Elmosolyodom. A furcsa esszenciájú idegen aztán szereti csavargatni a szavakat. Mégis, a betévedők közül eddig nagyrészt mindenki tudta, hogy ki vagyok én. Ő tehát vagy nem jár ide eleget, vagy egyszerűen elengedte az információkat a kis füle mellett. Súlyos hiba lehet az ilyesmi olykor. Lehetnék mondjuk én a mumus, aki pont érte jött, és most alkudoznia kell velem egy sort az életéért. Szórakoztató lenne, amíg megpróbálna meggyőzni.
- Ah, akkor légy kegyes és avass be! - felnevetek halkan két korty sör között. Persze, az én munkámról végeredményben nincs mit beszélnünk már, hiszen itt állok egy pult belső oldalán, ergo én vagyok a pultoslány. Érdekes módon még nem tudok mindenkit elhelyezni ugyan a képzeletbeli palettámon, de próbálkozom vele. A legtöbben persze nem keresik a bajt, vagy legalábbis nem itt keresik a bajt. Az már a szórakozóhelyek biztonsági személyzetére tartozik mondhatni, a kocsmáknak nincs bennük felelőssége.
- Tudsz alkudozni. - biccentem oldalra a fejemet. Ez tény, ráadásul a jó alkuszoké a világ. Nem véletlen, hogy még a nagyon gazdagok is alkudoznak olykor. Az üzleti élet elég világosan működik. Adsz valamit, és én is adok valamit cserébe. Egy örökös oda-vissza kör. - Lenyűgöző érvelés. - bólintok egy mosoly kíséretében - A nevem Carla. - ami nem hétpecsétes ajtó alatt őrzött információ, bár számára mondjuk éppenséggel egy titkot rejtett. A legtöbben, akik nem falkatagok és csak betérnek egy italra, abszolút nem kérdezik, hogy ki a halál vagyok. Maximum akkor, ha valami egyéb ajánlatot szándékoznak tenni.
Tudom, talán pofátlanul szerzem meg a szagmintát, amin egyesek fel is kapják valószínűleg a fejüket, de független nőként...ugyan ne szóljon már bele senki, hogy mit csinálok. Persze, nagyapám eldörmöghetné, hogy mondjuk kérdezni is lehet, nem kell rögtön a nyakáig hajolni az illetőnek. Ó, ha tudná, mennyire is kell! - Vedd annak. - és teheti is zsebre, a kis dicséreteket illik elraktározni, a nap végét mindig fel tudják dobni. Kevesebb helyet hagyva ezzel a világban tengődő szánalmasan sok szar dolognak.
Meglepetten, de őszintén nevetek fel. Tehát még hergelni is szereti a népeket maga körül. Érdekes pasas, annyi bizonyos. - Csak vigyázzon az a macska, nehogy egyszer óvatlan legyen. - ingatom a fejem még mindig mosolyogva. Páran - főleg az idősebbek - a régi berögződések emberei, vagyis mindenre csaholnak messziről, ami más...vagyis esetében, aki más. Viszont nyíltan nem hiszem, hogy bárki is odáig vetemedne, hogy bántsa. Íratlan szabályok, vagy mik. Persze, ha a konfliktus emberi természetű, az merőben más.
- Igen? Akkor jól titkolja a város. - enyhe fintor csak, fogalmam sincs, hogy hová osszam be ezt a helyet magamban. New Yorkhoz képest nyilván olyan, mint egy...kisváros a zombitámadás után. Csak itt bátrabbak a túlélők. - Nos, az a macskától is függ. - hagyom lebegni a gondolat befejezését. Nem mondanám magamat túlságosan higgadt és békés természetnek, de nyitottnak igen. Viszont egy idő után tudok tetőzni, akkor pedig elszakadnak a cérnák, és felmászom arra a bizonyos kerítésre. - Egyszer mindenki elmegy. - vagyis nem biztos. A kisvárosi létből nehéz kiugrani, marhára bele lehet kényelmesedni, ahogy a nagyváros is tud egy idő után sok lenni. Nekem mondhatni ez az első tapasztalati körutam, hogy milyen az, amikor nincs minden a lábaim elé terítve, hogy csak válogatni kelljen a lehetőségekből. Most meg kell találnom őket. - Mégis miféle az a kaland, amire vágysz? - mert akkor már érdekelne, ha ilyen végletben gondolkodik az útitársáról. A végén még tényleg egészen meg fog lepni, és szeretem a meglepetéseket, ha már itt tartunk.
