Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Szer. 11 Okt. 2023 - 8:30
Simán állom a sarat, amit lehet, elengedek a fülem mellett, de mikor Eriket említi, nagyon nehéz türtőztetni magam és nem úgy kihajítani, hogy lába se érje a földet. Felőlem magyarázhat, amit akar, de ne halljam ki a hangjából a fenyegetést, amit pontosan hallani vélek. Ő egy... egy... hagyjuk. Aztán előrukkol valami olyannal, amire tökre nem voltam felkészülve, és látszólag egyáltalán nem hatja meg, mit reagálok, vagy mit mondok ahelyett, ahogy belül érzek a hír hallatán. Hát jó, legyen. - Még jó - Mi az, hogy nem kényszeríti? Ez alap. Szemem forgatom a puszta feltételezéstől, hogy ilyen egyáltalán megtörténhet. Syd sok mindenben képes kompromisszumot kötni, pláne a béke kedvéért, de van olyan béka, amit se ő, se én nem nyelnénk le. Egy házassággal kapcsolatos dolog pontosan ilyen. - Hát persze, kettőnk között marad - egyértelműen láthatja rajtam, rohadtul nem érdekel a kérése, de persze, miért is mondanám el bárkinek. Az egyetlen, aki egyértelműen le fogja vágni, Erik, és ha rákérdez, tojom le, mit mondott ez az alak, legalább ő hátha mond valami okosat. Mondjuk, mit kezdjek egy ilyen váratlan látogatással, meg a többivel. Na, ebben igazán elkélne a tanácsa. Mivel leráz, hogy ne kísérjem ki, csak azért is megyek utána. Amúgyis bezárnám az ajtót, nem ám, még hat ilyen fazon jelenlej meg a küszöbömön. Van még egy pár boszorkány a városban, olyanok is, akik talán nem ennyire karótnyelt módon léteznek, mint Lackwood. - Viszlát - mosolyom cseppet sem őszinte, ellenben elég szélesre húztam, és mint terveztem is, utána szépen bezárom az ajtót. A hideg kirázott tőle, nem tudom, meddig bírtam volna még cérnával, ha tovább magyaráz. Nagy a kísértés, hogy most azonnal felhívjam Sydney-t és megkérdezzem, mi a búbánatot akar tőlem a főnöke... vagy vőlegénye... vagy bánom is én. Oké, jó, lakat a számon, mert nem akarok ajtóstul rontani a házba és mindezt a nővérem kedvéért csinálom, ezt szeretném leszögezni. Morogva sétálok vissza a konyhába, készítek egy teát, leülök a laptopom elé és szépen... agyalok, kattogok ezen tovább, mert el**eszte a napom hátralévő részét. Köszönöm.
Nem sok hasonlóságot vélek felfedezni a testvérek között, amit ezúttal szerencseként értelmezek. Sydneyben sokkal több az elegancia, báj, és kellem, mint a húgában, és közel sem olyan fafejű, mint ez a fiatal fruska. - Tényleg nem érti, Miss Slora? – vonom fel a szemöldököm, szinte duruzsolva. Már-már lenyűgöző a vakság, amellyel a témát kezeli. – Mit árul el egy falka erejéről, ha engedik, hogy egy Omega telepedjen meg a területükön? Gyengeséget. Ha azt hiszi, hogy eddig csak keménykedtek, várja ki, hogy mi történik majd ezután. Ha a testvérét nem is félti, csak gondolja át, hogy Mr. Russel miféle kellemetlenségeken megy keresztül Ön miatt… Ha a falka kiveti magából, az csakis a maga hibája lesz – viszem be a végső ütést, kissé hátrébb dőlve az olcsó székben, ami a mozdulattól megnyikordul. Csoda, hogy elbír egy olyan drabális alakot, mint Erik Russel.
Talán a kapcsolatunk még nem ért el arra a szintre, de komolyan elgondolkodtam a lehetséges házasságon Sydneyvel. Az olyan boszorkánydinasztiákban mint a miénk, nem példátlan az ilyesmi, és szentül meg voltam győződve róla, hogy mindent megadhatok a boszorkánynak, amit szeretne, anélkül, hogy ketrecbe zárnám. Idővel magát a szerelmet is. Úgy fest, hogy ezzel még Emily Slorát is sikerült meglepnem.
