- Szerinted ez diszkrét volt? - a hangjában némi felháborodás is megbújhatott volna, de mindig is vállalta a véleményét, még ha azzal nem is örvendett nagy népszerűségnek. Otthon, Angliában sem érdekelte, kinek a szemét szúrta, itt meg egyenesen le is fosta, mert nem tervezte a letelepedést ebben a káoszban, ami itt fogadta őket. Szerette, ha rend volt körülötte. Ha a feszességét nem kellett feladnia, és itt valahogy az első pillanattól kezdve viszketett a tenyere. Már azoktól a faszom kérdésekkor, amikor landolás után kihallgatták, hogy mégis mi a lófaszért érkezett az országba. Ellopni a GDP-t, baszdmeg, azt! Még véletlenül sem említette meg, hogy biztonsági főnök, vagy hogy egy Rend tagja, az Excaliburját meg végképp eltitkolni szándékozott. Annál amúgy is ezerszer jobban szerette a saját kardját, amin vér és verejték csorgott végig. Meg némi bélflóra, de az senkit nem érdekelt. Ugye!
Elhagyta már azt a korszakot, amikor berezgett volna a segge egy nővel való fogadástól és különben sem szerette keverni az alkoholt. Gyűlölt hányni, magát hánytatni pedig még jobban és nem járt fogkefével meg fogkrémmel a zsebeiben, hogy ezt minden áldott este eljátsza, ezért is ejtett el egy önelégült vigyort, amikor mégis csak jelzőkkel illették. Még az sem izgatta, hogy a három majom teljesen elalélt a nő reakciójától, ahogy eltüntetett minden csepp gint.
- Ne bocsátkozzunk feltételezésbe, mert nem lesz jó vége, Pepper. Vagy szereted a brazil szappanoperákat? - kósza, kóstolgató mosolyt engedett meg magának arra, hogy vénasszonyozott és ha már kiéhezett is volt a némber, akkor.. ahhoz neki nem sok köze volt. De tényleg, életében most először és minden bizonnyal utoljára is látja, nem volt tervei közt az, hogy karóba húzza és adóznak Maslow szükségleteinek egyikéhez. - Kinézem belőled, hogy drámatagozatos voltál, chica - a komoly ábrázatát csak az azt megtörő mosolya árulta el, és ha már itt tartunk, nem érdekelte, hogy nem spanyolajkú volt a bige. Ejtett a vállain a nő kedves fenyegetésére, és újra emelte a kezét, jelezve, hogy a nőké az elsőbbség. Nem akadályozta meg a mozgásában a kis barnát, helyette a seggét letette az egyik asztal lapjára, amin még nem folyt végig elég alkohol, hogy tocsogjon a segglyuka is a nedvességben. Szórakoztatta a játék, ahogy a nő minden bizonnyal szándékosan állította a legsfosabb helyzetbe a golyók kontra lyukak vs dákó szenthármasságban. Megköszörülte a torkát, keresve a legjobb szöget, hogy falazhasson, és ahogy megtalálta, már épp a lökésre koncetrált volna, amikor hallotta a kis barna kérdését. Casanova Sziporka megjelent a háta mögött olyan nagy lendülettel a pulttól menet közben, hogy Cunningham nem hogy a fehéret nem találta el, ahogy meglökték a dákót tartó kezét hátulról, hanem félő volt, hogy a zöld filcet is felszántotta a dákó bőrével.
- Baszd már meg! - Hiénaröhögésre hajazó hangok érkeztek Beavis és Butthead felől, akik eddig a fogadásokkal voltak elfoglalva, Stephen pedig gyorsabban fordult a gyökér felé, mint az illett volna. Ahelyett, hogy a dákót törte volna szét azon a szerencsétlenen, a kezéből vette ki a shotot, amit a felét az ütközéstől magán folyatott végig. - Kurvára menjél innen, te szerencsétlen! - nem volt hangos, helyette éppen elég rosszallással a hangjában küldte messzebb, s ahogy Pepper felé fordult a szerencsétlen lökést követően, még enyhén érezhető volt a feszültség a vonásain.
- A repülőtérről jöttem. Közvetetten - adott választ a honnan jött kérdésre, de amikor minden bizonnyal nem értékelték a válaszát, megdörzsölte az orrnyergét. - Anglia. Csak nyolc óra repülővel, nem olyan rossz, ha a folyosó mellett ülsz, mert akkor nem kell mindenkin átmásznod és egyenes út vezet a klotyóra, hogy dobj egy sárgát, ha kell - több infót is adott meg, mint amiről tudni akartak, de majd leállítják, ha szófosó trubadúrként könyvelik el.
