Csupán 172 centi magas, vékony alkatú férfi, kinek gyermekkori viszontagságai valószínűleg egy életre rajta hagyták nyomukat a testén. Sosem nőtt meg olyan magasra mint azt genetikájából adódóan egy férfi elvárja magától, főleg ha felmenői mind vállas, erős legények voltak. Testét épp annyira tartja karban, hogy megőrizze ízületei egészségét, alacsony testzsírszázalékával valamennyi izma szárazon domborodik át világos bőre alatt. Arca olyan mintha soha nem látott volna napfényt, s ennek ellenkezőjét csupán az a tény árulja el, hogy barna szeplők pettyezik, különösen a hátát és karját.

Szeme valószínűtlenül kék, az Atlanti-óceán északi felén sodródó jégtáblákat idézi, a szín pedig erős kontrasztot alkot tömött hollófekete hajával. Mosolyt szinte még soha senki nem láthatott az arcán, talán ezért is olyan törékeny és sima a bőre, mely mintha papírvékonyságával bármelyik pillanatban kristályokká robbanhatna szét.

A nyakában a ruhája alatt hordja a bárányok szimbólumát, a mérleget, mellyel tökéletesen azonosítja magát, a láncra fűzött érmét mégis egyfajta kötelességtudatból viseli csupán. Megjelenése mindig elegáns, ruhái tiszták és keményre vasaltak. Parfümje jellegzetes, járása sietős, kerüli a szemkontaktust a járókelőkkel.

   
   Jó tulajdonságok:
   - sima modorú: Végy egy kimért, udvarias úriembert, szorozd meg kettővel és megkapod. Nyilvánosan kifogástalanul viselkedik, hangosan köszön és mindig ad borravalót. Ügyeit tisztán, kifogástalanul kezeli.
   - jól öltözött: Nem létezik olyan nap, hogy ne a skatulyából húzták volna elő. Öltözete tükrözi ír és walesi-i gyökereit, arca pedig minden nap frissen borotvált, haja nem nőhet annyit vágás nélkül, hogy a külvilág észre vehesse a változást.
   - félelmetesen intelligens és ravasz: Előéletét és képzését figyelembe véve ez talán magától érthetőnek tűnik. Korai tanulatlansága ellenére a bárányok kezei között hamar úgy itta magából a tudást, ahogy az evést pótolta be 12 évre visszamenőleg. Édesanyjától örökölt intellektusa korán megmutatkozott és éppen ezért emelték bírói szerepbe.
   - gyakorlatias, határozott és ambiciózus: Összpontosít a feladatra, majd végrehajt és máris keresi a következő fókuszt. Gyakorlatorientáltságú nevelése nyomán nem foglalkozik túl sokat morális, vagy vitás kérdésekkel. Az újoncokan és beavatottakat sebészi pontossággal szelektálja, a róluk készített iratok és feljegyzések tévedhetetlenek.
   - kitartó és szívós: Habár gyenge fizikumú, középmagas férfi vált belőle, ki mindig csak szálkásodni, izomtömeget növelni sosem tudott, szinte agyoncsaphatatlan. Ahogy a dologházban képes volt tíz évig túlélni, úgy a bárányok között sem kell félteni. Kitűnően tűri a fájdalmat, s nem fél testi sérüléseket szerezni - ez utóbbiakra persze az utóbbi időben amúgy sem kerülhetett sor, hiszen íróasztala biztonságából, illetve meghallgatásokon végezte munkáját.
   - nyugodt: Minden rossz, ellentmondásos és javíthatatlan tulajdonsága ellenére pontosan ugyanolyan ember, mint bárki más: kedveli a nyugalmat, a csendet. Keresi a megpihenést, még ha teste nyughatatlan is és éjszakánként börtöncellába zárja. Szinte lehetetlen kihozni a sodrából, ha pedig valaki megteszi... a könyörgés és esedezés nem sokat ér azután.