- Tájékoztatni fogom az édesapjukat a terveimről – tájékoztatni, nem pedig engedélyt kérni. Talán boszorkánynak született, de most már vérfarkas, én pedig nem fogok egy állat előtt hajbókolni. Az Emilyhez intézett ajánlatom is egyszeri volt, szóval most, hogy nem fogadta el, nem igen maradt dolgunk egymással.
- Sydney időben fog értesülni mindenről, és ha most kegyed azon kezdene aggódni, hogy kényszeríteni szándékozom a nővérét valamire, amire nem áll készen, téved. A szabad akaratából lesz a nejem, és csak akkor, ha valóban úgy akarja – jelentem ki határozottan. Talán botorság volt így előre rohannom, különösképp úgy, hogy előtte nem beszéltem Sydney-vel a dolgokról. Amennyiben Miss Slora úgy dönt, hogy tájékoztatni akarja őt az itt elhangzottakról, mosom kezeimet, de nem fogok neki hazudni. A Thoerisben töltött este után egyébként is változtak köztünk a dolgok, bár semmi olyasmi nem történt, ami átnyúlt volna az udvariasság határán.
A kicsit sem tapintatos felkérés nélkül is távozni készültem, így belebújtam a kabátomba, és kesztyűmmel meglegyintettem a combomat, hogy a lábam mellé parancsoljam Lidércet, aki lustán nyújtózkodva fel is állt.
- Amennyiben megkérhetem, örömömre szolgálna, ha ez a kis látogatás kettőnk között maradna – pillantok a vérfarkasra, bár nem reménykedem ilyesmiben. Ha esetleg lenne egy elmés visszavágása, azt csak egy halk horkantással fogadtam. A civilizálatlan viselkedése kezdett átragadni rám, így valóban jobb, ha távozom.
- Nem szükséges, hogy kikísérjen – mondom, felhúzva a kesztyűmet. – Ég áldja, kisasszony – mosolygok rá dölyfösen még az ajtóból, majd kilépek a folyosóra, és beleszippantok a téli hűs levegőbe.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Kezd elegem lenni ebből a fickóból. Értem én, ő a kemény boszorkány, meg üzletember, meg mit tudom én, és ehhez így kell viselkedni, mint valami elvárás, de attól még emberből van basszus, ne akarjon már óriás lóról ledumálni nekem. - Már miért akarnának eljutni hozzám? Az egy dolog, hogy keménykednek, de mindez rám irányul, Sydney szóba se került soha. És, mint mondtam, én is meg tudom védeni - és folytatta, mire elnémultam. Szóval én ne szóljak közbe, mert úgy néz rám, meg se próbáljam, de neki szabad. - Persze, elhiszem, hogy maga figyel rá, de mint mondtam, nem lehet baj, nem is lesz. - Mellkasom előtt összefonom karom és hátradőlök. Nehogy azt higgye már, hogy én nem figyelek a testvéremre. Igaz, jelenleg nem nagyon beszélünk egymással, de azért na. Hangosan nem ismerném be, hogy igaza van, a bogarat azért sikerült elültenie a fülembe. Őszintén hálás vagyok neki, amiért olyasvalaki van a közelében, aki nagyjából bármitől meg tudná védeni, szimplán nem szimpatikus a fazon, de gondolom, nem is nekem kell, hogy az legyen. Syd is mondogatta, milyen kemény, tiszteletet parancsoló alak, szemtől szemben ez még inkább megmutatkozik. Csakhogy ennél én makacsabb vagyok. Oké, szerencse, hogy nem ittam, mert fixen szemközt köptem volna vele, amikor előállt a kis egyszerű kérdésével, mintha azt dobta fel témának, a gyapjúpulcsit hány fokon kell mosni. Elkeredett szemekkel bámultam rá, egyértelműen ledöbbentett, amit mondott, sok mindenre fel voltam készülve, ez pont nem tartozott közéjük. - Most jön a retro szöveg? Ha nem tudja, szívesen megadom az apánk számát, ezt vele kell megbeszélnie. - Eddig magabiztosabban viselkedetem, most ez megingott, gondolom ezt is levette, az ő