- Frank Úr nagyon lelkes - vágtam rá Vicky szavaira, hiszen kifejezetten sértett, ha valaki nem talált kedvelhetőnek és ebben az esetben nagyon is nehezemre esett különbséget tenni négylábú kompániám és tulajdon jómagam között, kik hát valamiért csak egy entitásként funkcionálunk. A nők szerették a gombszemű, helyes ábrázatú kisállatokat - talán ezért flörtöltek velem is, ha úgy adódott -, ezért a már első alkalommal is tűzről pattant vérfarkas lányt csak megpuhítja majd tán a mozgó orrú, roppant rokonszenves dakszli. Feltéve, ha Franknek sikerül összeszednie magát.

- Te vagy a falka behajtója? - szellemeskedtem vakmerően, ám szavaimból inkább elismerés, mintsem élcelődés hallatszott - Elég menő. Pont mint az én munkám. Az is elég veszélyes - mutattam bólogatva bevert ábrázatomra, hogy némi elismerést csikarhassak ki szépséges ügyfelemből, hiszen korábbi megjegyzései mézként csepegtek amúgy is könnyen olvadó szívemre.

- Mondanám, hogy talán még érdekes is lenne együtt dolgozni, de sajnos lehet, hogy inkább megritkítanád az üzletfeleim számát, akkor meg mehetnék az utcára énekelni, vagy hangszeren játszani... darabokat írni a helyi színháznak... el kéne abba a társulatba egy Shakespeare-i véna, én mondom - csicseregtem, majd hümmögve emésztettem saját mondataimat - Hé... nem is olyan rossz ötlet... Tégy tönkre és végre az álmaimnak élhetek majd... ha nem kéne a tulajdon apám elől bujkálnom, még plakátra is kerülhetne a pofázmányom.

Szememmel végigkísértem, ahogy gondos mozdulatokkal elteszi a nehezen megszerzett árut és diadalittas harciassággal felszegtem államat, beletartottam az esti szélbe, majd megeresztettem egy széles, győzelmi mosolyt.

- Tudtam, hogy ez az eset sem fog ki rajtam - ujjongtam - Persze, ha holnap reggelre örökre eltüntethetetlen hiúzfüleim maradnak... - tettem hozzá halkan és megdörgöltem arcélemet.

Fejemet oldalra biccenve, szinte alig hallgatózva néztem, ahogy a lány hozzám beszél, de sokkal inkább lekötött ajkának görbülete és annak változása, miközben a szavakat formálta, mintsem, hogy megkondítsa bennem a vészharangot a tartalom, melyet közölni próbált.

- Mintha Marco morgolódott volna ilyesmiről a műhelyben - biggyesztettem le az ajkamat, aztán legyintettem - De ő mindig morgolódik... Undok egy alak. Kerüld, ha teheted. A családban az ész és  sárm génjeit nem osztották el egyenlően - böktem a mellkasomra - De majd... gondolom vigyázok... Te vigyázol, Vicky, a titokzatos farkasnyomozó?

- Frank Úr nagyon lelkes - vágtam Vicky szavába és cipőmmel megböktem a földön reszkető ebet - Uralkodj magadon, kérlek!

Az állat kérlelően nézett vissza rám fekete gombszemeivel. Még emlékeztem rá, hogy milyen könnyen megszokta a bennem lakozó hiúzt, ám mivel más alakváltóval nem volt szerencsém diskurálgatni (köszönhetően a Papa vaskalaposságának), így csak mostanában eszméltem a szomorú és csalódottságot okozó felismerésre, hogy a dakszli sem a vérfarkasoknak, sem más alakváltóknak nem volt elvakult rajongója. Ezen sürgősen változtatnunk kell, mondtam a minap Franknek és attól kezdve alaposan ügyletem rá, hogy mindig magammal hozzam, mikor a körülmények engedték. A vérfarkas lány társaságát biztonságosnak ítéltem meg a hét kilós kutyára nézve. Saját épségemet jobban kockán forgottnak tartottam-

