Hátrább az

Ahogy Pepper folytatja, feszült figyelemmel hallgatom minden szavát. A gumicukrot majszolva adja elő a kis információit, látszólag könnyedén, de tudom, hogy ez a könnyedség mögött egy éles elme dolgozik. Nem becsülöm alá – soha nem is tettem. Ahogy elmondja az első példát, Paul Odell nevét megjegyzem. Nem is kell magyaráznia, tudom, hogy ki ő, és azonnal beugrik a néhány különösen „tisztázatlan” ügy, amit az évek során láttam. Aztán rátér Russelre. Na, ő egy másik történet. Az a fickó mindig is a forró vízben állt, de ez a hideg-meleg járőrös mizéria... nos, Duke sosem fogott vissza, ha megalázásról volt szó.
Aztán jön a kompromittáló rész, ami egyből felkelti a figyelmemet. Duke hűtlensége mindig is ott volt a levegőben, de most, hogy Pepper megerősíti, mindez egy újabb eszköz Duke ellen. Tudom, hogy a helyi falkában sem mindenki hű hozzá, de Duke kapcsolatai messzire nyúlnak, és nem akarok elhamarkodottan mozdulni. Ez csak egy darab, amit a megfelelő pillanatban a helyére kell tenni.
Pepper befejezi, és a lábait lecsapja a földre. Egy pillanatra elgondolkodom, ahogy ő befejezi a kis monológját. Nem akarom, hogy lássa, mennyire elraktároztam mindent, amit mondott. A feszültség ott vibrál közöttünk, de valahol ebben van valami furcsa kölcsönös tisztelet is.
– Nos, kösz, Pepper – mondom végül, a hangom még mindig nyugodt és visszafogott. – Értékelem a nyíltságodat. Odell ügye érdekes lehet, Russel pedig... nos, nem az én tisztem megítélni alkalmas-e rá, hogy Duke helyére lépjen, de tudjuk, hogy Duke nem osztogat pozíciókat csak úgy.
Egy pillanatra elhallgatok, majd egy félmosoly kúszik az arcomra.
– És ami a kompromittáló infókat illeti... lehet, hogy Duke-ot nem érdekli, ha kint az utcán mit művel. De addig jó neki, amíg a neje nem tud semmit. Nem vagyok egy aljas alak, de sakkban tartani a főnököt itt nem gyakori dolog.
Nem húzom túl sokáig a csevegést. Ez az információ most elég ahhoz, hogy tovább tudjak építkezni belőle. Nem leszek elég naiv ahhoz, hogy azt higgyem, Pepper minden kártyáját felfedte – ahogy én sem fogom az enyéimet. Ez egy játszma, és mindketten tisztában vagyunk vele, hogy meddig mehetünk el. De most már van egy szál, amin elindulhatok.
Felállok, majd Pepper felé nézek, miközben egy mély levegőt veszek.
– Értékelem, hogy egyenes voltál – kezdem, miközben nyugodt, de szilárd hangon folytatom. – Nem mindenki lenne ennyire nyitott ebben a helyzetben, és ezt nem veszem félvállról. Tudod, hogy mindketten kockáztatunk, de nem szokásom túl sokszor ugyanazt a lapot kijátszani. Ha még van valami, amit érdemesnek tartasz megosztani, ne habozz. De tartsuk meg ezt az egyensúlyt, amíg lehet. Együttműködés – ha így tetszik. Ne legyen illúziónk: egy határ mindig ott van, amit egyikünk sem léphet át. És én nem szándékozom az első lenni, aki megteszi.

