AEgy barátság sokféleképp kialakulhat. Például kiderülhet, hogy egy gimis exeddel jobbak vagytok barátoknak mint párnak, és ez kitart a mai napig. Vagy egy munkatársaddal találjátok meg a közös hangot, esetleg egy edzőtermi klienseddel váltok bizalmasokká. Meg van olyan is, mint ami köztünk kialakult Lunával, hogy eleinte roppant bosszantó jószág volt, alig vettem észre beöltözve a nálam vagy 30 centivel alacsonyabb nőt, aki bár segíteni akart, inkább hátráltatott abban, hogy a munkámat végezzem. Alapjáraton elég békés embernek tartom magam, de azért ott egy kicsit keményebben szólhattam hozzá, és leszidtam amiért akadályozza a tűzoltók munkáját.
Aztán később, mikor egy nyugisabb napon beszambázott a tűzoltóságra hogy bocsánatot kérjen, higgadt fejjel már nem tudtam ráigazán haragudni. Olyan volt, mint egy kis minion, tudjátok a Gru című meséből. Megkínáltam egy borzalmas kávéval amit az ottani konyhán lehet venni az automatából, és beszélgetésbe elegyedtünk, kiderült, hogy bár kicsit bolond (a jó értelemben), de jófej. A többi meg kábé történelem, de ismeretségünk és barátságunk egyik alapköve a csipkelődés és a néha kegyetlen őszinteség. Én most az előbbivel nyitom meg a váratlan találkozásból fakadó társalgást.
-Van egy vérmes ikerhúgom. Szerinted mernék én bármikor is ilyet mondani egy nőre? - vigyorgok rá, miközben lehuppanok mellé. Való igaz, Clarát nem kell félteni, szerintem hármunk közül ő tud lenni a legijesztőbb. Bár ő a legfiatalabb, tuti hogy terrorizált minket már az anyaméhben is Philippel. De szeretem, nem véletlenül lakunk még 30 évesen is együtt.
-Lélekgyógyító? Nocsak, mi történt? Pasiügy? - fordulok felé őszinte érdeklődéssel. Talán előítéletes, hogy pont ez az első ami eszembe jut mint lehetséges probléma, de a lányok általában akkor eszik a fagyit, mikor valaki miatt fáj a szívük. De aztán lehet valami egészen másról van szó.
-Honnan tudod? Ahhoz járni is kéne oda. Vagy a mellette lévő édességbolt miatt vagy ennyire képben? - nem bírom ki, muszáj meg egyet mókából odaszúrnom, de egyébként megbántani abszolút nem szeretném. Egyébként az alakjával tényleg nincs gond, az edző beszél belőlem mikor ilyenekkel csipkelődök. Én is gyakran tömöm magam nasival meg egészségtelen dologgal de én mondjuk le is mozgom a tűzoltóságon vagy a teremben, ezért vannak még meg az izmaim. Másképp már leépültek volna vagy hájjá változtak volna. Azt meg azért csak nem hagyhatom. Nem is érezném jól magam meg hát a másodállásomhoz is szar reklám lenne.
-Na szép. Én nem kövérezlek le, te ellenben mondhatod rám hogy szarul nézek ki. Hát kicsit sem kedvelsz? - a szívemre teszem a kezem mint akit nagyon megbántottak, de aztán elnevetem magam. Valószínűleg tényleg nem lehetek a toppon, én meg nem tudom ezt úgy elfedni mint a csajok a mindenféle kenceficével meg sminkkel. -Későn értem haza tegnap, aztán ma úgy volt hogy találkozunk Daricával de aztán mégse. - megvonom a vállam, tényleg valahol bánt, de aztán minden ilyen alkalom csak megerősít abban, hogy tényleg nem vagyunk már jók párnak. Lunának is meséltem röviden róla, bár a múltbéli, első szakításunk okát nem részleteztem, csak hogy volt benne némi szülői nyomás. Luna nem tud a természetfelettiről, és ez jó is így, nem én akarok lenni, aki beavatja. Talán jobb is ez így, jó valakivel úgy beszélgetni, mint Logan, nem pedig mint egy Alapító családból származó Kincaide.