- Mielőtt felajánlanád, te jössz, mert elbasztam a köröm - levezetőként a sörös üveg nyakára fogott rá, de még nem ivott belőle, helyette inkább Sziporkát figyelte, aki úgy tűnt, nagyon nem fosta magát össze. Még. Cunningham remélte, hogy eltakarodik előtte a picsába és a nap további részében nem fognak összefutni, mert ott csak egyiküknek fog fájni.
- Miért vagy itt? Úgy értem itt, ebben a pubban - tette fel a kérdést. Nem tűnt úgy, hogy Pepper az egeret itatná vagy hogy éppen heartbreak-en esett volna túl. Egy nő meg mégis mi a faszomért iszik egyedül? Hacsak nem alkoholista némber.

Nem kellett magát emlékeztetnie, hogy nem azért repült majdnem nyolc órát, hogy felszedjen egy nevenincs pubban nőket és különben is - megválogatta, kit vitt el egy körre. Már abba a korba lépett, amikor inkább a minőséget választotta a mennyiség helyett és ha meg is volt az ízlése, hogy milyen irányban mozduljon el, képes volt nemet is mondani önnön vágyaira is. Nem azért, mert szerette volna, ha magát kínozta, hanem azért, mert volt ideát fontosabb küldetése is, mint hogy engedjen a Maslow-féle szükségletkielégítésnek. Azonban ameddig nem érkezett meg minden az itt szükséges munkájához, úgy érezte és gondolta, hogy megenged magának némi szórakozást. Annak ellenére, hogy nem az ő zenei ízlését tükrözte a hely miliője, attól még beolvadt a törött képével, a semmi jót nem ígérő ábrázatával és mondjuk úgy, hogy az angol hűvösség sem jellemezte, sokkal inkább volt egy tuskó paraszt a cityből, így csak arra kellett figyelnie, hogy a lehetőségeihez mérten beolvadjon - habár nehéz lett volna az ostobák közé leereszkednie. Az itteni olaszok sem ugyanazt a hangulatot árasztották, mint az európai társaik és ezért nem is volt hajlandó belemenni holmi gyökér társalgásba - annál különb volt.
A kis barna megjelenése felkavarta az amúgy is habzón hullámzó vizet a biliárdasztal körül, s ha a némbernek sikerült is elérnie, hogy a hangyaboly félig menekülőre fogja, csak hogy kiszolgálják őket - Stephen rettentő hálás lesz az ingyen sörért, ezt csak magának vallotta be és azt is csak gondolatban. Szórakoztatta a női replika, ami a vonásain is tükröződött.
- Ennyire könnyedén ajánlod fel magad mindenféle jöttmentnek? Még csak pénzt sem kérsz a szolgálataidért? - nem kellett újra végignéznie az amazon testű nőn. Volt szeme, pontosan ezért is volt neki egyértelmű, hogy milyen idomokat fedhetett a ruha. Hogy tudni akarta volna, hogy a nőnek csak a szája nagy-e? Nem, nem feltétlenül. A sört illető szavakra csak kószán bólintott és meghagyta volna a maga részéről, hogy a feltűnés mestereként magára vonjon minden pillantást az akciója során - ha valóban a fejükre borítaná az alkoholt. Cunningham a maga részéről nem itt akart volna feltűnést kelteni. És amúgy Rose Harborban sem, mert McCoy a végén még kasztrálná. A pultnál lévő mocorgásra nem reagált és amikor a salt'n'peppa második tagja elhangzott, hosszan nézett a nőre, mert maradjunk annyiban, hogy ez a név tényleg jobban illett hozzá. Tiffany és Brittany elég kurvásan hangzott és ha Belle-ként mutatkozott volna be, Stephen bizony képen röhögte volna. De ha már annyira játszani akartak, lefoglalva a kezeit gyűjtötte be a nő segítségével a golyókat, hogy aztán úriemberként ténylegesen is átadja a gyeplőt egy időre, félreállt addig, ameddig a dákót pozícionálták és esze ágában sem volt útban lenni, mert féltette a golyóit annyira, hogy még véletlenül se suhintsák meg. Nem mintha kinézte volna a nőből.. (DE.) És nem azért, mert béna csillámpóninak tűnt volna. Még akkor is az asztalt és a golyók helyzetét figyelte, amikor a kérdést felé intézték. Nem zökkent ki.
