Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Vas. 24 Szept. 2023 - 10:35
Sydney & Mr.Lackwood
Hatalom... pillantottam a könyvre, ami egyértelműen olyan mágiát rejtett, amivel még lehet, hogy sosem találkoztam és ha Mr.Lackwood nem ajánlja fel, akkor nem is fogok. Voltam olyan ambiciózus és kíváncsi, hogy ne okozzon gondot a mágia bármely oldala és noha az értékrendem vagy az érzéseim ugyan közbeszóltak, a fekete mágiára is hajlandóságot mutattam. Nem tudnék csak a jóra koncentrálni... sosem tudtam és sosem akartam. Bólintottam a boszorkánymester szavaira, mert továbbra is nehéz volt az adrenalinmámorban jól formálni a szavakat, és nem is akartam feleslegesen csevegni. Mindketten pontosan tudtuk, hogy a hallgatás beleegyezés, egy jótékony alku. Ha Mr.Lackwood lehetőséget lát az erőmben és annak fejlesztésében, akkor én mindent meg fogok és meg is akarok tenni azért, hogy tényleg ne csalódjon bennem. - Természetesen, Mr.Lackwood. - bólintottam ismét, miközben elvette a könyvet tőlem és egyértelműen jelezte, hogy a beszélgetésnek mára vége. Valóban pihennem kellett volna, hiszen másnapra volt még egy megbeszélés is, és noha nem vettem részt rajta, tudtam, hogy Mr.Lackwood számít rám: legalább a kávéfőzésben biztosan. - Jó éjszakát, Mr.Lackwood! – köszöntem el, miközben a férfi elindult az irodája felé. Pont ezért ért váratlanul, mikor visszafordult és az eddigi távolságtartás helyett tegeződésbe kezdett. Meglepetten pislogtam fel, és mire felfogtam a dolgot, a zár már kattant is. - Istenem... - suttogtam megkönnyebbülve, ugyanakkor bambán az iroda ajtaját bámulva. Mr.Lackwood... azaz Alexander. Jaj, ez de fura lesz... Nagyon, nagyon meglepett és csakis Cseles bírt ebből az egészből kirángtani. A hermelin lelkesen csillogó szemekkel, hozzám képest sokkal boldogabban mászott fel a vállamra és dörgölőzött hozzám. Boldog volt, vidám és mintha ő jobban is értette volna azt, ami az irodában történt az elmúlt órában, fél órában... nem is figyeltem, hogy elszaladt az idő. Kábán, de mégis lelkesen hagytam el az épületet. Örültem, hogy hirtelenjében ilyen hihetetlenül alakult a dolgom és roppant izgatott is voltam, hiszen végre elindult az, amit az elmúlt években hajkurásztam: az erőm fejlesztése. Nem csak Alexandernek köszönhetően, hanem mert a vázával történő kis közjáték is arra adott bizakodást, hogy tényleg nem vagyok egy szerencsétlen boszorkány, csak ahogy a mesterem mondta, rossz oldalon keresgéltem... eddig.
Alexander Lackwood taktikus volt. Amikor felderengett egy lehetőség előtte, a lehető legtöbb irányból próbálta megvizsgálni a dolgot, hogy aztán minden kimenetelre felkészülhessen. Ritkán esett meg vele, hogy meglepjék, mert az esetek kilencven százalékában felvetései valósak voltak. Sötét ragadozószemei mégis egyértelmű várakozással függtek a szőke boszorkányon, mert bár tudta, hogy Sydney Slora ambiciózus teremtés, abban nem volt biztos, hogy a sötétmágia olyasmi, amit könnyedén bevenne a gyomra.
A kedvezőtlen kimenetelre felkészülve lapult egy üvegcse a zsebében, amely egy memóriatörlő és átíró varázslatot tartalmazott, amely képes eloszlatni a kellemetlenséget, amit a titka kifecsegése okozhatna. Ezután pedig rövid úton meg is válunk majd egymástól, summázta a végeredményt. A felbukkanó vérfarkas húg elegendő indok lenne, ha erre lenne szükség.
Szerencsére ez a gondos felkészülés hiábavalónak bizonyult. A fiatal nő a könyv felé nyúlt, amelyről Alexander pontosan tudta, hogy mekkora csábítást jelent, de úgy érezte megéri vállalni a kockázatot, és engedni, hogy a szőkeség megérinthesse. Érezhesse. Ez a lehetőség még Aria számára is csak ritkán adatott meg, Norának pedig még soha.
