Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Kedd 27 Feb. 2024 - 19:04
ambitiouswitches
Nora && Tess
Nora csak bólintott. Értem - ennél több nem hagyta el a száját és szinte előre dőltem irányába, hogy belecsimpaszkodhassak egy ki nem mondott gondolatba, egy eltitkolt szóba vagy a megoldásba, ami megpihent nyelve hegyén de sosem csúszott le onnan közénk. Ennyi? Értem? Elkeseredetten rebbent a pillantásom és inkább újfent a szőnyeg felé fordítottam, hogy leplezzem csalódottságomat. Már csak az hiányzott, hogy még egyszer facsarjon egyet rajtam ahogy az első kudarcba fulladt próbálkozás után tette. Így kérdése szinte meglepetésként ért, hiszen idegszálaimat beleszőttem a régi szőnyeg rojtjai közé, hogy idekössem magamat a varázslat pulzáló forrásához, melyről a Lackwood boszorkány úgy kívánt lefejteni mint piócát az emberi húsról. Mintha csak azt mondaná: mára eleget szívtad már erejét. Légy nyomorult valahol máshol.
Lassan és érdektelenül vállat vontam.
- Nem igazán volt szükségem rá, hogy eddig megbízzak benne - újabb hazugság. Nagyon is rászorultam Kay szavahihetőségére és hogy megtartja a titkomat, de ha nem fut velem szemben az ösvényen, úgy még a gondolatát is elkerülöm annak, hogy olyan pozícióba csaljam magamat amiben el kell tűnődnöm rajta, hogy szeretnék-e megbízni benne. Aztán tekintetem lassan, nagyon lassan visszakapaszkodott Nora jégvihart idéző szempárára, melynél csak tiltása lehetett fagyosabb.
Megbízol a Llewellyn fiúban? Légy óvatos vele. Ugyan miért kellett volna óvatosabbnak lennem Kay-jel mint bármelyik másik boszorkánnyal az évfolyamban? Bárcsak feltehettem volna a kérdést valakinek aki még hajlandó is lett volna válaszokkal szolgálni, de nem voltam olyan ostoba, hogy abban a hitben ringassam magam erre itt és most Nora a legalkalmasabb közvetítő. Nem. Majd legközelebb.
Lesütöttem szemem ahogy elraktároztam a parancsot és a feszült csend szinte dörzsölte a bőrömet. Nem remélhettem ennél többet a boszorkánytól, így nem vágytam másra mint hogy az ajtón kívül tudjam magamat. Gondolkodnom kellett.
- Értettem - szólaltam meg, hogy mégse maradjak némán és engedelmesen kibaktattam az előszobába, majd az ajtótól még visszanéztem - Köszönöm - jegyeztem meg csendesen, hiszen pokoli nehéz volt köszönetet mondani néhány morzsáért ennyi év éhezés után, de nem tehettem mást. Hatalmas sóhaj szakadt ki belőlem az utcán és hunyorogva bámultam a fátyolfelhős tavaszi égboltot. Cselekednem kellett. Nem maradt más választásom.
Amikor nem egészen egy órával ezelőtt a Lackwood kúria emeleti ablakából figyeltem Tess Snyder tétovázását a bekopogással kapcsolatban, még csak nem is sejtettem, hogy a mai foglalkozásunk ilyen irányt vesz majd és ilyen érdekes fordulatot rejteget. Piszkálja a fantáziámat, kíváncsivá tesz, és olyan kihívás elé állít, melyet belül titkolt izgalommal vállalok el. Kívülre azonban továbbra is megmarad a hűvösebb álca, nem tör elő belőlem a lelkendező kiskutya - nem is illene a már eddig is kialakult imázsomhoz, meg hát egyébként is távol áll az ilyen a személyiségemtől.
Az illúziókeltés, mint képesség határozottan hasznos, és bár nem a legerősebb aktív erő, amivel életem során találkoztam, de megfelelő kezekben és megfelelő koncentrációval (amikkel természetesen rendelkezem), hatalmat adhat, és hasznos. Rideg, kifejezéstelen arccal hallgatom Tess leírását a történtekről, épp egy kicsit, szinte alig észrevehetően rándulnak meg szemöldökeim. Érti milyen Nora Lackwood-nak lenni? Érdekes. Valamiféle beleérző képessége lenne? Nagyjából megfejtette a képességemet, és a Llewellyn kölyökét is kitalálta. Pusztán egy érintésből. Több bújik itt meg a felszín alatt, mint amit most ismerünk vagy feltételezünk.
-Értem. - bólintok, holott nem teljesen értettem - ezt viszont nem terveztem a tiniboszi orrára kötni, kinek tekintetében ott csillognak a ki nem mondott, de egyértelmű kérdések. Kérdések, amikre egyelőre nem tudok választ adni, csak sejtéseim vannak. Most először várom a következő alkalmat, hogy Tess felkeressen - a mai foglalkozás a végéhez közeledik. Eleget feszegettük a mágiáját, mivel tapasztalatlan és gyenge, nem kéne, hogy túlságosan kifárasszuk. Továbbá nekem is utána kell néznem egy-két dolognak.
