A komorló égimeszelő. Vagy valami hasonló. Egykilencven magas, sportos alkatú fiatalember, széles vállakkal és keskeny csípővel. Tartása kissé merev, kiváltképpen akkor, amikor próbál komolynak látszani – egyenes hát, karba tett kezek, és szigorú tekintet. A rendszeres testedzésnek köszönhetően fizikuma erős, és mozgása méreteihez képest is egészen fürge, dinamikus. Nem érdemes vele ujjat húzni, mert pontosan tudja, hogy hova üssön, vagy rúgjon ahhoz, hogy az fájjon. Ez külön jól jön akkor, ha a húgát olyan udvarlók környékezik meg, akik számára nem szimpatikusak.

Haja hollófekete, és rendszerint kócos, bár ezt nem a hanyagságnak, sokkal inkább megszelídíthetetlen fürtjeinek köszönheti. Zöldesbarna szeme általában szigorúan tekint a világra markáns arcvonásai mögül. Időnként előfordul, hogy borostát növeszt, amitől általában akkor szabadul meg, amikor a húga szóváteszi szúrós arcát.

Tetoválások. Többféle nonfiguratív szimbólum található a teste minden pontján. Bár lázadó szellem, nem az a fajta, aki mindenféle motiváció nélkül firkáltatja össze a testét. A legtöbb jelképhez egy-egy emléket, vagy személyt társít, de általában elhallgatja mások elől, hogy valójában mit jelentenek.

Öltözködésében a sötét ruhadarabok dominálnak, leggyakrabban feketét visel, ami még szigorúbbá teszi a megjelenését. A praktikus holmikat részesíti előnyben, csak semmi öltöny, vagy nyakkendő, abban nem lehet az erdőben kergetőzni, ha úgy hozza a sors. Masszív bakancs, sokzsebes, sötét nadrágok, és pulóverek. Minden olyasmi, amiben túlélhet az erdőben.


Jó tulajdonságok:
- Karizmatikus: Tény, Derek nem a legkedvesebb ember a földön, de olyan vonzerővel rendelkezik, amilyennel csak kevesen büszkélkedhetnek. Akkor is képes a társaság központjában lenni, ha éppen nem ő az, aki beszél. Nem kifejezetten szereti a vezér szerepét betölteni, mégis mindig eléri, hogy mások rá figyeljenek.

- Senkit sem hagy cserben: Biztos akar lenni benne, hogy a szeretteivel minden rendben van, s vigyáznak magukra - vagy inkább ő igyekszik vigyázni rájuk. Ha a szavát adja valamire, akkor az úgy is lesz. Valami rendkívüli dolognak kell történnie ahhoz, hogy megszegje az ígéretét. Vannak helyzetek, amikor ezen tulajdonságát másokra is kiterjeszti; Derek nem az a típus, aki elfordítja a fejét, ha valakit éppen kirabolnak az utcán. Ő közbelép, vállalva a kockázatot.

- Bátor: Ha valaki szinte keresi a kockázatokat az életében, az bizony Derek. Kifejezetten bátor és merész, őt a valódi kihívások éltetik. Nagyon magabiztos és céltudatos, ő akkor is belevág a végrehajtásba, ha tervei veszélyesnek tűnnek. Minél több a rizikó, Derek annál jobban érzi magát.

Rossz tulajdonságok:
- Titkolózó: Úgy gondolja, hogy bizonyos témák túl személyesek ahhoz, hogy azt másokkal is közölje, éppen ezért nagy szakértelemmel rejti el mindig az érzéseit. Számára a magánszféra szent, és a családi örökség sem olyasmi, amit szívesen osztana meg kívülállókkal.

- Zsarnok: Mindenkit utasítgat a környezetében, még akkor is, ha nem ő a főnök.  Imád parancsolgatni, fölényeskedni, de emögött saját bizonytalansága áll. Mindent megtesz érte, hogy keménynek tűnjön. Valójában azonban csak a frusztrációját, és félelmeit leplezi ezzel a viselkedéssel.

- Önérzetes: Derek egyik legnagyobb hibája a hatalmas büszkeség. Olyan szintű büszkeség, amely odáig vezet, hogy kompromisszumkötésre sem hajlandó. A hatalmas egója miatt sok életet megkeserít és sok fájdalmat okoz, pedig valójában nem ez a célja. Csak szeretné megóvni azokat, akiket a legjobban szeret.