Viszont az alfát illetően nem szolgál nekem vaskos történettel, mondjuk elég nagy hallgatóságot is kapna hozzá. Az egyetlen szál kivétel az lenne, ha mondjuk leírná nekem a mondandóját, de...szükségtelen ilyenekhez folyamodnunk úgy vélem. Ha van is véleménye, nyilván okkal tartja meg magának. Őszintén nem húznám a kérdéskört, végtére is nem ismertem az alfát, a nevén kívül nem tudok róla semmit sem. Persze a tekintetét látva elsétálok közben a hűtőig, hogy megkaphassa a borát. Sosem szerettem igazán a bort, hamar fejbe tudja kólintani az embert úgy, hogy észre sem veszi. Valahogy belőlem az is hiányzik, hogy bármiféle étkezés mellé bort igyak. Vagy bármilyen alkoholt, ha már itt tartunk.
- Áh szóval félig brit vagy? - nocsak, új információ és egy meghívás is. Ami persze szükségtelen lenne, én csak dézsmálom orvul az italkészletet, ami viszont a pultos lét velejárója. Egész nap embereket hallgatni olykor baromira fárasztó. - Pedig nem tűnsz olyan pikírtnek és kimértnek, mint az angolok szoktak általában. - a bókot hallva elmosolyodom, hát melyik nő nem szeret ilyeneket hallani? Akinek önértékelési problémái vannak mondjuk, mert rögtön jön, hogy áh, ő nem is szép, de köszöni. - Hidd el pedig, hogy nem maradnál szégyenben. - de, ha ragaszkodik hozzá....
- Mhm, a csokoládé történetesen pont az egyik gyengém. - málnával, eperrel, mandulával, chilivel...bármivel. A csoki az csoki, és mint olyan, tökéletes. - És hol lehet itt jól érezni magát az ember lányának? - újabb kérdés, ha már nem adott több támpontot. - Például, ha...zárás után még nem akarnék hazamenni, mit ajánlanál, hová menjek? - és amit mond, azt történetesen el is kell raktároznom magamnak, hogy megjegyezzem. New Yorkban nem kell külön társasággal menni ahhoz, hogy meglegyen a szórakozás. Ki tudja, talán itt sem kell hirdetéseket kirakni hozzá.

Újnak lenni egy városban, pláne egy kisvárosban, sosem egyszerű dolog. A falka ide betérő tagjainak persze már bemutatkoztam, de az új csaj bélyeg továbbra is ott virít a homlokomon, jó ideig ezt lemosni sem lehet, ezzel jár. Egyébként sem zavar a figyelem, hisz nem azért jöttem ide, mert otthon valami megbocsáthatatlan bűnt követtem el. Úgyhogy fogadok kérdéseket, kíváncsi pillantásokat is, tolakodókat, olyanokat, amik leginkább ruha nélkül méregetnének, de..megígértem nagyapának, hogy a legjobb modorom kapom elő, ha a pubban vagyok. Végtére is morcos pultos nem csinál boltot.
Viszont nem csak farkasok járnak ide, ez is tény. Egy átlagember viszont nem is érzi meg azt a falak között megbúvó energiát, ami majd kifeszíti az ablakokat. Én igen, fürdőzöm benne, hiszen otthonos, még akkor is, ha ők nem az én falkám. Tehát ennél fogva nincs felelősségvállalás egymásért, és maximum, ha bármi történne, egyedül a nagyszüleimre és nyilván az anyámra való tekintettel, segítenének. De ez erősen feltételes mód, azért nem feltétlenül tenném próbára a dolgot. Aztán ki tudja?
Az előttem ülő egy másik kategóriát képvisel. Nem is ember, de nem is farkas. Szerencsémre alakváltóként nem igazán foglalkozom olyan blődségekkel, mint intimszféra, pláne egy másikkal szemközt, így nyugodtan húzom beljebb a karját, hogy megszagolhassam a csuklóját. A füle mögé mégsem hajolhatok ki, eléggé félreérthető lenne, ami azt illeti.
- Rossz irányban gondolkodom? - kérdezem egy mosoly kíséretében, mert hát ugye bármi lehetne, a foglalkozás pont olyan dolog, aminek nem sok köze van ahhoz, hogy az illető történetesen alakváltó. De a mosolyából ítélve, talán bóknak veszi, a mosoly viszont jelentheti azt is, hogy beletrafáltam a dologba. Ez mondjuk meglepne, általában pont a munka az, amit semennyire sem tudok megtippelni.
