Hatalmas szikla gördült le a mellkasomról, amikor a nő bátran kijelentette, hogy megbízik bennem. Talán nem sejthette, hogy mennyire fontos ez a dolog a ma estére nézve, ahogyan az sem, hogy milyen sokat jelent számomra, hogy őszintén csendültek az ajkán a szavak. Nem tudom mi ütött belém, amikor meghallva ezt az ajkaimhoz emeltem a kezeit, és hálám jeléül csókot nyomtam mindkét keze törékeny ujjaira.

A meghívók átadása és ellenőrzése után a biztonsági őr biccentett, és társával kinyitották a grandiózus lengőajtót, amely mögött az esti forgatag várt bennünket.

- Eszembe sem jutott, hogy bárkinek is át kellene engednem ma este. Nem, ma este végig mellettem maradsz – mondtam határozottan, kezemet a karomra kulcsolódó kézen nyugtatva. Rose Harborban talán a rossz nyelvek pletykákat szőttek volna rólunk, de itt nem kellett ilyesmitől tartanunk.

- Úgy nézem Anastasia ma este kitett magáért – szökött ajkaim szegletébe egy meglepett mosoly, amikor a terembe lépve beittam a látványt. A mágia szinte azonnal arcon csapott, de nem ez volt az egyetlen szembetűnő jelenség; A különterem tetejéről széles szalagok, és karikák függtek alá, melyen lengén öltözött légtornászok mutatták be tudományukat. Férfiak, s nők vegyesen.

Már az első lépések megtétele után elénk perdült egy pincér, lebegő tálcáról pezsgőt kínálva felénk.

- Kérsz egyet? – tudakoltam Sydneytől, és válaszától függően vettem el poharat, vagy poharakat. – Azt hiszem, nekem szükségem van némi pezsgőre, ha valóban táncolni szeretnél az este – magyaráztam (koccintás után) megízlelve a felszolgált italt. Valódi minőség volt, úgy tűnt az est házigazdája ezzel sem kívánt bakot lőni.

- Alexander! Végre! –  csivitelő hang törte át a zene, és beszélgetés moraját, és már felénk is libbent egy hölgy; muszlimanyagból készült ruhája úgy lebegett körülötte, mint a folyékony tűz. A mágiája lehengerlő erővel úszott körülötte, amit meg sem próbált titkolni. Egyértelmű volt, hogy ma este ki uralja a terepet.

- Anastasia! – fordultam felé, régi ismerősként üdvözölve a démonidézőt.

- Szörnyű faragatlanság, de Anders az utolsó pillanatban lemondta az estét. Egy pillanatra úgy hittem, hogy te sem jössz – mondta, majd ravasz tekintete megállapodott a mellettem álló törékeny szőkeségen. – Ejnye! Mutass be! Milyen elragadó teremtés… - csiripelte lágyan, bár mézesmázossága nem volt szabad, hogy bárkit megtévesszen. Anastasia sötét boszorkány volt, még hozzá a sötét bugyrok legmélyéig.

- Természetesen – bólintottam. – Sydney, a hölgy Anastasia DePadrini, jelenleg ő a Thoesis Hotel úrnője, és valószínűleg az est szépe… - hízelegtem, mire a háziasszony meglegyintett, de a mosolya elárulta, hogy nagyon is elégedett a kisajtolt bókkal. – Anastasia, a kisasszony Sydney Slora, a fény a mindennapjaim sötétségében – pillantottam a lányra, reménykedve benne, hogy nem hoztam zavarba a kijelentésemmel. Valóban megkönnyítette az életem azóta, hogy a cégnél dolgozott, szakértelme már-már elengedhetetlen lett számomra.

- Csak nem? – csillant fel Ana szeme, kezét elegánsan Sydney felé nyújtva, hogy megszorongathassa a lányét. – Feltétlenül el kell árulnia, hogy mivel sikerült megfognia ezt a megrögzött agglegényt, kedvesem! – csapott le rá a nő, és mire észbe kaptam, karját máris a lányéba fűzte, hogy jóbarátnő módjára odébb vezethesse pletykálkodni. Csak ekkor jöttem rá, hogy szóhasználatom talán nem volt igazán szerencsés.

Azt persze nem hagytam, hogy eltávolodjanak tőlem, de a magyarázatot átengedtem Sydneynek.

