Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 33 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 33 vendég

Nincs


A legtöbb felhasználó (186 fő) Szomb. 21 Szept. 2024 - 21:56-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


When in New York

The only crime EmptyVeronica Duke
Tegnap 23:47-kor


Put me up & put me down.

The only crime EmptyLuna Wheatfield
Tegnap 10:29-kor


Besties Time.

The only crime EmptyLuna Wheatfield
Tegnap 10:06-kor


Calories don't count on weekends?

The only crime EmptyLuna Wheatfield
Tegnap 9:45-kor


another mess. Archie&Lodie

The only crime EmptyElodie Rhodes
Tegnap 9:03-kor


it will not be easy

The only crime EmptyElodie Rhodes
Tegnap 8:38-kor


Weak spot

The only crime EmptyArchibald Collins
Szer. 30 Okt. 2024 - 14:59


Sherlock & Watson

The only crime EmptyKay Llewellyn
Szer. 30 Okt. 2024 - 13:51

Megosztás
 
The only crime
Minden mágia megköveteli a maga árát.
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásThe only crime EmptyHétf. 3 Jún. 2024 - 11:07

Félbehagyott játék
Archíválásra került


admin.
Admin
A staff
Admin
Elõtörténet :
The only crime Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
az élet írja
Titulus :
Könyörtelen diktátor
Kapcsolatban :
Zenedoboz :

Karakter idézet :
Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
The only crime B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
User :
staff

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyVas. 3 Márc. 2024 - 23:20

Határozottan haza akarok menni, és valóban hálás vagyok neki, amiért megteszi a fuvar szívességét. Még akkor is, ha már égig érő adósságfát nevelt fel a nevem alatt, ami tökéletesen mosolyogtató lenne, ha nem csendülne bennem valahogyan halálosan komolyan az egész. Minden szó, amit megformál súlyos, mintha tényleg komoly tétekben mozognánk, amik megégethetnek, amik behajthatóak. A nem normális énem szeretne erről meggyőződni, hogy mégis hogyan gondolja? Mi van a fejében? De elég csak egyet szippantanom a tesztoszterontól nehéz levegőből a kocsiban, és már nem kellenek kérdések. Mondjuk megpróbálhatnék mellébeszélni, hogy engem tökéletesen hidegen hagy mindaz, amit mond és ahogyan mondja, sőt, ő maga és az ajánlatai pláne hidegen hagynak, de az illatom elárul neki úgyis. Túl közel vagyunk egymáshoz, hogy nekiálljak hazudozni.
- Én is attól félek.. - nevetésbe hajlik a vége, mert a kocsiban sokkal valóságosabbak a szavai, mint mondjuk a bárban voltak, ahol volt közöttünk egy pult, és társaságnak pár falkatag. Most nincs itt semmi, pedig elküldtem magamban az anyjába egy párszor azért, amit csinált. De azért, amit együtt csináltunk, egyszerűen nem vonhatom felelősségre. Én is akartam. Baromira akartam.
- Megeshet? Döbbenet..azt hittem, te nem vagy egy kivárós típus. - mérem végig ültében, pedig bár ne tenném! Nem tudom minek húzom vele, hogy minek kell húznom. Mintha normális lépés lenne a kocsijában csinálni. Nem, főleg mert nekünk kevés a hely hozzá. Vajon most menekülésnek számít, ha lehúzom az ablakot, hogy ne rám ontsa a vágyának illatát? Megtenném, de a keze leformatálja az agyamat, mint egy idióta merevlemezt. Vagy ráérzett, vagy nagyon is ugyanazt akarjuk. Nagyon erősen le kell nyomnom azt a boldog és elégedett nyögést, ami ékes bemutatója lenne, hogy mit érzek.
Helyette a karját simogatom, mintha ez egy világi természetes utazási módunk lenne. Ő simogat, simogatom én is, közben próbálunk civilizált beszélgetést folytatni, amiben nincs benne a szex. Persze, ez nyilván teljesen szokványos.....másoknak. Vajon van bármilyen más férfi is, aki így tudja kiejteni az élvezni szót? Pedig arról beszél, ahová elhív. Amiért elhív. Jézusom...Csak egy kicsit vonaglok meg a tenyere alatt, de talán ezt nem tudja ahhoz társítani, hogy rám verbálisan is túlságosan nagy hatással van. - És szeretnék a végére is járni az egésznek. - a családom szent dolog, a nagyapám pedig pláne, tehát minden, ami őt negatívan éri, rám is hatással van. Ha pedig Cameronnal megtaláljuk, amiért megyünk, akkor a továbbiak egy másik fejezethez fognak tartozni.
- Ó! - ez a szó megállít, hogy lejjebb csússzak az átok ülésen, hogy feljebb csússzon a keze a combtövemhez. Betörünk? Mondjuk...mindent nézve logikus, hogy nem bekopogunk, mint a cserkészklub a sütivel. - Oké. Akkor ne túl feltűnőbe. - mondom inkább magamnak, mint neki. Nem mintha nehéz lenne keríteni ilyesmit, nem az a szivárványos típus vagyok, bár egy-két darab okozna meglepettségeket.
A farkasa olyan erővel zúdul rám, hogy megérinthetném, ha képes lehetnék rá ebben a formában. De látni nem látom, csak érzem, az viszont sokkal intenzívebb. Belém is fagynak a gondolatok, mert a tenyerével együtt épp nagyon is kontaktban vagyunk ahhoz, hogy az élmény erős legyen, átütő. Olyan, ami a bőrömön át belém is szivárog. - Aham, addig én.. - veszek egy nagy levegőt, hogy ne hámozzam nagyon az ingből a karját, de a csupasz bőre annyival érdekesebb, mint egy rohadt textil... - elkészülök. - sikerül kinyögnöm, de a hangom csak látszata a normalitásnak, egy gyenge próbálkozás csak. Telefonáljon, legyen nagyfiú, foglalja el magát és ne jöjjön a közelembe addig sem.
Meglátom a nagyszüleim házát, és valahol borzasztóan rosszallom, hogy ennyire gyorsan ideértünk. Másrészt a mérleg serpenyőjében ott van a zuhany, az este különös fordulatot vett folytatása. Az egyetlen szavas ártatlan kérdése pedig minden, csak nem egy ártatlan kérdés. Lepillantok a kezére, ami önmagában is egy bizarr, erotikus meghívás. Választhatna nekem ruhát. Mondjuk. Elidőzöm a válaszadáson, hogy még ne szakadjon meg közöttünk a testi kontakt. Alig vagyok feltűnő...de olyan átkozottul jó érzés!
- Persze, ha viselkedsz. - alattomosan mosolygok rá - Nagyapa orra elől kevés dolgot lehet eltitkolni. - tudni fogja, hogy itt járt. Hová ment be. A szagok, illatok, nehezen párolognak el csak úgy. Erről persze az emberek nem sokat tudnak. Elveszem a kezét, istenemre már az is egy élmény, hogy egymáshoz érünk. Beteges...Kicsatolom az övet és kiszállok, közben előhalászom a kulcsaimat. Csak három lépcső vezet a verandára, amit nagyapa egyébként szívből gyűlöl, szerinte arra jó, hogy a szomszédok kukkolják az embert. Építhették volna hátra is...de kit győzködnék?
- Sietek. - mondom azt, amit minden nő elmond életében legalább egymilliószor. Ha bejön, úgy megkapja, hogy érezze addig otthon magát. Ha mégis a kocsiban marad, akkor irány az emelet és a zuhanyzó. Gondolom csak nem akar feljönni...
Megszabadulok a sokat szenvedett daraboktól, a felső úgy ahogy van kuka lesz, és belibbenek a forró víz alá. Nem akarom magamon érezni azoknak a gyökereknek a szagát egyáltalán. Sem a mocskos kezeik érintését. A combomra pillantok, nem-e égett rá Cameron tenyere, mert néha olyan forrónak éreztem. Természetesen nem. A zuhany mondjuk segít, hogy magamra találjak és nem a vágy útvesztőjében barangoljak. Elzárom a vizet, kifacsarom a hajam és törölközőt tekerek magam köré. Azért megszagolom a karomat, magamat. Tusfürdő és én illat. Semmi egyéb. Már csak fel kell öltözni és mehetünk is. - Minden oké? - szólok ki, lehet magára talált a Netflixen, fogalmam sincs. Engem a fehérnemű köt le, úgy letagadnám, hogy miért válogatok, de fölösleges lenne. Magamhoz képest gyorsan fel is veszem. Már csak...valami ruha kell. Hogy is mondta? Betöréshez öltözzek...bah. - Megvan a cím? - mondja az ajtón kívülről bátran, remekül fogom hallani.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyVas. 3 Márc. 2024 - 17:43