- Stephen - maradt meg ennél a névnél, mert csak egyes embereknek engedte meg, hogy becézzék. Oké, a Tuskó és a Bunkó Paraszt is a becézései közt szerepelt, de úgy csak nem mutatkozhat be, nem igaz? Ráadásul ezzel a névvel élők tábora kissé nagyobb metszet volt, mintha a vezetéknevével hozakodott volna elő. Inkább lehajolt, hogy a csíkos kilencest eltegye a bal hosszú sarokba egy nem túl erős lökést követően, a fehér golyó pedig onnan egy kicsit visszagurulva éppen úgy bevárta, csak hogy a zöldet eltegye középre - úgy meglökve azt, hogy a fehér is kövesse a csíkosát. Nem azért tette ezt, mert béna lett volna, hanem mert.. miért lett volna jó rövidre zárni az ismerkedést? A nő felvágására hosszan mosolyba futó grimaszt vágott.
- Nyugodtan idd meg - dőlt neki az asztalnak a csípőjével. Ő a maga részéről inkább nem kevert, ha másnap élőnek akart tűnni. - Nem fogok a kardomba dőlni, ha túlságosan is beszari kiscsajnak tartasz. Mondtak már rosszabb jelzőket is rám - vonta meg a vállait, mert egyébként nem izgatta, hogy mit gondoltak róla. Főleg nem itt nyugatnál is nyugatabbra, ahol mindenki annyira kibaszott szabad volt és mindent lehetett nekik. Na ja. Csak éppen ép gondolatokért felejtettek el sorba állni a születésükkor. - Amúgy be szokott neked jönni ez a kóstolgatás és versengés? Kicsit túlkorosnak tartalak már az ilyen kezdetleges játékokhoz, ami farokcsalogató tud lenni bizonyos kor alatt - érdeklődött, mert ha már a másik puncikról beszélt, akkor úgy gondolta, hogy kérdezhet ilyen alpári stílusban ő is olyat, ami izgatja. Persze nem volt muszáj válaszolni a feltett kérdésére, de ajánlott volt, mert a felesleges baromságokhoz már öreg volt és szerette azt gyorsan eldönteni, kit nem kívánt a háta közepére sem. Ellökte magát az asztaltól és úgy célozta be a sörét, hogy a nőt sem súrolta a lépteivel - ennyire nem volt hiánya. Csak egy-egy oldalpillantást vetett a hármasra, akik félhangos téteket raktak meg, melyikük is fogja megnyerni ezt a kört. Stephen tudta, hogy a nő és azért volt ezzel tisztában, mert hagyni fogja, hogy nyerjenek. Pontosabban ő akart veszíteni, mert nem csak a szarban, de a "boldogságban" is árulkodóak voltak az emberek reakciói. Szabad kezével elemelte a megkezdett sörét az asztalról, de csak azért, hogy visszalépjen a nőhöz, kiccintásra emelve az üveget - hogy az a kibaszott dupla gin megemelkedjen a levegőbe a nő ujjai közt, csak alig érintette össze a két üveget. - Te jössz. De csak azután, hogy húzóra leküldöd mindkettőt - nézett a nála alacsonyabb nő szemeibe egészen addig, ameddig bele nem kortyolt az árpasörbe.

Ostoba tukok! Számukra Európa is egy kibaszott ország és minden várost Párizsnak hívnak benne - természetesen. Sokáig úgy gondolta, hogy mindezek csak sztereotípiák, de elég volt ez a közel két hét itt Észak-Amerika legnépesebb országában lennie, hogy tudja, van olyan előítélet, amivel azonosulni tudnak ezek a minden országnál jobbak vagyunk emberek. Valóban világelsők néhány adatot illetően, de rohadtul nem ők szarták ide a világegyetem közepére a Földet. Általában nem állt bele a vitákba, csak akkor, ha arra tényleg szükségét érezte. Ezt nem csak itt, az Államokban gyakorolta, hanem odahaza is - felesleges bosszankodást az életébe nem szívesen engedett. Most sem gondolta azt, hogy tájékoztatnia kellene a harmadik generációs olaszt, hogy tán nem a feketét kellene. Amilyen szerencséje lesz, úgysem fogja belökni azt a nyamvadt golyót a kibaszott lyukba - sokkal többet ivott és kettejük közül nem Stephen volt az, aki nem tudta tartani az ígéretét. Mert volt egy baromi jó tulajdonsága, amit sokan nem tulajdonítottak valósnak nála: mindig az igazat mondta - csak voltak olyan esetek, amikor ferdített rajta a miheztartás végett, vagy ha az ösztönei azt súgták, hogy nem feltétlenül szolgálná a javát az, ha valóban közelebb engedne bárkit is magához a szavain keresztül.
