Ha most rajzolnék magunkról egy portrét, miközben a húgom a barátjáról beszél, mindkettőnk szemét szívecskékkel ábrázolnám. Az övé valamelyest nagyobb, és ragyogóbb lenne, de egyformán szerelmesrózsaszínre színezném őket, ami tökéletesen tükrözné a jelenlegi állapotomat. Még az én szívem is hevesen lüktetett a mellkasomban, olyan lehengerlően aranyos volt az egész.
- Örülök, hogy boldog vagy – mondom teljesen őszintén, átvéve tőle a hangjában ülő lelkesedést. Stacey olyan élénk, vidám teremtés, hogy nem nehéz elérnie, hogy az emberek átvegyék a hangulatát. Sajnos még nem volt lehetőségem, hogy megnézzem miként buzdítja a tömegeket a meccseken a szurkolásra, de tökéletesen el tudom képzelni, ahogy ez az apró lány lelkes ugrálásával tömegeket tud rávenni arra, hogy skandálják a csapat nevét. A hangulata egyszerűen ragadós.
És ugyanezt érzem akkor is, amikor elbizonytalanodik, mit fog szólni a barátnője, amikor rájön, a testvérével jár. Bátorítóan megszorítom a kezét, majd hosszan viszonzom az ölelést, amit ha lehet, még szorosabbra zárok, hiszen megértem, hogy ebben a helyzetben szüksége van a támogatásra.
- Én is nagyon, nagyon szeretlek! Mindenben számíthatsz rám, Prücsök, de remélem, hogy ezt már eddig is tudtad – dünnyögtem a hajába keserédes mosollyal, azt a becenevet használva, amit a korkülönbségünkből adódóan régebben gyakran elhagyta a számat… Csakhogy a kislányok felnőnek, aztán egy idő után sérelmezni kezdik az ilyesmit, szóval leszoktam róla. – A királylányok nem sírnak! – figyelmeztetem mosolyogva, amikor elhúzódik, de én is érzem a torkomban a meghatódottság gombócát, amit aztán egy torokköszörüléssel sikerül lenyelnem. Elég, ha egyikünk könnyezik, mert végén még eláztatnánk a konyhát. Szerencsére sokat segít a felháborodás, amit azért kapok, mert szeretném felvázolni Brettnek a határokat.
- Mi abban a kellemetlen, ha megmondom neki, hogy nem ríkathat meg soha? Csak szeretném tisztázni vele, hogy szépen kell veled bánnia, ha nem akarja… - nem fejezem be a mondatot, mert ennél a résznél kezdett annyira hiteltelenné válni a dolog, hogy én is elnevettem magam. Nem, valószínűleg nem tudnám bántani a srácot, hiszen még egy légy esetében is elgondolkodom, hogy megérdemli-e egyáltalán azt, hogy lecsapjam. Ráadásul milyen kamaszszerelem azt, ahol nincsenek könnyek?
Chester töri meg az idilli pillanatot, hiszen már tényleg ideje volt a reggeli sétájának. Vidáman utasítom el Stacey ajánlatát, és mosolyogva nézek utána, ahogy felkocog átöltözni.
- Jó lenne, ha így indulna minden napunk, ugye Chester? – kérdezem, mire a kutya halkan vakkant, amit igennek veszek. Amíg a kis páros elindul a reggeli sétájára, én elrámolok a konyhában, és elindítom a mosogatógépet. Mire Stacey és a kutya visszatérnek, már harcra készen várom őket, hogy bevessük magunkat a plázába.