- Ez a hatalom, Miss Slora – búgta sejtelmes hangon a boszorkánymester, amikor a nő végül átvette a könyvet. Önként adta a kezébe, de ezzel nem hatalmazta fel arra, hogy használja is. A könyvben lakó mágia, amely éppen úgy élt, mint minden más varázslat, pontosan tudta ezt, így nem engedelmeskedett volna könnyedén a lány akaratának, mert nem csörgedezett az ereiben a Lackwoodok vére. – Biztos vagyok benne, hogy így lesz, és nem okoz nekem majd csalódást – rándult meg Alexander szája sarka elégedetten. Nem volt rossz előérzete ezzel a szövetséggel kapcsolatban, de nem is olyan ember volt, aki megtorlás nélkül hagyná az esetleges hibákat.
- Menjen haza, és aludja ki magát – mondta végül, kezét kinyújtva varázskönyv felé, amely könnyedén csusszant ki az asszisztense ujjai közül, hogy újra Alexander oltalma alá kerüljön. – Fontos, hogy kipihenje magát, hogy kellően bele tudjuk vetni magunkat a tanulásba. Ha jól teljesít, hamarosan találkozhat a különlegesebb ügyfeleimmel… - újabb mosoly, ami ismét nem ígért túl sok jót azok számára, akik közelről ismerték a mágust.
Részéről befejezte az aznapi beszélgetést, így sarkon fordult, de még mielőtt belépett volna az irodájába megtorpant, és csak a válla felett, könnyedén odavetette:
- Azt hiszem, hogy innentől kezdve nyugodtan szólíthatsz Alexandernek. Elvégre partnerek leszünk, nem igaz, Sydney? – nevetett fel halkan, és ezzel el is tűnt az irodája ajtaja mögött. Csak egy kattanás jelezte, hogy elfordította a kulcsot, és ezzel magára hagyta a boszorkát a gondolataival.
Részemről lezárt kör! Bocsi, de így drámaibbra jött ki a kivonulás!
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Noha nem voltam régóta a városban, nem ismerhettem mindennek a hátterét, azért megértettem Mr.Lackwood aggodalmát a húgomat illetően. Eddig minden boszorkány hasonlóan nyilatkozott, mikor kiderült, hogy ki vagyok és milyen háttérrel. A legtöbben elfordultak és tényleg csakis az átlagos emberi kapcsolatokra fókuszáltak velem kapcsolatban. Nem akarták látni bennem a boszorkányt. Ezt is elfogadtam egy ideig, de ahogy komolyodtam, úgy egyre jobban kezdett foglalkoztatni az erő, ami ott bizsergett az ujjaim hegyén, vagy ami megmozgatott tárgyakat, ha megfelelően koncentráltam, és aminek köszönhetően Cseles élt és virult. - Mindent megteszek annak érdekében, hogy ne legyen probléma. - bólintottam a férfi kérésére. Így is gondoltam és ehhez is próbáltam tartani magamat. Csak reménykedtem benne, hogy Em valamikor, lehetőleg a közeljövőben megkomolyodik és érteni fogja az indíttatásomat. Talán... Teljesen elnémultam, ahogy Mr.Lackwood feltette a kérdéseit, ahogy mesélni kezdett. Éreztem a büszkeséget, az elszántságot, ami a szavaiból áradt. Ő nem riadt vissza attól a fekete mágiától, amiről beszélt, sőt... Még beszélt is nekem róla és megbízott bennem. Alig bírtam elhinni. Csak meglepődve, érdeklődő arccal hallgattam a férfit és szinte az egész külvilág megszűnt létezni körülöttem, egészen addig míg a könyvet felém nem tartotta. Nem gondolkozhattam sokat, vagyis inkább gondolkoznom sem szabadott, mert akkor biztosan találok valamilyen kibúvót, de... Mr.Lackwood egyértelműen felajánlotta, hogy tanoncnak fogad. Talán még a kovenhez is csatlakozhatnék, ha sikerül a vizsga? Mennyi idő is, egy év? Egy biztos év, amíg tanulhatok és megmutathatom, hogy igenis képes vagyok rá... Képes vagyok rá. A kezemet nyújtottam a könyv felé, óvatosan értem hozzá, hiszen szinte sugárzott belőle az erő, amire talán egyedül sosem lennék képes. Apám grimoreja gyenge volt, a családja sosem foglalkozott eleget a boszorkányságával, de ez itt és most lehetőséget tartogatott a számomra. Szinte éreztem, ahogy a benne lévő erő rezonál az enyémmel. - Mindent meg fogok tenni, Mr.Lackwood. - szólaltam meg végül, ahogy átvettem tőle a könyvet, ha tényleg engedte. - Bármire is van szüksége. Ígérem. - fejeztem be enyhén remegő hangon, mert az adrenalin csak úgy száguldott az ereimben és a meglepetés, a hirtelen sokk alaposan nyomott hagyott a hangomon. Pedig nagyon nem akartam. - Köszönöm, hogy megbízik bennem. Nem leszek hálátlan. - Sosem lennék az. Tettem hozzá magamban, ugyanakkor kimondani már nem mertem. Mr.Lackwood közelében mindig kevesebbet beszéltem, jobban megválogattam a szavaimat, mert nem akartam untatni a férfit. Egyszerűen ez csak úgy jött.
