felléptek eltűnt emberek után kutattak a rendőrök, ha pedig megtalálták az eltűnt személyt, akkor szinte biztos, hogy halott volt.

És noha nem akart szembenézni a valósággal, mégis kénytelen volt… A valóság pedig az, hogy Jun egy thriller-krimi kellős közepébe keveredett.

A Haneul után el kezdett szaglászni, és a nyomozás miatt képes volt betörni a szöuli irodájába is. Tudatosan felszereléssel ment, adathordozókkal, notebook-kal, telefonnal és amulettel.
Azt viszont sosem hitte volna, hogy olyan dolgokat fog találni, ami a legmerészebb rémálmait is meghaladja.

Az íróasztal fiókjának a hátsórészében volt egy rekesz, abban pedig ott volt a pendrive. Nem is kellett több, hogy a notebook-jára mentse a rajta lévő fájlok egyrészét.

Jun a lakására visszatérve megnyitotta a képeket, a videókat. A legbetegesebb kínzásokat vette fel a menedzsere, és a videók vége mindig valami vibráló, pislákoló sötétség volt.

„- Felvetted? – szólalt meg egy ismeretlen női hang. – Vissza akarom nézni a mesterműved létrejöttét!”

Düh. Rettegés. Önutálat.
Most értette meg, hogy miért volt szükséges az erejét használni. Nem akarta, hogy rajongók bármitől is eltántorodjanak. Haneul szeretett a közönségből is áldozatokat szedni. Ezt onnan tudta Jun, hogy egyes emberek módosult tudatállapotban voltak, ha pedig a menedzsere bekapcsolta a NASE zenéjét, akkor azt kezdték el skandálni. Itt tört el valami fiúban, hogy ő tette konkrétan prédákká azokat a – főleg – fiatal lányokat, akik imádták őt, a bandát.

Ismét hetek teltek el.
Nem tudta mit tegyen, csak azt tudta, hogy nemsokára jön a következő koncert.
Senkinek se beszélhetett erről. Senkinek!

A fiú egyre rosszabbul viselte a helyzetet. Részegen jelent meg a próbákon. Ji-Min-nel a kapcsolat rohamos tempóban romlott. A barátoktól és a családjától elzárkózva élte mindennapjait.

Végül valamelyest illuminált állapotban, de rávette magát Jun, hogy felkeresse a közeli vadászokat. Minden anyagot, amit talált átadott nekik.
Mindenről vallott.
Mindent elmondott.
Ki akart szállni ebből.
Meg akart menteni mindenkit.

Jun-nak a vadászok védelmet biztosítottak, viszont nem akárhogy! Azt mégsem nézték jó szemmel, hogy sok ember halálát okozta közvetett módon, ezért büntetést is csempésztek a védelembe.
Mivel ismert is volt, ezért azt ajánlották fel neki, hogy megrendezik az öngyilkosságát, kisebb időbeli különbséggel lekapcsolják a menedzserét és szövetséges démont. A két esemény között pedig könnyedén el tud utazni, akár költözni jó messzire.
Az ajánlat hátulütője, viszont az volt, hogy sohasem térhet vissza Dél-Koreába!

Belement.

A megbeszélt időpontban megjelent a vadászok bázisán.
A lakását pedig ellepték a sajtósok, a rendőrök és a híradósok.

„- Jun-Yin Ngan, vagyis Juyi, a NASE fiúbanda frontembere öngyilkos lett.”

Kameraváltás.

„- Itt vagyok Juyi lakása előtt, ahol legjobb tudomásunk szerint felakasztotta magát. – a riporter megpillantotta a nyomozót. - Baek rendőrnyomozó! Megállna?! Csak néhány kérdést hadd tegyek fel!”

Jun megrökönyödve bámulta a tévét. Talán most kezdte felfogni, hogy vége az életének. Talán tényleg meghalt. Meghalt és eltűnt a tökéletesnek tűnő személye.



Az első pár hónapban folyamatosan követte a NASE és menedzsere történetét.
A banda Jun halála után felbomlott, a menedzsert elkapták és a démonról nem tudott semmit. Igazából a végére már nem érdekelte.
A veszteségek feldolgozása egyre jobban lekötötte minden figyelmét, felemésztette az energiáit.

És azóta eltelt öt év.

Dae-hyun Maeng egy rose harbor-i lakos.
Harmincéves szingli.
A színházban kellékesként dolgozik.
Hűtársa és legjobb barátja a vadászgörénye, Laon.

Ennyi igazából.
Nem énekel. Nem zenél. Nem táncol. Mindent megtagad, ami a múltjára emlékeztetné.
A nagy idol-ból a hétköznapinál is hétköznapibb ember lett…
Kissé rideg és merev hétköznapi ember.


- Ha-Joon Ngan – apa – boszorkány [NJK]
- Mi Sun Deung – anya – boszorkány [NJK]
- Ji-Min Seok – exbarát –  ember [JK - konock]