Leginkább zöld, tehénylepényes gumicsizmában, felkötött hajjal, overálban látható. Kezén kesztyű, nyakában fonendoszkóp. Télen egy vízálló kabátot húz magára munka közben, de ez gyakran nem védi meg a jószágok testnedveitől őt.
Egyébként magassága 178 centiméter, testalkata a homokórához hasonlít leginkább. Nagy, szürkéskék szemeit kiemeli a hófehér makulátlan bőre, de nem segít a mázsás táska, ami gyakran megjelenik alattuk. Dús ajkai általában szárazak és hámlanak, megnyalja csak őket, nem használ rá semmit, nagy ritkán vazelint. Hosszú, sötétbarna haját munka után kiengedi, kócosan leng háta mögött, ruhái inkább sötétek, lengék. Nem szokta sminkelni magát, nagy ritkán fekete tussal emeli ki a szemeit, szájára sötét rúzst ken.
Bal alkarját egy színes szarvasmarha koponyát ábrázoló tetoválás díszíti, hátán egy kardot ölelő kígyó díszeleg.


Jó tulajdonságok:
- Belevaló: Életigenlő személy Addie, nem az a fajta, aki nemet mondana valami őrültségre és kalandra. Legyen a következmény a holnap problémája.
- Határozott: Tudja mit akar, tudja hogyan érheti el, tudja, mit kell megtennie a céljaiért. Ennyire egyszerű.
- Karitatív: Mindig segít másokon, ha adódik lehetősége. Senkit nem fog cserbenhagyni, a jó ügy érdekében mindig többet tesz, mint elvárt volna, mindig kiáll valamiért, ami a szívügye.
- Kreatív: Táskás állatorvosként, több száz kilós állatok ellátásánál a probléma orientált megközelítés, a megoldásokon való gondolkodás alapvető. Néha igenis a dobozon kívül kell gondolkodni, és egyes tárgyak rendeltetésszerű felhasználásától eltérően kell alkalmaznia őket, hogy mind az emberek, mind az állatok épségét maximálisan megvédje.
- Logikus: Két lábbal áll a földön, nem álmodozik, hanem tervez. Nem hisz semmiben bizonyíték nélkül, mindent megkérdőjelez, és a megfelelő magyarázatot követeli.

Rossz tulajdonságok:
- Beforduló: Inkább introvertált, nem keresi a nagy társaságokat. Egy otthon töltött este sokkal többet ér neki, mint egy buli vagy egy csoportos nyaralás.
- Cinikus: Bár ő mindig próbál jól cselekedni, más emberekről nincs jó véleménnyel, és a világról is azt gondolja, hogy rossz irányba tart. Nem vesszük észre egymást, a bajainkat, emiatt mindenben csak a rosszat, kudarcot látja.
- Magányos: Nem csak, hogy introvertált, de egyenesen magányos. Nem nyílik meg senkinek, meg se próbálja igazán, emiatt a két kutyájával van csak mélyebb kapcsolata.
- Okoskodó: Azt érzi, hogy folyamatosan bizonyítania kell, hogy a legjobb, és ez a berögződése annyira erős, bárkit kijavít, ha egy kicsit is pontatlanul fogalmaz. Rettenetesen idegesítő, hogy minden apró hülyeséget fölényesen kiegészít, elmagyaráz, miközben a beszélgetés már rég nem is erről szól.
- Vehemens: Mindenbe hatalmas hévvel veti bele magát, teljes gőzzel nyomja. Hamar ideges lesz, indulatos nő, aki nem fél ki i fejezni a frusztrációit.


Addison nem a társaságkedvelők közé tartozik. Békés, nyugodt embereket preferálja, akik inkább a logika mentén élik az életüket. A baráti köre többnyire férfiakból áll, ami az apjával való furcsa, rideg kapcsolatából fakad. Igyekszik megszabadulni az internalizált nőgyűlöletétől, de nehezen megy, sokkal hirtelen haragúbb, ha egy nő nem ért valamit, bénázik, mintha egy férfi tenné ugyanezt.
Családjával ritka telefonbeszélgetésekre, illetve a karácsonyi látogatásra redukálódott minden kapcsolata, egyre kevesebbszer gondol rájuk.
Egyetemről nem sok haverja van, csak a srác, aki Wilmingtonban dolgozik egy kisállatklinikán, gimnáziumból megmaradt egy-kettő, főleg a régi zenekara, ahol félig tehetségesen dobolt. Az új városban az évek során számos embert ismert meg, barátokra is szert tett, de a pár lépés távolságot mindig megtartja velük. Nem a lelkizős fajta, azon kívül, hogy fáradt, nem szokott magáról sokat elmondani a hozzá legközelebb állóknak se. Cserébe bármibe belemegy, kedd este is berúg, szívesen fürdőzik meztelenül, ha szórakozásra vágysz, őt hívd fel!
Szerelmi kapcsolatai mindig gyászos véget érnek. Nem tehet róla, nem direkt csinálja, sosem mondott nemet még randira, de nem találta meg a közös hangot igazán senkivel. A legutolsó tartós kapcsolata majdnem két évig tartott, a férfi végül megcsalta, mert még egy egyéjszakás kalanddal is jobban összemelegedtek, mint az örökké magányos, kemény páncélú Addie-vel.


