Talán nem is tudod, de amikor sok évvel ezelőtt először megláttalak a gimnázium folyosóján, és megéreztem az illatodat – a semmivel össze nem téveszthető vaníliaaromát -, azt mondtam a legjobb barátomnak, hogy igen, ez a lány lesz a barátnőm. Természetesen kinevetett, hiszen te ember voltál, én pedig vérfarkas; és milyen sokáig ott is feszült közöttünk ez a szőrös titok!

  Victor, aki előbb nevetett, majd később értetlen szemmel figyelte az egyre csak növekvő vonzalmam feléd, sokszor figyelmeztetett, hogyha nem avatlak be én a természetfeletti világ rejtelmeibe, előbb-utóbb magadtól tenyerelsz bele valamibe, amiből nem kerülsz ki ép bőrrel. Ezúttal rajtam volt a nevetés sora, mert büszkén úgy gondoltam, én bármitől meg tudlak védeni.

  A gimnáziumban lettél a barátnőm, az egyetem alatt pedig már együtt éltünk. A közös házunk, amire egyszer teljesen véletlenül bukkantunk rá – és amiben én mai napig élek -, a jegyajándékom volt neked, amikor megkértem a kezed. Akárcsak a gyűrűd, ennek a kulcsait is visszaadtad nekem, amikor végül elmentél.

  Elmentél, mert hazudtam. Éveken keresztül hazudoztam mindenféle családi vészhelyzetekről, és mondtam le randevúkat, értem későn haza, tettem tönkre a jeles napokat. Sokáig nem mondtam el neked az igazat arról, hogy milyen csábító a Hold a hónap bizonyos napjain, vagy milyen ízű a vér a nyelvem hegyén, amikor a falkával vadászom. Hogy a vágy, amit irántad érzek sokkal mélyebb, mint amit halandó ember a párja iránt érezhet…

  Elmentél, mert hazudtam. Hazudtam, amikor azt mondtam, hogy a fényképeid, amiket a farkasokról készítettél, nem jelentenek semmit. Csak állatok, amik véletlenül itt haladtak át, te pedig szerencsés vagy, hogy sikerült őket megörökítened. Hazudtam, pedig az egyik fényképen a saját, viharszürke alakomra ismertem…

  Elmentél, mert hazudtam. Magamnak. Azt hittem, hogy képes leszek megvédeni téged bármitől, de tévedtem. Éveken keresztül elviseltem, amikor a falka némelyik tagja összesúgott a hátam mögött, mert egy embert szeretek. Elviseltem, ahogy a saját bátyám állít pellengérre ezért. Elviseltem, hogy emiatt megbillent a pozícióm. Mert szerettelek, és hittem, hogy ezek a dolgok nem számítanak. Hogy megvédhetlek, hogy egyszer majd elmondom az igazat… A színtiszta igazat, de hazudtam.

  Hazudtam. Ha azon az éjszakán az eszét-vesztette anyám nem támad ránk az otthonunkban, és nem ment meg minket – téged! – a féltestvérem és a falka, talán sosem tudod meg a titkomat. Elmentél, és hagytam, hogy elmenj. Nem kértem, hogy maradj, pedig kellett volna.

  Sok hazugság között azonban voltak igazságok is. Amikor azt mondtam, hogy veled akarom leélni az életem. Vagy, amikor reggelente, melletted ébredezve az első nap sugarainál megsimogattam az arcodat, és azt mondtam, hogy te vagy a leggyönyörűbb lány, akit ismertem. Hogy te vagy… Te voltál életem szerelme.

  Már ezerszer megbántam a hazugságot. A csalfaságot – azt is, amikor megcsókoltam azt a másik lányt, amikor elmentél. Azt, hogy megbántottalak, hogy újra és újra összetörtem a szíved. Nem tudom, hogy létezik-e számomra valaha bocsánat.


  A gyomrod kavarog. Meztelen karodon megcsörren a sebtében felcsatolt lánc, amit azért erősítettél magadra… Hiszen pontosan tudod, hogy miért tetted. Nem akartál ártani másoknak. Vagy magadnak. Nem gondoltad volna, hogy te, aki annyira elborzadt annak lehetőségétől, hogy vajon a férfi, akit szeretett, képes lenne-e átváltoztatni a vérvonalért, valaha is ilyen slamasztikába kerülhetsz. A fotóstúdió lehúzott redőnyének résein át beszivárog a fény, megvilágítva a magad mögött hagyott romokat. Ötleted sincs, hogy hogyan fogod megmagyarázni a főnöködnek a történteket…

  Te csak egy olyan helyet kerestél, ahol nem veszélyeztetsz másokat.