Lassan engedem el a vásznat. Nem sokszor vállalok festményeket. Inkább a fába teljesedem ki. Bútorok az én hazai pályám. A festmények inkább hobbi anyukám emlékére. De mikor megkeresett egy fiatal pár, hogy épp most vesztették el a magzatot, amiért imádkoztak, nem mondhattam nemet. Láttam a félelmet és a gyászt az szemükben. Ez pedig felettébb inspiráló volt. Mert nem mindig kellenek a szép és tökéletes pillanatok. Vannak olyan érzelmek, amiket szavakkal képtelenség lett volna leírni. Ilyen volt ez is. Tudtam, hogy nem mondhatok nemet. Bár fogalmam sem volt, hogy ennyire meg fog viselni lelkileg. Mintha jó magam is elvesztettem volna egy kis lényt. Pedig szó sincs róla. De mennyire nincs. Még is, kissé könnyes szemekkel néztem a vásznat, amin egy hatalmas angyal szárnyba ölelkező piciny kéz kapaszkodik. Nem tudom, hogy miért pont erre gondoltam, de ahogy elmesélték nem az jutott eszembe, hogy elragadták tőlük, hanem inkább az angyalokba kapaszkodik, hogy le lásson a szüleire, akik könnyek között mesélték, hogy milyen nehezen esett teherbe, és milyen rövid idő alatt derült ki, hogy nincs többé magzat. Így mikor az utolsó simításokkal is végeztem, értesítettem őket, hogy találkozhatunk, mert elkészült. Izgultam. Mindig izgulok, ha szabad kezet kapok egy-egy alkotásba. Megbeszélésünk helyszíne a lakásomtól nem messze lévő park, ahova ezt a nem túl nagy, még is képes lenne kitakarni kerettel együtt cibálom át a füves területen, hogy hozzájuk legyek közelebb és először is csak össze-vissza beszélek, ahogy szoktam és végül, mikor a lepel lehull szinte érzem, ahogy egy lökés hullám tarolna le a lábamról. A lány olyan szorosan ölel, hogy majd’ megfullaszt. De akkor valószínű, hogy tetszik neki. Amikor a fizetség kerül előtérbe, megingatom a fejem. Nem fogadok el pénzt. Én nem festő vagyok, csak azért csináltam meg, mert éreztem, hogy ez sokat jelent nekik. Hamar eltűnök a helyszínről, mikor látom, hogy teljesen belemerülnek a kép analizálásába. Nem szokásom, de most nem volt szívem ott maradni. Örömük teljesen feltötött. Még ha a szomorúság körül libegte őket. Tehát megengedhetek egy fagyit. Nem is tudom, hogy miért visel meg ennyire ez az egész. Így természetesen első köröm a fagyishoz vezet. Még a nap is szikrázik, így nem fog senki fura pillantásokkal megverni miatta. Szemüveget felhelyezve egyik lábamat magam alá gyűrve élvezem a napsütést és azt, hogy a sós karamella elolvad a számba. Mikor a napsütés eltűnik, és helyette egy sötét alak terem mellettem. Egy pillanatra azért frászt kapok. De persze a szavaitól megnyugszom. Fogjuk rá. - Most azt mondod kövér vagyok? - veszem le a szemüveget, hogy jól láthassa, hogy a szemöldököm kérdőn csúszik fel a homlokom közepére és végül elnevetem magam. - Lélekgyógyítófagyi. Ebben nincs kalória – öltök rá nyelvet mint egy kislány és szemrebbenés nélkül kanalazom tovább az édességet. - Az edzőterem arrébb van hapsikám – sandítok rá, ahogy helyet foglal mellettem és felé fordulok. -Mi újság? Úgy festesz, mintha átment volna rajtad egy kamion. Háromszor – sóhajtok drámaian. Kis történetük vicces és aggasztó is. De azt hiszem így köttetnek a barátságok nem? Először utálnunk kell egymást. Igazi morgós mackó volt. Pedig segíteni akartam. Mind az összes 156 centimmel.
