Vendégek? Vendégnek néz, ez bájos. Sőt, vicces, én pedig rögtön ebben a pillanatban eldöntöm, nem javítom ki - kíváncsi vagyok mikor és hogy koppan majd neki, ki is vagyok. Egyelőre szórakozok vele egy kicsit, akár veheti ezt beavatásnak is, így  amikor Heath másik irányba néz, a háttérben vigyorgó szerelő srácra rá is kacsintok, miközben mutatóujjamat a szám elé teszem, hogy ne buktasson le. Ő úgy tesz, mint aki becipzározza a száját és eldobja a kulcsot. Nem megy messzire, sőt, úgy pozícionálja magát az autónál amit bütyköl, hogy mindent lásson - a hallással nem lesz baj, mert ő is alakváltó. Ingyen mozi, de nem hibáztatom, az ő helyében én is ugyanezt tenném.

-Helyes. - nevetem el magam én is, mikor veszi a lapot, hogy a motorom no-go-zone, és nem szeretem, ha csak úgy tapogatják meg fogdossák. Tapizzák saját magukat vagy a szomszédjuk motorját, de ne az enyémet. -Nem is ők lennének, ha nem próbálták volna meg veled megitatni. Ellenben örülök, hogy elfogyott, kíváncsi vagyok, mit takar nálad a "normális". Bár... annál a mandulásnál kábé minden jobb. - folytatom csevegő hangnemben, ahogyan beljebb lépkedünk a konyha felé, ahol a pultnak támaszkodom, amíg fő a kávé. Még a konyha felé jövet észrevétlenül csempésztem le az ujjamról a gyűrűmet, ne áruljon el -t ekintve, hogy Marco nevét belegravíroztattam -, és zsebre teszem. Most már tényleg kíváncsi vagyok, hova fut ki ez az egész.

- Igen, rendszeresen járok ide. Szinte egész életemben itt éltem, van moci, autó, és ez az egyetlen műhely itt, szóval jha... relatíve gyakran megfordulok itt. - elmismásolom a választ, nem teszem hozzá, hogy láthat rólam fényképeket amik itt-ott ki vannak téve a csapatról, és Marco irodájában szerintem az esküvői képünk is kint van. Ezt azonban egyelőre fedje jótékony homály. -Na, és tetszik a hely? Jól kijössz a főnökkel? Morgós tud lenni néha, nem? Bár ha jól csinálod amit csinálsz, akkor nagy baj nem lehet. - kérdezem ártatlan hangnemben, mintha nem a saját férjemről érdeklpdnék. Pontosan ismerem a férfi hibáit, és én imádom ezek ellenére, de tudom, hogy van aki nehezen viseli a stílusát. 

