Rose Harbor
Why do all the monsters come out at night?
A kikötõben várakozók:
Megérkeztél

༄ a kikötõbe
Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
Chat
༄ társalogjunk
Aktív lakosság
༄ mennyien vagyunk?
Jelenleg 16 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 15 vendég :: 2 Bots

Daniella Cartier


A legtöbb felhasználó (186 fő) Szomb. 21 Szept. 2024 - 21:56-kor volt itt.
Legfrissebb
༄ hozzászólások


When in New York

A Reflection of Us EmptyVeronica Duke
Tegnap 21:13-kor


Elysian FRPG

A Reflection of Us EmptyAdmin
Tegnap 16:34-kor


Patience is not my best virtue

A Reflection of Us EmptyAdmin
Szer. 13 Nov. 2024 - 9:09


Uborkaszezon uborka nélkül

A Reflection of Us EmptyAida Burgess
Kedd 12 Nov. 2024 - 16:14


Interjú a farkassal

A Reflection of Us EmptyJamie Heavenford
Hétf. 11 Nov. 2024 - 17:01


Calories don't count on weekends?

A Reflection of Us EmptyLogan Kincaide
Hétf. 11 Nov. 2024 - 16:54


Megmondtam, hogy megmondtam

A Reflection of Us EmptyLogan Kincaide
Hétf. 11 Nov. 2024 - 16:53


another mess. Archie&Lodie

A Reflection of Us EmptyElodie Rhodes
Vas. 10 Nov. 2024 - 13:54

Megosztás
 
A Reflection of Us
Minden mágia megköveteli a maga árát.
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
ÜzenetSzerző
TémanyitásA Reflection of Us EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 16:51

Véget ért a játék
Archíválásra került
Moderator
A staff
Moderator
Elõtörténet :
A Reflection of Us B33f683b8dda320cc683c9db3762a601aa3d7083
az élet írja
Titulus :
Elfogadó szép üzenet
Kapcsolatban :
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
A Reflection of Us Dad5623e64ffe52e1fd958cd231591bec5d62aeb
User :
staff

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 16:31

- Mégis melyik része nem világos neked? – vonom fel az egyik szemöldökömet, mert a szavai alapján valamit sikerül nem világosan megfogalmaznom a számára, holott ennél nem lehetnék érthetőbb én úgy gondolom. De aztán csak sikerül magyarázatul szolgálnia és mindaz, amint mondd… egyáltalán sem tetszik.
Összepréselem az ajkaimat, szívem szerint visszaszólnék neki, hogy ezt felejtse el, hogy itt fogom hagyni a gyereket. A kényszer vitt rá arra, hogy itt hagyjam Bee-t, ne sógornőmet kérjem meg a szívességre, hiszen mégis csak ő az apja és ha őszinte akarok lenni, ha meg lennék bizonyosodva arról, hogy márpedig ő foglalkozik vele és itt van az életében még szavam sem lenne.
De tapasztaltam milyen, amikor számítani kell rá és ha itt vagyok én, aki viszont aktívan részt vennék az életében, a munkából származó műszakok ellenére is, miért makacsolja meg magát? Minek hagyjam az anyjára azt, amit meg tudok én is tenni?
- Volt – akaratom ellenére csúszik ki a helyesbítés az otthonát illetően, ennél jobban mégsem megyek jobban bele. Jelen pillanatban nem lenne semmi esélyem erre, látva jelenlegi állapotát, érzékelve mennyire megvisel az utazás és a vele járó fáradtság.
- Ha vádaskodásba kezdesz, akkor igen – jegyzem meg hidegen, mert ezúttal ő kezdte azzal, hogy nem hagytam neki beleszólást. Az elmúlt tíz évben valóban nem volt, de az előtte lévő ötben? Ne engem hibáztasson, ha nem akart ezzel élni.
Igen. Így akarja kezelni a helyzetet. Ekként. Két külön álláspontban, még csak arra sem hajlandó, hogy megfontolja mindazt, amit az előbb felsorakoztattam neki… Ha azt hiszi mindent rá fogok hagyni, hogy mindent úgy fogok kezelni, ahogy az adott pillanatban ő kigondolja, akkor métereset téved.
- Cseszd meg Arthur – sziszegem a fogaim között, ahogy elsétál mellett, majd úgy ahogy jöttem, úgy is viharzok ki a házból. Jóval megtermedtebb, mint én, lábai is hosszabbak, mégis igyekszem elmasírozni mellette, félig elsodorni őt. Táskát nem hoztam magammal, így ezért nem kell visszafordulni, rögtön a bejárat felé tudom venni az irányt.
A díszes üveggel ellátott ajtót lendülettel nyitom ki és ahogy átlépek rajta, fordítok annyit a kezemen, hogy megfogjam a szélét és kihasználva a lendületem csapjam be magam mögött. A lehető legerőteljesebben, úgy, hogy a lépcsőn felfelé is hallja egykori férjem – és remélhetőleg annyira, hogy egy-két családi képet is leverjen a falról, amikor beleremegnek a falak.
Üdv újra itthon, Ruth.

//Köszönöm a bemelegítést, mérhetetlenül élveztem Very Happy//
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 10:06





