A hideg víz a mosdóban kellően eltökéltté tett azzal kapcsolatban, hogy most színt vallok Freddy előtt, de azért jó egy kis whisky-vel is megerősíteni magam. Fogalmam sincs, hogy ha elmondok mindent, hogyan fog reagálni a másik, egyelőre inkább talán jobb, ha nem gondolok bele. Haladjunk lépésről lépésre. Ráemelem a tekintetemet, mikor elmondja, nyomozott utánam. Biztonságtechnikai céget vezet, nem lep meg, hogy ilyen eszközökhöz folyamodott, nem hibáztatom érte. Bármennyire igyekeztem, valószínűleg nem tudtam annyira észrevétlenül intézni mindent, mint azt kellett volna.

Bólintok. Sejtettem, hogy elsők között az tűnt fel neki, hogy a pénzügyekkel valami nincs rendben. Egyelőre azonban nem szólalok meg, inkább mikor megerősítést vár, ismét bólintok egyet, ám ezek után képtelen vagyok ránézni, szemeim a kezemben lévő laposüvegre fókuszálnak, amit azóta piszkálok némileg idegesen az ujjaimmal, amióta csak megkaptam. Most lenne a pillanat, hogy elkezdjem a beismerő vallomást, ám a torkomon akadnak a szavak, így épp csak egy másodpercre nyílik ki a szám, majd újra be is csukom. Nem tudom hogy lehetne ezt jól tálalni. Hol kezdjem? Vagy csak úgy in medias res kezdjek bele?

Sok éve ismerem Freddy-t, a sors és az idő barátokká kovácsolt minket, én pedig aljas módon szúrtam hátba a hazugságaimmal és a titkolózással. Egy részem azt súgja, Frederic megértette volna, mit miért tettem, én mégis úgy döntöttem, inkább hallgatok. Talán szégyelltem az egészet, elvégre egy bukott angyal, egy eredendően égi teremtmény nem kellene, hogy szánalmas alak legyen, én mégis azzá váltam. Hiába vagyok jóval idősebb nála, most, szavait és a vádakat hallgatva úgy érzem magam, mint egy gyerek, akit a szőnyeg szélére állítanak és úgy kérnek számon. Nem jó érzés, de megérdemlem.

Nem mondom, hogy nem nehéz tartani a szemkontaktust tartani Freddy-vel, főleg utolsó mondata elhangzása után. Tudom, hogy el kell felejtenem Oliviát. Azon voltam az elmúlt hónapokban, és azt hittem, jó úton haladok, aztán jött az alig 15-20 perccel ezelőtti találkozó, és borult minden. Csalódtam magamban? Igen, de ez nem újdonság. Ami rosszabb, hogy a felem szemben ülő férfi is csalódott. És akkor még nem tud mindent. Ideje tehát színt vallani, majd vállalni a következményeket, legyenek azok bármilyenek is. Úgy egy percig nem szólalok még meg, amíg iszom még két kortyot a whiskyből, majd a laposüveget a kis asztalra helyezem. Ölemben összekulcsolom a kezeimet, azokat fixírozom, sóhajtok egyet és belekezdek. Innentől nincs visszaút.

-Nem Olivia miatt vettem ki több pénzt. Vagyis...csak részben. - sikeresen belekezdtem a közepével, megköszörülöm hát a torkomat, és egy nagy levegő után folytatom. -Tavaly tavasszal alkut kötöttem...egy démonnal. - nem nézek Freddy-re vajon mit reagál, és nem tartok szünetet. Muszáj egy lendülettel végig mondanom, így nem hagyok neki időt reagálni. -Nem vagyok rá büszke, de ez történt. Azt állította, képes szerezni egy angyalpengét, én pedig botor módon hittem neki, így alkut kötöttünk. Ő pénzt kért érte cserébe. Tudom, gyanúsnak kellett volna lennie, elvégre az angyalpenge nagyon ritka. -megrázom a fejem, szörnyen érzem magam, mennyire ostoba voltam. Ostoba és elkeseredett, hogy képes voltam egykori angyaként egy pokolfajzattal nemhogy szóba állni, hanem egyenesen üzletbe bonyolódni.

