Talán tudat alatt azt akartam, hogy ne egy egyszerű srác legyek a város életében, kicsit meg akartam kavarni az életet, hogy fellendüljön úgy, ahogy a fejemben megtörtént. De nyilván ezt nem a kocsimmal és a jelenlétemmel akartam elérni, amit nyilván megteszek, mindig, amikor megjelenek, hanem azzal, amit elérek, és amit majd egyszer meg fogok itt valósítani, hogy belássák, ez jó, nekik és főleg a cégnek. Nem vagyok haszonleső, de nyilván engem is feldob a siker, ami talán egy kicsit lazábbra engedni nálam is a gyeplőt, de ritkán, mert azt, aki vagyok nem akarom olyan könnyen elengedni. Nem szeretnék olyan felelőtlen lenni, mint sok korombeli, ugyanakkor úgy élek, ahogy nekem jól esik, és aki ismer tudja, hogy van egy egészen jó oldalam is, ami nem ennyire merev. De ez csakis annak látható, aki már eljutott egy szintig a bizalmamban.
- Aki annyit utazik, mint én, minden hely egy kicsit az otthonává válik, azért is nem tudok megjelölni egyet sem. - talán igaza van, hogy kellene egy hely, de ahhoz emberek is kellenek, akik otthonná teszik és ennyi idősen még nem ez van fókuszban nekem. Szóval maradok abban a felfogásban, amit elmondtam neki és valószínűleg már ezt sem kellett volna elmondanom, hiszen csak ma ismertem meg, és ez máris több, mint amit mondani szoktam ilyenkor. Van egy olyan kisugárzása, ami olyanná teszi, akinek még én is meg tudnék nyílni, ugyan felületesen, de meg tudom tenni.
Erőteljesen taszítok minden olyan gondolatot, ami azt sugallja felém, tőle, hogy kicsit illeszkedjek be ebbe a közegbe, olyan érzésem van, mintha ez itt muszáj lenne. Aztán ahogy visszaszól, hirtelen megemelkedik a szemöldököm, abszolút nem vagyok hozzászokva, hogy egy ember, aki nekem fog dolgozni, így szóljon hozzám. Talán sznob és rohadt szar felfogás ez a részemről, de nem megszokott mégis csukva marad a szám és nem jegyzem meg neki a nemtetszésem. Talán, mert azért egy kicsit mégis tetszik, hogy nem az összeszart gyávát játssza a sarokban, aki fülét farkát behúzva áll és arra vár, mit mondok neki, hanem cselekszik és elmondja a véleményét. Ez jó lesz, majd ha tárgyalnia kell, hogy nekem kedvező legyen, de jelenleg csak az én hozzáállásomat szólja le.
- Nem akarok ideszokni, tudod van az a sok fájó pont, amit az ember megtapasztalhat, ha el kell mennie egy helyről és nem akarok okot, ami miatt hiányozhat egy hely, amit csak egy projekt miatt tettem ideiglenesen lakhelyemmé. - ez már olyannyira tárgyias volt, hogy szinte robotnak érzem magam miatta, de le is akarom zárni azzal, hogy benne vagyok, de nem akarok sem ismerkedni, sem ilyesmi, csak jól érezni magam. Talán kicsit belekóstolok a városba, amit egy kicsit majd az otthonomnak is hívhatok talán, de csak ideiglenesen, mert ez sosem lesz az igazi, egyszerűen nem képesek befogadni én meg egy kicsit sem teszek azért, hogy megtegyék.
A szemöldököm szinte táncot jár, amikor rávágja, hogy két pasi is van az életében, de amint folytatja eresztem le őket. Kíváncsi vagyok, érdekel ez a lány, de túlságosan is másnak kellene lennem, hogy ezeket kimondjam és megnyíljak neki, vagy előtte. Még nem ismerem és ő sem engem, nem akarom, hogy rosszul süljön el egy jó munkakapcsolat.
Valamiért csak bólintok neki és jófiú módjára állok le egy parkolóba és szállok ki a kocsiból. Amint kint van bezárom, nem aggódok, hogy ellopják, ez nem az a környék, jártam már itt ha mégis, elég jól felszerelt a gépezet, nem lesz baja.