"Out of anyone who could have been my sister, I'm so glad it was you
ft. Taryn Atwood
Széles "na ugye én megmondtam" vigyort villantok Taryn-ra a könyvével kapcsolatban, de aztán a vigyor zavart mosollyá változik, amikor a Brettel való kapcsolatomra terelődik a szó. Szinte gyermeki lelkesedéssel bombáz a kérdéseivel, amin nevetnem kell. - Teljesen váratlan volt az egész, olyan, mint valami filmben. Az egyik órára készültünk órák után. Én meg képzeld, megbotlottam és az ölébe estem. - kezdek bele a sztorizásba, és ennél a résznél a homlokomra csapok, még most sem hiszem el, hogy lehettem ilyen béna, bár kétségkívül a végén jól sült el a dolog. - Aztán utána tényleg olyan volt, mint valami moziban, egyszer csak megcsókolt, nem is számítottam rá, de ahh... Taryn én olyan boldog vagyok. - áradozok lelkesen, bár érzem, hogy az emlékek mesélésébe azért belepirulok. Örömömet némileg beárnyékolja, hogy az egészről Aggie még nem tud, és ez valószínűleg kiül az arcomra, mert nővérem közelebb ül hozzám, amikor pedig megfogja a kezemet, hagyom neki, sőt jól esik a támogatása. Szavai hatására teljesen meghatódok, felpattanok a székről, és a nyakába borulok, szorongató, szeretetteljes ölelésben részesítve őt. - Szeretlek Taryn! Annyira hiányoztál! - motyogom a nyakába, talán annyira torzítva, hogy nem is hallja rendesen. Nagyon megviselt, mikor elköltözött otthonról, az addig megszokott dolog, hogy bármi volt, fordulhattam hozzá egyszerre megszűnt. Ott volt Aggie mint a legjobb barátnőm, de akkor is hiányzott a nővérem. Én voltam a legboldogabb, mikor úgy döntött visszaköltözik, még ha nem is a családi házba, de legalább itt van a városban, és akkor látom, amikor csak akarom. Egy idő után elengedem, kézfejemmel letörlök egy könnycseppet, ami megjelent a szemem sarkában az érzelmi kitörés hatására, Taryn következő szavaira pedig felnevetek, és visszahuppanok a székemre. - Taryyyyyn, nem hozhatsz kellemetlen helyzetbe előtte! - kacagok fel figyelmeztetőrn felemelve a mutatóujjamat, és fejemben lejátszódik a jelenet, ami egyszerre lenne ciki meg vicces is. Mikor Chester tiszteletét teszi közöttünk, lágyan megcirógatom a buksiját. - Persze, nagyon szívesen! - bólintok derűs mosollyal, és belapátolom a maradék két falat palacsintámat. - De ha gondolod, segíteg, együtt gyorsabban végzünk. - ajánlom fel, de ha Taryn nem enged, akkor elkocogok a szobámba, felveszek egy kinti öltözetet - rétegeset, mert fázós vagyok, mégis azért csinosat, nem mehetek az utcára akárhogy -, majd visszaszökdécselek a konyhába, ahol a kis négylábú már érzi, hogy itt bizony séta lesz, mert türelmetlenül toporog az ajtóban. - Biztos ne segítsek? -kérdezem nővéremet, miközben Chesterre adom a hámot és rákattintom a pórázt.
A saját könyvem említésére kicsit elbizonytalanodom. Még csak a vázlatokat sem mutattam meg soha senkinek; egyszerűen nem tudtam rávenni magam, hogy félkész anyagot tárjak valaki elé, miközben még én magam sem tudom, hogy jó-e az irány, amin elindultam. – Igazad van, néhány plusz kapcsolat sosem rossz – értek végül egyet, gyorsan le is zárva a témát, mielőtt még elindulna egy olyan irányba, amire még nem vagyok felkészülve.
Egyébként is sokkal jobban érdekel, hogy mi van Staceyvel, és a fiúval.
- Hogy kezdődött? – kérdezem lelkesen felcsillanó szemmel. – Fogadjunk, hogy te voltál a merészebb! Légyszi! Kicsit több infót az információra éhező nővérednek -nevetek fel, és a kézfejemre támasztom az állam. Mindent is tudni akarok, hiszen az egész annyira izgalmas és cuki, egyetlen kicsi részletről sem szeretnék lemaradni.
Persze a nagy lelkendezésben egy pillanatra megfeledkeztem arról, hogy Brett végülis Aggie öccse, ami okozhat még kellemetlen szituációkat kettejük kapcsolatában.
- Édesszívem - ellágyuló mosollyal ülök át egy közelebbi székre, amikor felismerem a kétely tónusát a testvérem hangjában. - Aggie a legjobb barátnőd – nyúlok át az asztal fölött, hogy megfogjam a húgom kezét, ha nem húzza el. Mikor még New Yorkban éltem, nagyon sajnáltam, hogy az ilyen pillanatokban nem lehetek Stacey mellett, most azonban itt vagyok, készen rá, hogy támogassam. A legszívesebben elmondanám neki, hogyha lehetne akkor minden problémáját megoldanám, de nincs varázspálcám, és tündérkeresztanya sem vagyok, hogy megtehessem. Tanácsot viszont adhatok, amiről ő döntheti el, hogy megfogadja-e vagy sem. – Nem titkolhatod el előle a dolgot a végtelenségig. Sokkal rosszabb lesz, ha másvalakitől tudja meg, nem pedig tőled… Ha igazán szeret, és ha valóban olyan jó barátod, mint amilyennek gondolod, meg kell értenie a dolgot. Tőlem biztosan nem fogja megtudni – cirógatom meg a kézfejét bátorítóan. Tudom, hogy milyen nehéz eltitkolni, ha az ember boldog, főleg olyasvalaki előtt, akinek fontos a véleménye a számára. Csak remélni mertem, hogy Stacey sokkal szerencsésebb lesz nálam, és tényleg olyan szerelmet talált, amilyet megérdemel.
- Viszont mindenképpen el kell hoznod majd ide Brettet – közöltem visszatérve a csivitelős, könnyed stílusba. – Már csak azért is, hogy nagytestvér módjára jól megfenyegethessem, hogy viselkedjen veled rendesen – teszem hozzá félig-meddig viccelve, egy utolsót paskolva a lány kezén. Chester időközben megette a reggelijét, és most azon munkálkodott, hogy befészkelje habtestét a két szék közé. – Ideje lenne az öregfiút elvinni a reggeli sétájára – sóhajtok, végig nézve az asztalon felhalmozott mennyei lakoma maradványain.