Sydney már egy ideje Alexandernek dolgozott. A boszorkánymester általában nem sok időt szánt a számára jelentéktelen alkalmazottak megismerésére, ellenben azokkal, akiktől elvárt valamit. A szőke boszorkány már az első interjú alkalmával felcsigázta az érdeklődését, amely azóta csak mélyült. Sydney Slora fiatal volt, ambiciózus és gyönyörű, bár Alexander ízlésének talán fiatal, de volt szeme arra, hogy észrevegye ezt az aprócska tényt.
Ritkán foglalkozott alkalmazottjai magánéletével, bár azt előre sejtette, hogy a lány vérfarkasrokonsága még okozhat kellemetlenséget számára. Szigorú szemei egy pillanatig még elidőztek az asszisztensén, aztán egy bólintással elengedte a szigorát.
- A családját nem választhatja meg az ember – sóhajtott. – Bízom benne, Miss Slora, hogy kegyed a lehető legjobban tudja kezelni a helyzetet. De kérem, ne felejtse el, amit mondtam. Fontos megtartanunk a békét a falkával – fűzte tovább megjegyzését, de ezzel el is engedte ezt a témát, megengedve Sydneynek, hogy a maga szájíze szerint summázhassa ezt a megjegyzést. Nem azt kérte tőle, hogy dobja ki a testvérét, és azt sem, hogy elköltözzenek a lakásból, de mégsem visszakozott, amikor a lány felhozta ezt a lehetőséget.
Varázskönyvébe kapaszkodva függesztette ragadozószemeit a szőkeségre. Kivárt a válaszra, nem szólt közbe… Valóban Sydney szavai érdekelték; nem akart sugalmazni, nehogy saját elvárásai tükre verődjön vissza.
Vállai kissé csalódottan rogytak meg, amikor Sydney elengedte a bármi lehetőségét. Ennél egy kicsit bátrabbnak hitte.
- Az ereje talán azért rekedt meg, mert nem a megfelelő oldalon keresgél. Erre nem gondolt még? – a férfi szája sarka ismét megrándult, miközben közelebb vonta magához a könyvét, egyik karjával szinte magához ölelve az irományt, amely évszázadok óta a családja, és a Lackwood boszorkánymesterek hatalmát jelképezte. A tudást, amelyre egy démonúr is szívesen rátenné a kezét, ha lenne olyan ostoba, hogy hagyja. A könyv volt a hatalom kulcsa, és Alexander birtokolta ezt a kulcsot.
- Ön okos, Miss Slora – mondta, bár hangja inkább megállapítás volt, mintsem valódi bók. – Talán már rájött, hogy az én mágiám a sötétségből táplálkozik. Ezt a fajta tudást ebben a városban nem becsülik meg ellégé, sőt, mondhatná azt, hogy egyenesen elítélik… - utalt is az Alapítókra és az Elsőkre, akik egyezménybe foglalták ezen praktikák tilalmát. - …éppen ezért óvatosan kell bánnunk vele, és amennyire lehet megőrizni a diszkréciót – jelentőségteljesen nézett a lányra, ezzel is emlékeztetve, hogy éppen az imént ígérte meg, hogy megőrzi a titkokat, amelyeket hajlandó rábízni.
