A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
Hálás vagyok a családomért. Lotte támogatása nélkül az elmúlt hetek súlya olyan erővel szegezne a földhöz, hogy nem bírnék megmozdulni. A farkas most is jól esően morran fel a belsőmben, amikor a feleségem egy érintéssel jelezi, hogy mellettem van… Vagyis mögöttem. Nem, mintha magamtól nem tudnám. Azonban maga a gesztus, és a mögötte húzódó szeretet elegendő ahhoz, hogy kiűzzem a gyászt a fejemből, és az előttünk álló délutánra koncentráljak.
Amikor kiszállunk az autóból a húgom, és a sógornőm előre megy a lányokkal, így van alkalmam arra, hogy másként is megköszönjem Charlotte gondoskodását. Borostás, szúrós puszit nyomok a halántékára, és egy kicsivel hosszabban szorítom magamhoz, mint ahogyan az ilyen társaságban illendő.
- Jól sül majd el – bólintok határozottan, bár nem tudom eldönteni, hogy ezzel saját magamat próbálom meggyőzni, vagy Lotte izgulását akarom kioltani. Mindenesetre a mosolyom kiszélesedik, amikor meghallom a lányaim lelkendező sikolyait, amit ezúttal nem mi élvezhetünk közvetlen közelről, hanem a nagynénik. A két nő valószínűleg nem is sejtette, hogy mit vállal magára azzal, hogy annyira előre trappoltak a kicsikkel.
- Siessünk, mielőtt Cath és Lyssa úgy döntenek, hogy inkább elhagyják a gyerekeket – ugratom a nejemet, majd behajolva a csomagtartóba magamhoz veszem a nagyobb kosarat, amiben a tányérokat és az evőeszközöket pakoltuk indulás előtt. Csak azután zárom le a kocsit, hogy meggyőződtem róla, minden olyasmit kiszedtünk belőle, amire a későbbiekben szükségünk lesz. Beleértve a zsákot is, amibe Emma jelentős játékarzenált gyűjtött össze a tollasütőktől a focilabdáig. - Elteszed inkább te kulcsot? – nyújtom Lotte felé a kulcskarikát hamiskás mosollyal. A kérdés, szinte minden alkalommal elhangzik tőlem, ha együtt megyünk valahová, aminek az az oka, hogy élénken emlékszem rá, amikor az első randevúink egyikén kizártam magunkat a kocsimból, mert sikerült elhagynom a kulcsaimat – beleértve a lakásomét is – a parkolóház és az étterem között. Végül az éjszakai busszal kellett hazamennünk, ami akkor ugyan cikinek tűnt, de ma már az egyik legkedvesebb emlékeim egyike.
Bárhogy is hangzik az ítélet a kulcsok sorsa felől, a történet vége az, hogy utolérjük a négyest, akik kiválasztották a tökéletes helyet a piknikhez. Lepakolom a játékokkal teli zsákot, és a kosaramat a másik mellé helyezve, mélyet szippantok a friss levegőből. Farkasénem örvendezik, hogy végre kiszabadultunk az irodából. Nem lep meg, hogy a párom érzékeli a rezdülést, amit három vérfarkas izgalma okoz, és a legszívesebben hajlanék rá, hogy elfogadjam az ajánlatát…
Kérdőn nézek a húgomra és a sógornőmre.
- Lenne kedvetek hozzá? – kérdem egy kis bűntudattal, mert egy belső kis hang azt suttogja a fejemben, hogy nem helyes egyedül hagyni a lányokat és Lottét, hiszen még csak most értünk ide. - Csak a folyóig, meg vissza… Egy kis szimatolás, és már itt is vagyunk – teszem hozzá, de ez már megint úgy hangzik, mintha magamat győzködném, miközben a farkasomnak máris viszket a talpa. A nagyvárosban töltött évek után jólesik végre olyan helyen élni, ahol ennyire közel van hozzánk a természet.
The most important thing in the world is family and love.