Vicky pimasz és félreérthető megjegyzését szándékosan elengedtem a fülem mellett, hisz' ki voltam én, hogy tisztességtelen ajánlatokra csak még nagyobb tisztességtelenséggel válaszoljak - még ha a verbalitásban ki is merült minden fajtalankodás - majd figyelmemet inkább ittlétünk miértjének szenteltem... volna, ha Vicky nem célozza meg szívemet a legférfiszívet melengetőbb bókkal, mint valaha férfiú kaphatott. Szemem megtelt csillogással, szám pedig szélesre nyílt.

- Valóban azt gondolod? - dobbant nagyot szívem és egyik kezemet a mellkasomra is szorítottam, hogy a Cupido nyilát meghazudtoló pontossággal betaláló megjegyzés helyét csak még közelebb érezhessem magamhoz - Remélem nem csak elveszett, de meg is találja önmagát.

Szívesen csevegtem volna még a költészetről, melyet nem mellesleg lényegesebben fontosabbnak és előrébb valónak tartottam, mint a sisakvirág helyettesítőjén rágódni (esetleg szó szerint), ám Vicky határozottságának grimaszolva engedelmeskedve, hiszen nem tehettem mást, a poétikus vizekről az üzlet tárgyilagosságára tértünk.

Ahogy nem vette el az üveget leeresztettem a kezemet és vállat vontam.

- Nem méreg, de ha gondolod kipróbálhatjuk - vontam vállat könnyedén és vidáman, azzal hüvelykujjammal lepöccintettem a dugót a fiola tetejéről, belemártottam az ampullát és a lány lehetséges tiltakozását, vagy bármilyen közbeavatkozást kivédve a számba csepegtettem egy keveset a rémes ízű folyadékból.

- Azannyaúristenit - fintorodtam el és kézfejemmel megdörgöltem a nyelvemet, hogy eltávolíthassam róla az undorító utóízt - Ennek legfeljebb az íze öl, nem a hatása.

Becsuktam számat és visszahelyeztem a dugót, majd feltörekvő hányingeremen egy diszkrétnek mondható böfögéssel segítve próbáltam szóhoz jutni.

- Nem igazán áll érdekemben megmérgezni annak az Alfának az édesanyját, kinek a területén tanyázom - magyaráztam a hányingertől elcsukló hangon, de küzdve, hogy mondókám végére érhessek - Mondták már, hogy vallatónak, vagy nyomozónak kellene állnod amúgy? Kevésbé nemes bók, mint engem poétának nevezni, de kinek a pap, kinek a papné ugyebár - szusszantam egyet. Frank idegesen pillantott fel rám bogárszemével. A természet kezdte lassan megadni magát a sűrűsödő alkonyatnak, ám a külső sötétségen kívül semmilyen mellékhatást nem tapasztaltam egyelőre.

- Nem vagyok nő, hogy méreggel öljek. Sem gyilkos, hogy egyáltalán öljek. Kivéve, ha párbajoznom kellene szívem hölgyéért - folytattam lassan normális hangszínnel - Az alakváltók és vérfarkasok közti érthetetlen és sekélyes feszültség sem foglalkoztat. Nekem aztán lényegtelen, hogy ki mivé és mikor alakul. Olyan tökfilkó sem vagyok, aki kitalálna valamilyen váltságdíjat a segítségéért úgy, hogy nem szorul rá - magyaráztam - Igazából nincs vesztenivalód, de ha olyan vakmerő és rátermett vagy, mint azt eddig egyértelműen a tudtomra adtad, akkor kipróbálod magadon. Láthatod... ölni nem öl, legfeljebb lesz tőle egy kiadós hasmenésem - fejeztem be a védelmi beszédet - A hátulütője az, hogy nehéz hozzájutni... ám valami azt súgja, hogy igencsak szeretnétek már békésebb vizeken tudni a mamát és mivel nem tartom magam féleszűnek, így az is egyértelmű, hogy utolsó köreiteket futjátok a megoldást illetően. Így hát nincs más hátra, mint előre és ez egy biztató gondolat.