If I told you what I was, would you turn your back on me? And if I seem dangerousWould you be scared?
Az egész helyzet túl abszurd és túlsággal hívogató. A tény, hogy az ajka a nyakamhoz ér, hogy a csókjától úgy égek el, mint egy kifulladt gyertya, talán lángra is kapok, és emiatt aztán egy kósza pillanatra dühös leszek, mert megtíltom neki, hogy így hasson rám, de közben meg ó dehogynem, de igen és még jobban és többet is.
Nem nyúlok érte, nem húzom vissza, hogy most az én ajkam találjon magának helyet a testén, főleg mert oly sokat tudnék, és ebből egy lehetne menten a szája, vagy a már kinézett melle, vagy sorrendbe mind.
A farkas bennem életre lobban, belekaffant a vágyak pőre tengerébe és engem idegvégződésig felsebez a morcos vágy.
Értem, hogy mit tett a srácokkal és miért tette, jól is mellékesen, azt is, hogy a nagyapja elmegy, de már nem jelentenek ezek a szavak semmit, mert itt az ösztön hangja csahol.
- A minőségről mindig szívesen adok neked ízelítőt. - ez eddig sem volt titok, eztán sem tudom véka alá rejteni, persze megtehetném, de minek, amikor itt úszik köztünk a levegőben és a hangom úgy dorombol, mintha nem is kutyaféle, de macska lakna a torkomban.
A kocsi azonnal mintha köré fonódna, átveszi az illatát, a jelenlétét, kilakoltatna engem, ha nem lennék őshonos az ülésen, a kormány mögött.
- Ezek jó kamatok Carla, megfizethetőek és van élvezeti értékük, na persze megeshet, hogy hosszútávú a lejártuk, de….- mi is tarthatna minket vissza attól, hogy élvezzük egymást, főleg, hogy a levegő is katlan forróvá válik, a farkasok vágyat kommunikálnak köztünk.
A combja feszes, forró az ujjam alatt, akként simul alám, mintha nekem lenne teremtve, pont belefér a tenyerembe, pont oda illik. A nyál összefut a számban, mert csókoltam, nyaltam, haraptam a combját… is.
Istenem, mennyire imádom ezt.
Ösztönből vezetek, alig figyelek az útra, pedig látom, képben vagyok, de ismerem a környéket, ismerem a várost, ha lehunyom a szemem is csak kevés embert gázolnék halálra.
Biccentek, én hívtam el, jók a meglátásai, és megtenném ezerszer és bárhova is egyben.
Az érintését jólesően megmorgom, még. Abba se hagyja.
Minden mozdulat olyan otthonos, megszokott, hazaérkezni ilye, pedig mi nem vagyunk a nagy romantika huszárai, lévén én a kis titkos szeretője voltam a múltban.
- Remek hír, élvezni fogod. - bajba sodrom, ennyi eszem van, de ez azt jelenti, hogy még velem marad. Marhaság magammal vinni kurva felelőtlen.
Simogatom a combját, nem markolok bele, miként szeretném, hogy tépjem, cincáljam és marjam, hogy a számba tuszkoljam minden apró porcikáját. Áldom a sorsot, hogy nincs sebváltó mániám, akkor bajban lennék fél kézzel, újabb jó pont az automatának.
- Betöréshez. - nem fejtem ki jobban, ne vegyen minit és rikítót, de ne húzzon a fejére sem harisnyát.
A csontok bizseregnek a testemben, a farkas bordától bordáig verődik, hogy jelezze kifelé törekedne és a nőstényt akarja, lakmározni belőle, egyet értek, én is ezt akarom.
- Nagyjából sejtem merre lehet, nem lőhetek nagyon mellé, de eleresztek pár telefont. - hagyom kicsit elnyúlni a csendeket a beszélgetésben, nem mert nem akarok hozzászólni, hanem mert az érzékeinek mesélnek, dalolnak egymásnak, minden mozdulat egy fél novella, amit lekottázunk, és a gyomrom összerándulása jelzi, hogy izgalmas kaland lesz az este.
Sportosan parkolok le a háza előtt. Kicsit bánom, hogy nem vezettem lassabban, mert most a kezem el kell húzni a combjáról, pedig szinte érzem a nadrág alatt a bőrét.
- Felmehetek? - megkínálhatna… egy kávéval, na persze, nyilván.
Az ujjaim felsétálnak a combján, nem nyúlok illetlen helyre, még, de nem akarom felbosszantani, felhúzni akarom, és persze segítek felöltözni is… nyiiiilván.

Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptySzer. 21 Feb. 2024 - 22:40

Nem akartam aggodalmat okozni nagyapának. Legközelebb talán diszkrétebbnek kellene lennem, nem pedig a frászt hoznom rá. Bár való igaz, hogy most ugyan a tudtán kívül, de megmentett a hosszú börtönévektől, nem követtem el ostobaságot, és az sem jött össze, amit azok az idióták terveztek. Végtére is sikeresnek mondható a dolog. Nem? Csak baromira nehéz most a normális embert játszani, amikor minden tagomban a farkas nyújtózik, amivel borzasztó nehezen tudok mit kezdeni jelen pillanatban. Ezen Cameron jelenléte nem segít, pedig abban borzasztóan jó segítség volt, hogy ne kövessek el baromságot.Ezt így szívesen érteném is, de most valahogy a higgadt, józan részeim nincsenek előtérben. Borzasztó..
- Fő az őszinteség, ugye? - veszek egy mély levegőt, Cameron nem célozgat, sőt. Ezeket a nyilakat, mintha egyenesen lőné kifelé és nagyon célzatosan. Ráadásképp itt van a tartozásos kérdéskör, amin igazán még elgondolkodni sem kellene, nemhogy hülyeségeket kérdeznem. Mégis vágyom arra a válaszra, egy lehetetlenül magas óraszámra, hogy had száguldjanak szabadon a gondolataim a témában. - Nem? - eldöntendő a kérdés, pedig mondhatna számot. Számokban tudok gondolkodni, lehetetlen dolgokban már kevésbé. Olyanokban sem, amikben talán kellene. De ő pont nem a logikus pillanataim velejárója. Ellenkezőleg. Kicsit csúnya önkínzás, hogy még beszéltetem is róla..Az arckifejezését olvasva viszont nem tűnik olyan elcseszett ötletnek, hogy itt töltsünk egy kis időt. Csak annyit, hogy enyhüljön ez a feszítő súly bennem.
- Biztosan meg. - bólintok, hisz én nem vagyok valami vadállat, aki mindent ösztönből csinál. Alkalmazkodtam én is az emberi világ szabályaihoz, meg is tanítottak rá, hogy hogyan kezeljem a farkast, hogyan fogjam vissza. De most tényleg ijesztően közel voltam ahhoz, hogy mindezt egyszerűen félredobjam és a szőrösebbik felemre hallgassak. Csak éppen menthetetlen helyzet lenne teljességgel.
- Pont ez az, hogy nem vagyok velük tisztában. - némi kihívó él csillan a szemeimben, hát világosítson már fel elméleti szinten, hogy mégis ő miféle tarifákkal számol. Nem mintha nem valamiféle furcsa előjátéknak hangzana ez az egész párbeszéd, de most más a kerete mint a múltkor. New Yorkban pedig szerintem összesen nem beszélgettünk ennyit, mint ebben a városban. És a kis egymáshoz érések sem egészen direktek. Nincs benne semmi megcímzett szándékosság, mintha a bőröm egyszerűen vonzani akarná az övét.
- Akkor valamit mostanság csúnyán elcsesztek, mert azokról egy kamasz is megállapítaná, hogy nem igazi pénzek. Nem is értem nagyapa hogy nem vette ezt észre kábé rögtön. - lehet csak figyelmetlen, vagy ő ilyenekben nem gondolkodik, én meg igen. - Tehát már ez is baromira felháborító, hogy még csak nem is egyszer, hanem már többször. Úgyhogy csessz le nyugodtan, de képtelen voltam szó nélkül hagyni. - nálam is vannak olyan morális gátak, amik egyszer csak tetőznek, na ezeknél a gyökereknél ez valahol itt érte el a tetőpontot, ergo minden, ami ezen túlmegy, az már valami rossz felé viszi az egész történetet. Közben leesik, hogy mit mond. És valami olyan pillantással nézek rá, amiből pontosan tudhatja, hogy erre mit tudok válaszolni. - Még ma éjjel? - na, nem mintha sürgetném, de azért de, azt teszem. Csak had zuhanyozzak le, had öltözzek át, hogy kevésbé tűnjek úgy, mint aki a bokorból mászott ki éppen.
- Egészen. Egyszer sem voltam bent a bárban, mikor ők is. Plusz abból kiindulva, amit mondtál, szerintem más helyekkel is ezt csinálják. Ergo jöhettem bárhonnan. - én, a szörny. A mumus, aki miatt most az egyik biztosan úton van valami kórházba, hogy rakják helyre a könyökét. Azt pedig nem mondhatja, hogy egy nő csinálta. Néha kifejezetten előnyös törékenynek tűnni.
- Jó, mert nem is tenném. - ezt azért tisztázzuk, meg nyilván ő tudja is, hogy nem vagyok alkalmas arra, hogy játsszam az eltűnőst, aki majd valahol meghúzza magát, míg a viharfelhők elmennek. Bólintok. Jó, az jó, ha nagyapa ebbe semmilyen szinten nem keveredik bele. Azt nem szeretném. Tudom, hogy egyáltalán nem magatehetetlen, de most nehéz időszakon megy keresztül. - Egyébként hamarosan elmegy. Meglátogatja anyámékat, meg a nagynénémet is. - mintha már nem lenne semmi, ami itt tartsa. De azt hiszem, ezért nem hibáztathatjuk. - Oké, figyelni fogok. Többnyire úgysem megyek sehova. - ezen mondjuk fintorogni is sikerül egy kicsit, viszont maximálisan az én saram, hogy ez így van. Beálltam a bár-otthon kettősbe, de akklimatizálódnom kell. Vagy valami ilyesmi.
- Hé, elvileg az egy táblázott zóna! Ismerd be, hogy túl gyorsan hajtottál. De, kétségtelenül jó a féked. - próbálok nem mosolyogni a helyzeten. Miközben útban volt hozzám, majdnem elütött. Az élet furcsa dolgokat produkál olykor. - Oh, egy törvénytisztelő polgár, aki megvárja, míg kijönnek a zsaruk. - azért a hangomból kihallhat némi kétkedést, már azt is csodálom, hogy nem rángatta ki a károkozóját a kocsiból ott helyben.
- Ezek nem is hibák.. - felvonom a szemöldököm egy mosoly kíséretében. Vagyis az én olvasatomban tutira nem azok. Az utas incidens csak baleset volt, véletlenül egyszer értünk oda, kereszteztük egymás útját.
Jó érzés csókot forrasztani a bőrére, belemászni az aurájába, felégetni saját magamat vele. Szeretnék hozzáérni, valahogy olyan helytelen dolog, hogy távolság van közöttünk. Nem kellene. Sőt, a kocsiig is ostobaság volt eljönni, nem? De. Ugye! Halkan felnevetek. - Minőség, mi? - kap egy kétkedően végigmérő pillantástömeget. Nem mintha megkérdőjelezném magunkat bizonyos helyzetekben, erről sose hazudtam magamnak sem.
Nem könnyebb beülni mellé a zárt, szűk térbe sem. A kocsik kölcsönöznek egyfajta furcsa meghittséget mindig. Összerendezem magam, pedig pont nem erre vágyom. - Kamatok? Na, ne mondd.. - felnevetek. Azt pedig gondoltam, hogy tudja, hová kell menni. Azért becsatolom a biztonsági övet, nehogy ezért állítsanak meg. Kinézek az ablakon. Barátibb, mint az illata mellé még nézni is őt. Vajon mennyire érzi az illatomon ezt a betegesbe hajló kívánalmat? Teljesen tisztában van vele? Megéget az ujja, megfeszülök az öv tartásában. - Te hívtál el. - fordulok felé egy mosollyal, de nem söpröm el a kezét, csak belefürdöm abba a tökéletesen hívogató, izgató érzésbe, amit egy ennyire egyszerű mozdulattal okoz. Pont ezt akartam, hogy érintsen meg. Felujjong a húsom is, a farkas izgatottan szaglássza a levegőt. Letüdőzöm az ő illatú oxigént, kap helyet a keze, elégedett sóhajjal szívom be az érzést. Felzongorázom az alkarján, igazán levehette volna az inget. Nem? Kiszárad a szám. - És megejtjük majd? - sikerül összeszednem a szavakat is és még értelmes sorba is rendeződnek. Bizonyára megőrültem, hogy most meg kérem rá, hogy jöjjön velem, segítsen. Bizarr önkínzó vagyok. Megnedvesítem az ajkaimat. - Elmegyek veled. - oda is. Persze. - Csak várj meg, amíg összerendezem magamat. - most sajnálom, hogy nem másfél órára lakunk, bár így is leforrázza a bőröm, a feszítés pedig nem enyhül, nehezedik. Ráfektetem a kezem az övére, érezni akarom, ahogy mozognak az izmok a kézfejében. - Mihez öltözzek? - pillantok az arcélére, megváltozott az illata is, és ó, ezt az illatát nagyon is jól ismerem. De visszatérek az alkarjához, mozogjon szabadon. Kifejezetten érdekes estének nézünk elébe. - Hogy akarod megtalálni a nyomdát? - olyan ügyes vagyok, hogy tudok kommunikálni vele értelmesen. Jelenleg.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptySzer. 21 Feb. 2024 - 20:11

