Csokoládé barna haj, ami úgy keretezi be napszítta bőrét, mintha csak arra lenne kárhoztatva, hogy dicsfénybe emelje annak formáját. Fekete szempár pedig olyan hűvös tekintet társít hozzá, hogy bárkit azonnal levesz a lábáról. Mintha épp magába a mélységbe akarná rántani és nem engedné szabadulni. Alacsony alkata ellenére bármilyen magasságokkal megküzd, nem érezte hátránynak, hogy nem éri el a felső polcokat. Testalkatán pedig egyáltalán nem látszik, hogy ezen életvitelnek köszönhetően csak gyorskajákon él és imádja a gumicukrot.

Jó tulajdonságok:
- Kedves: Mindenkinek van rossz napja és ezzel tisztában is van. De úgy véli, hogy mindenki napját fel lehet dobni azzal, ha csak rá mosolyog. Olyan akár a napfény, erőszakosan betolul a személyes teredbe, hogy jobbá tegye a napodat. De még nem azon a szinten, ami kellemetlenül idegesítő. De ha arról van szó, simán vesz neked egy kávét, ha látja arra van szükséged.  
- Ártatlan: Senkinek és semminek nem tudna kárt okozni. Semmilyen gyanúba nem keveredett élete során. Olyan ártatlan akár egy újszülött. Képtelen lenne rossz szokásokat felvenni, legyen az akár a dohányzás, drogozás, vagy csak az alkohol. Kávé mentessége viszont komoly hátrányokkal jár. Lételeme a fekete méreg.
- Pozitív: Kockázat vállaló, még ha egy halovány remény is van a jó fordulatra, akkor ő simán belevág. Energetikusan és szinte már szenvedéllyel imádja a munkáját, amibe a szívét-lelkét bele fekteti. Kitartóan hisz abban, hogy mindenkiben lakozik valami jóság, amit ki kell ásni. Megmutatni az emberiségnek, hogy nem minden mocsok-szenny. Vannak napos oldalak is ebben a szürke mindennapokban.
- Gondoskodó: Élénken érdeklődik az emberek iránt. Mindig új ismeretségeket köt. Rendkívül jól olvas az emberekben és simulékonyan veszi fel mások személyes látását. Legyen az bármilyen témába illő. Ezzel az adottságával megpróbálja az emberekből kihozni a legjobb énjüket. Nem érzi tehernek a segítség nyújtást. Kötelességeit a lehető legkomolyabban veszi és megpróbálja a legjobbat kihozni belőle. Élvezi ezeket a feladatokat amikbe belevág.

Rossz tulajdonságok:
- Kényes: Olyan ízlése van, mint a munkába, mint saját maga körül, ami megköveteli a minőséget. Hajszolja maga körül a legjobbat. Rá jött, hogy ami másoknak műalkotás az számára csak megfizethetetlen giccs. Kényes a munkájára és a magánéletére egyaránt. Nem keveredik egyéjszakás kalandokba, mert szerinte az csak időpocsékolás, amit elvesz a munkától, és ami ezzel jár, hogy csalódást okoz másoknak, mert elfecsérelte az időt.
- Titokzatos: Nem beszél a magánéletéről. Szülei elvesztését immáron feldolgozta, de nem szívesen beszél arról az állapotról. Bármilyen kérdésre szívesen válaszol, ami nem túl személyes. Óvja a saját maga körül épített világot. Nem enged be olyat, aki számára nem megfelelő személy. Naivsága lennére, van egy határ, amit meghúzott.
- Munkamániás: Annyira beletud mélyedni a munkába, hogy elveszti az időérzékét, így ha nincs beállítva neki értesítés, vagy óra akkor valószínűleg mindenhonnan elkésne. Ezzel együtt jár pedig a kávé függősége. Mivel órákra bele mélyed egy-egy alkotásba, legyen az egy asztal, vagy egy új nappali kivitelezése, akkor nyúl a koffeinhez. Ez a szenvedélye, amiről nem tud és nem is akar lemondani. Senki kedvéért. Így maga a szociális élete nagyon lekorlátozódik, leginkább a megrendelőkkel kommunikál. Ezt pedig tudja jól, hogy nem túl hasznos a mai világban.


Eddigi rövid élete alatt nem sok kapcsolattal rendelkezik. Ugyan megszokta, hogy bókolnak neki, de mivel ilyen sűrű a munkabeosztása, nincs az a férfi, aki megmaradna mellette. Vagy, hát eddig nem találkozott vele. Imádja a romantikát, a vörös rózsa és a fehér tulipán a kedvenc virága. Nem szereti a cserepes növényeket, mert azokat elfelejti gondozni. De attól még nem zárható ki, hogy ennek ellenére még akadhat olyan személy, aki meg tudja annyira lökni a komfort zónájából, hogy megtudhatjuk milyen is ha romantikus kapcsolatban kell mozognia. Az embereket ezen felül imádja, ha épp nem kell tovább rohannia. Szeretné tágítani a szociális életét, de ehhez még nem elég rugalmas, vagy elkötelezett.

