Oliver & Yara
And when you got it
See it in your dreams
You get hit by the strobe light
Words:778 Music:Are we obsidian?

Részeg vagyok, nem lehet ezt szebben kifejezni. Vihogok, mikor Olivert felhúzza a haverja a cukros italoktól ragacsos padlóról, és nehezen tudok már a férfi arcára fókuszálni, a szemeim nem akarják az igazat. Ringat az alkohol bölcsője, átizzadom a ruhámat, a fülledt levegő szaunához hasonlít inkább. Viszont túl jól érzem magam, nehezemre esne szabadulni innen. Furcsa belegondolni, hogy a mai napon, koraeste még el se akartam jönni, nehezen dobott ki az ágy, most pedig ugyanilyen nemakarással pillantok az ajtó felé, na, meg az órámra.
Az vigasztal csak, hogy a két férfi is hasonlóan elázottnak tűnik. Bajosan szaladnak ki Oliver szájából a szavak, én nekem eszembe se jutott, hogy a mobilja ripityára törhetett az előbbi díjnyertes zakó után. Őt annyira nem érinti meg a dolog, szórakozottan mutogatja a megviselt készüléket, ami valami csoda folytán még működőképesnek bizonyul. – Na, ha működik, akkor zaklathatsz. Várom a tequila értékelésedet majd, az egész város lerágja a körmét, vajon Crepsley mit gondolhat Latin-Amerika egyik legszebb ajándékáról? – Bár a kommunikálás a szupererőm, nem minden hang úgy siklik ki az ajkaim közül, ahogyan kellene, és nem tudom, mennyire érti a szavaimat Oliver. Tonnás súlyként húzza a nyelvemet a keserű italok utóíze, tohonyán vergődik a szájüregem medrében.
A rádiózás hátulütője a korai kelés, vagyis inkább a nem lefekvés a mai nap alkalmával. Az alkohol kiűzése a szervezetemből időszerű volna, de tényleg lehetetlennek tűnik elsőre. Persze, megesett már velem ilyesmi, tequilától is voltam olyan részeg, hogy alig találtam be a munkahelyemen a megfelelő ajtón, de nincs az a rettenetes ittas állapot, amit egy liter víz, egy adag zsíros kaja, gyomorsavcsökkentő és fájdalomcsillapító meg ne oldana. - Crepsley, ez a legjobb része a tequilás létnek! – nevetek, miközben a képzeletbeli sombrerómat megemelem, nem igazán tudva, ezzel mit is akarok kifejezni. A kijózanodás valóban nem olyan egyszerű, de ez a folyékony, láthatatlan, súlyos, meleg takaró, amit pár korty árán teríthet magára az ember minden kínt megér. Nem zavar többé a tömeg, az izzadtság párája, az elviselhetetlen, gondolatokat összekuszáló zaj, hanem képes vagyok élvezni is, ami történik.
Miért egy kör tequilával térek vissza? – Egy utolsó búcsúkör. – mondom Oliver káromkodására, ártatlan kiskutya szemeket meresztve. Izgatottan löktem le az erős italt, aminek alkoholos gőze megtöltötte minden arcüregemet, a nyakam izmai megnyúlnak, annyira hátrahajtom a fejemet. A józanságomat csak még messzebb kergetem, de az az igazság, hogy most semmi kedvem visszacsöppenni a valóságba.
Bőszen helyeslek arra, hogy az utolsó feles a bull’s eye, és Jayce esetében azt hiszem valóban betalál a tömény az emésztőrendszere közepére. A loccsannó hangot először nem is tudom azonosítani, vajon honnan jöhet (magam is már lassan fogom fel a történéseket), de a meleg gyomorsav és felmelegedett alkohol bűze hamar megcsapja az orromat. Körülöttünk felháborodott hangokat hallok meg undorodó pillantásokat látok, magam is felhúzom az orromat, elfordulok kicsit. Inkább azért, hogy ha jön a folytatás, ne engem érjen, de azért a szagtól sem érzem magam kellemesebben. Legalább nem az én lábamat okádta le a srác, vigasztalom magamat, és felkészülök a következő adag becsapódására, amit Jayce kegyesen be is jelent. Oliver azonban a tettek mezejére lépve megragadja őt, és elkezdi kifelé húzni a kocsmából, hősiesen átvergődve a tömegen. Hátrafordul, nem annyira értem mit mond, de gondolom azt, hogy nem fognak visszajönni ide. Kézbe veszem a felsőmet és egy gyors mosdó után magam is kimegyek a friss, hideg éjszakába. A barátaim már hazahúztak, szóval nincs okom bent maradni a lebujban, ami már hipós hányástól bűzlik amúgyis.
Oliver éppen egy kis vizet nyújt át a haverjának, mikor melléjük lépek, összébb húzom magamon a dzsekimet, mert a hirtelen hideg kicsit mellbe ver. Fanyar mosollyal nyugtázom, hogy nem tartanak velem, persze, megértem a dolgot. – Igen, sejtem, hogy még a farmon is kinéznének titeket így. – mosolygok fáradtan, megkordul a gyomrom. Én azért fogok valamit enni még, az tuti. – Hívok egy taxit. – nyugtatom meg Crepsley-t, az aggódása azért titkon jólesik. Előkapom a telefonomat a zsebemből, és a modernkori vívmány (Uber, imádom, nem lehet elégszer kiemelni ezt, annyiszor megmentett már) segítségével néhány érintéssel az utcasarokra tudok rendelni egy fuvart magamnak.
Oliver megjegyzésére felnevetek, az égnek emelem az arcomat, annyira jóízű hang tör fel a torkomból. – Köszönöm a kedvességet, de azért ezt ne próbáljuk ki. – cinkos mosolyom szolgál búcsúzóul, integetek nekik, ahogy hátat fordítok a srácoknak. Néhány lépés után visszafordulok, és kicsit hangosabban megszólalok: - Azért a gumicsizma nagyon jól áll a vádlimon! – emelem fel a jobb lábszáramat, nevetve dőlök balra, épphogy megtartom a súlyomat keresztezve lábaimat. Kuncogva a saját szerencsétlenségemen folytatom a rövidke sétát a sarokig, ahol már vár a fuvarom. Gondolom, Szent Patrik ünnepe miatt túlóráznak a sofőrök. Kíváncsi vagyok, vajon a srácokat összehányva felvenné-e bárki is. Annyira azonban nem hat meg, hogy rákérdezzek, ők hazajutnak-e. Biztosan valahogy hazavergődnek, altatom el a parázsló aggodalmaim, amint a jó meleg autóba csüccsenek.