figyelmét semmi nem kerülheti el. Legyen boldog vele, tudott újat mondani, amivel képessé vált kibillenteni a megszokott formámból. - Sydney tudja, mire készül? Megkongatni a harangokat, meg a többi. - Mutatóujjam felfelé tartva körözök vele a plafon felé. - Tudtommal nem szokása csak úgy beleugrani mindenbe, ami csak úgy jön. És a munkaköri leírásában sem szerepel. - Az a gondolat, hogy Syd ilyesmire készül és nem szólt nekem fájt. Legyen bármilyen necces jelenleg a kapcsolatunk, mégis csak itt vagyok, azt hittem, ennél jobban számítok neki, habár... Direkt akarna kizárni mindenből? Egyszerűbb lenne, ha ő maga keresne fel és küldene a fenébe innen. Szerintem arról sem tud, hogy a főnöke betoppant elém és megpróbált rávenni, húzzak a rákba, mert zavarom a kis terveit. Ha magán múlik, nem sok választási lehetősége marad. Totálisan befűzte, mindenhol ott lett hirtelen. Nagyon nem csípem. - Van még valami, vagy most, hogy előadta nagyszabású terveit végeztünk? Nem akarom kidobni, nehogy azt higgye, egyszerűen nem tudom, mi másról beszélhetnénk még. Azt pedig felejtse el, hogy gratulálok a leendő sógorom szerepéhez. - Én is felkelek a székről. Tudom, hogy átváltott extrém bunkóba, de ezt váltotta ki belőlem, nem tehetek róla. Normálisabban is idejöhetett volna, mindenféle célozgatások és egyebek nélkül. Emberi nyelven, például. Nem kell puszipajtiknak lennünk, uh, nagyon nem. Syd miatt legalább azért megerőltethetné magát, vagy valami.
- Vannak sajnálatos körülmények, melyekről senki sem tehet – bólintok a visszavágásra a származásukkal kapcsolatban. Ahogyan én sem voltam felelős apám tetteiért, úgy az asszisztensem tehetett arról, ami a családjával történt. Sajnálatos tény, amikor egy boszorkány elveszíti a varázserejét egy ostobaság miatt, de a lányok édesapja maga ásta a gödröt, amelybe végül beleesett. A döntése nem csorbította Sydney érdemeit, amelyekkel a húga éppen úgy tisztában van, ahogyan én.
Nem az én dolgom, hogy a falka mit tervez a lánnyal, és nem is érdekel. Felőlem példát statuálva nyíltan ki is végezhetik – bár erre Roth pacifista elvei miatt nem látok sok esélyt -, vagy megtűrhetik… Nem számít, amíg nem kerül az utamba. Mégis, cinikusan felhorkanok, amikor kifejti a saját nézeteit.
- Engedje meg, hogy kitaláljam… Ők nem értik meg Önt, egyedül áll szemben mindenkivel, hiszen a szándékai tiszták, pusztán képtelen megfelelően demonstrálni őket – duruzsolom szinte szórakozottan. Ez a lány olyan fiatal, és annyira vak, sokat kell még tanulnia a világ működéséről. – Ismeri a mondást a kacsáról, és a vízről? – vonom fel a szemöldököm, hüvelykujjammal megkocogtatva a pecsétgyűrűm alját. Talán nem illdomos, ha az ember másokat sérteget azok otthonában, de a kisasszony szemtelensége… Nos, maradjunk annyiban, próbára tette az idegszálaimat. Kezdtem megérteni a nővérét.
- A falka úgy cselekszik, ahogy a falkának jó. Ahogyan a boszorkányok is a saját érdekeiknek megfelelően teszik a dolgokat. Mit gondol, ha úgy vélnék, hogy a nővérén keresztül eljuthatnak Önhöz, nem ragadnák meg az alkamat, hogy megtegyék? – billentem oldalra a fejem. – Ne aggódjon, Sydney a védelmem alatt áll, de ha nem így lenne… Komoly bajba is kerülhetne Ön miatt – mondom kegyesen, ha nem lenne elég világos. A bátorsága azonban halvány tiszteletet ébreszt bennem, hiszen látszik rajta, hogy mennyire állhatatos, és nem hódol be könnyen. Vajon sejti, hogy a vesztébe rohan ezzel a viselkedéssel?