Mindenesetre a koccintás és a születésnap ténye kiváló alkalom a saját sörömhöz is. Hiába, a vendéglátózás meglehetősen unalmas és kibírhatatlan, ha néha az ember nem dob be pár italt. Ráadásul a nyár minden erejével tombol odakint, tehát biztos nem forró kávéra vágyom idebent.
- Mhm, talán van olyan titok, amiért cserébe megmondom. - lassan mosolyodom el, ki nem szeret egy kicsit játszadozni? Tökéletesen feldobja a lusta, nyári napokat, amiknek a nagy részében élni nincs kedve az embernek, csak feküdni valahol és semmit sem csinálni. Ez már csak ilyen. Persze, ezt a titkot még nem ártana mondjuk kitalálnom előtte. Egy kisváros mindig mocskos dolgokat rejt, talán pont azért, mert itt mindenki a látszatra játszik. New Yorkról közhírben áll, hogy a bűnözők paradicsoma, tehát ott eleve annyira zajlik az élet, hogy mást nem is várnál. De ez a hely? Más. Különös érája van. Íze, hogy úgy mondjam, ami megüli a levegőt.
Kénytelen vagyok közelebb hajolni, muszáj rájönnöm, hogy mi is ő. Egyszerűen érdekel. Megfejteném a rejtélyt. Egyébként is, a farkas hímek olyan komplikáltak, területféltők, meg számos egyéb aspektusúak, amiktől kifutok a világból. De valami más...hmmm, mindig érdekes lehet. A lehetőségeket pedig nem szeretem kidobálni az ablakon anélkül, hogy meg ne vizsgálnám őket. - Áhhh, sejtettem, hogy valamiféle macska lesz. - egyenesedek fel, az orrom még tele van az illatával. A nagymacskáké mondjuk nehezebb. - Na és miért jár egy...hiúzféle egy farkasokkal tömött bárba? - mert rálátva a bent ülőkre, páran különös tekintettel méregetik. Hiába, a farkas szeméből nem érdeklődést lehet kiolvasni, csak mérlegelést. Kaja, vagy ellenfél. Idegennél nem nagyon van rá másik opció.
- Kalandhoz? Nocsak, avass be. - marad a mosoly, eléggé üde színfoltja a mai napomnak. Eddig még csak árut vettem át, felszínes kérdésekre válaszoltam, de valahogy senki nem mert még közvetlen a pulthoz ülni azért, hogy velem beszélgessen. Így hát valóban kíváncsi vagyok az ő mondandójára. - Kedvelem a kalandokat. - mindenféle értelemben. Bár van, akinek már az is kalandnak minősül, ha kigombolja az inge felső gombjait, és sör helyett konyakot iszik. Nem vagyunk egyformák, ezért tartanak annyi ideig a keresgélések.
- Nem mintha ne tudná meg, hogy itt jártál. - felnevetek halkan. Nagyapa mindent tud, ráadásul egy idegen váltó illata sokáig ott marad a közegben. Pont azért, mert más. - Miféle vészterhes idők? - vajon az alfa halálára gondol? Persze, az minden falkának nagy veszteség, de bizonyosan megoldják. Mindenki alatt állnak közvetlenül, ahogy általában már előre megvannak bizonyos sorrendek is. Legalábbis New Yorkban így van. Hogy itt milyen? Fogalmam sincs. A falka ügyeibe nem vonódtam bele semmilyen szinten.
- Azt, amit te. Kalandot. A javából. Tudod, bírom ezt a bárt, de kevesebb figyelő tekintet mellett jobban tudok lazítani. Na meg végtére is nyár van. Az ember szórakozásra vágyik. - hogy Leo mit keres, azt mondjuk nem mondhatom meg neki. Én csak körül akarok nézni, felmérni, hogy mi zajlik a békés név mögött, kicsit megkapargatni a felszínt. Valaminek végül is történnie kell, hogy az élet ne legyen unalmas. - Tudod mit, születésnapos? Erre a vendégem voltál. - biccentek egy mosollyal, ha már egyszer nem dobja fel annyira a születésének napja, akkor talán az ajándék bornak legalább örülni tud valamelyest.

