Megszokni egy olyan helyet, ahol jártam már mégsem ismertem felért egy nyakatekert veszőfutással az idővel. Nem éreztem komfortosan magam, ráadásul elfordult tőlem az egyetlen személy. akiben bíztam volna. Újabban túl sok időt töltöttem el mások vegzálásával, főleg a rendőröket vettem komolyan górcső alá. Hogy miért? Belső frusztrációm vezetett mindehhez, ami azóta kínzott ennyire, hogy itt tartózkodtam a városban. Néha olyan volt mint egy delíriumos lázálom és azzal biztattam magam, hogy majd kilábalok belőle, néha pedig szimplán bele akartam őrülni. Az elmúlt egy holdtölte pedig egyenesen szörnyű volt. Sikerült majdnem megrongálnom a láncokat, miközben négy lábon próbáltam szabadulni. A horzsolások a csuklóm és a bokáim körül pedig több krémezést igényeltek, mint amennyit megszoktam. Csak tudnám mitől lett ennyire erős az a farkas. Ha csak rá gondoltam, leginkább megvetéssel vegyes undorral és félelemmel fűszerezve tudtam rá, vagyis magamra... magunkra gondolni. Szívesebben ébredtem volna fel ebből a rémálomból, de az élet nekem sosem volt egy kívánságműsor. Amikor mással társalogtam, sikerült annyira elvonni a figyelmem, hogy némiképp kicsit könnyedebben zuhanhassak vissza az emberi lét talajára. Ez itt nem a sereg volt és nem bevetésre mentem, de ebben a kisvárosban is láttam már érdekes arcokat. De Lysanderre várni felért az örökkévalósággal. Megannyi eshetőség átsuhant az agyamon. Felkészültem arra is, ha kemény szavakkal bírál, ha elfordul, ha többé nem szeretne látni. Igazat adtam volna neki, én sem szerettem volna magamat. Az egyetlen személy aki őszinte meglepetésemet vívta ki az Tamara Mason volt. Ő határozottan nem menekülőre fogta, mégis egy olyan titkot tudtam meg róla akaratlanul is, amire nem voltam felkészülte. Nem tudtam mit gondoljak vele kapcsolatban, hiszen azóta komolyabban nem is beszélgettünk, csak futólag találkoztunk az egészségházban vagy épp a kórházban. teljesen meg voltam itt zavarodva. Csoda hát, ha fogalmam sem volt arról az unokaöcsémtől mit várjak? És a másik kettőtől? - Új parfüm, mi? - megkönnnyebbült mosoly sorjázott a kérdés mellé. Lys értelmes gyerek volt, formálható de nem befolyásolható. Szerencsére az apja annyira nem hatott még rá. Kifejezetten jól esett az a ropogtató ölelés amit kaptam tőle. Talán nem vagyok annyira szörnyű. - A te orrod nem olyan finnyás? Jól van kölyök. - előbb a hátát veregettem meg, majd a tenyerem a tarkójára simítottam. Annyira hiányzott. Ő is. Igazán remek srác lett belőle, amit most nagyra becsültem. De nem szerettem volna ennyire elárulni a gyengeségem, így lassan eleresztettem őt. - Jól van. Mintegy magam nyugtatása végett inkább figyeltem arra, amit mondott. Bár most már úgyis tudtam, hogy ő legalább mindabban jeleskedett, amiben én. Vagy legalábbis nem volt szabad szem elől téveszteni, hogy az ő hallása is tűpontos volt. - Apád nem a jó példa követendő alanya. A te eszed a helyén van. - azt már csak magamban tettem hozzá, hogy a szíve is. Nem tudtam kamaszkölyöknél mi számított nyálaskodásnak, de egy vigyort megeresztettem a rosszallására. - Ugyan, összefuthatunk többször is. Most egy jó ideig ide köt a munkám. Csak semmi bevetés. - emeltem meg magam elé a kezeimet, de máris kíváncsian csillantak szemeim a felvetésére. Ebből a szemszögből még nem is gondoltam végig ezt a találkát. - Mit forgatsz a fejedben? Tesztelni akarsz?
"Until now, I thought this was my path, and I was walking along it, until suddenly the ground disappeared from under my feet, and now I feel like I'm stumbling around in a vacuum, without any compass or compass."