Lidérc felkapja a fejét, amikor a lány kacagni kezd, homlokomon pedig megfeszül egy ér. A tiszteletlensége mellbevágó, de szerencsére elég gyakorlott vagyok érzelmeim elrejtésében. Nem lep meg, hogy nem fogadja el az ajánlatomat; Igazából csalódtam volna, hacsak felnyalábolja az általam írt csekket, és felszívódik, nem is említem meg többé a pénzt. Azt azonban még nem is sejti, hogy nem egy gonosz bűbáj az egyetlen dolog, amit megtehetek ellene.
- Ön elfelejti, Miss Slora, hogy nem csupán vérségi alapon lehet családi köteléket szerezni. A házasság biztos alap egy szövetség felépítéséhez, nem gondolja? – Öregszem. A szentimentalizmus pedig alattomosan lopta be magát a mindennapjaimba, de nem hagyom, hogy megmérgezze a saját terveimet. Egy ideje már tervezem a nősülést, hiszen a kovenem érdekei ezt kívánják, és miért ne vehetnék el olyasvalakit, akit nagyra tartok? Tisztelem Sydney Slorát, ambíciói tökéletesen simultak bele az enyémekbe, nem gyengítve, hanem erősítve őket. Egyelőre azonban számomra sem volt világos, miért éppen Emilyvel osztom meg ezt, még jóval azelőtt, hogy a saját húgommal ismertettem volna abbéli a szándékaimat, hogy udvarolni kezdjek a tanoncomnak; Sosem vallanám be, de néha igazán jól jött Aria józan látásmódja. – Ezt ne tekintse… Nos, Ön hogy is mondta? Provokációnak! Kezdjen vele, amit csak akar – vágok vissza a saját szavaival, ajkaim szegletében negédes mosollyal, miközben kitolom a székem, és lassan felállok. A szőke lány elég bátor, így biztosra veszem, hogy nem engedi majd, hogy az enyém legyen az utolsó szó, de ez nem jelenti azt, hogy nem viszek be egy végső, jól irányzott döfést.
- Engedjük Sydney-nek, hogy eldöntse, hogy ki és mi mellé teszi le a voksát, amikor majd eljön az ideje – mondom, megigazítva a nyakkendőmet. Úgy vélem, hogy amitől Emily a legjobban fél az az, hogy végén teljesen egyedül marad.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
A férfinek elég határozott elképzeléei voltak arról, hogy ő engem ma mindenképp felkeres és lmondja, amit akar. A hátam közepére kívántam az alakot, akitől kiraázott a hideg, a puszta látványában volt valami, amitől rossz érzés kerített hatalmába. Majdnem kibukik a számon a kutya vagy mi láttán egy viccnek szánt beszólás a szőnyegről és a kutyaszőrről, de visszanyelem a késztetést, ez nem az a fickó, aki értékelné a vicceket. Inkább az a karót a hátsóba típus, bár Sydney valami ilyesmit mondott róla, igaz, sokkal szebben megfogalmazva, de minek a körítés, ilyen és kész. Így legyen telitalálatom a lottón, nem mozizni ugrott be és cseverészni ma este. Pedig egészen jó filmeket szedtem össze, na, mindegy. - Hát, jó - megvonom a vállam, nem erőltetem a dolgot, ha neki így kényelmes, felőlem tótágast is állhat a nappali közepén, legyen kedve szerint, annál előbb kiböki, mit akar tőlem. Követem, majd leülök a vele szemben lévő székre, egyik lábam a széket stabilizáló vízszintesen kialakított alsó támasztékon támasztom meg. Meglep, amit mond, erről, meg úgy általában a boszorkányokról nem tudok túl sokat, a szüleim se voltak túl közlékenyek, onnantól meg, hogy apa már nem volt az többé, Sydney is eltávolodott tőle, meg tőlünk. Mintha visszahúztuk volna valamivel, mert ő elkönyvelte, ez a legborzasztóbb, ami vele történhetett. Aztán elköltözött, elkezdett egy új, boszis életet, erre most itt egy fickó velem szemben és halál nyugodt hangon közli, a nővérem belépett a kovenjébe. Vagyis a boszi falkába, ha jól értem. - A nővérem "származása" - direkt használtam pont ezt, amit ő is - teljes egsészében boszorkányi, az, ami időközben változott, nem jelenti azt, hogy ő elromlott volna emiatt. - Morcos voltam, amiért minket leszólt, miközben Sydney-t sajnálatosan