Honey, here we go again
- Megint két beszélgetést folytatsz egyszerre; egyet a fejedben, a másikat meg a valóságban és szemrebbenés nélkül elvárod, hogy a képzelt diskurzusoddal tartsak lépést. Nem új ez sem, főleg tőled, de nem kevésbé abszurd. - Azzal nem tudok mit kezdeni, hogy a fejében zajlóakra vár válaszokat vagy az ég tudja mit egészen pontosan. Talán még ő maga sincs vele tisztában, ami szintén nem lepne meg igazság szerint.
- ...és mivel látványosan képtelen vagy felfogni amit mondok és hallhatóan beakadt a szalag is nálad, egyszerűbben fogalmazok csak a kedvedért; Te nem ajánlod fel Bethanynak a költözést, ha magától jut eszébe, nemet mondasz. - Mivel nem jut el az agyáig, hogy a gyereknek semmiféle előnye nem származik abból, ha megint a feje tetejére állítja az életét, ergo maga a költözés gondolata sem merül fel, úgy látszik kénytelen vagyok a kőegyszerű megoldással élve közölni vele mi lesz.
- Ami pedig a közegéből való kiszakítást illeti, ez a ház a közege, mert itt lakik. Ez az otthona. - Nem pedig a város ideája. A többire pedig már nem is reagálok. Hát hogyne, a gyerek cuccai itt, de amúgy meg három utcával arrébb maga a lányunk és akkor mindjárt hajléktalant is csinál belőle már, ugyanis amit pedzeget, az pont ennek a fogalmát teszi ki. Attól, hogy éjjel lenne hol aludnia, még nem az otthont jelentené.
Abba sem megyek mit gondolok arról, hogy az egyetlen visszavágásában annyira telt neki, a jellememet próbálja kikezdeni, miután felhívtam a figyelmét, az utánzás helyett lehetnének eredeti ötletei is. Az egész beszélgetés különben az értelmetlen fogalmához konvergál igen egyenesen, ugyanis kizárólag ugyanazokat magyarázza már csak újra és újra és nem arra reagál, amit valójában hall. Ezzel pedig nem lehet intellektuálisan mit kezdeni.
- Tényleg most akarod felhozni a tizenöt éve történteket? - Köze nincs a világon semmihez sem, amiről perpillanat szó van, tehát megint olyasmit hoz fel, a szezon és fazon keverésének iskolapéldája, zéró kapcsolódási ponttal.
- Nos… azért írtam rád az éjjel, hogy majd reggel elmondjam mi történik a gyerekkel. Ez megtörtént. Az, hogy te mit hallucináltál időközben össze itt, nem az én dolgom, nem is érdekel őszintén szólva. Az ajtó tudod merre van, legyen szép napod, viszlát Ruth. - A felvetését egyáltalán nem értem, ugyanis a valóságban más történt meg, innentől fogva minden egyéb irreleváns, ami elhangzott. Egyébiránt pedig minek után a társalgás nem tudott a részéről sem az értelmes, sem pedig a civilizált mederben maradni és képtelen arra, hogy viselkedjen más otthonában vagy, hogy minimális tisztelettel legyen a lánya apjával szemben, a magam részéről az alvás ezerszer érdekesebb elfoglaltság a szememben, mint ezt a parttalan akármit is folytatni.
Felállok a székről és cseppet sem zavartatva magamat – elvégre én vagyok itthon és nem ő – elsétálok mellette, a szobámig pedig már nem is áll szándékomban megállni. Biztos vagyok abban, egyedül is menni fog neki kitalálni. Tíz éve is sikerült neki.


//Köszönöm a játékot, egy élmény volt! :’D Very Happy//
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyKedd 21 Nov. 2023 - 7:52

Fejének jól ismert ingatása újabb haragot indít el bennem, fogaimat még inkább szorítom egymáshoz; de amit mondd… Nem érti, egyszerűen nem érti, hogy kellene működnünk, mint szülőknek. Persze, nem volt benne gyakorlata, most kapott készen egy 15 éves lányt a nyakába, csodát én sem várhatnék, de ennyire csökönyös elutasítást sem.
Még akkor sem, ha épp róla van szó. Azt várná az ember, hogy van benne annyi, hogy hajlandó lenne együtt működni, ha már az elkészítésében aktív szerepet vállaltunk mindketten, legalább ugyanúgy kellene most is.
- Az feltűnt azért, hogy már rég nem azon vitatkozom, hogy itt marad-e vagy sem? Legalábbis nem úgy, ahogy a fejedbe beette magát a gondolat? - hajtom enyhén félre a fejemet. Ostoba lennék azt hinni, hogy azt, amit a fejébe vett könnyen megmásítja. Jelen pillanatban nem értem miért ragaszkodik ennyire ahhoz, hogy Bee itt maradjon, de ezt most még megtartom magamnak. - Hanem azon, hogy Ő mit akarhat és akkor mit fogsz tenni? Mert erre még mindig nem sikerült válaszolnod – makacsolom meg magam, a kérdésben, mert nem lehet mindent a gyerekkel kapcsolatban akkor reagálni, amikor az események megtörténnek… - És arra is felhívnám a figyelmedet, hogy az egyetlen dolog, ahonnan „elszakítanám”, az ez a ház lenne. Nem a közegből, ahova hoztam és már kezd megszokni. Rose Harborban maradna, ugyanannyit látnád, mint eddig is, az egyetlen különbség, hogy három utcával arrébb lakna. Sőt, egyébként még megjegyzem, hogy a cuccait is itt tudná hagyni, a saját szobájába – a helyzetünk merőben más, mint eddig bármikor volt. Az együtt töltött évek idején természetes volt a jelenlétünk, ezt követően elég messzire költöztünk ahhoz, ne tartsa a kapcsolatot a saját lányával.
Persze az én döntésem volt – az, hogy hova megyünk az igen –, de ő sem törte magát, hogy néhanapján meglátogassa. Ennyire elfoglalt nem lehetett.
- Valóban, sem a kimértség, sem a szófukarság, de még az arrogancia nem áll jól – mosolygok rá negédesen, ha csak a főbb vonásait vesszük alapul, és mindehhez határozottan bólintok, azért álljon már meg a menet az ő részéről is. Megbeszéltünk legutóbb valamit, azon ritka esetek egyike volt, hogy képesek voltunk egyet érteni és ha azt hiszi ehhez nem tartom magam, akkor nagyon is téved.
- Szóval az lesz a megoldásod, hogy mindent az adott pillanatban gondolsz ki, az adott pillanatban reagálsz le? Semmi előretervezés az egyetlen utódoddal kapcsolatban? - vonom fel a szemöldököm, leginkább a hitetlenkedés végett.
- Az első öt évében ezer és egy lehetőséged lehetett volna. Kértem, rimánkodtam, sírtam, veszekedtem, üvöltöttem érte – hangom hirtelen csattan kettőnk között, mert olyan dolgot ejt ki ajkán, ami merőben igazságtalan. Nagyon is akartam, hogy részt vegyen benne, nem én döntöttem úgy, hogy a munkája mindennél előrébb való. Tőlünk is.
- A képletből egyedül azt nem számítod most bele drágám, hogy ez a fajta felállás, ami a közeljövőben fog kialakulni, teljesen eltérő lesz az eddigiektől. Nem több száz kilométere leszünk egymástól, nem is egy ház alatt, de egy városban. Mind a ketten belefogunk szólni a Bee nevelésébe, viselkedéseibe, tényleg úgy akarod intézni, hogy Te mondasz egy A-t, amiről én nem tudok, a gyerek is tudni fogja, hogy nem tudok és B-t akar és azzal jön hozzám? Vagy épp fordítva? Ez segíteni fog abban, hogy a mostani habitusán javítsunk? És most, ha lehet ne kitérő választ adj! - ellököm magam az asztaltól, hogy visszasétáljak oda, ahonnan az előbb felpattantam, hogy a kávé maradékát megigyam, noha a vérnyomásom már az egekbe száguldozott. Leülni képtelen vagyok, így maradok úgy, hogy az egyik kezemet a csípőmre helyezem, a másikat a szék háttámlájának.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyHétf. 20 Nov. 2023 - 19:10