- Heves, hirtelen: A végletek embere. Hirtelen haragú, nagyon könnyű kihozni a sodrából, és veszettül türelmetlen. Szereti gyorsan rövidre zárni a vitákat, és képtelen uralkodni magán, amikor mérges. Végletesen éli meg az érzelmeket, és a vitában is heves. Mindig övé kell, hogy legyen az utolsó szó.


Derek számára a magánszféra szent, mindemellett meglehetősen bizalmatlan is másokkal, éppen ezért csak annyit beszél, amennyit feltétlenül muszáj, és ilyenkor is igyekszik minél kevesebb személyes dolgot elárulni magáról, illetve arról, ami a fejükben zajlik. Amikor viszont hallgat, nagyon figyel és elraktározza az információkat, melyek a későbbiekben hasznosak lehetnek a számára. Viselkedése miatt titokzatosnak, sőt, gyakran bunkónak tartják, de számára ez még mindig elviselhetőbb, mintha érdemben meg kellene nyílnia olyan emberek előtt, akikben nem bíznik meg maradéktalanul.

Létezik azonban egy belső kör, akik pontosan tudhatják, hogy a vastagra húzott falak mögött sokkal több rejlik. Brandon, az unokatestvére - aki sokkal inkább a fivére -, és egyben legjobb barátja szöges ellentéte a fiatal férfinak, mégis nagyon közel állnak egymáshoz. Mellette még Derek is képes ellazulni. Az állandó froclizás, és vérszívás éppen úgy a kapcsolatuk része, mint az, hogy a végsőkig elmennének egymás megvédéséért. A második legfontosabb személy az életében a kishúga Cora, aki valahogy mindig tudja, hogyan pendítsen egyet a szíve húrjain. A mostohaapjával semleges viszonyt ápol, de az édesanyjával mindig tisztelettel, és szeretettel bánik. A vérszerinti apjával ennél már kicsit bonyolultabb a helyzet; nem utálja, de a valódi apa-fia kötelék sosem tudott kialakulni közöttük. Mégis a férfi volt az első, akihez segítségért fordult, amikor kiderült mi történt Brandonnal - és ezzel akaratán kívül a belső körbe invitálta Cappelt.

Derek életében időnként felbukkannak nők, de egyikük sem marad túl sokáig. Lassan nyílik meg, és a fiatal életében túl sok a titok, és az álarc, amelytől képtelen szabadulni, így pedig szinte lehetetlen megalapozni egy komoly kapcsolatot. Nem zárkózik el az egyéjszakás kalandoktól sem, ha lehet minden helyzetet kihasznál.


- Nem, Gordic, nem hagyom, hogy belerángasd a fiamat az idegbajos szektádba – a kis Derek még nem fogta fel a szavak jelentőségét, csak az ujját szopva hol az anyjára, hogy az apjára nézett. – Ez elmebaj! Még hogy… - Helga hangja elfulladt, már nem volt ereje vitatkozni. Az igazság hulláma maga alá temette, és most tényleg úgy érezte, mintha fuldokolna. Levegőre volt szüksége, távol Godrictól, és a bizarr történeteitől. A gyerek hóna alá nyúlva ölébe kapta a kicsit, majd vele együtt kiviharzott a szobából. Derek csak ekkor kezdett sírni, húsos kis kezével a becsapódó ajtó felé kapálózva többször is azt kiabálta, Dada, ami gyermeknyelvén apát jelentett.

Kellett egy kis idő, mire anya megenyhült apám felé, bár azon az estén azt hiszem végleg eltört benne valami. Sosem tudott már bízni Godricban, de azt nem akarta, hogy nélküle nőjek fel. Nem tiltott tőle, de világos határokat húzott, de apámat nem ejtették a fejére. Pontosan tudta, hogyan kell megszegni a szabályokat.

- …és akkor a vadász leterítette a csúnya, gonosz farkast egy ezüstgolyóval – fejezte be a mesét Godric, amit Derek egy öt éves minden bölcsességével, hümmögve és ráncolódó szemöldökkel fogadott. – Mi az, nem tetszik? – kérdezte az apja.
- Anya nem így szokta mesélni Piroska és a Farkast. Biztosan így van vége, apu? – vackolta közelebb magát a férfihez az ágyban, és őszinte kíváncsisággal nézett fel rá.
- A mi világunkban minden mese így végződik – mondta Godric, és az éjjelilámpa zsinórja után nyúlt. A kisfiú nem akart szólni neki, hogy fél a sötétben.