Tisztában voltam azzal, hogy Alexander nem csak fehér mágiával foglalkozik, sőt főleg nem azzal. Nem is okozott gondot, hiszen már pontosan tudtam, hogy a megfelelő tudáshoz és erőhöz mindkét oldalba bele kell kóstolni. Egyáltalán nem éreztem ezt problémának, ráadásul úgy vettem észre, hogy Alexander mellett nyugodtan próbálkozhatok, bármiből kimentene, ha rosszul sülnek el a dolgok. Bíztam a boszorkány mesterben, feltétel nélkül és ez... meglepett. Ennyire kötődni valakihez szinte már-már... hihetetlen és nem akartam tovább gondolni eme kötődés milyenségét. Talán én magam is olyanokra jönnék rá, amik elsődlegesen még több bonyodalmat vinnének a kettőnk tanonc-mester kapcsolatába. Nem volt szükség rá, bár a gondolataimnak nehéz volt gátat szabni.
- Mindenféleképpen – erősítem meg Alexandert mikor ismét arra kér, hogy csak maradjak mellette. El sem tudom képzelni, hogy egyedül próbáljak lavírozni eme  társaságban, én ahhoz még túl tapasztalatlan és riadt vagyok. Riadt? Inkább félénk, de hát még nem tudom pontosan, hogy mi vár rám odabenn. Ezek az érzések pedig természetesek ebben a helyzetben.
- Ezt már korábban is elfogadtam – jegyzem meg, mikor kifejti, hogy az odabenn várakozó társaság nem feltétlenül az a fajta, amikkel szívesen vegyülnék, és ugyan kicsit hevesebben ver a szívem, pláne mikor a kezeimet az övéi közé fogja, nem riadok meg. Valamiféle hűséget fogadtam már Alexandernek, nem táncolhatok és nem is fogok visszatáncolni ebben a helyzetben sem. Ha pedig túl sok lenne, akkor időben figyelmeztetem.
- Megbízok – bólintok magabiztosan a kérdésére. Alexanderben bízok, azokban az alakokban viszont nem, akikkel találkozni készülünk. - És ha sok, jelezni fogom. Ebben biztos lehetsz – ismét bólintok egyet. Nekem is voltak határaim, amiket mostanság elég szépen feszegetnem kellett, de még nem találtam kellemetlennek, így ezt nem is jeleztem felé. Felesleges lenne.
Ismét elkomolyodva figyeltem, ahogy a biztonsági őrhöz érünk, aki elkérte Alex majd az én meghívómat is. Kérni sem kellett, automatikusan nyúltam a retikülömért, melyből előhúztam a korábban kapott meghívót. Magabiztosan adtam át az őrnek, bár a szívem majd kiugrott a helyéről. Leginkább az előző beszélgetés volt rám hatással. A gondolataim vissza-visszatértek Alexanderhez, a szavaihoz, az elhivatottságához... tiszteltem, felnéztem rá és bíztam benne.
- Csak ne engedj el – felelem végül miután röviden, visszafogottan rámosolygok az őrre, miután az leellenőrzi a meghívómat és beléphetünk a terembe.
Az új impulzusok azonnal arcon csapnak, hiába is számítottam szokatlan dolgokra, attól még ezek az egyértelmű erők és érzések még az én érzékeimet is megzavarják. Kissé rászorítok Alexander karjára, belé kapaszkodom.
- Bízom benne, hogy reménykedhetek egy táncban – jegyzem meg röviden a halk zenét hallva. Alexander mondta, hogy szórakozni jöttünk, én pedig szeretnék a lehető legtermészetesebb lenni, még ha a tánctudásom alapjáraton sokban függ a partneremtől is. Ugyanakkor Alexander talpig úriember, biztos vagyok benne, hogy táncolni is tud.

Pillantásom oda-odatévedt a mellettem lépkedő nőre. Természetesen észrevettem, hogy mennyire kitett magáért, hogy jó benyomást kelthessen, ahogyan azt is, hogy viseli a tőlem kapott nyakláncot. Hónapok óta dolgoztunk együtt, mind az üzletben, mind pedig a kovenben. Bizalmas, már-már baráti viszonyt sikerült kialakítanunk egymással, s a fiatal nő hűsége olyan kincs volt, melyet nem akartam elveszíteni.

- Amit odakint is említettem… - feleltem a kérdésére. – …maradj mellettem - Ideje volt, hogy Sydney Slora szembesüljön azzal, hogy az én asztalomnál oroszlánok ülnek, nem holmi kóbormacskák. – Figyelj, és válogasd meg a szavaidat, bár eddig egyikkel sem volt probléma – paskoltam meg az asszisztensem karomon nyugvó kézfejét bátorítóan, miközben tovább haladtunk Stella nyomában a különterem felé, ahol az este nagy részét tölteni fogjuk.