Addison életét a tudomány, a józan ész, a logika kísérte végig. Minden természetfeletti eseményt hétköznapi történéssel magyaráz meg. Nem ismer vérfarkasokat, boszorkányokat, alakváltókat, legalábbis nem tud a kilétükről, és biztosan mások arcába röhögne, ha ilyenek létezéséről akarnák őt meggyőzni. Az összeesküvés elméletektől a falra mászik, a földönkívüliekről pedig csak idegen bacilusként hajlandó nyilatkozni csak. Az is élet, nem? teszi hozzá gunyoros hangsúllyal.
Akármilyen bizonyíték jönne vele szembe biztosan észre se venné. Nem akar hinni az ilyen dolgokban, így nem is fog figyelni ezekre. Ha valaki tényleg a szívére venné azt, hogy megismertesse Addie-t a városban létező erőkről, alaposan fel kellene készülnie bizonyítékokkal, kiselőadással és gyakorlati bemutatóval is.


- Nem rossz egy nőhöz képest!
December eleje van, kint körülbelül 5 fok, a leheletemet szinte vágni lehetne, olyan sűrű felhőnek tűnik. Jobb kezem egy nehezen ellő üsző rektumában van, szinte ég az alkarom, annyira forró az állat, balommal a farkát töröm fel, az ujjaim ridegek és érzéketlenek már. Gumicsizmás lábfejeimet a friss trágya tartja melegen, kabátomon keményre száradt már a szar, amit két órája kentem rá a borjúistállóban. A hangosan bőgő állat erősen rászorít a jobbomra, pedig kapott már egy adag Buscopant, el kellene a simaizmainak lazulni, a borjának néhány perce még volt reflexes válasza arra, hogy megpiszkáltam a kilógó lábait. Igyekszem kis mozgásteret kiharcolni magamnak, morgok a bajszom alatt, az erőlködéstől eltorzul az arcom. Muszáj kicsit beljebb kerülnöm, hogy megvizsgáljam, azért nem jön-e a borjú, mert elakadt a csontos szülőútban, vagy csak szimplán túl nagyra nőtt az anyjában.
Az elletős, akitől az ízes dicséretet kapom a hátam mögött áll, úgy néz, mintha moziban lenne. Ez amúgy az ő dolga volna, ritkán kell állatorvos ehhez, hiszen valljuk be, néha mire kiérnék a tehén és a borja is elpusztulna. Ez a jó ember azonban azt se tudta megmondani mióta ellhet ez a marha. Most is merő véletlenség, hogy itt vagyok – a friss borjaktól vettem vért, hogy képben legyünk, az IBR, azaz a szarvasmarhák fertőző rhinotracheitisét okozó vírus mentesítése a telepnek merre tart. Kezemmel sikerül beljebb küzdenem magam, és megbizonyosodom róla, hogy a borjú csak relatíve túl nagy. Az első borjas üsző még elég kisméretű, a borjú pedig hatalmas, hiába kértem a gazdát, ne angusszal rakja őket. Neki is téphetem a számat, a mentesítési programért is egy évet kellett könyörögnöm, kiselőadásokat, kutatásokat hoztam neki, hogy meggyőzzem. Csodálkozik is, hogy működik a dolog, nő a termelés, csökken a kiadás, gazdaságilag remek lépés, mintha nem lett volna egyértelmű és logikus. Kihúzom a karomat az üsző végbeléből, a pocakos, kopasz férfire nézek. – Ne csak álljon ott, hozza a láncokat, megpróbáljuk kihúzni.
A kisteherautómmal elől álltam meg, de a táskámban, amit a lábamhoz dobtam le, mindig van 1-2 liter metilcellulóz, ami sikosítónak használható. Halottnak a csók ez a mennyiség, de azért a pumpámmal bejuttatom a szülőútba, és várom az elletőst, hogy ketten kihúzzuk a borjat.