Kilenc éves voltam, amikor először puskát adott a kezembe, és elvitt vadászni. Na, nem valami bizarr lényre – néhányat már ismertem -, hanem nyulakra. Természetesen egyet sem találtam el… Sőt, arra sem voltam képes, hogy egyáltalán célba vegyem őket. Elvégre nyuszik. Ki akarna aranyos, bolyhos állatokat ölni? Anya szörnyen dühös volt, amikor megtudta, és egy darabig beszüntette a látogatásokat.

Ahogy idősebb lettem, a találkozásaink megkoptak. Anya férjhez ment, megszületett a húgom, és Peter észrevétlenül átvette az apaszerepet az életemben. Egész egyszerűen csak azért, mert ő ott volt, amikor Gordic nem. Persze a ragaszkodásom nem szűnt meg, még vártam azt az évi néhány napot, amit Rose Harborban tölthetek, mert tudtam, hogy God tartogat nekem valami újat… Valamit, abból a másik világból.

-…ha így ütsz meg valakit, akkor eltöröd az ujjad – a férfi hangja szigorú volt, amit a tizenhároméves Derek flegma szájhúzogatással fogadott. Halántékán verejték csillogott, és testének olyan pontjai is sajogtak, melyekről eddig azt sem tudta, hogy léteznek. – Lomha vagy, Derek – tette hozzá Godric, majd újra elmagyarázta a mozdulatsort az elejétől a végéig. Minden egyes hibás mozdulat után morcosabbnak látszott, talán aggódott, hogy nem lesz idejük mindenre. Egy ilyen örökségre nem lehet napok alatt felkészülni.

Tizenhat évesen már kívülről fújtam, hogy hogyan kell csapdát állítani, vagy mi a legjobb módszer a különböző lények ellen. A tudásom alapját ugyan Godric adta, de miután a természetfeletti világ kitárult előttem, magamtól is érdekelni kezdett, hogy mi lapul a sötétben. Ekkortájt a kapcsolatunk már új irányt vett, és a találkozásaink… Nem vagyok rá büszke, meglazult, majd megszakadt. Nem kerestem.
Már a saját fejem után mentem, és elkezdtem kisebb ügyeket keresni magamnak, melyekbe akarva, vagy akaratlanul, de magammal rántottam azt, akiben a legjobban megbíztam. Az unokabátyámat, a legjobb barátomat. Mondhatnám… A testvéremet.

-…ki foglak nyírni! Komolyan kinyírlak! – Brandon kétrét görnyedve levegőután kapkodott a sikátorban. – Egyáltalán nem erre gondoltam, amikor azt mondtad, hogy bulizni megyünk! – méltatlankodott az unokatestvére, még mindig a sokk hatása alatt állva. Nem csoda, nem mindennap kergeti meg az embert néhány vérengző kutya, különösen olyan nem, ami nem sokkal előtte még ember volt.

Alakváltók. Vérfarkasok. Boszorkányok. Bukottak… Szép lassan megtanultam, hogy mire kell figyelnem, ha fel akarom ismerni őket. Hogy könnyű-e? Egyáltalán nem. Godric korábban azt mondta, hogy egy tapasztalt Elsőnek sem mindig sikerül rögtön beazonosítania egy-egy teremtményt. Ránézésről legalábbis nem. De én nem voltam Első. Jobb akartam lenni. Megismerni, és elpusztítani azt, ami nem természetes.
Évek teltek el anélkül, hogy apám segítségére szorultam volna, de aztán történt valami. Huszonöt évesen beletenyereltem egy ügybe, aminek az lett a vége, hogy legjobb barátom vérfarkassá változott. Az én hibámból. Ez olyan terhet rótt rám, amivel nem tudtam megbirkózni. Segítségre volt szükségem, így ahhoz fordultam, akiről tudtam, hogy számíthatok rá.

A vonal kicsengett. A fiatal férfi egészen addig nem tudta,  hogy mekkora gombóc nőtt a torkában és a gyomrában, amíg a hívott fél fel nem vette. A hangja furcsa megkönnyebbülést hozott, de még így is meg kellett köszörülnie a torkát és megnedvesítenie a hangját, hogy meg tudjon szólalni.
- Godric? – kérdezte bizonytalanul, rekedten. – Derek vagyok. Van egy kis gondom.