-Meg akartam halni. - válaszolom meg a fel sem tett kérdést, hiszen valószínűleg többek között ez járhatott Freddy fejében. Tudom, hogy lett volna egyszerűbb módja is, a lefejezés is ugyanolyan hatásos lett volna, ráadásul könnyebben kivitelezhető mégis... úgy éreztem, hogy egy égi dolognak kellene elvennie az életemet, megfosztani halhatatlanságomtól. A bukásom óta, mióta megtudtam, hogy Erica meghalt, mielőtt időt tudtunk volna együtt tölteni itt a földön azóta nem találom a helyem az emberek között. Nem vagyok már angyal, de ember sem igazán. És hiába telt el több, mint 100 év azóta, a helyzet nem sokat javult.

-Mondanom sem kell, átverés volt az egész, ez hamar kiderült, de addigra az alku megköttetett, nem hátrálhattam meg. Azzal fenyegetett, ha nem fizetek, megöl téged. Majd megismertem Oliviát, róla is tudomást szerzett, így ő is felkerült a listára. Nem tehettem mást...- épp csak egy pillanatra nézek fel Freddy-re, de le is sütöm ismét a tekintetemet. Most, hogy kinyílt az őszinteség csapja, meg kéne lovagolni ezt a hullámot, ám a rám törő érzelmek elszorítják a torkomat, nem tudok megszólalni. A levegőben ott lógnak a súlyos szavak, a vallomás, ami már régóta nyomta a szívemet. És hogy megkönnyebbültem-e most, hogy elmondtam? Azt hiszem...nem.

Nem szeretek hazudni, ám mégis, az utóbbi hónapokban úgy görgettem magam előtt több füllentés fonalgombolyagját, hogy a szálak összekuszálódtak, lassan minden kihatással volt mindenre. Nem voltam őszinte Olivával szemben, de hazudtam Freddy-nek is, kockáztatva hosszú évek barátságát. A mosdó tükrébe nézve azonban eldöntöttem, ma tiszta vizet öntök a pohárba. Mindent el akarok mondani Frederic-nek. Az Oliviával közös dolgaimat - bár ezt gyanítom sejtette már eddig is -, de azt is, hogy miért vettem ki majdnem egy éven keresztül több pénzt a vállalkozás számlájáról, mint az járt volna. Ha ezek után látni sem akar majd, fájni fog, de meg fogom érteni. Valószínűleg én is megszakítanék magammal minden kapcsolatot. A barátoknak nem kellene hazudniuk egymásnak, ám én nem tartottam be ezt az aranyszabályt.
Halovány mosolyt erőltetek az arcomra, amikor Freddy barátságosan köszönt. Lehetne akár dühös is, ám nem ezt látom rajta, és angyali empatikus képességeim is sokkal inkább megértést súgnak, mintsem egyéb negatív érzéseket. Egy biccentéssel beljebb lépek, tekintetemmel figyelem, ahogyan feláll az asztaltól, és elém sétál. Ritkán iszom, ám mikor az a bizonyos laposüveg a kezembe csúszik, végül elfogadom, és kissé darabos mozgással a kanapék felé megyek. Árulónak érzem magam, ahogyan ő barátságosan a vállamat fogja és itallal kínál - és valljuk be, az is vagyok, emiatt pedig borzalmasan érzem magam.
Leülök az egyik fotelba, és gépies mozdulattal pattintom le a kupakot, hogy igyak két nagy kortyot a whiskyből, ami végigmarja a torkomat, de most az egyszer nem bánom. Még ennél is nagyobb tüzet érdemelnék, egyenesen a pokolból, szeretettel. A laposüveget szórakozottan piszkálva hallgatom megjegyzését. Nagyot sóhajtok, majd ráemelem a tekintetemet. -Mióta tudod? Hogy jöttél rá, hogy Olivia és én...szóval hogy közös múltunk van? - kérdezem, és tudom, hogy ezzel elodázom a témát amiről valójában beszélnünk kéne, de tudni szeretném. A fejemben lévő kirakós még hiányos, és talán Freddy helyére tudja tenni a hiányzó puzzle darabkákat. Utána pedig jöhet a feketeleves.
 