belekeveredőnek tekinti. Sosem éreztettük vele, kilógna a családból, az, hogy ő maga nem tudott minket elfogadni, rá tartozott. Apa nagy bánatára, mert most is ugyanannak hiszi magát, hiába akartam, hogy alkalmazkodjunk egymás életviteléhez. Basszus, szinte megtagadtam a belső énem, hogy neki könnyebb legyen, mi a francot tehettem én róla, ha az itteniek másképp gondolták a dolgokat? - Tisztában vagyok a tehetségével, odateszi magát, ha kell, szívét-lelkét beleadja, ez mindig is így volt. - Olyan érzésem volt, mintha ő akarná bemutatni nekem a saját nővérem. Mit tud ő a régi életünkről? Vagy Syd neki is elpanaszkodta, milyen rohadt nehéz volt túlélésre játszani? Nehezen hittem el, közben meg ott volt Libby például, aki elé simán kiteregette a családi szennyest, meg még ki tudja, kinek. Jó, oké, maradok jó kislány, nem hagyon ennyin felhúzni magam. - Makacsság vagy más döntéseinek elfogadása, nem mindegy - Szépen körítette megint a lényeget, esküszöm, ha nem lennék tisztában az ellenkezőjével, még azt hihetném, a férfit is ők küldték rám, ennél azért komolyabb férfi, úgyse tudnák rávenni erre. - Ők nem vesznek emberszámba azért, mert nem állok be automatikusan és szó nélkül a sorba, talán ha másképp csinálnák, másként is működne. Gondolom, ezt feleslegesen mondom el, mert nem, mint valami hittérítő jött ide, mint látja, még élek. - Megrántom a vállam, kezem az asztal alatt, ölemben pihentetve piszkálom a körmöm mellett a bőrt. - Tehát? Térjünk a lényegre. - Felemelem kezeim és összekulcsolom ujjaim az asztallapra fektetve alkarom. - Mit akar tőlem? Mr. Lackwood nem is kertel sokat, kimondja, ami böki a csőrét, szépen csendben hallgatom, tekintetem hol az arcára, hol el a válla fölött távolabb figyelve váltakozik kettejük közt. Ráharapok a számra, ne nevessem el magam, eleget szítom a tüzet enélkül is. - Soha, ismétlem soha nem keverném bajba a nővérem - szinte tagoltan, kihagsúlyozva egyes részeit felelek a tökre aranyos monológjára. Fenyegetőzik? Tényeket közöl? **arom le, velem így akkor sem beszélhet. - A falka is tökéletesen tisztában van vele, ő más, vele semmit sem érnek, ha bármit is tennének vele, szembe mennék az alfával is, szóval nem kell külön felhívnia rá a figyelmem, és értettem a célzást is, csak a tisztánlátás végett. Őszintén, határozottan beszélek. Szemrebbenés nélkül fordulnék szembe bárkivel, aki ártani akarna neki, még a saját életem árán is. Bár ő nem hiszi el, engem igenis érdekel, mi van vele. Háta közepére kíván? Legyen így, engem ellenben nem tud ilyen könnyen lezárni, pontosan azért, mert másként látok egy csomó mindent, mint ő. Jó, ennyi, eddig bírtam nevetés nélkül. Szám szétnyílik és jóleső nevetést hallatva dőlök hátra. Fenyeget, tuti. Olyan korrektnek hangzó módon küld el a pi**ába, és azt hiszi, berezelve veszem fel a nyúlcipő. - Nem tervezek tovább állni, ezt jobb, ha most leszögezzük. Csináljon akármilyen hókuszpókuszt, legyek kívülálló mindenki szemében - keresztbe fonom akarjaim mellkasom előtt -, nincs joga se magának, se senki másnak ilyen fenyegtőző, akármilyen módszerekkel megfélemlíteni és elzavarni. Nem félek magától. - Előre dőlök és a szemébe nézek. - Nem vonom kétségbe az erejét vagy a hatalmát. Valószínűleg olyan szinten űzi a boszorkányságot, amit el sem tudnék képzelni, de... ismétlem, nem félek. A nővéremet megbabonázhatja, ígérhet neki mindent szépet és jót, de ha minden kötél szakadna, igenis mellettem állna, mint azt megtette már korábban is a maga módján. Plusz, mit kezdene velem? - megint elmosolyodom - Békává varázsol vagy... konyhai dísszé? Ugyan már. - megcsóválom a fejem. - Ez nem provokálás, szimplán elmondom a magam nézőpontját és hagyom, hadd kezdjen vele, amit akar.