– Ma este szórakozni jöttünk, bár ez a mi szakmánkban gyakran együtt jár a munkával. Akiknek ma bemutatlak mind befolyásos emberek, sok-sok pénzzel, de attól félek, hogy néhányuk… - pillanatra megálltam, majd a szőkeségre mosolyogtam. – Nos, nem olyasvalakik, akivel szívesen mutatkoznál, vagy barátkoznál.

Az ajtóhoz érve szembefordultam a lánnyal, finoman lefejtettem a karját a karomról, hogy aztán két kezét a tenyereimbe foghassam. Komolyan néztem le rá, elveszve az ártatlanságtól csillogó kék szemeibe. Vajon örökre tönkreteszem azzal, ha beviszem oda?

- Megbízol bennem? – kérdeztem. – Bármit is tapasztalsz majd odabent… Tudnod kell, hogy az a szükséges rossz. Talán elítélsz majd, hogy boszorkánymesterként ilyen alakok közé keveredtem, de mindent a családomért és a kovenem fennmaradásáért tettem – mondtam határozottan.

Sem a nagyi, sem az unokatestvéreim nem tudták (Aria elől volt a legnehezebb titkolni), hogy apám mennyi adósságot halmozott fel a halála előtt. Kishíján a kúriát is el kellett adnom, hogy talpon maradhassunk, hiszen az üzletem éppen csak akkor kezdett beindulni. Akkor keveredtem életemben először alkuba egy démonnal.

- Készen állsz? – tudakoltam, a zakóm alá nyúlva a meghívómért, amit a marcona biztonsági őrnek nyújtottam, aki az ajtóban állt. Megnézte a giccses papírt, majd kérdő pillantását a leányzóra vetette. – Itt van a meghívód, ugye? – csalódtam volna, ha elfelejti eltenni.

Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem izgultam vagy féltem a mai estétől. Határozottan megvolt bennem mindkettő félsz, miközben meg minden egyes alkalommal egy másfajta izgalom is megkörnyékezett, ahogy Alexanderre és a meghívásra gondoltam. Volt ebben egyfajta bizalom, a szövetségünk láthatatlan fonalai. Tudtam bízni a férfiben, még ha sokszor kettős érzéseim is támadtak. Nem titkoltam, hogy hozzá kellett szoknom a másféle ügyfelekhez, és néha nehéz volt félrenézni, amikor kellett, de úgy véltem egész szépen megedződtem már, és valóban... A mágiám rengeteget fejlődött Alexander útmutatásai és tanításai nyomán. Cseles is sokkal nyugodtabb én pedig egyre precízebb. Amióta pedig szinte szabad bejárásom lett a Lackwood-kúriába, egy teljesen más világ nyílt ki előttem. Miss.Lackwood, Aria nagyon kedvesen fogadott, amikor otthon volt és úgy vettem észre, hogy szívesen is válaszolt a kérdéseimre. Példának okáért rengeteg segítséget tudott adni a familiárisommal kapcsolatban, bár ezen nem szabadott volna meglepődnöm, az ő állatai roppant mód jól neveltek voltak és lényűgűzőek. Még sosem láttam boszorkányt, aki két familiárissal rendelkezett volna. Különlegesnek találtam, és nagyon sajnáltam, hogy a kisasszony mostanában nem lakott a házban. Kissé furcsáltam, de nem mertem rákérdezni senkinél, a pletykákat meg egyébként is hallottam már...
Precíz és pontos voltam, mint mindig. És mivel komoly eseményre készültünk minden tekintetben odatettem magamat. Smink, ruha, haj... tökéletesen akartam festeni, egy olyan nőként, aki méltó Alexander Lackwood oldalán lépdelni és nem okozok csalódást neki sem. A tőle kapott medált is viseltem, önbizalommal és nyugalommal töltött el, sokszor még éjszakára is rajtam maradt egy-egy hosszabb nap után.
- Teljesen érthető – bólintottam a hotelre, mikor annak vonzatát említette. Nem kommentáltam, nem is lett volna mivel így csak elegánsan kiléptem az autóból és a felém nyújtott karba karoltam.
- Természetesen, ez nem is volt kérdéses – mosolyodom el röviden a kérésre. Alexander megszólítása, a kedvesem röviden pirulást eredményez, de a sminknek köszönhetően ez teljesen természetesnek és normálisnak hat.
A hotel teljesen lenyűgözött: szakmailag és boszorkányügyileg is. Az építészeti megoldások klasszikusak voltak és ugyan maga a design valóban kissé csicsás, az én ízlésemnek legalábbis, de attól még meg kell hagyni, hogy nem spóroltak ki semmit se. Aztán ott volt még az az apróság, hogy itt senki se rejtegette a faját. A mágia szinte pezsgett a levegőben, töményen és megbűvölően. Lehetetlen volt nem észrevenni. Most először tapasztaltam ilyesmit. Kissé letaglózott.
- Nem probléma. - felelem a szobákra meg a másnapi visszamenetelre. Azt hiszem ezen eleve nem gondolkoztam még, sokkal jobban lekötött a készülődés és a megjelenésem. No meg, hogy nem igazán tudtam, mi lesz itt ma a feladatom. Kísérő vagyok? Egy szépen öltözött baba? Annak talán megfelelek...
- Van valami kérésed a ma estére? - érdeklődöm ahogy a kísérőnkről Alexanderre pillantok. - Figyeljek valamire jobban? Nem szeretnék haszontalan lenni. - teszem még hozzá elgondolkodva miközben a minket méregető pillantásokat lesöpröm a vállamról. Alexanderrel vagyok, butaság aggódni. Egyébkéntis, ezek az emberek nagy eséllyel csak a kísérőt látják bennem. Nem vagyok veszélyes és értékes sem, csak egy nő. És jelen esetben nagyon örülök ennek a szerepnek.