-Megbízol a Llewellyn fiúban? - kerülöm ki a fel nem tett kérdésre a válaszadást, inkább másik irányból próbálom megközelíteni a témát. Válaszát megvárom, és függetlenül attól teszek hozzá egy aprócska, további gondolatot. -Légy óvatos vele. Az ereje zabolátlan, ahogy a tiéd is. Nem hiszem, hogy jó hatással lenne rád. És eszedbe se jusson kísérletezni vele az erőddel kapcsolatban. - hangom éles, a fenyegető határát súroló határozottsággal, de szeretném ha érzékelné és a kis kobakjába vésné, hogy nem viccelek, komolyan gondolom. Az a család a megrögzött fehérmágiával meg az az átok amiről susmognak...nem kedvelem őket, így jó lenne, ha Tess nem töltené a szabadidejét Kay-el, bár tisztában vagyok vele, hogy a hozzá hasonló kamaszok szeretik éppen azt tenni, amiről azt mondják nekik, ne tegyék.
- Mára végeztünk. Jövő héten ugyanebben az időpontban várlak. - szólalok meg ismét némi feszült csend után, melyben hagytam, hogy a kis boszorkányban ülepedjenek szavaim. Nem hagyok helyet tiltakozásnak, letelt az egy óra, és egyébként is - tanuljon csak kontrollt és türelmet. Ez kell ahhoz is, hogy a varázserejét majd kordában tudja tartani. Amire én is rá fogok segíteni a következő alkalommal - épp ezért miközben kifelé terelem a lányt a házból, a hátáról óvatosan, észrevétlenül lecsippentem az egyik szabadon kószáló hajszálát, majd mutató- és hüvelykujjam közé szorítva feltűnésmentesen a hátam mögé dugom, amíg jobban az ajtót tartom. Rubin nem mozdul a lábam mellől.
-Gyakorold a koncentrációt. És érkezz kipihenten. - zárom le a találkánkat, majd becsukom mögötte az ajtót, és az ablakból szemlélem, ahogyan elhagyja a Lackwood birtokot. A hajszálát gondosan egy üvegcsébe zárom, amulett lesz majd belőle némi extra bűbájjal. Azon túl, hogy segít majd neki jobban fókuszálni az erejével kapcsolatban, egy mágikus nyomkövető bűbájjala is ellátom - erre kellett a DNS-e ebben a formában.
A következő alkalommal oda is adom neki, határozottan megkérve, hogy sose vegye le. Így szemmel tudom tartani őt, és azt is tudni fogom, találkozik-e például Kay Llewellynnel. Sok munka vár ránk. Március van, bízom benne, hogy nyárra már egy jóval elfogadható példánya lesz Tess a boszorkányoknak. Rajtam nem fog múlni. Azt pedig nem fogom hagyni, hogy rajta múljon. Tess-nek lehet, hogy van sejtése arról, hogy milyen vagyok, de a következő hetekben még nagyobb dózisban fog kapni egy még határozottabb és keményebb Nora Lackwood-ot.
Számtalanszor magam elé képzeltem a pillanatot amikor a sivatag magánya egyszeriben a hegycsúcsot meghódító ember megrészegültségévé válik. Megnyílik az ég, zörögnek a fák, megint magam elé tudom képzelni a szüleim arcát és a világ megérti, hogy van még olyan Snyder ezen a világon akinek a mágiához köze van. Vagy legalábbis még lélegzik. Bocs, Heath...
Az azonban, hogy mindez a Lackwood mauzóleum sötét és kényelmetlen szobáinak egyikében történjen meg... Nem, valahogy nem volt triumfáló érzés. Igyekeztem savanyú ábrázat helyett Nora hideg arcának vonásait magamra ölteni és kizárni csalódottságomat. Elvégre ezt akartam. Ezt. És mégsem EZT.
Pillantásom a boszorkány arcára kulcsolódott és vártam, hogy megerősítse ötletemet vagy újra a sárba tiporjon. A levegő szinte dörzsölte a bőrömet amint ragadozóként néhány lépéssel körbe kezdett körülöttem, s ha ő volt a büszkeségem tetemére vadászó keselyű, gyomorideget gerjesztő familiárisa pedig a hiéna párul hozzá. Olyan erősen szorítottam össze állkapcsomat, hogy fogam össze is csikordulhatott volna, ha Lola nem kötelez a száradt nyálszagú éjszakai fogszabályozó rigorózus viselésére. Tekintetemet elszántan a lambériába szúrtam.
Mikor Nora végre újra megszólalt, oldalra fordítottam a fejemet, hogy a szemébe nézhessek és most először éreztem, hogy a parancsnak nem engedelmeskedő szemöldököm felfelé kúszik homlokomon. A próbálkozás ugyanis nem sült el rosszul. Sikeres volt. A sikernek megrészegítő íze volt.
Illúziókeltés, az ajkammal megformáltam a szót, de hangok nem érkeztek közülük. Szúrós irigységgel követtem, hogy tölt egy pohár vizet és szófogadóan elvettem, majd legyűrtem belőle annyit amennyire képes voltam. A vízivás az utolsó tételek között szerepelt vágyaim listáján. - Azt mondanám, hogy értem milyen Nora Lackwoodnak lenni - válaszoltam talán túl merészen és a perzsaszőnyegre vándorolt pillantásom, de csak azért, hogy felidézhessem a még itt kószáló emlékeket - Pontosan olyan volt mint Kay-nél. Mint mikor bedugnak egy töltőt a konnektorba és az áram eljut a telefonig.