If I told you what I was, would you turn your back on me? And if I seem dangerousWould you be scared?
Elnevetem magam, és könnyedén vállat rátok.
- Ezen irányú ismereteimet szívesen megosztom veled. - noha nekem sem túl tágas, jobb szeretek nem pénzért dugni és a csodás önbizalmamnak köszönhetően meg sem kell tennem, hódítani könnyű, egyéjszakás kalandot találni még könnyebb, de egy luxuskurva, aki alkalomadtán kis extrémbe is benne van, az már nem hétköznapi. De tudom mi zajlik a zárt falak mögött.
Biccentek, az is egy megoldás, de közben ezek annyit rinyálnak, csak jár a szájuk, jaj ne tedd, könyörgöm és stb, kurva unalmas egy idő után, a szájukat kell betömni, de nem vagyok én egy Dexter.
A srácok szabad utat kapnak, nem jár nekik, bevallom én sem szívesen, de nem akarom, hogy Carla gyilkosság miatt kerüljön nagyító alá, mert törvények felénk is vannak, sőt.
Újból biccentett, felhívott és biztos, hogy vele is tette, mert rommá aggódta magát, mellékelt ábrán felskiccelve jól is tette. Mert ugyan Carla miszlikbe tépte volna őket, de bajba mégis ő került volna valójában, törvénykezés…

Mellesleg meg igaza van.
- Ó, és ha csak láttam volna…- csettintek a nyelvemmel, hogy tudja éppen a bőrének az ízét próbálom felidézni. - és, hogy őszinte legyek, még lenne kedvem hozzá.
Természetesen a kérdés már nem olyan téren izgat, hogy időben gondolkodjak, csakis abban tudok, hogy hány órán keresztül tudnám ízlelni, falni és kóstolni. - Nem számolnám. - csakis amíg jól esik és azt tudjuk, hogy kifejezetten hosszú idő, ha rólunk van szó, szeretjük összeesésig.
Végig pillantok rajta, hogy ne csak tudja, de érezze is mi jár a fejemben, nem rejtem véka alá, nem lenne jellemző rám.
- Sejtem Carla, de megbántad volna. - most még, abban a pillanatban nem teszi, amint a farkast szabadon tudja rúgni a testéből és átengedi neki, hogy vérben pancsikoljon, noha itt a törvények meglehetősen tiltják, de minden egyes törvény megkerülhető.
- Szeretem ezt a hozzáállást, nyiss számlát, pontosan tisztában lehetsz a betéti összegekkel. - és még mindig arról van szó, hogy természetben is pontosan jók vagyunk.
Forr a vérem, mintha a bőrömön keresztül égetne fel, ahogy a testem az övéhez simul és még annyira sok a ruha köztünk, de az illata, az ízének emléke a számban, pezsgő buborékok patognak köztünk.
- A kis alap cselük, mindin számukra piti helyet bejárnak és elszórják a mellesleg igen jó hamisítványokat, persze alapból megnézhetnénk, hol van a nyomda. - halvány kis ajánlat, hogy körbe szimatolhatnánk és mellé egy őrjítően nagy hülyeség is, mert feltételezhetően bajba sodrom. Nem kéne, de megteszem?
- Egészen biztos vagy benne? - a hangom kérdőn felrántom, én már semmiben sem vagyok biztos de remélem, hogy neki van igaza. Ellenkező esetben előfordulhat, hogy meglátogatják a kricsmit újfent, csak nagyobb erőkkel. Azt egyikünk sem szeretné szívből. Lehet a démont rá kéne állítanom, hogy tartsa szemmel a bár környékét, sejtem mennyire tenném boldoggá, de nem is ez a célom.
- Itt nem lehet bezárkózni. - mélyről sóhajtok fel, nem is sóhajtok, morgok.
- Meg tudja magát védeni, de ő nem célpont, nem túl nagy fogás, nagyobb dolgokban utaznak, a kis halacskák, meg most kerülni fogják. - hazudnék? Inkább csak reménykedem, és persze egyre mélyebb a meggyőződésem, hogy kell oda is egy kis figyelem.
- Nem kell parázni ezen, csak légy résen, engedd, hogy a farkas ösztöne vigyázzon rád, és ne feledd, tudják mi vagy, nekik is lehetnek összeköttetéseik. - nézzen pár napig a háta mögé, ezt tanácsolnám összevetve.
- Sosem árt, ha körbekémlelsz, persze egy újabb kis természetbeni felajánlásért az éjszakában körbevezetlek. - ahogy mi azt szoktuk, fülledt esték és nem zavar az sem, ha valami lebujban kezünk.
- Talán, ha nem ugrálnál ki az útra. - menten fel is háborodnék, ha nem azon járna az agyam, hogy mennyire benne akarok lenni.
- Azt mondod, hogy meg kellett volna várnom, hogy kijöjjenek a zsaruk felvenni a jegyzőkönyvet, miközben te lebírkózod a halacskáinkat? - nem is rossz. Lehet azt kellett volna tennem, de valljuk be sürgetőbb volt a helyzetem.
- Sok a hibád, mit tehetnék? - drága árakkal számolunk, kurva költséges éjszakája is lehet, ha jól alakulunk, na persze nem vagyok kőszívű, majd nem számolok vastagok, ja de.
- Ismersz, tudod mi a tarifa, de azóta eltelt kis idő és a minőség fejlődik. - felmorran a farkas a gyomrom mélyéről, az apró csókra, de megállom, hogy érte nyúljak, utána ülök be a kocsiba, az illata szinte azonnal betölt mindent, vagy csak én vagyok kiélezve rá.
- Hitel Calra… nem ismerek rád, kamatok…- nagyon nagyon adósom lesz, de nem kell nekünk ehhez sem bank sem hitel, elég, hogy a közelségétől zubog a vérem.
Nem felelek, indítok.
- Kurva drága estéd lesz. - ezt mind a ketten kifejezetten jól tudjuk, és élvezzük is. Egyre gondolunk, mert előbb csak az ujjam hegyével érintem meg a forró combját, aztán a tenyerem siklik rá, hogy azonnal felégesse a bőrt, a húst, a csontokat. Minden egyes pórusom emlékszik az övére, a farkas azonnal fejest ugrik az érzésbe, kivicsorítom a fogam az élvezettől.
- Hogyne tudnék? - ez az otthonom, az én városom, én itt mindent is tudok. A tenyerem feljebb siklik a puhabőrű, forró combján.
Megrándul a gyomrom az élvezettől.
Ráérősen vezetek, a farkas energiái fel-fellobbannak belőlem, meg fogok bolondulni.
- Eljössz velem kommandózni? - vicces a kérdés, de meglesném a pénznyomdát, akkor is, ha sejtésem szerint egy lepukkadt  pinyó.
Az ujjaim bizseregnek a bőrén és csak bízom benne, hogy eszébe sem jut eltolni onnan.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptySzer. 14 Feb. 2024 - 13:43