Az elmúlt hónapokban számtalanszor elképzeltem már, milyen lesz majd, ha ismét szemtől szemben állok majd Oliviával. Tudtam, hogy fájdalmas lesz, de azt nem, hogy ennyire. Tompítana az egészen, ha nem érezném a jeges ellenállást és a magasra épített falakat áradni felőle.nekem. 
-Igen. Épp munkaügyben jártam Wilmingtonban, amikor felhúzták az angyalketrecet. - bólintok, megerősítve, hogy jól rakta össze fejben a történtek idővonalát. Jogos lehet a kérdés, miért nem mondtam el neki, mikor számtalan esélyem lett volna rá. Az ok azt hiszem hasonló lehet, ami miatt ő sem volt teljesen őszinte saját magával kapcsolatban. Mindketten önzők voltunk, és szerettünk volna magunknak a boldogság tiltott gyümölcséből. 
Nem tudom visszafogni magam és nem rákérdezni, színjáték volt-e csupán a részéről. Heves reakciója - amit kimondania sem kellett - meglepett, de közben valahol azt hiszem számítottam is rá. Becsapva érzi magát, hiszen elhallgattam előle információkat, vádjára azonban megrázom a fejem. -Az érzéseim őszinték voltak veled szemben mindig is. - állom a tekintetét, bár úgy érzem, mintha éles jégcsapot szúrnának minden egyes porcikámba. Fáj, hogy így érez, de nem kezdem el tovább bizonygatni a magam igazát. Feleslegs. Olivia már döntött kettőnkkel, de mindenekelőtt önmagával kapcsolatban. Immár nem kíváncsi rám, én pedig távozásom előtt ezt egy bólintással nyugtázom, bár ő ezt aligha láthatta, hiszen figyelmét a jegyzeteire irányította.
Az ajtóból még visszanézek, az angyali léttel járó empatikus készségem öntudatlanul kiéleződött a boszorkányra, így szinte arcul csapásként ér a hirtelen beálló érzelemhullám, ami elönti Oliviát. Szomorúság. Szívemet és lelkemet mintha valaki kegyetlenül összeszorítaná és megforgatná, ahogyan mindez tudatosul bennem. Néhány másodpercig még habozok visszamenjek-e, ám végül nem teszem. Határozottan kifejtette az álláspontját velem, velünk kapcsolatban, én pedig ezt tiszteletben tartom. Fáj, és fájni is fog még jó ideig, de el kell engednem Oliviát. Mindössze néhány hét boldogság járt.

Atyám, megtanulom valaha a leckét?! Nem létezik valódi, tartós boldogság számomra, hiszen cserben hagytalak. nézek pár pillanatra a mennyezet felé, Istenhez szólva néhány perccel később, a szünet végeztével kiürült férfimosdóban, miután jéghideg vízzel megmostam az arcom. Szükségem volt néhány percre, míg összeszedem magam, hiszen megpróbáltatásaimnak még nincs vége. Ha már elkezdtem letépni a ragtapaszt és felszínre hozni a hazugságaimat, ideje, hogy még egy tartozást lerójak, és ez nem lesz kevésbé kellemetlen.
Mély levegőt veszek, kifelé menet még egyszer ránézek némileg talán szánalmasnak tűnő ábrázatomra, amit a tükör ver vissza, majd Freddy irodájához masírozok, ahol kopogtatok az ajtaján - akkor is, ha nyitva van. -Van rám pár perced? - kérdezem, hangomban felcsendül némi bizonytalanság. Ha nem hajt el, akkor belépek, magam után pedig becsukom az ajtót. Amit mondani tervezek kollégámnak, barátomnak, az csupán kettőnkre tartozik. 
 