Kissé hűvös volt már ősz végén a kabrióhoz, így kénytelen voltam másik autót választani a találkozáshoz. Szerencsére több kocsi is állt a magángarázsomban, így egy sportos, fekete Jaguárral érkeztem meg Sydney-ért a megbeszélt időpontban. Előzetesen megkértem az asszisztensemet, hogy ne hozza magával a familiárisát, ugyanis a társaság, amelyhez tartunk, nem feltétlenül örvendezne a hermelin csínytevéseitől. Márpedig vannak olyanok, akiknek nem szívesen vonnánk magunkra a haragját, érveltem.

- A Thoeris Hotel nagyon exkluzív, megválogatják a vendégeiket – magyaráztam a lánynak, miközben behajtottam az impozáns épület elé, amelyet hatalmas birtok vett körül. – Csak igen befolyásos, és természetfeletti személyeket fogadnak, és egy-egy éjszakának igencsak borsos az ára… Nem hiába, a diszkréciót meg kel fizetni – eresztettem meg egy sokat sejtető mosolyt. Egy parkolófiú már várt ránk, hogy némi borravalóért cserébe biztonságba helyezhesse a járművet.

Kiszálltam az autóból, majd megkerülve azt, kinyitottam az anyósülés felőli ajtót Sydneynek, és udvariasan felkínáltam a karomat.

- Szeretném, ha ma este szorosan mellettem maradnál, kedvesem – mondtam a lehető legnyugodtabban, nehogy feszültséget gerjesszek a lányban. – Az ügyfeleim egytől-egyik úriembernek látszanak, de nem mind azok – tettem hozzá, egy árnyalattal figyelmeztetőbben, a kulcsot és néhány bankjegyet a parkolófiú kezébe nyomva. Vérfarkas volt, a szeme egyenletes narancssárgában izzott. Érdekes. Valaki megidézte, billentettem oldalra a fejem.

- Nem szeretnék bolhákat az ülésen – közöltem szárazon, az épület felé indulva.

Ahogy azt illik, az ajtót egyenruhás inas nyitotta ki, de ránk sem nézett, amikor a nevemet mondva köszöntött bennünket. Az előcsarnok Egyiptomi stílusban épült, ahogy az egész épület egyébként. Odabent kellemes, egzotikus fűszerillat terjengett, és visszatérő díszitő motívum volt Thoeris istennő vízilófejű alakja.

- Thoeris a várandós nők, és anyák istennője. Az egyiptomi kultuszban a Nagy Démonok vezére… Bizonyos démonok szeretik a giccset – sóhajtottam félig nevetve. Többször jártam itt, így nem lett volna szükségünk a mosolygós, mappás szervezőre, aki szintén egyenruhában terelgetett minket a díszterem felé a vacsorához és az árveréshez.

- Foglaltam szobát az árverés utánra. Külön szobákat, természetesen – néztem Sydneyre. – Ez megfelel neked? Úgy vélem botorság lenne hajnalban útnak indulnunk. A holnap délelőtt éppen úgy megfelel, és legalább szétnézhetsz a szállodában. Mindent kipróbálhatsz, amit szeretnél – mondtam, de mivel sejtettem, hogy nem így készült, az előttünk haladó kotnyeles kis boszorkányra mutattam. – Stella bármit be tud szerezni, amire szükséged van.