Alyssa spekulációjára csak a fejemet csóválom meg szórakozottan. Annyi mi lett volna, ha játszódik le az emberekben még úgyis, hogy a múlt megmásíthatatlan. De mi értelme van ezen elmélkedni? A halandóknak mennyivel egyszerűbb és könnyebb életük lehetne, ha nem ezen tűnődnének. Ezért is növekszik a világon a mentális betegségek száma. A folyamatos önostorozó érzések, gondolatok, amik tele vannak megbánással és bűntudattal, ami akár egy életen át kísér. Meg lehet ettől bolondulni, mert csak végeláthatatlan gondolatfolyamok ezek, amiknek megszámlálhatatlan kimenetele van. A múlt az elmúlt. Elvett, talán adott is valamit, de vége van.
- Valószínűleg, szerintem akkoriban még Rose Harbor környékén sem jártam. Ő is adott egy motivációt, hogy jó messzire elköltözzek tőle…
Bólintok, amikor részletesen válaszol a szerelemre vonatkozó kérdésemre. Egy újabb megerősítés, hogy tapasztalatlan és igazából könnyű préda, ha a szerelem lelki oldalát nézzük. A következő kijelentésével nem igazán értettem egyet, hiszen annyi minden kötheti össze az embereket, ilyen akár a vagyon, az érdek, akár az önmagunknak tett hazugságok. Összetett kérdés, de engem nem érint, szóval ítéljék meg azok, akik ezen túlestek. Tetszik, ahogy zavarba tudom hozni a nézésemmel, nekem egyelőre ez is megfelel. Most már az érdek is dominál nálam, szóval mindent meg fogok tenni, hogy belém szeressen és a potenciális partnereket eltántorítsam. Igazából olykor elég, ha csak megmutatom a valóságot a kiszemeltről. Őszintén, van olyan, amit én nem tudok?
- Napkelte? – biccentem oldalra a fejem. – Most, hogy mondod, igazából ez logikus!
A bátortalan kacsintás ismételten mosolyt csal az arcomra. Miután kicsit tovább soroltam a randi lehetőségeket, rájátszva a zavaromra, amit egy kisebb nevetés és tarkó vakarás kísért.
- Igen, ne haragudj! – köszörülöm meg a torkom. – Csak most tudatosult bennem, hogy igazából mennyire ismeretlen a hely, ahol több éve élek… Szóval, ha nem is lesz köztünk semmi, azért örülnék, ha ennek ellenére megmutatnád Rose Harbor-t – mondom visszafogottabban. – Mint, ahogy mondtad is: más körülmények között lehetséges, hogy barátok lettünk volna – idézek félig-meddig Alyssa-tól.
Időközben elfogyott a steakem, a poharamból a bor is elfogyott. Ahogy elnézem, a nő is befejezi a vacsoráját.
- Nem tudom, esetleg kérsz desszertet? – kérdezem mosolyogva. – Ha nem kérsz semmit, akkor gondoltam, hogy egy kis séta itt az étterem környékén még lehetne – vetem fel a lehetőséget.
Ha jól alakítom a helyzetet, talán egy arcra puszit el tudok érni, innét pedig alig választ el valami a csókig.
-Azért pedig igazán kár lett volna – viszonzom a mosolyát. Eddig számomra ő egy kellemes meglepetés, jobban érzem magam vele, mint vártam. Legalábbis életem első randiját már most felül tudta írni. Ami másnak lehet nem nagy szó, de nekem, akinek ez még csak a második ilyen találkozása, igen. -De akár máshol és más körülmények között is találkozhattunk volna. Az viszont igaz, hogy akkor semmiképp sem romantikus irányba indult volna el kapcsolatunk – az, hogy én lennék valakinél is az a bizonyos másik nő? Na az ki van zárva. Márpedig, ha Archer élete másként alakul és nem csalják meg, akkor csak úgy lehetett volna köztünk szorosabb kapcsolat. -Feltételezem, hogy nincs, de olyan akadhat, aki már elég sokat tapasztalt ezért úgy érezheti, hogy ő már sokkal többet tud, mint mások - tárom szét a kezem. -Én pont az ellenkezője vagyok. Nincs túl sok tapasztalatom, így nem is tudhatok róla sokat - húzom félmosolyra a szám. Nem mintha baj lenne, hogy nem vagyok a szakértője, nem is szeretnék az lenni. Szerintem pont az a baj, ha valaki már görcsösen próbálkozik és közben észre sem veszi, hogy csak lazítania kellene és sodródni az árral. -Valóban nehezebb lehet, de ha a gyerek még egészen kicsi, akkor nem okozhat olyan nagy problémát. Főleg akkor nem, ha utána az édesanyja találkozik egy másik férfival, akivel még annál is jobban kiegészítik egymást és akivel valóban boldogok