Télen a természet visszavonul, megpihen, és erőt gyűjt egy új kezdethez. Ezt mi is megtehetjük, kis barátom.
Play by :
Arcátlanul arcnélküli
༄ ༄ ༄ :
User :
staff
Csüt. 23 Nov. 2023 - 16:01
Pont te?!
Annál, hogy másoknak kiszolgáltatva itt kell feküdnöm a betegágyon már csak az a rosszabb, hogy pont neki vagyok kiszolgáltatva. Amikor alapítói rendezvény van, el tudom kerülni őt, elvégre relatíve nagy a társaság, hogy találjak mást, akivel beszélni lehet/kell, de most itt nincs kibúvó. Bármennyire is kellemetlen, Montgomary-re kell rábíznom magam. Látom, hogy ő sem örül, hogy pont hozzám kellett beszambáznia, de ahogyan fordított esetben én is foglalkoznék az ő ügyével, ha a rendőrséget keresné fel valami miatt, így ugyanerre számítok most is. Kérdésén elgondolkodom egy picit. -Ha csak fekszem, kábé hatos. Ha megmozdulok hét-hét és fél. -közlöm tárgyilagosan. Relatíve magasan van a fájdalomküszöböm, de most mégiscsak arról beszélünk, hogy egy átkozott golyó van a kulcscsontomban. Felöltöm a pókerarcot mikor közelebb lép, és dobálózik a latin kifejezésekkel - szerintem van benne egy fennhéjázás, hogy tudja, nagy valószínűséggel nem vagyok annyira az anatómia mestere, hogy ezeket kirázzam kisujjból. Megismétli konyhanyelven is, így miután befejezi csak bólintok egyet. Veheti ezt annak is hogy felfogtam, de akár valamiféle köszönöm-félének is. Ennél többre egyelőre ne számítson. -Túlélem. - közlöm semleges hangon, majd fejemet hátrahajtom a párnára és várom, hogy tegye amit tennie kell. Arcom épp csak kicsit rándul meg amikor rám kerül a zselé - valóban nem a legkellemesebb hőmérséklet, bár így nyáron elviselhetőbb, mintha tél lenne. Nem kérdezősködök feleslegesen, egyrészt a szükségesnél többet nem szeretnék vele kommunikálni, másrészt a lényeget úgyis el fogja mondani. Egy kérdés azonban kikívánkozik, mert a választól nagyban függ a napom további része. -Ki lehet szedni szimplán helyi érzéstelenítéssel? Este én vagyok a lányokkal. - bár Veronica megértené, szívességet kellene kérnem attól az átokverte sógoromtól, hogy vigyázzon ő a gyerekekre. Kevin és Arthur valószínűleg kijönnének, mindkettő szívesen beleköpne a reggeli kávémba, ha a közelébe férkőznének.
I don't like you, you don't like me, let's keep it professional
A havonta előre elrendezett, repetitíven megtartott, baktérium cserének is táptalajuk számító, kézfogásokkal tarkított gyűlések is túlságosan gyakori alkalomnak számítanak a számomra, ezen felül pedig minden egyéb extra találkozó annak természetétől függetlenül is valóban extrának kalkulálandó, ha az alapító családokról van szó. Fredericnek kellett volna előbb születnie, ő élvezi a szartenger áradásának ezen kereteit és formáját minden szegmenségben, a magam részéről azonban inkább a kötelességnek való megfelelésből fakad az, amit napról-napra végzek rájuk vonatkozóan. Legalábbis pontosan ekképpen érzek, amikor sebészeti konzultációra hívnak és a beteg neve sorban pofátlan mértékben tolódik a képembe Brian Duke neve. Ugyanis; nem vagyok rá kíváncsi. Közel sem. A hivatás azonban az első, orvosként mindenképpen, a családi névvel szimbolizált ki-nem-mondottról nem is beszélve, de elsősorban leginkább valóban a hippokratészi eskü az, ami mély, rezignált sóhajjal kísérve sarkall arra, lemenjek és saját szememmel lássam azt, amiért hívtak. Csodálatos, mit ne mondjak. Mindenesetre, a rendszer szerint – és bevallom a magam módján is – rangsorolt sorrendet követve haladok lefelé a sürgősségire, hogy megcselekedjem, amiért lerángattak az emeletről. A beékelődött golyó az aortához túl közel fúródott a kulcscsontba, kimeneti sem nincs. Jelenleg stabil az állapota, az eltávolításhoz viszont kell egy érsebészetben is jártas orvos szakvéleménye, aki szerencsétlenségemre pont én lennék. Hurrá. A kezemben tartott tableten futom át a fontosabb, orvosi információkat haladtamban, megtekintve a röntgen felvételek eredményét is, hogy pontosabb képet lássak a golyó lokalizálásának tekintetében. A lépteim határozottak, ahogyan a mozdulataim is, ahogy belépek a sérülthöz. Megszólalását rezignált blazírtsággal fogadom. - Remek megfigyelőképességekkel rendelkezel. - Azt már rábízom miként érti vagy értelmezi az elhangzottakat. Magánügye igazság szerint. - Tízes skálán milyen mértékűnek értékeled a fájdalmad? - Nem kérdezem meg egyáltalán fáj a befúródott golyó a kulcscsontjában, mivel az egyértelműre nem látom értelmét kitérni. Leteszem a tabletet a kezemből és kesztyűt húzok a vizsgálathoz, amíg válaszol, már amennyiben megteszi. - Azt fogom megvizsgálni a golyó eltávolítása mennyire kompromittálja az arteria carotis internát és az arteria carotis externát vagyis a nyakban végigfutó fő verőereket. Ezt követően operáció során kerül eltávolításra a golyó csontból, amelyet természetesen készséggel a rendőrség részére bocsájtunk ballisztikai vizsgálatok elvégzéséhez. - Röviden és professzionálisan közlöm vele, mi fog történni nagy vonalakban, nem csak most, de következményképpen is. Közben pedig előkészítem a Doppler-t, hogy azzal nézzem meg UH segítségével mi a helyzet a kérdéses területen rajta. - A zselé hideg lesz. - Toldom még meg a korábbiakat. Nem repesek az örömtől, hogy a kezem alatt van, de ettől még nem felejtettem el, mi a dolgom a helyiségben elsősorban.