Nem igazán gondolkodtam ennek a városnak az összetételén, mert valahogy még a gyerekkoromból maradt meg innen pár dolog, az pedig többnyire a csend meg a túrák voltak. Pihenni jártak ide a szüleim, én pedig nyaraltam, bár New York után nehéz volt itt gyereknek lenni, teljesen más világot képezett. Most pedig nem vagyok vele tisztában, hogy milyen összetételű a város, mik és kik lakják, van-e valami konfliktus meg ilyesmik. Egyelőre a nagyapámmal foglalkoznék és az ígéretemmel, amely szerint pár hétig itt maradok. Persze, ahelyett, hogy az erdőt járnám, beálltam a pultba, amire előtte még nem volt példa. Mindig a pult másik oldalán szoktam állni, nem bent. Ez lehet egyszerre álom és rémálom is. Tagadhatatlan viszont, hogy belülről sok mindent meg lehet látni és hallani. Eleinte mindenki méregetett, de nagyapa hamar és hangosan felvilágosította a farkasokat, hogy az unokája lennék, aki volt olyan kedves és jött segíteni neki. Azt hiszem, ezzel pár fokot feljebb léptem a nulláról. Nálam tényleg fontos helyen áll a család.
Viszont ma esik meg először, hogy a betérőből nem a farkasok jellegzetes avar, föld és otthonosság illatát vélem felfedezni, hanem valami egészen mást, amit nem tudok hová tenni. Persze, a köszönést kihagyja. Rossz pont, ejnye! - Így mindjárt jobb. - megeresztek egy mosolyt is, végtére is nem haraptam le a fejét, csak kiigazítottam. Ráadásképp érdekes véleménye van a városról is és egyedül ül be borozni, ami szintén érdekes képet ad. Nem mintha mondjuk én nem ültem volna soha egyedül bárokban...de azoknak az estéknek is megvolt a maguk oka. De térjünk vissza fura szagú Leohoz. Persze, nyíltan is megkérdezhetném, hogy micsoda ő pontosan, de a szavak néha csak fölösleges körítések tudnak lenni. - Pszichológus vagy? - bár lehetne tanár, orvos, antropológus is, mégis valahogy ez adódott legelőször a listából. Persze a kézfogását elfogadom, de mielőtt azért elengedném, előrehajolok és megszagolom a csuklóját. Ott és a fül mögött a legerősebb az illat. Pézsmás, valami..valami macska. Felpillantok rá, talán meglepem a dologgal, bár, ha alakváltó, akkor nyilván neki is vannak eltérő szokásai az emberiektől. Én pedig mindent szeretek megfogni, megszagolni, megnyalni, mert az saját benyomás és nem elmondott.
Csak ezután koccintok vele, egy sör még nem bűn, mi sem mutatja ékesebben, hogy már nagyapa sem szörpökkel kínálgatott a megérkezésemkor. Az intésére előrébb hajolok, mosolyogtató, hogy súg, amikor az itt lévők fülei meglehetősen jók. A sejtésemet pedig beigazolja. - Igen, azt éreztem az előbb. Na de milyen bundában teszed? - egyenesedek fel és megtámogatom a torkom pár korttyal és a szavait hallva halkan felnevetek. Szóval jobb szereti, ha magáért kedvelik. - Tehát esetemben inkább lennél idegenvezető mintsem a felvilágosító? - biccentem oldalra a fejemet, kutyafélék jó szokása, ha fülüknek tetszőt hallanak. Hiába, farkasnak születtem és szeretek is az lenni. Itt pedig nem játszom meg a halandót, minden vendég a bundások táborát erősíti jelen pillanatban. - Dolga van a szomszéd városban, de visszajön még. Szóval megvárhatod, vagy visszajöhetsz később is. - nagyapám elég kemény természetű ember tud lenni, de nagy szíve van. Na meg ebből arra következtetek, hogy vele akar talán beszélni valamiről. Nagyapát elég sokan ismerik itt, ez a kocsma meg jó régóta megvan. A jelen tényállás szerint viszont Leonak fogalma sincs arról, hogy én ki lehetek, bár azt jól megállapította, hogy új vagyok. Itt is és a városban is. - Egyébként mit lehet itt csinálni mondjuk hétvégente? - mert szép-szép itt lenni, de az ember lehet, hogy nem a munkahelyén akarna lazítani. Mármint, ha vehetem úgy, hogy ez nekem a munkahelyem, noha Brooks papa nem emlegetett honoráriumot.

