A témához kapcsolódóan cseveg még olyan jelentéktelen dolgokról, minthogy a fekete tea is jó, bár ő jobban szereti a zöld teát, meg még pár infót az egészséggel kapcsolatosan, végül egy elégedett bólintással nyugtázza, hogy elég nagy lyukat beszélt Charlie hasába ahhoz, hogy elfogadjon tőle pár házi készítésű terméket. Alig telik el néhány pillanat, és már teljesen más témáról csacsog, most épp a különleges fáról illetve annak esetleges mágikus mivoltáról. A férfi szavaira a szája elé kapja a kezét és úgy hüledezik. -De hát Charlie, hogy mondhatsz ilyet? Még hogy elátkozott, jajj! - határozottan rázza meg a fejét, vörös loknijai ide-oda lengedeznek arca körül. -Én nem hiszek az ilyenekben. A varázslat az mindig valami csodálatos! Nem is lehet más, mint a jónak és a szépnek egy forrása! - jelenti ki szent meggyőződéssel, és megingathatatlan hittel. Ha tudná, milyen természetfeletti lények mászkálnak a városban, akkor elképzelhető, hogy ezt az állítását vissza vonná, de egyelőre ezt a kis tényt jótékony homály fedi. -Ó, máris itt vagyunk? Szinte épp az előbb indultunk, jó társaságban csak úgy repül az idő, nincs igazam? - csivitel hősnőnk, amikor lefékeznek Pixie erdő széli kis egyszintes házikója előtt, ahol körben virágágyások, az épület mögött pedig egy fűszer- és egyéb növényekből álló kert terül el, bár ez innen nem látszik. -De meg ám! - csörgeti meg immár a kezében lévő kulcscsomót, ahol annyi kis csilingelő, kisebb-nagyobb kulcstartók és lógók vannak, amiktől az eredeti, három kulcsot tartalmazó kis csomó legalább négyszeres méretű. Mondjuk így nehezebb elhagyni és könnyebb megtalálni, ami egy olyan szétszórt hölgyeménynek mint Pixie, egyáltalán nem hátrány, sőt, kifejezetten hasznos. -A segítséget azt hiszem megköszönöm, ahogy nézem a bokám így hogy megpihent, egy picit nagyobb lett, meg lüktet, de túlélem, most már közel a csodakrémem. - egy pillanatra sem veszíti el a jókedvét még ebben a helyzetben sem, és Charlie karjába kapaszkodva a bejárati ajtóhoz sántikál, majd belép. -Szia Béciiii megjötteeeem! - köszön jókedvűen az ékszerteknősének hősnőnk, aki az előszobából egyből nyíló nappaliban álló akváriumbában éppen napozott, ám a hirtelen hangra rémülten csobbant bele a vízbe. -El ne menj mert most nem tudok utánad futni, máris hozom amit ígértem! - fordul még oda Charlie felé, majd felkapva egy rögtönzött mankót (értsd: seprűnyél) a nagy tároló szekrényhez biceg, ahol egy pillangós papírtasakba (bele sem gondolva hogy egy felnőtt férfihez ez annyira nem illik) beledobja az ígért pasztát a fogápoláshoz, meg még néhány apróságot, fekete tea, férfiaknak szánt fürdőbomba meg egy tábla csoki, majd rövid időn belül vissza is tér a bejárathoz, és széles mosollyal nyújtja át a zsákmányt segítőjének. -Még egyszer igazán köszönök mindent, nélküled egy kicsit bonyolultabb lett volna hazaérnem. Fogadd el ezt a kis csomagot hálám jeléül, és várlak ám a boltomban, bár most pár napig lehet zárva leszek, de jövő héten már biztos megtalálsz! Vagy ha nem, hát én is tudom hol keresselek, szóval jól vigyázz! - fenyegeti meg játékosan, majd felnevet és legyint, nehogy komolyan vegye ezt a férfi. -Nagyon szívesen vendégül látnálak, de sajnos muszáj feltennem és bekennem a lábam, így most csak nagyon udvariatlan házigazda tudnék lenni, de esetleg bepótolhatjuk valamikor, bármikor szívesen látlak! - mosolyog fel Charlie-ra hősnőnk, akinek a lába egyre jobban könyörög azért, hogy végre pihentessék. Még percekig csacsog semmiségekről, mire Charlie "szabadulni" tud, Pixie pedig a gyógyszeres szekrényben kezd kutatni az említett csodakrémje után.
"Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai."
- Akkor szerencse, hogy én is ritkán vagyok beteg - somolygom a csivitelés közepette, mert azért mindennek van határa, a kamillatea pedig az összes ilyen határon túlvan. Napi rendszerességgel különösen. - Nekem megteszi a hétköznapi fekete tea is. Nem gondolom, hogy ez az autó valaha hallott ennyi könnyed csevegést egész életében, mint most Pixie házáig fog, de cseppet sem bánom. Megvan a véleményem arról, mi az, amit nem néznék jó szemmel egy ilyen út kapcsán, ám jelenleg a közelében sem járunk ilyesminek. Lelkes válaszára kénytelen vagyok elfogódott mosolyt ölteni. - Kedves tőled. Ha így van, örömmel elfogadom. Annál is inkább, mert sejtem, hogy ha elutasítom, lekötelezve érezné magát.