A lány nem számított az érkezésemre, ez már abból is látszik, ahogy ajtót nyit. Igyekszem szívélyesen viselkedni, de nem feledhetem el, hogy a szőke lány vérfarkas, született ragadozó, még akkor is, hacsak egy félvér – okozhat néhány kellemetlen percet, ha nem vagyok elég körültekintő. Lidérc nyugodtan ül a lábamnál, de semmi sem kerülheti el a figyelmét; a familiáris puszta léte demonstrálta a varázserőm nagyságát, erőtől duzzadó alakja tökéletesen visszaadta a bennem mozgó erőket. A lábam még mindig az ajtónyilásban tartom, amit a lány szenvtelen riposzttal jutalmaz. Igaza van, esélyt sem adok, hogy elküldjön.
Belépek a lakásba, Lidérc pedig csak egyetlen lépéssel marad le mögöttem, jelenléte legyen bármennyire is kellemetlen egy váltó orrának, meg sem fordult a fejemben, hogy maradásra utasítsam.
- Ne fáradjon, Miss Slora, igazán nem rabolnám sokáig az idejét – utasítom el az italt meglazítva a sálamat, miközben tekintetem körbejár a lakásban. A helyiségek elrendezése ismerős, nem sokban különbözik a legtöbb belvárosi bérlakástól, de sokat elárul a lakókról az, hogy milyen bútorokkal töltik meg a teret, amelyben élnek. Nem tudok elfojtani egy félmosolyt.
Kibújok a kabátomból, majd az étkezőben felkínált szék támlájára helyezem, és helyet foglalok. Lidérc elfekszik a lábamnál, fejét az első mancsaira helyezve, de füle továbbra is érdeklődve jár. A lány nem jelent veszélyt rám, bár nem is hittem, hogy lehetséges. Ujjaimat összefűzöm az asztallap fölött, és tekintetem Emily arcára szegezem, óhatatlanul is keresve a hasonlóságot közte és a nővére között.
- A jövetelemnek valóban köze van a nővéréhez – bólintok határozottan. – Nem tudom, hogy mennyire ismeretes az Ön számára, de felajánlottam Sydneynek egy helyet a kovenemben – akaratlanul is megmozgatom az ujjaimat, így a Lackwood-címer viselő pecsétgyűrűm megvillan egy pillanatra. – Remélem, hogy nem veszi sértésnek, ha azt mondom, hogy a nővére a száramázása ellenére is rendkívül tehetséges, és szorgalmas fiatal boszorkány, aki még sokra viheti ezekben a körökben – nem állt szándékomban eltitkolni, hogy mennyire nagyra tartom az asszisztensemet, akire immáron tanoncomként is számot tarthattam… Az utóbbi időben másképpen is felkeltette a figyelmemet, de a dolog még oly’ friss volt, és törékeny, hogy még magam sem fogalmaztam meg, hogy miben is áll az a másképpen.– Manapság azonban nehéz időket élünk, kisasszony. A falka és a boszorkánycsaládok korábban sem viseltettek túl szívélyesen egymás iránt, de most az a kellemetlen fiaskó… - megrázva a fejem utaltam a halott vérfarkasra, akinek a halál a legrosszabb pillanatban következett be. Érzéketlenség volna? Talán. - Elmélyítette az ellentéteket, s bár nyíltan nem állunk háborúban egymással, vannak kellemetlenségek, amik csak tovább növelik a haragot – átható tekintetem a szőkeség szemébe döftem. – Ön a makacsságával dühíti a falkát, Miss Slora. Hazudnék, ha az állítanám, hogy túl sokat konyítok a farkas hierarchiához, de azt tudom, hogy csodálatra méltó teljesítmény az, hogy ön még él – elismerően biccentek, mielőtt folytatnám. – Azért jöttem, hogy tisztázzam… Ha a puszta jelenléte veszélybe sodorja a nővérét, vagy kovenem bármelyik tagját, magam veszem kézbe a dolgokat – tettem hozzá téli hideget idéző hangon, ami reméltem, hogy elegendő ahhoz, hogy Emily Slora megértse, amit mondani akarok. Idő kérdése, hogy valamelyik vérfarkas rájöjjön, hogy a nővérén keresztül eljuthat hozzá; talán a Rose Harbori falka pacifista elveket vall, de nem minden tagja játszik tisztességes lapokkal.