Honey, here we go again
Röviden ingatom meg a fejemet. Nem akarja megérteni, amit mondok, ezzel pedig csak újabb löketet ad ahhoz, amit eddig is sejtettem; nincs értelme ezt a társalgást folytassuk, mert pontosan olyan, mint a falra hányt borsó. Minden vonatkozásában, ami azt illeti.
- Ahogy mondod, a lányunkról van szó és nem egymásról. Nem kell egymásnak semmit bizonyítanunk. - ...és lássuk be, valójában egyikünknek sincs rá  indíttatása. Neki sem. Maximum annyiban lenne, hogy tegyem, mit éppen kitalál vagy akar, de mindketten tudjuk, hogy ez nem fog megtörténni, nem értem innentől fogva minek próbál meg olyan köröket futni, amelyeket már egy évtizede végigjártunk. Ennek következtében tartunk ott, ahol, ugyebár. Kár, hogy ezt csak én látom át.
- Képtelen vagy felfogni, amiről beszélek, igaz?! Vagy inkább nincs hozzá kedved. Tényleg nem jut el az agyadig, hogy a lányunk ide-oda rángatása és az otthonának ittyre-fittyre való váltogatása mennyire felelőtlen, megterhelő és szükségtelen is egyszerre?! Rá nézve. Mondd, mégis mit nem bírsz ezen felfogni, hogy még mindig azon lovagolsz, ha majd megkérdezed és ha majd menni akar, az összességében csak rosszat tesz neki? Persze, te vissza akarod csinálni, amit lenyomtál mindkettőnk torkán, de áruld már el nekem, mégis mi az, ami számodra atomfizika nehézségű, hogy nem vagy képes megérteni, a lányunk érdeke nem a te pálfordulásaidat szolgálja ki?! - Ennél egyszerűbben én nem vagyok alkalmas megértetni vele, hogy a gyereknek felajánlani a szerinte olyan nagyon fontos – egyáltalán nem az – költözködési opciót, sem hosszú, sem pedig rövid távon nem Bethany érdekét szolgálja. Már kezdett megszokni itt, ezt újra a feje tetejére állítani pont annyi értelme lenne, mint lyukas vödörrel vizet merni. Nem látom be, hogy lehet ennyire sztereotipan világos hajú.
- Már tíz éve sem működött, ha felhívtam valamire a figyelmedet, akkor gyorsan visszavágtál ugyanazzal. Ideje lenne új taktikát kitalálnod, mint engem majmolnod kedvesem, ugyanis nem áll jól. - Kijavítottam, mert olyasmit hánytorgatott a szememre, ami el sem hangzott részemről, erre az a taktikája, hogy én nem hallom, amit ő mondd. Megáll az eszem… - Egyébiránt pedig jobban foglalkoztat a gyerek a jelenben, semmint a jövőre vonatkozólag fantáziálgassak. Azt meghagyom neked. - Úgyis nagyobb élvezetét leli benne, számomra meg ugyanúgy borsószagú az egész. Nincs ehhez mit hozzáfűzzek igazság szerint.
- Nem mintha hagytál volna bármiféle lehetőséget, hogy részt vegyek a lányunk nevelésében, szóval neked aztán nem új a Nap alatt, úgy intézd, ahogy éppen úri kedved tartja, közös egyetértés nélkül. Nem értem miért nem tetszik, ha az általad felállított szabályok szerint játszom. Csinálsz, amit akarsz, idedobod nekem, aztán hirtelen ideköltözöl, na ezzel a részével majd te elszámolsz és megmagyarázod neki virágszálam, de Bethany itt marad velem. - Ez pedig nem vitakérdés a továbbiakban. Ha nem érti meg, hogy mi a gyerek érdeke, akkor azaz egyéni problémája, majd túlteszi magát rajta. Vagy nem. Igazság szerint pont nem izgat.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyHétf. 20 Nov. 2023 - 8:22

Lassan zárkózik el, újra, tőmondatokkal válaszol, lezárva a beszélgetéseket, amelyeket, ha tovább firtatok, természetesen én leszek az, aki rugózik rajtuk, aki hisztizik, aki irracionálisan viselkedik, csak azért, mert őfelsége nem akar valamiről tovább beszélgetni. Fogaimat szorítom egymáshoz, arcom megfeszül, egyedül dacos pillantásommal kell szembe néznie, de a gondolataimmal nem.
Megőrjít, amikor ezt csinálja és ezt pontosan jól tudja, nem lehet így semmit sem megbeszélni.
- Csakhogy itt a lányunkról van szó és nem egymásról. A minimális törekvés, hogy egymás felé bizonyítsunk igazán, elvárható lehetne – nem tudok már mit mondani erre, mert az egésznek a lényegét nem érti meg. Értem, hogy hirtelen cseppent az életébe egy tinédzser lány és korábban hosszabb ideig soha nem kellett vele foglalkoznia, de azt hitte ez azt jelenti, hogy nem akarom tudni, hogy vele hogy viselkedik? Látom mindkettőnket a szőke angyalban, akinek egy termetes kisördög ül jelenleg a vállán és az aggodalom épp eléggé megülte a gyomrom alját, hogy tudomást kívánjak szerezzek arról, ebben a házban miként viselkednek vele, egyáltalán miként alakulnak a dolgai és nem csak azok alapján, amit Bee elmond nekem.
- Nem válaszoltál a kérdésemre. Ha Ő kérdezi hozzám akar-e költözni, mit fogsz csinálni? Megtiltod neki? – összefont karokkal dőlök hátra a széken. Azt még neki is be kell látnia, hogy erre a kérdésre válaszolnia illik, mert a hírt akként fogom a lányom elé tárni, hogy a velem szemben ülő nem lesz ott és jelen pillanatban igenis mondanám neki, hogy költözzön csak, mert nincs okom itt hagyni, nem ezért jövök vissza. Konszenzust akar a gyerekkel kapcsolatban? Akkor válaszolnia kell a kérdéseimre, mert eddig még egyikre sem sikerült neki.
Másodpercek telnek el, de sokkal több időnek érzem, amíg az asztalra tenyerelek, összevont szemöldökkel meredek a férfira, aki egykor a világot jelentette nekem.
- Te nem hallod, amit mondok neked? Ha rajtam múlna soha nem avatnám be, de nem rajtam múlik, mi? Szóval megnyugodhatsz, mert nem fogok neki ezzel kapcsolatban semmit sem mondani. De ha a jövőt tervezed és abban neked ez bármilyen formában szerepel, szerinted a jelenlegi viselkedésével képes lesz kezelni? – megőrjít, teljes mértékben és koránt sem a legjobb értelemben. Miért nem tud egyenesen válaszolni arra, amit kérdezek? Miért kell másban kioktatnia, mint amiről éppen szó van? Nem lehet, hogy minden beszélgetésünk ennyire félre csússzon.
- Akkor ez lesz? Neveljük Beet mindketten úgy, ahogy jónak látjuk, mindenféle egyetértés nélkül? A városban maradok Artie, nem megyek sehova és itt leszek mellette, az életének a része, neked ez tetszik vagy sem. Így akarod csinálni, tájékoztatjuk egymást mi történik vele, de mindenki intézi úgy, ahogy jónak látja? – vonom fel kérdőn a szemöldököm, mert mindaz, amit itt produkál, hogy még csak a szikrája sincs meg abban, képes legyen a gyermekének az anyjával együtt működni pont ezt mondatja.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyVas. 19 Nov. 2023 - 19:19