A kiáltásra ugyan nem fordulok a mondott irányba - szép is lenne, ha hagynám a figyelmemet elterelni és éppen az utas által, akiért felelősséggel tartozom -, ám azt, hogy mire gondol, jól tudom enélkül is. Magam is megcsodáltam már a két összefonódó törzset nemegyszer. Farkasként is jártam már erre és emberként is... főként a saját autómban, amikor sétakocsikázni támadt kedvem. Gyakran előfordul. - Lehet, hogy tényleg az. - megyek bele a játékba egy kissé. Elvégre nem bolondság errefelé természetfelettit szimatolni. - Ha igen, remélhetőleg nem elátkozott hely, hanem valami neked való csoda. Cseppet lelassítok, hogy a lány valamivel tovább gyönyörködhessen. Ha kérné, meg is állnék, de örülök, ha ez elmarad. A lábát kell elsősorban pihentetnie vadonbéli csetlés-botlás helyett. Az erdő egyelőre úgysem megy sehová. - Ez az? - kérdem az út melletti öles, csalángalléros tölgyfa láttán. Persze más nemigen lehet. Csalóka jártasságom a fajta felismerésében egyedül farkasénem kiélezett érzékeinek köszönhető: azelőtt a fenyőfákon kívül semmit sem tudtam volna megnevezni. A fenevad orra az, amely eligazít a természetben, már amennyire eligazít. A tölgyfa egyelőre megy. És persze a csalán. Az egy kicsit még jobban, mióta volt pár kellemetlen kezdeti alakváltásom az aljnövényzetben. Széles ívben kanyarodom le a mellékútra, dölyfös lassúsággal közelítve a ház felé, amely egyedül Pixie portája lehet. Azt, hogy a kapu előtt megállunk, csak az ablakon túl mozdulatlanná váló tájból fogja megtudni: a Heritage leheletfinomra hangolt fékrendszere képes lenne egy színültig töltött pezsgőspoharat is megtartani rezzenés nélkül a műszerfalon. Ha a lánynak nincs ellenvetése, leállítom a motort. - Üdv itthon - fordulok felé, az indulás óta először. Kicsatolom a biztonsági övet. - Megvannak a kulcsaid? Segítek bejutni. Ha engeded. Ha nemet mond, kint ácsorgok majd egy kicsit. De azt mindenképpen megvárom, hogy biztonságban a bejárati ajtón belül kerüljön, mielőtt továbbállok.
There is always the return. And the wound will take you there.
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
User :
hellebore
Hétf. 14 Aug. 2023 - 14:05
Flora & Charlie
-Oh pedig nem bántanak. De ez nem hitegetés, kiscserkész becsszó! - felemeli a kezét mintegy ünnepélyesen, ezzel szemléltetve, hogy igazat beszél. -Én évente egyszer járok egy szokásos ellenőrzésre, de egy lyukas fogam sincs, soha nem volt semmi probléma a fogaimmal. Bár gyerekkoromban nem szerettem a mentolt, a nagyi ragaszkodott hozzá, és lám, tényleg igaza lett! Szóval tényleg jó szívvel tudom ajánlani. - ismét kis szelet Flora hátteréből, ezek szinte teljesen észrevétlenül csúsznak ki a száján. Nem ő lenne, ha lerendezné annyival, hogy "higgy nekem, használ, próbáld csak ki". -Ó, pedig a teák tényleg hatásosak, bár el kell ismernem, valóban vannak olyanok, amiknek nem túl jó az íze. Nekem a kamilla a kedvenc, minden nap megiszok egy csészével, immunerősítés céljából, és ritkán vagyok beteg. - talán azért is ajánlgat ilyen bátran mindent, mert saját tapasztalatból is tudja, hogy használnak. Gyógyszer nagyon nagyon ritkán szed, mindenre megvan a saját kis házi praktikája, amit Hill nagymamától tanult. Már totyogósként ott sertepertélt körülötte mindig, és született tehetségnek bizonyult a növények terén. -Naná, hogy biztos. Ra-gasz-ko-dom hoz-zá! - határozottan kihangsúlyoz minden egyes szótagot, no természetesen nem agresszív módon, hanem abszolút megőrízve a barátságos hangnemet. -Tudod, én nem azért csinálom az üzletet, hogy hű de nagyon meggazdagodjak. Én tényleg segíteni akarok az embereken. - megvonja a vállát, de arcáról nem tűnik el a mosoly. -Mandy barátnőm, aki segít a könyvelésben meg az ilyen pénzügyi bigyókban természetesen nem ért ezzel egyet, hiába magyarázom neki, hogy itt az elven van a hangsúly. Hiszen meggyógyulnak az emberek, javulnak a tünetek, vagyis segítenek nekik a termékek, amiket árulok, és ez sokkal fontosabb, mint hogy nap végén mennyire csilingel a kassza. - nem tipikus kereskedői hozzáállás, de hát Florában nem is igazán van meg ez a véna. Szíve szerint ingyen adna mindenkinek mindent, de hát ez az egyetlen bevételi forrása, és sajnos az élet nincs ingyen, bármennyire is jó lenne. -Jaj nézd, itt van a kedvenc fám. Vagyis fáim, tök érdekesen nőttek.- mutat már az erdő felé közeledve az út szélén két közepesen vastag törzsű fára, amik különös módon egybefonódtak, és úgy nőnek. -Meg vagyok róla győződve, hogy varázserejű hely. - állítja teljes komolysággal, és szinte rátapad az ablakra, mikor elhaladnak mellette, és látni véli a varázslatos derengést, ami körülveszi a fákat - ám ezek minden bizonnyal csak élénk képzeletének szüleményei.
"Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai."