Magamat sem értem, hogy mondhattam igent erre a lehetetlen ötletre. Tudom, hogy nagyapa imádja a kocsmáját és régóta üzemelteti, de én nem vagyok vendéglátós, nem értek hozzá, hogy hogyan kell egy ilyen helyet vinni. Szerinte persze nem kell kihívásnak minősülnie, hogy kitöltsek pár italt és sört csapoljak. Nem tudom tisztában van-e vele, hogy egyébként idáig mivel foglalatoskodtam. Az ígéret viszont ígéret és meg szoktam tartani, ha teszek egyet is. (Többnyire nem ígérgetek..)
Az első napon csak nézelődtem és inkább a pult külső oldalán ültem le, amiért kinevetett és azt mondta, biztosan félek. Mondjuk úgy, hogy nem akartam magam feltétlenül felrakni a város szőrösebbik részlegének a térképére, így viszont muszáj leszek. A többi farkas sem bolond, megérzik a szagomat, ahogyan én is az övékét, és bár hozzá vagyok szokva a bundás galerikhez, ők azért mégiscsak idegenek, ahogyan én is az vagyok nekik. Ebből kifolyólag talán egyedül a nagyapám az, aki szavatolja, hogy gond nélkül megúszom a kis nyaralást.
Tegnap már beálltam neki segíteni és hagytam, hogy elmagyarázza a kis rendszerét, ami finomra reszelve is kissé követhetetlen nekem. Szerintem bárkinek az lenne rajta és Rose mamin kívül, aki már nincs velünk sajnos. Zárás után maradtunk, hogy nekem fejlessze a sörcsapolói tudományomat és elmondjon pár szabályt, amik a többi farkasra vonatkoznak itt. A legfontosabb talán az volt, hogy ha  nem akarok semmibe belekeveredni, ne szaglásszak a pince szint körül. Fintort kapott válaszul, hát tennék én olyat? Tennék, de értettem, mire gondolt. Ha lemennek, az azért van, mert valamiről beszélni akarnak és ahhoz a valamihez nekem semmi közöm.
Ma már megígértem neki, hogy beállok a pultba, megnézzük hogyan tolerálom az ittenieket. Valahol hálás vagyok, hogy nem koktélokkal üzletel, mert a fantázianeveket betanulni meglehetősen fárasztó munka. - Menj csak, katasztrófát nem tudok csinálni! - integetek utána egy mosollyal. Át kell mennie a másik városba, nem firtattam, hogy miért. Végtére is elég jó erőben van, nem kell mellé állandó kíséret. Mivel nincsenek sokan, így kicsit kisajátítom a zenegépet, de leváltható a stílusom bármikor, ha valakinek nem tetszik. A sörrel pedig egyre jobban boldogulok, ami üdítő.
- Neked is üdv.. - címzem a nagyon is különös illatú egyénnek és nyilván, ha kicsit belefúrhatnám az orromat a ruháiba, mondjuk a nyakszirtje környékén, talán jobban tisztában lennék vele, hogy micsoda is ő, de ezen csak a szám rágcsálom. Meglehetősen furcsán venné ki magát, annyi szent. A bort mindenesetre némi keresgélés után - eezeket nem mutatta nagyapám végig - megtalálom és elé is tolom talpas pohárban, ahogyan kell. - Helyes meglátás. - rakom vissza az üveget a helyére. Még csak oldalkommentet sem fűzök hozzá és a hülyét sem adom, hogy vajh miből gondolhatja azt, hogy új vagyok itt. - Izgatóan felbolydult? - ragadom meg a lényegét a mondandójának. Az, hogy őrült lennék mosolyogtató. Valahol. - Nekem túlságosan is nyugodtnak tűnik. - bár, ez a külváros. Mióta itt vagyok, nem igazán mozdultam el nagyapa mellől, kivéve azt a két találkozót az idegesítő temetkezési vállalkozóval. - Meg a farkasok is. - legalábbis nem láttam vagy éreztem meg semmi olyat. - De elég jól informált vagy a jelek szerint. - támaszkodom meg a pult belső részén - Hogy hívnak? - és elárulhatná nekem, hogy micsoda. Olyan érdekes illata van, de tényleg. Csak még nem döntöttem el, hogy mihez kössem be. Bontok magamnak egy sört és a poharához koccintom. - Vétek egyedül inni azt mondják.