Természet feletti még gimiben mozgatta meg igazán. Ki ne lett volna szerelmes az akkori csillogó vámpírba? Nem, viccet félre téve, még egy ottalvós bulin próbálkoztak a szellemidézéssel, mert ugye jó buli a holtakat zaklatni és mivel a szülei korán meghaltak úgy vélte jó lehetőség újra kapcsolatba lépni velük. Mondani sem kell, hogy semmire nem mentek vele, csak megmaradt egy kósza emléknek. Azóta sem merült mélyebben bele az ilyen dolgokba. Bár nyitott személyiség, így nem zárkózik el tőle teljes mértékben.

Múlt
Mindössze nyolc éves voltam, mikor a szüleim autóbalesetben meghaltak, anyám nővéréhez öltöztettek, ő volt a legközelebb élő rokon, aki megfelelt minden kitételnek. Amit áldottam is, nem volt kedvem a részeges nagymamához kerülni. A nénikém gazdag emberhez ment hozzá, így természetesen nem szenvedett hiányt semmiben sem. Brittany két évvel volt csupán fiatalabb nálam, de felfogta már akkor is, hogy sose fog betoppanni anyukám az ajtón, hogy haza vigyen. Rengetegszer sikítva ébredtem, mert nem bírtam feldolgozni a történteket. Ha belegondolok, én nyolcévesen nőttem fel, elvesztettem a szüleimet. Ami egyenlő volt azzal, hogy egyedül kell megbirkóznom mindennel. Hiába volt ott Britt, még is egyedül akartam elérni minden sikert, hiszen azt akartam, hogy anya büszke legyen rám, apával együtt véve.
Emlékszem. Emlékszem mikor a temetésre kellet menni. Mindenki úgy nézett rám, mint ha én is meghaltam volna. A rengeteg szánakozó szem, akik összesúgtak mögöttem, hogy miféle ember fog válni belőlem, mennyire vagyok szerencsétlen. Ez meg fog viselni és egy lelkileg sérült lány leszek. A nénikém közelebb vont magához, én pedig készségesen simultam a derekához. Britt az apja karjába ült és próbált biztatóan rám mosolyogni, hogy ne foglalkozzak velük. Hogy foghatja fel egy nyolc éves, hogy mi zajlik itt? Hogy lehet, hogy egy négy éves kislány akar belém lelket önteni? Elképzelhetetlen.
Aztán jöttek a koporsók, szépen lassan, két hideg fából összeeszkábált börtön, amiben anya és apa volt. A könnyeim feltörtek. Szipogva bújtam még közelebb az oltalmazó karokhoz és a könnyeim már eláztatták a selyem anyagot, amibe belebújt a temetés kedvéért. Csitított és próbált nyugtatni, ám mikor a föld került rájuk kiszabadultam a karjaiból és a föld kupacra kezdtem eszeveszett sírásba.
- Anya! Apa! Nem hagyhattok itt, nem lehettek önzőek! – sírtam, szinte öklendeztem, ahogy a könnyeim marták az arcomat, égetett, szúrt. Minden, amit el tudsz képzelni. Olyan volt, mintha kiszakadt volna egy hatalmas darab belőlem. Nem kaptam levegőt, és ha már levegőről beszélünk. Az megfagyott, mindenki meghűlve nézett rám. Mit is vártam, hogy anyáék elősétálnak a sírok között és haza megyeink, leülünk müzlit enni, mintha semmi nem történt volna? Nem így lett, a nénikém felkarolt és elvitt, pár hétig senkivel nem voltam hajlandó beszélni. Csak a szobámba annyit ettem, hogy ne kelljen kórházba mennem. De mit várunk egy nyolcéves kislánytól? A lelkem sötét volt, ahogy próbáltam kiszabadulni ebből a rettenetes sötétségből, ami körbe ölelt, annál mélyebbre zuhantam benne. Ha apáék megfelelő ellátást kaptak volna, talán máig élnek. Elköltöztem a mindig éber New York-ba, hogy új életet kezdjek, hogy más legyek, de a múltam egy része természetesen nem fog eltűnni. Mert akkor is hiányzik az egyik felem, a családom.