A munka az életem olyan része lett, amit kihasználok, és nem csak azért, hogy a pénzem gyarapítsam, vagy inkább feltöltsem a számlámat, hanem, hogy mindent gondom messze menjen ilyenkor, és ez legyen az egyetlen fontos dolog, amibe kapaszkodni akarok.
A szünetem előtt meghallok valakit közeledni, és ahelyett, hogy a gondolataimba merülve indulnék el meginni valami erősebbet, ami nem alkohol indulok el a lány felé, aki olyan magabiztosan parkol le, mintha mindig ide járna. Hallom a vészjósló hangokat magam mögött, de nem reagálom le, talán rosszul teszem, de nem érdekel az sem ha kellemetlen helyzetbe kerülök, még azt hiszem azt is fogom tudni kezelni.
- Nem gyakran jönnek ide a vendégek, hogy máris tudják, hogy új szerelő van a helyen. - felelem vissza neki, mindenféle bántás nélkül, de kijön belőlem, a természetemen nem tudok változtatni, még akkor sem ha mindent az ügyfélért üzletpolitikát kellene képviselnem. Csak nevetve bólintok egyet, amikor a tudtomra hozza, hogy nem vagyok én annyira ismert, hanem csak sok a pletykás ember és mindent kibeszélnek egymásnak, köztük az én ide jövetelemet is. Milyen megnyugtató.
Elindulok a motor közelébe, fogalmam sincs mit kellene rajta nézni, már egy ideje jártas vagyok a szerelésben, de nem mindig tudok rájönni egyből, hogy mi a gond, na majd a rutin.
- Nyugi anyukám, nem akarom megtapizni. - felelem neki nevetve, nem támadóan, hátrálok egyet a járgánytól, mielőtt a fejemet veszi. Bár nevet, tudom, hogy milyen, amikor a szeretettt gépezet valaki keze alá kerül, sokan fényezést féltik, vagy csak irigyek, vagy olyanok, mint Sora, aki simán csak szórakozik a másikkal, ami szimpatikus benne. Ő nem olyannak tűnik, aki hagyja átcseszni magát egy ilyen helyen. Bár a srácok ettől messze állnak, de ha nagyvárosban egy magamfajta lány betér egy ilyen helyre, könnyen nézhetik áldozatank és kezelik úgy. Azért vannak szépsgei is ennek a koszfészeknek.
Amikor a kávé irányába indulunk valami vészjelző szólal meg a fejemben, a neve hirtelen válik ismerőssé és totál idegenné egyszerre, mintha hallottam volna, közben nem tudom hova tenni. Agyalok rajta, de mivel nem jutok előrébb, lehet tovább faggatom, csak finoman, hogy a bennem felgyülemlő kételyt el tudjam altatni.
- El, a srácok azt adták oda először, aztán, amikor a padlón landolt, annyira meglepett majdnem megfulladtak a nevetéstől. Hoztam normálisat, néha ez éltet, szóval nem akarom elbaszni a napomat. - rázom össze magam undorral az arcomon, amikor felelevenedik az íze a számban.
Míg lefő a kávé a pultnak dőlve fordulok felé.
- Jártál már itt korábban, valamiért ismerős vagy nekem, de nem tudlak hova tenni. - vallom be neki és elvesztem a finoman puhatolózzunk esélyemet.

Bízom a srácok szakértelmében a műhelyben - na jó, a legtöbbjükében -, de ettől függetlenül a saját motoromhoz szeretek csak én hozzápiszkálni. Vagy még legfeljebb Marco-nak szoktam engedni, másnak nem igazán, csak ha valami olyan probléma merül fel, amihez az én tudásom már kevésnek bizonyul. Most mivel tényleg csak néhány rutin dologról lenne szó, így magam tervezem bütykölni, de persze csak akkor, ha nem foglalom el a fizető kuncsaftoktól a helyet. Nem vagyok én az üzlet ellen, amúgy is, ha úgy van, ráérek én zárás után is dolgozni a mocin.

Ha valakinek, akkor a most kiszambázó srácnak viszont tuti nem adnám oda - nem ismerem, és még ha ő lenne a legprofibb is, előtte bizonyítania kellene. Mindenesetre a barátságosabb énemet veszem elő - nem vagyok én a nonstop morgós, meg heves vérmérsékletű nő mint ahogy azt terjesztik rólam páran -, így csevegősen fordulok felé, bár válaszára felhúzom a szemöldökömet. -Helyi látványosság? Ennyire ne legyél elszállva magadtól. - felnevetek, kissé talán gúnyosan, de valahol szórakoztat ez a fellengzős duma. -Marco mesélte hogy van új srác. - teszem még hozzá, csak hogy eloszlassam a téves képzeteit arról, hogy ő valami különleges személy lenne itt, akinek a csodájára járnának a városiak. 

Amikor megdicséri a motoromat, büszkén mosolyodom el - szívem egyik csücske a járgány. -Köszi, megy is mint egy álom. - lépek közelebb én is, ha pedig meg akarná fogni, rácsapok a kezére - nem fájdalmasan, de azért figyelmeztető jelleggel. -Hé, nem kurva, hogy csak úgy tapizni lehessen. - nézek rá szigorúan, de aztán elvigyorodom, nem vagyok én ennyire szőrősszívű, bár az tény, hogy nem szeretem, ha mindenki fogdosni akarja, csak mert a filmekben annyit mutogatják, hogy a kezedet végig kell húzni a mocin, ha épp megcsodálod. Hát... lehet, hogy másét igen, de az enyémet ne, ahhoz túl sok időt töltök mosással, fényezéssel, karbantartással.