- Merre tovább? - tárom szét a karom, mert a cél még közel sem látható, vagy csak háttal állok neki, szeretek túrázni, bár erre még csak mostanában jöttem rá, hogy nem mindig New York utcáit taposom, és rájöttem, hogy a világ mennyire szép is lehet. De valljuk be ahova kocsival el lehet jutni, oda miért menne gyalog az ember.
- Nem gyakran megyek el az első alkalommal egy leendő nekem dolgozó személlyel sehova, szóval láthatod mennyire fontos nekem ez az egész projekt. - mondhatni még egészen kezdő vagyok ezek vezetésében és ebben nincsen semmi szégyellnivaló, de nem kürtölöm világgá, jobb ha azt hiszi mindenki, hogy bőven tapasztalt vagyok.

A hasonlatán akaratlanul is felnevetek, hogy a vegasi hasonlat mennyire állja meg a helyét ebben a városban azt nem tudom, de egy biztos ha olyan lenne, mint Vegas akkor nem ide vágynék, de ez más Rose Harbor nekem kicsit titokzatos marad örökre, hiszen nem akarok itt élni, talán meg sem akarom igazán ismerni, de rejtély sem maradhat így mindenképpen lépnem kell majd valamerre, de mindenképpen megnyugattó, hogy ami itt megtörténik azt nem viszem haza. Bár van mégis amit haz akarok vinni és az a dicsőség, amit majd a szállodával kivívok apám szemében, remélhetőleg.
- Csak azt akarom megtenni, ameddig el tudok nyúlni, nem tervezek jobban belepiszkálni a város életébe, mint amennyire ezzel az egésszel megteszem. - így is sokkal többen fognak utálni, mint kedvelni a tettemért, hátha még ezzel a mondattal több felekezdenék kacsingatni, de az nem én lennék, bár ezt Elodie nem tudhatja még.
Bevallom neki, ami eddig is elég nyilvánvaló volt, nem én vagyok a legkedvesebb és nem én leszek a legkedveltebb személy ebben az egész cégben, és kár lenne titkolni, látszott már az irodai környezetben is, hogy nem vagyok egy laza fickó, aki félvállról vesz mindent, és sokan ezért engem is hasonlóan szívtelennek  vesznek. A szavai mégis felhúzott szemöldököt és egy apró mosolyt ereményeznek, mégis mihez kellenek a kezeim. De csak egy halk nevetés jön ki válaszként és megyünk az utunkra, mert már lehet éhen veszek kicsit.
Megtorpanok egy pillanatra, amikor gúnyolóodik velem, legszívesebben felcsattannék, nem szeretem ha még csak viccelnek is velem, apám merev nevelése ezeket nem engedte meg, de most mégis csak utána nézek, mielőtt beszállnak a liftbe és nem szólalok meg. Egyszerűen csak túl jól kezeli a természetemet, ami megijeszt, de nem foglalkozok vele annyira. Ő egy ügyvéd értenie kell az emberekhez valamilyen téren és ő egészen jól teszi ezt, azt hiszem jó lesz a mi munkakapcsolatunk.
A liftben olyan témára kérdez, amiről itt nem szeretek beszélni. Így is eléggé megformálják a véleményüket rólam az emberek, nem kell, hogy a new yorki gazdag gyerek legyek, aki el akar venni egy bizonyos részt a városunkból és üdülővé tenni sok idegen számára. Ezért hallgatok, egészen kocsiig.
A kocsi biztonságot ad, magam sem tudom megmondani miért, talán emlékeztet arra, hogy itt nem kell mindig Hyland fiának lennem, hanem lehetek egyszerűen Chris, de amikor vezetek, nem lát senki, általában. Most mégis amint beülünk rámnéz és ez kicsit zavaró, de válaszolok a kérdésére.
- Honvágyam nincs, sosem volt egy konkrét otthonom, még akkor sem ha mindig oda tértem vissza, szeretek és szerettem utazni, és inkább egy két tárgyat tekintek az otthonomnak, ami hülyeség, de itt van ez a kocsi, és egy két zakó, van egy órám, ami még anyámé volt, a nappaliban, vagy ahova megyek éppen ott pihen valami kiemelt helyen. De honvágyam nincs. - New York az otthonom? Lehet, hogy ott élek, de nem tudom, hogy mi lehetne igazán az otthonom, vannak kizáró érzések, ahol nem tudnám magam elképzelni és ez a város is olyan, egy állomás, amit szeretek, de csak addig ameddig tart és nem véglegesen.