Újra felé kínáltam a szert.

- Vidd magaddal, aztán ha működik váltságdíj gyanánt ajánlj nekem párbajozási lehetőséget, mert hogy írjak a jellem nemességéről, ha nem tudok nemesen megszenvedni kissé - mosolyodtam el jó kedvűen - Így válhatok költővé, te meg megoldottad életed első ügyét, nyomozó kisasszony.

Fejemet oldalra biccentve küldtem mosolyt az egyre növekvő sziluettű lány felé. A hangokból úgy hallottam, hogy Vicky farkasalakban érkezett a növényzet takarásában, s a levegőbe szagolva igyekeztem kideríteni, hogy a laposra klopfolásom kompenzálása-e az, hogy a csinos kis vérfarkas ádámkosztümben (ebben az esetben évakosztümben) lép elém és még egy kósza fügefa levelet sem sikerült szereznie, elvégre errefelé nem sűrűn akadtak fügefák, de aztán csendesen mulatva tapasztaltam, hogy ennek lehetősége a nullára csökkent, hiszen tökéletesen emberi ruhában - sőt cipőben - közeledett. Nem lehet minden nap születésnapod, öreg, sóhajtottam jó kedvemet megőrizve, majd fél lábra álltam és belesüllyesztettem ökleimet zsebembe. Amúgy is, mit kezdenék én egy félig idegen, teljesen pucér lánnyal...? Hogy imádhatnám én a női nemet anélkül, hogy közben jó szándékomat ne mocskolja be a férfiak alantassága...? Igaza van, hogy jobb az erényeimre vigyázni.

- Remélem lesz alkalmam bizonyítani elköteleződésemet a nemes ügyért - mentem bele a heccbe és nem kerülte el figyelmemet a pillantás, mivel a lábam mellett reszkető Frank Urat illette. Lehajoltam és felemeltem a gombszemű állatot, ki zavartan szagolt Vicky irányába, majd farka gyorsan bekunkorodott hasa alá.

- Frank Úr, Vicky - mutattam a lányra és fordítva - Vicky, Frank Úr teljes ebzeti valóságában. Csúcs jópofa egy állat, szülinapi ajándék volt. Most, hogy anyám ilyen messze került tőlem lehetséges, hogy jövőre hoppon maradok a kreatív és nagylelkű ajándékokat illetően... és ha már ajándék, apropó... - belenyúltam kabátzsebembe, majd előhúztam egy ezüstösen csillogó folyadékkal telt apró fiolát. A dugó alatt egészen úgy tetszett, mintha magától keringett volna a varázslatos kis anyag és beletartottam a szürkületi fénybe, melyben még így is jól kivehető volt, hogy nem hétköznapi holmiról van szó.

- Hidd el, hogy valóban leborulnék a lábaid elé, ha veszélyeztetnéd egy kicsit az életemet - folytattam a könnyed flörtöt művészi folyamatossággal - De tisztában vagyok vele, hogy a még a modernkori lovagoknak is ártalmatlanítaniuk kell egy-két egyéb veszélyt, mielőtt az ilyen vadóc és önálló működésű kisasszonyok kezelésbe eszik őket. Legyen ebben az esetben a sárkány a Ward mama és ne harapd le a fejem a zseniális hasonlatért.

Vártam néhány másodpercet, hogy tovább csigázzam érdeklődését.

- Ez itt kérlek... vérfarkas lábnyomából nyert elixír - közöltem drámaian és úgy prezentáltam a fiolát, mintha magát a Mona Lisát sikerült volna megszereznem egy ügyfelem számára - Marha nehéz hozzájutni a cucchoz, mert kell hozzá egy vérfarkas alakban lévő farkas, aki úgy trappol bele a sárba, hogy abban utána esővíz gyűljön össze. Előnye, hogy végtelen mennyiségben hozzáférhető, pláne olyannak, aki maga is beletrappolhat a sárba, ha kedve tartja. Hátrányai közé tartozik, hogy nagy macera összegyűjteni. Viszont elég belőle naponta egy-két csepp, hogy az ordas koma nyugton maradjon - zsebemből előhúztam egy apró ampullát - Ez megteszi mértéknek.