A perzsaszőnyeg rojtjai egyszeriben érdektelenné váltak és szemem körül megrezzent a bőr, de nem lehettem biztos benne, hogy ez a koncentráció, vagy önkéntelen késztetés volt. Nora pillantását kerestem és most az egyszer szerettem volna ha rám és nem máshová néz. Tekintetem tele volt kérdéssel és értéssel. Ez az erőm, ugye...? üzentem.
Egyértelmű, hogy bármennyire is a hátam közepére kívántam ezt az egész mentorkodást, talán mégis van haszna. Magamnak sem vallanám be egyelőre, mennyire is emlékeztet Tess Snyder a fiatalabb énemre - no nem a 18 évesre, mint amennyi ő most, hanem inkább a tizenpár évesre. Mert hát nagyon korán elkezdtem fejleszteni magam, minél előbb kontroll alatt tartsam a mágiámat. Tess erre nem volt képes, nem csak azért, mert jelen álláspont szerint úgy néz ki, hogy a Snyder-Tucker família háza táján egyedül a lányban van meg bármiféle ambíció arra, hogy megtanulja igazán használni az erejét. Az is korlátozta, hogy a jelek szerint valami blokkolta az erejét - nem tiszta teljesen hogy mi vagy ki és miért, és hogy mi változott meg, de a Llewellyn kölyökhöz valami köze van. Ki kell derítenem, de ezt majd később.
Akárhogy is, most már kezdem egyre jobban küldetésemnek tekinteni, hogy tényleg megregulázzam Tess-t, már ami a képességeit illeti. Még akár hasznom is lehet belőle, ha a magam szájízére formálom a tiniboszit. Lendar is erős szövetséges, de nem állhatok pusztán egy lábon - egyébként is, a férfival az együttműködésem még kezdeti, gyerekcipőben jár. Nyárra, nyár végére - ha így folytatjuk - jobban kiforrja majd magát. Na de vissza Tess-hez, akiben van potenciál, csak épp marha sok meló lesz vele - de ha kifizetődő, hajlandó vagyok rászánni az energiámat és az időmet.
Hagyom, had próbálgassa magát. Csak néhány alap támpontot adok neki, hogyan is fogjon hozzá. A jó boszorkány egyik ismérve, hogy még akkor is keresi a megoldást, a kreatív megoldását a dolgoknak, amikor relatíve kevés információ áll a rendelkezésére. Meglátásom szerint abból nem tanul rendesen az ember, ha minden hozzávaló és instrukció az orra elé van tolva. A gyakorlatiasabb oktatás híve vagyok, és bár meg sem fordult a fejemben, hogy valaha is tanárnak megyek, ha már ebbe a szerepbe kényszerültem, hát úgy fogom csinálni, ahogyan én azt jónak látom.
Némán, szinte teljesen mozdulatlanul figyelem a történéseket, az aprócska illúzió, amit az esővel keltek olyan egyszerű varázslat részemről, hogy egy izom sem rezdül rajtam. Rubin is ösztönösen érzi, hogy most jobb, ha nyugton marad, így békésen szuszog a lábaimnál, bár fülét hegyezi éberen továbbra is. Jégkék tekintetemmel figyelem, ahogyan keze megindul a karom felé - nem húzom el, hiszen én magam adtam meg az engedélyt erre egy-két perccel ezelőtt. Nem szoktam tűrni, hogy csak úgy megérintsenek, ahogyan az erőmet sem szoktam hirdetni - anno Philip Kincaide-nek is a gyerekkori felelőtlen csacskaság okán fedtem fel. Visszavonni bár nem tudtam, de tanultam belőle.
Amikor ujjainak bőre a csuklómat érinti, olyan dolog történik, amire én sem számítok. Én magam is érzem a körénk fonódó mágikus energiát, és bár relatíve ritkán lepődök meg, hiszen szeretek felkészülni mindenféle eshetőségre, most mégis sikerül. Nem tart mindez sokáig, ám miután elhúzza a kezét, néhány rövid másodpercig még érzem a bizsergést a bőrömön, amit ez a furcsa összekapcsolódás okozott, reflexből simítok végig másik kezemmel az érintett felületen. Hát ez nagyon érdekes.
-Nem egészen...- rázom meg a fejem lassan, és karba font kézzel teszek egy félkört Tess körül. Szükségem van egy rövid időre, hogy átgondoljam, felfedjem-e az aktív erőmet, de aztán úgy gondolom, ha tényleg dolgozni akarok vele és a saját képemre formálni, akkor el kell érnem, hogy megbízzon bennem - ha pedig már rögtön az elején hazudok, azzal nem építem biztos alapra az együttműködésünket. -Nem én látok különböző valóságokat...el tudom érni, hogy más lássa azt, amit én akarok...Illúziókeltés. - foglalom össze egy szóban, mi is a képességem. Hagyok neki egy kis időt, hogy feldolgozza az információt, de épp csak annyit, ameddig a mellettünk álló asztalhoz lépek, töltök a kikészített kancsóból egy kis vizet, és átnyújtom neki.
