Újabb "beszélgetés" a nővéremmel. Mit mondjak, csodás! Az elmúlt, nagyjából két hónapban a témáink ugyanabban a sorrendben követik egymást és bármennyire szeretem Caprice-t, az idegeim felmondják tőle a szolgálatot, ha nem hagy békén.
Kerestem néhány használható kibúvót, amivel megúszhatnám a dolgot, például próbánk lesz a bandával, vagy Luke aranyhörcsöge megette a biosz beadandóját, de utóbbi annyi sebből vérzett, kitaláláskor elvetettem. Szóval nem marad más, mint...
- Hé, Cap! - egy félig-meddig őszinte elkesedéssel összekötött köszönéssel fogadom az ajtót nyitó testvérem, plusz még tőlem megszokott, meggyőzően vigyorgok is hozzá.
Kevés alkalommal jártam nála, sokszor inkább dísznek láttam a helyet, mert hajlamos többet dolgozni, mint egészséges lenne.
Egészséges.
Mindegy, hagyjuk.
Ledobom a táskám a kanapéhoz menet, valahova oda köré és lehuppanok az egyik végébe. Alattam rugúzik a cucc, kényelmesen bele lehet süppedni, tiszta kényelem a javából. A dohányzóasztal szinte könyörög, dobjam fel rá a lábam, viszont szemem sarkából is rögtön kiszúrom, Cap megölne érte. Eddig is alig éltem túl, pedig esküszöm, reflexből jött!
Ölembe húzom az egyik díszpárnát és szórakozottan a kiálló szöszökkel babrálok, hogy addig is csináljak valamit.
- Mi a helyzet? - adom a gyanútlan öcsikét - Hétvégén nélküled is egyben marad a központ? - Hallhatja a hangomon, hogy csak szurkálódom, mint mindig, eszembe sem jutna komolyan megbántani.
A pára a kezemből valahova a kanapéra kerül, csak úgy elejtem, majd lazán a térdemre fektetve a bokám keresztezem a lábam és érdeklődő nyitottsággal nézek rá. Kezdjünk bele, meglepni úgysem tud, szóval essünk túl rajta, mert tulajdonképpen tényleg lenne egy-két dal, amin dolgozhatnék.