Nice to meet you, where you been?
I could show you incredible things
Magic, madness, heaven, sin
Saw you there and I thought
Oh my God, look at that face
You look like my next mistake
Love’s a game, wanna play?
Play by :
Marta Diaz
༄ ༄ ༄ :
User :
Nette
Szomb. 18 Május 2024 - 19:32
Logan & LunaCalories don’t count on weekends?
AFejhallgatómon keresztül hangosan dübörög egy ezer éves David Guetta szám, séta közben pedig szórakozottan csapkodom a combomon az ütemet, ahogyan átvágok a városi parkon. Felülíródott a mai tervem, úgy volt, hogy Daricával találkozom, de lemondta. Megint. Valahol rosszul esett de közben számítottam rá, mostanában egyre kevesebbet találkozunk, nem igazán nevezhető ez már kapcsolatnak. Már én sem töröm magam annyira, hogy visszaszerezzem a bizalmát és próbáljam ott folytatni, ahol abbahagytuk. Még mindig szeretem de közben lelkem és agyam egy része beletörődött abba, hogy ez nem fog működni. Túlságosan megrendült és összetört az, ami köztünk volt, és tudom, hogy erről én tehetek. A végtelenségig azonban én sem vezekelhetek.
Szóval bármennyire szar, az utóbbi hetekben már fogalmazódik bennem a gondolat, hogy ezt abba kellene hagynunk, mert így nincs értelme, egyikünk sem tud így továbblépni rendesen, ha se veled se nélküled kapcsolatban vagyunk. Csak még nem tudom hogyan tálaljam. Meg hát ugye a mikor is kérdés, mert hiába élünk egy kis városban, a beosztásaink eltérnek. Hogy direkt vagy véletlenül alakul kb mindig így, az megint egy más lapra tartozó kérdés. Na mindegy, majdcsak lesz valahogy.
Viszont ha már így alakult, akkor elmegyek edzeni, a héten túlóráztam a tűzoltóságon, a vendégeimet az edzőteremben is át kellett szerveznem, így saját edzésemre már nem jutott idő, na de majd ma. Hogy időt nyerjek és majd csak egyszer, hazaindulás előtt kelljen átöltözni, már az edzős cuccomban megyek, fekete mackó és világosszürke egyszerű trikó - kihasználom, hogy a mai nap még szinte nyáriasnak mondható. Vállamon átvetve a fekete sporttáska, így bandukolok, de aztán az egyik padon nem sokkal előttem egy ismerős alakot szúrok ki. Picit megszaporázom a lépteimet, de nem tudom, észrevesz-e, vagy csak amikor már előtte állok meg, és lehúzom a nyakamba a fejhallgatót és feltolom a fejem tetejére a napszemüveget - de ezt vissza is vonom, túlságosan sok a fény.
-Na szépen vagyunk. Mindig csak hitegetsz, hogy majd eljössz edzeni, erre itt tömöd magadba a fagyit. Vagy azt az elvet vallod, hogy hétvégente a kalóriák nem számítanak? - vigyorgok rá Lunára, majd kérdezés nélkül huppanok le mellé. Egészen jóban lettünk az utóbbi hónapokban, persze csak miután kimorogtam magam amiatt, mert láb alatt volt mikor az egyik lakás kigyulladt és mentünk oltani. Míg mentegetőzésére vagy épp frappáns visszavágására várok, zsebemből elővadászom a mobilt és megállítom a zenét, így nem fog zavarni a kiszűrődő muzsika.
Kezdőlap
They say it’s what you make, I say it’s up to fate
:upscale()/2021/04/20/725/n/1922398/29f0c04c01e0728a_GettyImages-670048906.jpg)