Play by :
Aaron Taylor-Johnson
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Szer. 24 Ápr. 2024 - 14:47
CollinsbánakVérfarkas, nagybácsi
LystőlAlakváltó, vérmacska
Kíváncsiság fogott el, mert olyan szaga volt, amit nem szoktam meg tőle, ez más volt, nagyon más. Nem a kölni, nem is az arcszesz, hanem valami más, szokatlan, tőle szokatlan. Egyből összeesküvés elméleteket gyártottam a fejemben, hogy mi történhetett, volt köztük nem gyerekeknek való rész is, de még az is lemosható lett volna egy fürdés után. Nem, ez más volt. Elhúzódtam ugyan tőle, de csak annyira, hogy szemügyre vehessem őt. Nagy lélegzet, kifúj. Mintha csak levegőt kéne vennem a mászás után és ennyire nem bírnám. Csak az időt húztam, feleslegesen. Lesütöttem a fejem, ez mindent megmagyarázott, az apám különös viselkedését. Ilyen lenne tehát, ha nem születek alakváltónak és egy nap olyasmi következne be, amire ő nincs felkészülve. Való igaz, nem tudom milyen körülmények között lett a nagybátyám más, de kétlem, hogy marásra, karmolásra tartotta volna oda magát vagy akárhogy is lett ilyen. A kérdésére felpillantok rá és úgy nézek vele határozott farkasszemet, ahogy nem félek. Összerezzeni nem fogok és hátat sem fordítok neki, annyira nem vagyok gyáva, ettől függetlenül azonban figyelemelterelést alkalmazok, egyszerű mancsrátétel a vállán, ami inkább az együttérzés jele most, mint az ellökésé és a ki nem mondott hagyj engem békémé. - Sajnálom. Nem tudtam, hogy új parfümöd lett és ez lesz a végleges. Illik hozzád. – próbálkozom a dolog derűs oldalával megközelíteni a helyzetet és nem maró érzésként felfogni az egészet, hogy bárki is tette ezt vele azt úgy összekarmolnám, hogy csak na. Az lényegtelen, hogy ez csak fejben sikerülne, mert a kivitelezéssel és az erőfelméréssel nem foglalkoztam, akkor ugyanis előbb lenne macska visítás és csontok törése, el se jutnék a karmolásig. De nem hagyom, hogy ez összezavarjon és összetőrjön egy kicsit. - Apának nem tetszik, úgy hiszi az én orrom is olyan érzékeny, mint az övé. – megint csak képletesen fogalmaztam és finomabban. Persze, hogy nem avatott be minket, hogy miért szünetelteti a kapcsolatot a testvérével. Gondolom anyának szólt, mert nagyon helyeselte azt, hogy adjunk apának és a nagybátyámnak egy kis időt, hogy megbeszéljék a dolgot. - Olyannak ismered őt, aki megbízik a fiaiban és mindent elmond nekünk? Mindent? Túlértékeled őt. A munkájába se avat bele, nemhogy ilyen fontos dolgokba, mint a parfümváltásod. – ingatom meg a fejem játékos rosszallással. - Nem kertelek, váratlanul ért. De amíg minden marad a régi, én továbbra is annak tekintelek, aki az extra nélkül vagy. A nagybátyámnak! – adom meg az egyszerű választ még mielőtt túlságosan elvesznék a homályosítás erdőjében. – Én meg majd igyekszem nem felhergelni… Szokásom, ne haragudj. Sosem érdekelt mennyire alulmaradnék egy hozzád hasonlóval szemben. – vonok vállat, magamat nem fogom meghazudtolni. Ha azt látom máson, hogy feszült, hát megpiszkálom a mancsommal úgy hamarabb kiadja a gőzt. Futásból pedig… Nem félek hátra arcot mutatni és lelépni. De most nem futottam el. - Most már nem félek bordatörős ölelést adni neked! – röhögöm el a végét és tényleg istenesen megpróbálom kiszorítani belőle a szuszt is. – Hiányoztál. Írhatnál még gyakrabban! – jó persze én is zaklathatnám gyakrabban, de ki tudja pontosan megmondani, hogy mikor van térerőben és… ja kifogásokat gyártok megint. De elhúzódom tőle, hátrább is lépek, ha sikerül. - Sikerült valami újat is tanulnod igaz? Már nem fáradsz úgy, mint régen, jól sejtem? – kíváncsiságból kérdezem, talán sejti, hogy miért. A lusta macska én, bennem is ott van, bármennyire is szépítem a dolgokat, most mit mondjak? - Mit is terveztünk mára? – térek rá a lényegre inkább és most még egy kis időre a szőnyeg alá söpröm a tényt, hogy ő megváltozott. Ha nem foglalkozom vele, attól persze még itt lesz, de könnyebb lesz elfogadni, ha az elveimhez tartom magam. A család fontosabb.