   Rossz tulajdonságok:
   - kegyetlen: Kiméri a jutalmat és a büntetést és sosem néz vissza. Átélte családja elvesztését, az éhezést, a fizikai nyomort és a szeretetlenséget. Nem hinném, hogy lenne bármi is, mi képes megfacsarni jégbe fagyott szívét. Akkor is aláírja vizsgáltjai ítéletét, ha tudja, hogy az alany a kihágások miatt nem éli meg a másnap hajnalt. Úgy gondolja, hogy keményebbnek kell lennie, mint amilyen az élet volt vele.
   - perfekcionista: Ez meglátszik külsejében is. Olvasószemüvege mindig csillog, ruházata makulátlan tisztaságú, haja hátra fésülve áll, s épp annyi illatszert használ, mi nem túl tolakodó, de eléri a kívánt hatást környezetében. Kíméletlen, ha mások hibáiról van szó. Semmivel nem elégszik meg, mit nem talál a helyzethez mérten megfelelőnek.
   - hideg és megközelíthetetlen: Hiába próbálnál együttérzést, vagy gyakorlatilag bármilyen gyengéd érzést kicsikarni belőle. Lehetetlenség. Érzelmeit hét lakat alatt, mélyen a föld alá temetve rejti. Féltve őrzött titka, hogy ha mesterségesen végre elő tudnák idézni a mágiát, akkor ő fájdalmától és érzéseitől szabadítaná meg magát, melyek éjszaka nem hagyják aludni, s melyektől csak a dohány és ital oltalmába menekülhet.
   - szenvedő alkat: Minden éjjel, ha lemegy nap és egyedül marad gondolataival és démonjaival, hallja édesanyja, s Eloise gyönyörű énekét, illetve a dologház felügyelőinek csizmás lábdobogását. Erővel és kétségbeesetten menekül ilyenkor mindenhez, mi enyhülést hozna neki. Belső sötétsége úgy emészti fel, mint utolsó sugár napfényt a téli sötétség.

   
   Bárányokon kívül senkivel nem ápol kapcsolatot és ott is kizárólag a szakmaiságra szorítkozik. Sosem ismerkedett nőkkel és nem szerzett baráti kapcsolatokat azután, hogy a szervezethez került.

A környezetét nem zavarja, csendes, jó modorú és tiszta egyénként tartják számon, kik csak civilként ismerik.

Gyengéi a dohány, az alkohol és a szép nők, mely utóbbiakat csupán a tisztes távolból szemléli. Míg a bárányok körében az önmegtartóztatás és az aszketikus élet az elhivatottság, alázat és megbízhatóság jele, úgy a függőbetegség a gyengeségé és kiszolgáltatottságé. Ezen hibáit kiváló intellektusával igyekszik kompenzálni.

A szervezeten belül a felső kör kedvelt és elismert tagja, szívesen bízzák meg feladatokkal, s nagy jövőt jósolnak neki a bárányok között. Korábbi életéről magányában elmélkedik, ám senkinek nem beszél róla. Apja szabadlábra helyezése után sem kereste őt.

   
Elijah alapos és átfogó tudással rendelkezik a természetfelettiről, hiszen a bárányok mindent a fejébe diktáltak kiképzésekor, melyre a fiatal fiú fogékony is volt, ám koránt sem foglalkoztatja úgy a témakör mint más társait. Ő igazi bíra, intellektusával, emberismeretével és hidegvérével az emberek ítélője és tulajdonképpen egyáltalán nem a mágikus lényeké. Talán egy másik forgatókönyv szerint ő és a különleges teremtmények békésen élhettek volna egymás mellett és a férfi soha a füle botját sem mozgatta volna mozgolódásukra - akkor sem ha a bárányok nélkül is tudomást szerez róluk.

Ebből következik, hogy Elijah a magánál hordott ezüst töltényes pisztoly nélkül esélyek nélkül indulna a természetfelettivel szemben. Sosem volt szüksége arra, hogy fizikai erejével védje meg magát, hiszen eszének köszönhette karrierje alakulását. Ez persze nem azt jelenti, hogy megfélemlíti ez a nyers erő, elvégre szívós emberről van szó, ki ideje korán kiállta a világ viszontagságait.

