Utáltam, hogy szívességet kell kérnem, de egyszerűen nincs más lehetőségem. Lyssa rendes lány, és nem kötelessége, hogy segítsen rajtam, de bíztam benne, hogy megteszi, ha megérti, milyen egetverően fontos ez a beruházás. Mióta Becca elment, a munka, a falka, és Ellie jelentették a mentsvárat arra, hogy túléljem a hétköznapokat.

– Szia – ismétlem meg a köszönés megkönnyebbülten, miközben belépek az otthonos irodába, ahol mindent betölt bétatársam illata. - Én remekül vagyok. És te? – tudakoltam teljes őszinteséggel, miközben letettem a dossziémat az asztalára, amiben minden szükséges dokumentáció ott van a munkatervektől, a kérelmen át, a kivitelezés teljes költségvetéséig. – Kicsit nagy a hajtás, de ez ilyenkor megszokott. Nyár elején mindenki szép kertet akar – válaszolok a munkáról szóló kérdésére, miközben végighordozom a tekintetem a helyiségben. Szétnézve kicsit feleslegesnek éreztem, hogy megkérdezzem, hogy sok dolga van-e, hiszen látszott, hogy igen.

- Hogy van a család? – teszem fel a kérdést, miközben várom, hogy átnézze az szükséges iratokat,.

- A biztonság kedvéért mindent elhoztam, nehogy a végén emiatt csúszunk ki a határidőből – magyaráztam, leülve a székre, ami az ügyfelek részére volt fenntartva Alyssa íróasztala előtt. – Minden oldalon aláírta a tulajdonos, a személyes okmányait pedig lefénymásoltuk a kérelem mellé. Mrs. Cambride elég idős, személyesen nem tudott befáradni. De így is rendben lesz, ugye? tudakoltam, zavartan túrva a hajamba. Bármikor elsorolom a fenyőfélé latin megnevezését, de a bürokráciától falnak megyek.

To: Alec

Egy újabb csodás nap az irodában. Ma szerencsére csak jó hírekkel szolgálhattam, mindenki kérését teljesíteni tudjuk, ami igazán feldob. Bár nem mondhatnám, hogy olyan sokan jöttek volna. Így viszont marad elég időm az egyéb teendőimre is.
Még a papírmunkának is tudok örülni, végre van egy kis időm, hogy rendbe tegyem őket. Egy kisebb kupac iratot veszek magam elé az íróasztalom végéből. Majd megnézem az elsőt, amin az elfogadva szó szerepel és az egyik külvárosi üzlettel kapcsolatos. Előveszek egy új mappát és lefűzőm a papírt. Majd a következővel is ezt teszem, ügyelve az időrendi sorrendre. Amikor egy elutasított kérelemhez érek egy újabb mappát veszek elő és abba helyezem el. Miután az összes kérelem végére érek, elrakom az irattartókat és egy újabb, nagyobb tucat papírt veszek magam elé. Először gondosan szétválogatom őket, külön a költségvetésre, köztisztaságra, közlekedésre vonatkozókat. Miután ezzel is megvagyok, az elpakolásukat későbbre halasztom, előbb gyorsan megebédelek.
Felállok az íróasztalom mögül és elindulok, az ajtó felé, amikor megcsörren a telefon. Visszasétálok, az étkezés még várhat.
-Halló? - veszem fel csörgő telefont, csicsergő hangon.  
-Nem, nem gond, felengedheti – felelem a portásnak, miután tájékoztatott, hogy egy ügyfél érkezett. Majd lerakom a telefont. A munka fontosabb, úgyhogy a szünetem még várhat egy kicsit.  
-Szia, Alec. Hogy vagy? - nézek az érkezőre, mosolygosan.  
-Semmi gond, gyere csak nyugodtan, örülök, hogy látlak - invitálom be. Jó pár napja nem láttam már, mostanában egészen más feladatokat osztanak ránk a falkában.  
-Munkából jöttél? Hogy álltok? Minden rendben megy? - érdeklődöm, miután végig néztem rajta. Szóban már megállapodtunk korábban, de, hogy minden szabályos és hiteles legyen, kellenek a papírok. A gépemen megnyitom az ügyintézéshez szükséges ablakokat.
-Ne aggódj, a papírokkal hamar végzünk, csak egy pár aláírandó lesz, de először is a kérelemre lenne szükségem, elhoztad ugye? - fordulok ismét felé.

words ❖ youtube ❖ note: xx

❖

A papírmunka nem tartozott az erősségeim közé. Sokkal szívesebben töltöttem az időmet az erdőben a fák között, vagy a megszépítésre váró kertekben, mint a számítógép előtt a számlákat rendezve. Becca régebben sokat segített abban, hogy eligazodjak a dokumentumok között, és ne csússzak el a fontosabb határidőkkel, de most, hogy ő nincs itt, egyedül kellett boldogulnom – bár egyértelműen nem ez volt a legfájdalmasabb dolog a kapcsolatunk lezárásában.

Utáltam késni. Magamról tudtam, hogy milyen bosszantó, amikor valaki az utolsó pillanatban esik be az ajtónkon, de nem volt választásom. Ha ma nem adom le az engedélykérelmeket az elöregedő fák kivágásához, akkor az egész munkafolyamat csúszik egy hónapot, és Mrs. Cambridge nem fizeti ki az eddig ledolgozott óráinkat, és nem tudok fizetést adni a munkásaimnak. Szükségem volt azokra az engedélyekre.

És azt is tudtam, hogy kit kell keresnem az ügyben.

Az ebédidő kezdete előtt néhány perccel estem be a Városházára, ahol a portás meglehetősen kedvtelenül tudakolta, hogy kit keressek, merthogy ilyenkor már nem szabad felengednie senkit. Kis győzködésbe telt, de végül felvette a telefont, és megcsörgette az általam kért irodát. Nem szólt egy szót sem, amikor a kagyló végül visszacsattant a helyére, csak ingerülten intett, hogy mehetek. Ebből tudtam, hogy bárkivel is beszélt, nem kérte rá, hogy hajtson el.

Már korábban jártam Alyssa irodájában, de mivel a közintézmények mind szörnyen egyformák, nem lett volna nehéz eltévednem, ha nincs a farkasoldalam, aki falkatársa illatára hangolódva elvezetetett a megfelelő ajtóhoz, ami félig nyitva volt. Kettőt koppintottam az ajtófélfán, majd bedugtam a fejem a résen.

- Helló! Bejöhetek? – tudakoltam, amikor pillantásom megtalálta azt, akit kerestem. - Bocsi, hogy csak így… – szabadkoztam, amiből talán még számára is kiderülhetett, hogy nem falkaügyben, hanem magánemberként érkeztem hozzá. Ha megadta az engedélyt a belépésre, akkor beljebb löktem az ajtót, és kezemben lóbálva a megviselt dossziémat, beljebb araszoltam, ha nem, akkor az ajtóban vártam meg, hogy kijöjjön hozzám.

A sáros bakancs, és a körmöm alá ékelődött sár egyértelmű bizonyítéka volt annak, hogy munkából rohantam el, hogy időben ideérjek.