Napról napra egyre több minden gyűrűzik fel akörém, amióta csak itt vagyok. Néha a lakosok, a rokonok , néha pedig a helyi vérfarkasok. Nem mondom, hogy egyszerű úgy lavírozni mellettük, hogy egy falkába tömörültek, én pedig még csak messziről sem gondolkoztam ilyenen. Jót fog tenni, ha kiszellőztetem a fejem egy kicsit és nem foglalkozok semmivel, ami egy kicsit is nyomasztó tudna lenni. Az kell nekem, egy kis adrenalin, kikapcsolódás és egyedül lógás. Rég jártam már bent a teremben,inkább a kocogást választottam társamul. De a felszínen maradáshoz nekem ennyi sosem volt elég, mindig keményen edzettem és egy idő után éreztem, hogy a lazsálás nem vezet sehová. Amikor csak a zene szól, adja intenzíven az ütemet - mert erre nem lehet valami lassú zenével tolni - akkor felpörög a dinamika és már csak a mélység foghat meg. A bő melegítőgatya, a póló és fölötte a kapucnis pulcsi megfelelő kelléke annak, hogy nekiindulhassak, legyen bármennyire hideg, őszies az idő. A lényeg úgyis rajtam múlik, meg a cipőmön. Azért az sem mindegy, hogy a tapadás milyen. Újdnonság volt újra és újra felfedezni as saját határaimat, mert amióta elkapott az a kórság, erősebb lettem. Hamar megtanultam elrejteni minden erre utaló jelet, hiszen hiába úsztam meg, a hadbíróság még friss emlékként lebegett a fejem fölött. Társaságra találok, Lys nem sok időt adott nekem, hogy felszívjam magam. Igazából személyesen azóta nem futottunk össze, hogy megérkeztem. Fogalmam sincs, hogy a saját teendői miatt vagy az apja tiltotta volna el tőlem, de most megérkezett. Mázsás kő szakadt le a lelkemről. Jó volt látni a bárgyú vigyorát, a felvágós suhanc képe még mindig erősen élt bennem. Mostanra kissé megváltoztak a viszonyok, kérdés mennyire. De szerettem volna ha azt, hogy miképp viszonyul hozzám inkább maga döntse el semmint az apja. Barátságosan indított, amíg nem ölelt meg. Ahogy a fülem megütötte, óvatosakat szippant a levegőbe, éreztem egy pillanatra, hogy megfeszül. Pacsi és rokonság ide vagy oda, én igyekeztem uralni a helyzetet. A farkas legbelül feszültté vált, mégis izgatottan kivárt. Lys meg a testvérei is fontosak voltak nekem. Ha nem is látogattam őket olyan sűrűn mint illett volna, örültem neki, hogy kialakult az a kapocs, ami az apjuk és köztem sohasem. Nem éreztem ettől olyan szar alaknak magam. - - Most mit lépsz? - Mégis egy kissé eltoltam magamtól, hogy szemügyre vegyem a vonéásait. - Igen, megváltoztam. - egy szempillantásnyi ideig még így kapaszkodtam bele, mielőtt eleresztettem volna. - Apád nem mondta, igaz?
"Until now, I thought this was my path, and I was walking along it, until suddenly the ground disappeared from under my feet, and now I feel like I'm stumbling around in a vacuum, without any compass or compass."
Play by :
Aaron Taylor-Johnson
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Kedd 16 Ápr. 2024 - 16:53
CollinsbánakVérfarkas, nagybácsi
LystőlAlakváltó, vérmacska
Nem nagyon értettem otthon, hogy apa miről hadovál anyának, de nagy jelentőséget nem nyilvánítottam neki. Ő azt mondta, hogy egy darabig nem hajlandó a világ legjobb és legritkásabban felbukkanó nagybátyjával találkozni, vagyis a testvérével, de ettől függetlenül, ha ő haragban is van, nekem nem kell. Amúgy is, ha haragszanak egymásra, azt később úgyis megbeszélik, mert rendszerint az egyikük rájön, hogy engednie kéne – sosem az apám teszi, ez a legszomorúbb, pedig… Ezért kaptam az alkalmon, amikor ő éppen vállalta a műszakot, hát saját programot csináltam magamnak és a nagybátyámnak. Ki kell használni, hogy itthon van, ki tudja meddig! Én pedig szeretek időt eltölteni vele, hallgatni a történeteit. Még akkor is, ha azok nem a legszebbek és tudom, hogy mindig szépít. Ebben pedig az a legszebb, hogy ő mindig feláll és ott folytatja, ahol abba hagyta. Én sosem leszek ennyire kitartó, kivéve, ha mások idegesítéséről van szó. Abban nem kellenek plusz lapok, ha kártyajáték lenne, még a