Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Vas. 30 Ápr. 2023 - 19:18
Cora & Derek & Brandon
It’s a lazy Sunday morning, where the dreams are floating and sleep is sinking.
Vasárnap... a világ, sőt az egész univerzum legeslegjobb napja a péntek meg a szombat után, és csak azért azok után, mert vasárnap... nos a vasárnap hétfő jön, a hétfő pedig a világ, sőt az egész univerzum legeslegrosszabb napja. Dolgozni kell menni, beüt a ménkű és dolgozni kell menni, meg dolgozni, meg... dolgozni. Ha nem lennének hétfők, nem kezdődnének el a hetek. És mondjuk, ha nem lenne hétfő, akkor... lehet fizetést sem kapnék. Fene. A pénz fontos, szóval nem törölhetjük el a hétfőt... Bizony. Igencsak zavaros gondolatokkal forgolódom az ágyban, legalább három párnával a fejemen, mert odakinntről meg igazán érdekes hangok hallatszódnak. Valaki főz... állapítom meg két fordulás közben, remélvén sikerül még egy kicsit szundikálnom. Nem akartam kikelni az ágyból, nem akartam elkezdeni a napot, mert tegnap... dolgoztam. Szombaton... de Alec azt mondta, hogy ez nem várhat, tehát korán reggel Hétkor!!!!! felvettem a kis munkásruhámat meg felkaptam az ásót a vállamra és kiástuk Mrs.Montgomery diófáját, még mielőtt, hadd idézzem a hölgyet „Rá nem dől a házra...” A házra, ami cirka 10 méterrel arrébb volt és esélye se lett volna rá, de nem baj... az öreglány fizetett, Csak azt nem fizette ki, amiért Nekem. Szombaton. Dolgoznom. Kellett. Jó, Alecnek is dolgoznia kellett, de az legyen az ő gondja. Mindenkinek megvan a saját gondja, ahogy most nekem is a kinti zajok, és a félreérthetetlen beszélgetés, amiből leszűröm, hogy mindkét kedvenc unokatestvérem ébren, frissen, és üdén kezdi ezt a csooodálatos vasárnapot. Már épp sikerülne is visszaaludnom, hogy Mrs.Montgomery mosómedvéivel meg a diófával álmodjak, amikor odakinn valami már megint zajt csap, csilingel. Zsigerből hozzávágok egy párnát a szobám ajtajához, ami hangosan puffan a fán, majd hasonló megadással a padlón is. Viszont a mozdulattal sikeresen felkavarom magam körül a levegőt és a reggeli megmásíthatatlan, ismerős illatai azonnal megcsapják érzékeny orromat... És azt hiszem kezdem megszokni ezeket az új érzékeket, pláne mikor ilyen finom illatok lengik körbe a lakást. Nem is szenvedek sokat, szó szerint kiesek az ágyból, beleugrom a mackónadrágomba és előkerítek egy tiszta szürke trikót is. Nem akarom sokkolni drága unokatestvéreimet ezzel a szexi, tökéletes testtel, amit az elmúlt két hét, kemény kertészeti munkái edzettek kockásra... Najó, annyira azért nem, sajnos. Meg két hét alatt nem is látszik az emberen, de legalább nem fogok sörhassal eltunyulni a nagy semmittevésben a kanapén, tv előtt. - Jóóó reggelt! - dugom ki a fejemet az ajtón, beleszimatolok a levegőbe, mire a gyomrom éhesen korran és máris a konyhaszekrényhez lépek kiszolgálni magamat. A kis kerámia, félig csempe bögrémbe kávét töltök, cukrot teszek és egy löttyintési tejet, ami a megszokás kedvéért nem csak egy löttyintésnyi és inkább latte lesz belőle, mint szimpla kávé tejjel, de nem baj, mert így szeretem. - Mit kerestek itthon? - vetem fel a nem túl kedves, de annál inkább érdeklődő kérdést. Corának tudtom szerint dolgoznia kellene, Dereknek meg aludnia. - Cora, kedves, nekem is készült reggeli? Farkaséhes