Nem jó a szög! Nem kellett zseninek lennie, hogy lássa, Paolo irgalmatlanul mellé fog trafálni, ami be is következett. A rezzenéstelen arcvonásaiba egy pillanatra lemondás suhant át, ahogy a dákó szinte felnyársalva a filcet érte el a golyót, de nem azt a végkifejletet kapta, mint várta. A nőt nem hogy nem találta el, amaz nem hogy nem sikoltott fel a fájdalmától és nem tört ki könnyek közt; nem. A kis barnának olyan reflexei voltak, amivel még Cunningham sem bírt, s arra, ahogy a nő játszi könnyedséggel elkapta a golyót, gyanús pillantást vetett rá. Ha eddig is egyenesen állt, most még inkább kiegyenesítette a gerincét, ahogy a nő mozgását figyelte, minden egyes lépéssel, minden mozdulattal és azzal a kárörvendő szuka-vigyorral, ami csakis azokat a nőket jellemezte, akik tudták, hogy a végzet asszonyai. Stephen ki nem állhatta  a beképzelt és nagyzoló picsákat. A nő éppen ilyennek tűnt, főleg akkor, amikor a golyóval játszadozni is kezdett, mégis érdeklődve hallgatta végig, ahogy a szavait intézte a három tuloknak, szórakozottan bámulta meg a hármas zavarodottságát, ahogy próbáltak fel is háborodni meg meg is ijedni egyszerre, ő viszont félmosolyra húzta a száját, miután sóhajtott.
- Gyanítom, hogy ebben az esetben neked jobb a lyukérzéked. Gyakorlod is talán? Vagy csak a golyókkal szeretsz játszadozni? - érdeklődött karcos, mély hangján nem kicsit kétértelműen, és ha már a nő előadta a faszméregetős énjét a másik hárommal szemben, akkor Cunningham úgy gondolta, ezekkel a szavakkal nem fogja megsérteni a nőt. Meg amúgy is - érdekelte, hogy belegázol-e a lelkébe? Rohadtul nem.
- Ha a legszarabb sört fogják idehozni, a te lelkeden szárad - emelte fel az üveges Guinnesst, csak hogy egy kortyot engedjen le a torkán. Nem majrézott, nem gondolta azt, hogy neki is el kellene húznia innen a picsába. Leginkább azért, mert az asztal túloldalán a nő vele akart játszani. - Mindenhol szerzel magadnak kutyákat, akik a szavaidra ugranak? - kivette a háromszöget, az eddig eltett golyókkal pedig feltöltötte azt, de még így is hiányoztak abból az asztalon maradottak. Fejével biccentve jelezte a nőnek, hogy akár be is segíthetne neki, ha játszani akarnak és ha mindez megtörtént, akkor lazán a helyére csúsztatta a golyókat. A feketét megpörgette a neki szánt helyen, s csak azután emelte fel a háromszöget. - Vagy ez csak amolyan Philly szokás, amiről én még nem tudok? - biccentett a fejével, ezt alátámasztotta a kezének előzékeny lendítésével: hölgyeké az elsőbbség. A sörös üveget viszont a billiárd asztal melletti üres asztalra pakolta, hogy még csak véletlenül se verjék le az előbbi széléről. A szavainak éle nem feltétlenül jelezte hovatartozását - ő több amerikai filmet nézett, mint az amerikaiak "angolt", így sokkal könnyebben tudott azonosulni a kiejtésekkel.

Korn, Slipknot, Marilyn Manson, System of a Down - ha effajta zenék töltötték volna be a helyiség levegőjét, otthon érezte volna magát. Nirvana, Linkin Park, Metallica - ezek pedig két sör után tökéletesnek bizonyultak a megítélése alapján. Ezzel szemben valami ócska tuc-tuc ment, mintha épp szöget kalapáltak volna a fejébe és meg mert volna esküdni arra, hogy nem egészen három perccel korábban valakit megfenyegetett azzal, hogy "esküszöm, felkötlek még ma" - amit az a másik féleszű viccnek gondolt és az arcába röhögött. Stephen sok mindent nem szeretett, azt különösen nem, ha nem vették komolyan vagy ha azt gondolták, szokása volt hazudni. Másfél perccel korábban az ujján bukdácsolt a pult felé a sör habja és most, félig a pult fölé hajolva az amögött álló nő mozdulatát figyelte, ahogy egy másik fazont szolgált ki, miközben Cunninghamhez intézte a szavait:
- ... ha megnyered, te választhatod ki a következő számot - ajánlotta fel egy kósza pillantás kíséretében, Stephennek pedig több sem kellett, elvigyorodott úgy, ahogy ritkán szokott.
- A következő ötöt.