-Sápadt vagy. Igyál, mielőtt elájulsz. - nem kérés, inkább utasítás, és aggódásnak sincs nyoma a hangomban, de jobban teszi, ha hallgat rám. -Amíg friss az emlék...mondd el, mit éreztél? Mit láttál, mikor hozzám értél? -
Higgadtságomat megőrizve tapadtam Nora szavaira, forrongó türelmetlenségemet igyekeztem annyira fedő alatt tartani amennyire csak képességemben állt. A Lackwood boszorkány nem érthette. Ebbe a családba születni olyan előjogokkal járt amiről talán fogalma sem lehetett. Adott volt számára a koven, a hatalom és az önállóság... minden ami sosem kerülhetett a birtokomba. Legszívesebben leráztam volna a magas lóról amiről rendre utasított, de logikusan belátva mégis csak igazat beszélt. Nem jutottam közelebb a célomhoz ha szabadjára engedtem az érzéseimet.
Egészen aprót bólintva vettem az utasításokat és a "végre" megkönnyebbüléséből rögtön a "de mikor már?" kétségbeesésébe zuhantam. Nem sok idő maradt már Lola távollétéből és Nora megerősített abban, valószínűleg gördülékenyebben és felszabadultabban haladhatok a jelenléte nélkül.
Jó, nyugtáztam az ukázt. A nő egyértelműen kijelentette, hogy a mágia ott vibrál körülöttem, így annak gondját letudottnak tarthattam, hogy bekövetkezett-e bármilyen változás a fiola tartalmától.
Visszafojtott lélegzetten vártam, hogy hazazavar-e avagy vár még rám valami a sikertelen próbálkozás után. Nem engedtem meg magamnak, hogy vállaimat megemelje az a boldog sóhaj ami kiszakadt belőlem a következő parancsra. Szám elégedetlenül rándult egyet a feltételezésre. Ki akarna ilyen erőt...? Egyáltalán létezik ilyen erő...? Elég volt, hogy a hatalmasabb boszorkányok már biztosan meg tudták érezni egymás jelenlétét és egyszeriben kétség sem fért hozzá, hogy nem is olyan sokára magam is jó úton leszek majd, hogy megközelítsem ezt a képességet. Mire mentem volna azzal, hogy kipuhatolom a másik ajándéka mégis miben rejlik?
Megnyaltam alsó ajkamat és újra fejest ugrottam belsőm pókhálóval átszőtt részeibe. Szemhéjamat leeresztettem és kutatva nyúltam a mágia aranyfonala után ami az erdőben elválaszthatatlanul font össze Kay-jel. A sötétben mélymerülő búvárként haladtam a csillagtalan feketeségben és bosszúsan szaladt össze a szemem körül a bőr ahogy a kint megeredő tavaszi zápor kopogása még ebbe az átszellemült messzeségbe is elkísért. Úgy igyekeztem lerúgni magamról mint úszó a lába köré tekeredett hínárt. A hang utánam eredt elmém rejtett labirintusrendszerébe.
Megingattam fejemet, de nem hagyhattam, hogy második próbálkozásom is kudarcba fulladjon. Előbb fulladtam volna bele abba az oxigén nélküli pusztaságba amibe vetettem magam szemhéjaim rejtekében. Sétálj, lépj közelebb, érints meg, próbálgasd az erőd, elevenítettem fel az imént elhangzott utasítást és kezem bizonytalanul emelkedett testem mellől, hogy megérintse Nora összefont karjait. Ujjbegyeim a céltalan vándor lassúságával várták, hogy beleütközzenek a boszorkány ruhájának anyagába és felismertem a textil alatt rejlő könyököt. Csuklója felé csúszva szinte alig érintve kutattam felsejlő bőre után. Csuklójánál elfogyott az anyag és tétováztam egy szívdobbanás erejéig mielőtt kézfejére siklottam volna. Az aranyfonál ostorként hasította ketté a feketeséget, zsinórja a csuklóm köré tekeredett ott ahol létrejött a két test között a kapcsolat és olyan energiával rántott meg, hogy a zuhanásélménytől szemeim kipattantak és levegő után kaptam. A szobára hologram vetült. A zápor árnyéka és a napsütés fénye egymásra épülő rétegekként töltötték be a szobát, vibráló szivárvány hasított keresztül a több dimenziós téren, Nora körvonalai pedig elmosódtak. Arcáról levált a bőr és kidudorodott vértől izzó húsa, azt fehér csontjai szúrták át. Minden réteget láttam, minden valóságot. Minden illúziót. Szemgödrei feketévé váltak és megbabonázva bámultam bele az arcba ami az imént még kíméletlen parancsokat osztogatott, azzal elengedtem kezét. A kavalkád úgy ért véget mint mikor a moziteremben elszakad a film és a vászonra vetített kép a semmivé válik.
- Mi az erőd? - kérdeztem lenyűgözve, szemöldököm összeszaladt homlokomon - Különböző valóságokat látsz?
Nora képessége annyira magával ragadott, hogy a feladat teljesítéséről és a magaméról teljesen megfeledkeztem a perc hevében.