-Sora vagyok. - mutatkozok be én is, de nem teszem hozzá, hogy én is itt dolgozom részmunkaidőben, talán már hallotta a nevemet a többiektől vagy Marco-tól, nem tudom pontosan mióta van itt, de simán lehet, hogy hallott már rólam. Akárhogy is, kicsit elhúzom a szám mikor hallom, nincs most szabad hely. De sebaj. -Ráérek. A kávé pedig mindig jöhet. - bólintok végül, és elégedetten mosolygok - valószínűleg tényleg nem ismeretlen már előtte a nevem, és rájött, hogy jó pont, ha megpróbál bevágódni a műhelyfőnök feleségénél. Nem szoktam elvárni hogy kiszolgáljanak de ha már Heath felajánlotta, hát nem fogom elutasítani. 

-Elfogyott már az a borzalmas mandulás őrölt kávé amit valamelyik lelkes kuncsaft hozott? Ha csak az van, akkor lehet kihagynám. - kérdezem a személyzeti konyha felé véve az irányt, közben felidézve azt a "nagyon különleges" kávét, amit hálából hozott egy idősebb nő aki rendkívül boldogvolt amiatt, mert a szinte totálkárosra tört autóját a srácok helyrepofozták. Bár ez pár hetes sztori, lehet Heath már nem is hallott róla, ő még akkor nem volt itt.  

Már szinte bármi vonz, ami egy kicsit is hétköznapivá tesz, és lefoglal. Szeretem a kétkezi munkát és szükségem is van egy munkára, hogy lassan de biztosan megpróbáljak leszakadni a normálisnak vélt családomtól, akik egyszerűen felismerhetetlenek lettek számomra az elmúlt időben. Minden embernek megvannak a maga rigolyái és ez így van rendjén de azt hittem, hogy a mi legnagyobb átkunk az a feledésbe veszik és egyikünk sem akarja majd előhozni ami a családunk vesztét okozta. Persze tombol bennem a düh, szinte folyton, amikor haza kell menni, nem csoda, hogy annyi időt töltök a műhelyben. Szeretek itt lenni, olyan a légkör, ami már majdnem az átlagos emberekhez hajaz, attól függetlenül, hogy maga a város hemzseg a természetfelettitől.
Ma kivételesen laza napnak mondták a srácok, de közben folyamatosan jöttek a kocsik és már azt érzem leszakad a karom és a lábam. Ideje lenne szünetet tartani, mert a munka hevében olykor erről megfeledkezem. Tudom, hogy megannyi lehetőség lenne előttem, amiről egészen sokat hallgatnék, de ez tölt el most megelégedéssel és ameddig ezt érzem a hajtás és a sok munka ellenére is maradni fogok.
Motorbúgás szakítja félbe a tervezett szünetem kezdetét, azonnal oda kapom a fejem és minden erőm elszállt már, de egy kéz a vállamon és a fejbökés a csaj felé egyértelmű jelzés, hogy az én dolgom lesz felvenni a csajt. Halk nevetést hallok, amikor hátat fordítok neki és elindulok a lány felé. Azt hiszem vagy egy nehezebb kuncsaft lesz, vagy valami olyan, amire nem vagyok még felkészülve. De az agyam, most nem ezeken kattog, egyszerűen csak visz a lábam és köszöntöm a hölgyet.
- Szia! Igen ilyen gyorsan híre ment, vagy csak valami helyi látványosság lettem erre? - kérdezem pimaszul, már amennyire vissza tudom fogni magam azért megpróbálkozom vele. Szemlátomásra jó a kiscsaj, és a mosolya elég kacér, hogy legalább a felszínen kezdjek tapogatózni, bár tovább talán nem mennék, egyelőre.
Kérdésére körbenézek, bár tudom, hogy még egy fél óráig egészen biztos nem fog felszabadulni egy hely sem, és persze a kuncsaft az első, de ha nem tudok leaksztani neki semmit, akkor kényetelen lesz velem tölteni a szünetet, már ha éppen nem keres másik műhelyt addig, mert akkor nyilván cselekedni kellene. Kell a meló és meg akarom tartani.
- Szép járgány. - indulok el a motor felé, és megtörlöm a kezem, hogy ne fogdossak össze semmit koszos kézzel, egy két ember nagyon allergiás rá, amit megértek. - Heath vagyok, amúgy és igen itt dolgozok, most nincsen egyelőre szabad hely, de ha van egy kis időd akkor egy pár percen belül kerítünk a motornak. - kacsintok rá. - Kérsz addig egy kávét? - mert nekem szükségem van rá, és hát még abból baj nem volt ha azért, hogy ne pártoljon át máshoz leülük vele kázézni. De csak azért.

