SHIMZA & LENDAR
   

Megkönnyebbülten sóhajtottam fel amikor a poros út mellett álló diófa végre elnyelte lombjaival a kíméletlen nyári napkorongot. Az égitest már eléggé lekúszott a horizont felé ahhoz, hogy a nem messze álló fa eltakarja és ezzel hosszú árnyékot vessen a mozdulatlan levegőjű táborra. Sóhajom nem lehetett hangosabb Baktalo szökellésénél, így inkább bent tartottam a szusszanást amivel a levegő kifelé távozott volna. A tüzet meg sem gyújtottuk, vizestömlőink ellenben sebes iramban horpadtak befelé.

A szendergő Shizma elé kifektetett három tarotkártyát mustráltam: a Holdat, a Papnőt, a Remetét. Az első szembenézés volt a tudatalattival, küszöb a tudatosság új szintjei előtt. A második az intuitív erőkhöz vezető utat, gyógyítást, függetlenséget, belső egyensúlyt, valamint fokozott önbizalmat hivatott erősíteni. A Remete maga volt a saját belső világosságunk megtalálása, befelé haladás, termékenység, tökéletesség, befejezés, szüret, nyugalomban lenni saját belső központunkban, bölcs vezető... A három együttes ereje tökéletes kombinációt alkotott ahhoz, hogy Shimzát a hatásuk alá vonva vezessék álmaiban.

Fogtam a repülősót és az orra alá tartottam, de abban a pillanatban el is húztam, hogy pillái megrezzentek. Ki tudja a mai gyakorlás során hanyadjára végeztem el a sorozatot: megitattam a gyógynövényekből készült altatóteával, s saját erőm megmoccantásával megpróbáltam könnyebben átsegíteni az álmok birodalmába azzal a céllal, hogy meglásson valami olyan egyszerű következményt, mint hogy ébredése pillanatában hány ujjamat tartom majd a magasba, Baktalo éppen hol időzik a táborunk körül vagy Shalaye-t ma este mivel etetem majd meg. Mindez már az elmúlt hetek gyümölcse volt. Mulasztást nem türve követeltem meg, hogy a boszorkány álomnaplót vezessen, rendszeresen részt kellett vennie a közös meditációkon amivel az élet és halál - esetében ébrenlét és álom - közötti vékony határon pilinckáztunk, meg kellett tanulnia valamennyi álomszimbólumot melyhez elő kellett szednem a vardo mélyéről azt az álmoskönyvet amit még Cato-tól csentem el, ezen felül pedig számtalan olyan kihívást állítottam elé melyek feltehetően az őrületbe kergették: találja ki hányat loccsan ma a patak és mit üzen a meggyvágó a párjának, a bárányfelhő kivé szeretett volna változni mielőtt még mégis valami más vált belőle, s melyik öklömbe rejtem az üzengetésre használt pénzérmét... Úgy igyekeztem intuícióját felébreszteni, hogy egy perc pihenőt sem hagytam neki. Olyan impulzusmennyiség alá kellett vonnom a nőt melyet mind ez idáig nélkülöznie kellett és amelyet megtapasztalt volna ha egy olyan népes boszorkányklánban nő fel mint mondjuk a Swan...

- Szóval...? - kérdeztem kíváncsi derűvel - Hányat huhog ma este a bagoly amikor egerészni indul?

Szinte már vártam, hogy Shimza foga megcsikorduljon, az irányomba repüljön egy díszes párna vagy épp magát a Devlát hívja, hogy magával vigyen patás lábával. A tanórák addig nem értek véget míg Shimza valamilyen eredménnyel nem szolgált, legutóbb pedig addig nem engedtem valódi álomra hajtani fejét ameddig nem mondta meg, hogy melyik zsebemből fogom előhúzni az érmét. Pirkadatig is hajlandó voltam az erejét űzni.

A vállalkozás napról napra kockázatosabbnak bizonyult. Shimza bármelyik éjjel megláthatott álmában engem és Norát amint a Ley-hez folyamodunk - még azelőtt, hogy valóban elkövethettük volna mindezt. Nem volt befolyásom a felett, hogy mit lát és mit nem és miután Norával megtörtént az energiára való első rácsatlakozásunk, tépelődve sétáltam haza és gondoltam arra, hogy meddig maradhat árnyékban az a kettős élet melyet az elmúlt két hónapban élnem szükségeltetett.

- Nos? - felé kínáltam a vizestömlőt.