Nem hat meg utálkozó tekintete, nem fogom magam álomba sírni amiatt, ha esetleg egy egyszerű kis tiniboszi nem kedvel vagy nem tetszik neki a stílusom. Senkinek a véleménye nem érdekel, ha már itt tartunk. Már nagyon régóta kizártam minden ilyesmi érzelmet. A céljaim és az ambicióim sokkal előrébb valóak. Nem véletlenül nem bővelkedek barátokban, és pont ezért nem élek párkapcsolatban sem - már a nagyi is leszokott arról, hogy erről kérdezzen. Nincs időm ilyenekre és ha lenne is - az a bizonyos léc magasan van.
Tess gyerekes viselkedése tehát nem visel meg, bár nagyon bosszant, és ennek nem is átallok hangot adni. Talán otthon Lola eltűri tőle az ilyet, de én nem. Tanulni küldték hozzám, a hisztit hagyja meg otthonra. Megannyi érzelmet látok átsuhanni az arcán mindössze igen rövid idő alatt, ahogyan kemény szavaimat emésztgeti. Várom, mikor csattan fel megint, vagy épp kapja fel a cókmókját és hagy itt csapot papot, ám a leányzó meglep. Nem ez történik. Vonásai hirtelen megkeményednek, és néhány pillanatra saját, eltökélet kamasz énemet látom tekintetében visszatükröződni. Végre valami, amivel talán kezdeni tudunk valamit.
-Több irányba is elindulhatunk azon túl, hogy megpróbáljuk kideríteni, mi az aktív erőd. - kezdek bele hideg, határozott hangon, egy mondat után szándékosan tartva egy rövid kis szünetet, kíváncsian várva, hogy megint kiborul-e, vagy vár türelemmel még akkor is, ha esetleg nehezére esik. Nem váratom azonban sokáig, az én időm is véges. -Foglalkozunk majd idézésekkel, bűbájokkal - könnyebbektől haladva egyre nehezebbek felé. Meg kell tanulnod kontroll alatt tartani az erődet, mert olyan kuszán vibrál körülötted jelenleg, hogy az ember beleszédül. Ha nem tanulod meg uralni, megette a fene az egészet. - vázolom neki nagy vonalakban a terveket. Magamat is meglepem, a szavak nyomán bennem megjelenő érzéseken. Okoz némi izgalmat, hogy én vezethetek be valakit a mágia rejtelmeibe - már ha méltónak bizonyul rá, ezt ugyebár csak az idő döntheti el. Viszont olyan ő mint egy kupac agyag, amit úgy formálok, ahogy nekem tetszik. Attól a szánalmas boszorkánytól otthon úgysem sokat tudna tanulni. Egyértelmű, hogy szüksége van valakire, aki utat mutat neki.
- A mai alkalomból ami maradt, az erődnek és annak kontrollálásának fogjuk szánni. - jelentem ki rövid gondolkodás után, mellkasom előtt keresztbe font karokkal. - Azt már tudjuk, hogy nem a telepátia az aktív erőd. Talán akkor az, hogy felismered, mi a másik aktív ereje. -nem teljesen haszontalan, de nem is irigyelném, ha erre lenne képes. -Rajta, koncentrálj, próbáld kideríteni, mi az én erőm. Sétálj, lépj közelebb, érint meg, próbálgasd az erőd. - adom ki az ukázt, mindössze néhány támpontot adva. Használja a kreativitását a kis boszi.
Nem tudhatja, hogy az illúziókeltés a képességem, sosem merült fel, én pedig nem hirdetem lépten-nyomon. Nem mozdulok onnan ahonnan állok, miközben odakint elered az eső - legalábbis Tess így érzékeli. Valójában süt a nap, de egy egyszerű, nem túl feltűnő illúzióval kell megpróbálni előcsalogatni a lány erejét - már ha ez az, ami benne rejlik.
Alsó ajkam remegését csak azzal bírtam csillapítani, hogy a felsőhöz préseltem és utálattal izzó szemekkel martam bele Norába. Nem értheti. Neki nem kellett végigjárnia azt az utat amit nekem, hogy legalább azt a szánalmasan keveset kicsikarja magából ami miatt berángatott ebbe lehangoló szobába. Tartottam a számat - átvitt és konkrét értelemben egyaránt. Szíves örömest hozzávágtam volna mindenek a történetét, New Orleans-ot, a banyát, a másik homunkuluszt, Zeke-et, Kay-t... De nem... Kezem ökölbe szorult testem mellett és úgy húzódtam vissza mentális odúmba ahogy muréna tűnik el a mélyben a szirtek kövei között. Csak egy pillanatra veszítettem el a kontrollt - miközben erőm felett sosem gyakoroltam. A felhalmozódott elkeseredéssel és dühvel kezdenem kellett valamit és abba is szívesen beavattam volna, hogy ha megint megjelenik az a biztató lángocska a kezemben, akkor először a Lackwood kúrián próbálnám ki, hogy valódi-e és nem csak illúzió.