Évek óta nem jártam Rose Harborban, és most minden újnak, ismeretlennek hat. Ahogy vártam, az apám nem fordított hátat nekem, azonnal a kezét nyújtotta, hogy kihúzzon a bajból, és még a hegyibeszédet is megtartotta magának. Segített Brandonnak, hogy helyet kapjon a falkában, bár bevallom, kezdetben nem tetszett az ötlet… Brandon a fenevadak között? Bűntudatom volt, amiért erre kényszerül miattam, bár látszólag jót tett neki. A falka jobban tudja, hogy mire van szüksége, mint én.
Nehéz bevallani, de világnak vannak szabályai, amiket még nem értek, de szükségem lehet rájuk a túléléshez. Ideje, hogy megismerjem őket. Különös, de jó tudni, hogy Godric ott áll majd mellettem, hogy segítsen.


A tűzlépcsőn ültem, kezemben a telefonommal, és látszólag céltalanul pörgettem a névjegyzéket, pedig pontosan tudtam, hogy kit kell hívnom. Nyúzottnak éreztem magam, hiszen Brandon az egész éjszakát végig tombolta, és fogalmam sem volt róla, hogy mit kellene tennem, ez a szokatlan érzés pedig ólom-szerűén nehezedett a vállamra.  Az egyetlen öröm az ürömben, hogy a szomszédaink elutaztak, így legalább a nekik való magyarázkodást megspóroltam.

A térkép kiterítve hevert a konyhaasztalon. A korábbi nyomokat összevetve a szemtanúk leírásával próbáltam megsaccolni, hogy hol csap le legközelebb az Omega. Egy túrázó eltűnt, egy másik testét pedig átharapott torokkal találták meg egy vízmosásban. Az elsőt elintézték azzal, hogy a fickónak viszonya volt, és biztos a nőjével lépett le – akit szintén nem találtak -, de a második esetet már nehezebb volt ilyen könnyedén elrendezni. A hatóságok végül kilőttek egy teljesen ártatlan kóborkutyát, aminek az összes csontja kilátszott, de ha valóban összevetették volna az álkapcsát a harapásnyomokkal… Megráztam a fejem. Az emberek azt látnak, amit látni akarnak.

Jobbra a kezemtől egy bögre kávé állt, amit Cora készített oda nekem, mielőtt dolgozni indult volna.

Nem apám miatt kezdtem vadászni. Legalábbis mindig azzal nyugtatom magam, hogy nem miatta választottam a küzdelmet a természetfeletti ellen. Bár anyám pont emiatt hagyta el, Godric sosem titkolta előttem, hogy mi a feladata, vagy hogy milyen feladat vár majd rám, amikor felnövök, és ő nem lesz többé. Dönthettem volna úgy, hogy hozzá költözök, és tőle tanulok meg mindent, amit tudnom kell, de nem akartam. Talán Godric Cappel nemzett, és hivatalosan az ő nevét viseltem – amit előszeretettel megtagadtam - , de valójában alig volt közöm hozzá. Már azt sem tudtam felidézni, hogy mikor találkoztam vele utoljára. Két, vagy három éve? Felhívtam már idén egyáltalán? Godric mellett szóljon, hogy nem erőltette rám a társaságát, és hagyta, hogy én döntsek.

Újra a telefonra meredtem, időközben megtaláltam a számot, amit kerestem.

Mondtam Brandonnak, hogy nem kell velem jönnie, de hajthatatlan volt, mondván ketten gyorsabban végzünk, és nem is ez volt az első eset, amikor csatlakozott hozzám a vadászatban. Hogy legyen valami haszna is, a kezébe adtam egy elemlámpát, és a felszerelés egy részét.

Már húsz perce haladtunk a egyre sötétebbé váló erdőben, követve a telefonba épített iránytűt. Pontosan tudtam, hogy hol lőtték ki a kutyát, ahogyan azt is, hogy a folyó melyik szakaszán találták meg az utolsó áldozatot. Az eltűnt fickóról – aki tényleg egy romantikus vadkempingre indult a titkárnőjével, akit a felesége háta mögött döngetett – viszont semmit sem találtam, úgy tűnt, hogy az erdészek és a vadőrök sem találtak elhagyott felszerelést, ami legalább támpontot adhatott volna.