Honey, here we go again
Összeszűkülő szemekkel hallgatom. Megint ugyanazt csinálja, amit mindig is; kitalált kreációkat gyárt a fejében, aminek már köze nincs ahhoz, amiről szó van, de úgy hozza a beszélgetésbe, mintha az bármilyen módon is kapcsolódna bármihez. Így pedig kifejezetten nehéz valakivel koherens társalgást lefolytatni.
- Felőlem azt feltételezel, amit akarsz, nem különösebben érdekel. - Már nem arról beszél, amiről én és ehhez így nincs mit hozzáfűzzek. Majd magával megtárgyalja, úgyis azt szokta, ahhoz pedig én nem kellek. Ezt egyébként is a tudtomra adta már számtalan alkalommal korábban is.
A döntései átfontoltsága kapcsán csak horkantok egyet röviden. - Hát hogyne. Ahogy mondod. - Felőlem aztán érezheti úgy, hogy az a kerek hét másodperc, ami alatt döntést hoz, másnak egy egész élet, a tényeken nem változtat az, hogy messze nem meggondoltság övezi a tetteit. Kezdve példának okáért ezt a beszélgetést is. Erősen kétlem az éjfél körül elküldött üzenet óta nyolc órát vett igénybe az, hogy átgondolja, a legjobb ötlet, ha hívás helyett – amit jeleztem felé – inkább beront ide. Sokkal valószínűbb és életszerűbb az, amint meglátta az üzenetet, kitalálta, akkor már beugrik, ha egyébként is erre jár. Ehhez a döntéshez nem kellenek órák és csak egyetlen példa ugye.
- Nincs semmiféle indíttatásom arra, hogy neked bármit is bizonyítani akarjak, kedvesem. Ezt a kiváltságodat évekkel ezelőtt elvesztetted, tanulj meg együtt élni vele. - Bethany a lányom, a vele való kapcsolatom a lányomra és rám tartozik, mindeközben pedig teljes mértékig hidegen hagy az, hogy ő mit gondol róla. Érdekes dolgokat annyi biztos, mert amennyire szarnak tart, a gyerek viselkedésére, amivel nem bírt el, a megoldást mégis bennem látta. Érdekes.
- Már megint elkalandoztál mindennemű realitástól és az alapján vádaskodsz, újra. Ennek pedig így semmi értelme, Ruth. Bethany nem megy sehova. Fiatalkorú, a lakhatása nem az a kategória, akar-e vacsorázni menni vagy sem. Továbbá ide-oda rángatni és költöztetni jobbra-balra felelőtlen és feleslegesen megterhelő. Szükségtelen felrúgni az életét újra miattad. - Nem hat meg milyen értelmetlen hülyeséget kíván még a hátsó feléből előhúzni, amivel megigazolni akarja magát, a nullához erősen konvergáló eséllyel. Különösen úgy, hogy nem sikerült felmérnie a gyerek lakhatása nem egy lapon emlegetendő azzal kivel akar vacsorázni a gyerek.
- Tiszteletet mondtam és nem alázatot, Ruth. Te vagy nálam és nem fordítva, egyszerű józan ész kell ahhoz, hogy felfogd, az a minimum, viselkedsz. Nem otthon vagy. Ami pedig a beavatását illeti, beleegyeztél abba, hogy várunk. Pont ott álltál, ahol most is, szóval legalább egyszer az életben tartsd magad ahhoz, ami mellett döntést hoztál. - Mindketten tudjuk, hogy nem a legerősebb vonása – és akkor még finoman fogalmaztam –, hogy felelősséggel kiálljon amellett, amit egyszer már elhatározott, de nem ártana, ha végre elkezdené. Bethany érdekében.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyVas. 19 Nov. 2023 - 18:48