De... Vártam. A szavak élesen csattantak felhevült bőrömön és egy másodpercre lehunytam szemem egy hajszálnyival hosszabb pislogással leplezve. Norának a keserű szájíz ellenére nagyon is igaza volt. Nem szabad, hogy gyengének lássanak... Mást sem kutattam az elmúlt egy évben mint a gyógyírt és garanciát, hogy soha ne történhessen meg ez ami a szüleim életébe került. Az érzelmeid csak rád tartoznak, senki másra! Oh, igen... Az emlékeztetőre kellemetlen íz futott össze a számban és olyan szorosra reteszeltem mentális kapuimat amilyenre csak győztem az indulatokkal teli helyiségben. Zeke talán angyal mivoltával volt képes keresztülrepülni a falakon, ezért sétálhatott ki és be Kay az erdőben és nézhette meg, hogy eddig mit halmoztam fel és rejtettem el a túloldalon, s Nora ezért dobhatta be szigonyát ami érzékeny és már korábban lehorzsolt részeket sebzett. Nora pedig nem érte be ennyivel. Még meg is aláz... Ám hiába. Egy pillanat alatt keményítettem meg mindazt mi ernyedt maradt és néztem ádáz vakmerőséggel hűvös arcába. - Jobban mint gondolnád - válaszoltam hűvös éllel és nyoma sem volt az iménti kitörésnek, ahogy a toll reptetésének sem. Vettem a bátorságot, megnyálaztam alsó ajkamat és feltettem a az elviselhetetlenül feszítő kérdést.
- Ha nem csak könyveket adsz akkor mostantól hogyan tovább?
Nem vagyok sem kedves, sem barátságos, sosem voltam, és nem is igazán tervezek megváltozni. Tess talán kaphatott volna egy olyan mentort a kis baklövése után, mint például Aria, vagy épp Madison Cooper a maga mézes-mázos stílusával, de nem, hála Alexander közbenjárásának, a kis Snyder boszi az én szárnyaim alá került. Vagyok annyira maximalista, hogy megpróbálom kihozni a szituációból a legtöbbet, bár kezdtem elengedni a dolgot a konstans ellenállást tapasztalva.
A kialakult fordulat azonban végre életet lehel Tess-be, most először látom a tudásra éhes és kíváncsi csillogást a tekintetében, ahol eddig nem tudtam mást felfedezni, mint unalmat és közönyt. Meg akarom ragadni ezt a pillanatot, így a kis meséje után nem is húzom sokáig az időt, és egyből bedobom őt a mély vízbe, tesztelve, vajon az ő képessége is a telepátia-e. Nem rossz képesség, bár saját aktív erőm szerintem jobb és hasznosabb tud lenni.
Tartom elé a tenyeremben a tollat, az utasítás elhangzott, én pedig csendben figyelem ügyködését. Nem szólok, nem mozdulok, nem sürgetem, ahogyan szemét behunyva koncentrálni kezd. Légzése egyenletessé válik, ebből látom, hogy tényleg elolvasta a könyveket - legalábbis az erről szólóakat biztosan. A toll azonban meg sem mozdul, egy millimétert sem, Tess arca viszont egyre vörösebb, ahogyan próbálkozik.
Amikor Tess a sikertelen kísérleteket követően felcsattan, és levágja a táskáját, hátra kell lépnem egyet, hogy ne a lábamra dobja a cuccát. Puffogva masírozni kezd, én pedig a mellettem lévő asztalra teszem a tollat, és kettő éleset tapsolok, Rubin rám is szegezi egyből a tekintetét, hogy mi történik. Ki akarom zökkenteni Tess-t ebből az állapotból, és remélhetőleg ez elég.
-Hé, ezt most azonnal fejezd be! Mi ez a hiszti? Hány éves vagy, öt?!- csattanok rá, elővéve ismét a szigorú hangomat. Az iskolában is ezt csinálja? Ha valami nem tetszik neki, elkezd pattogni? Na ez az, amit én itt nem fogok megengedni, szóval jobb, ha ezt most tudatosítom benne. -Tanuld meg méltósággal viselni azt is, ha valami nem sikerül elsőre. Ha jó boszorkány akarsz lenni, és ki akarod vívni mások tiszteletét, akkor nem szabad, hogy gyengének lássanak. Az érzelmeid csak rád tartoznak, senki másra! – kicsit talán kemény szavak ezek, de saját bőrömön tapasztaltam meg, hogy így tudtam a legjobban fejlődni. Kizártam minden zavaró tényezőt. Ha valami nem sikerült, magamban számot vetettem a dologról, de nem hagytam, hogy lássák rajtam. A négy fal közt, legfeljebb a familiárisomnak dühöngtem, majd megráztam magam és megpróbáltam ismét.
-Szóval meg ne lássak még egyszer ilyen hisztériát. Még egy ilyen, és kizárólag varázskönyveket fogsz tőlem kapni. Értve vagyok? – hangom szigorú, egyik kezem még csípőre is van téve. Tekintetemmel az övét keresem, amit ha megtalálok, keményen és határozottan az övébe fúrok, ezzel is érzékeltetve, hogy nem viccelek. Ha tanulni akar, akkor emberelje meg magát.