- Vannak varázslatok, amelyek több embert kívánnak. Az unokahúgaim elfoglaltak, és bizonyos ügyfeleimet nem is mutathatom be számukra… - biccentette oldalra a fejét jelezve, hogy nem kíván arról beszélni, hogy miért nem mutathatja be ezen ügyfeleket Ariának és Norának. Bár Aria is kacsintgatott a sötét oldal felé, egyértelmű volt, hogy sosem kötne alkut démonnal, Nora pedig már most nagyobb fenyegetést jelentett, mint amit a férfi szívesen elismert volna.
- Ismeri a mondást, miszerint; Ha te megvakarod a hátam, én megvakarom a tiéd?– tudakolta, bár már sejtette, hogy a lány szép lassan megértette, hogy mit vár tőle. – Ha Ön vállalja, hogy partnerem lesz ezekben a varázslatokban, én vállalom, hogy kitanítom – egyértelműsítette a korábbi köntörfalazást, majd a vaskos könyvet Sydney felé nyújtotta, hogy megnézhesse. Ha a lány elveszi tőle, az azt jelenti, hogy az alku megkötetett. A végső döntés csak rajta állt.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Már jó ideje vártam és néha eléggé stresszeltem is azon, hogy Mr.Lackwood mikor hozza fel a húgomat. Valahogy sejtettem, hogy baj lesz belőle... Az Istenit, már akkor sejtettem, mikor Emily felbukkant az ajtóban. Mégis, ő a testvérem volt, nem hagyhattam egyedül. Sok éven keresztül elfordultam a családomtól és menekültem tőlük, de attól még kötődtem is hozzájuk annyira, hogy féltsem őket. Leginkább Emilyt... ebben a városban, a sok furcsa lény között, omegaként. Miért olyan makacs, miért nem csatlakozik a falkához? Fenébe... - Igen. - válaszoltam egyszerűen, mikor rákérdezett Emily-re, majd folytatta és én képzeletben már majdnem el is süllyedtem szégyenemben. - Teljes mértékben felelősséget vállalok a testvéremért. És próbálom is jobb útra terelni, csak akárhányszor felhozom, elfordul tőlem és ott hagy. Nem tudok vele beszélni erről. - vallottam be a saját kudarcomat. Ugyan lehet, hogy nem kudarc volt, de biztos voltam abban, hogy Mr.Lackwood csak és kizárólag kudarcként látja a kapcsolatomat a testvéremmel. - Az ősszel elköltözünk a lakásból. Találtam másik albérletet, ami mindkettőnknek elég és várhatóan nem fog problémát okozni önnek. - tettem még hozzá, mert jobbnak láttam, ha ezt tisztázzuk: nem szeretném jogtalanul bérelni a lakást, még ha a cég dolgozója is vagyok. Emily nem az, ráadásul vérfarkas. Ez pedig egyértelműen nem tetszett a főnökömnek. Elfogadtam, megértettem. Már épp a tabletemet pakoltam a táskámba, mikor Mr.Lackwood szavai megállítottak a mozdulatban. Ha akartam se tudtam volna meglepettségemet leplezni a kérdése hallatán. Tényleg jól hallottam? Mégis mi ez? Valami teszt? Büntetés, mert nem kértem engedélyt a húgommal való összeköltözésre? Még a szavam is elállt a férfi kérdésére. Mégis mit akar? Miért pont most? Miért én... - Nem tudom azt mondani, hogy bármit. - válaszoltam végül nagy nehezen, de őszintén. Kellett némi idő a tökéletesnek gondolt válasz megfogalmazására, hiszen eddig mindenki csak hitegetni tudott azzal, hogy tanít engem és képes leszek az erőm használatára. Mi van, ha Mr.Lackwood is csak szórakozik velem? Á, nem... eddig nem ilyennek láttam. Ő mindig komoly, komor üzletember, aki valódi hatalommal és tudással rendelkezik. - Tanulni akarok, és ha tanulmányaimnak ára van, akkor hajlandó vagyok fizetni értük. Elköteleződéssel, diszkrécióval és akár az erőmmel is, ha méltó vagyok rá. - böktem ki végül teljes adrenalinsokkban. Végül nem tudom, honnan jöttek ezek a mondatok, de éreztem, hogy ahogy kimondtam, igazak is lettek. Tudtam, hogy képes lennék nagyon sok elvemet felrúgni, nem riadok vissza sötét mágiától és ahogy a munkában, úgy lehet, még a mágiában se ismernék határt. Csak eddig minden erőmet a munkámba fektettem, ahogy Emily is mondta. Nem foglalkoztam mással, mert ebben láttam a sikereimet. - Nincs mentségem, hogy miért nem haladok az erőmmel. - folytattam megfogva az adrenalintól remegő kezemet. - Mindenesetre próbálom fejleszteni a képességemet. - fejeztem be várva a végítéletet. Lehet, hogy most még ki is rúg? Megtenné?
