Hátamon fekszem az ágyamon, fejem fölé emelem a telefonom és így pötyögöm vissza a választ. Tuti, megint a fejemre fogom ejteni és rohadtul fog fájni, de hát akkor is így kényelmes. Elküldök még pár üzit a srácoknak, aztán én magam dobom le karjaimmal együtt magam mellé. A plafonon árnyékot vet az ablak előtti fa, amit a szél mozgat. Kisebb koromban megijesztett, most inkább érdekes. Ha tudnék festeni, talán megihletne, de annyira sosem hozott lázba a művészet. Joya ezeket jobban értékeli azt hiszem. Szerintem sokkal érdekesebb dolgok is vannak az életben, mint néhány "művészeti alkotás", de ezt próbáld meg bemagyarázni valakinek, aki nagyon nincs ezzel egy véleményen.
Unalmas.
Hasra fordulok és a fejem melletti könyvre nézek. Tizennyolcadik századi angol irodalom, dög-u-na-lom. Mi mindennel tudnám ezt a pár órát eltölteni!
Telefonom csipog, felveszem és megint belefeledkezem. Vicces macskás videókat nézek, mennyire szánalmasan bolondok már! Szinte aranyosak. Hálátlanok, kényesek, de azért cukik a maguk módján. Ez se az én véleményem szeretném hozzátenni. Megosztok párat a csoportos chatben, a többiek is elvileg a holnapi dolgozatra tanulnak, értékelni fogják a szünetet. A sok szünetet, mert részemről ki se nyitottam ezt a **art, hidegen hagy Word-akárki, meg a többi romantikusnak nevezett akárki.
Egyetlen mozdulattal lököm le az ágyról, épp, amikor valaki (na, vajon ki?) bekopog az ajtómon. Jó kis beszélgetés elé nézünk, gondolom megint a sulival beszélt, már befenyítettek vele. Ahj, lejárt lemez.

words ❖ youtube ❖ note: xx

❖