Egy mosoly. Mindössze ennyire van szükségem Robert-től, hogy jobb kedvem legyen. Imádom, hogy elég egy mosoly, egy érintés, de sokszor már csak egy pillantás tőle hogy elhiggyem, minden rendben lesz. És bár most egy testvéremmel kevesebb jön a piknikre, tudom, hogy jól fogjuk érezni magunkat - a többi viszontagság és lélekfájdalom ellenére is. Mivel teljesen rá vagyok hangolódva a férjemre, kiszúrom, ahogyan egy pillanatra mintha erősebben szorítaná a kormánykereket. A többieknek talán nem tűnt fel, de én ismerem már őt ennyire. A hátsó ülésről előrenyúlok, és finoman simítok végig a tarkóján, csak annyit jelezve neki: itt vagyok.
Ezt miután megérkezünk, egyéb módon is kifejezem neki, mellette vagyok azzal, hogy hozzábújok. Ilyen nyugis pillanatokat sokszor úgy kell magunknak lopnunk két örökmozgó csemeténk mellett - velük kapcsolatban rejtegetek némi meglepetést mára, de még ahhoz ki kell várni a tökéletes pillanatot. -Remélem jól sül majd el. - kicsit bizonytalanul harapok rá az alsó ajkamra - abban bízom, hogy Cath-nek nem lesz túl sok. A lányok lelkesedése örömteli és búfelejtő hatású tud lenni, de egy fáradt és meggyötört léleknek lehet, hogy sok lesz. Figyelnem kell hát majd, hogy Emma és Josie ne lépjenek túl egy határt.
Lyssának sem könnyű - bár nagyon büszke vagyok rá, hogy Bétaszuka lett, tudom, hogy megterhelő feladat, ráadásul Dun halálával és Zane helyébe lépésével valószínűleg az ő nyakába is számtalan feladat szakadt. Bízom benne tehát, hogy összességében tényleg egy pozitív élmény kerekedik ki a mai napból. Hátamra veszem a hátizsákot ami főleg a lányok apró-cseprő dolgait tartalmazza, majd a pokrócot és az egyik kosarat. -A sikongatásból úgy hallom, a helyet már megtalálták a lányok. -jókedvűen mosolyodom el, majd ha Rob is kész, követjük az elől haladó négyest, és hamarosan be is érjük őket a virágok között.
-Tökéletes. -nézek körül, lepakolva a málhákat, mik így farkasként, átlag nőnél erősebbként meg sem kottyantak.-Ha szeretnétek kihasználni hogy itt egyedül vagyunk és szép az idő, nyugodtan futhattok egyet. Ide érzem a farkasaitok izgatottságát. -mosolyogva ajánlom fel, egyesével nézve a családtagjaimra. -Én addig kipakolok meg figyelek szívesen a lányokra. -teszem hozzá - mindhárman tudják, én bár kihívásokkal teli évek alatt, de megbékéltem a farkasommal, ki születésemtől fogva bordaketrecem mögött él, mégis, valahogy jobban éreztem magam az emberi alakomban. A többiek azonban tudom, hogy nem így voltak ezzel, én pedig nem szerettem volna őket hátráltatni vágyaik kiélésében.
Family is life's greatest blessing. A group that dreams, laughs, plays and loves together. Those whom you can always count on. Always present, not only in the good times. The most precious gift.
Alsó ajkamat piszkálva azon morfondíroztam, hogy végül a konyhapulton hagytam-e a hosszú darabokra vágott uborkát és nem romlik-e meg a túrós sütemény mire elérünk a piknik helyszínére mikor az eredménytelen önmarcangolást kettészakította Lotte csengőhangja. Bátorító mosolyt küldtem nővére felé és megsimítottam vállát, majd a mosoly épp olyan fintorba torzult amilyet akkor váltottunk régen mikor Callum valami lehetetlent művelt. Megint. Eszem ágában sem lett volna rossz szóval illetni távolmaradását. Szívesebben láttam a bátyámat a munka felelőssége alatt roskadozni mint hogy egyéb aggasztó okokból mondja le a programot és magamban hálát adtam, hogy az idő messzire sodorta tőlünk azokat a napokat.
Az erdő talaja még meg se érinthette edzőcipőm talpát, farkasom nagyot nyújtózott és érzékeimet élesre fenve kiterjesztette éberségét a rengetegre. Energikusan kaptam hátamra a hangyabolyt is évekre ellátó eleséget tartalmazó táskát, majd még egyet nagyot szusszanva a nyakamba ültettem Josie-t is.