vagyok... Szó szerint – villantok rájuk egy magabiztos, nevetős mosolyt, azonnal tompítva az előző kérdésem morgósságát. Szeretem én őket, de remélem érzékeli, hogy fel-éb-resz-tett-ek... Igenis szabad morognom finom reggeli ide vagy oda. - Tegnap kiástunk egy ekkora – a kezemmel mutatom is, hogy mekkora – diófát. Mrs.Montgomerynél. A nő bolond, fogalmam sincs, hogy miként bírják ki a rokonai. Folyamatosan valami alakváltó mosómedvékről beszélt... Te, Derek! - fordulok kedvenc unokatestvérem felé. - Léteznek alakváltó mosódmedvék is? - Mióta ennek a misztikus világnak a tagja vagyok, persze én is nagyon, nagyon sokat tanultam, és hallottam alakváltókról, csak néha meg is feledkeztem róluk, ahogy tegnap is. Eszemben sem jutott, hogy talán igaza van a nőnek... Wow... még a bolondokat is illik akkor fenntartásokkal kezelni? Hajjaj.
Nem tudom milyen mögöttes sugallatból de a mai nap korán keltem. Magamhoz képest, a lakóházhoz képest de legfőképpen a vasárnaphoz képest. Még az ágyban feküdtem éppen a telefonomon görgettem a tiktok-ot amin egymás után dobálta be a reggeliző, kajáló videókat. Körülbelül a tízediknél untam meg és másztam ki az ágyból, hogy szőrmés papucsommal kicsattogjak a konyhába. Telefonomat lecsaptam a pultra (természetesen csak a hangja volt nagy, nem történt semmi baja a készüléknek), megropogtattam ujjaimat majd vállkörzést csináltam mint aki épp egy nagy bunyóra készül, de csak reggelit szeretnék csinálni a kedvenc férfi rokonaimnak.
Feltettem főni egy adag kávét majd a hűtőbe körbe nézve rájöttem, hogy ideje lesz elmenni vásárolni. Kivettem a tojásokat, tejet, némi zöldséget ami még nem fonnyadt össze majd találtam egy adag előre készített palacsinta tésztát és szagminta után, bólintással vettem tudomásul hogy ez is jó szóval még ezt is megcsinálom.
Egészen addig úgy gondoltam, hogy tök jól kezelem ezt a reggeli készítősdit amíg le nem vertem egy villát rántotta sütés közben. Felszisszenve néztem a fiúk ajtói felé, hogy talán nem hallották meg, de addigra már Derek ajtaja nyikorogni kezdet. Oh-oh
- Neked is napsütéses jó reggelt kedves bátyókám - idétlenül vigyorogva fordultam Derek felé aki morgolódva lépet ki kis sötét birodalmából. - Miről beszélsz?? - megjátszott felháborodottsággal húztam fel a szemöldökömet. - Kérlek szépen éppen reggelit próbálok nektek, lusta bandának csinálni. Inkább megkéne köszönöd, hogy gondolok rátok és nem csak magamra gondolva szürcsölgetem itt a kávémat és eszem a palacsintámat - hadonászok feléje a fakanállal amivel éppen a rántottát kevergettem egészen addig amíg Derek meg nem zavart. - Ja és - éppen folytatni akartam a mondandómat amikor felhívta rá a figyelmemet, hogy valami bizony mintha éppen odakapni készül. - Oh baszki! - riadtam meg és már egy szempillantás alatt a tojás mellett voltam, hogy lekapcsoljam alatta a főzőlapot. - Szerencséd van, hogy nem égett oda! Bár akkor is megkellene, hogy egyed - nyújtottam ki rá a nyelvemet, majd egy alátéttel az asztalra raktam a rántottát a sült bacon mellé, hogy aztán mindenki kiszolgálhassa magát. - Palacsintából nem lett sok, szóval abból csak keveset kaptok - emeltem fel a mutatóujjamat majd magamra mutattam. Bár Dereket ismerve mivel zabos azért amiért felébresztettem úgyis azt fogja megenni amit én is szeretek.