- Hármat!
- És két korsó sört. Az IPA-t szeretem - pillantott el az italoktól roskadozó polcokra. - De megegyezhetünk a Guinnessben is - Diane - mert hogy így hívták a nőt, csak megforgatta a szemeit, de azért egy sokat sejtető mosollyal nyugtázta Cunningham alkuját. Három perccel később megtalálták közösen a lovag áldozatát és még tíz perc kellett, hogy az egyik asztal felszabaduljon, két perccel később pedig a pedánsan asztalra pakolt, háromszög formátumot kiadó golyókat eltalálva kettő telit rakott el hálóba. Paolo Conti harmadik generációs olasz volt itt Philadelphia szívében, a nagyszülei még a negyvenes évek derekán érkeztek, mielőtt az olasz csizma belerúgott volna a háború kibaszott labdájába. Paolo nagyapja hentes volt, az apja pedig olasz éttermet nyitott a nyolcvanas évek végén, így egyértelmű volt, hogy neki át kellett vennie a családi businesst. A probléma csak annyi volt, hogy még egy szaros teát is képtelen volt elkészíteni, nem hogy tésztát gyúrjon be vagy pizzát pörgessen a kibaszott levegőben. Stephen szerette, ha körülötte alkohol szaga terjengett. Kedvelte a dohány bűzét is, a drog csillanó fehér porát megülni az orr hajlataiban - mert akkor, ha kérdezett, kapott is válaszokat, s ez most sem volt másként.
- Piros hármas és utána zöld hatos - kerülte meg az asztalt, csak hogy irányban legyen, mert tudott és szeretett is falazni és az a nyomorult csíkos narancs az útjában volt onnan, ahol állt.
- Kurvára nem, ember, ne szórakozz már! - verődött oda Paolo két ugyancsak illuminált haverja, akik alig akarták arrébb vinni a seggüket Cunningham útjából. Talán véletlenül lépett rá az angol a lábára. Talán véletlenül billentette aztán úgy a dákót, hogy a fazon csípőcsontjába álljon bele keményen az, jelzésértékűen, hogy húzhatna onnan a büdös picsába is akár. A piros teli bement, viszont a zöld hatos nem és nem azért, mert ne tudott volna Stephen játszani, egyszerűen statisztikailag is előnyben volt Contival szemben. Ameddig neki már csak két golyó maradt az asztalon, addig Paolonak még mind a hét fent volt. Nincs az a kibaszott isten, egyik vallásban sem, aki akkora előnyt kovácsolt volna az olasz-származéknak, hogy megnyerje a kört - és ezáltal Cunningham elessen a zeneválasztástól és a két sörtöl. Elkapta még Diane pillantását a pultmögül, aki épp akkor nem szolgált ki senkit, cserébe a pultra öntött ragadványoktól igyekezett megszabadítani annak felületét.
- Fekete nyolcas! - böfögött fel Paolo egy adag - szagából ítélve - vodkát. Stephen biccentett. Legyen, amit a nép akar!
- Ne azt, baszdmeg! - Anyád, Paolo, nehogy azt akard! - Nyerni fog. Conti, de tényleg ne! - bőgték bele az indokolatlanul szar zene kalapálásába az olasz haverjai a jótanácsokat, Stephen pedig addig is a pillantását járatta végig a termen, mert a nő úgy mozgott a testek közt, mintha vipera lenne. Az arcán undorító, fellengzős ragadozómosoly ült, mintha épp azt fontolgatná, kinek a húsából lakmározzon és az sem érdekelte Cunninghamet, ha a nőt zavarta az, hogy leplezetlenül bámulta - meg is érdemelte, amilyen szerelésben volt és az kurva isten, hogy egyetlen kibaszott szépségversenyen sem vett még részt, ahol nyomorult hercegnőként vonulgattak végig a nők. Mint ahogy ő sem volt az a tipikus úriember stílust követő fazon, egyértelműen.
- De nekem az tetszik, fiúk! - a lendület vitte Conti kezét, szinte felnyársalta az asztal filcét és akkora erővel lökte meg a golyót, hogy a fekete nyolcas Föld körüli pályára ált Szputnyikként.. egyenesen a nő felé száguldva.
Ez kurvára fájni fog! Stephen ezért sem mozdult meg, mert ő aztán bizony nem gyorsabb egy golyónál, ezzel szemben a három bamba marha szinkronban, lassított felvételként mozdult - csak hogy az egyik a fejét fogja, a másik a dákóját marja, a harmadik meg meglepettségében végigöntötte magán az abszintját, ahogy hirtelen mozdult meg.
Szar. Ügy.