Az ajánlatra felvonom a szemöldököm, csupa játékossággal. - Ha ezzel áltatsz, az kegyetlenség, tudod. Félek a fogorvostól. Egy kissé valóban. Rendben, nem olyan kissé. Életemben először felnőtt férfiként ültem fogász székében... Illetve, ha igazi férfinak nem is számítottam még, tizennyolc is elmúltam addigra. Az apósom vitt el, méghozzá oda, ahová ő maga járt egész életében és a rákövetkező évben rendszeresen hosszú, méregdrága órákat ücsörögtem a vakító lámpák alatt, a torkomban görcsölő szívvel. A doktor gyönyörű munkát végzett, pedig föladtam neki a leckét: alig hiszem, hogy azon a környéken látott az enyémnél elhanyagoltabb állkapcsot valaha. Hamar szerelembe estem a tükörképemmel, amikor végül az utolsó munkáját befejezte, kíméletes profizmusa ellenére azonban ma is messze kerülöm a rendelőket. Egy élet sem lesz elég ahhoz, hogy a kutakodó vésők, műanyag ízű mintavételezések és szortyogó nyálszívó gépek sokkját teljesen kiheverjem. Fintorgok, éppen csak egy kicsit. Már a gondolat is elég volt, hogy végigfusson a hideg a hátamon. Elindulunk. Eleget autókáztam a városban céltalanul az elmúlt négy évben, hogy fejből fújjam a legtöbb utcát, és bár a Cadillacben van GPS, most nem kapcsolom be. A Pixie által megadott cím nincs messze. Ugyan én az átlagosnál lassabban, kimértebben vezetek, ám így is hamar meg fogunk érkezni. Addig gond nélkül elhallgatom. Érdeklődőn hümmentek, amikor a bolt kerül szóba.
- Nem gondoltam, hogy szélhámos lennél - mosolygom, na nem feléje, mert a szememet az útról nem veszem le. A forgalom elég gyér, a látási viszonyok jók, ám ez nem jelent semmit. A Heritage így is méltóságteljes csendben vonul, akár egy szárazföldhöz szoktatott yacht; az általam diktált tempó idebentről, ahogyan az ilyen autókban lenni szokott, ezúttal is megtévesztően lassúnak érződik. - Nincs rossz véleményem a gyógynövényekről. Kivéve a teákat. Sajnálom. Ha használnak, ha nem, az ízük... Megrázkódom, amiből egyértelmű lesz, mi a véleményem az ízükről. Összesen két kivétel van, a borsmenta és a hársfa. Azok finomak. De persze az illatuk az igazi, az viszont szinte mindnek jó. Kár, hogy nem elég megszimatolni őket. Pixie hirtelen nagylelkűsége megérint; meglepett szusszanásomból nem nehéz megállapítania, hogy erre nem számítottam. - Biztos vagy benne? - kérdem, teljesen őszintén. Valakitől, aki kereskedelemből él... illik ingyen árut elfogadni egyáltalán? Ha kínálja, ha nem. Nem tudom. Nem fordult még elő. - Nem várom ám el, hogy megtéríts bármit. Nincs fuvardíjam.
There is always the return. And the wound will take you there.
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
User :
hellebore
Szer. 2 Aug. 2023 - 12:23
Flora & Charlie
-Te igazán bátor vagy akkor, Charlie. A temető hőse meg minden. - csicsereg Flora, meg sem hallva az esetleges keserű hangnemet, vagy épp a halkan hozzátett megjegyzést, ő gondolatban már megint teljesen máshol jár. Ha a tudósok képesek lennének Pixie agyához kötni valamiféle rendszert, valószínűleg az egész Amerikai Egyesült Államok energia problémáit meg tudnák oldani. Nincs egy pillanat nyugta se, az sem akadályozza meg, hogy lesérült, és épp más, voltaképp egy teljesen idegen ember segítségére van szorulva. A kerékpár kérdés letudva, hamarosan ismét odakint állnak a kellemes tavaszi levegőben, és sokadjára nyújtja hősnőnk a zacskót Charlie felé, aki ezúttal visszautasítja. Enyhén félrebiccentett fejjel, mint valami kölyökkutya hallgatja végig a magyarázatot, aztán legyint egyet. - Először is, a vidámság nem rossz, sőt! Bár mindenki vidám és boldog lenne, sokan olyan beszürkültek. - egy pillanatra lebiggyeszti az ajkát, majd kettest mutat szabad keze ujjaival. - Másodsorban pedig...a fogakra van egy fantasztikus pasztám. Saját készítésű a mentát hozzá én magam nevelgetem otthon. Szívesen adok belőle, napi egy használat, és elfelejtheted a fogorvost, higgy nekem! - csacsog tovább, miközben a segítséget elfogadva bemászik az anyósülésre, ahol kényelmesen elterpeszkedik, mintha máris otthon érezné magát. Megvárja, míg Charlie is beszáll, közli vele a címet, és még egy sor felesleges megjegyzést arról, hogy egy öreg, göcsörtös törzsű tölgy mellett kell majd befordulni, aminek a közelében csalán nő, és abba egyszer beleesett. -Visszatérve arra a pasztára amit említettem, amúgy nehogy azt hidd, hogy valami kuruzsló vagy boszorkány vagy ilyesmi vagyok. Gyógynövényboltom van a főutcán, szóval van ám engedélyem meg minden. Csomó termékem van, a legtöbbet én magam készítem ezzel a két mancsommal. - emeli fel két kezét, ami az óriási autóban szinte törpe kacsóknak tűnnek, bár egyébként sem lapáttenyerekkel rendelkezik. Nem magyarázkodni akart, csak kapott már érdekes tekinteteket, mikor derült égből villámcsapásként ajánlgatni kezdte valamelyik termékét, azóta megtanulta, hogy nem mindenkinek egyértelmű, miért mondja ezeket. -Ha egyszer lesz kedved, majd nézz be, a fuvarért cserébe bármit választhatsz, ajándék! Ragaszkodom hozzá! - dől ismét hátra, végigsimítva az ajtó oldalán. Kicsit olyan érzése van, mintha múzeumban lenne, csak itt éppenséggel nem tilos a tapizás.
"Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai."
- Az. De valakinek el kell végeznie a munkát, nem? - értek egyet kesernyésen, noha a szám meg a szemem sarkait ráncokba gyűrő mosolykezdemény finomít egy keveset a dolgon. A folytatás félig-meddig mormogás már: sokkal inkább szól saját magamnak, mint neki, de ha hegyezi a fülét, akár el is csípheti. Nem mintha a sírkertre vonatkozna. - És ha csak feleolyan kegyetlenek a szörnyek, mint az emberek, bolond is lennék nem félni. Különösen, hogy nem odaát találni őket. Hanem itt mindenhol, a szimpla városlakók közt. Esetenként hazavisznek autóval. Annyi tisztesség persze akad bennem, hogy ne az ártatlan Pixie-n akarjam kiélni az önsajnáltatásra való hajlamaimat: a továbbiakban engedem a kérdést elsikkadni, attól függetlenül, mond-e valamit vagy sem. Nem érzem udvariatlannak a cseppnyi hallgatást. Úgyis másodperceken belül felkelti a figyelmét valami egyéb.
Az öreg asztalosmester figyelemreméltó türelemmel tűri a csivitelést, bár számomra egyértelmű, hogy mindössze a méltóságát igyekszik megőrizni. Elvégre egyszer már elmondta, amit akart. Hogy nézne ki, ha most megint megszólalna? Cseppnyi kárörömmel várom, hogy Pixie bevégezze, amibe belefogott, ennyit igazán megérdemel a zsémbes vénember. Ha már vette a fáradságot, hogy megint panaszkodjon az autó miatt. Minden alkalommal eljátsszuk. Nem az én hibám. Ez az utca több, mint kétszáz éves. Mihez kezdjek, ha egyszer nem férek máshová? - Köszönöm, de a többivel magadra maradsz - csóválom a fejemet egy vigyorral, miközben ajtót nyitok a lánynak a jobb oldalon. - Ha ennél is vidámabb leszek, még a végén rosszat gondolnak rólam. Arról nem is beszélve, hogy a fogorvosomnak semmi szüksége még nagyobb vagyonra. Így is félek belegondolni, mennyire gombol le legközelebb. De te szállj be. Szállj csak be. Nem tettél semmi rosszat. A kezemet nyújtom felé, hogy rám támaszkodva leereszkedhessen a tiszta, kellemesen hűvös ülésbe. A jókora hely egy nála sokkal termetesebb utasnak is kényelmes volna, így Pixie kedvére elfekhet a roppant bőrfotelban, amely a limuzinok semmivel össze nem téveszthető sajátossága. Az én oldalam pontosan ugyanilyen, a legnagyobb megelégedésemre. Cseppet sem hiányzik a pickupok oldalirányba kilengő, magasan hordott kabinja vagy a sportautók kőkemény, gerinc-és könyöknyűvő folyamatos feedbackje. - Vigyázz a kezedre - figyelmeztetem, mielőtt rácsuknám az ajtót, s csak finoman csapom oda, hogy a zár kattanjon, de ne üssem meg nagyon a térdét vagy a könyökét, ha mégis fészkelődni talál közben. Pixie-nél, azt hiszem, nem lehet előre tudni. Megkerülöm a Heritage dölyfösen magas, krómdíszes orrát, menet közben föltéve a sapkámat. Beülök a kormány mögé. A nagy motor gombnyomásra indul, farkasétvággyal látva neki az üzemanyagtartályba ledöntött csaknem húsz gallon gázolajnak. Felkapcsolom a lámpákat. Még egyszer utoljára ránézek Pixie-re. Mielőtt a figyelmemet az útnak kéne szentelnem. - Mondd a címet. Ha mehetünk.
There is always the return. And the wound will take you there.