- Micsoda sózsák lettél, Josie - nyögtem a súlya alatt, mire a kislány gurgulázva felnevetett és nagyon is erőset rántó ujjaival belekapaszkodott az amúgy is laza parkettafonással hátrafogott hajamba. Láttam, hogy Cathrine is magához vonja Emmát és bátorító mosollyal válaszoltam kérdésére.
- Kevesebbel szerintem ne is érjük be.
Persze mennyit lehet egy hat meg egy két évessel meg a piknikpokrócokkal és elemózsiával gyalogolni az indiánnyári erdőben? Tizenötpercet? A parkolást is belevéve. Hálásan engedtem le Josie-t a földre amikor Emma a maga gyermeki türelmével éppen ennyi idő alatt bökött rá egy amúgy különösen hívogató pontra a falka erdejében. Csak ekkor fordultam az Alfaszuka felé és engesztelően vállat vontam.
- Engem csak az szomorít, hogy ez azt jelenti, hogy ezt a rengeteg ételt visszafelé is cipelhetem, mert Robból nem nézem ki azt amit a félállat bátyámból - ütöttem el egy halk nevetéssel Callum hiányát. Unokahúgaim máris belevetették magukat néhány vadvirág megskalpolásába, így szinte néma csendben tettem le vállamról a táskát és leguggolva lopva lestem amint Cathrine teleszívja tüdejét az erdő már ősztől illatos levegőjével. A meleg szél megborzolta haját és kicsalt néhány gyermekujjaktól elszabaduló tincset a fonatomból és némi keserű örömmel elmosolyodtam. Ki tudja mióta nem láttam az Alfaszukánkat idekint és eszem ágában sem volt megzavarni ezt a törékeny pillanatot valami otrombán felesleges kérdéssel. A kislányok nevetése szinte harangjáték volt ebben a szentélybe illő percben.
Csak akkor mertem a piknikpokróc elővételével zajongani amikor Cathrine gondolatban is visszatért hozzánk. Szétterítettem az anyagot és nekiláttam a hűtőtáska egyéb rekeszeiben rejlő ételek kihelyezésének.
- Néha szeretném, hogy megfenyegethessem őket a polírozógéppel - kivettem a tegnap este sütött csokis kekszeket - Könnyebb lenne egy rajnyi szarka figyelmét felhívnom magamra mint ennyi farkasét, velük nem megyek semmire néhány csillogó kővel.
A falkatagoktól csak úgy záporoztak a megválaszolhatatlan kérdések: milyen változások jönnek majd az új Alfával? Ki lehet-e tenni a vének tanácsából szegény Mrs Fritzpatrickot mert mindent félrehall a süketsége miatt? Sorolhattam volna, de Cath-nek már úgyis csomó tapasztalata volt mindebben.
Csak álltam a bejárati ajtóm előtt kezemben a táskákkal, aminek az egyikében a most reggel sütött kalácsom pihent, a másikban pedig nèmi apróság az unokahúgaimnak. Tudom, hogy már csak rám várnak de még is nehezemre esik kilépni az ajtón. Nem azért mert valami problémám lenne, számtalanszor jártam kint. Csupán Duncan elvesztése óta nem igazán volt programom. Szívesebben tereltem el a gondolataimat a munkával mert akkor nem volt időm a saját életemen gondolkoznom és tudom, hogy ez a legrosszabb amit csak tehetek hisz nem hagyok időt magamnak feldolgozni a gyászt. De.. még is képtelen vagyok vele szembenézni. Nyeltem egy nagyot, majd kiléptem az ajtón és egy vidámabb mosolyt csaltam az arcomra, hogy közben üdvözölhessem a családomat.
Az autót elárasztó kislány csivitelés melegséggel árasztotta el belsőmet és szívesen hallgattam őket. Mèg akkor is ha épp valamelyiküknek nem tetszett valami és sógornőmnek kellett csitítani. Egyszerre örültem és féltem is, hogy mi lesz a mai pikniken. Örültem, hogy szerető közegben a tiszta levegőn tölthetünk egy napot, de féltem, hogy gondolataim annyira szabadjára szállnak, hogy mérhetetlen szomorúságot hozok az egész délutánra.. amit persze nem szeretnék.
Emma és Josie is a szívem csücskei. Sose és semmilyen körülmények között nem tettem különbséget a két leányzó között, mindkettőjüket ugyan úgy szeretem, talán egy kicsit jobban is mint a testvéremet, bocsi.