Amint Derek felhozta Brandont az ajtaja felé pillantottam ami még zárva volt és mozgolódást se hallottam. Aztán a pirítós kiugrott a kenyérsütőből egy hangos csilingeléssel karöltve. Alsó ajkaimat beszívva felszisszentem. - Még ... - majd oda csoszogtam a kenyerekért, hogy azt is az asztalra tegyem.
- Igazából kikunyiztam egy szabadnapot, mert lesz egy anatómia vizsgám és készülnöm kell rá. - magyaráztam miközben megtámaszkodtam az asztalnak, hogy igyak egyet a már kitöltött kávémból. - Vagyis Mr. Weavernek ezt mondtam. - huncutul elmosolyogtam - Nem nem hazudtam, tényleg lesz vizsgám, de egyszerű és jól állok belőle szóval inkább csak .. füllentettem egy szabadnapért - húztam fel a vállaimat majd ismét somolyogva belekortyoltam a kávémba. - Na és volt valami izgi a klubban? Tömeg verekedés? Néhány repedt szemöldök? Dühös exek? Féltékeny barátnők? - könyököltem fel az asztalra kíváncsian miközben és is helyet foglaltam az egyik széken. Tudom fura vagyok de imádom hallgatni ezeket a klubbos balhékat.
Fejfájás. Az első dolog, amit érzek, amikor hunyorogva kinyitom a szememet. Egész biztosan nem kellett volna meginnom az utolsó shotot, amit a kollégám nyomott a kezembe, de az ember ritkán gondol a jövőre, amikor belekeveredik egy szituációba.
A sötétítő résein keresztül éppen a szembe világít egy fénysugár, ami a szomszéd háztömb ablakáról verődik vissza, de nem ez volt, ami felébresztett. Zörgés. Csoszogás. A folyó vízsugár hangja. És egy hangos csattanás. Ez késztet arra, hogy végül megmozduljak, és lekapjam a hangoskodót a tíz körméről.
- Cora! Muszáj korán reggel úgy zörögnöd, mintha a teljes inkvizíció vonulna végig a lakáson? – a pólómat cibálva, morogva csusszanok be a konyhába, ahol a friss kávé illata leng körbe mindent. - Odaégettél valamit? – nem éreztem ilyesmire utaló szagot, csak a testvéremnek szerettem volna odaszúrni amiatt, mert felébresztett.
A vasárnap az egyetlen szabadnapom, amit szeretek azzal ünnepelni, hogy addig alszom… Nos, amíg valamelyik lakótársam ki nem veri az álmot a szemeimből.
Három után értem haza a klubból, ami nem számít ugyan vállalhatatlanul későnek – vagy koránnak -, mégis úgy borultam bele az ágyba, mint egy darab szikla, és egészen addig durmoltam, amíg a húgom le nem ejtett valamit a konyhában. Valamit, ami koppant. Nagyon hangosan.
- Csoda, hogy Brandont nem verted fel – jegyzem meg, elfoglalva a helyemet az asztalnál, hogy kérdés nélkül töltsek egy adag kávét a kikészített bögrémbe. - Sokkal érzékenyebb a füle, amióta van az a… Szőrös problémája – ami nem mellesleg az én hibám, és amit egész életemben bánni fogok, de ezt természetesen nem teszem hozzá.
– Hogyhogy itthon vagy? – az első korty kávé után az én hangom is sokkal kedvesebb, kevésbé karcos. - A doki megtért? – utaltam az állatorvosra, akinek a rendelőjében Cora dolgozik. Soha, egyetlen szót sem váltottam a férfival, és nem is éreztem úgy, hogy valaha is akarok.
Kezdőlap
