Rohadtul nem így terveztem ezt az egész kibaszott estét. Csak egy tök egyszerű ügynek indult. Az ürge odaadja a cuccot, én meg cserébe a szajrét. Semmi olyan, amit álmomból felkeltve ne tudnék megcsinálni - szinte az egész életem erről szólt. Apa már elég korán megismertetett mindannyiunkat a biznisz sötétebb oldalával is. Erre most van egy hulla a csomagtartómban. Meg se fordul a fejemben, hogy Marco elől eltitkoljam az egészet, és nélküle próbáljam helyrehozni - és nem csak azért, mert azt hiszem ritka pillanatok egyike ez, és kisebb sokkot kaptam.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy amint beérek lakásunk biztonságos falai közé, a földre rogyok, és a férjem jelenléte és tekintete ránt csak vissza a felszínre, mikor süllyedni kezdenék. A "mi történt" kérdésre ismét csak lenézek rászáradt vértől undorító kezeimre. Egy örökkévalóság lesz lemosni magamról a ezt a vasszag mocskát és bűzét. Visszanézek aztán Marco-ra, felegyenesedem - kicsit talán túl hirtelen mert egy pillanatra megszédülök -, majd mielőtt válaszolnék, a konyhába trappolok, levéve egy poharat, majd körbenézek, mi a legerősebb pia a lakásban. Whisky. Jó lesz. Kitöltök dupla adagnyit, majd egy húzásra megiszom. Arcom grimaszba torzul, ahogy pedig lecsapom a poharat a pultra, az üveg megreped. Leszarom.
-Félrement egy üzlet. A csávó kapott valami üzenetet a csere közben, amitől kis híján összeszarta magát, aztán rám fogta a fegyverét. Vagy ő vagy én. - iszom még egy kis whiskyt de szórakozzon a faszom a pohárral, úgyis félig el van törve már, magát az üveget húzom meg. Aztán a pultra támaszkodom, onnan nézve Marco-ra. -Nost tehát, drága férjem... most jön az a rész, hogy kiderül, mennyire volt komoly az a "jóban és rosszban". Mert ez most a kibaszott "rosszban". - talán az indokoltnál nyersebb és durvább a hangom, de azt hiszem a történtek után ez bocsánatos bűn. Ha meg emiatt nekiállna veszekedni... na azt inkább ne is feszegessük.
El descanso es dulce. Aki ismer az tudja, hogy nem vagyok a bepunnyadós típus. Ha nem a műhellyel foglalkozom, akkor a családi biznisz dolgait intézem… Jó, talán amióta megnősültem, egy kicsit igyekszem többször elszabadulni, hogy az asszonypajtással együtt élvezzük az otthon melegét, így amikor hazaérek kicsit csalódottan veszem tudomásul, hogy a kisujjam sem lehetne magányosabb. Carajo!
Végül nem esem kétségbe, inkább elmegyek zuhanyozni, hogy aztán kényelmesen elnyúlva a kanapén bekapcsolom a tévét. Alsónadrágban, sörrel a kezemben, a dohányzóasztalra felpakolt lábbal váltogatok a csatornák között, amíg nem találok valami értelmes műsort. Az utóbbi nagyobb kihívás, mint gondoltam, pedig direkt a legnagyobb csatornacsomagra fizettünk elő a szolgáltatónál. Mucha mierda, szusszanok bosszúsan, megállapodva egy MotoCross verseny ismétlésénél. Más programra készültem az este…
A sör elkortyolgatása után végül győzött a macska. Belső bestiám lustán lesunyt fülekkel, egyre laposabbakat pislogva létezett a belsőmben, engem elálmosítva egyszer. Szinte hallottam a saját hortyogásom, mielőtt a zárban forduló kulcs hangjára tökéletesen éber nem leszek. Felegyenesedem a kanapén, és egy egész pillanatig – majdhogynem kifordult nyakkal – úgy bámulom Sorát, mint aki megőrült…
Aztán megérzem a vérszagot. Gondolkodás nélkül vetődöm át a kanapé támláján, és mélyeket szimatolva érkezem meg kiszolgáltatott állapotban lévő kedvesem elé. A holttest nem érdekel, először arról akarok meggyőződni, hogy vasszag, ami belőle árad, nem a sajátja. Féltérdre ereszkedem előtte, és két kezemmel a vállait érintve kényszerítem, hogy rám nézzen. Most nem omolhat össze.
- Mi történt? – a kérdés egyszerű, mégis sürgető, de nincs benne szemrehányás. Egyelőre már attól is megkönnyebbültem, hogy ő nem sérült meg. - Mi esposa – szólítom meg, többé-kevésbé lágyan. A lőpor ismerős szaga szúrja az orromat, ettől a belső macskám nyugtalan lesz. - Kit öltél meg?
-Mierda! Mierda! Mierda! - a kormányt csapkodom, majd jobb kezemmel beletúrok csapzott, sötét vörösesbarna tincseimbe. Hirtelen taposok a fékbe egy semmiből jött gyalogost majdnem sikerült elütni, de még időben megállok, a dudára azért erőteljesen rányomok, és heves kézjelzésekkel adom tudtára, hogy a kurvaanyjáért nem tud körbenézni mielőtt lelép az útról. Bár hogy ebből mennyit lát így az éjszaka közepén, nem tudom. De azért egy sárga taxit csak nem lenne olyan nehéz kiszúrni, a picsába is már.
Nagy lendülettel kanyarodok be az otthonunk előtti parkolóba. Oldalra fordítom a fejem, a hanyagul anyósülésre dobott fekete bőrkabátom alatt ott lapul a pisztoly - ami ma már egyszer elsült. Kell egy-két perc mire összeszedem magam, bár szíven szabálytalanul ver, és a levegőt is úgy kell kapkodnom. Végül még egy hosszas spanyol káromkodás után két kézzel vágok rá a kormányra, végül felkapom a kabátot, rámarkolva a fegyverre és kiszállok. Becsapom a kocsiajtót, majd már trappolok is a lakásunk felé.
Csak harmadjára találok bele a zárba, de aztán sikerül kinyitnom az ajtót, aminek utána belülről neki is dőlök. Tekintetemmel megkeresem a férjemét, szememben láthatja a kétségbeesést. -Marco...azt hiszem megöltem valakit. - szinte nyögöm csak a szavakat, majd érzem, hogy a lábaim elgyengülnek, és hogy elkerüljem hogy elessek, leguggolok, hátamat továbbra is az ajtónak támasztva. Lenézek a kezeimre, jobbom, amiben a lakáskulcs is van, rászáradt vértől mocskos. Balomban van a kabát, most azt leengedem a földre, a fegyver tompán puffan a padlón. A másik kezem is véres, a ruhámon is vannak cseppek. Egyik sem az enyém.
Kezdőlap
༄ ༄ ༄
