Akkor is minden lelkiismeretfurdalás nélkül törtem volna be a lakásba, ha nem ismerném a delikvenst. Bár legyünk őszinték, túlzás azért azt állítani, hogy ismerem Charlie-t, hiszen szerintem 2 mondatot ha beszéltem vele az elmúlt években, amióta ő is a falka tagja. Harapott farkas, és mint olyan, a szememben lényegében korcs. Nem tartom őket eléggé farkasnak, hogy úgy mondjam. Az én szememben ők egyértelműen lejjebb valók a megbecsülési listán mint azok, akik ennek születtek. 
Na mindegy, nem azért vagyok itt, mert ő csak harapott farkas, ennyire piti azért nem vagyok. Ez most biznisz jellegű látogatás - bár inkább nekem van belőle hasznom, mint a férfinak, de ez nekem tökéletesen megfelel. Szinte gyermeki izgalommal várom, hogy Charlie végre hazaérjen, és a kulcszörgés hamarosan jelzi is jöttét. Kíváncsi vagyok, mennyire akad ki. Na jó, legyünk őszinték, azt hiszem valahol akarom, hogy kiakadjon. Kíváncsi vagyok, mennyi van benne. 
Köszönésére idegesen pattanok fel, miközben sört tartó kezemet rászorítom a dobozra, mely mintha csak vékony műanyagból lenne roppan össze, és folyik ki belőle a sör, de nem érdekel, sőt, még le is vágom a padlóra - amúgy is úgy néz ki, mint amire ráférne némi söprés, ez igazán alig ront az összképen.-Hívj még egyszer Penelope-nak, és esküszöm nem lesz többet mivel megszólalnod. - lépek hozzá közelebb, tekintetemből és az egész kisugárzásomból süt a fenyegetés, és hogy halálosan komolyan gondolom mindezt. Még a szüleimnek sem tűröm, hogy Penelope-nak szólítsanak, már nagyon régóta. Pepper vagyok, és kész. 
Hogy Charlie direkt ingerelt ezzel a passzív-agresszív megszólítással, vagy szimplán ennyire nincs képben azzal, ki is vagyok én, nem tudom, nem is érdekel, mindenesetre megadta az alaphangot a kis beszélgetésünkhöz. -Bryce Miller. - szűröm a fogam között a nevet, mely oly sokszor szemem elé került az utóbbi napokban a nyomozásom során. Hagyok neki pár másodperc szünetet, mielőtt folytatom.
- Ha jól tudom, khm...behatóan ismered az úriembert.- nem tudom visszafojtani az arcomra kúszó gonosz mosolyt, ahogyan már-már gúnyosan ejtem ki a szavakat.-Ha jót akarsz magadnak, elmondod, hol van. -  nem adok magyarázatot, egyelőre legalábbis semmiképp. Nem célom, hogy rögtön kiteregessem minden kártyámat előtte. Nem lenne túl professzionális tőlem. Beszéd közben mellkasom előtt összefűzöm a karjaimat, és úgy sétálok hozzá közel - hacsak nem lép el, akkor zavaróan közel. Keringek körülötte, mint valami keselyű, melyet a vérszag csalt prédája közelébe.

Amatőr... az orrom alatt ciccegek, ahogyan egy mesterkulcs segítségével kinyitom Charlie lakásának ajtaját. Olyan gyenge és béna zárat használ, hogy egy óvodás is ki tudná nyitni, nekem pedig, akinek tapasztalata is van benne, mindössze néhány másodperces procedúra az egész. Mielőtt lenyomnám a kilincset még jobbra-balra fordítom a fejem, bár az orrom nagyon ritkán szokott becsapni - teljesen üres a folyosó, ahogyan a lakás is.

Becsusszanok az ajtón, majd becsukom magam mögött, odabent pedig körülnézek, hiszen sosem jártam még itt. Semmi extra, tipikus agglegény lakásnak tűnik mind a berendezésből mind pedig a szagokból kiindulva. A telefonomon ránézek az időre, van még sacc 10 percem, míg a férfi hazaér, legalábbis napirendjét tanulmányozva erre számítok. Addig körbejárok, szemérmetlenül húzok ki pár fiókot, nézek be a ruhái közé, de egyelőre semmi gyanús.

Charlie mint falkatárs számomra tök semleges. Nem beszél sokat, nem egy feltűnő jelenség, egészen az elmúlt néhány napig szinte arról is elfeledkeztem, hogy amúgy ő egyáltalán a világon van, ám az egyik aktuális megbízásom szálai hozzá vezettek. Egy aggódó apa keresett fel, hogy a partnere fogta magát és lelépett a 17 éves lányukkal már két hete, és nincs róluk hír. Igencsak meglepett, mikor a férfi szeretői/alkalmi kapcsolatai között rábukkantam Charlie-ra, aki gyanússá vált. Vajon ő is részt vesz a dologban? Ezt fogjuk ma kideríteni.

Hamar körbeérek a lakásban, aztán a konyha felé veszem az irányt, és a hűtőből előveszek egy sört, felpattintom, majd nagyot kortyolok belőle, miközben ledobom magam az étkezőasztal egyik székére úgy, hogy rálássak a bejáratra. Hamarosan kulcscsörgést hallok, Charlie feje pedig megjelenik a nyílásban, ahol szembe találkozhat velem, ahogyan tetőtől talpig fekete szerelésben, szoros lófarokba fogott hajjal a sörét kortyolgatom keresztbe tett lábbal.

-Hello Charlie. Azt hiszem ideje, hogy elbeszélgessünk. -   hangom szinte jegesen cseng, de kihallatszik belőle az, hogy mennyire élvezem én ezt, hogy így meglephetem. Fogalmam sincs, hogy fog reagálni, elvégre betörtem hozzá, bár aztán bizonyítsa be, a zár nincs sem eltörve, és nem is loptam el semmit - a sörön kívül. Meg hát ott vannak a rendőrségi kapcsolataim, szóval nincs sok esélye, bár ezt ő nem tudhatja még. Nincs más hátra tehát, mint...showtime.