Nem meglepő, hogy megkérdőjelezik a képességeimet, mert nem pénisz lóg a két lábam között. Egész életemben ezt kellett elviselnem, a haszonállatgyógyászat, meg úgy az agrárium nem a legfelvilágosultabb terület. A saját apámból, aki szintén állatorvos volt, áradt a gyűlölet felém, mert fiú helyett csak két lányt sikerült összehoznia. Évekig próbálkoztak anyámmal, mielőtt megfogantam volna, és apám csak kissé volt csalódott, hogy lánya született. A húgom öt évvel később jött világra, ez már igazán feldühítette őt is. Nem született fia végül.
Gyerekként mindig a kedvében akartam járni, elmentem sportolni (igaz, röplabdáztam, nem fociztam), megtanultam dobolni, vele szaladgáltam a kertben, mentem a telepekre segíteni neki. Szarvasmarhák, juhok, sertések között nőttem fel, 16 évesen én vettem vért a borjakból, hogy ne kelljen az egész istállón neki végigmennie, mégse ismert el sosem. Túl gyenge voltam, túl nőies, túl érzelmes. A macskám halálán se bőghettem, féltem, hogy hisztinek könyveli el. Nem pasiztam, nem sminkeltem, nem jártam el sehova, csak a zenekarom próbáira. Fiúkkal lógtam, magam is kicsit megutáltam a lányokat, nem is maradt sok barátom a szülővárosomból. Dolgozni jártam, pincérkedtem egy kis étkezdében, benzinkúton is voltam kasszás. Már gimnáziumban az állatok anatómiáját meg élettanát tanulgattam, igazából betéve tudtam a fertőző betegségeket, mikor felvettek az egyetemre. Végig jó jegyeket szereztem, az évfolyamom egyik legkiemelkedőbb diákja voltam. Ott telt be a poharam, mikor a diplomaosztóm után se kaptam tőle egyetlen jó szót sem. Kidolgoztam a belemet azért, hogy én is állatorvos lehessek, ő meg szóra sem méltatott. Semmibe vett, mert nem férfi vagyok. Másnap átcuccoltam egy albérletbe.
Diane, a húgom a tökéletes ellentétemmé vált. Ő nem félt nőiesnek lenni, nem érdekelte, hogy apám mit gondol róla. Mindig is haragudtam rá emiatt, azt láttam benne, amiről lemondtam apám elismerése érdekében, de a jutalom végül elmaradt. Magányos voltam a családomban, és tudtam, hogy változtatnom kell az életemen. Soha nem nyerem vissza az elvesztegetett időt, de a maradékot megmenthetem attól, hogy apámhoz próbáljak idomulni mindhiába.
Frissdiplomásként egy egyetemi ismerősöm megkért, hogy lássak el egy telepet Rose Harbor határában. Elég messze volt tőlem, de ajánlott szállást is, így Lemonnal, a másfél éves ausztrál pásztorkutyámmal leutaztunk a rozoga fekete kisteherautómmal a tengerparti városba, pár hétre, próba-szerencse alapon. Az autóválasztás egy sokadik dolog, amit a karrierem és apám oltárán áldoztam fel. Mindig is platós modellt szerettem volna, de az ultrahang nem kedveli az esőt meg a pattogást, így zárt, nagy rakterű megoldást kellett keresnem.
A telepen körülbelül 500 tehén volt, elképesztően kevés, de hamar híre ment, hogy egy fiatal doktornő van a városban, és a következő hónapban már ki se láttam a munkából. Minden helyen kritizáltak, de mégis kétségbeesve nekem telefonáltak, ha baj volt. Egy idő után a folyamatos költözködés és bérlés helyett vettem egy házat a külvárosban, megcsináltam a kerítését, építettem hozzá egy kis segítséggel egy teraszt. Kapcsolatom is volt, ami két év után csúfos véget ért, de ezer meg ezer emlék kötött ide engem, már ez a városka volt az otthonom. Még egy kidobott kis korcs kutyát is befogadtam, Rusty-t, a vörös kis rókaszerű ebet.

A borj a resuscitáció után békésen issza a föcstejet, amit a borjas gondozó drencsel belé. Egy vödörnyi melegvízbe mártom az ujjaimat, hogy visszahozzam beléjük a keringést. Az otthonom a következő állomás, a szaros csizmámat leslagolva elhagyom a telepet, hazavezetek. A ház előtt egy férfi vár, szövetkabátban, az ablakomon próbál benézni, Rusty őrülten ugat. Én hülye, elfelejtettem, hogy ma randim lett volna, úgy fél órája. Kipattanok a kormány mögül, a motor éppencsak leáll. – Ne haragudj, nehézellés volt, SOS, annyira ajnálom! – mentegetőzök, a férfi kivörösödött orra és füle bűntudatot kelt bennem. – Annyira sajnálom, hogy nem telefonáltam!
Végül hazament a pasi, én pedig az ágyamban begubózva böngészem a filmek kínálatát. Lemon bebújik mellém, Rusty valami csipogó gumicsontot rág rendületlenül. A hajamon még érezni a szarvasmarhák szagát, de ilyen hidegben nem visz rá a lélek, hogy megmossam. A pillantásom lecsúszik a laptopom alsó sarkába, a mai dátumra. Apám szülinapja. Eszembe se jutott az öreg, de egy keserves nevetés után el is hessegetem a fejemből. Nem fogom felköszönteni őt, nem akarok szóba állni vele.


Barry Connelly: NJK - ember -  apa
Hannah Connelly (née White): NJK - ember -  anya
Diane Connelly: NJK - ember -  húg