A pillanatnyi könnyed hangulat épp úgy illan el, ahogy megjelent kettőnk között. Egy töredék másodpercig megfordul a fejemben talán jobb lett volna ezt a beszélgetést telefonon lefolytatni… de tekintve van más is, amit meg akarok vele vitatni ezt továbbra sem tekintem jó opciónak. A készüléket könnyebb kinyomni és aztán nem fogadni a hívást, minthogy innen kitegye a szűrőmet.
- Oh, bocsáss meg, hogy nem feltételezem azt, hogy a lányom nem akar időt eltölteni velem, amikor a beszélgetéseink egészen mást sugallanak – talán hirtelen jelenek meg, talán nem szóltam az érkezésemről, de ez még nem jelenti azt, ne tudnám, örülni fog annak, hogy viszontláthatjuk egymást. Ahogy abban is nagyon magabiztos vagyok, hogy szívesen tölti velem az időt, mert van mit bepótolnunk, mind a kettőnknek egymás életéből.
Ne csináljon úgy, mintha nem képzelném el, hogy a családjának kevésbé sztoikus tagjai ne tömnék tele a lányom fejét a rólam szóló színes történetekről; van legalább egy személy, akiből igenis kinézem, hogy kígyó módjára tekeredik Bee mellkasára. Már a gondolattól is a szívbaj kerülget, a megbánás pedig egyre inkább ott húzódik a szívemben. Óriási hibát követtem el.
- Neked talán úgy tűnik, hogy a döntéseket hirtelen hozom meg, de azért az értésedre hoznám, ezekhez mindig hosszú utak árán jutok el – ha már előszeretettel veti a szememre, hogy mennyire nem tolerálja ő sem az én viselkedésemet, azért jobb, ha ő is látja, hogy számos jel volt arra, hogy a kettőnk közötti kapcsolat nem fog működni, ha nem változtat ő is. Én hajlandó lettem volna, de az a kibaszott munka már akkor is fontosabb volt, mint a családja.
Persze, amikor költözésről lett volna szó, akkor ez lett a legfontosabb… de nem az, amit kettőnknek kellett volna felépítenie, hanem amit tovább kell vinnie.
- Mert mindegy mit gondolok személy szerint rólad, Te vagy az apja, Artie. De talán megpróbálkozhatnál bizonyítani az elletétjét annak, amit állítok – hogy mit várok el tőle? Hogy legyen jelen, mennyire nehéz ezt megérteni, vagy ezt meglépnie? Itt most nem róla vagy rólam van szó, hanem egy szinte még gyerekről és igenis tudni akarom, hogy miként viselkedik vele. Túl sokat kérek ezzel?
A hirtelen rámtörő harag indikálja a szavaimat és a hangsúlyt is, ahogy elhagyják azt az ajkaimat. Nem így akartam vele közölni a hazaköltözésem tényét és azt, hogy nem akarom a lányom tovább lakjon itt. Késő megbánni, amikor már a fejéhez vágtam az információkat és ezúttal inkább haladok az árral. Állom szoborszerű vonásait, megkeményedő tekintetét.
- Én nem tekinthetem poggyásznak, aminek egyébként nem tekintem, de ez csak egy margószéli megjegyzés, de te tekintheted olyannak, aki egy ideig az egyikünk, majd a másikunk birtokol? – vonom fel kérdőn a szemöldököm. – Az egyébként vicces, mennyire vágod a fejemhez, hogy az én döntésemben nem volt beleszólása Beenek, de ahogy hallak, te sem nagyon akarod őt megkérdezni, hogy mit akar. Hogy is van akkor ez? Vagy az a lényeg, hogy Te dönts? – szürke íriszeim nem veszem le egykori férjemről. Oké, legyen, ha így akarja, játszuk így.
- És ha már itt tartunk, ha megtudja a lányunk és még ha nem is vetném fel neki az opciót, de ő magától kitalálná, mit akarsz tenni? Megtiltod neki? – hümmögök a kérdés végén, mintegy nézzen már megába ő is, vagy egy pillanatra legyen már képes a lánya javát is előtérbe venni. Nem hiszi, hogy hagyni fogom, hogy ebben a házban lakjon, ezekkel az emberekkel. A bajom a legkevésbé van az apjával, de családjának többi tagjával annál inkább.
- Cseszd meg, Arthur – tenyerelek rá az asztalra és továbbra sem veszem le róla a pillantásomat. Reflexszerűen reagálok a tiszteletre, amit követel magának. – Elvárod az alázatot, de arra a kérdésre nem igazán sikerült válaszolnod, mégis, hogy fogod kezelni a szituációt? A lányunkkal mennyi időt töltesz. Hiszed, vagy sem, azért vagyok itthon, azért jövök haza, hogy ne fajuljanak el ennél jobban a dolgok. Én képes vagyok beismerni a hibámat, hogy elcsesztem, na de te? Az ég szerelmére, meddig tudjuk előle eltitkolni az, ami körbeveszi? Szerinted így, ebben a formájában képes lesz úgy megemészteni, hogy ne hurrikánként söpörjön végig az egész városon? – egyetértettünk abban, hogy túl fiatal ahhoz, megtudja az igazat és ha engem kérdeznek az is fog maradni, még öregségében is. Ha rajtam múlna nem mondanám el neki úgy egyáltalán, de ha már egyszer majd meg kell tennünk, szeretném, ha kicsit stabilabb lelkiállapotban lenne.
- De ahhoz, hogy helyre hozzuk a hibáinkat, igen mind a kettőnkét, még ha nem is szereted ezt hallani, ahhoz ketten kellünk.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyVas. 19 Nov. 2023 - 18:03





