Harmadik alkalom. Nagyapa harmadjára bedől ugyanannak a trükknek. Váltson fel pénzt, kellene egy kis apró, váltson fel pénzt. És mindháromszor pocsék minőségben gyártott hamis pénz landolt nála, az illető meg lelécelt boldogan. Persze, mondtam neki, hogy értesítsen egy rendőrt és nagyjából itt rá is hagytam a kérdést. Nem ismerem az ittenieket, de az is lehet, hogy ez nem több, mint pár srác idióta nyerészkedési próbálkozása.
De most a végére kívánok járni. Két napja elvesztettem a srácot az állomás környékén. Eléggé erős hátrány, hogy nem ismerem túl jól sem a várost, sem az utcáit. - Nagyapa, mégis...miért akarod Cameront felhívni? - próbálom higgadtan kezelni a kérdést, ő meg ad rá egy választ is, ami az én füleimnek egyáltalán nem kielégítő. Nem fogok itt ülni és arra a seggfejre várni igazság szerint. Egyébként is túlságosan elvonja a figyelmemet nagyjából minden másról, meg egyébként is. Cameron...Nem. - Jó, akkor beszélgessél vele! - ezzel ott is hagyom és kimegyek a pubból és a srác nyomába eredek. Nem is értem, hogy nagyapa miért pont őt akarja felhívni, amikor én is felajánlottam, hogy segíthetek. Persze a józanabbik felem bólogatja, hogy Cameron helyi, ráadásul a saját bőrömön is tapasztaltam - sic! -, hogy ha valakiről valamit meg akar találni, azt meg is találja. De kapja be, már engem is érdekel, hogy mi ez az egész, pluszban elég sok időt töltök a Moonlightban ahhoz, hogy az ilyen eseteket ki akarjam inkább kerülni.
Kényelmes tempóban sétálok a delikvenstől lemaradva. A szél felém fújta az illatát már most sokadszor, így azért lényegesen egyszerűbb követni úgy is, hogy nem zárkózok fel hozzá. Nagyapa meg valami ismeretlen szám kétszer is felhív, de éppenséggel így jártak. A fene se kíváncsi most a kérdésekre, hogy hol vagyok éppen és egyébként meg különben is. Megállok, hogy újra elkapjam a srác szagát, éppen átmegy a másik oldalra, hát én lejjebb megteszem ugyanezt, mire valami túl drága kocsiban ülő barom majdnem elüt, de a sötétített ablakon nem tudok belátni. Hátulról kap némi támogatást a hirtelen fékezése miatt, nekem meg őszintén? Nincs most energiám arra, hogy meghallgassak egy anyázást. Dolgom van, hát sietek némi felerősödött szívdobogással a srác után. Megint az állomás felé tartunk, most már kénytelen leszek kicsit alaposabban szétnézni ott. Mert biztos van valami lakás, egyéb, ahová megy. Senki nem tud köddé válni csak úgy. Meg akkor azt megtenné gyalogtúra nélkül is.
A sikátorba kanyarodva megállok az elején, a lépések felhangosodhatnak és ostobaság lenne. Hát csak a falhoz simulok és megint kinyomom az ismeretlen szám hívását. Komolyan, nagyapa azt hiszi, hogy így majd felveszem? Vicces.
Osonok a fal mellett, a farkas kifejezetten élvezi a vadászat örömeit és erősen magamat kell emlékeztetnem arra, hogy nem abból a felindulásból jövök utána, hogy vacsora legyen. Csak a végére akarok járni. A sikátor végén ott az állomás. Nem túl bizalomgerjesztő egy környék, de az állomások egyébként is lehangoló helyek. Mindig is utáltam őket. Ilyen melegben pedig pláne. Zajt hallok magam mögül, a farkas megmerevedik, biztosan az utca. A srác is megfordul, én meg leguggolok egy konténer mögé. Basszus már, hogy pont most kell zajolni mindenkinek. Mire csend lesz, csak az ő lépteire figyelek. Megindul, megindulok én is. Most nem fog lerázni. Most nem. - Mi a...? - az utolsó gondolatommá az válik, hogy a "Francba", kevésbé cizelláltan.