együtt. Az sem utolsó, ha ez a férfi, még sajátjaként is néz a gyerekre – hozom fel a nővérem példáját. Emi még egészen kicsi volt, amikor Lotte és Fernando elváltak, azt sem tudom, hogy emlékszik-e még valamennyire a vér szerinti apjára. Abban viszont biztos vagyok, hogy a nővérem sokkal boldogabb Robert mellett és hogy a férfi valóban sajátjaként szereti a kislányt, pont úgy, mint a közös gyereküket. Ahogy a szemembe néz, sikerül egy kicsit zavarba is hoznia, ezért lesütöm a szemem és remélem, hogy nem lettem paprika vörös. Jól esik, hogy valaki így gondol rám, de én még nem vagyok egészen biztos abban, hogy ő az a bizonyos egy. Ha őszintén belegondolok, lenne itt még valaki. Valaki, akire csak nagy titokban szoktam gondolni, mert magamnak sem merem bevallani, hogy abban a reggeli kávéban volt valami. Vagy lehet én gondolom túl és valóban csak a kávé hatott rám kicsit másképp, mint általában. - Igen, valóban az főleg naplementekor, de azt általában ki is szokták használni, elég sokan járnak ki olyankor. De tudod, hogy mikor még szebb?– húzom huncut mosolyra a szám. -Napkeltekor- válaszolom meg rögtön a saját kérdésemet. -Olyankor senki nincs ott, mert alig akad olyan, aki korán szeretne felkelni, Főleg nem azért, hogy a Világítótoronyból nézze meg a napfelkeltét. De higgy nekem, érdemes kimenni és megnézni - kacsintok rá bátortalanul. -Ez is jól hangzik, de azt hiszem, most már kezdünk felvenni egy rohamtempót - nevetek fel. Nem bánnám, ha egy kicsit lassítanánk.
- Már azért másképp látok rá a volt kapcsolatomra, de ha nem történik meg, akkor nem lennék itt veled – mosolygok rá, bár most már némi pajzánság is ott bujkál mögötte.
A valóságban rám jobban igaz a megcsalás, viszont akadtak olyan nők is, akik hamarabb lépték meg ezt. Az elhidegülés pedig szintén jellemző, hiszen sosem nyílok meg senki előtt… Nem is szándékozom, csak addig adagolom a kiszemeltjeimnek ezeket a hazug meséket, amíg bizalmukat el nem nyerem. Bár egyik sem ütött nagyon szíven. Most viszont, hogy tudom hol dolgozik Alyssa, azért lenne érdek a kapcsolat mögött. A motivációm is meglenne, hogy magamhoz láncoljam. Különösebben az sem érdekel, hogy bétaszuka és milyen konfliktusok adódhatnak ebből. Magamat ismerve úgyis megoldanám és jól jönnék ki a helyzetből.
- Van olyan ember, aki sokat tud a szerelemről? – teszem fel a költői kérdést. – Volt eddig három komoly kapcsolatom, de valahogy mindig más volt maga a szerelem és a szakítás érzése is – ekkor fogom fel, hogy mit mondott Lyssa. – Miért gondolod úgy, hogy nem tudsz sokat a szerelemről? – vonom fel a szemöldököm.
Valahogy nem fér a fejembe az, hogy egyéjszakás kalandokban utazik, azt pedig egyenesen lehetetlennek gondolom, hogy szűz még. Nem tudom, hogy melyiken lepődnék meg jobban.
- Ez általános probléma, főleg, ha van már gyerek is. Ilyenkor végképp nehéz kilépni a kapcsolatból.
A meglepettségemet igyekszem leplezni, de megerősített abban, hogy valóban vagy a futókalandok híve vagy egyáltalán nem feküdt le senkivel. Ám ahogy sejtelmesen mosolyog rám, megértem: ő szűz és tetszem neki. Manapság alig van olyan fiatal, aki szűz… Erre a sors összehoz egy olyan nővel, aki közel harminc éves és tapasztalatlan. Azért izgató maga a gondolat, hogy egy szűz, magas rangban lévő szukával lefeküdjek. Az is tetszene, hogy fricskát mutathatnék ezzel a többi fajnak, de főleg a kutyáknak. A városháza pedig bónusz lenne. Hm…
- Én is remélem, hogy megtalálom azt a nőt, akivel ezt átélhetem… - mélyen a szemébe nézek, szándékosan elnyújtom a pillanatot. - …lehetséges közelebb van, mint hinném. De az biztos, hogy az időn és a sorson múlik.
Azért ad egyfajta magabiztosságot, amikor direkt módon válaszolt az újabb randival kapcsolatban. Akármennyire tanultam meg olvasni a testbeszédből és játszmázok megfontoltan, ugyanúgy kell a folyamatos visszacsatolás, hogy jól csinálom-e. Eddig pedig remekül alakul.
- A világítótorony hangulatosnak tűnik – gondolkozom el két falat között. – Főleg este lehet szép és meghitt.