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
User :
hellebore
Csüt. 20 Júl. 2023 - 14:44
Flora & Charlie
Hősnőnk fejéből pillanatok alatt elpárolog annak a ténye, hogy Charlie elnevezte-e az autóját, vagy sem, az ő értelmezésében innentől ő Mr. Autó és kész. Figyelmét sokkal inkább leköti, hogy megszemlélheti az alacsony termetéhez képest gigászi autót, és annak belsejét, majd felkacag a szavain. -No lám, még ilyet! A szellemekben is hiszel? Vaaaagy a zombikban? Mert akkor bizony elég ijesztő lehet egy sírkertben dolgozni. - ismét felnevet, és a szellemekre meg zombikra vonatkozó kérdésében semmi gúnyolódó zönge nincs, teljesen őszinte érdeklődéssel kérdezte, és ha kiderülne, hogy a férfi mindezek létezésében valóban hisz, akkor sem tekintené egy pillanatra sem hibbantnak. Az kicsit olyan lenne, mint abban a mondásban, hogy "bagoly mondja verébnek". Mikor Charlie a műhelybe megy, természetesen Pixie-nek esze ágában sincs kint várakozni, hát neki tervei vannak! Pont ezért - meg hát leköti kissé az ügyetlen bicegés - teljesen elengedi a füle mellett a férfi rosszallását, amiért követte őt az intelme ellenére. Megáll kábé a két férfi között félúton, a kerékpárja mellett, onnan néz az idősebbre, abszolút nem érezve sem sértettséget sem hasonlót a morgós hangnem miatt. -Bizony bizony, az enyém, tudja az előbb nagyot estem fele, ha Charlie nincs, most nem tudom például hogy hogyan jutnék haza. Igazán hálás vagyok, amiért itt maradhat a biciklim, tényleg, ígérem, mielőbb eljövök érte! - csicsereg töretlen jókedvvel, valószínűleg Reginald utolsó ép idegszálain táncolva ezzel, de természetesen ebből ő semmit nem érzékel. Az ő fejében teljesen más narrációval fut a film. Az utasításokra bőszen bólogat, majd mikor azt kapja, ne beszéljen annyit, egy vigyorral játssza el, hogy becipzározza a száját, a kulcsot pedig messzire dobja. Nehezére esik nem megszólalni, de most a játék kedvéért nem szólal meg egészen addig, amíg ki nem ér a műhelyből, így a férfi utolsó szavaira csak katona módra szalutál egyet (amibe meghúzódott lába egy kicsit belesajdul, de épp csak egy apró grimasz ül ki az arcára), majd Charlie után kibiceg az autóhoz, kezében cipelve a bevásárlást tartalmazó szatyrot, valamint a gumicukros zacskót. -Nagyon mókás a barátod. Bár, több gumicukrot kellene ennie, állítom, hogy az édességtől vidámabb az ember. Te esetleg kérsz még? Még nagyon sok van. Meg hát a vezetéshez is kell az energia. Ha meggondoltad magad, és mégsem vinnél haza, azt is megértem, ígérem nem lesz örihari sosebocsi.- zörgeti meg ismét a csomagot hősnőnk Charlie előtt egy vigyorral az arcán, immár sokadjára, majd ha vesz belőle, ha nem, ő maga kivesz olyan 4-5 darabot, és a szájába dobja. Ezzel Charlie nyer úgy...22,5 másodpercet, amíg Flora beszédképtelen a rágástól. A mai találkozó után bizonyára sokkal jobban fogja értékelni a temető csendjét, mint eddig.
"Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai."
A köszönésre csak somolygok. Az autót nem neveztem el, soha még csak eszembe sem jutott ilyesmi, Pixie kérdő pillantására azonban egyből kapcsolok, hogy akár meg is tehettem volna. Persze nem ezzel itt. Elsősorban azért, mert nem az enyém. Nevet márpedig - és ezt ahhoz képest, hogy sosem csináltam, csalhatatlan bizonyossággal érzem - csak akkor volna jogom adni neki, ha az volna. Azt hiszem, pillanatnyilag mind a ketten kénytelenek lesznek megelégedni a Mr. Autó megszólítással. Örvendek, fordul meg a fejemben a kétliteres turbódízel sármosnak képzelt beszédhangján. Bizonyára már ismeri a sofőrömet, Mr. Vérfarkast. Kevés híja van, hogy horkantva fölnevessek.
Aztán, hogy babonás vagyok-e. Lágyan elmosolyodom, feléje hunyorítva a tavaszi verőfény aranyfényű kévéin át. - Igen. Azt hiszem, egy kicsit az vagyok - válaszolom szelíd dallamossággal. Ádámcsutkám fölfelé rezzen, mintha ismét nevetés keresne kiutat a torkomból, ám végül mindössze félrebillentem a fejemet. Egészen finoman. - Csak amennyire jól jön, ha az ember sírkertben dolgozik. Remélem, nem zavar. Nem várok választ, bár kétségtelen, hogy kapni fogok, mert Pixie-nek biztosan eszébe jut valami erről. Cseppet sem zavar. Azt ellenben már nem nézem jó szemmel, hogy utánam ered a tönkrevert lábán. Persze hallom, hogy végigbotorkál a nyomomban a felhajtón, aztán az alacsony küszöbön is átvergődik. Torokhangú morranásom a fülébe aligha jut el, de nem is igazán neki szánom. Elégedetlen dohogás csupán. - Neked aztán beszélhet az ember. Mi? Reginaldot elfoglalja a munkája, éppen ezért egyszerűen int nekem, mintha egy böglyöt akarna elhessegetni: alighanem annak is tart, hisz megint a vérét szívom ahelyett, hogy békén hagynám, mikor dolga van. Mélyen a bíborszínű kárpit fölé hajol, a láttán a derekam és a szemem egyszerre fájdul meg. Szólni kéne neki, hogy üljön át az asztalhoz, ám a fülemet egyelőre nincs sok kedvem a zsebemben megtalálni, így inkább ráhagyom a dolgot. Makacs vén szamár. - Köszönöm - szusszanom válaszul, és megfordulva letámasztom a kerékpárt oda, ahol úgy sejtem, nem fog keresztülesni rajta senki. Elég sokszor megfordultam már itt, hogy ne tévedjek ebben. Az asztalos utánam úszó mormogását emberfüllel nem lehetne kibogozni, nekem azonban sokkal élesebb a hallásom, mint ami még jól jönne. - Arcátlan bugris. Mindig kell valami. Ha lenne eszem, kidobnálak vele.