Az agresszió mintha tömött, duci felhőként próbálna körénk tekeredni. Mibe telne meghalnia ennek az idiótának? Semmibe. És valószínűleg egy ilyen senkinek sem hiányozna. Nekem legalábbis biztosan nem. Mégis hogyan gondolták, hogy csak úgy megerőszakolnak hárman egy ártatlan nőt? Milyen nyomorék jellemre vall ez? Cameron felbukkanása mondjuk üdítő meglepetés volt ebben az egészben, és ha a másik oldalát nézzük a kártyának, nem vagyok ártatlan nő, de ezt ők nem tudták. Ha tudta volna, most nem remegne a kezeim között. Hol vannak már a nagy fenyegetések? Sehol. Mert már fél, mert már azt akarom, hogy tisztában legyen vele, az élete azon függ, hogy az idegen férfi mit mond nekem. Hisz küzdök, a farkas már a vérében kíván fürdeni lényegében onnantól, hogy lefogtak és tapogattak, mintha egy olcsó kanapé lennék a bútorvásárban.
- Majd kibővítem ezirányú ismereteimet. - lemorgom, hát mikor járnék én kupikba, hogy ilyesmiket felmérjek? Nem sok prostituálthoz volt szerencsém életem során, vagy legalábbis nem tudok róla, de azok éltek és virultak.
- Talán megáshatná ő is előre. Jó program. Nemde? - morgom a srác fülére. Klisé, de otthonos. Nem mintha a lelki szemeim előtt nem fénylene fel Cameron, ahogy megfeszülő izmokkal sírgödröt ás egy ilyen kis gennyládának. De ez most nem a fantáziálások ideje. Most a meggyőzésé van itt, hogy Cameron legyen a józanabb, bár nem feltétlen akarom, hogy az legyen. Mondjuk a börtönt sem választanám, mint opciót. Na meg...lehet nem arra kellene építenünk ezt a különös ismeretséget, hogy ő a koronatanú egy általam elkövetett gyilkosságban. Ennyire én sem lehetek idióta, mit ne mondjak.
Az ujjaim szinte fájón görbülnek be, ahogy a srác szabad utat kap és elrohan tőlünk. Legyen hálás a nyomorult életéért, nekem viszont le kell nyugodnom valamilyen módon, legalább annyira, hogy normálisan tudjak funkcionálni megint. - Ha rá hallgattam volna... - akkor több dolog zajlott volna egy időben igazság szerint. Sőt, akkor már vele is sikítva keféltem volna a múltkor a pult tetején. - Néha jobb nem tenni. - nézek inkább félre, sőt, inkább végig magamon. Koszos lettem, gyűrött és kócos. Ráadásul tönkretették a ruháimat is.
- Nagyapa felhívott? - na jó, ezen mondjuk meglepődöm. Mármint nem azon, hogy elkezdett aggódni, tekintve, hogy milyen állapotban hagytam el a bárt, hanem, hogy Cameront hívta fel. Pont őt. - Ahj, biztos engem is próbált. - bár lehet, hogy nem. Ennyire ismer már, hogy ha valamit kitalálok, akkor a falakon is átmegyek, hogy elérjem. Ettől függetlenül hálás vagyok, amiért tényleg idejött. Bár nem kell felfújni, szerintem kedveli a nagyapámat, aki megkérte, hogy keressen meg. - De, ettől még köszönöm. - sokat segített a jelenléte is, meg ő maga is. Plusz, pontosan tudta, hogy kit kell keresnie.
Összekötözöm magamon a felsőm maradványait, így nem mehetek ki az utcára igazság szerint. A pillantását elkapom, a szavain elmosolyodom. Javíthatatlan. - Nem mintha nem láttad volna már. - minden szögből, látta..és az egy nagyon lányregényes kifejezés, hogy csak látta. De lehet erről nem kellene most beszélni, éppen lenyugodni próbálok, és a szex gondolata, ígérete nem segít rajta. És megint jön egy másik találat. Komolyan próbára tesz és pont most?
- És hány órát számoltál volna fel? - csak mondja, hogy vagy negyvennyolcat, amiből nincs menekvés, nincs lelépés. Vagyis inkább ne mondja, a kérdésfeltevés is ostobaság volt. De valahányszor látom, minden emlékképünk nagyon felélénkül. Sőt, ezzel talán segítene is ledolgozni most az energiafölösleget. Jahj, jó ég, dehogy segítene! Csak megint komplikálnánk mindent.
Kicsit leforrázza a vállam, pedig nem kellene, de mégis átölelhetne, vagy csak foghatna, hogy ne egyedül szenvedjek a tomboló energiáktól, hanem csatlakozzon rám, had legyek a töltője. Nem olyan nagy kérés! De legalább elindulunk kifelé erről az istenverte helyről. Már ez is sokat jelent. Tudom, hogy így nem mehetek be a bárba, le kell zuhanyoznom és át kell öltöznöm.
- Egy ideje nem vágytam semmire annyira, mint az ő halálára. Bár talán nem is én vágytam rá. - ez persze filozofálgatható kérdéskör, hogy mi mennyire ment át a két elme között. Ennek mélységeiből kiránt már megint. Háláljam meg, olyan szépen hangzik, mint egy hegedűszólam. - Éppen hálálkodom, ha nem tűnt volna fel. - mosolyogva csóválom a fejemet. Hálálkodás, azt elhiszem. Pont arra van ám szükségünk, hogy hálálkodós alappal csináljunk valamit. - Lassan számlát kell nyitnom nálad. - amik itt szépen összegyűjtődnek.
Érdekes, hogy ezek a buta, semmis érintések jót is tesznek, de ki is feszítenek. Pedig ebben nincs húzás, nincs utalás, semmi nincs. Csak megtörténnek, mégis lereagálom. Egyáltalán nem tudok semleges lenni vele kapcsolatban. - Hamis pénzekkel fizetnek. Ez húzott fel. Első alkalomnál oké, az bárhonnan bekeveredhet. De amikor már megesik többször, ráadásul mindig valami hülyegyerek jön pénzt váltatni nagyapához, az már kitúrja a biztosítékot a szekrényből azért. - puffogok, nem elégít ki az, amit most kaptak. Mert fogalmuk sincs talán róla, hogy hogyan kerültem ide a nyomukban. - Szerintem nem kötöttek össze a bárral meg az egésszel. - megrázom a fejem.
Nekem sem tűnnek egyébként többnek kishalaknál, de valahol ott van a mélységben a cápa is, aki viszont generálja az egészet. És nem vagyok egy szabadságharcos hippi meg ilyenek, de ne a nagyapám kárára csinálják. - Elárulnád hogyan tegyem? Zárkózzak be? Sejtik, hogy nem vagyok ember. - lévén élből eltörtem az egyik könyökét, a törés hangja pedig egészen éterien zenélt a füleimbe. - Nem akarok bajt hozni nagyapára. - és ez az igazság, az őszinte igazság. Hogy velem mi van, az egy dolog. De ő nem érdemli meg. - Szóval elfogadom hasznos tanácsaid tömkelegét. - még meg is hajolok felé, ebben nincs igazából semmi ironizálás. Ha van ötlete, meghallgatom szívesen. Csak azt ne kérje, hogy gubbasszak otthon. Az nem opció. Az sem, hogy menjek el a városból. - Hát ez nagyszerű hír.. - megint grimaszolok - Pedig tervezem, hogy felfedezem magamnak a helyet. Annyi figyelő tekintettel a hátamban nem lehet lazítani. - ez inkább morgás, de még tényleg nem csináltam itt semmit. Leszámítva a bürokrata seggfejjel való találkozást a temetkezésiben.
- Szóval te voltál, aki majdnem elgázolt! - fordulok felé. Oké én közlekedtem szabálytalanul, ő meg nyilván gyorsabban hajtott, mint kellett volna. Win-win. - Nem inkább a mögötted jövőt kéne lecseszned, amiért nem tartotta a követési távot? - mondjuk elnézve a kocsit, jogos az ezer dollár egyébként. Nem egy olcsó darab. De illik hozzá, maszkulin. Felnevetek. Más fizetési normák, hogyne. - Feltűnt, hogy három dolgot akarsz velem ledolgoztatni így nagy hirtelenjében? - a kocsiját, hogy idejött, hogy segített a farkassal. Mondom, lassan számlát nyitok a Ward bankban. - Roppantul érdekelne, hová lőnéd be a tarifákat. - nézek rá kihívóan. Pont a legrosszabbkor játszadozik. Poont a legrosszabbkor. De mielőtt beszállnék, nyomok a nyakára egy csókot, köszönetképp. - Légy bank, hitelezz. - csak utána szállok be, próbálom normálisan elrendezni a szoknyát is, bár vele egy légtérben ücsörögni, megint nem az év ötlete. - Gondolom tudod, hogy hol lakunk. - ebben nincs kérdés, persze, hogy tudja. - Most még az ülésed is összekoszolom. Még ilyet! - becsatolom a biztonsági övet, nehogy a rend fura őrei ebbe kössenek bele, és részemről mehetünk. Arról meg kussolok, hogy mondjuk a combomra is tehetné a kezét, amíg vezet. Hogy könnyebb legyen. Nagyot sóhajtok az őillatú kocsiban. - Nekem is kéne egy kocsi. Esetleg tudsz rá helyet? - mert mint mondtam, körül se néztem normálisan még.

Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyKedd 13 Feb. 2024 - 12:06

If I told you what I was, would you turn your back on me? And if I seem dangerousWould you be scared?

Valahogy nem lenne ellenemre, hogy a nő revansot vegyen, hogy megtegye, amit a farkas kér és könyörög belőle, hogy öljön, tépjen, szaggasson, hogy vessen véget egy olyan életnek, melyre amúgy sem vár smemi jó, mert ha így tesz, ahogy ma is, itt, ebben a városban hamarosan meg fog halni olyanok keze által, mint jómagam is vagyok. Semmi kis ember, akinek tudnia kéne hol a helye, hiszen biztos vagyok benne, hogy tudják létezik olyan, ami felettük áll.
Hangosan felkacagok, bennem nem tombol az az ölési kényszer, mint a nőben, de én túl vagyok ezen a héven, nem hazudom, hogy nem éltem vele és nem éltettem magamban, de mostanában túl sok a hulla, kezdek kicsit becsömörleni tőle, de Carla szemében a tűz… egészen máshogy hat rám, mint ahogy kéne. A vágy lobban fel bennem, felgyulladok tőle.
- Naiv vagy, kedvesem. Egy jó kupiban előbb vagy utóbb, de minden kurva elvérzik. - higgyen nekem, ez nem egy rózsás piroslámpás negyed, itt a kupi redroom.
- Mert te is tudod, hogy nem éri meg, nem mert ugyanannyit kapnál érte,mint egy rend emberért, hanem mert nem szeretek ásni. - de ha belegondolok van itt nem messze egy sertéstelep, a disznókák imádják az emberhúst.
Úgy csacsogjuk meg a sorsukat, minthanem lenne a kezünk között a két jómadár és az életük nem éppen attól függne merre győzzük meg egymást.
Biccentek, az. Pofátlan ksi aranyhal, és nem is kéne azt hinnie, hogy ennyivel megússza, mert én roppant bosszúálló személy vagyok. Nem felejtek és nem bocsátok meg senkinek. A farkas tüze mindig bosszút hajt belőlem.
Végül hagyjuk, hogy nyúlcipőt húzzanak, érzésem szerint mind a ketten ugyanolyan lelkesedéssel és nem vagyok benne biztos, hogy ha éjszaka van, akkor ugyanaz a jelenet játszódik le, hiszen a holdnak, mindegy, hogy mekkora, de van egy nem túlzó hatása, mindig erőszakra sarkall. A leple alatt könnyebben eljár a kegyetlen gyilkolás ösztön.
- Megszokod. - vállat vonok egy könnyed mozdulattal, mintha nem számítana, hogy vér fröccsent a ruhámra, hogy a betonon is több folt van, mondjuk nem mi hagytuk magunk után. - Megtanulsz hallgatni a farkasra. - mert biztos vagyok benne, hogy jelzett, de őt a bosszú hajtotta. A hangom nem kioktató, csupán csak elkottyantott mondatok, nem akarom tanítani, nem célom lebaszni, semmi sem.
A szívemre hallgatok nem mondom, hogy nem csalódás, hogy még csak gyorsabban sem ver a szívem, és nem teszem hozzá, hogy nem csak megszokja, de egy idő után untatja is az egész hajcihő a városban. Olyan sablon lesz, mint kifesteni a körmét.
- Van egy védőangyalod. - azonnal riasztva lettem és ennek nem is lenne szabad meglepnie őt, hiszen az embernek egy nagyapja van, vagy kettő, de neki itt egy.
- Ne tedd. - nem kell megköszönni, bár jól esik, de nem szükséges, a tekintetem sajnos megint lefelé siklik, jobban ösztönlény vagyok, mint bennem a farkas, és ez valahol nagyon szánalmas is lehetne, ha nem úgy bukkanna ki a mellének görbülete, hogy a nyál összefolyik a számban. Sajnos ennek  köszönhető az is, hogy odavonzom a tekintetét, elhúzom a szám, lemondóan legyintek.
- Látod, már emiatt is megérte. - és kicsit bánom, hogy nem alakítottam a helyzetet úgy, hogy meg is érinthessem, de nem válhat minden kívánságom valóra ilyen könnyen. Van még idő és vannak terveim.
- Ha fizetős lett volna, neked most a természetbeni juttatást ajánlanám fel. - neki azt hiszem, hogy mindig, mellé lépek és a mozdulataimmal terelgetem, hogy induljunk meg, még azelőtt, hogy megjelenik itt egy bosszúálló hadsereg és véres csatát vívnánk, amiben még akár meg is sérülhetnek, nem mondom, hogy nem hozták meg a kedvem.
A vállammal az övének koccanok. Hazaviszem. Nyilván minden hátsó szándék nélkül. Csakis.
- Tudom és talán nem is lett volna baj. - valójában de, igenis baj lett volna, ha megteszi, de nem tette, ellenállt neki és elmondanám, hogy büszke vagyok rá, de ennyire azért nem vagyunk “jóban”. Mellékesen akkor is az lennék, ha letépte volna a fejét és hazáig passzolgatnánk egymásnak.
- Ez esetben ne felejtsd el, hogy meg kell hálálnod. - persze pontosan tudom, hogy miről beszél, mert itt a farkasokról van szó, azért mert nem vagyok hivatalosan alfa, vagyis nem én vagyok a poszton az állat bennem az, mindig is az volt és a szuka érzi ezt, ahogy én is érzem benne a dúvadat, a legyőzhetetlen erőt, azt a durva hatalmat, amibe belefürdenék, magamba rántanám, és elmerülnék benne, hogy megmártozzon benne minden érzékszervem. Az alhasamban tombol ez a búja akarás, ez a vad játszókedv.
Lassú léptekkel vezetem ki az állomásról, a karom, vállam hozzá-hozzáér.
- Piti kis tolvajok Carla, semmi extra, a főnökük pedig semmi egyebet sem akar, mint, hogy mindenki neki tejeljen, de szerencsére nekem jön eggyel, mert ezek a módszerek már kimentek a divatból olyan kétszáz éve. - és még egy csomóval, azt már nem kötöm az orrára, hogy erről el fogok vele beszélgetni, hogy tudja a kricsimit körbehugyoztam, az enyém, ha megint beteszi a lábát oda, nem lesz lába.
- Valójában próbálgatják a szárnyaikat, de nem lenne meglepő, ha téged is felpróbálnának megint hiszen legyalultad őket, kérnem kell, hogy vigyázz magadra? - megteszem, de tudja jól, én pedig azt, hogy nem fog, keresni fogja a bajt, hogy revansot vegyen, mert ilyen az ösztön és a közelemben a farkasa sokkal előrébb kerül, mintha csak a felszínre rántanám és nehezen tartja lent.
- Halom ilyen kis banda van a városban, ilyenek és még ilyenebbek.. - vállat rántok, én a legtöbbet ismerem, a munkámból adódik.
Nem andalgunk, míg visszavezetem a kocsihoz, addig csak mesélek, az ügyekről, mibe keveredtek, mivel tud rajtuk fogást találni, de óvva intem, persze hiába.
- És tessék. - ha nem ismerné fel a kocsim, a hátulján a törés mindent elárul.- az ezresed. - na nyilván nem fogja kifizetni, de mint mondtam természetben is csengethet. Azonban jó lenne, ha ezt tudná is. - persze… beszélhetünk más fizetési normákról is. - a mosolyomról hagyom, hogy leolvassa, mire gondolok, max lekever egy verbális maflást.
Illedelmesen ajtót nyitok neki, volt gyerekszobám, akkor is, ha mélyen elásva.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyHétf. 22 Jan. 2024 - 1:01