A helyszín adja magát, hogy ott csábítgassam és jobban a közelébe férkőzzek. Tökéletes lehetne, akárcsak egy elcsépelt romantikus filmben. Valószínűleg tetszene Alyssa-nak a pillanat. Az is biztos, hogy tennék érte pluszban, hogy a hangulatot fokozzam. Végül kicsit iszogatok a borból, és folytatom a beszélgetést:
- Az erdő az lehetne egy másik hosszabb randevúnk... De nem kellene ennyire előre tervezem - nevetek fel zavartan.
-Sajnálom, hogy megcsalt - nézek rá együttérzően. -Senki sem érdemli meg, hogy ezt tegyék vele, akkor már inkább lépjen ki a kapcsolatból és akkor szabadon azt tehet, amit csak szeretne. Lehet elcsépelten hangzik, de én szeretem az egyenes utat, sosem lennék képes ilyet tenni – nem értem miért jobb a másik háta mögött egy másik személlyel intim kapcsolatba lépni, ahogy azt sem tudom elképzelni, hogy ilyenkor, hogy képes elszámolni a lelkiismeretével. Még ha valaha meg is tenném, akkor sem lennék képes sokáig elhallgatni. -Nem sokat tudok a szerelemről, de azt hiszem, hogyha még egy ideig fájdalmas is a szakítás, ha van lehetőség külön utakon folytatni, akkor ki kell lépni. A fájdalom egy idő után enyhülni fog, de érdemes akkor abbahagyni, amikor azok az emlékek még szépnek maradnak meg. Ha benne maradunk, mert csak várjuk, hogy visszajönnek azok az idők, amik korábban voltak, de közben minden csak egyre rosszabb lesz, akkor emlékezni is csak rossz szájízzel fogunk – fejtem ki a véleményem, bár, ahogy mondtam valóban alig tudok valamit a szerelemről. -Szerintem még ha így is érzi valaki, az nem lehetett elvesztegetett idő, mert a kapcsolat elején még biztosan boldogok voltak, különben már belevágni sem érdemes - bár ez vitatható, azért vannak olyanok is, akik nem feltétlenül az érzelmek miatt vágnak bele. -A barátnőimnek főleg anyagi okuk volt rá, akkoriban mindkét fél elég ingatag lábon állt és nem tudtak mást elképzelni, ezért inkább benne maradtak – amivel én nem feltétlen értek egyet, mert ha még a saját lábukon nem is tudtak volna megállni, de a szüleik biztosan segítették volna őket. Az is igaz, hogy egyikük sem akart másra támaszkodni, inkább saját maguk megteremteni az ahhoz szükséges feltételeket. -Nem, nekem még sosem volt még ehhez hasonló sem. Sosem volt még párkapcsolatom, a szerelem eddig elkerült, de nem bánom, mert hiszem, hogy egy nap majd bellibben az életembe és onnantól nem fogok tudni szabadulni tőle, még akkor sem, ha szeretnék - mosolygok rá sejtelmesen. Elképzelhető, hogy pont most érkezett meg, csak még én sem tudok róla. Bár hittem a tündérmesékben, miszerint az első pillanattól érezni fogom, de az is lehet, hogy csak fokozatosan alakul ki az, aminek ki kell alakulnia. -Köszönöm - jól esik Archer érintése. Épp a legjobb pillanatban érkezik, már készülne kicsordulni egy könnycseppem, amikor megérzem a keze melegét. Annyira gyengéd és kedves a közeledése. -Úgy gondolom benne lennék egy következő randiban – miért is mondanék nemet? Jól érzem magam mellette és semmi jónak nem vagyok az elrontója. Ez még mindig nem jelent egyenesen kapcsolatot, ha egy bizonyos idő után sem érzek semmit, még mindig kiléphetek. De még nagyon az elején vagyunk, itt még bárhogy alakulhat. -Pedig ott is annyi felfedezni való van. De megértem, biztosan nagyon elfoglalt lehetsz – ami részemről nem jelent akadályt. Na meg a falka által is sokszor ki kell mennünk terepre is. A bort éppen csak kortyolgattam eddig, így a még nem teljesen üres poharamba kapok még egy kis utántöltést. Majd az ételeink is megérkeznek. Elém egy egyszerű sült hús és sült krumpli kerül. -Köszönöm, neked is jó étvágyat - mosolygok és a villámat a húsba szúrva levágok egy kisebb darabot, amit jóízűen el is fogyasztok. -Egyáltalán nem – nem hiszem, hogy bajom eshetne. Nem tűnik olyannak, aki ártani akarna nekem. Szerintem nem akarná kihasználni a helyzetet, ha pedig mégis, meg tudom magam védeni. -Elmehetnénk a világítótoronyhoz vagy a kápolnához, esetleg a boszorkánylakhoz, de még az erdőben is tudok olyat mutatni, ami biztosan lenyűgözne - sorolok fel csak pár olyan látnivalót, ahol érdemes lenne eltölteni egy napot. -A választás jogát, ezennel átengedem - mosolygok ismét rá.