Már kifelé tartok, amikor megérkezik a bicegő Pixie. Csípőre tett kézzel rágom a számat, élénken várakozva, mert kíváncsi vagyok, mit kap a zavarásért. Az öreg föltekint, olyan ingerülten, hogy még egy harisnyán is felfutna tőle a szem ijedtében, majd dohányosokhoz méltó krákogással megköszörüli a torkát. - Vagy úgy - jegyzi meg, igen gorombán, mintha a 'vagy úgy' sértésszámba menne errfelé. - Magáé a drótszamár. Kiegyenesedik ültében, és egy pillanatra végigméri a lányt. Nagyjából úgy, mintha valami újfajta kellemetlenség érné éppen. Aztán szusszan egyet, és nem is hiszek a szememnek, mert kinyúlva elvesz egy édességet a zacskóból. - Ha nyitva van a műhely, jöhet érte - mondja nyersen, minden figyelmét a tűnek és a cérnának szentelve ismét. A cukrot finoman az asztalra helyezi. Föl se néz többet. - Ha zárva van, ne kopogjon és ne csengessen. És ne beszéljen annyit! Nekem itt dolgom van, kisasszony, nem érek rá trafikálni. Ő bezzeg kisasszony. Jellemző! Ideje menni. Ellépek mellettük, előhúzva a zsebemből a kulcsokat. A centrálzár hangosat kattan odakint, a jármű vészvillogói egy pillanatra fölizzanak. Hallom, ahogy Reginald elköszön Pixie-től. A maga módján. - És mondja meg a fiúnak, hogy vigye el innen azt a nyavalyás kocsit. Olyan sötét van tőle, mint egy istenverte kriptában.
There is always the return. And the wound will take you there.
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
User :
hellebore
Csüt. 6 Júl. 2023 - 15:19
Flora & Charlie
A férfi néma bólintását Flora annak könyveli el, hogy sikerült meggyőznie Charlie-t arról, hogy van logika abban amit mond, éppen ezért egy győzedelmes vigyor terül szét az arcán, ami mintha azt mondaná, na ugye, hogy ugye?! Pixie csak mooondja mooondja mooondja azt, ami csak az eszébe jut, fel se tűnik neki, hogy mindezeket újdonsült ismerőse igazából nem reagálja le. Ő saját magával is egyébként tökéletesen el tud kommunikálni, rendszeresen szokott hangosan gondolkodni, mondhatjuk ezt is annak. Sokan nézték már hangyásnak, és simán elképzelhető, tényleg nincs minden rendben nála a toronyban, de pont ez adja hősnőnk báját, és amit az a maroknyi ember, aki hozzá igazán közel áll, értékel (bár időnként csak elvisel). Pixie figyelmét ezek után teljesen Charlie cseppet sem hétköznapi autója köti le, gyermeki lelkesedéssel szemléli a járgányt. -Ó, micsoda faragatlan vagyok. Üdvözletem, Mr...Autó? - pukedlizik egyet az "előre köszönés" témáját megragadva, és oldalra sandít, vajon a férfi azok közé tartozik-e, akik elnevezik az autójukat. Pixie-nek bár autója nincs, biztosan lenne neve, ahogyan a legtöbb háztartási eszközét is hívják valahogy. Az eddigi csevegésük (vagy inkább Flora-monológ) után valószínűleg Charlie egy cseppet sem lepődne meg azon, ha ez a kis tény a felszínre bukkanna. Néhány viselt dolgához képest ez már-már normálisnak mondható. Amikor Charlie a kezét nyújtja felé, összerakja, hogy mi állhat a dolog mögött, így egy hálás mosollyal fogadja el, és biceg odébb a segítségével, hogy aztán szinte a földig koppanjon az álla, és óriásira táguljon a szeme a felbukkanó hátsó rész láttán. Lelkesen bólogat, mikor engedélyt kap leülni, és egy kis segítségével le is ereszti tomporát a mutatott szegélyre, majd mint totyogó kisgyerek az állatkertben forgatja le-föl, jobbra-balra a fejét, issza magába a látványt, elvégre nem mindennapi lehetőség ez most számára. -Az egyik legjobb barátnőm, Mandy valószínűleg kitérne a hitéből, ha most itt látna. Keresztet vetne és nagy eséllyel rám szólna, hogy most azonnal szálljak ki. - cseverészik, miközben végighúzza a kezét a padlózat üvegén. -Ne feküdjek be? Tán babonás vagy, Charlie? Ahogyan kerekesszékbe se szabad beleülni egészségesként, mert az is rossz ómen. Pdig olyan mókás rallizni vele, múlt héten mikor voltam a nagyinál az idősek otthonában, kipróbáltam. Mondjuk... ezt vehetjük jelnek hogy van benne valami. - nevet fel, és kinyújtja sérült lábát, ami szépen elkezdett bedagadni. Remélhetőleg a cipőt azért le fogja tudni róla majd venni ha hazaért, és nem kell majd levágni, kár lenne a lábbeliért. Szomorúan biggyeszti le az ajkát, amikor kitessékelik a csomagtartóból, de épp csak pár másodpercig képes így maradni, az ő arca állandó mosolygásra van bekalibrálva. -Várj! - biceg Charlie után Flora, mert ahogyan azt ő eltervezte, szeretné megkínálni a férfi barátját gumicukorral. Valószínűleg szökdécselne, ha nem húzta volna meg a lábát, így azonban csak sántikál amennyire csak sérülése engedi, odabent pedig ismét bámészkodni kezd, lemaradva Charlie-tól, akinek addig van esélye felvázolni a hely tulajdonosának, mi az ábra a biciklivel, illetve hősnőnkkel. Pixie mintegy végszóra jelenik meg a két férfi mellett, majd a kerékpár kosarából előkapja a gumicukros zacskót, és óriási vigyorral az arcán az idősödő úr felé nyújtja. -Kérem, fogadjon el egy kis gumicukrot, hálám jeléül. Pár nap múlva ígérem érte jövök, csak rendbehozom a lábam. Akkor sem jövök üres kézzel, kiscserkész becsszó! - szavaiból csöpög a kedvesség, lelkesedés és barátságosság, bár kérdés, hogy a másik ezt hogyan tudja majd kezelni. Az is előfordulhat, hogy sokkal kevésbé lesz türelmes és barátságos, mint Charlie.
"Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai."
Visszavonulást ígérő mosollyal biccentek a gumicukortémára. Nem mintha egyetértenék: elvégre pont ezért léteznek ételtároló dobozok meg zárócsipeszek. A cukorka voltaképpen csak ehető műanyag. Becsomagolva ezer évig is eláll, a téma azonban inkább csak csevegés közöttünk. Ha neki tetszik, hát vegye meg. Azon sem aggódom különösebben, hogy Reginaldnál elrontja a megítélésemet: teljesen bizonyos, hogy az öreg sültbolondnak tartaná, ha beszélniük kellene, de hát engem is csak korhol mindig. Kétlem, hogy Pixie valóban képes lenne felpaprikázni úgy igazán. Migrént alighanem okozott már jópárat, máskülönben azonban egy ártatlan, cserfes kislányra hasonlít. Gondolom, felnőtt helyzetekben furcsa lehet, de megvan a maga bája. Elnéző mosollyal hallgatom. Pár perc alatt kiismertem annyira, hogy érezzem, nem kell minden megjegyzésére lelkiismeretesen válaszolni. Ehelyett gyakorlottan követem a gondolatfolyamot - majdhogynem rafting-élmény! -, és természetesen oda is figyelek rá. A hozzám intézett kérdése az, amire már megtöröm a saját oldalamon uralkodó tapintatos csendet. A hangomon hallhatja, hogy jól szórakozom, de azt is, hogy nem a kárára. - Dehogy. Könnyű megszokni - felelem az igazsághoz híven. Jobban mondva kissé nagyképűen. Tisztában vagyok vele, hogy nem feltétlenül könnyű dolog, amit annak nevezek, inkább olyasmi, amihez természetadta érzékem van. Pixie azonban nem érzékeny az álszerény kérkedésre. Annál sokkal jobban leköti az autó. Nem mondom, hogy nem értem meg. A következő kérdésáradatra elfordulok, hogy ne takarjam előle a látványt ennyire sem - nagyban bámészkodik még, amikor halk nevetéssel csatlakozom a csodálkozásához. - Nem csal a szemed. Tényleg nagy - somolygom, magam is szemügyre véve a Cadillacet, mintha most látnám először. Könnyen megy; ebben jó vagyok. Minden nap újra és újra bele tudnék szeretni az autóba, ha kellene. - Hajszál híján huszonegy láb hosszú. Az ember jobban teszi, ha előre köszön. - félig-meddig játékból biccentek. Tényleg felajánlottam a fuvart, és nem áll szándékomban meggondolni magam. Persze, ő még megteheti, ha mégsem érzi komfortosan magát. Vegye csak szemügyre testközelből a limuzint, ha akarja. Ennyi igazán jár, ha már beszáll egy idegen mellé. - Légy tisztelettudó hozzá.
Zsebre vágott kézzel követem, nem túlságosan lemaradva. Részben azért, hogy megfigyeljem, mennyire kíméli a sérült lábát. Így, segítséggel elég szépen halad. Azután épp a kerékpárját támasztom odébb a felhajtóról, amikor körbeér a kocsiszekrény körül; röviden, töprengőn méregetem őt egy pillanatra, majd odalépek a jókora raktérajtó roppant krómkilincséhez. A másik kezemet őfeléje nyújtom: kénytelen lesz elfogadni, mert az ajtó még az oldalt elhelyezett zsanérokon is messze túlnyílik. Nem akarom hagyni, hogy esetlenül körülbicegje. Odabent aztán ásító, bársonyos sötétség fogadja: a hatalmas raktér egyetlen más jármű belsejére sem emlékeztet. Puha fekete-szürke kárpitja és spotlámpái egy luxusautó kifinomult utasterét idézik, a kívülállók figyelmét valószínűleg mégis a rideg fémpadló ragadja meg elsőnek. Kopásálló nikkelezése élesen veri vissza a rá eső fényeket, akár egy boncterem frissen mosott acélasztala, páros keménygumi görgői, széles ütközőfejei és díszes, felnyitható támlécei azonban semmi kétséget nem hagynak afelől, miféle fuvardíjat is kell megfizetnie annak, aki előtt én nyitom az ajtót. Fürkész pillantást vetek a lányra. - Ülj csak ide a szegélyre, ha akarsz - jegyzem meg halkan, de a hangom csupa engedékenység. Ha szeretné, foghatja is a kezem egyensúlyért, amíg leereszkedik a nyitható küszöbre. Ha akar. Aztán elmosolyodom. Elég szélesen. - Be ne feküdj! Az a jog egyelőre mást illet. Nem illik előrevágni a sorban. Elöl fogsz utazni, a mellettem lévő ülésen. Szünetet tartok, s ha őt elengedtem, gyengéd ívben átfordítom köztünk a kerékpárját, hogy a kormánynál fogva bevezethessem a műhelybe. Felvont szemöldököm szavak nélkül is elárulja, mire gondolok a sebzett jármű és sebzett gazdája láttán. - És ragaszkodom hozzá, hogy bekösd magad. Egy pillanatot kérek, amíg beviszem a biciklid. Aztán mehetünk.
