Külsõ megjelenés
Nem kifejezetten alacsony, sőt, a nők között inkább magasnak számít a maga 171 centijével – különösképp, ha ehhez hozzáadjuk a cipőinek átlagban 9-11 centiméteres tűsarkait. Márpedig ha Yasemin lábán cipő van, akkor Yasemin tűsarkakon egyensúlyozik, mindezt pedig méltóságteljesen teszi: úgy-jár kel a bokatörő magassarkúkban, mint mások a surranós szandálokban. Öltözködése is mindig ehhez passzol, sosem vesz fel slampos ruhákat, mindig divatosan, ízlésesen és elegánsan öltözik; ruhatárát főleg kosztümök, ceruzaszoknyák, élére vasalt nadrágok, elegáns ruhák és szövetkabátok alkotják.
Mandulavágású szemei sötétek, feketébe hajló barnák, akárcsak dús, hullámos hajzuhataga. A kifogástalan megjelenése természetesen kiterjed ezekre a tényezőkre is: mindig, mindenhol tökéletes, az alkalomhoz méltóan sem nem túl sok, se nem túl kevés sminkben és irigylésre méltóan beállított frizurával jelenik meg. Sem tetoválásokkal, sem testékszerekkel nem kívánja elcsúfítani testét és arra is nagyon vigyáz, hogy bőre finom és hibátlan maradjon, mentesen még a hegektől is. Egyetlen különlegessége az ajkai alatt és felett elhelyezkedő egy-egy szépségpötty; sokszor megvádolták már azzal, hogy ez a sminkje része és csupán a hatás kedvéért, saját maga rajzolja őket az arcára, de ez nem igaz, azok valóban a természet ajándékai.
Személyiség
Jó tulajdonságok:-
Ambiciózus: Pontosan tudja, mit akar, és nem fél megragadni ennek érdekében minden lehetséges eszközt. Nem szokott csapongani, a célt mindig tisztán tűzi ki maga elé, fókuszban tartja, és addig nem is nyugszik, míg el nem éri azt; kerüljön bármennyi időbe és fáradozásba, kelljen akárhány emberen –
vagy nem emberen? – átgázolnia ennek érdekében.
-
Magabiztos: Ez a tulajdonsága részben kéz a kézben jár az előzővel. Az önbizalma olyasmi, amit nagyon nehéz, de inkább lehetetlen megtörni; ez az egyik legnagyobb fegyvere is egyben. Annyira hisz magában, hogy pusztán ezzel is képes rávenni másokat, hogy higgyenek ők is benne. Ahogy szentül hiszi azt is, hogy ameddig ezzel a határozottsággal bír, addig megállíthatatlan is marad.
-
Intelligens: Talán ettől lesz a legveszélyesebb. Az, hogy az ambíciói és az önmagába vetett hite mellé úgy vág az esze, mint a borotva, nem teszi őt könnyen legyűrhető ellenféllé. Nem szokása hirtelen felindulásból cselekedni, a következő lépéseit mindig alaposan és ravaszul fontolja meg, gondosan és előre. Ettől persze érhetik még meglepetések, de elég okos ahhoz, hogy az ilyen helyzetekből is viszonylag könnyedén, neki kedvezőn, töretlen magabiztossággal evickéljen ki.
-
Karizmatikus: Kár is lenne tagadni; még irigyei és ellenségei is kénytelenek elismerni, hogy valódi
femme fatale. Sugárzik belőle a magabiztossága, a kellem, a báj és a dögösség, férfi és nő egyaránt utánafordul, amikor elsétál mellettük az utcán méregdrága, elegáns ruháiban és tűsarkú cipőiben. A határozott, megtörhetetlen és eszes nő mintaképe, az embernek az a gondolata támad, hogy neki még a szél is éppen olyan tökéletesen fújja a haját, mint a rajzfilmekben szokás –
és tényleg.