- Nekem volt már ilyen párkapcsolatom. Az ember azért hosszútávra tervez és az elején mindig minden szebbnek tűnik. Én beleestem abba a csapdába, hogy amikor elhidegültem a páromtól, akkor a múltba kapaszkodtam. Valahogy képtelen voltam elengedni, hogy régen milyen boldogok voltunk, de lehet ezért is kellett az, hogy megcsaljon – végül a kérdésére is válaszolok: - Ha engem kérdezel, az egyik ok az a múlt. Nehéz lezárni egy több éves kapcsolatot. Szembesülni azzal, hogy az, akit a lelkitársadnak hittél az nem az és mennyi időt fecséreltél el az életedből rá.
Ezért is jó, hogy előre megtervezett karakterem van. Szintén tanulmány: a tapasztalatcsere és a negatív emlékekről való beszélgetés. A fájdalom a főbb kapcsolódási pont, ami két ember között lehetséges. Az empátia pedig építi a bizalmat és a szimpátiát. Erősé teszi a köteléket. Lehet túlzottan tankönyv szagú, de legalább objektívan értem a mechanizmusokat.
- És szerinted miért nem lépnek ki egy ilyen kapcsolatból? – nézek rá érdeklődve. – Mondjuk mit meg nem adtam volna évekkel ezelőtt, hogy ennyire egyenes legyek önmagammal. Gondolom neked, akkor nem volt ilyen problémád, mint nekem – vakarom meg a tarkóm zavaromban.
Nem mellesleg, kiderül itt a végén, hogy egy karakán nőszemély, aki tudja, hogy mit akar és mikor akarja. Valahol kellemes csalódás lenne, mert akkor a hálószobában is jellemző lehet ez rá. Miután leadtuk a rendelést, el is meséltem a történetem, ami kikövezte a hivatásomhoz való utam. Az történt, amire számítottam, és örömmel summáztam, hogy ő is ad egy darabot magából, mitöbb, empatikus velem.
- Sajnálom. Részvétem édesanyád miatt! – ha a keze az asztalon pihent, akkor gyengéden megérintem őt, megsimogatom a kézfejét, végül visszahúzom a kezem. – Nem erőltetem a témát, de ha úgy érzed, akkor nyugodtan mesélhetsz majd róla, ha készen állsz – mosolygok rá én is együttérzően. – És én is köszönöm, hogy megnyíltál!
Látom rajta, hogy most mosolyt erőltet az arcára, bár nem várom el. Igazából az sem zavarna, ha sírva fakadna, mert úgyis tudnék hozzáközeledni. Bólintok, amikor a könnyedebb témákra szeretne evezni, ami ellen nincs ellenvetésem.
- Szeretnéd második randinak venni? – mondom szórakozottan. – De igen, én arra gondoltam, hogy lehetne az – nevetek fel halkan.
Most már legalább fellelkesült, és ezek szerint pedig jó úton haladok. Akárhogy is nézem, azért egy kapcsolat sosem árt, ha hosszú, ha rövid. Szövetség extrákkal, az extrák alatt pedig a szexet értem. Tudom, milyen biokémiai folyamatok zajlanak egy emberben, ha szerelem és ki lehet használni ezerféleképpen. Ez óriási hatalom tud lenni, főleg így, hogy a városházán is dolgozik. Információkkal is szolgálhat, az sem utolsó, hogyha sikerül az ujjam köré csavarni, akkor az adatbázisból bármit kikeresne a szerelme kedvéért. Úgyis befolyásos igazságharcos vagyok… Vagy valami ilyesmi.
- Benne vagyok. Mit szólnál, ha a következő alkalommal kirándulnánk? A természetet még annyira se ismerem, mint a várost. Maximum a kikötőig merészkedtem.
Mielőtt neki kezdenénk enni, azért öntök magunknak egy-egy pohár bort. Jómagam egyszerű steaket rendeltem, hozzá grillezett zöldségeket és hercegnő burgonyát.
- Jó étvágyat!
Egy-két porhanyós húsfalatot bekapok, kiélvezem a steak ízét. A steak miatt pedig itatja magát a vörösbor, de azért ügyelek a mértékre. Pár kortyot, ha iszom némelyik falatnál.
- Mindent leszámítva... – térek vissza az előző témára. – ...Te mit mutatnál meg nekem először? Így utólag gondoltam bele, hogy rád nézve lehet feszélyezett lenne a szituáció, ha „elhagyatottabb” helyekre mennénk.
A randijaim során találkoztam olyan nővel, aki mindig ragaszkodott a belvároshoz, ahol sok ember van. Persze, lehetnék nekrofil, sorozatgyilkos, igazából bármi, de nem vágyom ilyen aberrált dolgokról. Eleget láttam a Pokolban és eleget látok a munkahelyemen ilyet.