Mintha egyszerre égetne a Pokol tüze és zúdulna rám jeges víz a Mennyekből, úgy érzem magam most, hogy itt állok Oliviával szemben, akihez még csak a bukottsággal járó empatikus képességet sem kell használnom, hogy megállapítsam, mit érez. Egyszerre akarnék megannyi dolgot elmondani neki, de közben a legtöbb szó és gondolat az ajkaimra fagy dühös vádjait hallgatva. Jogos, hogy így érez. Én sem voltam vele teljesen őszinte, nem árultam el neki, hogy Rose Harbor-ban lakom, bár tény, akkoriban ha akartam se tudtam volna visszajönni a kikötővárosba a varázslat miatt. Mindezt azonban nem tudom neki elmondani, és talán nem is lenne értelme. 
Önkéntelenül fordítom én is arra a fejemet, amerre Frederic távozott, de aztán ismét megállapodik Olivia arcán. Bár ugyanolyan gyönyörű mint volt, kétségtelen, hogy valami megváltozott. Komolyabbnak tűnik, határozottabbnak, akinek mintha nem csak a váratlan felbukkanásom okozta bosszúság okozná összeráncolt homlokát. Keresem azt az Oliviát, aki a nyáron volt, akivel eltöltöttünk egy csodás napot a tengerparton, akinek csókjai a hűs vízben szinte felforralták a véremet. Akivel önfeledten nevettünk, nem gondoltunk semmi másra, csak élveztük egymás társaságát.
Vajon a dac és keménység álcája alatt még mindig ott van ez a nő? Vagy röpke színjáték volt csupán? Atyám újbóli leckéje, büntetés, amiért anno egy halandó szerelmét választottam angyali feladataim helyett? Talán sosem tudom meg. Szavai tőrt döfnek a szívembe, és kegyetlenül megforgatják azt. Tehát az én hibám. Aprókat bólintok határozott szavaira. Hallottam dolgokat a Redwine kovenről, jókat és rosszakat is, ám nem tisztem és nem is áll szándékomban beleavatkozni a boszorkányok dolgába. Éppen eleget tettem azzal, hogy beleszerettem egybe. 
Jeges tekintete szinte felnyársal, mégsem tudom elfordítani a szememet. Nem, amikor nem tudom, látom-e valaha még ilyen közelről őt. Ismét bólintok, tudok a gyilkosságról, és azt is tudom, hogy a Redwine-okat is érintette ez, így Oliviát is. És mára már az is egyértelművé vált, hogy a baj idején miattam hagyta cserben a családját, emiatt pedig mióta csak megtudtam, mardos a bűntudat. 
Beáll a csend, én pedig pár másodpercig nem tudok megszólalni, de aztán megköszörülöm a torkomat, és mély levegő után belekezdek. Nem akarom rabolni sokáig az idejét, elvégre az elrendelt szünet is véges. -Nem áll szándékomban az utadba állni. A család mindennél fontosabb. - némileg képmutató dolog, hogy ezt pont én mondom, aki bő 100 évvel ezelőtt könnyűszerrel hátat fordított atyjának és testvéreinek. -Ha Freddy nem hív ide ma, nem is találkoztunk volna. ismét némi füllentés, hiszen időnként igenis megkerestem őt, de csak távolról figyeltem őt, meggyőződve arról, jól van.
 -Ígérem, mindent megteszek, hogy ez a jövőben is így legyen. Egyébként is...könnyen lehet, hogy hamarosan végleg elmegyek a városból. - kicsúszik a számon egy plusz információ, amit még senkinek nem mondtam el hangosan. A történtek fényében talán az lenne a legokosabb, ha tényleg itt hagynám Rose Harbor-t. Évek óta ez a bázisom, és lassan feltűnő lesz, hogy nem öregszem. Sokan tudják, hogy Frederic-kel érkeztem együtt anno, és míg barátomon látszanak az eltelt évek, én ugyanolyan maradtam. 
Gondolatmenetemet az ajtóban megjelenő kolléga zökkenti ki, aki pár pillanatra megáll az ajtóban, de látva, hogy még nem folytatódott az előadás, továbbáll, én pedig az ajtótól visszafordítom a boszorkány felé a tekintetemet. -Csak egyet árulj el, Olivia. Az egész köztünk...csak színjáték volt? - nem akartam, de kiérezhető a félelem a hangomból, bármennyire is semlegesnek szántam a kérdést. Ez foglalkoztat azóta, hogy azt a levelet megtaláltam a lábtörlőmön. Nem tudtam szabadulni a gondolattól, hogy ami történt, csupán a boldogság illúziója volt. Most is mellkasomat szorítja ez az érzés, kezemet tördelve várom a válaszát, bár attól félek, bármit is mond, belül össze fog törni engem. 