- Leszel olyan jó, hogy leviszed Chestert? – kérdezem. – Én közben elmosogatok, utána pedig elugorhatunk a plázába – mondom, és ha Stacey ellenkezne is nem hagyom. Ő főzött, szóval még szép, hogy én fogok elpakolni. Bár a vásárlás nem tartozik a kedvenc elfoglaltságaim közé, de igyekszem rekord sebességgel elvégezni a teendőket, hogy úgy tölthessem el a húgommal a délelőttöt, hogy közben nem agyalok azon, hogy milyen teendő vár még rám otthon.
"Out of anyone who could have been my sister, I'm so glad it was you
ft. Taryn Atwood
- Az a baj, hogy szerintem az utcából sem fordulnának ki, már észrevenné. - vonom meg a vállamat egy fancsali mosollyal az ábrázatomon, de nem fogom hagyni, hogy a szüleink témája sötét fellegekkel borítsák be imádott nővéremmel töltött napom hangulatát. Szeretem anyáékat, és a maguk módján ők is szeretnek, csak...nem könnyű megfelelni az elvárásainak. Taryn-nak már könnyű, ő nem otthon lakik, de nekem sokszor van gyomorgörcsöm amiatt, hogy valamit nem úgy csinálok vagy mondok, ahogyan az nekik megfelelő. - Jó, igaz, ez így fair. - bólintok végül beleegyezően, amikor a kreativitásról beszélünk. Amúgy sem biztos, hogy lenne türelmem hozzá. Maradok a táncnál, azt nagyon szeretem, bár anyáék rossz szemmel nézik a rövid szoknyát, ami az egyenruhánkkal jár. De legalább amiatt elégedettek, hogy én vagyok a csapatkapitány, bár ha nincs az a tragédia pár hónappal ezelőtt, akkor ez nem így lenne, ám ez nekik nem számít. Nekem azért elszorul a szívem néha a gondolatra. - Ne csak a pénz miatt, abba is gondolj bele, milyen tök jó kapcsolatokat szerezhetsz ezáltal. Ez előre fogja lendíteni a saját könyved kiadását is, higgy nekem, láááátom a jövőt. - játszom el a jósnőt, jobb kezemmel megérintve halántékomat, bal kezemmel pedig körözök a narancsleves poharam fölött, mintha az üveggömb lenne, aztán elnevetem magam. A nővérem zseniális a munkájában, ezt elfogultság nélkül mondhatom, de néha emlékeztetnem kell rá. De hát erre valók a testvérek, nem? Erre, meg hogy zavarba hozzák a hugicájukat a kérdéseikkel. Zavartan pirulok el, és próbálom terelni a témát a karácsonyi díszítésre, aztán egy újabb adag kávéra, de Taryn nem enged, és visszakérdez, én pedig ismét elpirulva kortyolok bele a kávémba, ezzel is valamennyire időt nyerve, de tisztában vagyok vele, hogy innentől nem menekülök. - Hát ömm... az a helyzet, hogy... Brettel már nem csak barátok vagyunk. - az elején döcögős a mondat, ám a végét szinte elhadarom, és zavaromban az arcomba temetem a kezemet, és csak ujjaim közötti apró résen kukucskálva figyelem nővérem első reakcióját a hírre. - De nem mondhatod el senkinek! Még Aggie sem tudja. - bukik ki belőlem extra információként. Pár hete titkolózok a legjobb barátnőm előtt, és már kezdem magam tőle nagyon rosszul érezni. Nem szeretném az ünnepi időszakot kamuzással tölteni, így a napokban tervezem beavatni, de már csak a gondolatra is összeugrik a gyomrom, annyira izgulok emiatt. - Szerinted nagyon ki fog akadni? - kérdezem, némi aggodalommal a tekintetemben, közben pedig szórakozottan piszkálni kezdem a villámmal a tányéromon lévő palacsintát. Fordított esetben fogalmam sincs, hogy reagálnék, talán pont emiatt félek is beavatni őt.
A szüleink… Finoman szólva sem tartoznak azok közé az emberek közé, akiket a köznép úgy jellemezne; könnyű eset. Csoda, hogy vaskalaposságuk nem fertőzött meg minket, és mindketten képesek voltunk megtartani könnyed természetünket. Staceynek talán egy árnyalattal könnyebben is ment, mint nekem. Egyértelműen azok a reggelek a kedvenceim, amelyeket a húgommal tölthetek.