Ahogy Archert hallgatom, némi fájdalmat vélek felfedezni a hangjában, vagy csak én gondolom oda? Mindenesetre a magány nem a legkellemesebb érzések közá sorolható. Ahogy ő is mondta szerencsés vagyok, hogy nem kellett még megtapasztalnom. -Hallottam már korábban olyan párkapcsolatokról, ahol a felek már annyira el voltak hidegülve egymástól, hogy valóban magányosnak érezték magukat benne. Én nem tudnék egy ilyenben benne maradni, nem sok értelmét látom. Te mit gondolsz, miért maradnak mégis együtt, ha már érzelmileg semmi sem köti egymáshoz őket? - valóban érdekel a véleménye, mert én el sem tudom képzelni, hogy ilyenkor mi zajlik le a két emberben. A barátaim közül ketten is akadtak, akik ezt megtapasztalták, de nekik anyagi okuk volt együtt maradni, amint az rendeződött külön váltak az útjaik. Egyikük már boldog házasságban él és ikrekkel várandós. Felpillantok a pincérre és egy mosoly kíséretében árulom el az általam választott ételt. Majd a randi partnerem is kikéri a választását és a pincér magunkra hagy minket. Először meglepett Archer foglalkozása, de ahogy mesélni kezd a sejtésem beigazolódik. Bár nem egészen az első randira illő téma, mégis hálás vagyok neki, hogy elmesélte. Örülök, hogy a bizalmába fogadott annyira, hogy elmesélje nekem, élete talán egyik legnehezebb részét. -Köszönöm, hogy megosztottad ezt velem – mosolygok rá együttérzően. -Sajnálom az édesapáddal történteket és hogy édesanyád ezt követően így reagált. Biztosan nem volt könnyű akkoriban. Nem rég én édesanyámat veszítettem el, bár eltelt egy pár év, de azóta is nagyon nehéz elfogadni a tényt, hogy elment – hangom megremeg. Ennyi idő elteltével is nehezen tudok csak róla mesélni. Annyira hiányzik. Olyan jó lenne, ha még mindig köztünk lenne. Megpróbálom összeszedni magam és nem anyára gondolni. Megrázom magam és egy mosolyt erőltetek az ajkamra. Ritka esetek egyike, amikor ez a mosoly, nem valódi, csak álcázott, de most még nem menne őszintén. Anyára gondolni egy kicsit mindig összeszorítja a szívem. -Nem rontottad el, de azt hiszem ideje könnyedebb témák felé venni az irányt, már ha nem bánod - nem biztos, hogy jó ötlet volt tőlem felhozni ezt a témát. Annak azért örülök, hogy meg mert nyílni nekem. -Ez egészen úgy hangzik, mint egy második randi – mosolyogtam rá sokkal vidámabban, mint korábban. -Igazam van? - döntöm kissé oldalra a fejem, de még mindig mosolygok. Még nem igazán tudom hova tenni a férfit, még nem váltott ki belőlem nagy érzelmeket, de jól érzem magam mellette. -Akárhogy is, szívesen megmutatnám a várost. Azt hiszem nem is nagyon lenne erre alkalmasabb személy, hiszen ismerem minden kis titkos zugát, minden apró elrejtett kincsét - mondom minden fennhéjázó él nélkül. Nem akarom magamat fényezni, csupán tudom, hogy elég kevesen ismerik úgy a várost, mint én.
Érdeklődve figyelem Alyssa-t, halvány mosollyal keresem a tekintetét. Azért ügyelek arra, hogy ne legyek túl tolakodó. A nonverbális kommunikáció ugyanolyan fontos, mint a verbális, ezt is megtanultam az évek alatt. Furcsa, hogy egykor ember voltam és meg kellett tanulnom embernek lenni. Ezek másnak ösztönösen, a személyiségéből jön, de nekem sokáig semmi támpontom sem volt. Megszülettem újra, fel kellett építenem ismét az identitásomat tulajdonságról tulajdonságra, gondolatról gondolatra. Noha több évtizede a Földön vagyok, viszont most vagyok a legelégedettebb a karakteremmel. Úgy igazán a magaménak érzem, és talán… Talán ilyesmi személyiségű ember lehettem. Jó lenne elhinni, hogy nem vagyok annyira üres; nem vagyok csordultig negatív érzésekkel, gondolatokkal és tulajdonságokkal.
- A magány ezerarcú – tűnődöm. – Szerintem sokszor fel sem ismerjük, csakhogy fáj és valami nincs rendben. Én családon belül, emberek között is megtapasztaltam a magányt. Szóval te szerencsés vagy, hogy tudsz lelkileg kapcsolódni a családodhoz és a barátokhoz.
Bólintok a nő szavaira. Kifejezetten örülök, hogy visszamosolyog rám, nem kínos és erőltetett. Természetes mosoly, amiből jön az újabb következtetés, hogy szimpatizál velem. Az út és az irány jó, lassan pedig a bizalom kapuja is tárva nyitva fog állni előttem. A közelünkben lévő pincérnek intek, hogy jöjjön az asztalunkhoz. Átadom a szót Alyssa-nak, hogy nyugodtan mondja a rendelését, csak utána mondom a pincérnek az én választásomat. Elmegy a rendelésekkel a férfi, mi pedig megint kettesben maradunk. Valahol sejtettem, hogy meg fog lepődni a szakmámon. A zavartságom színlelem, főleg, amikor kérdéseket szegez felém. Több háttértörténetet kreálok a megszállás előtt, itt sem volt másképp. Lehet következő karakterem író lesz, ha már ilyen kreatív vagyok! Bár tényleg szeretnék még jó ideig Archer Anthony Chapman bőrében maradni.