Vendég
Vendég
Kedd 21 Nov. 2023 - 15:59
Pont te?!
A rendőrszakma nem egy életbiztosítás. Pontosan tudtam ezt akkor is, amikor anno huszonéves fejjel jelentkeztem az akadémiára, majd megkezdtem a munkát. Tudtam mire vállalkozom akkor is, amikor én lettem a helyi rendőrkapitány. Szeretem a munkámat, vállalom a kockázatot minden egyes bevetésre induláskor. Elővigyázatos vagyok több évtizedes tapasztalattal - azonban a korom sem a reflexeimre sem pedig az állóképességeimre nem fejtette még ki a hatását. Azonban még ezek mellett is előfordul, hogy az ember megsérül. Nem mindig lehet ezt kivédeni.
Ez történt ma is, amikor az egyik kollégámmal egy fegyveres rablót akartunk megállítani. Egy társa szinte a semmiből bukkant elő és lőtt ránk. Pechemre én voltam a golyó útjában, szépen bele is fúródott a kulcscsontomhoz - és ott is maradt a rohadék. A rabló elmenekült, hozzám kihívták a mentőket, így kerültem a központba, ahol az egyik vizsgálóban az ágyon fekve várom, hogy megérkezzen a doki, hogy kiszedje ezt a nyavalyást, összevarrjon. -Nem, biztos, hogy jól vagyok! Meddig kell még várnom? Hamarosan mennem kell a lányaimért, megsürgetné az orvost? - nagyon igyekszem türelmes lenni, de már sokadjára néz rám csak a nővér ahelyett, hogy a doki dugná be az orrát ide. A fiatal, szőke nő kedvesen biztosít, hogy hamarosan itt lesz az ügyeletes sebész, addig is csengessek, ha szükségem van valamire.
Csak egy nagyot sóhajtok válaszul. Pont ma történik ez, amikor munka után tervben volt, hogy én vigyázok a lányokra, amíg Vera a képzésen van. Még csak nemrég kezdte el, és nem mondom, hogy nem borította meg a mindennapjaimat, de igyekszem változni. Az ő kedvéért, meg természetesen a lányokéért. A szeretőkhöz sem járok már. Na jó, volt egy botlásom úgy egy hónapja. Oké-oké, kettő - de ugyanazzal a nővel, az majdnem olyan mintha egy lett volna, nem?. De utána volt bűntudatom az számít?Akárhogy is, akár a karma egy üzeneteként is felfoghatnám ezt a golyót, ha hinnék az ilyesmi süket dumában.
Fejem a párnán, rohadtul fáj ez a szar, ráadásul a kötést is kezdem átvérezni. Talán el kéne ájulnom, hogy gyorsabban ellássanak? Reménykedve emelem fel a pillantásomat, amikor ismét nyílik a helyiség ajtaja, és bár végre orvos aki belép, a személyének egyáltalán nem örülök. -Pont te vagy ügyeletben? - bukik ki belőlem egy meglepődött-lemondó hangú kérdés, ahogyan Arthur Montgomary toppan be. Nem vagyunk túl jóban, mióta volt az a kis incidens, amikor egy ideig azt hittük, hogy a lánya Bethany igazából az én lányom. A feszült hangulat azóta is megvan, pedig mennyi is? 15-16 éve már, hogy Ruth-tal viszonyom volt? Akárhogy is, most úgy néz ki, hogy eme kellemetlen ismerős szakértelmére kell bíznom magam. Csak abban reménykedem, hogy elég professzionális ahhoz, hogy személyes ellentéteinket félretéve ellásson.