- Ördögi terv – széles mosollyal nyugtázom, hogy Stacey miként akarja elérni, hogy apa hacsak egy rövid időre is, de megszabaduljon a folyton csörgő telefonjától. – Biztosra veszem, hogy rögtön visszafordulnának, mihelyt észreveszik, hogy nincs meg – bólogatok, de ettől még nem torpedózom meg a lehetőséget, hogy elkobozzuk az idegesítő kütyüt még azelőtt, hogy indulnának. Talán még anya is partner lenne a dologban, ha olyankor tálaljuk neki a dolgot, amikor jókedve van. Szerintem még neki is tetszene az ötlet, hogy úgy tölthet el néhány napot a férjével, hogy közben senki sem zavarja meg.
A kávé jóleső melegsége szétáramlik a testemben rögtön az első korty után, még azzal sem foglalkozom, hogy egy kicsit sikerül megégetnem a számat a bögrével.
- Te nem tudsz rajzolni, nekem pedig botlábam van. Szerintem tökéletesen sikerült a megosztás – mondom végül, elengedve a témát. Sosem gondoltam volna, hogy Stacey a kreativitás ezen oldalán is szeretné kibontakoztatni tehetségét, hiszen hozzám képest ő mindig pörgött, nehezen tudtam elképzelni, ahogy egy rajzasztal fölött görnyedve tölt hosszú órákat.
- Valószínűleg elvállalom majd. Kell a pénz – vallom be, a villámat beleszúrva a legfelső palacsintába a tányéromon. Kicsit kellemetlenül érint, hogy újra Bastian könyvén dolgozom majd – a sajátom helyett -, de botorság lett volna a sokévnyi munkát egyszerűen felrúgni csak azért, mert már nem élünk együtt. Stacey támogatása viszont nagyon jól esik, ilyenkor mindig elfelejtem, hogy mennyire fiatal, és milyen sok minden áll még előtte… Éppen ezért olyan optimista, mint amilyen én már nem tudok lenni.
Cinkos mosollyal hajolok közelebb, amikor rájövök, hogy sikerült beletrafálnom a kérdésemmel. Tudom, hogy ő és Aggie jó barátnők, ahogyan már azt is észrevettem, hogy mennyire megváltozik az arca, amikor a lány öccséről beszél. Természetesen magamtól is tudtam, hogy Brett a kulcsa mindennek.
Megnézem ugyan a videót, amit a hóemberéről csinált, bár egy kicsit bizalmatlan vagyok azzal kapcsolatban, hogy illeni fog-e a házhoz… Illeni fog-e hozzám. Mindenesetre nem töröm le a lelkesedését, simán megnézhetjük beállítva az ablakba. - Nem kérek, köszönöm. Még egy adag kávé, és a fejemen fogok pörögni a koffeintől – takarom le a bögrém száját, mielőtt tölthetne. Hálás vagyok a reggeliért, de vannak határok, amiket még magamnak is meg kellett húznom.
- Szóóóval? – kérdezem noszogatva, visszatérve a fiúk témakörre, amiről bizonyára azt gondolta, hogy elfelejtettem. – Ne tereld el a témát, kisasszony! Szeretném hallani a részleteket! – egy akaratos nővér minden ragadozóösztönével csaptam le az apró jelekre, nem véletlenül táncoltattam el az orra előtt a csalit. Mindent tudni akartam. – Mi a helyzet Brettel? – tudakolom trillázva, a palacsintámat kockázva.
"Out of anyone who could have been my sister, I'm so glad it was you
ft. Taryn Atwood
Két kezemet felemelve csuriba rakom az ujjaimat, jelezve, hogy nagyon szorítok, hogy a szüleink egyezzenek bele, hogy ide költözzek Taryn-hoz, és egy rövid időre hagyom a gondolataimat ez irányba elkalandozni, de mivel nem akarom hiú ábrándba kergetni saját magam, ezért nem élem bele magam, bármennyire is csábító a gondolat. Felnevetek ártatlan tekintetén, meg azon, hogy lassan a reggelije juharszirup lesz némi palacsintával, és nem fordítva. Én szolidan bánok a csokiszósszal, oda kell figyelnem, hogy ne hízzak ki a pompom ruhámból, illetve amikor piramis van, akkor is sokszor én vagyok a tetején, és nem kéne az engem tartó lányokat megszívatni még plusz kilókkal. - Jó ötlet! - csillan fel a szemem az utazási utalványra.- Akkor legalább szájhúzás nélkül jöhetnék megint hozzád, tök jó lenne! - lelkesedem be, majd amit apáról meg a telefonról mond, nevetésre késztet.