Valamikor jó, nem ott lenni a történésekben, csak átadni a kormányt a farkasnak és rábízni a világon mindent. Ragadozó, egy istenverte túlélő mindahány, garantáltan képes megmenteni mindkettőnket. Neki persze ordíthatnám a képébe odabent, hogy kushadjon, mert börtönbe mindketten megyünk és onnan garantáltan nem jövünk ki. Manapság pedig már nem működne az, hogy szépen megszökünk az ajándék reszelőkkel karöltve. De amikor ilyen pillanatokat kell megélnem, szeretnék rá hallgatni, csontokat törni és egyszerűen erősebbnek lenni.
Különös módon Cameron az, aki miatt ez az érzés leuralja az elmém. Kettőnk ellen végképp nulla eséllyel futnak ezek a pöcsök. Teljesen nulla eséllyel. A hím ereje, mintha csak falat vonna körénk és ezzel nekem is segítene. Ezen lehet, el kellene gondolkozni, csak nem most. Most más dolog felé fordul a figyelmem. Nevezetesen, hogy csontroppanást hallok - zene -, nyüsszögést - örömzene - és már a kezem közé is kapom azt, aki percekkel ezelőtt még olyan hően ecsetelte, hogy mihez kezdene velem. Szinte élvezem a tudatát annak, hogy nem tud kiszabadulni a karjaim közül. Most már nem tetszem neki? Már nem tart kívánatosnak, most, hogy végre ennyire hozzá is simulok? Nyomorult.
Elismerő pillantással nézek Cameronra a srác nyaka mellől. Szóval nem érdemel kegyelmet, hát pont ezt mondjuk itt mi is, ugye? Ugye! Ő igazat ad, megfeszülnek az ujjaim a köldök körül. Nem sok hús van rajta, de vér...vérezni fog szépen. Úgy szuszogok a nyakába, mintha éppen valami nagyon erotikus dologra készülnék vele, ez mondjuk perspektíva kérdése is. - Abban nem vérezne. - nyelek egy nagyot, még a hangom is megtelik szomorúsággal. Prostinak, abban is van potenciál, de én most revansot akarok. Vagy nem revans ez, csupán egy egyszerű tény. A farkas ténye, hisz a halandó csak egy áldozat. Lehetne, de Cameron emberi módon szól, nem viselkedhetek állatként.
- Valahogy éreztem, hogy ezt fogod mondani. - nem ér annyit, persze, hogy nem ér annyit. Semennyit nem ér, mert én voltam ilyen idiótán figyelmetlen. Azt hittem, ez csak egy poros kisváros, ahol senki nem csinál semmit. Erre...Nagy levegőt veszek. El kell vontatnia a sráctól hamarosan, mert egyre jobban fél, ahogy kristályosodik az ostoba fejében, hogy a végzetei diskurálnak körülötte. - De pofátlan hal. - mert hozzám mert érni és még játszotta is a keményet. Fegyvert vettek elő. Ez nyílt erőszak, és arra mindig erőszak a válasz.
Elengedem hát, pedig minden izmom, inam tiltakozik ellene. Hiába lépek el, ő nem tud, mert Cameron már az arcába vicsorog. A nyekergő hang, ami még kireppen a szoruló torokból meg is mosolyogtatna, de ott a gondolat, hogy ha tényleg letépi, akkor vérezni fog...... - Rászegelhetnénk a homlokára. - mert haza biztos nem vinném, ő meg valószínűleg a sokkba és a félelembe halna bele közben, szóval még mókás sem lenne. Most tényleg mókásnak tartanék egy ilyet? Mi van velem??
A mozgását nézem. Elmegy és mi hagyjuk? A farkas vicsorog a dühtől, miért hagyjuk? Most le lehetne vadászni és egy darab gyökérrel kevesebb lenne a világon. Próbálok nyugodtan lélegezni, de Cam nevet mond be. Főnöke? Ismeri? Megtornáztatom az ujjaimat, hogy lefoglaljam magam és ne kezdjek én is futni - pedig annnnyira szeretnék! - és figyelni tudjak. Felfogni, hogy ennek itt és most vége van, felfogni a kérdést. - Mi? Jól. Jól, igen. Bosszant, hogy óvatlan voltam. - mert ez tényleg bosszantó, sőt, szánalmas egyenesen. - De te hogy kerültél ide? - ha már apropó. Kétlem, hogy ezen a nyomorult helyen szokta tölteni a szabadidejét. Bár igazából semmit sem tudok róla, de...nem. Akkor sem. Az meglep tényleg, hogy itt van. - Köszönöm. - ezt most itt és ezt szívesen a szemébe is mondanám, ha mondjuk az arcomat nézné. Talán valami rejtett képessége a nézése, de kevésszer éltem meg ilyen erősen szuggesztív pillantásokat. Végignézek magamon és..mhm, igen. - Ó, a fenébe... - már elfordulni olyan ostobán hatna, szóval csak összekötöm a felső két fél maradványát, hogy álljon is valahogy és ne kelljen így utcára mennem. És ne kelljen ezt a pillantást magamon sem tartani.
- Már miért jönnék neked egy ezressel? - vonom fel a szemöldököm kíváncsian. - Fizetős szolgáltatás volt? - a vége mosolyba fordul, bár kétlem, hogy emiatt mondja. De milyen ezres? Hát most kivételesen semmit se csináltam. - Nem vinnél haza? Tőlük bűzlöm és kicsit...szakadt vagyok. - mármint ha egyáltalán kocsival van. De biztos azzal. Remélem. Meg azt is, hogy igent mond és lemoshatom magamról ezt az egészet. Közelebb lépek, ez inkább ösztönös, nem szándékos. - Nagyon-nagyon közel voltam, hogy ezt a kört átadjam a farkasnak. - súgom közénk a titkot, mintha a falakról fülek lógnának. - Úgy érzem, ez valahogy neked köszönhetően nem történt meg. - erre mondjuk nem tudok logikus magyarázatot, de ha ő nincs itt...köhintek. - Mehetünk? Irtózom az állomásoktól. - szívből és őszintén. - Mesélhetnél nekem ezekről. - mert ez a hamiskás kis részlet azért megvan. És, ha beszél erről, akkor nem másról fogunk..beszélgetni.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptySzomb. 13 Jan. 2024 - 18:16