Nem akartam vele elhitetni semmit, tisztán láthatóak a viszonyok, ha valaki átlépi a küszöbét az irodának, talán csak vele nem akartam olyan lenni amilyen, de nyitott könyv vagyok előtte és azok előtt, akiktől nyíltan akarok valamit és ettől az ismertségtől sok minden függ.
- Van egy barátom elég ha ő kedvel, nekem ez üzlet, semmi több. - szögezem le mielőtt még esetleg elhívna egy baráti grillpartira, vagy mit csinálnak erre a fiatalok. Nem kellene ennyire mogorvágna lennem, de meg kell tartanom a sok lépés távolságot, mielőtt túlságosan megkedvem és hamar eldobom őt is, mint mindenkit aki az életem része lett. Ez egy átok, amivel együtt kell élnem, én magam hoztam magamra nehezen űzöm el, egyszerűen senki nem marad meg mellettem, kivéve Ria, de ő más tészta.
Azt hiszem, hogy az evés mellett sem érdemes elkacsintgatni más téma felé a munkán kívül, mégis egy esti programot dob be, ami az elveimmel ellen megy és nem mondhatok rá igent. Egy piros lámpánál állva azonban észrevettem azt a mozdulatot, a telefonra pillantást és a keserű arcot, ami italért kiállt. De én nem akarok berúgni nagyon nem kellene, de ha iszok akkor elszabadul a pokol, de talán ez egy ok, amiért el kellene mennem vele. Most még nem tudok mit csinálni kell hozzá Elodie, és bár közel az igen, amire várunk részéről, még bármikor bizonytalanná válhat.
- Benne vagyok, de nem akarom, hogy kerítőt játsz, mit szólnál egy privát bulira? Mármint minden ismerkedés nélkül? - nem randira gondolok, de majdnem kimondtam, pedig nincs ilyen indíttatásom, vagyis nem akarok ilyenre most gondolni, Elodie szép nő, pont olyan kemény, amit kedvelek benne nagyon, de a munka az első.
- Pasi gondok? - kérdezek a telefonra biccentve a fejem, amit azonnal meg is bánok, hiszen a főnöke akarok lennie valamilyen téren, még ha nem is a szó legszorosabb értelmében és máris belekérdezek egy ilyenbe.

Nem tudom mi olyan meglepő, hogy egy fiatal építészeti vezető nem akarja az életét leélni egy olyan várodban, ami nem az ő ízlésvilágának fekszik és  nem is annyira illik hozzám az egész hely. Egyszerűen tudom és láttam, hogy a magamfajta embereket nem szeretik az ilyen városi lakók, akik itt élnek. Maguknak valók, amivel nincs baj, egymáshoz tartoznak, ők alkotják a város magját, és ezzel nekem szembe kellene mennem, még ha nem is olyan tragikus módon, mégis valahogy meg kell tennem. Mindennek lesz jó oldala, egyszer majd belátják, ahogy egy idegennek is, aki Elodie szavai szerint jön lát és nyerészkedve elsuhan, ez ilyen, ez az üzleti élet, amit meg kell szokni és elfogadni.
- Valószínűleg igen, eleget jártam ebbe a városba, hogy tudjam, amint beteljesítem, amit szeretnék maximum egy nem várt vendég leszek itt és nem városlakó. - bár sosem akartam az lenni, most is betolakodónak érzem magam, hiszen a város nem az én otthonom, és ahogy hallom Elodie sem teljesen bennszülött, ami talán még jobb is, hiszen őt befogadták. Valamiért elnyerte a tetszését a városnak hiszen itt él, dolgozik az előélete ellenére, amiről nem tervezek szót ejteni. Nem rám tartozik, hiába olvastam róla, amikor felkerestem őt.