Álltam Nora Lackwood sarkköri fagyot árasztó tekintetét és nem engedtem, hogy a gerincemen végigborsódzó hideg rázkódásként rohanjon végig a testemen. Nem tudtam eldönteni, hogy elhiszi-e a foghíjas mesét, vagy esetleg kínpadra ver és varangyos békát dug le a torkomon amiért megpróbáltam eltusolni bizonyos részleteket. Ugyan mi lehetett volna a büntetés utólag azért, hogy New Orleans-ban valami olyasmit tettünk aminek a titkát csak Zeke és én őriztük? Én a sírig, ő meg talán az utolsó olyan emberig akit magára tud haragítani. Elvégre a vudu boszorkány sem örült kifejezetten amiért az angyal elvett tőle... valamit...
Apró szúrást éreztem amikor Nora megbotránkoztató könnyedséggel minősítette le Lolát, számat becsuktam és a földre szegtem tekintetemet amíg a kellemetlen sajgás el nem illant mellkasomból. Helyét rögvest a lelkifurdalás töltötte be, hiszen a szúrás sokkal enyhébb és gyorsan feledhető volt mint amilyennek kellett volna lennie, a lelkiismeret hangja pedig sokkal halkabb, így szinte egy szívdobbanásnyi idő után ki is üresedett belőlem minden hűség húzása és elszántan emeltem fel fejemet. Igaza van, véstem pillantásomat erősen a Lackwood boszorkányéba.
A szobába beszűrődő piszkosszürkének ható fény vibrált egyet amint a nő hátat fordított nekem, s ellenálltam a kísértésnek, hogy lábujjhegyre állva átlessek a válla felett. Egy másodperccel később már amúgy is visszafordult és egy tollal a kezében tért vissza. Fúj, húztam el akaratlanul is a számat az undortól, hiszen a madarakat mindig is koszosnak és idegesítőnek tartottam, de lenyeltem a rossz szájízt és ajkamat összepréselve magamba ittam az utasítást. Őrlőfogaim halkan megcsikordultak. Senki sem akarja annyira amennyire én, lobbant fel bennem az a tűz ami már majdnem egy éve táplálta kitartásomat, körmeim felsőm ujjába mélyedtek. Nora rengeteg könyvet adott nekem az aktív erő felszabadításáról és hozzáférhetőségéről. Szememet lehunyva megindultam belsőm sötét és rezzenéstelen alagútjában, kezem az erőt keresve nyúlt egyre mélyebbre és mélyebbre. Kutatva matattam minden zugban a felhajtó, felemelő erőt keresve amely akkor mozdított az ég felé amikor Kay közelében voltam. Gyerünk! mormoltam fejemben a sötét alagútban lépdelve és kezem most már indulatosabban kapott a világtalan odú sötétje felé. Hol vagy? Idebent csak csend lakozott. Hol vagy, az Istenit!
- Agh! - nyögtem fel ahogy elfutott a méreg és kinyitottam szememet - Nem megy! Nem! Nincs itt bent semmi! - érintettem meg mellkasomat a probléma forrását jelezve és levágtam táskámat a földre. Szinte felforrt a vérem az ereimben ahogy elléptem Nora elől és kis körben megtettem egy kört.
Tess-t kifejezetten unalmas lánynak tartom. Olyan...semmilyen. Nem is kifejezetten csinos, alig beszél, az intelligencia vagy ambíció teljes hiánya jellemezte eddig a találkozóinkat, és akkor arról még nem beszéltünk, hogy a benne élő mágiának a nyomát is alig lehetett felfedezni. Szóval igen, én is ugyanannyira a hátam közepére sem kívántam ezeket az 1-1 órákat, mint ahogyan a kamasz kisboszi is valószínűleg ugyanígy van ezzel.
Most azonban valami más, nagyon-nagyon más, nem is tudom leplezni teljesen a kíváncsiságomat, így talán a szokásosnál is vehemensebben faggatom az ifjú Snyder lánykát a történtekről. Kay Llewellyn említésére megemelkedik a szemöldököm, párszor összefutottam vele, amikor Ariához érkezett. Rajta érzékelhető a mágia ami körbeveszi, ám olyannyira kusza, hogy már-már térkép kell hozzá. Elismerem azonban nővérem tehetségét, így ha valaki, hát ő képes a kibogozásra, és attól függően, mi derül ki Tess-ről, talán egyeztetnem is kell vele. Még nem tudom, hogy csak jókor voltak jó helyen és amiatt kapcsolódott össze kettejük ereje, vagy egyikükben van valami plusz. A mai foglalkozásunk célja tehát az lesz, hogy ezt megpróbáljam kideríteni.
-Hmm...- hümmögök aprót, miközben mellkasom előtt keresztbe fűzöm a karjaimat, ahogyan hallgatom Tess meséjét. Ez egy olyan eset, amilyennel még nem találkoztam, és ez valahol izgalommal tölt el, bár nem hagyom, hogy ez az arcomra is kiüljön. Szeretem a kihívást, és most először látom azt a lányon, hogy tényleg érdekli a varázslás. Hogy eddig miért játszotta meg magát előttem, azt nem tudom. Csak részben tudom azzal magyarázni, hogy nem volt úgymond "ereje teljében", hiszen alig sugárzott belőle a mágia. Elnyomták volna? De miért? Rosszakaró? Túl erős az aktív ereje? Hmm.