  A szíved sebeit nyalogatva, Rose Harbortól messze próbáltál boldogulni, teljesen átlagos fotóriporteri munkákat vállalva. Közel sem elégítette ki az érdeklődésedet, a mélyről fakadó, természetes kíváncsiságodat, és kalandvágyadat. Ezért is töltött el izgalommal, amikor végül rábukkantál arra a balhés falkára. Teljesen egyedül. Véletlenül.

  Nem akartál te cikket írni. Publikálni. Csak egy kicsit körbe szaglászni, hogy értelmet találj a hónapok óta kutatott világ rejtelmeiben. Mert többek között ezzel is foglalkoztál, amióta elmentél. Mítoszok, mesék, és minden, ami közelebb vihet ahhoz, hogy megértsd, mi mindenről maradtál le eddig.

  A fene sem gondolta, hogy a szaglászás veszélybe sodor, és végül beharapva végzed. Egy hónapig reménykedtél, hogy a vádlidon húzódó fognyom egy kóbor kutyáé, hiszen még tetanuszt is kaptál rá a kórházban! Csak akkor jöttél rá, hogy többről van szó, amikor érezted a csontjaid mélyéről fakadó sajgást, a hirtelen feltámadó éhséget, ami egyre erősebb lett, ahogy közeledett a Holdtölte.

  Végül a stúdióba zárkóztál be, és ott élted át életed legelső átváltozását, melyből ébredezel.

  A fejed hasogat, a világ milliónyi fényszilánkra esik körülötted. Nyöszörögve vonszolod magad az asztalodhoz, amit az elmúlt hetekben a sajátodnak mondhattál, és szinte egyetlen szomjas korttyal húzod le azt az ásványvizet, ami még a palackban alján maradt. Kitudja mióta volt már ott. A lánc megcsörren a csuklódon.

  Segítségre van szükséged.

  A tekinteted egy kupac újságkivágás tetején biggyeszkedő gyászjelentésre tévedt. Duncan Roth. Ismerted, nem is olyan régen, még családtagként gondoltál rá… A szíved fájdalmasan lüktet egyet a mellkasodban. Talán itt az idő, hogy hazatérj.

  Észre sem veszed, de a gondolat közben megdörzsölöd az ujjad, amin egykor egy olyan jelképet viseltél, ami mindennél többet jelentett.

Megjegyzések:
- Ha a maratoni keresőszöveg végére értél, akkor az már jelent valamit. Örülök, hogy sikerült megragadnom a figyelmedet.
- Akit keresek: Az egykori menyasszonyomat, akivel az elmélyülő hazugsághalmaz vetett véget a kapcsolatunknak. Nehezen tudta elviselni, hogy éveken keresztül nem mondtam el neki az igazat a családomról, és magamról.
- Amit szeretnék: Egy lassan kiépülő bizalmi kapcsolatot. Egymás kölcsönös megsegítését. Beccának a vérfarkasságban, Alecnek a gyászban, és a ránehezedő falka-terhekben. Kémiát, drámaian és szépen felépülő romantikát.

Több információ a karakterről:
- Becca fotóriporter. Érzéke van hozzá, hogy meglássa a szépséget akár az élettelen tárgyakban is.
- A jelleme szabadon formálható, de ami biztos, hogy nem nem akart vérfarkas lenni, és részben azért is ment el, mert attól félt, hogy idővel elvárják majd tőle, ha Aleckel marad. Nem Rose Harborban harapták be. Jelenleg küzd a farkasoldalával, és még nem sok átalakulása lehetett. Mindemellett kíváncsi, és kalandvágyó.
- A családi háttere szabadon formálható, de ha vannak rokonai (szülei, testvérei) ők Rose Harborban élnek
- Csatlakoznia kell a falkához, nem lehet Omega – ehhez ragaszkodom.
- Több szálat, kapcsolatot is fel tudok ajánlani, és mindenben a rendelkezésedre állok.