Amint mindannyian kiszabadultunk a kocsiból Emma hozzám szaladt így automatikusan ölembe kaptam. - Na lányok - fordultam Alyssa és Josie felé - megkeressük a tökéletes piknikező helyet? - kérdeztem egy finom mosoly kíséretében. Ha a válasz egyértelműen igen volt akkor megindultunk előre hátra hagyva a lányok szüleit kicsit kettesben. - Sajnálom, hogy Callum nem tudott eljönni, jó lett volna tényleg ha mindneki itt van - lépteltem előre Emmával az ölemben. Sajnos csak ritkán van alkalmam találkozni Lotte testvéreivel, ha pedig sikerül igyekszem velük minőségi időt eltölteni.
- Ott - sikkantott fel a lány az ölemben és egyenesen előre mutatott ahol egy szép tisztás várt minket csupa szép virágokkal. Habár már ősz van még mindig akad néhány virág ami kitart a lányok örömére. Emma le is kéreckedett az ölemből, hogy azonnal bele is vethesse magát a virágok közé és gyanítom, hogy Josie is követte.
Mélyen beleszippantottam a levegőbe. Hagytam, hogy alaposan átjárja a tüdőmet a friss őszies levegő. Belsőmben élő farkas is vidáman fogadta a szellőt ami mintha a bundáját is meglobogtatta volna. Egy pillanatra elvesztem és csak reméltem, hogy nem voltam illetlen ha esetleg Alyssa beszélt volna hozzám én pedig nem figyeltem rá.
Habár nem voltam régóta az Alfaszuka pozícióban már az első pillanattól kezdve igyekeztem Dun-nak segíteni mindenben, de amióta Zane az Alfa “kényszer pihenőre” küldtek a vénekkel megegyezve. Valóban pihentem vagy is valami olyasmi, dolgoztam a praxisban így Alyssát egyedül hagyva a terhekkel. De úgy hiszem most már ismét aktívan részt tudok venni a falka életében. - Egyébként hogy vagy? - fordultam a Bétaszuka felé - Ha esetleg bármiben tudok segíteni a falkát illetően csak szólj - mosolyogtam Alyssára.
" Az ember hivatása, hogy megismerje az igazságot, szeresse a szépet, kívánja a jót, és cselekedje a legjobbat. "
Play by :
Dianna Agron
༄ ༄ ༄ :
--
User :
kittina
Vas. 21 Ápr. 2024 - 10:31
family picnic
A kötelék, mely igaz családod összefűzi, nem a vér, hanem az egymás élete iránti tisztelet s a benne lelt öröm.
Mindenkinél jobban megbízom Lotte ítélőképességében, és nem kellett sokat győzködnie hozzá, hogy elhitesse velem, a családi piknik jót tesz majd nekünk. Mindannyiunkra ráfért egy kellemes délután, amit azoknak a közelében tölthetünk, akiket szeretünk. A visszapillantó tükörben megkerestem a feleségem pillantását, aki csalódottan vette tudomásul, hogy a testvére mégsem tudott csatlakozni hozzánk. Egy mosollyal próbálom elűzni a párom homlokáról a borúfelhőket, majd tekintetem újra az útra szegezem, hiszen én vezetek. Nem lep meg, hogy a sógorom nem tart velünk. Callum nemcsak önmagáért, de az alkalmazottjaiért is felelt, ezért nem olyan egyszerű a nap közepén elszabadulnia a kávéházból – már az is szerencse, hogy Lottét el tudta engedni, és nem kellett lemondanunk a teljes programot.
Annak is örülök, hogy Cath végre kimozdult a négyfal közül. Nem tudom, hogy melyik lánynak köszönhető – Charlotte és Alyssa egyaránt bírtak a Grady-nők varázserejével, ami a rábeszélést illeti -, de mindkettőjüknek nagyon hálás vagyok, amiért úgy álltak a húgom mellett az elmúlt időszakban, mintha csak a saját testvérük lenne. Mindannyiunk közül ő az, akinek leginkább szüksége van a támogatásra, neki a legmélyebbek a lelkén a sebek.
Elég, figyelmeztetem magam, mielőtt túl mélyre úsznék a gyász undok pocsolyájában. Szerencsére gyorsan megérkezünk, így van mivel lekötni magam, hiszen a lányaim izgatott csivitelése, és irányba állítása kétszülős feladat, így nem hagyom, hogy a feleségem egyedül intézze az egészet. Mosolyogva figyelem, ahogy a nagynénjeikbe csimpaszkodva elindulnak, hogy megkeressék a legjobb helyet a tisztáson, ahová kiteríthetjük a pokrócokat.