Rossz tulajdonságok:-
Control freak: Mindent
is irányítani akar, irányítania
kell. Egyszerűen képtelen kiengedni a kezéből a gyeplőt, nem tud semmit másokra bízni, mert egyszerűen úgy van vele, hogy senki nem tudja
elég jól megcsinálni. Márpedig az ő végtelen maximalizmusa nem engedi meg, hogy egy
nem tökéletes dolgot az ő nevével azonosítsanak. Mindig, mindenről tudnia kell és mindig, mindenhez szükséges a jóváhagyása.
-
Megközelíthetetlen: Egy igazi jégkirálynő. Persze bizonyos körülmények között, a megfelelő kezekben meg tudja mutatni, hogy szenvedélyes lángra lobbantható, de ez mindig limitált ideig tart; utána ugyanilyen gyorsan veszi vissza magára a maga hűvös, negédes távolságtartását. Édesen csábít, mint a méz, de ha egy bizonyos távolságnál közelebb mész hozzá – az akarata ellenére –, jeges falakba fogsz ütközni és könnyen meg is égetheted magad. A bizalmatlansága nem enged senkit
túl közel.
-
Törtető: Lelkiismeret-furdalás nélkül átgázol bárkin, ha kell, és ugyanúgy szemrebbenés nélkül használja ki őket a saját céljai érdekében; ez alól egyedül a húga kivétel. Csak és kizárólag a saját ambíciói vezérlik, és általában nem szokta sajnálni a
gyalogokat a sakktáblán. Szókimondó jellemzés gyanánt valószínűleg sokan illetnék a „számító ribanc” jelzővel, és talán nem is állnának olyan messze az igazságtól.
-
Kritikus, aki a kritikát nehezen viseli: Általában ami a szívén, a száján, nem fél kimondani a keresetlen véleményét sem, de szükség esetén remekül ért ahhoz is, hogyan kell selyempapírba csomagolni a szart. Akár egy rossz helyre tett vesszővel kapcsolatosan is megjegyzést tesz a hibáról, ellenben ha te rávilágítanál önnön tökéletlenségre, könnyedén rázná azt le magáról. Legalábbis látszólag – a magabiztosság páncélja az otthonában határozottan megrepedezne kissé, amiért bárki is volt olyan arcátlan, hogy azt feltételezte: ő nem tökéletes. Itt van tehát Yasemin, aki gyönyörű és tehetséges, aki éhezi a hatalmat, de nem látja be a saját hibáit.
Kapcsolati jellemzők
Jégkirálynő jelleme erőteljesen megérződik a kapcsolatain is. Tulajdonképpen nincsenek valódi, bizalmas barátai, leszámítva a húgát; felszínes kapcsolatokból persze annál többel büszkélkedhet, elvégre alapító családból származó, gyönyörű és sikeres. Kétségkívül szeret is másik figyelmében sütkérezni, de sosem csökkent a maga köré húzott falak magasságán vagy hatókörén. A húgán kívül senkinek nincs betekintése azok mögé. Bizalmatlansága persze nem szembetűnő, gond nélkül tud társalogni, sőt, nem egyszer ő a társaság középpontja, épp csak arra figyel mindig, hogy mit ejt ki a száján és mit nem.
Romantikus kapcsolatok terén még ennél is könnyebb dolga van: nincsenek romantikus kapcsolatai. Nem veti meg a költőien
testi szerelemnek csúfolt tevékenységeket – miért is ne szeretné ott is érezni, ha imádják? –, eljár randevúzgatni is, ha annak van hozzáadott értéke az életéhez vagy a hangulatához, de ennél tovább soha nem megy. Nem is vágyik rá, elvégre egy hozzá hasonlónak egyébként is inkább kirakatházasság dukálna, mintsem
működő, ahogy arra az apja is előszeretettel szokta emlékeztetni, egyre sűrűbben.
Yasemin, az ember és alapító
Ahogy minden alapító család felnőtt sarja, úgy Yas is tökéletesen tisztában van a természetfeletti létezésével. Talán nem tart tőle, tőlük annyira, mint kellene – mi több, boszorkány édesanyja révén nemcsak nem volt soha befogadó a
„természetfeletti rossz, értem?” mentalitással szemben, de a húgával egyre többet fedeznek fel anyjuk grimoire-jából is. Titokban, persze. Sem Yas, sem Yara sem minősíthetők
(még?) tanult boszorkányoknak, de a fogékonyság és az akarat mindkettőjükben ott lakozik.