Bíraként a legkeményebbként és legkönyörtelenebbként tartják számon a szervezetben. Ha ő vizsgál és tárgyal egy ügyet, ott majdnem borítékolható a kedvezőtlen végszó a vádlott számára. A szervezetből való eltávolítást vagy a halálos ítéletet olyan könnyedén írja alá ahogy tejet tölt reggeli angol teájába. Felsőbb körökben épp ezért megbízható és alapos szakemberként tartják számon, az újoncok között azonban kifejezetten félt és gyűlölt egyén. Ő volt az aki még a Kaszást is eltávolíttatta a bárányok közül - ezzel nevét örökre beírta a szervezet történelmébe és egy életre szóló arch nemesist szerzett magának Samuel személyében.

   

Az esemény, mely egyszer és mindenkorra megváltoztatta Rían O'Moriarty életét, s mely egy életre predesztinálta fiáét is. Rían ezen a napon vesztette el édesanyját, s döntötte el, hogy csatlakozik az IRA-hoz. Ahogy a már addig is mélyszegénységben élő család kenyérkereső nélkül maradt, a fiú egyetlen megoldásként az IRA-tól kapott csekély fizetségből tartotta fent saját magát és húgát, ki akkor még csak öt esztendős volt. A még kiskamasz Rían a katonai szervezetbe való beállással megmentette saját magát és testvérét a dologházba kerüléstől. Húga pár évvel később meghalt rossz életkörülményeik miatt, Rían pedig húsz éves korában megnősült.


Saoirse nem akarta a merényletet. Egy ideje úgy érezte, hogy az IRA nem képviseli nemzete érdekeit, s féltette Ríant, valamint egy éves fiát. Rettegett még egy Véres Vasárnaptól. Sokat veszekedtek Ríannal, Saoirse megélhetését mégis csupán a szervezet biztosította. Az asszony a korai házasságot követve mélységes boldogtalanságban élte életét, s egyetlen öröme kék szemű, varázslatos tekintetű fia volt. Férje parancsának ellenére Tristannek nevezte el, ugyanis anyai nagyapja is Tristan volt, s ezzel walesi-i gyökerei előtt szeretett volna tisztelegni. Hogy Tristant jobb sorsra tegye érdemessé, mint amit észak ír származása előrevetített neki.


Először édesanyám vetett véget önkezűleg életének, később apámat börtönözték be. A hivatalos hírek ellenére a robbantás felelőseit megkeresték és felelősségre vonták. A dologház dolgozói elől a szomszéd Flemingék bujtattak és végül vettek tartósan magukhoz. Nem sokra emlékszem anyámból, de tudom, hogy ha csak tehette, énekelt. Dalaival altatott és csitított, s dalokkal vonta el a figyelmemet, ha apám nem érkezett haza a várt időben. Volt Flemingéknek egy velem egykorú lánya is. Eloise is énekelt, s én cserébe nekiadtam a levesem felét és megverekedtem az idősebb fiúkkal, akik bántani próbálták. Persze Eloise-t így is sokat bántották, s az idősebb IRA-s fiúk néha magukkal vitték, melyet követően napokig nem szólalt meg. Eloise épp annyira szenvedett a nélkülözéstől és kiszolgáltatottságtól mint én, így hamar megértettük egymást. Mindig énekelt és én szerettem hallgatni. - naplóbejegyzés Tristan visszaemlékezéseiből, 1995.


- Kopj le, görcs! - Liam Sullivan hiányos, sárga fogazata között úgy spriccel elő a dohányszagú nyál, ha beszélt, mint a szökőkút. Szabad kezével megint erőset taszított mellkasomon, másikkal közelebb húzta magához a zsák fonnyadt krumplit amelyet az imént csavart ki a kezemből. Csuklóm vérvörösen lüktetett, de elhatároztam, hogy akkor is megmentem a vacsoránkat, ha agyonütnek is.

- Add vissza! - kiabáltam és estem neki a két méteres férfinak, ki úgy söpört le szabad kezével, mintha csak egy idegesítő legyet hessegetne el. A vörös téglával kirakott házfalnak csapódtam a sáros utcán. Mindig éhesek voltunk. A falat kaparva vártuk, hogy megérkezzen a segély és Eloise-zal kifulladva rohantunk le az állomásra az ételjeggyel, hogy elhozzuk a család heti betevőjét. Sullivanék nem először küldtek haza minket üres kézzel.