Honey, here we go again
- Nem pont így fogalmaztam. - Görbül a szám sarka felfelé ívben és cseppet sem zavar, hogy feltehetően és őt ismerve egészen másra gondolunk a kijelentése alatt.
A pillanatnyi kedélyesség azonban elszáll, tesz róla. Különben nem rémlik, hogy bármit is elkezdtem volna, pedig ő rohant le és nem fordítva, amióta pedig betette a lábát folyamatosan veszekedést indukál. Véleményem szerint kevesebb, mint több sikerrel, legalábbis szerintem ez még közel nem jár egy veszekedéshez, bár azt látom, hogy önmagát pumpálja fel, már csak a nosztalgia kedvéért is. Vagy más okból kifolyólag. Ki tudja.
- Tudom, furcsa neked, ha mást is meg kell kérdezni és nem csak lenyomni a torkán, amit te eldöntöttél. Egészen idegen koncepció. - Közel nem vagyok az a személy, aki messzemenően figyelembe vesz maga körül mindenkit, de azért a lóláb méteres kilógása még nekem is feltűnik. Azon viszont csodálkozom kissé, hogy neki nem. Ezen pedig az sem segít, hogy azt akarja bizonygatni, ő márpedig mennyire jelen van a gyerek életében. Ez nem volt kérdés, közel sem.
A magam részéről, ha a lányunk is menni akar, akkor van ideje vacsoraterveket szőni, addig nem sok értelme akad, ennélfogva nem reagálok a kijelentésére különösebben.
Laposan pillantok rá. Pontosan tudta, azzal, hogy elviszi a lányunkat innen, szétcincálja a kapcsolatomat Bethanyval. Én nem tehettem meg, hogy csapot-papot itt hagyja, mint Frederic is tette egy időben, ez a luxus nekem nem járt ki és erről Ruth is tudott. Nagyon is jól. Pontosan kalkulálta azt ki, amit tett és most pedig előszeretettel húzná elő azt a kártyát én mit nem tettem meg, mintha azzal be el lehetne fedni ő mit tett meg.
- Kissé hipokrita a szememre hánynod ezt, mikor te szemrebbenés nélkül elvárod, hogy mindenki tolerálja, amit éppen kitalálsz. Beleértve ebbe a lányunk életének felforgatását. - Amit nem én követtem el ugyebár. Csak azt tudnám, hogyan látja a szálkákat a szemében lévő vaskos gerendától…
- Látom figyeltél arra, amit mondok. - Véleményem szerint a vita szintjét sem értük még el, a veszekedéstől pedig még messzebb állunk, bár azt látom, nagyon próbálkozik azon, hogy belehúzzon, pedig ha valaki, ő tudja, hogy arra nem vagyok vevő, sosem voltam.
- Mégis mit vársz attól, hogy folyamatosan azt vágod a fejemhez mennyire rossz apának tartasz. Miért gondoltad azt, hogy az a legjobb, ha hozzám költözteted a lányunkat, ha ez a véleményed? - Őszintén érdekel. Látom rajta, hallom, hogy minden gondolatát és minden szavát átitatja a tömény megvetés, így viszont fogalmam sincs miért jutottunk el oda, ahol vagyunk; Bethany itthon lakik, velem.
A költözésének hírére szoborszerűen keményednek meg a vonások a képemen, mert el sem kell jutnia addig, már előre tudom mire megy ki ez az egész.
- Nem, Ruth. Bethany nem egy poggyász, amit ide-oda rángatsz, ahogy éppen a kedved tartja. Tíz éved volt vele, a maradék kettőt itthon fogja tölteni, ebben a házban, velem és pont. Erről nem nyitok vitát veled. - Nem miattam jutott el a gyerek oda, ahol tart. Ha pedig kell jogi útra viszem az egészet, a lányom itt marad, pont nem érdekel Ruth ezt, hogy dolgozza fel. Az egész az ő ötlete volt, itt az ideje, hogy életében egyszer számoljon a döntései következményeivel is. Nem fog belehalni.
Összefűzöm a két karomat a mellkasom előtt, amíg ő teátrálisan felpattan az asztalról. Csak tudnám miért nem lehet ezen allűrök nélkül befejezni egy beszélgetést?!
- Magamhoz képest sok minden eltűrtem ma tőled, Ruth, de ne gondold azt, hogy a saját házamban kioktathatsz arról, hogyan legyek a saját lányom apja. Ugyanúgy kudarcot vallottál, ennek az eredménye az, hogy Bethany most itt lakik. Tehát legalább minimálisan tiszteld azt, hol vagy és kivel beszélsz, minden más esetben tudod, hol az ajtó.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyVas. 19 Nov. 2023 - 17:22

- Szóval akkor már kitennél, ha a válladra kerülnék, valamilyen úton módon. Hát jó – vonom meg a vállamat, pofátlan vigyorral a kora reggeli órában. Annyira nincs reggel, de ez túl magas labda volt, hogy ne akarjam lecsapni. Tudja jól, hogy a kiképzésem idején az önvédelemre is különös figyelmet fordítottak. A vadőri munka soha nem a természet kedveléséről szólt az életemben, így ha már a vállára kerülnék, már-már sajnálnám azt, amit tenne vele, ha az az lenne, hogy kitesz a küszöbön kívülre.
Megjegyzésére mégsem reagálok, túl sok értelme nem lenne most felhánytorgatni a dolgokat. Nem azért jöttem, hogy a csalfa énjeinkről diskuráljunk, mert az mindkettőnknek van bőven a számláján. Amilyen gyorsan belekényszerítettek minket ebbe a házasságba, ami valahol a mi döntésünk is volt épp annyira sodródott a katasztrófa szélére. Hipokrata lennék felróni neki azt, amit én is elkövettem, elsősorban haragot nem ezért táplálok iránta.
- Már ha Bethany is úgy akarja? - összevonom a szemöldököm és merő nem tetsző arckifejezés veszi át vonásaim felett az uralmat. – Mégis miért ne akarna látni? Azt ugye tudod, hogy napi szinten beszélek vele? – meglehet, hogy fizikálisan nem vagyok jelen az életében, nem látom azokat a jeleket, amik életének kisodrásához vezetnek, de ott vagyok neki mindig, amikor csak akarja.
- Ha befejeztétek hívjatok és eljövök érte. Elviszem vacsorázni is, így arra nem kell megvárnotok – nem gondolhatja komolyan, hogy ha eljövök érte, akkor itt is maradunk, ahol minden falnak füle van? A kelleténél többet nem akarok ebben a házban időt eltölteni, így nem is fogunk, szabadon itt egyikünk sem fog tudni igazán beszélgetni egymással és elsősorban erre van szükségem a lányommal. Gondoljon, vagy higgyen, amit akar. Most vele lakik Bee, de azt nem jelenti bármilyen kontrollal bír felettem. Ez már régen nincs így.
- Én, tapasztalat útján – zárom le vele együtt én is a témát, még utoljára megpiszkálva a szunnyadó parazsat. Sosem volt itthon, mégis mit hihettem akkor, hogy később így lesz? Soha, de soha nem zártam volna előle, ha úgy dönt meg akarja látogatni, ha tényleg életének a része akar lenni. Persze, mentegetheti magát, hogy én döntöttem így, biztos kényelmes így a lelkiismeretének.
- Nem lep meg, de azt sem várhatod el, hogy mindenki tolerálja a viselkedésedet. Néha leszállhatsz a magas lóról, nem fog megsérülni tőle az egod – szóval az, hogy ő ilyen, azzal rendben is van minden? Mindenki alkalmazkodjon hozzá, ahogy azt elvárná. Mennyire… áh, még mindig képes ezzel a felsőbbrendűségi tudatával felbosszantani.
Kijelentésének első részére direkt nem reagálok, hülyének nem kell néznie, ne sértsen meg ezzel… noha ez lenne a legkedvesebb sértés, amit valaha egymás fejéhez vágtunk.
- És veszekedés közepette akarod velem megbeszélni, amiért kerestél? Úgy aztán tényleg effektíven fogunk tudni döntéseket hozni – persze akár össze is marhatjuk egymást közben, ha neki úgy kényelmesebb, az a megszokott hangnemünk, de talány Beere való tekintettel félre is tehetnénk. Vagy még mindig annyira önző, hogy önmagán kívül nem tud mást látni?
- Az apjának lenni nem csak annyit jelent, hogy tetőt teszel a feje felé, eteted, ruháztatod – később, mint kiderül ezt sem csinálja, de ezt majd máskor hányom a szemére -, hogy megkérdezed anyád, hogy mit csinált aznap. Jól sejtem, hogy ő, de még az öcséd is többet látja, mint te? Persze, a nagyon fontos és presztízsértékű munkád mindennél előrébb való, ezt tudom, de ezt neki is tudnia kell? - és ugyanott vagyunk, ahol a part szakad. Az unásig hallgatott lemez, mintha beakadt volna, valamikor tíz évvel ezelőtt és ugyanazokat vágjuk egymás fejéhez.
Ez mégis egy olyan sérelem, amin nem fogom tudni magam túltenni, mert egy munka nem lehet mindennél fontosabb az életben. Nem, ha már volt annyi eszünk, hogy gyereket csináltunk.
És ha már itt tartunk, akkor tovább is mondom, a beszédbe teljesen belefeledkezem, levegőt legfeljebb szavak között veszek és tudnám még mondani tovább is, ha egyébként nem várnék tőle válaszokat. Amiket nagyon is.
- Az életemben olyan változások történtek, ami megoldásért kiáltottak. Ki másra bíztam volna mégis? Kértem volna meg a szomszédomat, hogy bocsi vigyázz már egy kicsit a lányomra, amíg távol vagyok? – a düh megül gerincem alján, lassan spriálozva kúszik egyre feljebb, egyre kevésbé tudván türtőztetni, ne öntsem rá az egészet, teljes valójában.
- A jövőben nem kell a nyakamba varrnod, hogy ilyen súlyos terhet róttam rád. Hazaköltözöm Rose Harborba, mert aggaszt a lányom viselkedése, hogy távol vagyok tőle – és még ezernyi más dolog, amit nem fogok az orrára kötni. A megérzéseim igazak voltak, hogy valami nincs rendben. – És amennyiben Bee is úgy akarja, hozzámköltözik – hirtelen állok fel az asztaltól, hogy a felgyülemlett feszültséget levezessem. Ezért akarok ma találkozni vele, elmondani neki és megadni neki azt a döntést, amit korábban ő is a fejemre hányt. Esküszöm, napról-napra egyre többet látok a lányomban belőle.
Öt ujjammal túrok a hajamba, amíg a másik kezem a csípőmre teszem, néhány pillanat töredékig háttal állok neki, amíg valamennyire sikerül lehiggadnom, hogy érdemben is tudjak reagálni rá.
- Ha tényleg az a célod, hogy beszélj vele, minél jobban ellenzed az egész viselkedését annál jobban fogja csinálni – itt nem mi vagyunk fontosak, ezt tartom szem előtt, hanem a lányunk, aki nagyon jó úton halad, hogy az idegrendszerünket kicsinálja. – És minél inkább zárkózott vagy vele szemben annál inkább fog ellentmondani neked – tekintek vissza rá. Ismerem és azt is, miként tudja előadni ellenérzéseit.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyVas. 19 Nov. 2023 - 16:35