Jelen;
Újra és újra végig csúszik a kezem a csiszolópapírral az asztal lapján és a lemorzsolt faforgács porként száll körülöttem. Megfújva a munkalapot azonnal libbenti a hajam és tüsszentésre készít. Szinte hallom atyám óvó hangját, hogy húzzam fel a maszkot, vigyázzak magamra. Amin kissé felkuncogok és letörölve a homlokon felgyülemlett izzadságcseppeket ülök le az egyik székre és felhúzva a térdem csodálom ami elém tárul.
Mindig azt mondták, hogy ne rohanjak, ne kapkodjak. Üljek le és csodáljam a munkám gyümölcsét. Épp azt teszem, ahogy a fa tükörsima lapja árasztja azt a csodás fenyő illatot. A színei már magában pompáznak, pedig még csak most fogja meg kapni az első réteg lakkot. Oldalra döntve szőke kócos fejem próbálom elképzelni, hogy fog festeni kész állapotában. Több variáció van a fejemben. Hiszen a megrendelő szabad kezet adott, annyi volt a kikötése, hogy fenyőből legyen. Szereti a gyanta illatát a felesége, aki megvakult, sosem fogja látni, csak érezni.
Ez pedig egy újabb kihívás számomra. Egy olyan embernek készül, akinek elvették az egyik érzékét. Nem látja, ahogy a fa erezete játékosan szalad körben a lap tetején, vagy, hogy milyen színre esett a választásom. Ezért is léptem meg azt, hogy a megszokott merev, kockás stílust dobom és arra fogok koncentrálni, hogy érezhesse.
Felállva lehunyom a szemem, ahogy körbe járom az asztalt, csak a tenyeremet használom érzékül. Göröngyös és egyenetlen a széle, még sem szilánkos, nem sérti a kezet. Számomra játékos élményt ad, ahogy az ujjaim végig szántanak rajta. Ovális formája kicsit rendhagyó, még is így tökéletes. Több tervet küldtem a férfinak, mindegyikkel meg volt elégedve. A legjobban a kezeletlen asztal lába tetszett, ami középen tartja meg a lapot és ezzel csak úgy ontja magából az erdő illatát.
Mivel elégedett vagyok mindazzal amit nyújt, így már csak az alapozóért nyúlok. Enyhe cseresznye árnyalatot adva, ha esetleg kiömlene valami, ne látszódjon meg erősen. De itt már persze azonnal felvettem a maszkot, nem akartam megfulladni a kémiai szerektől, amik a levegőbe szabadultak azzal, hogy felpattintottam a dobozát.
Két hét, ennyi kellet, hogy elkészüljön a remekmű. Számomra az volt, ragaszkodtam hozzá, hogy saját magam szállítom a helyszínre, mert szavakkal nem lehet leírni a reakciót, amit egy vak ember ad.
Ahogy a fiúk a helyére tették és a hölgy megjelent az a mimika, ahogy az arca azonnal mosolyra húzott, pedig még a helyiségbe se lépett be örömmel töltötte el a mellkasom.
- Mintha az erdő költözött volna a nappalinkba – mormolja a férje vállába. Megremeg a lelkem, ahogy az őszinte szerelmet látom a férfi szemébe, ahogy a nőre néz és az öröm belőle is sugárzik, hogy a felesége elégedett. Pedig csak az illat lengte körbe, végül ahogy oda kísérte és reszketeg kézzel ért az asztalhoz kissé izgulva figyeltem minden rezdülését. Ahogy az ujjai épp úgy táncoltak a lapon, mint az enyémek, ahogy felderül az arca mikor ujjai a görcsökbe kapnak és kényelmesen csúsznak tovább.
- Olyan tökéletesen tökéletlen – lelkendezve simogatja újra és újra.
Igen. Apa. Megcsináltam! Örömet okoztam azzal, hogy rád figyeltem és ez az örökségem. Remélem büszke vagy rám. Mert én nem lehetek elég hálás azért, amit most érzek.
Bár ezekkel a csodás érzelmekkel hagyom el a helyszínt, szinte már szökdécselve indulok a kocsi felé, mikor is az utamba kerül hirtelen egy test, aminek neki vágódva huppanok a földre.
- Bocsi, nem láttalak – mormogom az orrom alatt, ahogy szinte azonnal felpattanva porolom le a ruhámat és most már neki szentelve minden figyelmemet mérem végig és hatalmas mosollyal fogadom a látványát. Épp annyira magas, hogy ne legyen zavaró, a göndör fürtjeivel játszadozik a lengedező szél és azok a kék szemek. Vagy zöld? Nem is tudom. Csak azt, hogy érzem a lelkembe hatolt, miközben egy szót sem szólt még.
- Mit szólnál egy bocsihogybelédmentem gyors ebédhez? - érdeklődök felnevetve és eltűrve a hajamat nyújtom végül a kezem. - Luna vagyok, vagy szélvész kisasszony, amelyik jobban fekszik – vonom meg a vállam továbbra is úgy vigyorogva, mintha megnyertem volna a lottót.

Zion : NJK - Ember -  Apa; meghalt egy autóbalesetben
Caitlyn : NJK - Ember -  Anya; meghalt egy autóbalesetben
Cora : NJK - Ember -  Anyai nagy néni, ő nevelte fel a szülők halála után
Brittany: NJK - Ember -  Unokahúg
Johnatan: NJK - Ember -  Nagybácsi