If I told you what I was, would you turn your back on me? And if I seem dangerousWould you be scared?
Izgatottan zakatol a szívem, nem csak mert Carla úgy küzd, mint hat ördög, hanem mert nekem a csontok roppanása, a lövés, a lőpor szaga, a hús és vér elegye olyan otthonos, hogy meglep ama tény, hogy nem papucsban, kisgatyában vagyok odahaza a konyhámban és éppen palacsintát sütök. Ennek két oka is van, ez egyik, hogy éppen egy könyök fordul ki az ütésem nyomán, a másik pedig, hogy nem tudok palacsintát sütni és akkor még van egy harmadik is, hogy odahaz Carla melle nem ugrálna előttem olyan látványosan, hogy meglep, hogy nem szúrnak torkon egy pengével.
A farkas bennem örömtáncot jár, nekiverődik a szívemnek, leszánkázik a gyomromba és azt hajtogatja még, még püföljük valaki fejét, egészen addig, míg az arca felismerhetetlen lesz, míg a csontok szétporladnak az arcában és a szeme lefolyik az öklömön.
Harci láz vezérel, olyan, amiben szeretek belefürdeni, átengedni magam neki és hagyni, hogy elrabolja az érzékszerveim és csak egy helyre koncentráljak. Nem hajt düh, sem harag csak ez a láz, ez az ösztönös törni vágyás. Úgyis pár dolgot megtanultam az évek alatt, ha dühből cselekszel, gecire lelőnek.
A tekintetem megint a nőre ugrik, szemmel tartom, nem is én teszem a farkas belőlem elővicsorogva, de közben oly büszke is rá, a baj az, hogy az ő szukájaként gondolkodik benne és ez nem szimpatizál a nézeteimmel. Mert az kötelék és mint olyan sajnos felelősséggel teli, ebből aztán mindenki sejtheti, hogy cseppet sem nekem való.
Hallom Carla hangját, pedig szinte morog, mennyire sok erő rejlik benne, ott lüktet belőle és bennem ver tanyát.
Karjai között a muki úgy vergődik, mintha ezzel levethetné magáról, de mi ketten tudjuk, hogy nem teheti meg, hiszen egyszerű ember, míg a másik váltó, s ezen úton haladva látható, hogy sokkal erősebb.
Hallom a fenyítést, a kérdésre egyet feléjük lépek
- Én azt mondom nem érdemel semmit. - persze én máshogy mérek, a srác fékevesztetten felnyüszít, attól félvén most aztán tényleg csengetek neki, amolyan végsőt, egy utolsót, amiben nincs teketória, sem kétség, így a száját elhagyja némi sajnálom és nem is úgy akarta szerű idegtépő magyarázat.
- Van egy kitűnő ismerősöm, adjuk el prostinak, hiszen tőle tanulva láthatjuk, hogy szereti, az erőszakot, ott lenne benne része. - csak nem abban a fajtában, amiben szeretett volna elmerülni. Nyilván nem gondolom túl komolyan, de a hangom nem erről mesél.
Azonban Carla felől agresszió szivárog, nem akarok én lenni az, aki miatt gyilkosságért börtönbe kerül, noha jól állna neki az egyen cucc, vagy kicsit jobban a semmi.
Sűrű és tömény a nőstény illata, az erdőt idézi, a szabad futást, a marcangolást… Felhúzom a fogam, hogy az illata a számba kússzon, érlelem benne, ízlelgetem.
- De persze nem ér annyit, hogy miatta kelljen most gödröt ásnunk. - feléjük lépek, most vagyok olyan helyzetben, hogy a srác kitakarja Carla molesztált és méltón szabadlevegőző testrészét és végre a gondolatok is újra a fejembe áramlanak, tudok velük törődni.
- Kis hal ő Carla. - érte nyúlok, hogy kihúzzam a kezei közül, most én vagyok a jó zsaru, de egészen addig csak, míg elengedi és magamhoz rántom, belevicsorgok az arcába, nem kellenek szavak, hogy értsen, nem kell lefestenem ki vagyok, mi vagyok, mert érti és érzi, ami azt illeti már a nőből is érezte, de addigra elkapta a hév, az előbb még bőszen meredező farka mostanra visszatöppedt, mégis kíváncsiságból az ölébe markolok és összepréselem az ujjam között, míg a srác kivág egy magas C-t.
- De ha gondolod, szerzek neked szuvenírt. - csakis annak, akit meg akartak becsteleníteni és gőzük nincs arról, hogy mennyivel jobb vele úgy kefélni, hogy akarja is. Mondjuk én csak úgy próbáltam.
Mégis elengedem a visongó kölyköt, nyúzottan “futásnak” ered, még utána kiáltom a főnöke becses nevét és a hírt is, hogy fel fogom keresni alkalomadtán, még lehet ma.
Kettecskén maradunk, erőt kell venni magamon, hogy a szemébe nézzek, mást jobban szeretnék, jó isten, miért teszed ezt velem?
Torkot rezegtetek.
- Jól vagy? - ostoba kérdés, jól van, látom. Lepillantok a szabad mellére, összefut a nyál a számban, megvárom, hogy észrevegye, hogy valami nem oké, de lehet ahogy hűl a teste, nem is lesz kérdés.
- Jössz egy ezressel, alsó hangon. - a miheztartás végett, ugyanis miatta törtem össze a kocsit és legyen ezerszer is hálás, hogy nem őt. Eligazítom a felsőm, ami a verekedésben alig mozdult el a testemről, de kell a pótcselekvés, hogy eltakarjam ajkamon a mosolyt.



Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyVas. 7 Jan. 2024 - 15:12

Hogy nem vettem észre, hogy valaki mögém lépett? Mi van velem? Úgy látszik túlságosan elkényelmesedtem otthon, mert ott egyszerűen ilyen soha nem történt meg. Három halandó, gyenge, esetlen ember megpróbál megerőszakolni itt? Basszák meg, mindenki bassza meg!
A karja még a kezemben van, vinnyog és olyan nehéz visszafognom az ösztönös további lépést, hogy szinte nekem fáj, hogy nem tépem ki onnan és tolom bele a szájába.
A térd szétnyomja az alkarom, a fájdalom kellemetlen, de pillanatnyi, mert felrángatnak és a kés a torkomnak feszül. Egyre erősebb az inger, hogy a késesnek és a másik két disznónak jobb lenne meghalnia. Ez a gondolat kicsit kijózanítja az agyam, én kerülök előtérbe, hogy a farkas száműzetésre kerüljön egy kicsit. Én nem öltem embert soha, apám nem tűrte volna el. Megijeszt a saját érzéseim kavalkádja, mert a vérem szaga az orromba tódul és viszlát emberi logika. A farkas is felméri a halál eshetőségét. A ragadozókban erős túlélő ösztön munkálkodik, de megérkezik az az illat, a bizonyos és bár megdöbbent, a farkas nagyon is örömmel konstatálja, hogy ki van itt. Bár egyáltalán, meg amúgy is, mi a fenét keres itt Cameron?! Hogy kerül éppen most ide?! Ha meg itt van, miért nem csinál már végre valamit?? Komolyan hihetetlen, mennyire ki tud akasztani és...az a hang! Átbucskázik a bordáimon és belezuhan a bugyimba. Ez nem jó, baromira nem jó! - Akkor kifejleszthetnéd a tulajdonságot! - morgom, de a tagjaimon végigömlik egy megmagyarázhatatlan magabiztosság. Most, hogy ő itt van, minden rendben lesz.
A kés még mindig zavaróan közel van a nyakamhoz, de Cameron átavanzsál hangból látvánnyá és hagynám is magamat lenyűgöződni, hogy milyen gyorsan lép és kerül elő a fegyver, dördül el jóformán a fülem mellett a lövés, amitől azt hiszem pár másodpercre meg is süketülök, de a kar roppanása zene füleimnek. A másik oldalamon álló megbénul a várakozásban. Van az az egy tökéletlen pillanat, amikor az agyad még nem tudja, hogy vajon meghal-e valaki és menekülni kell, vagy a támadó hal meg és fellélegezhetsz. Felrántom a karom és könyökkel orrba vágom, hogy billenjen ki. Ez talán emberhez mérten erősre sikerül, szinte hallom is a törés roppanó hangját. A farkas pedig kapna utána, ne meneküljön, ő egy áldozat. Úgy rántom vissza, mintha a szerelmesem lenne, akit hátulról átölelek, édes dolgok helyett masszívan szidja az anyámat és engem is lehord mindenféle boszorkány (?) szajhának.
Már a nyakába lihegek, de közben magammal kell viaskodnom. Olyan könnyű lenne eltörni a nyakát. Tudom, én parancsolok, én vagyok az irányító, de nem akkor, amikor megtámadnak, megvágnak és még Cameron is itt van. - Soha többé ne menjetek a bár közelébe! - meg másnak se, de már így is majdnem morgás a hangom, megszorítom a karjaimat körülötte, ne vergődjön már annyira. - Megérdemli az életet egyáltalán? - a kérdés persze nem költői, Cameronnak címzem, legyen akkor morális iránytű, ha már felbukkant a semmiből - mellékes, hogy éppen jókor -. Vegye el a halandót, vagy tényleg mehetek a börtönbe. Felé fordulunk, mert a srác félelmének a szaga olyan erős fűszersó, hogy biztosan nem engedjük messzire. - Megérdemel bármit, annak fényében, amit csinálni próbált? - ostoba barom. Meg a barátai is azok! De a vergődése jobban leköt. Még mindig vérzik az orra és ez a fémes szag kifejezetten tetszik. Kifejezetten.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyPént. 29 Dec. 2023 - 21:52