legszerencsétlenebb lapokból is kihoznék valamit. De nem játszunk a színekkel. Megérkeztem a helyszínre és próbáltam kitalálni, hogy vajon hová bújhatott el. Nem fogok kincskeresőst játszani, ezért dobtam egy üzenetet, amiben megérdeklődöm a hollétét, így egyszerűbb, hátha észreveszi. Szépen átöltöztem már edzősbe és pillantgattam ide is, oda is, amíg meg nem hallottam a hangját valahonnan fentről. Mi az istent keres odafent? Kérdezhetném hangosan is, de nem teszem. Végtére is, mit nekem egy fal? Ha macskaként fel tudok mászni egy fára, akkor emberként se lesz nehéz felverekednem magam a falon. - Jól van! Megyek már! – remélem nem fogja lemérni, hogy hány perc alatt érek oda fel, mert eskü ráérős leszek. Na jó nem, már nagyon vártam, hogy találkozhassak vele éppen ezért, amint lehet felkészülők a falmászásra, ha ez is ilyen csatólos menet akkor nyilván azzal kezdem, de ha nem, akkor megpróbálkozom simán. Csak szépen és lassan, ha túl akarok lenni rajta azon nem segít a sietség a végén még visszakerülök a matracra és azt azért nem akarom még megélni. Na de, egy-két-há…romra rá is tettem az egyik kezem a kapaszkodóba, aztán a másikat is és szépen a lábamat is az első kidudorodásra a falon, ezzel a lendülettel igyekeztem tovább. Nem mondom, hogy egy picit az izgalom miatt reszketett a lábam, de ez a velejárója már csak. Mindig ez van. Bezzeg macskaként! - Huh… - kifújok, ha sikerült felérni, nem kis szenvedés árán – persze kétszer visszaestem, nem én lennék, ha nem így történt volna. - Ezt még gyakorolnom kell. De most... – első dolgom volt lepacsizni vele a titkos kézfogásunkkal aztán meg, mivel nem bírtam ki hát a roppintós ölelésem jött volna ha…nem szaglászok bele a levegőbe.
Kardio edzést tartottam a mai napon, és kicsit untam már a megszokott formákat, így kijöttem az utcára, betettem a zenét a fülembe, és elindultam, nem volt nálam csak a telefonom, de az a bicepszemre volt rögzítve. Aztán egyszer csak azon kaptam magam, hogy ügyesen rohangálok a tereptárgyakról, fel le, különböző figurákat véghez víve, kikapcsoltam. Csak futottam, és mentem. Nem érdekelt semmi és senki,úgy hiányzott ez már mint maga a kenyér. Noha belül darabokra törtem, időről időre, épp ezért a magánéletemről hallani sem akartam. Ez a jó a sportban, el tudok menekülni, a saját testemre figyelek, a légzésemre, az izommunkámra, és arra összpontosítok, hogy a lépéseim jól kiszámítottak legyenek. Felfutottam az egyik falra, ahonnét lendülettel szaltóztam vissza. Az esés, a mozgáskoordináció, a jól kiszámított lépések. Tetszett, hogy nem sima futás. Az idő is remek volt, kellemes, egyáltalán nem kellett túlöltöznöm, még jó idő van most is, hiába kezdődött el a suli és van itt a szeptember. Óvatos voltam, vigyáztam, de nem tojtam össze magam, ez volt a lényeg, ne szálljon el az agyam idebent. Aztán Lys dobozz egy üzit, hogy megjött, hova jöjjön? Annyira velem akart lógni, mondtam neki ha kíváncsi rá mutatok neki pár önvédelmi trükköt. A kölyök volt az egyetlen a családból, aki jelenleg keresett engem. Bár abban nem voltam biztos, hogy még most kezdi az utolsó évét vagy már végzett? Van mit megdumálnunk. - Hé itt vagyok fent, mássz fel. - intettem oda neki. Szerencsére ebben az edzőteremben mindenki megtalálhatta a magának való kihívásokat, ha már laza cuccban csattogott be, akkor lássuk megy-e neki a falmászás.
"Until now, I thought this was my path, and I was walking along it, until suddenly the ground disappeared from under my feet, and now I feel like I'm stumbling around in a vacuum, without any compass or compass."
Play by :
Aaron Taylor-Johnson
༄ ༄ ༄ :
User :
Kaynemar
Vas. 14 Ápr. 2024 - 13:06
Archibald Collins & Lysander Collins 2022. szeptember 28.
"Until now, I thought this was my path, and I was walking along it, until suddenly the ground disappeared from under my feet, and now I feel like I'm stumbling around in a vacuum, without any compass or compass."
Kezdőlap