- Ha úgy döntene, hogy a napokban tovább áll, örömmel állom minden költségét – dőlök hátra, ajkaimon behízelgő, üzletemberi mosollyal.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Harmadjára túrtam át a ruhakupacot, még mindig nem találtam azt a pulóveremet, amit két napja keresek. Ez a lakás olyan kicsi! Fele annyi cuccom van, mint Portlandben hagytam, sőt, jobban belegondolva, ennyi idő után még Sydney-nél is simán találnék, a fekete magassarkú szandálom például biztosan ott hagytam. Leaglább egy a lábméretünk, nem vész kárba. Erre a gondolatra megrántottam a vállam és a kezemben tartott nadrágot az ágyon lévő kupacra dobtam, majd lerobogtam a galériáról a földszintre. Erik pakol, kivételesen nem libbenek oda ügyetlenkedni, amit legtöbbször mormogva jegyez meg, sokkal csalogatóbb a kakaó édes illata, azt nemrég hagytam magára a konyhapulton. - Gyere csak ide - kapom el a bögre fülét és letelepszem laptopom elé a kanapéra. Csak annyira állok fel, míg elköszönök tőle, aztán visszahajtogatom magam törökülésbe és céltalanul böngészni kezdem a közösségi hálót. Teljesen belemerülök a macskás vdeiók nézegetésébe, a kölykök annyira bambán édesek tudnak lenni! Szóval azokat nézem, mikor meghallom a kopogást. Érzékeim azonnal bekapcsolnak, leteszem a bögrét a dohányzóasztalra, és az imént nézett videó macskájának óvatosságával egyenesedem fel, teszem meg az utat az ajtóig. Valami nem tetszik, a bennem lakozó farkas is bizonytalanul toporog, ám ott a kíváncsiság, ki lehet az. Megállok a zárt ajtó előtt és a kukucskáló reteszét elhúzva kilesek rajta. - Te szentséges jesszum pepi! - hátraugrom ijedtemben. Ez meg mi a fészkes fenét keres itt? Úgy nézek körbe, mint, aki valami fegyvert keres, közben meg a lakás rendezettségét akarná felmérni. Kell van egy perc, mrie összeszedem magam annyira, hogy nyugalmat erőltessek az arcomra, vegyek egy mély levegőt, kifújjam, s némi torokköszörülést követően kinyissam az ajtót. - Üdv - Bemutatkozik, pedig pontosan tudom, hogy kicsoda, még ha élőben szemtől szemben nem is találkoztunk. A nagy neveket arcokkal párosítani nem nehéz, ez a város nincs akkora, hogy problémát jelentsen. Most invitáljam be? Vagy hagyjam fagyoskodni, mert annyit nyaggatja a nővéremet, megérdemli, hogy befagyjon a... Ó, tényleg, van egy kutyája. Kiszúrom a fekete négylábú szinte árnyat szorosan a férfi mellett. Nem akar megenni, tényleg jólnevelt, elnézve a pasast, nem is nagyon hagyná, hogy másmilyen legyen. Volt ennek a kutyának egyáltalán rendes kölyökkora? Vagy valami olyasmi legalább. - Miért érzem azt, hogy már meg is válaszolta a kérdést? - szememmel lepillantok a lábára, amit volt olyan szíves az útba rakni, nehogy már szimplán az orrára csapjam az ajtót. Nem, inkább a lábujjait zúzzam össze, tökre igaza van. Jó, Syd kedvéért jókislány leszek, a főnökét már csak nem haragítom magamra. Tudom, hogy mufurc alak. - Ha elmondja, miért jött, kiderül, alkalmas volt-e vagy sem - megvonom a vállam, ismét ráparancsolok bolond fejemre, ne beszéljek csak úgy mindent, megegyeztünk, rendesen viselkedem. - Hozhatok valamit inni esetleg? - Ez amolyan "muszáj feltenni kérdés", csakhogy meg vagyok lőve, sörön és vizen kívül szerintem semmi sincs a hűtőben. Szélesebbre tárom az ajtót, végignézem, ahogy