Amikor Alexander felvette Sydney-t még nem sejtette, hogy hasznos szövetségest talál-e benne, vagy csak egy csinos kis díszt az irodája előterébe. Ha őszinte szeretne lenni, bizonyára elmondaná, hogy sokat tesztelgette; időnként olyan feladatokat is rábízott, ami nem feltétlenül tartozott a munkakörébe, aztán figyelte, hogy képes-e megugrani az újabb, és újabb lépcsőket. Egyelőre nagyon elégedett volt a szakmai eredményekkel, de…
És mint tudjuk, a lényeg mindig a de után kezdődik, a nő mágiája nem győzte meg. Érzett egy leheletnyi növekedést, de Sydney hatalma mintha megrekedt volna egy láthatatlan üvegfal mögött, ahonnan nem tud kitörni. A boszorkánymester érezte, hogy ott van, és mégsem tudta elérni. Az persze meg sem fordult a fejében, hogy éppen a szakmai terhek azok, amelyek megrekesztik a nőt ebben a kiszáradt mederben.
- Jó estét – biccentett végül a férfi, mert mélyen nyugvó udvarias énje nem engedte, hogy köszönés nélkül folytassák a beszélgetést. Lidérc időközben belökte Alexander irodájának lengőajtaját, és valószínűleg elfoglalta a számára kijelölt helyet; A kutya ugyanolyan volt, mint a gazdája, aki nem foglalkozott olyasmivel, vagy olyasvalakivel, aki nem érdekelte. Bár ragadozó volt, hamar megtanulta semmibe venni Cselest, akit Sydney gyakran behozott az irodába a táskájába rejtve.
- A mágia gyarapodása nem olyasmi, ami miatt elnézést kellene kérnie, Miss Slora – mondta Alexander, sötét, de rideg szemeivel a szőkeséget fürkészve. A szája sarka megrándult, amelyet tapasztalatlan szemek akár mosolynak is értelmezhettek. Elengedte a füle mellett a problémáról szóló részt, mert úgy érezte, hogy ez nem olyasmi, ami szót érdemelne. – Azért talán már illene, hogy egy vérfarkast költöztetett be abba a lakásba, amit tőlem kapott anélkül, hogy megkérdezte volna róla a véleményemet. A húga, igaz? – billentette oldalra a fejét. – A boszorkányoknak ebben a városban igen érzékeny a kapcsolata a falkával, de mivel ön nekem dolgozik, talán nem tudja, de a védelmem alatt áll. A húga Omega, és bár eddig nem okozott bajt, még hozhat számomra kellemetlenséget – fűzte tovább a szavakat, szabad kezének ujját végig húzva az íróasztal szélén, mintha csak porcicákra vadászna. Egy ideje már tudott Emily Slora városba ékezéséről, de úgy döntött kivár, amíg az asszisztense avatja be, de nem tette. Igazából nem csalódott, és ha aznap este Mephistopheles fogdmegjei nem szorítják sarokba, hogy készítsen elő egy varázslatot a démonúrnak, talán fel sem hozta volna.