- Nem azon fogok ügyködni, hogy megtaláljam hidd el az enyém is keresésben van a barátaim szerint. - vagyis egyetlen egy barátom szerint, mert a többiek ugyanezen oknál fogva inkább csak közeli ismertségnek mondanák magukat és én is őket. Talán majd itt lesz egy két olyan ember, aki elviseli az olykos kibírhatatlan modorom, ami olyan amilyen, de nem teljesen veszett dolog. Kicsir magam,ra emlékeztet a makacs énja, de gyorsan kivetem a fejemből, amint elindulunk kifelé és gyorsan le is zavarom a délutáni programokat egy egyszerű lemondással és el is engedem az asszisztensem. Minek legyen bent ha én sem vagyok és nincs ma munkája jobba ha készül a közeljövőben keletkező ránk szakadó munkára, ha minden jól megy.
- Ez az alfa hím kifejezetten utálja ha más vezet, de ennek semmilyen agista indíttatása nincs, ha már így megjegyezted. - villogtatom rá kivételesen őszinte mosolyom a kis megjegyzésére. Egyszerűen szeretek vezetni, két kocsim landolt itt a városban velem együtt, nem vagyok megszállott autórajongó, de látom a szépséget és nem fogom a kirakatban hagyni, még akkor sem ha az ára olyan, amit egy átlag ember életében nem látott. Nincsen hátsó szándékom, régen nem akarok lenyűgözni senkit, főleg nem egy majdnem vadidegent, aki a mai napig egy hang volt és egy mappa az asztalomon. Még messze nem tudom eldönteni, hogy milyen lesz a viszonyunk, de valami azt súgja, hogy nem olyan, ami miatt villogtatnom kellene azt, ami a születési előjogom volt a küldőmmel és a pénztárcámmal, na meg az nem is én lennék.
Az úticélt hamar közli velem én meg vakon elhiszem, hiszen amikor idelátogattam nem volt tervben és idő sem volt enni, csak jöttünk és nagyrészt a hotelekben ettünk valamit mielőtt visszarepültem volna.
- New York. - várom rá tárgyiasan, mielőtt kinyílik az ajtó, alig egy emelettel lejjebb kellett mennünk, és nem tudtam befejezni, mert az irodaházban más cégek is meghúzták magukat és az ilyenkori embertömeg, ami az ebédnél megjelenik már szinte kellemetlen.
A kocsihoz érze egyenesen a vezető üléshez és automatikusan ülök be, az udvariasság ilyen formája sosem volt része az életemnek,ami elvileg nem jó, de gyakorlatban, már nem is alkalmazza senki a mai világban.
- Mindig is ott éltem, kisebb rövidebb időre költöztem ide oda, de csak ha munka volt vagy nagyobb nyaralás, ilyen sokáig még nem voltam távol attól a helytől, mint ahogy most tervezek. - én nem kérdezek a múltjáról,jobb nem bolygatni, majd ha egyszer olyan lesz a viszonyunk, már ha egyszer eljutunk odáig.
- Mit gondolsz fogsz nekem tudni segíteni? - kérdezem meg, először bizonytalanul, amióta találkoztunk és elindítom a kocsit, hogy kihajtsak az útra egyenesen a kikötő felé.

Ha komolyan elhiszi, hogy én ide be akarok illeszkedni, koomlyan át akarom venni itt a helyiek szoákdait és igazodni akarok bárkihez, akkor téved, nagyot, de nem mondom el neki, hogy ilyen nincs a tereveim között. Egyszerűen fel akarom húzni azt az épületet, úgy, hogy lehetőleg ne rondítson bele a sok milliódolláros bizniszembe és aztán szépen elsunnyogok innen, nem akarom itt leéni az életem. Egy ideig még tetszik, hogy ennyire csendes, de majd egyszer megunom, talán már el is kezdtem. Bosszant, hogy a kisvárosiak ennyire el vannak szállva a kis hazájuktól, holott, nincs itt semmi csak pár ember és a kikötőben bizarr halszag. De tudom, hogy ennek is megvan a maga kis szépsége, ami majd egyszer sok embert vonz ide, és ők majd a hotelben akarnak megszállni, mert olyan lesz, amit nem lesz érdemes elhagyni, csak ha valaki egy igazán bizarr helyen akar nézelődni. Persze ha el akarom adni magam csupa vidámság és mosolynak kell lennem, hiszen ez a cél nem, hogy megnyerjem a helyi lány bizalmát, már amennyire meg lehet egy ilyen helyzetben.