Meg voltam róla győződve, hogy említettem Freddy-nek Oliviát, ám most elbizonytalanodtam. Talán csak akartam mondani? Biztosan szándékomban állt, de nem voltam önmagam mikor visszatértem Wilmington-ból, és lehet, hogy kiment a fejemből. Remélhetném, hogy nem tudja, nem sejti, ám az a tekintet, amit felénk lövellt, mielőtt távozott a tárgyalóból, nem ezt sugallta. Épp csak egy biccentéssel tudtam rá reagálni, annyira a szituáció hatása alá kerültem.
Borzalmas barát vagyok, muszáj beismernem. Először az az ügyem azzal a démonnal aki zsarolt, és aki miatt muszáj voltam kicsivel több pénzt kivenni a cégből, mint ami járt volna. Beavathattam volna Freddyt, elvégre rajta kívül nem sok embert mondhatok barátomnak, sőt. Azonban szégyelltem magam, ahogyan az értetlenségen, némi sértettségen és szomorúságon kívül akkor is volt bennem szégyen, mikor Olivia elhagyott. Mert életemben másodszorra hittem azt, hogy megtaláltam a boldogságot, hogy egyáltalán érdemes lehetek boldogságra itt a földön, bukott angyalként, de másodszorra is belebuktam. És igen, ezt szégyelltem Frederic előtt, valószínűleg ezért maradt el végül, hogy beavassam.
Nagyon hamar le kell ülnöm vele és mindenről színt vallani, mert ez így nem tartható tovább, ám előtte a boszorkánnyal kell beszélnem. A bűntudat a bajtársam miatt és a sokk amit Olivia megjelenése okoz hirtelen olyan erővel nyomja a mellkasomat, ami szinte már fájdalmas épp csak kicsin múlik, hogy nem kezdem el úgy kapkodni a levegőt, mint aki vízben fuldoklik, bármennyire is kezd elhatalmasodni rajtam ez az érzés, főleg mikor hallom következő szavait.
-Én...- hirtelen annyi kérdést tett fel, nem is tudom melyiket válaszoljam meg. Meg hogyan. Fejemben kavarognak a gondolatok, de végül behunyom a szemem, veszek egy mély levegőt, picit bent tartom, majd kifújom, közben pedig zöldesbarna tekintetem az ő szemeibe fúrom, ami nem biztos hogy jó ötlet volt, mert pár pillanatra a saját nevemet is elfelejtem, de végül megköszörülöm a torkomat, és végül képes vagyok megszólalni.
- Akkor még semmit nem tudtam sem rólad, sem a családodról, csak amit te megosztottál velem. -kezdek bele, és ezekből leszűrheti, hogy idő közben azért szert tettem némi ismeretre a Redwine kovennel kapcsolatban. -Viszont igen, már évek óta Freddy-vel együtt dolgozom itt a vállalatnál, és itt élek Rose Harbor-ban. - jaj de bonyolult ez az egész! Sokkal jobb lenne ha nem itt, nem ilyen körülmények között kellene erről beszélnünk. Gyűlik bennem az ideg, 2-3 másodpercenként helyezgetem a testsúlyomat egyik lábamról a másikra.
-Viszont szó sincs arról, hogy titkokat csaltam volna ki belőled...A szándékaim őszinték voltak, az érzéseim valódiak. Én szer...-szerettelek akartam mondani, de még időben észbe kapok, és egy torokköszörülést követően gyorsan korrigálok. - ...szeretném, ha hinnél nekem. - fejem továbbra is teljesen kusza, kezeimet tördelem, ami igencsak fura látvány lehet annak, aki esetleg odakintről benéz. Idebent határozott fellépésű vagyok, főnökként gyakran hívom segítségül katona énemet, egyszerűbb így végezni a munkát ám most... nemrég láttam a Superman című filmet, ahhoz tudnám hasonlítani. Úgy tűnik, nekem Olivia a kriptonitom.