Charlotte. Már a neve is olyan, akár egy gyógyír, de az igazi csoda akkor történik, amikor hozzám bújik. A bennem lakó farkas elégedetten felmordul, amikor kezem viszonzásként a derekára csusszan. Egy hálás csókot nyomok a halántékára, és egy kicsivel közelebb húzom magamhoz, rövid ideig elidőzve az ölelésben.
- Ne aggódj, minden rendben – mondom, amit akkor és ott komolyan is gondolok. - Jó ötlet volt az a piknik, gyönyörű időnk van – nézek körbe, mélyet szippantva a friss levegőből. Állati oldalam máris nyújtótatja a mancsait, finoman jelezve, hogy ráférne egy jó futás.
The most important thing in the world is family and love.
Jaj ne, Callum! Ez tuti? Meglesztek, vagy bemenjek? ... Oké... Oké, persze. Puszi, szia! - megnyomom a piros telefon ikont a mobilomon, majd sötétkék farmerom első zsebébe bűvészkedem, ami nem a legegyszerűbb a családi autónk hátsó ülésén a két gyerek között ülve, miközben Josie-nak feltett szándéka megkaparintani magának. A kényelmesebb üléseket meghagytam a húgomnak és a sógornőmnek, akik a két gyerek és Rob mellett szintén itt ülnek az autóban.
-Callum mégsem tud jönni. Beteget jelentett az egyik barista és neki kell beugrania helyette. -lebiggyesztem egy kicsit az ajkamat, mert nehéz volt összehozni úgy egy hétvégéti napot, hogy mindenki ráér, de végül még így se jött össze. Na de talán majd legközelebb. Csak akkor már nem lesz ennyire jó idő a családi piknikhez, de majd megtartjuk nálunk, elég nagy az ebédlő, hogy megvendégeljük az egész családot. Apa is eljöhet, meg az Evans szülők, meg... Oké Lotte, kicsit lassabban. Rá kell szólnom magamra, mert amikor a családomról van szó, egyszerűen nem ismerek határokat és fáradtságot, hogy tökéletessé tegyem az együtt töltött időt.
Nagyon szükség volt már egy ilyenre. Duncan halála óta eltelt már két hónap, de még nekem is nagyon fáj a hiánya, nem még a férjemnek vagy Cath-nek. Ők sokkal közelebb álltak hozzá, mint én. Ezért is vetettem fel a kis családi piknik ötletét - a csomagtartóba pakolt kosarakban van minden mi szem-szájnak ingere: szendvicsek, gyümölcs, süti, sós és édes ropogtatnivaló, házi limonádék - korán keltem reggel, hogy mindennel elkészüljek, mire megjön mindenki. Megbeszéltük, hogy egy kocsival megyünk az erdei tisztásra, felesleges lenne 3 külön autóval oda vezetni.
Ha odaérünk a célhoz, mindahányan kikászálódunk. Legnagyobb meglepetésemre a két csemetém nem elszalad, hanem az egyik az egyik, a másik pedig a másik nagynénjéhez szalad, és csimpaszkodik bele a kezébe. Olyan jó látni, hogy így szeretik egymást, és ennyire ragaszkodik Emma és Josie is a testvéreinkhez. Így viszont mivel nem kell rájuk külön figyelni, a kocsi felnyitott csomagtartójának takarásában egy kicsit hozzá tudok bújni Robhoz.-Jól vagy? -pillantok fel imádott férjem arcára, egyelőre nem levéve a karomat a derekáról. Kipakolni ráérünk egy perc múlva is.
Family is life's greatest blessing. A group that dreams, laughs, plays and loves together. Those whom you can always count on. Always present, not only in the good times. The most precious gift.
Family is life's greatest blessing. A group that dreams, laughs, plays and loves together. Those whom you can always count on. Always present, not only in the good times. The most precious gift.
Kezdőlap
:quality(75)/cloudfront-us-east-1.images.arcpublishing.com/elcomercio/RWQROHBC6JD4BH2V2YGLF43PVQ.jpg)
2022. szeptember első szombatja