-Nem baj. Legalább nem hátráltat minket.- jegyzem meg kimérten, már-már talán barátságtalan csengéssel, de nem érdekel, ha ez megbántja Tess-t. Igenis valahol szerencsés, hogy a boszorkány nincs a városban. Tisztában vagyok a mágiával kapcsolatos véleményével, hasonló nótát fúj Heath-el, így úgy gondolom, nem lenne Tess-re jó hatással. Még a végén le akarná beszélni a mágiahasználatról, ami pedig elfogadhatatlan egy született boszorkány számára, legalábbis az én meglátásom szerint.
-Ezt könnyen kideríthetjük. - vannak kétségeim afelől, hogy a lány képessége is a telekinézis, de ezt szerencsére egyszerűen tesztelhetjük. Körbenézek, és az ablakpárkányhoz sétálok, ahonnan felemelek egy fekete tollat, amelyet valószínűleg Aria familiárisa, Turmalin hagyott el, majd visszasétálok Tess elé, és kinyújtott tenyerembe fektetem a tollat.
-Próbáld meg felemelni. Ürítsd ki a fejed. Képzeld magad elé, ahogyan a toll elemelkedik egy-két centire. Lélegezz szabályosan és koncentrálj. Hajrá. - utasítom határozottan, miközben óvatosan veszem a levegőt, nehogy az meglegyintse a tollat és tévútra csaljon minket. Tess, amennyiben elolvasta a könyveket amiket adtam neki, pontosan tudja, hogy a varázsláshoz tökéletes összpontosításra van szükség, így nem érzem szükségét, hogy túlságosan belemenjek az elméletbe. Szerintem az az igazán effektív, ha a gyakorlatban próbálja ki magát az ember. Ha valóban a telekinézis az ereje, és valóban akarja, hogy a toll felemelkedjen, akkor meg fog mozdulni, még ha csak kicsit is. Ha nem...hát dolgozunk tovább.
Annyi szerencsém volt csupán, hogy Lola az Államokon kívül tartózkodott. A Tucker-Snyder ház immár Heath és az én birodalmam volt, bátyámat pedig úgy kerültem mint kutya a fürdőnapját, nehogy bármit is megsejtsen abból ami a Kay és köztem történt. Hiába kétkedtem azzal kapcsolatban, hogy tényleg történt-e bármi is Kay és köztem, ami a mágiát illeti, mégis a Norával való találkozás számított vízválasztónak. Így a legjobb, döntöttem még akkor mikor hazaértem az erdőből a fiola tartalmának felhajtása utána. Nora, aztán jöhet Lola,ha végre hazajön. Így nyerhettem némi gondolkodási időt az új stratégia kialakítására.
Nyelvem szorosan feszült szájpadlásomnak a Lackwood kúria egyik ósdi bútorokkal berendezett helyiségében, valahol egy antik óra kattogott, ingája szinte agyam szivacsos kérgét szurkálta. Lesütöttem tekintetem, hogy ezzel elfojtsam a kikívánkozó lesújtó pillantást, és rövidre vágott körmeim erőteljesen vájódtak tenyerem nyirkos bőrébe. Így, hogy Zeke-kel az ősz folyamán tökéletesen megrendezett románcot adtunk elő a külvilágnak, talán jogosan civódhatott minden felsorolt tevékenységgel, arról meg halvány lila gőz sem lehetett a szurokfekete hajkorona alatt, hogy még az életben nem éreztem késztetést arra, hogy valaki összekenjen a nyálával, a többi testnedvbe meg jobb is volt nem belegondolni... De persze, ha így hihetőbb a történet... Elhessegettem a sugallatot, hogy még mindig Zeke-et védeném a hazugsággal.
- Kay megfogta a kezemet - nyálaztam be alsó ajkamat és ugyan igaz volt, hogy egymáshoz értünk, de Nora orrára azt már nem kötöttem, hogy én a Llewellyn fiú futóruháját rángattam, míg ő azért nyúlt utánam, hogy ne végezzem arccal előre a sárban - Éreztem az erejét, mintha a sajátom lett volna. Amikor elengedtük egymást az érzés megszűnt. A telekinézis... Ami olyan mintha valami láthatatlan vízsugár hajtaná az embert felfelé.
A tapéta bámulása helyett most Nora sötéten kavargó szempárát kerestem és nem meglepve tapasztaltam, hogy szinte felnyársal, kibelez és elevenen meggyújt vele. Mindet egyszerre. Nem lineáris sorrendben.
- Lola még nem tudja. Elutazott - szegtem fel a vállamat és most már a tökéletes álca megteremtése után végre arra összpontosítottam ami miatt ma egyáltalán megjelentem a boszorkány óráján. Az igazságra. Az erőm természetére, használhatóságára. A névre amin meg lehet nevezni azt aminek a létezésében sem hittem.
- Tehát... az én erőm is telekinézis? Mit... mit érzel? - kérdeztem mohón és habár nem tettem lépést a nő felé, de egész testem a válasz felé hajlott és többet nem fordultam el sem a tapéta, sem a valahol ketyegő óra irányába.
Kezdőlap