Honey, here we go again
- Kedvesem, előbb vennélek a vállamra és úgy vinnélek ki, zavarászás helyett, mégsem tettem. - Ez azonban még nem változtat a tényen, hogy be-nem-jelentett az ittléte és én nem kértem, hogy jöjjön. Nem csípem a meglepetéseket, sosem tettem, kétlem ezzel újat hoznék a Nap alá, nem tudom miért van meglepődve azon, nem ujjongok a szabados ötleteitől. Túllépve pedig a konyha felé terelgetem egyébként is, nem mintha nem arra indult volna meg magától is, mindenféle unszolás nélkül.
- Én nem erre emlékszem. - Eljátszhatjuk ugyan, hogy nem történtek meg mindazok, amik valójában igen és amiben ő maga is éppen annyira szokott benne lenni, mint amennyire magam is. Csak tudnám kinek játsszuk a bolhacirkuszt. Egész pontosan ő.
- Ameddig az véget nem ér. Ha akarod, hívlak utána, már ha Bethany is beleegyezik és jöhetsz. - Ezzel már többet engedtem, mint amennyire jól esik a szeleburdi ötleteit bármilyen szinten is tolerálni. Nem a világot jelenti az, ha előre tervez és meg is osztja az érintettekkel, mert akármennyire is szeretné azt hinni, nem tartozik rám a lányával való találkájuk, a gyerek jelenleg az én tetőm alatt lakik, szóval de, nagyon is az én dolgom ez is. Sok minden egyébbel együtt, amiket a lányunkkal együtt passzolt át, még ha ez neki nem is tetszik.
Nagyon kényelmes lehet a dolgokra kifejezetten szelektíven emlékezni és annak megfelelően felhánytorgatni, de ettől még a múlt nem fog úgy meghajlani, ahogy azt előadni próbálja akkor, amikor gerinctelenül vet a szememre valamit, ami nem tőlem eredt, már a kezdetektől sem. Ő akarta válni és költözködni is. Tudta, hogy én ellene voltam. Vagy már elfelejtette volna?
- Erről te döntöttél így Ruth és nem én. - Zárom rövidre az érzelmi manipulációra tett kísérletét. Ennél jobban – kellene – ismerje, hogy tudja, kizárólag zsákutcába tud vele futni, nem pont ez az, amire reagálni fogok, gyakorlatilag semmilyen megközelítésből sem.
- Ezek nem az én szavaim, kedves. Nem ezt mondtam. Ami pedig a modoromat illeti, ismersz, akár a tenyeredet, mi lep még meg rajta? - Nem nyomatékosítom jobban, önmagát a saját szavaival jellemezte, ami a magáról való gondolkozást mutatja és nem azt, én mit gondolok róla. Akkor is, ha eredetileg valóban az fordult meg a fejemben, régen kapta már meg azt, ami látványosan hiányzik az életéből jelenleg. A viselkedése alapján.
- Ugyan, a vitától még messze járunk. Ha van valaki, aki ezt ugyanannyira jól tudja mint én, az te vagy. - Tekintettel arra nem egyen vagyunk már túl. Még bele sem melegedtünk, közel sem valójában. Gyakorlatilag csak héjanászunkat járjuk, az meg már a kettőnk tartozéka.
- Nem teljesen tiszta előttem, mégis mit kérdőjelezel meg, de kíváncsian hallgatlak. - Kettőnk közül ő csinál úgy, mint aki elfelejtette, Bethany az én lányom is és nem fordítva. Ennek függvényében pedig azt hiszem elvesztettem a fonalát egy kissé.
Áttérve azonban a lányunkra és arra, amiről beszélni kívántam vele – inkább csak tájékoztatni –, összevont szemöldökkel hallgatom a kirohanását, amelyet több szempontból sem igazán vagyok képes követni. Kivárom, amíg befejezi, isten ments, hogy félbeszakítsam, ha már olyan nagyon belejött és hát kíváncsi is vagyok, lesz-e valami füle-farka az egésznek. A végére azonban sajnos nem bukkan elő egyik sem igazán.
- Akkor álljunk meg egy kicsit, Ruth. Te küldted ide a lányunkat, amikor nem bírtál vele tovább. Nem kérdeztél meg róla sem engem, sem pedig őt, csak kitaláltad, közölted és elvártad, hogy mind alkalmazkodjunk hozzá. A te impulzív döntésedhez és megtettük. Ezért kissé abszurd minden vádaskodásod, mert a hal a fejétől bűzlik. Vagy azt gondoltad, varázsütésre majd megoldom azt, amit neked tíz év alatt nem sikerült?! - Nem mondom, hízelgő, hogy ilyen mértékben felnéz rám, de kissé disszonáns is, ahogy azzal vádol egyébként szar apának tart. A két gondolat ugyanis erősen üti egymást.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us EmptyVas. 19 Nov. 2023 - 15:31