- Meghunyászkodni?  - kérdezem felnevetve, de nem akarom leszólni a helyieket, nem nyíltan akarom megtenni. - Nem tervezek ilyet, maradjunk annyiban, hogy nem akarom majd feléjük kerekedni. - talán tervnek elég is ennyi eleinte, aztán majd meglátjuk.
A kisvárosok átka, hogy bezárnak és amikor valaki nyitna,akkor olyan dolgokat találnak ki, amik lehet, hogy nem is annyira reálisak, ezzel tisztában vagyok. De ezzel is meg tudunk küzdeni, mivel nem életet akarok itt kezdeni, csak egy pár éves melót letudni, ami majdnem ugyanannyira nehéz, mintha letelepednék, és ezt tudom, de nem akarom gyengének mutatni magam még akkor sem ha ez nem kifejezetten az én gyengeségem, sokkal inkább a közösségé, akik képtelenek befogadni az újat ami nekik is jó lehet, csak hinni kellene benne.
Az, hogy mennyire kíváncsi egyikünk a másikra talán nem is annyira fontos, bár nem mondom, hogy annyira ellenszenves lenne, ha nem egy ilyen helyen és ilyen okból találkoznánk, mégsem ez az elsődleges. Bízom benne, hogy meg annyi lány van itt, akik arra várnak, hogy ezek a szemek, amik a tükörből néznek vissza rájuk kacsintson. Örökölt sárm, amit használok, de ennek nem most van itt a helye és ezt tudom. Ahogyan ő is mondja és a szavai egy kicsit azért hamisan hangzanak, csak bólintva nyugtázom, de azért ott lapul az ajkam szélén egy apró mosoly, amiből sejtheti, hogy van egy olyan érzésem, hogy ezt nem nekem kellene bizonygatnia.
- Helyes, nincs kedvem még azt a címkét is megkapni, hogy a galád csábító, aki ellopja egy helyi lány szívét. - kacsintok rá mosolyogva, és tudom, hogy ez nem a munka része, de játszani azért ér, főleg, hogy ő is azt teszi, és nincsen ellenemre, de azt is tudom meddig húzódhat ez az egész.
- Mindig ez van, egészen megszoktam már, hogy a nehezebb medret magamnak ássam ki, de meglesz, akárcsak az építkezés, de akkor úgy veszem, hogy ezt megtárgyaltuk. - indulok el az ajtó felé.
- Ma már nem fogadok több ügyfelet, kérlek mondd le a következő találkám, ebédelni megyek Miss. Rhodessal. - közlöm az asszisztensemmel üveges arccal, de mintha még mindig kicsit meg lenne illetődve. - Menj haza te is nyugodtan, ma pihenj, holnaptól számítok a munkádra. - torpanok meg, talán egy kicsit megenyhülve, amire egy kis mosollyal kísért bólitást kapok.
- Nem gond ha az én kocsimmal megyünk, tudod megszokás. - kérdezem, miközben célirányosan megyek a garázs felé, ahol az autóm áll. Nem tudom ő mivel jött, de visszahozom ide ha szükséges.
A liftet hívva fordulok felé ismét. - Annyit azért elárulsz, nem szakmai titokként, hogy lehet e itt enni valahol egy jó ázsiai ételt? - húzom fel a szemöldököm érdeklődve, mert hiába az a dacos természet, amint nem a munkáról van szó, néha bár igen ritkán, de tudok kedves is lenni, vagy legalább nem akkora bunkó, amit soksk gondolnak rólam.

A cégnek sosem volt célja olyan helyen terjeszkedni, vagy építkezni, mint Rose Harbor, de gonoldtam egy nagyon és miért ne alapon kijöttem ide, hogy megcsináljak valamit, amit tudom, hogy nem lesz egyszerű. Természetesen kell segítség a helyiektől, olyan segítség, akik nem ellenem fognak dolgozni és egy ügyvéd ebben az esetben szinte elengedhetetlen. A cégünknek vannak jogi tanácsadói, nem is egy, de ebben az esetben nem bízhattam rá bárkire ezt az egészet, mert egy helyi lakos sokkal jobb segítség még ha nem is ért annyira a jogi dolgokhoz, mint a mi embereink, meg kell bíznom benne, még akkor is ha késik a találkozóról.