Feltápászkodtam, miközben minden tagom érzéketlenné vált a fájdalomtól és újra rávetettem magam a gusztustalan kinézetű férfire.

- Joe, gyere már ide ehhez az IRA-s kis vakarékhoz! - kiáltotta Sullivan, ahogy bosszankodva hátralökött, mint akit csak valami kellemetlenség ért, s szeretne tőle gyorsan megszabadulni - Rían se tudta hol a helye, úgy tűnik a fia sem nagyon tudja - jegyezte meg sajnálkozó gúnnyal, én pedig letöröltem kézfejemmel kifröccsenő nyálát, mely a homlokomon landolt.

Addig ütöttek, míg mozdultam. A végén lehunytam a szemem és azt tettettem, hogy elvesztettem az eszméletemet. Nem álltam távol tőle, s kisvártatva szemem akkorára dagadt, hogy szemhéjam felnyithatatlanná vált. Fülemből, orromból és számból patatokban csorgott a vér. Szerettem volna meghalni. Eloise sikoltott, sikolyát a sár cuppogása kísérte.

- Engedjétek el Eloise-t! - a hangok kásásan, alig kivehetően törtek elő torkomból. Öntudatlanul cselekedve felültem, s vakon tapogatódzva próbáltam talpra állni.

- És még mindig mozog... - morogta döbbenettel Joe és erőteljesen megragadta felsőmet, hogy visszaküldjön a földre. Eloise küszködő hangja lassan távolodott, a hang irányát lassan kivehetetlenné tette a peronra éppen befutó gőzmozdony. A vonat lassított és a két férfi mintha megdöbbent volna - Bogside-on soha egyetlenegy személyvonat sem állt meg, hiszen ki is akart volna leszállni itt. Akkor meg félő lett volna, hogy talán valaki elmenekül innen. A gőz szusszant és lépések kopogtak végig az aszfalton. Valaki megragadott a galléromnál fogva és talpra rángatott.

- Nézd ezt a fiút! - a hang sehogy sem illett ide. Sima volt, s olyannak hangzott, mint ahogy az urak beszéltek, ha betévedtek errefelé valamiért. Ez nem gyakran fordult elő, így megálltam, s igyekeztem megmaradt érzékeimet segítségül hívni a tájékozódáshoz. A beszélő nem ír volt.

- Engedjétek el Eloise-t! - nyögtem és karomat kinyújtva próbáltam meg utat találni magamnak. Szerettem volna meghalni. De csak miután megmentettem Eloise-t.

- Nagyon alultáplált és valószínűleg beteg, de ez az a fiú akit sosem tudnak bevinni a dologházba mert mindig elmenekül.

- Van benne küzdőszellem. De sosem küldhetnénk terepre.

- Nem...

Csend állt be, de fülemben úgy lüktetett az ütésektől felbolydult vér, hogy valójában csak hangosabbá vált fejemben a ricsaj. A galléromat tartó kesztyűs kéz felé nyúltam és bedagadt szemhéjamat szétfeszítve minden erőmmel Sullivanék és Eloise nyomát kerestem.

- Eloise?

A lány kiabálása távolabbról hangzott, Liam morgott, majd felnevetett.

- Elvihetnénk. Itt pár héten belül úgyis éhen hal vagy agyonverik.

Megálltam a lábamon majd testem sajgó kínjával mit sem törődve tettem egy botorkáló lépést a távolodó lány irányába, aztán még egyet, ám a következő pillanatban az addigi sötétség is még sötétebbre váltott. Soha többé nem láttam viszont Bogside-ot. Sem Eloise-t. Mikor felébredtem, nem Tristan O'Moriarty, hanem Elijah O'Mooney voltam már. Nem ír. Nem nyomorult. Csupán bárány.

   
   Rían O'Moriarty: NJK - ember -  ÉDESAPA
   Saoirse O'Moriarty: ELHUNYT - ember -  ÉDESANYA
   Eloise Fleming: NJK - nem tisztázott, hogy milyen faj -  GYEREKKORI BARÁT, ELSŐ SZERELEM