- Ha nem tetszik, amit kapsz, ki is zavarhatsz – keresztbe fonom a mellkasomon a kezemet és egy pillanatra megtorpanok az előszoba folyosóján. Most komolyan azon fog rugózni, hogy nem telefonon hívtam? Nem rohadt mindegy, hogy személyesen vagy készüléken keresztül beszéljük meg azt, ami a lányunkkal kapcsolatos? Nem, mert nem lehet a másikra csapni a vonalat, de ez most részletkérdés.
Szóval dolgozott, vagyis a lányom úgy töltötte itt az éjszakát, hogy ő nem volt itt. Nem mintha ez meglepne, de attól még nem kerülget az örömujjongás tőle. bíztam, nem a családjára. Eggyel több indok, hogy miért követtem el hibát. Újra.
- Hogyne, főleg, ha rólad van szó – forgatom meg a szemem és hátat is fordítok neki, hogy minél hamarabb a konyhába legyünk és túl essünk ezen a reggelen. Nem bízom abban, hogy könnyed menet lesz és csak túl akarok rajta lenni.
- Meddig? – ha azt hiszi engedni fogok abból, hogy láthassam a lányomat, akkor merőben téved. Arra már nem is emlékeztetem, hogy kényelmesen el is tudnék menni az iskolába, kikerülve őt… De ilyen aljas dolgokra nem vetemedek. Ha Bee miatt egy valamiben elhatároztam magam, akkor az az, hogy a tőlem telhetően legjobban igyekszek kompromisszumra az apjával. Az ő érdekében, neki nem nagyon kell látnia mi is folyik a háttérben. Úgy egyáltalán. – Utána érte jövök – nem jó neki a délután? Remek, akkor majd utána találkozunk a nap 24 órából áll. – Nem mellesleg emlékeztetnélek, hogy az anyja még mindig én vagyok, aki lehet kicsit többet volt vele, mint te egész életében – vetem még oda, még mielőtt leülnék. Az anyák mintapéldányától messze állok, de ő még messzebb attól, hogy mintaapának tekintse magát. Csak azért, mert ez a megállapodás született közöttünk nem határozhatja meg, hogy mikor láthatom a lányomat és mikor nem. Engedélyt erre nem fogok kérni.
- Hát persze, mert az egész életem csak és kizárólag a szex körül forog, nem igaz? Másra alkalmas sem vagyok. Az eszedbe sem jut, hogy az elragadó modorod is lehet indok – mosolygok negédesen rá. Oké, nagyon nem alakulnak a dolgok a legjobban. Még mielőtt végképp elszabadulnának az indulatok mindkét kezemet megemelem, egyfajta elnézést kérően.
- Nem vitatkozni jöttem, a nézeteltéréseinket félretehetnénk egy kicsit? – egyről a kettőre nem fogunk haladni, ha ekként viselkedünk egymással. Legalább öt percig bírjuk ki, amiben kellő képpen lennék partner.
Előbb a kávéra, majd rá tekintek hálásan, amiért némi koffeinhez juttat. Fáradt vagyok és érzem a modoromon is ezt, de könyörgöm ő sem bírja ki, hogy ne szúrjon oda. Nesze neked elhatározás.
- Az enyémben élesen benne van, hát a tiédben? – nem volt egy apai mintakép az elmúlt években, de akkor sem, amikor még együtt voltunk. A minimum nem elég, ha gyereknevelésről van szó, ezt remélem azért tudja. Tudnia kellene, tudnia kellett volna, amikor beleegyezett abba, ideköltözik a lányunk. Amit mondd… kellő aggodalomra ad okot.
- Intézed. És mégis hogyan, ha szabad kérdeznem? Úgy rémlik a hormonoktól elszabadult természeteket nem kezeled igazán jól és csak tudni szeretném mégis mit tudsz tenni, amitől nem lesz rosszabb a helyzet – szépíthetjük, de sok hasonlóság van köztem és Bee között és ezek közé tartozik mennyire nem szereti, ha kritikát fogalmaznak meg fele szemben a maguk nyers valójukban. Szemmel láthatóan a helyzet nemhogy javult volna azzal, hogy ideköltözött, de egyenesen romlott.
Legalább részegen nem vezetett kocsit, már ez is valami. Az aggodalom újra a bőröm alá lopja be magát, amiről igyekszem egyelőre nem tudomást venni. Kényelmesen dőlök hátra, amíg a következő mondatom elhagyja az ajkam.
- És ha már itt tartunk, ezek a dolgok, egyszerre csak úgy feltűntek neked? Mert az elmondásaid alapján ezek a kihágások már elég régóta tartanak. Ez, hogy is történhetett meg? – szemréseim összébbvonom. Nem mókából és kacagásból küldtem ide hozzá, hanem hogy figyeljen rá és hogy ne hagyja elkanászodni annál jobban, mint ahogy megkapta.
- Mégis mennyi minőségi időt töltesz el vele Artie? – dőlök újra előrébb egyik kezemmel megfogom a bögrét és nagyobb kortyot iszok a kávéból. Nem oly keserű, főleg, hogy így tejjel hígítva van és jelen pillanatomban szükségem van erre az erőre, mert ahogy kinéz, nem fogok aludni délutánig.
Vendég
Vendég
Anonymous

A Reflection of Us Empty
TémanyitásA Reflection of Us Empty

Ajánlott tartalom

A Reflection of Us Empty
 

A Reflection of Us

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next