Viszonylag gyorsan leszögezem, hogy a magázódás most nem játszik, ki kell alakítanom egy kicsit közvetlenebb kapcsolat ezzel a lánnyal, hogy valahogy a bűvkörömbe tudjam tartani vagy egyáltalán oda csábítani. Nem lesz könnyű, mert látom rajta a határozottságot, de mégis annyira fiatal, mint én, ha akkor kezdte az élet mélységébe való betekintést mint én akkor lehet nem lesz nehéz dolgom vele, de nem ismere,, így bármit tartogathat nekem.
- A terület már az én birtokomban van, már csak azt kell elérnem, hogy el tudjam kezdeni az építkezést, a vásárlást lebonyolítottuk korábban, az sem volt egyszerű, egyszerűen a városlakók nem akarják befogadni az újat, amit nem értek. - mondom neki a kétségeimet, ami nem titok és nem az én gyengeségemet mutatja, hanem a városét. - Sok engedély van, amit kapásból visszadobnak, mert valaki a háttérben tesz azért, hogy ez így legyen. A hotel eladásra fog kerülni, amint felépül, megvan a vevő rá, de még ebben is képes vagyok alkudni, amennyiben olyan árat tud majd kínálni egy helyi befektető, ami nekem még megéri. - itt a cél az én cégem gyarapodása, és nem a szállodavezetésre vagyunk ráállva.
- Pont nem a nagyokkal akarok kezdeni, azért vagyok itt. - húzom szélesebbre a mosolyom, egy kis pimasz tekintettet lövelve felé, hiszen ez az én városomhoz képest nem egy nagy város, itt csak éppen az emberekkel kell megküzdeni, ami nálunk mindennapos, és talán menni fog, ha segít nekem.
Tetszik, hogy ennyire határozottan vágja nekem a szavakat, tudom, hogy ő lesz a tökéletes választás, még akkor is ha most eleinte nem az a rokonszenv van bennem, aminek kellene. Kell egy ilyen kis ellenérzés, amikor az ember egy ügyvéddel tárgyal, mert akkor képes kiváltani másokból is, ami sokakat megrémiszt, mondjuk én más fából vagyok faragva. A férfi ösztönöm félretéve most nem érdekel milyen külsőt villant, pedig nem lenne ellenemre, de aki ismer tudja, hogy nem vonom össze a munkát és a szórakozást, pont ahogy ő is mondja, inkább azt figyelem milyen technikával próbál maga alá rendelni. Talán hagynom kellene neki, talán csak ez kell, hogy rábólintson, úgyis én leszek majd az aki a munkát adja neki, hiába hiszi, hogy bármikor fölém kerekedhet, néha hagyom neki, de ez az én titkom fog maradni.
Hallgatom a mondanivalóját és tudom, hogy ezzel csak annyit akar elérni, hogy őt akarjam, de ez nekem is egyre nyilvánvalóbb és nem a kis játéka miatt, hanem amiatt, hogy képes elem is így bánni, akkor tud kegyetlen lenni másokkal is, hiszen ha aláírjuk a szerződést akkor a munka van és nem a szórakozás ugyebár.
- A hangokból már elég könnyen le lehetett szűrni, hogy igen tartozik oda dögös külső, de félreismertél első látásra, ha azt hiszed ez engem egy kicsit is izgat. Az asszisztensem előkészíti a papírokat, és elküldi neked még ma e-mailen, ha bármi kikötésed van tudod hol találsz és a számomat is ismered. A célom, hogy minél hamarabb el tudjam kezdeni az építkezést, nem érdekel mennyibe kerül és az sem, hogy kit kell érte lefizetni, szeretnék a tisztességes vonalon maradni, de azt hiszem, a látottak és a hallottakból, hogy ez nehéz lesz, de mindenképpen erre kellene törekedni. - nem riadok meg semmitől és ezt jobb ha ő is tudja. Tudom, hogy a döntésem siettetése volt a célja azzal, hogy megnézte az óráját, én nem a kisvárosban nőttem fel, ezek a trükkök már kiskorom óta kísérték az életem. - Ha van kedved, pont ebédelni indultam, folytathatnánk a beszélgetést, mit kell tudni a városról, még nem hivatalos beszélgetés keretében, ha nincsen valami nagyon sürgős dolgod. - intek felé, várva, hogy vajon belemegy e, vagy tovább játszik velem.