There is always the return. And the wound will take you there.
‘no creature can learn that which his heart has no shape to hold.’
Play by :
Zachary Quinto
༄ ༄ ༄ :
User :
hellebore
Kedd 20 Jún. 2023 - 14:47
Flora & Charlie
-De hát Charlie, gondolj bele. Mi van, ha nem kell két külön teszem azt 250 grammos gumicukor, hogy vegyél egy klasszikus édeset, meg egy savanyút? Felbontod mindkettőt, de együtt az már fél kiló gumicukor! Az sok, főleg ha mondjuk csak saját magadnak veszed, esetleg 2-3 másik emberrel együtt akarod megenni. Na. Hát tegyük fel kibontod mindkettőt, de nem fogy el, és kiszárad, megromlik, ilyesmi. Meg hát a műanyag szemét a duplája lesz! A környezetre is gondolni kell ezért jó a kettő az egyben. - olyan tudományos arccal adja elő a kis fejtegetését, mintha valami komol szamai vitán venne részt, és éppen a nagyérdeműnek mondaná el saját álláspontját egy világrengető témával kapcsolatban. Pixie már csak ilyen, másnak teljesen jelentéktelen dolgot tud óriási méretűre és jelentőségteljesre felfújni, de mindezt őszinte jó szándékkal, kizárólag sajátos gondolkodásmódja miatt. -Ó, pedig már készítettem a bociszemeket és az ártatlan szempilla rebegtetés a barátodnak. - kacag fel jókedvűen, majd néhány másodperc erejéig bemutatja mindezt Charlie-nak, két kezét összefogja maga előtt, és jobbra-balra illegetve magát, sűrűn pislogva, tényleg mint egy könyörgő kiskutya a nagy szemeivel. -Akár most is oda tudjuk vinni neki? Azt mondod, meg se próbáljam a gumicukrot? Azért én mégis megpróbálom. Hátha nem tud nekem nemet mondani. - hangos eszmefuttatása arról ad ismét csak tanúbizonyságot, hogy őt bizony a legkevésbé sem szokta érdekelni az, más mit gondol róla, igazából azt sem szokta észrevenni, ha valakinek nem szimpatikus, és hebrencs, különc viselkedésére szemforgatással vagy hangos sóhajokkal reagál. A fuvar említésénél Pixie szórakozottan les el Charlie válla mellett, keresve azt a bizonyos lovashintót ami ehhez az öltözékhez illene, de természetesen semmi ilyet nem talál, így fejét enyhén félrebillentve, tovább nyammogva a gumibocsokon hallgatja a férfi szavait az autójával kapcsolatban. - Úúú jobbkormányos? Nem fura azt itt Amerikában vezetni? Mondjuk mint említettem nem értek hozzá, én balkormányossal is max egy fának tudnám magamat kormányozni, szerintem nálam nem ezzel lenne a probléma. - nevetgél saját szerencsétlenségén, de aztán elér a tudatáig mit mondott Charlie, mire a szeme felcsillan - ismét valószínűleg egy nem szokványos reakció a temető téma kapcsán. -Wooooow! Hát ez nagyon menő! Mármint...ez még az én álombéli zöld bogaramnál is egyedibb autó. Milyen vezetni? Olyan nagynak tűnik! - kérdezi, majd ismét kiles a férfi mögé, ám most már célirányosan az említett utca túloldal felé, ahol meg is pillantja a fekete járgányt, ami másokban talán hidegrázást vált ki, ám hősnőnkben inkább a kíváncsiság és az érdeklődés szikrája lobbant lángra. -Megnézhetem közelebbről? . pislog fel Charlie-ra, majd a homlokára csap. -Jaj de bolond vagyok, hisz most ajánlottad fel, hogy hazaviszel, persze hogy látom majd közelebbről. - kacarászik tovább Pixie, majd hacsak a férfinak nincs ellenvetése, ő rátámaszkodik biciklijére, ami kicsit kacskán, de azért még halad, és az autóhoz biceg, majd ott letámasztja, és körbesándikálja az autót. [b]-Hát ez elképesztő! - két mancsával az üvegre tapad, épp csak az orrát nem nyomja hozzá, bele se gondolva, hogy újdonsült ismerőse esetleg egyike lehet azoknak, akiknek szemük fénye az autó, és nem szeretik, ha illetéktelenek fogdossák össze. Bebámul az elsötétített ablakon, majd csillogó szemekkel néz a férfira. -Beülhetek a hátsó részre? Gyanítom mikor legközelebb ott utazok, már nem fogok rá emlékezni, hacsak nem hisz az ember a lélekvándorlásban. Na mindegy, szóval most, amíg még élek és virulok, esetleg kipróbálhatom? - teszi fel a valószínűleg abszolút morbidnak ható kérdést, ám Flora egészen máshogy vélekedik a halálról, mint az átlag ember. Számára ez az élet rendje, nem aggódik, nem fél tőle, ugyanolyan lazán kezeli, mint kábé mindent mást a különc kis életében.
"Mitől jó egy nap? Attól, hogy képesek vagyunk meglátni a jót. Hogy örülni tudunk. És attól, hogy holnap is lesz egy nap. Lehet, hogy még jobb, mint a mai."
Kezdőlap
