- Egy darab szövet vagy ruhadarab,
- egy tál víz,
- egy kis tárgy vagy jelkép, amely a vérfarkas átkot jelképezi,
- egy gyertya,
- egy térkép vagy diagram arról a területről, ahol a totem található,
- füstölő,
- só.

Úgy pakoltam ki a már félig szakadt hátizsákomból, mint aki csak nagybevásárlásból érkezett haza. Igazán furcsára sikerült a vásárlás a listámat végig nézve, ahogy az erdő egy tisztább szakaszán egymás mellé fektettem a felsorolt tárgyakat, számba véve, hogy valóban megvan-e minden amire szükségem van.

Említettem már, hogy volt egy idő amikor a horoszkópokban sem hittem olyan szkeptikus voltam? Most pedig itt álltam Daleware egy számomra teljesen ismeretlen erdejében arra készülve, hogy egy rituálét végig vigyek. Pár napja azt súgták a fülembe, hogy lehetséges találni egy varázslattal átitatott talizmánt a környéken lévő erdőben, ami a kulcsa lehet a vérfarkas átok feltörésének, én pedig nagy összegeket fizettem volna ha visszatérhettek volna a dolgok hétköznapi vágásukba és fotózhattam volna továbbra is a gyártelepek unalmas gépeit ahelyett, hogy saját bőröm letépve változok farkassá.

Megragadtam a földön heverő füstölőt és a leírást követve meggyújtottam, lehelyezve egy kiálló kisebb sziklára, ami innentől kezdve a rituálé szent középpontja lett – a tiktokon lévő képzelt boszorkányokcsajok szerint ennek ez volt a neve. Leterítettem egy régi poros lábtörlőt a füstölő elé, mint munkaasztalom, melyre következőnek a meggyújtott gyertyát helyeztem le, az útmutatást tovább követve pedig megtöltöttem a hozott tálat vízzel és azt az égő gyertya mellé raktam.

A régi szövetet, mely egy öreg pólóm maradéka volt a már felsorolt tárgyakkal szembe kellett helyeznem magam elé és körbeszórni a sóval, aminek a közepébe az átkomat képviselő tárgy került. Így is tettem, követtem a megfelelő lépéseket és a kis műanyag farkas figurát a sókör közepére fektettem, utána pedig a kikészített tál vízbe mártva ujjaim megfröcsköltem vízzel.
A következő lépések voltak azok, amik még úgy is kellemetlenül érintettek, hogy nem látott senki. Becsuktam a szemem és a lehető legerősebben próbáltam elképzelni azt, hogy hol is lehet pontosan a fák alatt a talizmán, arra gondolva, hogy mennyire nagyon meg akarom találni. Nehezen ment, hisz nehezen akartam hinni abban, hogy bármi ereje van az ilyen babonaságnak, de el kellett fogadnom, hogy ennél több esélyem talán sosem lesz… Amikor készen éreztem magam megragadtam a vízzel meghintett jelképet és a gyertya lángja fölé tartottam épp annyira, hogy ne olvadjon meg a műanyag.

- "Ezen a láng fényénél --- Hívom az ősi szellemet. --- Segíts nekem megtalálni mit keresek, --- És emeld e átkot fel rólam." – mondtam el az inkantációt egy negyedik osztályos versfelolvasó lelkesedésével, majd visszahelyeztem a tárgyat a szövet közepére, várva arra, hogy a gyertya mögötte teljesen leégjen.

Ezen a ponton a füstölő szaga már teljesen megtelítette orromat, így késve tudtam azt észrevenni, hogy nem vagyok egyedül. Akárki is közelített felém nem lehetett olyan messze tőlem, talán épp nem látott rá a tisztásra – azzal nem lett volna önmagában problémám, ha valaki észrevesz és őrültnek néz, de a rituálénak volt egy jelzetlen területe, amit nem lehetett megtörni más tisztátlan idegen jelenlétével míg égett a gyertya, vagy különben kezdődhet minden újra egy új helyen, amit nem tudtam hol lesz. Nos, mikor már ágat hallottam törni a lába alatt tudtam, hogy a legrosszabb forgatókönyv következett be és az ismeretlen idegen egyenes az irányomba halad.

Szerencsére pont leégett a gyertya, mielőtt közelebb ért volna.
Felkaptam a kezembe a szövetet és belecsomagoltam a farkas-figurát, gyorsan próbálva ráhangolódni arra, hogy mit mond melyik irányba menjek: az intuíciómnak csúfolt kis hang egyenesen azt súgta, hogy az idegen felé kell mennem. Nem kellett sokat haladnom, míg az utam nem keresztezte magát a nővel, aki majdnem belerondított a levesembe: ami jobban zavart, hogy az farkas-rongy-só cuccból áradó energia egyenesen hozzá vezetett és nem valami földben ásott relikviához, mintha azt akarná mondani, hogy a barna hajú nő a megoldás a problémáimra.

Elég kétségbeesett voltam ahhoz, hogy gondolkozás nélkül elé törjek a fák között és útját szegjem, nem foglalkozva azzal ha megijesztem vagy megzavarom. – Ki vagy és mit tudsz? – meredtem arcába két kezem közt erősen szorongatva a rituálé tárgyait – bevallom, mint egy őrült. Azonban nem csak azzal nem foglalkoztam, hogy az idegen nőnek mi lehet a reakciója rám: a körülöttünk lévő energiaváltozás, a föld apró rezgése sem tűnt fel, mely előre árulkodott arról, hogy talán mégsem egy ősi talizmánt kerestem vagy volt a nő a gyógyírem kulcsa, hanem csak egy mágikus csapdába sétáltam bele önként és dalolva, valószínűleg őt is magammal húzva.