Mégis mit vártam volna ettől a naptól? Hogy majd mindenkit el tudok kerülni és mindenki békén hagy? Áh, túl merész kívánság ahhoz, hogy igazzá váljon. Pedig milyen jót aludtam... És a készülődés is remek volt, már mindenki elszivárgott a dolgára, vagy épp melóba, suliba, bárhová. És csak egyedül voltam az üres szobában. Legalább nem taszigálnak, hogy menjek arrébb, vagy nem rajtam vezették le a reggeli kómaságot. Igazából a rokonaimra sosem tudok haragudni, mert noha tényleg zsémbesek tudnak lenni, azért megvédenek és ha baj van, odasereglenek. Igazán le a kalappal.
Mivel nem vagyok éhes, így gondtalanul, csakis szép nyugodtan készülődni kezdek. Ráérek befutni az órámra. Utólag felveszem a táskát és a tankönyvemet, majd kilépek a házból.

A folyosó már üres. Remek, csodásan időzítek. Még a menza környékénre kiérve is nagy a pangás, sehol egy árva lélek. De mielőtt túlságosan is elbíznám magam, a hátam mögött ismerős, reszelős hang csendül fel.
- Hova-hova kicsi Llewellyn? - ereimben meghűl a vér és hirtelen ledermedek, amint megfordulok és meglátom azt az idióta seggfejet, aki végig basztatott - vagy legalábbis próbált - a négy évem alatt, és két fő cinkostársát, Perry-t és John-t. Ők azok, akik állandóan csak szívattak, próbáltak megalázni és szívatni, amíyg hagytam nekik.
- Rég láttalak tökfej, hol bújkáltál? - Greg karját a nyakamon érzem, ahogy átöleli, és kicsit szorosabban is mint kéne. Nagyokat nyelek és próbálok levegőhöz jutni, de ő csak nem enyhít. Le kell hunynom a szemem, hogy ne akarjam instant mellkasba könyökölni. Már közel sem az voltam, akit basztathatott, de hármuk ellen még én sem voltam csodatévő.
- Tanultam. Veled ellentétben. Tudod mi az a tanulás?  - erőlködök vörös, fulladozós fejjel, mire a másik két cimborája nagyban röhögni kezd. Csodás, mindjárt be fognak ők is pörögni, elég csak a haverjukra nézni.
- Greg hagyd már szerencsétlent, nézd milyen lila a feje lassan, még megmurdel itt nekünk. - szólal meg nagy sokára az egyikük, mire alaposan kiszórakozták magukat.
- Hmm... van benne valami. - jegyzi meg ironikusan Greg és elereszt. - Mindenesetre így hiányoztál öcsi, máskor ne menekülj el jó? - néz rám gúnyos tekintettel, mire csak a kőre szegezem a tekintetem és minden erőmmel azt kívánom, bár ne ébredtem volna fel. Mire egyáltalán észbe kapok, érzem, hogy a lábaim alól kicsúszik a talaj. Felocsúdni sem volt időm, csak egyszerűen padlót fogok és a tarkóm simogatva megindulok a folyosón a nyomukba.
Végigcsúszok a folyosón és találkozok az egyik vitrinnel. Remek, még itt kiszórakozzák magukat. De szerencsére senki nincs. Illetve most úgy örülnék egy tanárnak. Akkor legalább lekopna ez a három őrült. Lassan feltérdelek, mire forogni kezd velem a világ. Most esik csak le, hogy a könyveim még elhagytam valamerre előrébb, ahol elkaptak. Valószínűleg kicsúszott a kezemből, most pedig Perry kezében lóg és gonosz vigyorral méreget.
- Mi van, ezt kerested? - kérdezi gúnyosan, majd egyesével tépkedni kezdi a lapokat.
Még nem borultam eléggé meg ahhoz, hogy ne csak nézzem.
Máskor már lazán bemostam volna valamelyiknek, de tényleg nem ezzel akartam indítani a napot. Felocsúdva az előbbi meglepettségemből inkább vettem egy nagy mély levegőt. Nem ér annyit az egész, hogy idegesítsem rajtuk magamat.
- Na mi az? Még mindig csöndben vagy... - Greg felém lépked, én pedig fellobbanok az önimádó vigyora láttán.
Aztán egyszer csak elpattant valami.
Olyan érzés volt, mint lebegni a vízben, de nem a felszínén, inkább csak merülés közben. Először azt sem tudom hogy mit reagáljak, csak éreztem, mintha süllyednék a vízben, egyre mélyebbre. De végül reagálok és felúszok a felszínre. Nem szeretem a meglepetéseket, pláne nem az ilyet.
Az öklöm csattant az egyikük arcában, a másik már a földön fetrengett, mert méltóztattam a táskámmal gyomorszájon vágni és a harmadik fenyegetően jött közelebb.
- Ugye te sem gondoltad ezt komolyan? - éreztem a salygó arcom, mert én is kaptam, de az valahogy nem maradt meg. Mint a vörös köd, úgy szállt le az elmémre az elmúlt néhány perc, én pedig arra ocsúdtam fel, hogy megvédtem magam. Ennyit arról, hogy nem csinálok semmit.
Gyorsan megfordulok és visszasietek a folyosóra, ahol az első óráról megszólal a csengő. Milyen jó, hogy ma csak második van nekem.
Tekintetemet megragadja akét srác, a testbeszédük arról árulkodik, hogy bizonytalanok, lépjenek-e, végül csak vállal jó nagyot taszítva rajtam odébb állnak. Még mindig a táskát szorongatom, nézem a tömeget, ahogy oszolnak. Meg kellene mosakodnom, de nem visz a lábam a mosdó irányába. Kösz srácok a napot, tényleg.