Pepper & Archie

Hátrább az

Ahogy Pepper kihívóan megemeli a szemöldökét, érzem a nyomást. A levegő egy pillanatra megfagy, mintha arra várna, hogy egyetlen rossz döntés borítson mindent. Tisztában vagyok vele, hogy Pepper nem fog csak úgy visszakozni. Az ösztönei azt súgják, hogy próbálja meg a határait kitolni, és én tisztelem ezt a harci szellemet, de nem hagyom, hogy bármibe belerángasson, ami később visszaütne rám. Az ajánlata egyértelmű: hozzáférést akar valamihez, aminek elvileg nem lenne az övé, cserébe némi információért Duke-kal és a helyi rendőrséggel kapcsolatban.
Az elmém gyorsan mérlegeli a helyzetet. Tudom, hogy ha most belemegyek ebbe az alkuba, az nem fog egyszerűen véget érni egy titkos fájl megosztásával. Pepper pontosan az a fajta, aki soha nem áll meg ott, ahol lehetne. Az információkat, amiket most megszerez, bármikor felhasználhatja ellenem vagy mások ellen, és ez olyan játszma, amiből egyáltalán nem szándékozom részt venni. De itt és most, ha túl keményen játszom, azzal azt kockáztatom, hogy teljesen elzárkózik, és elveszítem a lehetőséget, hogy szövetségesként tartsam a közelemben. Jobb opció, mint örök ellenségként tekinteni rá. Ráadásul falkatag és nem kellene, hogy érdekeljen, de nincs szükségem az összetűzésekre.
Ahogy Pepper felteszi a maga kis ajánlatát, érzem, hogy a farkasom újra morogni kezd odabent. Nem tetszik neki, hogy ennyire nyíltan próbál alkudozni velem, de én most nem hagyom, hogy eluralkodjon rajtam. Tudom, hogy ebből előnyt kovácsolhatok – nem feltétlenül azt, amire ő számít, de mindenképp hasznot húzhatok belőle. Ha azt hiszi, hogy ezzel sakkban tart, nos, hadd éljen csak a tévedésben.
Egy darabig még farkasszemet nézek vele, majd enyhén bólintok. – Rendben. – A hangom hűvös és kimért, nem adok át semmit a gondolataimból. – Hozok neked valamit, ami érdekelhet. – Ezzel lazán hátrébb lépek, és elindulok az irodám felé.
Miközben a folyosón haladok, végigjárja az agyam a lehetséges következményeket. Tudom, hogy ezzel egy lépést teszek egy olyan úton, ahol könnyen belekeveredhetek valami sötétebb játékba, de most, ebben a pillanatban, ez még kezelhető. Az az igazság, hogy több előnyt látok ebben, mint hátrányt. Pepper nyilvánvalóan egy olyan játékos, akit jobb, ha az oldalamon tartok, mintsem az ellenségeim között. De tudnom kell, meddig mehetek el, mielőtt én is belegabalyodok a saját hálómba.
Az iroda ajtaja halk kattanással nyílik, ahogy belépek. Az asztalomon heverő jegyzeteim között keresgélve előhúzom azt a cetlit, amin a kód szerepel.Talán nem egy teljes hozzáférés a titkosított fájlokhoz, de elég ahhoz, hogy Pepper elhiggye, hogy komolyan veszem az ajánlatát. Ha a teljeset ismerném, akkor nem kérdezgetnék Duke felől. Még mindig én irányítok. És ha szükség lesz rá, bármikor kihátrálhatok.
Ahogy kilépek az irodából, a farkasom éber marad, de most egy kis elégedettséget is érzek. Tudom, hogy mit teszek. Ez nem korrupció – ez csak egy játszma, amit el kell játszani, hogy elérjem a célomat. Aztán visszatérek Pepperhez, a cetlit lazán átadom neki. – Itt van, amit akartál. – mondom nyugodtan, és figyelem, hogyan reagál.
Nem kell kimondanom, de tudom, hogy érti a szabályokat. Ez egy egyszeri ajánlat, nem több. Ha többre vágyik, azt már neki kell bizonyítania. Aztán hátradőlök, és hagyom, hogy ő tegye meg a következő lépést.
-Akkor most te jössz. Nem várok azonnali választ, inkább fejtsd ki. Milyen ügyekkel foglalkozik Duke, amik nem kerülnek napvilágra és vannak-e olyan kapcsolatai és ügyei a rendőrfőnöknek, amikhez nem akarja, hogy mások is hozzáférjenek? Hogyan bánik Duke azokkal, akik megkérdőjelezik a hatalmát vagy a döntéseit? Hallottál már olyasmiről, ami kompromittálhatja Duke-ot? Bármi apró információ érdekel. Továbbra sem az ellenséged vagy a város ellensége vagyok, csak egy valaki, aki szeretne addig rendet tartani itt, amíg itt vagyok. Talán ez a falkádnak sem lenne rossz.