If I told you what I was, would you turn your back on me? And if I seem dangerousWould you be scared?
Mesélhetnék arról, hogy maga a látvány mennyire sajátos, hiszen a srácok tervei meglepően részletesek, a lány pedig úgy fog magához térni, ahogy nem is számítanak rá. A farkas bennem csaholva vergődik, ő mennem tépne és szaggatna, el a kezekkel a szukájától, de én vagyok az erősebb.
Félre biccen a fejem, ahogy Carla magára lel és kezdetét veszi az aprólékos küzdelemi játszmát. Tudom, hogy sokkal erősebb náluk, sokkal több, de a felsője eléggé szerte van szakadva, ezt persze már csak akkor veszem észre, amikor talpra rántják és sikkesen kés siklik a torkának. Megugrik a gyomrom, feltör belőlem egy fenyítő rövidke morgás, mert a késről ez nem mondható el, az bazi nagy, lenne mihez hasonlítanom, de ez most nem az az idő, vagy de?
Megrándul az orrom töve, egyet közelebb lépek, a szemembe felsejlik a farkas vadsága, mintha a pupillám is átlényegülne, alig bírom vissza tuszkolni, de ha nem teszem meg, akkor karok fognak repkedni és remélem nem az enyém, tudnék miatta sírni.
A szuka illata beterít mindent, a testhője biztosan felfelé tolódik, mert párafellegként szökken elő belőle a valódiságának bősz illata.
- Elvágom a torkod, ribanc! - noha szerintem a kérdés leginkább nekem szól és én nem várok semmire, de a faszfejek engem még nem fedeztek fel, hiszen olyan hangtalanul közeledek, mint egy vadászó ragadozó, itt gally sincs, hogy a talpam alá törjön.
A molesztált faszi a karját fogdossa, a másik valami belső szervét, de a késes fix és megskicceli a lány nyakát, a vérének szaga búsan kirobban belőle és betölt mindent.
Mélyet sóhajtok. Felgyorsítom a  lépteim, nem baj, hogy a cipőm sarka is megkoppan, szinte egyszerre fordulnak felém, nem is sietek tovább. Mindkét kezem előre mutatom, hogy üres, de ez már gyanús lehet annak, aki ismeri a jelbeszédet.
- Nem vagyok hős alkat. - hazudom, mert valójában nagyon is az vagyok, azonban eszem ágában nincs Carlát megmenteni, mert ő nem viselné jól, én pedig szeretném, hogy… lófaszt, dehogy szeretném.
- Húzz innen köcsög! - ha ilyen szépen kérnek, még egy lépést teszek előre és ez az a pillanat, amikor a késes muki engem talál veszélyesebbnek, de nem hiszem el, hogy nem érezték a csajban olyan erő van, letépi a kis karjukat és felnyomja a seggükbe, ennyire nem lehetnek hülyék, azonban velem ebben a másodpercben esik meg, hogy felfigyelek ama sajnálatosan szexi tényre, hogy Carla jobb melle szinte minden idegszálamat magára húzza mocskos meztelenségével.
Így eshet meg, és innen Carla hibája, hogy előkerül egy pisztoly és nem, nem az enyém, pedig nálam is van.
Stílszerűen farkasszemet nézek egy rohad berettával. Kezdek besokallni. Kés, pisztoly, mellek… máskülönben ez egy ideális este lenne, de így…
- Nem kell a balhé. - sajnos az ajkam felfelé rándul, apró ravasz mosolyra, mert innentől izgalmas ez, olyan gyorsan mozdulok, hogy ember legyen a talpán, aki le tudja követni, mire eldörren a beretta, már a fegyver csöve egy másik világra mutat, a következő hang az alkar reccsenése és egy újabb lövés, aminek hála a golyó átszáguld a nem késes és nem pisztolyos srác vállán.
A vonyításától eldugul a fülem, de lehet inkább a lövés zajától.
A srác nem esik le a lábáról, futásnak ered, ahogy az is, akinek a karja kétséget nem hagyva maga után lefelé fittyen.
Nincs kétségem, hogy közben Carla sem unatkozik de remélem a mellére nincs ideje mire felé fordulok.
Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime EmptyPént. 29 Dec. 2023 - 18:09

Még mindig nem értem miért akart nagyapa Cameronnal bájcsevegni erről a helyzetről. Ha nagyon akarja, hívja fel, hát mi közöm hozzá, kivel társalog? Semmi, pontosan. Ő viszont annyira naivan kezeli azt, ha valaki jámbor mondatokkal teletűzdelt szócsokorkákkal kér segítséget, hogy ilyenkor a gyanakvása egyszerűen elszunnyad. Betemetődik a gondolatok avarja alá. Istenem, hát 24 órában nem állhatok mellette és bökhetek rá azokra, akikről egyszerűen ordibál, hogy nem a jófiúk oldalát erősítik. Erről mondjuk cseveghetne Cameronnal igazán.
Nekem a dolgom, hogy végre megtudjam, honnan jönnek ezek és vajon hány, nagyapához hasonló szerencsétlent vernek át ezzel? Egyszerűen muszáj többet tudnom, és ha találok bármit, ígérem szólok majd a rendőrségnek, meg akiknek még kell. De konkrét bizonyíték nélkül ki a fene hallgatna meg egyáltalán? Senki. Pedig nem szoktam téziseket legyártani, de ez a pénznek nevezett rosszul festett papírfecni...
Kis híján elgázolnak és a csattanásból ítélve csak az a szerencsém, hogy a sofőr gyorsan kapcsolt. Persze, most valami random ember és a kocsija a legkisebb gondom. Gyanítom, van biztosítása, tehát teljesen lényegtelen lesz számára a történet, ha megkapja a pénzét. Egyébként sem én csináltam, hanem az, aki belement. Nekem csak jó, hogy nem hajtott át rajtam a túlárazott kocsijával. Persze a szívdobogásom felgyorsul, egy ilyen baleset baromira fájdalmas és talán a halálközeli élmény is meglett volna, de...nem tudom, most nem tudok ezen merengeni, hogy mi lett volna, ha nem tapos a pedálra időben. Abba pedig, hogy belementek hátulról, biztosan nem halt bele.
Próbálok hát óvatos lenni az ostoba sikátorban, nem zajt csapni és nem felhívni magamra a figyelmet. Pedig itt hátul eléggé erjedt szagok vannak, aminek talán egy kutya kiváltképp örülne, de a farkasnak ezek nagyon városi szagok. Idegenek is sok szempontból.
A kéz, ami viszont betakarja a fél arcom, nem ismerős. Megmerevedek egy pillanatra. A filmeken ilyenkor a hős gyorsan átgondolja, mit is tudna tenni, én csak éppen megmozdulok és máris beborít a sötétség.
Fellüktet az arcom, a fájdalom mindig gyorsan talál magának ébresztő módit. Nem én tudok koncentrálni, hanem a farkas, az ő érzékszervei segítenek felébredni, meghallani a hangokat körülöttünk, a mocskos és ostoba beszédét az embereknek. Emberek?! Emberek. Az én emberi felem még kutakodna magában információért, amire szüksége van, hogy összeillessze a kép felhasított darabkáit, a farkasnak ezek nem lényegesek. Emberek, akik lefognak, akik azt hiszik, hogy tehetnek valamit. Emberek, akik fogdosnak, mintha egy semmit nem számító, élettelen húsdarab lennék.
A fejem tompán sajog, még mindig mintha kába lennék, pedig az összes érzékem éber. Legalább három férfi röhög disznó mód felettem, a bőrömet a kinti szél hűti. Próbálnék a gondolatmenet végére járni, de a farkas energiája egyszerűen lepofoz a színről. Kit érdekel bőr, ruha meg egyebek? Kit? Senkit. Emberek. Mit képzelnek magukról? Félvakon keresek kapaszkodót az egyik karján, kis porhanyós még. Halandó karja. Rászorítok, mire felüvölt és ijedten kapja felém a fejét, a másik kettő is belerezdül. Kapkodnak a karjaim után, az egyikre térd nehezedik, ami a kurvára kellemetlen kategória. Ráadásul büdösek is, de a farkasszag nem belőlük jön. Ó, nem. A dög inkább csak jegyzi magában, hogy ki van itt, de a három baromra figyel és erre a csípőmön ülő is rájön, amikor a szemeinkbe néz. – Takarodj le rólam! – krákogom morgó hangon és lökök egyet magamon. De Cameron mit keres itt?! Hogy kerül egyáltalán ide?! Ez az ő szaga, biztos vagyok benne. A hős seggfejek megtorpannak, szürreálissá válik a helyzet és kés szorul a nyakamhoz egy utasítással, ami szerint kussoljak. Nem lennénk egy súlycsoport alapból, de, ha elvágja a nyakamat…azzal nem segítek az életemen. Nyelek egyet. – Mondd mire vársz még? – hangzik a kérdés, ami gyakorlatilag az összes résztvevőnek szól. Az összesnek.

Vendég
Vendég
Anonymous

The only crime Empty
TémanyitásThe only crime Empty

Ajánlott tartalom

The only crime Empty
 

The only crime

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next