-Majd az utolsó pillanatban lenyúlom, így "véletlenül" itthon marad. Bár akkor meg lehet agyvérzést kap, pattogni fog, és akkor anya is, és ahelyett, hogy kipihenten jönnének vissza, kapnánk két mérgespulykát. - kacagok fel, annyira rázkódva a vizualizált képtől, hogy kis híján magamra öntöm a kávémat, óvatosan leteszem az asztalra, mielőtt ténylegesen a nyakamba borul. - Jó, igen, de az más. Én rajzolnék, festenék, vagy valami ilyesmi. Bár kétségkívül szeretek táncolni, és szeretném azt hinni, hogy jó is vagyok benne. - valóban igényel kreativitást a tánc, főleg, hogy csak nem olyan régen lettem csapatkapitány, és mint olyan, most már én felelek a koreográfiák kitalálásáért, ami azért sok energia, illetve utána meg is tanítani a többieknek, de nem panaszkodok, mert imádom. - Ne viccelj, már miért ne vállalnád el? Ne hagyd egy pasinak se, hogy befolyásolja a karrieredet. Ez egy tök jó lehetőség neked, szóval vissza ne merd utasítani, mert fenékbe billentelek. - jelentem ki határozottan, jobb kézzel fenyegetően tartva a villát, rajta egy palacsinta darabbal. Valószínűleg nem vagyok túl ijesztő látvány, de azt viszont komolyan gondoltam, hogy össze fogok vele veszni, ha Sebastian miatt visszautasítja az ajánlatot. Taryn túl jól ismer, meg hát a naplóm után ő az egyik legfőbb bizalmasom, így nem lep meg, hogy Brett is szóba kerül, én pedig annyira zavarba jövök hirtelen, hogy a villámról a palacsinta belepottyan a kávémba, amin röviden felnevetek, és amíg kihalászom, van időm átgondolni, mit válaszoljak. - Igen, Brett, illetve van Clint is, bár ő szinte sülve-főve Hannah-val lóg, ő gondolom vele megy ide-oda. Brett viszont lehet eljön velem... őőő... izé... velünk. Szóval érted. - Érzem, hogy paradicsommá válik a fejem, és inkább gyorsan átpasszolom a kérdést nővéremnek, én pedig belapátolok egy adag palacsintát a számba. - Meg is sértődtem volna, ha nélkülem csinálod. -vigyorgok rá Tarynra a ház díszítését illető kérdésre, közben pedig nagyon remélem, hogy az arcom visszaáll normál színre az előbbi vörösödés után. - Ha legközelebb jövök, elhozok egy hóemberes díszt, kábé ilyen magas - kezeimmel kb 50 centit illusztrálok - világít, meg integet. Szinte fillérekért vettem valamelyik nap egy leárazáson. Nézd, csináltam róla videót is. - csicsergem lelkesen, telefonomhoz nyúlok, és nővérkém mellé lépve megmutatom neki az említett videót. Zöld és piros színben világít a figura, bal kezével meg integet. Tök jól mutatna az ablakban. - Kérsz még kávét? - kukkantok bele Taryn bögréjébe, és aszerint cselekszem, amit válaszol. Kicsit csapongnak a gondolataim ide-oda, de szerintem drága jó testvérem már megszokta. Talán már nem is bosszantja annyira, mint régen.
Irigyelem Stacey hajnali pozitivitást; Én sem vagyok egy borongós szerzett, de csak valahol a második kávém környékén kezdem visszakapni a szivárványaimat, amik elűzik a fejem felől a kómás fellegeket. Egyértelműen könnyebb volt átlendülni rajta, amikor volt társaságom, a húgom pedig – bár néha az agyamra ment – a legjobb társaság ehhez. - Meglátjuk, hogy milyen hangulatban lesznek a következő családi vacsorán - Tényleg örülnék neki, ha Stace ideköltözne, de tudom, hogy a személyes varázserőnk kevés lesz ahhoz, hogy meggyőzzük a szüleinket az ötlet jó oldalairól. Jobbnak láttam, ha nem mondom ki hangosan, nehogy elvegyem a testvérem jókedvét.
- Fogalmam sincs róla, hogy miről beszélsz – pillázok ártatlanul a lányra, miközben még egy kis szirupot loccsantok a palacsintám tetejére. Tény, hogy odavagyok az édesért, és minden egyes feleslegesen bevitt kalóriát meg fogok bánni, amikor végre ráveszem magam arra, hogy elmenjek futni, de egyszerűen képtelen vagyok ellenállni neki. Ez van. Pereljetek be. Kavarok egyet a kávémon, aminek puszta illatától is megmozdulnak az agytekervényem, pörgetve a lehetséges ajándékötleteket a szüleink számára.
- Mit szólnál ahhoz, ha vennénk nekik valami utazási utalványt? – kérdezem, bár a munkamániás Atwoodokat nem egyszerű kimozdítani a megszokott közegükből. – Akkor végre muszáj lenne elutazniuk pár napra, és pihenni… Szerinted apa képes lenne leszakadni végre a telefonjáról? – nevetek bele a bögrémbe. Valószínűleg agygörcsöt kapna, ha olyan helyre küldenénk őket, ahol nincs térerő, hirtelen belém bújik a kisördög, és el is tervezem, hogy szétnézek a plázában található utazási iroda ajánlatai között.