- Ön azt mondta nekem, Miss Slora, amikor idekerült, hogy szeretne mágiát tanulni. Jól emlékszem? – kérdezte a férfi, majd megemelve varázskönyvét, szinte meglebegtette a nő előtt, nem törődve azzal, ha az időközben pakolni kezdett. – Van néhány nagyon fontos ügyfelem, magánügyfelek, akik rengeteget fizetnek azért a tudásért, ami ebben a könyvben van, és nemcsak a pénzre gondolok. Hatalom, Miss Slora. A hatalom az, amely mozgatja ezt a világot – szónokolt. – Mondja csak, Miss Slora, ha most felkínálnám Önnek, hogy átadom a tudásom egy részét, mit tenne meg érte? – ragadózószemekkel várta a választ egyértelműen éreztetve, hogy minden csak attól függ, hogy Sydney hogyan felel erre.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Épp igyekeztem visszatenni a vázát a helyére, mikor megéreztem Mr.Lackwood közeledtét. Nem gondoltam volna, hogy ilyen későn benéz az irodába. A legtöbb estén, ha benn ragadtam, szinte sosem volt társaságom. Így most kicsit talán meg is ijedtem, pláne mikor meglepődve megjelent. - Jó estét! - köszöntem meglepetten, majd a kérdésére csak még izgatottabb vagy feszültebb lettem, de lehet, hogy mindkettő. Mr.Lackwoodnak igaza is volt, de nem ismerte a helyzetet, mégis... érezte, hogy mágiát használtam? Elképesztő! Ilyen egy igazi boszorkánymester... gondolom. - Bocsánat, nem volt szándékos. - sóhajtottam elengedve a vázát miután a helyére igazítottam. - Cseles kicsit bepörgött és meglökte a vázát... Azt hiszem sikeresen aktiválta a képességemet. - sóhajtottam fáradtan. Mr.Lackwood jelenlétében mindig sokkal komolyabb, feszültebb és távolságtartóbb lettem. Úgy éreztem, hogy ez az a viselkedés, amit el is vár a dolgozóitól. Lehet, hogy túlzásba estem és igazából csak buta módon próbáltam túlteljesíteni magamat. - Volt egy kis technikai malőr. - kezdtem magyarázatba, amikor megemlítette, hogy már éjfél van. Én magam is meglepődtem ezen. Nem volt szokásom ennyire sokáig dolgozni. Remélem Emily nem fog aggódni. - Összeomlott a program az adatfrissítés közben így előröl kellett kezdenem. - folytattam a magyarázatot, miközben visszaléptem a gépemhez. Cseless szorosan követett és az asztal alatti kis kosárkájába „menekült”. - De mindjárt kész vagyok. - néztem a monitorra, miközben lementettem a fájlokat és bezártam az emailezést. Nem kerülte el a figyelmemet a férfi kezében lévő vaskos könyv. Mágia sugárzott belőle, olyan ősi, mint amit sosem éreztem eddig. A belsőm, az erőm szinte azonnal reagált volna, a kíváncsiságom pedig csak a fülemet rágta. Egy igazi grimore... egy ősi, erős mágiával. Biztos voltam benne, hogy ez a kíváncsiság a szemeimen is meglátszódott, a gondolataim miatt pedig nem is tudom már miért, de elpirultam és leszegtem a tekintetemet. Istenem, hogy én milyen buta vagyok... - Gondolom jobb, ha megyek. - motyogtam és már pakolászni is kezdtem, még mielőtt rákérdezek arra a könyvre vagy bármi olyasmire, ami a boszorkányságról szólt. Amióta felvett nem is beszéltünk arról, hogy boszorkány vagyok, és ezt én is jónak láttam. Ne a boszorkányságom miatt nézzenek értékesnek meg ilyesmik...
Lidérc árnyékként osont gazdája mellett az iroda parkolójában. Alexander Lackwood megjelenése most is kifogástalan volt, bár összeszorított ajkai komoly feszültségről árulkodtak. Az ujjai között pulzált a mágia, s bár képességét sokkal inkább az intuíció vezérelte, hatalma mégis rémisztő lehetett azok számára, akik érezték azt. Hóna alatt tartotta grimoire-ját, amely ugyan kopott volt és régi, de éppen ezt tette igazán értékessé. Lackwood boszorkányok egy egész sora használta már a könyvet, amelybe egyedül csak a koven vezetőjének volt joga beletekinteni.
Alexander hosszú léptekkel vágott át a parkolón a vállalat bejáratáig, ahol egyetlen varázsszó és egy dühös intés elég volt ahhoz, hogy az ajtó kitáruljon. Nem számított rá, hogy ilyen későn bárkit is bent talál – általában a legszorgalmasabb munkaerő is távozott már ilyenkorra -, így kissé meglepődve torpant meg, amikor a varázslat félreérthetetlen szikráját megérezte a levegőben. Sydney Slora, ösztönös gondolat volt, amely az ismereteiből fakadt. Már viszonylag elég régen dolgozott együtt a fiatal nővel ahhoz, hogy mágiája ösztönösen felismerje a boszorkáét.