- Hát, a szüleim gyerekkoromban elváltak és emiatt ingáztam Anglia és Amerika között. Hosszabb napokra és hetekre mentem az apámhoz. Nos, öhm, általában sokáig aludtam és furcsállottam, hogy az apám nincs még fent, amikor én felkeltem. A szobájában feküdt és… És tudtam jól, hogy valami nincs rendben én pedig gyerekként mi más tudtam volna csinálni, minthogy szólok a szomszédnak. Kiderült, hogy édesapám meghalt és anyám tabusította maga a halál fogalmát is. Sokáig nem tudtam, hogy mi történt vele és magamat hibáztattam, amiért nem figyeltem oda rá – elhalkul a hangom, kicsit el is hallgatok. – Édesapám jóhírű érsebész orvos volt Londonban, és a sors fintora, hogy stroke-ban halt meg. Eleinte én is érsebész szerettem volna lenni, hogy kövessem az életútját, de ahogy rádöbbentem milyen bénító ereje van a halál tagadásának és az igazság elhallgatásának, úgy döntöttem amellett, hogy ezt a szakmát szeretném. A családtagoknak akarok megnyugvást nyújtani azzal, hogy tudják mégis mi történt az elhunyttal, illetve ki akarok állni az igazság mellett. Gyakran az orvosok és a kórház igyekszik leplezni a műhibákat, amikbe emberek halnak meg. Jórészt ilyen ügyekkel foglalkozom, de volt már dolgom balesetekkel és gyilkoságokkal is.
Erre töltök magamnak egy pohár bort és inkább felhajtom. Szeretném azt éreztetni vele, hogy milyen nehéz erről beszélnem és voltaképpen nehéz is lenne, ha valóban megtörtént volna velem.
- Általában randipartnereim tartózkodtak ettől a témától, mert sejtették, hogy nem egy leányálom a történetem – nevetek fel zavartan. – De azért próbáltam tárgyilagos és érthető lenni. Remélem nem rontottam el teljesen a hangulatot.
Jobb is, hogy a nőre tereltem a szót, és a szórakozottsághoz nyúltam. Valahogy fel kell oldani ezt a témát, ezt pedig csak így lehet.
- Akkor te már veterán vagy errefelé. Én alig pár éve költöztem ide, de még mindig nem vagyok jártas a városban. Egy-két helyet ismerek a kollégáim miatt… És őszintén szólva, örülnék, ha az idegenvezetőm lennél és megmutatnád milyen is valójában Rose Harbor – csalok mosolyt az arcomra és úgy nézek bele a szemébe. – Benne lennél vagy egyelőre megvárod a randi végét? Nem akarok tolakodó lenni – végül megszakítom vele a szemkontaktust.
Közben a pincér megérkezik a rendelésekkel, mindkettőnk elé odateszi a fogásokat.
Magam sem tudom, hogy valójában mit várok ettől a randitól, de egy esélyt mindenképp megérdemel. Veszíteni valóm nincs, más nem nyerek egy új ismeretséget. Nem várom, hogy valódi érzelmek fognak kialakulni. Én nem keresem görcsösen a szerelmet, majd jön, ha eljön az ideje. De még az is lehet, hogy éppen ő lesz az, aki kiváltja belőlem azokat a bizonyos érzéseket. Nem akarok elzárkózni sem. Szeretném átadni magam teljesen a mai estének, de csak egy bizonyos mértékig. Azért semmit sem akarok elsietni, csak úgy nem fogom odaadni magam neki. -Akkor már igazán rád fért egy ilyen kis kikapcsolódás - jelenik meg egy apró mosoly az ajkamon. Rám nem feltétlenül igaz, hogy csak a munkába temetkeznék. Azon túl is akad elég tenni valóm, bár az igaz, hogy én is eléggé el vagyok havazva. -Megértelek, bár nekem nem sok tapasztalatom van, de a magány, nem a legkedvesebb társ. Mondjuk én párkapcsolat nélkül sem érzem magam magányosnak, a barátok és a család betöltik az űrt - mondom ezt úgy, soha nem voltam még kapcsolatban. Lehet, hogy megváltozna a véleményem, ha korábban már lett volna részem párkapcsolatban. Előfordulhat, hogy akkor nekem is jobban hiányozna, az a bizonyos valaki mellőlem. De én úgy tervezem, vagy legalábbis reménykedem benne, hogy ha rátalálok, akkor sosem válunk már el egymástól. -Szerintem az már régen rossz, ha nem tudjuk magunkat elengedni és csak feszengünk. Úgy, hogy ez mindenképp egy jó kiinduló pont – mosolygok vissza rá. A természetesség