Nem vagyok különösen rászorulva arra, hogy másodállásként az autószerelő műhelyben dolgozzak, hiszen a kis illegális bizniszből a családomnak azért csurran-cseppen megfelelően, hiába oszlik négy felé a tesók között, de nem panaszkodhatok, emelett ugyebár taxizom, amióta pedig Marco felesége lettem, még kevesebb dologra kellene költenem, bár természetesen ragaszkodom ahhoz, hogy ugyanúgy beszálljak a közös életünk költségeibe. Még akkor is, ha emiatt egy morgós hiúzt kell lenyugtatnom. Szerencsére megvannak a módszereim. 

A szerelő srácok poénjai is hiányozna, akiknek nagy része így házasság révén most már családnak számít - ritkán úszom meg, hogy szivassanak azzal, hogy tisztességtelen módszerekkel dolgozom meg a fizetésemelésért a műhelyfőnöknél. Persze ilyenkor mindig repül feléjük egy imbuszkulcs, villáskulcs, alkatrész, vagy épp ami a kezem ügyébe kerül, esetleg szimplán bokán rúgom őket. Nem veszem magamra, sőt általában visszaszólok nekik. Mindig is jobban megtaláltam a hangot a pasikkal, valószínűleg ez a három bátyámnak köszönhető. Mellettük nem igazán lehettem hercegnő, mint néhány liba, akik ma megfordultak a taximban. 

Alig vártam már, hogy lejárjon a délelőtti műszak, és mehessek a műhelybe, ahol régi és kellemes ismerősként üdvözöl majd az olaj- és tesztoszteron szag. Az elmúlt héten több fuvart bevállaltam és a tesóméknak is segíteni kellett, így nem tudtam jönni. Már hiányzik. Az autót a motoromra cserélem, azzal parkolok le a Perez és fiainál, egyelőre a garázs előtt, mert még fel kell mérnem, van-e szabad terep, meg kell egy-két dolgot bütykölni a motoron. A motor hangos berregésével jelzem érkezésemet, majd leállítom, leszállok róla, a sisakot pedig az ülés alatti csomagtartóba teszem. Kintről benézek, ki van itt, először azt hiszem nincs is itt senki, de közben érzem, hogy valaki mégicsak molyol itt, az ismeretlen szaga bekúszik az orromba. Kissé összehúzott szemöldökkel lépek kicsit beljebb, miközben a csuklómról lehúzom a hajgumimat, hogy felkössem a tincseimet. 

-Áh. Hello. Te vagy az új fiú? - nézek rá a felbukkanó srácra, aki olajos cuccban van, és be is ugrik, tényleg említette Marco, hogy kezdett nemrég valami új szerelő. Gondolom ő az, ha pedig nem, hát nagyon remélem jó magyarázata lesz arra, mit is keres itt. -Van szabad állás vagy tele a műhely? Lenne egy-két apróság a mocimmal. - lépek beljebb töretlen magabiztossággal, és körbenézek, hogyan is áll most a garázs.