Yasemin ennek ellenére is bizonyos mértékű felelősséggel tekint az Alapítók Körében betöltött pozíciójára. Talán azért, mert hiába született a „gyengébbik” nem képviselőjének, mégis ő a rangidős gyermek a családban, talán csak azért, mert irányításmániás...
talán mindkettő. Az biztos, hogy ugyan vezetői babérokra
egyelőre biztosan nem törne ott, alapvető változásokat látna jónak a kör tevékenységeit tekintve. Erről viszont még nem beszél nyíltan; csak Frederic Montgomary fülébe suttog néha-néha.
Elõtörténet
The Devil whispered in my ear: „You’re not strong enough to withstand the storm.”
ANYAMég mindig emlékszem az illatára. Emlékszem a mosolyára, a puha érintésére, ahogy szeretettel megsimogatta az arcomat, vagy épp megfogta a kezem kislány koromban. Arra is emlékszem, hogyan tűnt el a fény a szeméből, talán napra pontosan fel tudnám idézni, mikor kezdett el egyre többet időzni az apával közös szobájukban. Biztosan emlékszem a napra, amikor hazaértem az iskolából, majd apa határozott tiltása ellenére is belopóztam hozzá a szobába. Úgy feküdt ott, mint egy márványszobor, a bőre vékony és fakó volt, mint a papírlap; akkor már egy teljes éve nem tette ki a lábát a házból sem. Apró, sárga üvegcsék sorakoztak mellette az éjjeliszekrényen, mellkasa monoton emelkedett és süllyedt, de még csak a szemhéja sem rándult meg.
Leültem mellé az ágyra, összegyűrtem a makulátlanul sima ágyneműt; apa régóta nem aludt már mellette. Nem tudtam, hogy hall-e engem, hogy figyel-e rám, de mesélni kezdtem neki. Aznap egy kettővel felettem járó fiú megfogta a fenekem az iskolában, és szégyelltem volna ezt apának vagy Yarának elmesélni; Yara egyébként is ilyen alkalmakra használta a ki tudja, kitől tanult „majd apa jól szétrúgja a seggét” mondatot, ami miatt anya mindig rászólt. Ameddig még lejárt közénk vacsorázni. Addig ültem az ágy szélén, míg Yara rám nem talált, de hiába próbált idejében kivinni a szobából: addigra már apa is megjelent az ajtóban.
APAEmlékszem a tenyere csattanására az arcomon. Először akkor pofozott fel, amikor ránk talált anya szobájában, és bár még Yara is hallatott egy egyet nem értő felszisszenést, én úgy éreztem, igaza van, elvégre adott egy utasítást, én pedig megszegtem azt. Emlékszem, sokáig próbáltam mindent megbocsátani neki, pusztán azért, mert még nem múlt el az érzés, hogy pici koromban az ő ölelése jelentette a pajzsot a világ minden bajától. Szerettem őt, igazán, hiszen ő az apám, de el kellett jönnie a pillanatnak, amikor eltemettem magában a kicsi Minnie-t, és elkezdtem látni az erdőt is a fa mögött.
Anyával együtt temettem el magamban a kislányt is. Emlékszem, milyen volt, amikor életemben először képtelen voltam nyugodt maradni; annyi érzelem dúlt bennem, hogy úgy éreztem, belülről fogok felrobbanni, ráadásul mind negatív volt, pedig még én is olyannak láttam magam, aki mindig a dolgok jobbik felét próbálja nézni. Sírni akartam, ordítani, pusztítani; azt akartam, hogy mindenki érezze, amit én érzek, azt akartam, hogy apa arcán is lássam legalább a megbánást. Vissza akartam kapni azt az álomképet, amiben ő és anya alkotják a boldog házasság szinonimáját.