Pepper & Archie

Hátrább az

Ahogy a nő megmorran, tisztán látom a szándékát. Nem az a típus, aki könnyen megadja magát, és ebből a helyzetből sem fog kihátrálni. Talán azt hiszi, hogy meginogtam, vagy hogy ő van fölényben. Hozzászoktam már az efféle dominanciaharcokhoz, hiszen a seregben is akadtak hasonló helyzetek. De itt és most, ez nem csupán egy versengés a rangokért. Ez inkább egy tánc, ahol a másik fél fel akarja mérni, meddig mehet el.
Látszólag nyugodtan figyelem, ahogy felbontja az asztalon heverő gumicukrot és bedob három macit. Egy pillanatra sem reagálok az arcjátékommal, a farkasom azonban egyre éberebb. Az, hogy nem kínál meg, az nem ér meglepetésként. Valójában minden mozdulata arra emlékeztet, hogy ő ezt a területet sajátjának tekinti, és nem érdekli, hogy milyen helyzetben vagyok itt. De nem fogom hagyni, hogy kizökkentsen. Ő megpróbál fölényeskedni, ám a farkasom figyelmeztetően morog a bensőmben – nem kell hagynom, hogy eluralkodjon a helyzeten.
- Hát persze, hogy meg tudod oldani magad is, - válaszolom egy halvány mosollyal, miközben lehajolok, és egy újabb adag papírtörlőt dobok a kávéfoltra, amely mostanra egyenletesen terjed az asztalon. – De tudod, néha nem árt, ha az ember spórol egy kis időt magának. - A hangom nyugodt, talán túlságosan is az. Szándékosan tartom így, hogy érezze, nem tud kizökkenteni.
Ahogy rápillantok, érzem a benne feszülő erőt, a farkasát, ami minden szándékával a dominanciát akarja éreztetni. De azt is látom, hogy nem bízik bennem – és őszintén, jól teszi. Az efféle bizalom nem jön könnyen, és nem is várom, hogy most kialakuljon. Nekem elég, ha együtt tudunk működni. Ez a helyzet most nem az ellenségek, hanem az alkalmi szövetségesek terepe.
- Ami Duke-ot illeti, ha szeretnéd mondd csak meg neki, hogy szimatolok. Nem titkolok semmit. Tudja, hogy itt vagyok, tudja, mi a dolgom. Ha van takargatnivalója, akkor jól teszi ha gyorsabban eldugja. – Nem hajlok meg a fenyegetés előtt. Ha a rendőrfőnök figyel, akkor még jobb is, legalább nem lesznek félreértések. – De... az sem árt, ha van pár trükk a zsebedben, amikor szükség lesz rá. Ki tudja, lehet, hogy segíthetnénk egymásnak. Nem vagyok itt azért, hogy ellenségeket szerezzek. – Kicsit közelebb hajolok, és a szemébe nézek, hagyom, hogy lássa az eltökéltséget a tekintetemben. – Szóval a kérdés nem az, hogy meg tudod-e oldani egyedül. Hanem, hogy megéri-e így megoldani, amikor lehetne egy könnyebb út is.
Az ajánlatom ott van, ahogy a farkasom is ott figyel a mélyben, de nem hagyom, hogy Penelope belekényszerítsen abba a hibába, hogy nyíltan megméressem magam vele. Ez a játék most nem a dominanciáról szól – legalábbis nem úgy, ahogy ő gondolja. Én itt hosszú távra játszom, és ha meg kell nyernem egy ellenszenves kollégát az együttműködéshez, hát nem habozok.
– Szóval? – kérdezem végül, lazán hátradőlve. – Mit gondolsz, mehetünk közösen is, vagy ragaszkodsz ahhoz, hogy a magad útját járd?

Pepper & Archie

Hátrább az

Láttam és tapasztaltam is nagyobb ellenállást, mint amit mostanában az egész városban érzékeltem, de leginkább a rendőrségen. Abban biztos voltam, hogy itt nem csak hogy egyesek beavatottak voltak, de még hozzám hasonlókat is alkalmaztak. Már egy ideje megfordult a fejemben a tény, hogy a természetfeletti mégsem akkora nagy titok, mint amilyennek az tűnik és a választ ebben a városban leltem meg. Nem mintha ettől kiváltságosabbnak éreztem magam, mert jobban oda kellett figyelnem a saját erőmre, hogy ne szegjek semmi törvényt, ami pedig a hangulatingadozásokat illeti, kicsit sem könnyítette meg a munkámat.
Arra azonban aligha számítottam, hogy majd egy kolléga ki hasonszőrű hozzám fogja feszegetni a tűrőképességem. Nem egészen értettem a szándékait, de a pillantásából levágtam, hogy nem csak kívülállónak tart, de le is néz. Azt már hamar megtapasztaltam, hogy némelyek különbnek tartják magukat, mert eleve ebbe születtek. Én azonban nem szerettem az ilyesmi egyenlőtlenségeket, főleg akkor nem ha egy külsős kolléga igyekezett aláásni az annyira törékeny tekintélyem. Momentán nem érdekelt mi van Duke háza táján, miért nem tart rendet az ide bedolgozók között is, de azt hiszem a túlzott önállóság az oka. Vannak azok, akik egyszerűen kezelhetetlenek. Hogy ez mennyire a személyes nyomorúságuk, az addig nem érdekelt, amíg nem rajtam kezdték köszörülni a nyelvüket.
Micsoda oltás, csak gratulálni tudok hozzá. Ez eddig inkább csak bosszantott, az jobban zavart, hogy a kávémnak annyi, mert ettől vártam a megváltást. A bennem eddig feszülten fészkelődő farkas egyre bosszúsabban morgott és mondta volna a magáét neki, szívesen megmutatta volna, hogy ki a főnök, de hogy ne hagyjam kiteljesedni, inkább fogtam egy zsepis dobozt az egyik asztalról és a kávé tócsájára dobtam, hogy felszívja. Majd még egyet. El akartam terelni a figyelmemet, lassan mélyeket szívni a levegőből. Idebent nem szállhat el az agyam.
- Az most mindegy, pontosan mi miatt vagyok itt, a véleményed érdekel. – nem kötöttem az orrára az ittlétem eredeti okát, hogy a sereg áthelyezett, inkább koncentráltam a kérdéses ügyre. Az már feltűnt, hogy nem egészen megszokott módon mennek itt a dolgok. A kérdés igazából annyi volt, mivel lehet megfogni a rendőrfőnököt. Ha pedig stratégiai hadviselés, hát nem szembe szerettem volna menni a kollégáimnak, hanem együttműködésre bírni őket. Ennek a pszichológiája sokkal gyümölcsözőbbnek bizonyult mindig, mint előásni a bárdot és ész nélkül a másiknak menni.
- Ki tudja lehet adhatok hozzáférést is ahhoz, amit annyira keresel. – ha azt hiszi, nem szúrtam ki miben mesterkedik, akkor rosszul mérte fel a terepet. Nem most jöttem le a falvédőről és nem egy csapattal volt már dolgom, hogy koordináljam mindenféle ellenállással számolva. Kettőnk közül ő volt jobban rászorulva a segítségre és ha nem hülye fontolóra veszi azt.