- Miss Slora – szólította meg, miközben belökte a lengőajtót, amely elválasztotta az asszisztense felségterületét a folyosótól. Alexander irodájának üvegajtaja, pedig innen nyílt, hogy Sidney mindig kéznél legyen, ha szüksége volna rá. – Ön gyakorolt – jegyezte meg, s bár hangjában ott ült az este feszült hangulata, mégis csendült benne némi elismerés és kiváncsiság. – Mondja csak, miért nem otthon műveli ezt? – tudakolta levágva a távolságot kettejük között, majd egy pillantást vetett a munkában lévő számítógépre. Alexander jól tudta, Miss Slora legalább annyira maximalista, mint ő maga, de ilyesfajta elszántságot nem várt tőle. – Mindjárt éjfél – jegyezte meg az laza mozdulattal a háta mögé intve, ahol egy falra szerelt antik óra árulkodott az idő múlásáról. Másik kezében még mindig a varázskönyvét tartotta, amely elég vaskos volt ahhoz, hogy ne kerülje el a szőkeség figyelmét.
sympathy for the devil
Pleased to meet you Hope you guess my name But what's puzzling you Is the nature of my game
Talán Emilynek tényleg igaza volt azzal kapcsolatban, hogy sokat dolgozok. Ma is, mint az elmúlt napokban olyan sokszor, még zárás után is benn voltam az irodában. Az egyik ügyfélnek tartottam miniatűr tájékoztatót, ami már lassan egy fél órás telefonbeszélgetés volt... Fáradtan köszöntem el tőle, mikor végre megértette a válaszaimat. Nehéz eset volt és még egy csomó dolgom maradt, elő kellett készíteni Mr.Lackwoodnak a holnapi megbeszélésére. Nem akartam én sokáig maradni, de tudtam, hogy ez fontos és Mr.Lackwood elvárásai elég magasak voltak ahhoz, hogy én magam is magasra tegyem a lécet, és ne adjam fel. Kimentem a konyhába, készítettem egy teát és azzal tértem vissza az asztalomhoz, ami alatt Cseles, a jól megszokott kis kosárkájában fetrenget. Ritkán hoztam be, de ma Emily is dolgozott és nem akartam, hogy egyedül unatkozzon otthon. Ráadásul Cseles a nap nagy részében aludt. Fáradtan küldtem el ismét egy levelet, majd az exceltáblázatban a kimutatásokat kezdtem rendezgetni és ráfrissíteni a legújabb adatokra. Nem volt nehéz munka, igazából csak itt kellett ülnöm mellette, de sokáig tartott az adatfrissítés és ez miatt húzódott el minden. Már az utolsó táblázatot frissítettem, mikor váratlan hibára hivatkozva leállt a program és bosszankodva vettem észre, hogy nem mentett. Egy órányi munkám veszett el, kezdhettem elölről. Közben, hogy ne unatkozzak a tableten rajzoltam. Volt néhány látványterv, amit be akartam fejezni, és az adatok lekérése közben egész jól tudtam haladni. Dolgoztam is, meg nem is. Aztán Cseles is elindult egy kisebb felfedezőútra. Ha jól láttam valami fény vagy bogár keltette fel a figyelmét. Egészen eddig nem tulajdonítottam ennek figyelmet, míg egy váza el nem dőlt és szép lassan elkezdett gurulni, le az asztalról. - Cseles! - szóltam az állatra, de már nem volt mit tenni. A váza elkezdett zuhanni, én pedig nem tudom hogyan, de automatikusan felé nyúltam és a váza a levegőben maradt. Ott lebegett a padló felett pár centivel. - Úristen! - sikkantottam fel rémülten és boldogan egyszerre. - Cseles! Láttad ezt? Végre nem egy toll! - lelkendeztem, miközben odarohantam, hogy felvegyem a vázát. Szerencsére nem lett baja, a hermelin pedig hozzám hasonló lelkesedéssel pislogott fel rám. - Ettől függetlenül ezt nem csinálhatod... - róttam meg az állatot.