híve vagyok, sosem játszanám meg magam, csak azért, hogy valaki megkedveljen. Ha nem kedvel azért, amilyen vagyok, akkor nincs értelme tovább folytatni az ismerkedést. Összecsukom az étlapot ezzel jelezve, hogy kész vagyok, már tudom mit szeretnék rendelni. Hiába mondta, hogy bármit választhatok, azért nem szeretném kihasználni. Ahogy a munkájáról kezd el beszélni egy kicsit ledöbbenek és csak remélem, hogy az arcomon ennek nyoma sincs. Nem egészen erre számítottam. Vagyis nem olyan alkatnak tűnt, aki holtakkal foglalkozik. Előbb tudtam volna elképzelni gyermekorvosnak vagy plasztikai sebésznek. -Hogy-hogy ezt az irányt választottad? Van valamilyen háttértörténet, ami miatt így döntöttél? - anélkül nehezen tudnám elképzelni, hogy valaki ezt a pályát választja. Általában annak, hogy valaki mégis erre az útra lép egy tragikus esemény az oka. -Annyira nem – nevetek fel. -Egészen közel jártál, ha azt nézzük, hogy emberek helyett inkább a várossal foglalkozom. Bár valamilyen szinten az előbbiekkel is – de semmiképpen sem úgy, ahogy ő gondolta. -Városházán dolgozom ügyintézőként, azon belül is a Városfejlesztési osztályon. Szívemen viselem a város sorsát. Egész életemben itt éltem és felnőve gondoltam én is tehetnék valamit érte - mosolygok rá.
A konklúziót gyorsan levonom, ahogy figyelem a nő mozzanatait, a testbeszédét. Több, mint valószínű, hogy nehezen megkapható és ő tényleg komoly szándékokkal jött el erre a vakrandira. Ami teljesen érthető, ez lenne végül is a normális. Bár, hogy mi a normális és mi a nem, én nem tudhatom. Csupán egy átlagosnak mondható standard jellemző a társadalomra, ha ismerkedés és ágyba bújás. Mindenesetre a régi korokhoz képest a modernkori ember nem annyira zárkózott és merev. Talán ennyi előnye van igazából, hogy a vallás és Isten háttérbe szorult.
- Igaz, volt jó pár rossz tapasztalatom, bár azok nem vakrandik voltak. És őszintén szólva, hajlamos vagyok a munkát túlzásba vinni és elfelejtkezni mégis mennyire fontosak az emberi kapcsolatok – sóhajtok fel. – Amikor pedig rám tör a magány, akkor jövök rá, hogy mennyire hiányzik valami plusz az életemből.
Tökéletes. Az emberi kapcsolatok kialakításához elengedhetetlen a saját érzéseinkről és tapasztalatainkról való beszélgetés. Megtanultam, hogy ezzel lehet bizalmat és együttérzést kelteni a másikban, így lehet csak igazán elmélyíteni a kapcsolatot. Lehet ezt tovább fokozni a negatív és fájdalmas érzésekkel, de azt majd később. A koccintás után kíváncsian vártam a válaszát, és itt is feltűnt az óvatosság. Legyen, tiszteletben tartom. Lehet, hogy démon vagyok, ettől függetlenül a nemi erőszak a legkevésbé sem hoz lázba.
- Akkor nemcsak én vagyok így ezzel. Ez azért megnyugtató – mosolygok rá szelíden. – Régebben sokat izgultam az ilyen esték miatt, de most nekem ez egyszerűnek és természetesnek hat. Nincs semmi művi és görcsös igyekvés, hogy bizonygassuk egymásnak mennyire tökéletesek vagyunk.
Lehet a nők hajlamosabbak erre, nem tudom, viszont sokszor irreleváns elvárásaik vannak magukkal és a randipartnerükkel szemben. Ismét kortyolok néhányat a borból, közben kinéztem magamnak a fogást is, amit rendelni szeretnék. Ha Alyssa is döntött csak, akkor intek a pincérnek, hogy felvegye a további rendelésünket.
- Sohasem unatkozom, el vagyok lepve mindenféle esettel, de azért a legtöbbhöz már csak rutin szükséges – kicsit elhallgatok, utána válaszolom meg a kérdése második felét. – Nem akarok nagyon morbidnak tűnni, de igazságügyi orvosszakértő vagyok és a patológia osztályán dolgozom. A munkámról emiatt nem igazán szeretek beszélni, mert érthető okokból gyomorforgatónak találják – köszörülöm meg a torkom. – Mesélj inkább te, hogy mit dolgozol! Várj, lenne elsőnek egy tippem: szociális szférában dolgozol? Nagyot tévedtem a tippelés terén?