Mr. Lackwood és a kutyája besétál az ajtón és én az égegyadta világon nem tehetek semmit ellene, mert azzal magamra haragítanék egy halom embert, belőlük eleve elég sok van így is. Nem szeretne Erik visszafordulni valamiért? Esetleg? Léci? Minden jel arra utal, ketten, pontosabban hárman leszünk, kényelmetlen érzést kelt bennem a jelenléte, míg mást elküldhetek a fenébe, legyen nagyjából bárki, addig a nővérem miatt, és mert eléggé nagy neve van Rose Harborban, muszáj becsuknom a szám. Utálom becsukni és csendben maradni! Ahogyan azt kell, hellyel kínálom a vendéget, ha az étkezőasztalt választja a konyhában csak jól járunk, ott fixen rend van, a kanapénál előzékenyen elveszem a sötétzöld pokrócom, meg a laptopom, mert úgy jobban néz ki, és a nappaliban a fotel is kényelmesebb. Jaj, miken rágódom én, kit érdekel, eldönti, slussz-passz. - Szóval szabadna megtudnom miről van szó? - konyha lévén székre, nappaliban a kanapéra ülök le, két kezem az asztalon vagy az ölemben pihen. - Sydneyvel kapcsolatos? - Semmi rossz vagy komoly nem lehet a dologban, azt még ő sem adná elő ilyen fapofával. Azt se hiszem, hogy tőlem kérné meg a nővérem kezét, de ha megteszi, Isten a tanúm földön kötök ki heves nevetőgörcsben.
A napokban leesett az első hó, a fehér takaró pedig megült az autóm tetején, megtörve a sötét fényezés harmóniáját. Lidérc a hátsó ülésen ül, fejét áthajtva a vállam felett éberen figyel. A megtermett rendőr kezében a táskájával hagyja el az épületet, ami azt jelenteti, hogy a fiatal, szőke szuka egyedül maradt otthon. Nem, mintha Erik Russel bármiben is megakadályozhatna, de vannak ügyek, amelyeket jobb négyszemközt intézni. Hat, ha Lidércet is beleszámolom.
A fekete kutya elegánsan huppan a havas járdára, amikor kinyitom az ajtót, majd gondosan felzárkózva mellém, szinte egyszerre lépdel velem. Könnyedén megtalálom a lakást, hiszen a belvárosi bérház egyike azoknak az épületeknek, amelyeket néhány évvel ezelőtt befektetési céllal vásároltunk meg a cégnek. Lehúzom a fekete bőrkesztyűmet, majd határozottan bekopogok az ajtón.
Amíg arra várok, hogy ajtót nyissanak nekem, megigazítom a kabátom gallérját, és leseprek némi láthatatlan szöszt az ujjáról. Aznap reggel különösen ügyeltem rá, hogy a lehető legzordabb üzletember képét öltsem magamra, hogy emlékeztessem rá vendéglátómat, hogy ki vagyok. Mágiám jótékony burka vesz körbe, amely akaratlanul is kinyúl a lány felé, amikor ajtót nyit.
- Miss Emily Slora? – kérdezem, bár a hasonlóság eltéveszthetetlen. – Személyesen még nem volt alkalmunk bemutatkozni. Alexander Lackwood vagyok. Lenne rám néhány perce? – tudakolom, de a lábam máris beékelem az ajtó, és az ajtófélfa közé, hogy véletlenül se tudjon kizárni, ha esetleg ilyen udvariatlanságra készülne vetemedni.
- Remélem alkalmas az időben zavarom, hiszen okvetlen beszélnem kell önnel – fűzöm tovább a szavakat a lehető legudvariasabban, és máris felveszem semmihez sem fogható, hideg mosolyomat. – Bemehetnénk? – Lidérc már akkor a lábam mellé telepedett, amikor megérkeztünk, még csak parancsra se volt szüksége ahhoz, hogy úgy cselekedjen, ahogy én akarom. Fülét ide-oda mozgatva, érdeklődő pillantással nézett fel a lányra.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Kezdőlap