Pepper & Archie

Hátrább az

Nevetséges, ami néha itt megy rendvédelem címén. Minél több napja voltam ebben a városban és minél több időt töltöttem el a helyi zsaruk társaságában, annál viilágosabbá vált számomra, hogy itt mindenki szó szerint a főnöktől függött. Akkor is, ha meg kellett makkanni, akkor is, ha tenni kellett valamit. Itt olyat, hogy önálló munkavégzés ritkán láttam vagy még azok a delikvensdek nem keveredtek a szemem elé, akik tényleg tisztességesen végezték a munkájukat. Ilyen kivételek is biztosan akadtak itt, de még velük nem adódott dolgom.
Persze, ha a munka el van végezve, akkor nincs ott semmi látnivaló.
Nem úgy ezeknél a mihasznáknál. Ahogy kiordítoztam magam az épp problémás alannyal, elpárolgott az általa generált stressz. Ha nem kellene ezekkel foglalatoskodnom, akkor haladhatnék a saját dolgaimmal is. Néha úgy éreztem, ezt az egész rendszert meg kellene reformálni, de legalább normálisan töltötték volna ki az űrlapokat, nem pedig úgy ahogy. A hiányzó adatok nem fogják beírni magukat sehová.
Megtámaszkodtam az automatán, ahogy beütöttem a kávét és bedobáltam az aprót. Eltűnődtem a gondolataimban, miközben hallgattam a gép felzúgó monton hangját és egy ütemet doboltam mutatóujjammal a gép felületén. Nem akartam ma már több szabálytalanságot látni, így is be kell kérnem az összes fellelhető baleseti jegyzőkönyvet, mert az utolsó három is hibásan volt töltve, ki tudja a korábbiak milyen állapotban porosodnak az irattárban.
Jobb lett volna csak hesszelni a kocsiban vagy kényelmesen hátradőlni az irodámban, de nem az a tétlenkedő fajta alak voltam sohasem. A kávét kortyolva indultam el vissza az asztalok felé további olvasgatnivaló után nézve. Legalábbis szerettem volna, ha nem lökik nekem a széket. A tengelyem körül akár hétszer is megpördölhettem volna, akkor is meglepett az elém tárulkozó kép a nővel, aki valami olyat kért ki magának, amiről nem is én tehettem. Nem bírtam figyelmen kívül hagyni a folyamatosan növekvő frusztrációt az irányából, farkasom elégedetlenül végta magát visszamorranósba, nekem pedig vennem kellett egy nagy levegőt mielőtt még megszólalhattam volna. Olyan megvetést éreztem felőle ebben a pillanatban. A kérdésére mégsem zsigeri bosszússág és visszavágás szabadult fel belőlem, hanem a nevetés. Most egy ilyen szituációt miért ne röhögjek ki?
- Te lökted el a széket. - nem láttam még őt itt és egyébként is szükségét éreztem rávilágítani, hogy fordítva ül a lovon. Kelletlenül is végignéztem gyorsan magamon, hogy a kávé mégis hova löttyent meg, ami szerencsétlenül pecsételte le a papírt a kezemben. Elégedetlenül húztam el végül a számat magamnak is időt nyerve inkább azon bosszankodva, hogy ezt is meg kell szárítani, mint felelni a felhívásra. Már hallottam hírét, hogy a helyi zsarukhoz külsősök is járnak be és egynémelyikük elég karótnyelt. Lehet ő lenne az? Egy valami csak nem akarta elkerülni a figyelmem.
- De maradjunk a kaptafánál. Duke megkenhető?

Pepper & Archie