Amúgy tényleg ezt tudnám a leginkább elképzelni, mert a kisugárzása lágy, kedves, talán kissé naiv is. Emiatt pedig jó érzéke lehet az idősekhez, a gyerekekhez. Habár az utóbbiból következhet az is, hogy esetleg tanárnő vagy óvónő. Hm…
Örülök, hogy nem okozott neki kellemetlenségeket a késésem. Ez nálam tényleg nem szándékos és örülnék, ha nem fordulna elő ilyen gyakran. Ugyanakkor abban is merek reménykedni, hogy a későbbiekben sem fogja félreértelmezni, mert akkor csalódnia kellene. A legtöbben így akarják még inkább felhívni magukra a figyelmet, na meg kéretni magukat. De én nem fogom. Remélem, hogy nem azért jött el, mert akar egy felejthetetlen éjszakát, mert azt én nem adhatom meg neki. Legalábbis, úgy nem. -Köszönöm - pillantok fel a pincérre. Bár nem nagyon szoktam alkoholt fogyasztani, de ez nem is egy szokásos este. Kinyitom az étlapot és közben Archer tekintetét fürkészem. Azt hiszem, hogy nem fogom tőle megkapni amire vágyom, legalábbis egyelőre semmilyen bizsergést vagy pillangókat nem érzek. Vagy csak nekem túl nagyok az elvárásaim és a szerelem mégse olyan, amit azonnal érezni lehet. Bár nem tiniregényeken nőttem fel, mégis azt akarom hinni, hogy az igazi majd az első pillanatban megmozgat bennem valamit. -Ez igazán kedves tőled - mosolygok rá. -Neked se mostanában volt részed hasonló ismerkedésben, igaz? - úgy veszem észre nem csak én vagyok egy kicsit zavarban. -Úgy legyen, egészségünkre - nyújtom koccintásra a poharam. Majd a számhoz emelem és az első kortyot kóstolgatom, forgatom kicsit a számban mielőtt lenyelném. Egészen kellemes íze van. Már az idejét sem tudom, hogy mikor ittam utoljára bort. -Őszintén? Nem tudtam, hogy pontosan mire is számíthatok. De egyelőre igen, jól érzem magam a társaságodban - legalábbis nem feszengek és kellemetlennek semmiképpen se mondanám. -De hosszú még az este, korai lenne még bármit is kijelenteni – teszem még hozzá és ajkamon egy biztató mosoly jelenik meg. Nem szeretném kedvét szegni, de azt sem szeretném, ha túlságosan elbízná magát. -Túl sok a munka a kórházban? Melyik osztályon is vagy? - próbálok valami könnyedebb témával indítani. Én is elkezdem lapozgatni az étlapot.
A szabadkozásra a fejemet ingatom meg szórakozottan. Jómagam észre se vettem, hogy olyan sokat késett volna. Bár amennyire el tudok filozofálni szinte a semmiből a semmiről, nos, nem meglepő, hogy az időt is másképp érzékelem.
- Ugyan, nem történt semmi.
Intek a pincérnek, hogy hozzon ide ital-, és étlapot. Kezdésnek egy jó minőségű, édes vörösbort rendelek magunknak, amit nyomban ki is hoz nekünk a pincér. Megtölti a poharunkat, majd lerakja az asztalunkra a félig tele lévő boros üveget.
- Nyugodtan rendelj bármit! Az árakat ne nézd! – mosolyodom el. – Kicsit nagyképűen hangzott, nem igaz? – nevetek fel zavartan. – Csak szeretném, hogy tudd, nem vagyok az a fajta férfi, aki a vacsora után, mégis felezni akar, rosszabb esetben már a nő fizet mindent.
Hallottam ritka bizarr történeteket volt randi partnereimtől, igazából kolléganőktől is. Jelenleg mindent meg szeretnék adni Alyssa-nak. Kedvemre való nőn, akivel szívesen eltöltenék egy hosszú, mocskos éjszakát az itteni hotelszobák valamelyikében. Nem mintha annyira karót nyelt lennék, hogy nem tudnék improvizálni, ha extrémhelyszín. Régebben eleve volt egy időszakom, amikor kifejezetten kerestem az olyan helyszíneket, ahol lebukhatok. Azután jött egy korszak, amikor a BDSM-nek hódoltam, és akármennyire beteges, de szerettem domináns és alávetett is lenni. Szerintem a szexnek minden aspektusát ismerem. És bármennyire akarom leplezni, azért szeretem a dominánsabb partnereket… Ha pedig passzívabb a társaságom, akkor teszek róla, hogy leteperjen. Emiatt is vagyok híve a rövidebb párkapcsolatoknak, mert addigra kitapasztalom a partnereimet, és ő is kitapasztalja az én igényeimet. Külsőleg mindenképp vonzódom ehhez a nőhöz, diszkérten csak végigsiklott a tekintetem Alyssa testén.
- Koccintsunk erre a csodás estére! – tartom társaságom felé a borospoharam.
Miután koccintottunk, belekóstoltam a mézédes borba. Kész ízorgia kezd tombolni a számban!
- Milyen randipartnerre számítottál? Megfelelek az elvárásaidnak?
El kezdem lapozgatni az étlapot, de a figyelmem ugyanúgy a nőé. Fel-felpillantok rá a menü böngészése közben.
Kezdőlap