Nekem dolgozni nehéz, de kifizetődő és tudják, hogy ha igazán jó pénzt akarnak keresni, akkot jó helyen kapálóznak. Még akkor is ha én is tudom, hogy néha kibírhatatlan vagyok és azt is tudom, hogy nem vagyok a legjobb fej főnök, de a zsugoriság legalább nem jellemző rám. Azért a rémült arcát az asszisztensnek szinte észre sem veszem. Zsigerből tágul ki egy kicsit az orrlyukam, amikor közli, hogy késik a lány, mert valami baleset van. Tudom, hogy én kerestem fel, de akkor sem illene ezt megtennie, és mivel egy elég türelmetlen lélek lakozik bennem, ugyanazzal a habitussal várom őt, mire hallom, hogy valaki toporog az ajtó előtt és az asszisztensem gyorsan löki be az ajtón és távozik. Pedig ma nem terveztem ordítani vagy kiakadni, egészen higgadtan kezeltem az egészet, pedig minden olyan dolgot eljátszott, ami nem a kedvencem, mégis előveszek egy mosolyt, miközben kezet fogok vele.
- Azt mertem remélni Elodie Rhodes! Christopher Hyland, de már beszéltünk telefonon. - fúrom a tekintetem a szemeibe és a szék felé intek, hogy üljön le és én is helyet foglalok. Hivatalosnak kell maradnom, mert tudom, hogy többeknek nem tetszik ez az egész projekt és minden kis gyengeséget képesek kiszagolni. Igaz, hogy több sebből is vérzik ez az egész terv, de talán majd ez a lány fog nekem segíteni, egészen szemrevaló, de remélem ugyanannyira ügyes is és persze segítőkész, némi pénz ellenében. Mert most pontosan erre van szükségem, segítségemre, olyan köntösbe előadva, mintha neki lenne szükségem rá. Bár ahogy elnézem lehet vele nem lesz olyan egyszerű dolgom.
Szavaira felnevetek és összekulcsolom magam előtt a kezeimet, és inkább leteszem az asztalra őket és előrecsúszok a bőrkanapén szembe vele, hogy egész gyorsan eloszlassam a piros lámpás negyed pletykáját. Nem vagyok olyan, aki nem habzsolja az életet, de azt a négy fal között teszem és nem vágyom arra, hogy mások az én nevem alatt tegyék.
- Csupán egy hotelt szeretnék felhúzni a part mentén, és egy igen nagy befektetésbe vágnám bele a fejszém, de pont az ilyen érdekes pletykák miatt hívtalak ide, már ha nem baj, hogy tegezlek, alig lehetsz fiatalabb nálam, szóval kérlek. - mondom neki közben hátratolva magam, még mindig azzal a bájos mosollyal az arcomon, amitől elvileg annyira elragadó tudok lenni. Legalább az arcom sugalja ezt, ha már mással nem tudom megtenni. - Szükségem van a projekthez egy olyan emberre, aki elég fifikás és jártas a jogi dolgokban, és ismeri a helyet. Sok oldalról kapom a támadásokat, és nem mindenkinek tetszik, hogy egy idegen betolakszik szeretett kisvárosunkban. Közben nem látják benne a fantáziát, amit tudok majd nyújtani neki az új hotellel. Nem rossz a helyzet a part szakaszán ilyen téren, de valami egészen újat vennénk bele, amiből a város is kamatozhatna. - vázolom fel neki röviden, de egyelőre még elég rejtélyesen a dolgokat.
- Tudom kell, hogy ha megbízlak, akkor tudnál e elég diszkrét lenni a városlakókkal vagy inkább keresek olyat, aki nem kapcsolódik ennyire a városhoz. - tudom, hogy ő is ki akarja deríteni a terveimet, de ez oda vissza játék én is tudni akarom ki az akivel dolgozni tervezek, mert első ránézésre tetszik, de nem minden a megjelenés.