- Neked ott van a tánc, az is elég kreatív – mutatok rá kedvesen. Ha tömeg előtt kellene fellépnem, valószínűleg az első fél percben összeakadna a lábam, és hasra esnék. Szívesebben maradok a háttérben, amihez a festés és a rajzolás éppen megfelelő elfoglaltság. – A hétvégén digitalizálom be az első kész képeket, és küldöm el a kiadónak. Még nem biztos, hogy engem választanak… Viszont Sebastian ügynöke hívott, ők mindenképpen szeretnék, ha én illusztrálnám az új Űrmacskák kötetet. Még csak találkoznunk sem kell egymással – tömök a számba egy falatnyi palacsintát. Magamtól is tudom, hogy nem a legjobb ötlet, ha az ember együtt dolgozik az exével, de sokat elárult a kapcsolatunk végéről, hogy nem személyesen a férfi telefonált. – Gondolkodom, hogy elvállaljam-e – vallottam be, barna szemeimet a húgomra függesztve. Majdnem tíz évvel fiatalabb nálam, de számított a véleménye.
- Aggie-vel, értem – vonom fel a szemöldököm cinkosul. – És véletlenül sem tart veletek az ikertestvére, igaz? – kérdezem pimaszul mosolyogva. – Hogy is hívják? Brett? – ismerem a húgomat, sok olyasmit tudok róla, amiről még ő sem tudja, hogy tudom. Örülnék, ha magától nyílna meg, de azt sem bánom, ha nekem kell kiugrasztanom a nyulat a bokorból.
A visszapasszolt labda miatt egy pillanatra elgondolkodom. A háznak van még néhány felújítandó része, de az ünnepek alatt ehhez képtelenség hozzálátni, nem is terhelnék vele senkit, de akadt egy-két doboz a padláson, amit nem válogattam át Tilly halála óta. Többek között a naplói.
- Rendezkedni fogok, és felkészítem az ünnepre a házat. Arra gondoltam, hogy tekerek néhány girlandot a lépcsőkorlátra. Lenne kedved segíteni? – kérdezem, bár tudom, hogy enélkül is megtenné. Remek csajos program, és máskor is együtt szoktuk csinálni.
"Out of anyone who could have been my sister, I'm so glad it was you
ft. Taryn Atwood
Nem volt könnyű menet, de csak sikerült kiimádkoznom Taryn-t az ágyból, hogy megmutathassam neki a meglepi reggelit, amit nagy gonddal és sok-sok szeretettel készítettem neki. Vagyis mindkettőnknek, de főleg neki. - Nem szedek semmit, de hát az élet szép, miért aludnánk át? - vigyorgok rá nővéremre, bár ez a jókedv egy rövid időre lanyhul, amikor rákérdez a szüleinkre, viszont a következő két mondatára ismét felcsillannak a szemeim. - Uuu igen, szeretném! - sokkal szívesebben töltöm ebben a házban az időmet, mint otthon, itt legalább elfogadnak és szeretnek feltétel nélkül. Akkor is, ha épp nem nézek ki vagy viselkedek tökéletesen. Épp ezért imádom a nővéremet, különbözőségeink ellenére szerintem ölni tudnánk egymásért. - Szerinted megpróbálkozzunk megint a témával, hogy ideköltöznék végleg? Hátha így az ünnepekkor megenyhülnek? - kérdezem enyhén félrebillentett fejjel, bár ha őszinte akarok lenni, akkor sosem mennének bele. Szüleink számára sokkal fontosabb a látszat, és ha a fiatalkorú lányuk elköltözne tőlük, hogy a nővérével éljen, akkor az nem vetne rájuk jó fényt, ezt pedig Mr. és Mrs Atwood nem engedheti meg magának. Mégis, álmodozni jó erről, olyan jó lenne Taryn-nal és Chesterrel élni. Helyet foglalva az asztalnál, széles vigyor terül el képemen, ahogy nővérem elképesztő mennyiségű juharszirupot locsol a palacsintára. - Hogy nem ragad össze a feneked ennyi édestől, nem értem. - kacagok jókedvűen, fejemet rázva, és mivel én inkább csokiszósz párti vagyok, az én palacsintámra az kerül, de jóval szerényebb mennyiségben. - Hát, gondoltam fülbevalóra vagy valami ékszerre anyának, apának esetleg óra. Bár abból meg úgyis az lesz, hogy nem tetszik nekik, és kicseréltetik, és azt hiszik, nem vesszük észre. Lehet csak kapnak szenet egy zokniban. - vonom meg a vállam egy mosoly kíséretében, az agyam pedig veszettül kattog, hogy tényleg mit adhatnánk a szüleinknek, aminek még akár örülnének is. Kár, hogy az emberek megbecsülését nem tudjuk becsomagolni díszdobozban, és átnyújtani. - Hagyhatjuk a plázát, max rendelünk valamit a neten. Ami viszont a művészellátót illető, naná, hogy benne vagyok, imádom azt az üzletet! Kár, hogy semmi érzékem a kreatív dolgokhoz, annyira jó lenne olyan ügyesnek lenni ebben, mint te! Hogy állsz a jelenlegi munkáddal? - érdeklődöm, miközben leöblítem a palacsintát egy kis tejeskávéval. A téli szünetet illető kérdésébe érzem, ahogy nagy eséllyel fülig elpirulok, de remélhetőleg Taryn van annyira fáradt még, hogy nem veszi észre, vagy betudja a forró kávénak a dolgot. - Ömm, igen, Aggie-vel meg a lányokkal beszéltük, hogy elmegyünk majd jégkorizni, meg emlegetnek valami jó forró csokizós bódét a főutcán, biztos azt is meglátogatjuk. - válaszolom, bár nővérem tekintetéből egyértelműen kiolvastam, hogy nem arra gondolt, hogy a barátnőimmel tervezek-e valamit. Tudja, hogy velük nagyon sok időt töltök, és evidens, hogy a téli szünetben is összejárunk majd. Nem, Taryn a pasikról próbálna csevegni, de Brettel kapcsolatban nem akarok semmit még elkiabálni. Bár lehet, hogy kiszedi belőlem, ahhoz nagyon ért. - Neked mi a terv? Mármint azon kívül, hogy hóembert építesz kedvenc hugicáddal? - dobom vissza a labdát, hátha sikerül elterelnem a témát, bár van egy olyan érzésem, hogy Taryn nem fogja ezt annyiban hagyni.