Emlékszem, hogy magamból kikelve üvöltöttem apával, de nem tudnám felidézni, pontosan milyen szavakat vágtam a fejéhez. Emlékszem, hogy a ház személyzete a folyosókon hallgatózott, hogy Yara is csitítani próbált, de akkor már áttört bennem a gát. Emlékszem, hogy addig nem hallgattam el, míg túl nem léptem minden határon és apa teljes erőből fel nem pofozott.
YARAEmlékszem, amikor a beálló síri csendben felsegített a padlóról, aztán egy szó nélkül a szobámba kísért, és hagyta, hogy kisírjam magam a vállán. Tizenöt éves voltam, csalódtam az egész világban, és ő maradt az egyetlen biztos pont, ami még stabilan tartott; azt hiszem, ezt ő is tudta. Akkor sírtam utoljára, akkor voltam gyenge utoljára, de az nem változott, hogy ő maradt az egyetlen ezen a világon, aki számít.
Még mindig előttem van a nap, amikor rábukkantunk arra a könyvre anya szobájában. Egyikünk sem volt már tudatlan akkoriban, hiszen nem olyan családba születtünk, ahol ez lett volna a módi. Emlékszem, Yara már akkor is azt mondta, hogy apa biztosan nem tud erről, de nekem mindig is gyanús volt, hogy sosem kérdezősködött erről, sosem kereste. Azt már nem tudnám felidézni, melyikünk presszionálta jobban a másikat, hogy ne csak eltegyük a könyvet anya emlékére. Mélyen belül mindketten szerettük volna használni, és miért pont ebben ne találtunk volna titkos szövetségesre a másikban?
Mert hogy mindennek titokban kell maradnia, azt mindig is tudtuk.
***
A körmeim a pulton, a magassarkúm pedig a bárszék lábtámaszán dobolta az ütemet; Yara már távozott, amit azt jelentette, hogy én is hamarosan követem, de a pultosfiú – akinek még mindig nem tudtam megjegyezni a nevét – még le akart kenyerezni egy utolsó itallal. Kezdtem azt hinni, hogy én vagyok a pultosfiúk ideálja, vagy valami ilyesmi, bár az utazgatásaink alkalmával talán meg is volt a lehetősége, hogy kirúgják az illetékeseket, amiért akaratomon kívül lassan csődbe viszek egy-két helyet... Itt, Rose Harborban viszont nem rakhatták ki a szűrét csak úgy, legfeljebb utálták azokat a napokat, amikor eltöltöttünk itt némi időt; a tulaj meg maximum a pultosa fizetéséből tudta levonni az ingyen italokból származó hiányt.
Elnéző mosollyal intettem le a pultosfiút, mikor hősködve újfent megpróbálta a mellettem ülő idióta tudtára adni, hogy „szerinte nem a hölgy esete” – te sem vagy az, drágám –, mert az egy dolog, hogy nem szorultam a segítségére, de ezekkel az izzadtságszagú próbálkozásokkal csak még inkább láttam a tejfölt a szája szélén. Aranyos volt, de én az aranyos kisfiúkat mindig is megettem reggelire.
Az utolsó előtti kortynál tartottam, amikor az a szerencsétlen mellettem eljutott a részegségnek arra a szintjére, hogy már nem elégedett meg a fel-felbátorodó szóbeli udvarlással, de aztán magára is vethetett. Amikor megpróbálta megérinteni a ruhám által szabadon hagyott vállamat, oda sem kellett néznem – így az ajkaim mozgását sem láthatta a hajam függönye mögül –, hogy a következő pillanatban úgy rántsa el onnan az ujjait, mintha tüzes vashoz ért volna. Az érzés tényleg hasonló élmény lehetett; a szemem sarkából néztem csak rá, hogy a szavaimmal is ráerősítsek az előzőre.
Talán néha megengedhető egy kis nyilvános gyakorlás.
Today I whispered in the Devil’s ear: „I am the storm.”
Közeli rokonság
Alan DeVries: NJK - ember (alapító) - APA
Farrah DeVries: halott - született boszorkány - ANYA
Yara DeVries: KERESETT KARAKTER - ember - HÚG
Hugo DeVries: NJK - ember - NAGYBÁTY