- Az első áldozatoknál óvatos volt, később visszajött és elrejtette a nyomait – osztottam meg az elméletemet az unokatestvéremmel, miközben elhajoltam egy alacsony faág elől. – Elég eszes volt, hogy olyan helyet válasszon, ahol a helyi falka populációja alacsony… Egy épeszű Alfa sem hagyná, hogy egy jött-ment a területein gyilkolásszon.

Természetesen tisztában voltam vele, hogy nem minden természetfeletti szörnyeteg, ahogyan azt is, hogy nem minden vérfarkas válik gyilkossá, még az Omegák közül sem. Ez azonban nyilvánvalóan nem tudta kontrollálni magát… Ha másnap bűntudattal is ébred a cselekedetei miatt, akkor is veszélyt jelent.

Egy letört ágra lettem figyelmes. Kinyújtottam a karom, hogy megállítsam Brandont, mielőtt még eltapos valamit, ami segíthet a dögre bukkanni.

A saját elemlámpámat a talaj felé irányítottam. Bingó, szinte önelégült vigyor ült a számra, miközben a puskámat megigazítva a vállamon leguggoltam, hogy közelebbről is szemügyre vegyem, amit találtunk.

- Nézd csak – mutattam egyik mancsnyomról a másikra. – Sántított. Az a mancsnyom mélyebb, míg ez… - az elemlámpám hosszant a közelebbi mélyedés felé helyeztem, mintha próbálnám megsaccolni, hogy mekkora lehet. - …alig érte a földet. Előfordulhat, hogy az erdőben sérült meg – kérdeztem, mogyorószínű szemeimet leplezetlen lelkesedéssel emelve a legjobb cimborámra. Az egész ügy éppen most kezdett izgalmassá válni. Talán nem mi voltunk az egyetlenek, akik üldözték az Omegát.

Hallottam, ahogy odabent nyílik és csukódik a bejárati ajtó. Brandon kidőlt, így kizárásos alapon csak Cora lehetett a zaj forrása. Halkan káromkodtam, mert rájöttem, hogy még őt is be kell avatnom abba, ami történt. Ha Brandon nem beszámítható, a húgom nem maradhat velünk… Túl veszélyes lenne. Én pedig nem fogom cserbenhagyni a barátomat egy ilyen helyzetben.

Az ujjam még mindig a név felett függött.

A homlokomat felsértette valami, de nem érdekelt. Ösztönösen a hang irányába botorkáltam, úgy ütögetve magam elől az ágakat, mintha esküdt ellenségeim volnának. Sosem éreztem még olyan őszinte rettegést, és kétségbeesést, mint amikor a tisztásra kiérve megpillantottam az elemlámpát a földön. Brandon elemlámpáját.

Bűntudatom volt. Ami az unokatestvéremmel történt teljes egészében az én hibám. Miattam harapta meg a vérfarkas, mert voltam olyan hülye, hogy elcipeltem magammal egy vadászatra, ahol nem kellett volna ott lennie. Tudtam, hogy nehéz lesz bevallani a bűneimet Godricnak, de meg kellett tennem.

Megnyomtam a hívás gombot.

- Biztos nem emlékszel semmire? – olyan kérdés volt ez, amit újra és újra feltettem azóta, hogy magához tért. Ez volt a második leggyakrabb feltett kérdésem, közvetlenül a… - Biztos jól vagy? – után.

Az őrületbe kergettem vele, de nem tehettem róla. Olyan hihetetlennek tűnt, hogy ott fekszik előttem, szinte sértetlenül. Napokig kerestük, már majdnem biztos voltam benne, hogy…

De élt.

A vonal kicsengett. Egészen addig nem tudtam, hogy mekkora gombóc nőtt a torkomban és a gyomromban, amíg a hívott fél fel nem vette. A hangja furcsa megkönnyebbülést hozott, de még így is meg kellett köszörülnöm a torkomat, hogy meg tudjak szólalni.

- Godric? – kérdeztem. – Derek vagyok. Van egy kis gondom.


Godric Cappel JÁTÉKOS KARAKTER (Engel) - Első - vérszerinti apa
Brandon Stewart JÁTÉKOS KARAKTER (Engel) - harapott vérfarkas - unokatestvér, lakótárs, legjobb barát
Cora Edwards JÁTÉKOS KARAKTER (Kittina) -  ember - húg, lakótárs
Helga Edwards sz.: Stewart NJK -  ember, édesanya
Chris Stewart NJK - ember - nagybácsi, Brandon apja, az anyja testvére
Peter Edwards NJK -ember -  mostohaapa, Cora vérszerinti apja