A reggeli ébredésnél – kiváltképp, ha felvernek – morcos tudok lenni, amivel Stacey tisztában volt, ezért nem is veszi komolyan a lekaratézás lehetőségét. Fogalmam sincs, hogy honnan van ennyi energiája korán reggel, de ragad rám belőle valami, hiszen már nem is morgolódom annyira, amikor elindulok vele a konyhába.
- Korán reggel pörögsz – állapítom meg mosolyogva. Odébb terelem Chestert az asztaltól, és gyorsan kivettem a kutya kaját a mosogató alóli szekrényből, hogy megetethessem a vénséget, mielőtt rávetné magát a palacsintákra. – Nem tudom, hogy mit szedsz, de nekem is jó lenne belőle egy kevés – teszem hozzá csipkelődve, de már sokkal őszintébb a mosolyom, mint korábban. A szüleim reakciója nem lep meg különösebben, azt hiszem még mindig nem emésztették meg teljesen, hogy beköltöztem Tilly néni házába, és amikor Stacey itt aludt, egy kicsit őt is büntették miatta. – Itt maradhatsz egész hétvégén, ha szeretnél – mondom, bár kétlem, hogy ez nagyon vigasztalná. – Sőt, nemcsak hétvégén -teszem hozzá tétován. Nekem jól esett a társasága, a ház pedig elég nagy, hogy kölcsönösen elvonuljunk, ha a másik kezd az agyunkra menn, de mindketten tudjuk, hogy anyáék nem repesnének az örömtől, ha Stace átcuccolna hozzám.
Gyorsan befejezem Chester etetését, hogy egy alapos kézmosás után a sajátomnak szentelhessem a teljes figyelmem. A finom illatok korgásra késztetik a gyomromat, a látványtól pedig azonnal dobok egy képzeletbeli hátast. A húgom kitett magáért.
- Jó étvágyat – viszonzom vidáman, és máris a juharszirupos flakonért nyúlok, hogy nyakon zúdítsam a saját adagomat. Lehet, hogy a túl sok cukor nem tesz jót a szervezetnek, de nekem igenis szükségem van rá, hogy rendesen beinduljon az agyam. – Abszolút nincs ötleted? – kérdezem, kissé elegánsabban szedve darabokra a palacsintámat, mint a testvérem. – Arra számítottam, hogy te adsz majd tanácsot nekem – utalok a karácsonyi ajándékokra. Szinte hihetetlen, hogy milyen gyorsan elment egy újabb év, csak néhány hét, és fellövik az újévi rakétákat, én pedig még mindig nem fejeztem be a saját könyvemet.
- Beugorhatunk a plázába, ha szeretnél, de nagy lesz a tömeg – mondom, bár ez egyedül rám van hatással. – Lesz időnk rá, hogy a művészellátóba is bekukkantsunk? Rendeltem pár új színt múlthéten, talán már megérkeztek – az új mesekönyv írója, akivel a kiadónak hála kapcsolatba kerültem, kifejezetten kérte, hogy élénk színeket használjak a képeknél, és két hét múlva várta az első referenciákat, hogy eldönthesse, megfelelő vagyok a munkára. Két másik illusztrátorral is tárgyaltak, ami azt jelenti, hogy versenyeznem kell.
- Tervezel valamit a téli szünetben? – kérdezem, hiszen erről nem beszéltünk tegnap este. – Úgy értem valakivel, tervezel-e valamit? – vonom fel a szemöldököm cinkosan. Minden elfogultság nélkül állíthatom, hogy a húgom nagyon csinos, aki után megfordulnak a fiúk.