Átnyújtottam a két tárgyat.

- Ha nem lennél elégedett, akkor megkérlek rá, hogy a pofázmányom másik felét verd, mert ezt az oldalt már kezelésbe vették és hiába a makulátlak gének, egy berepedt arccsont mégse forr össze olyan gyorsan, mint amilyen gyorsan talán jobb kedvre deríthetjük azt a túlkomor Alfátokat.

Mélyet lélegeztem és próbáltam a racionalitás talaján kikövetkeztetni, hogy vajon eljön-e ma Vicky. Az első SMS után biztosan eljött volna... sőt, valószínűleg el is jött, csak én nem jöttem. A lány egyedül várt rám a mocsárnál, míg nekem laposra verte a pofám az a benga állat, aki elégedetlen volt az angyalhajjal, amit leszállítottam neki. Nem mondta, hogy azt várja, hogy skalpoljam meg a szegény ex-szárnyast... nem is tettem volna meg, csak lecsippentettem abból a szőke loboncból, mikor előttem állt a boltban. Fel is képelt utána, de a legszebb felképelés volt, miben valaha is részem lehetett. Aztán ellibegett a maga 180 centijével meg a sportautójával. Mennyei manna.

Szóval laposra verődtem és el nem jövődtem, de az áru megvolt. Áru, mit áru...?! Két kezem aprólékos munkája, a sárban négykézláb közlekedés éteri eredménye, létezésem legkeményebb (fizikai) munkája... Az volt, mit egy aprócska fiolában a belső zsebemben őrizgettem.

Visszahajtottam az RX-7 ellenzőjét, melynek türkében eddig gyógyuló pofázmányomat méregettem (szépen gyógyult, elvégre alakváltó voltam, stramm legény, meg angol is, azok alapból is furcsa ábrázatúak), majd kiszálltam és a földre tettem az eddig az ölemben terpeszkedő Frank Urat.

- Szükség lesz ma este a sármodra, öregem - dőltem a matuzsálem-korú kocsinak, mely csak a csodával határos módon vonszolta el magát a mocsár mellé, s az idevezető szakasz felért egy komplett Dakar rallival, csak épp dzsungel kiadásban. Ám túlságosan izgalmas volt a helyzet és az alacsony, barna hajú lány együttese, mely tornádó módjára szippantott be... Igen, határozott izgatottsággal reméltem, hogy Vicky eljön annak ellenére, hogy első alkalommal sikeresen felültettem.

Frank fázósan duzzogott a lábamnál,olykor szemrehányóan pillantott fel rám a magas fűből, a szürkületben szinte csak gombszeme villogott. Mindketten egyszerre kaptuk fel fejünket és kezdtük el hegyezni fülünket a megfelelő irányba.

- Jön már - ujjongtam halkan, Frank pedig bizonytalanul csóvált egyet a farkán nem tudva, hogy neki mekkora örömöt is hoz majd az idegen érkezése - Én sem vagyok benne biztos, hogy pontosan ki, de legalább én nem leszek felültetve... ó...

Elégedetten húztam ki magam és simítottam le őszi szövetkabátomat, mely az árut rejtette.

- Mielőtt bármit is mondanék engedd meg, hogy a lábad elé boruljak és a bocsánatodért könyörögjek - vigyorodtam el, mire a szemem körüli monokli fájóan összehúzódott, de férfias önuralmamnak köszönhetően sikerült visszafojtanom a feltörő szisszenést - Hidd el, hogy sokkal szívesebben jártam volna veled ingoványos talajon, mint, hogy azzal a bamba marhával töltsem az időmet... de nem mindig mi választjuk a veszélyt, nemde...?