"Out of anyone who could have been my sister, I'm so glad it was you
ft. Taryn Atwood
Sejtettem, hogy imádott nővérem morogni fog, ő a sokáig lustálkodós típus, de én inkább korai veréb vagyok, még hétvégén is. Meg amúgy is, negyed kilenc van, ez igazán nem olyan veszett korai időpont. Nevetve dugom be a fejemet Taryn párnája alá, így arcunk csak néhány milliméterre van csak egymástól. - Ugyan, nem tudnál bántani. - vigyorgok rá jókedvűen, bár valószínűleg ezt ő nem látja, maximum a hangomból érzékelheti vidámságomat. Ezután már húznám is kifelé az ágyból, de mintha egy málhás súly lenne. Kérdésére bólogatok, bizony, jól érzi, hogy reggeli várja. - Naaaaa, gyere már álomszuszék! Vagy odaadom Chesternek. - unszolom nővérkémet. Természetesen nem adnám oda a kutyusnak, tudom, hogy nem ehet ilyet, de hátha ezzel is motiválom őt. - Persze, de nem igazán hatotta meg őket. Azt válaszolta anya, hogy ők úgyis mennek valami puccos vacsorára. - rántottam meg a vállam, és bár lazának tűntem, hangomból azért kiérezhető volt némi keserűség, hogy a szüleim ennyire nem foglalkoznak azzal, hogy a 16 éves lányuk nem otthon tölti az éjszakát. Na mindegy, vissza a kellemesebb téma felé, vagyis a mesésen illatozó reggelihez. - Mosolygós palacsinta, és friss kávé a világ legjobb nővérének! - kap egy cuppanós puszit az arcára Taryn. A szeretehullámból a kis corgi is ki akarja venni a részét, szóval leguggolok hozzá, és megvakargatom a füle tövét, mire elégedetten csóválja a farkát.- Jó étvágyat! - mondom egy mosoly kíséretében, amikor mindketten helyet foglalunk az asztalnál, majd a villával cincálni kezdem a palacsintát. - Arra gondoltam, hogy elmehetnénk a bevásárlóközpontba nézni ajándékokat karácsonyra. Anyáéknak mindig olyan nehéz vásárolni, meg vagyok lőve. - vetem fel kissé teli szájjal, amit más esetben nem engednék meg magamnak, de Taryn előtt nem kell játszanom az úri kisasszonyt.
Vannak napok, amikor az ember a pokolba kívánja a testvérét. Nem komolyan, csak első haragjában, amikor az legédesebb álmából veri fel, szombaton, hajnali nyolckor. Göndör, kusza hajcsigáim mögül megrökönyödve nézek fel Staceyre, aki sokkal éberebb, mint ami egy ilyen korai órán logikusnak tűnik. – Miajostn… - pillázok a húgomra, aki ki sem várva az ébredés törékeny másodperceit, máris húzni kezdi a kezemet. Mit tudtam volna tenni, hát makacsul ellenáltam, és hátra vágódva a fejemre rángatom a párnát. Így próbálom kitalálni, hogy mit keres itt ilyen testvérem ennyire korán. Aztán szép lassan tisztul a kép, és rájövök, hogy a tegnap esti csajos mozimaraton után már nem ment haza, hanem az itteni szobájában töltötte az éjszakát.
- Komolyan, Stacey… - dünnyögöm a párna alól. – Le is karatézhattalak volna – erre nagyon kicsi az esély tekintve, hogy nem tudok karatézni. – Legközelebb ne lepj meg így – lököm oldalra a fejemre húzott vánkost, és ülőhelyzetbe tornázva magam, a korai ébresztő okozta minden morcossággal a hugicámat figyelem. Csak ekkor érnek el hozzám a konyhából érkező mennyei illatok, ami nagyon meglepő tud lenni, ha az ember megszokja, hogy egyedül él. – Reggelit emlegettél? – kérdezem gyanakodva, de ha újra próbálkozik a maga után rángatós technikával, ezúttal nem ütközik ellenállásba, mert kissé morgolódva ugyan – öreg vagyok én már ehhez –, de követem a konyhába. Chester már az étkezőasztal mellett tüsténkedik, és egy kövér corgi minden eleganciájával, ágaskodva próbálja elérni az asztalt, és a rápakolt finomságot, ami nem igazán megy neki.
- Rossz fiú – fedem meg, de hangomban, ahogy Stacey esetében sem, nem ült valódi harag. Ha nem akartuk, hogy egész reggel a lábunk alatt ténferegjen, mihamarabb meg kell etetnem. – Szóltál anyáéknak tegnap este, hogy itt alszol, ugye? – kérdezem a lánytól, miközben az asztalhoz lépve szemrevételezem a finomságot, amit összehozott. A szívem azonnal megtelt szeretettel, és hálával, ha pedig még kávét is kapok, a következő eladott képem jogdíjának felét felajánlom a pomponcsapatnak.
Kezdőlap