Oliver & Yara
And when you got it
See it in your dreams
You get hit by the strobe light
Words:847 Music:Are we obsidian?

Az arcomra egy kissé morcos kifejezés ül, össze is ráncolom a szemöldökömet a megjegyzése hallatán. Az igazság az, hogy valóban sznob vagyok, legalábbis a legtöbb ember annak gondolhat első pillantásra. Néhány, a klasszikusan sznobként emlegetett emberekre jellemző tulajdonság illik rám is, kár volna mást mondanom. Fontosak számomra a materialista javak, és nem tagadom, adok magamra, sőt, ferdén is nézek arra, aki nem teszi ezt. Azonban nem is zárkózom el semmitől, és igyekszem nem fennhordani az orromat. A környezetünk mindkettőnkbe azt sugallta, mi különlegesek vagyunk, Alapítók, nem csak átlagemberek, de a Crepsley-család mindig a földön járt, például hozzánk vetőlegesen. Amíg a férfi családja a jószágokat látta el, a földet művelte, addig apám aktívan részt vett az Alapítók Körében, tisztséget is vállalt, minket is ilyen szellemben neveltek.
Felnevetek, mikor azt kéri bizonyítsam, hogy nem vagyok egy hercegnő. – Várd ki a végét! – figyelmeztetem vidáman mosolyogva, és csomót kötök a nyelvemre, mielőtt beszólok neki valami sértőt. Kicsit magamra veszem, hogy ennyire nem lát bennem mást, csak egy csinibabát, ráadásul bizonyítékot követel ennek az ellenkezőjéről. Mit szólna, ha én kérném arra, mutassa meg, benne is él jómodor, mert nem hiszem el, hogy nem hullik ki a kapa szájából, amint kinyitja azt? Kétlem, hogy nem sérteném meg vele egy pirinyót legalábbis. Attól, mert két teljesen külön világ vagyunk, még megeshet, hogy egy szelete az életünknek keresztezi egymásét.
A krimó még inkább zsúfoltnak tűnik, mint mikor megérkeztem, már ha ez lehetséges. Az emberi testek izzadtságtól bűzlő masszájából előtűnik Jayce a tequilánkkal, lelkesen fogadom. Másodszor már italokkal a kezünkben vágja hozzám Oliver, hogy sznob vagyok, ajkával formálja a szavakat, hangtalanul, mintha a mi kis fanyar titkunk volna, de csak kimérten mosolygok felelet gyanánt.
Nem tudom, mit lehet magyarázni azon, hogy valaki tequilás vagy nem az. Csak intettem rá, mielőtt leküldtem volna a felest, úgy döntök ezt a kérdést végül nem használom fel egy kis szúrkálódásra. Huncut félmosollyal mutatok csak Jayce-re, miután a tequila nyelőcsövemet bevonó keserűsége teljesen elhagyja a szervezetemet, aki kézenfekvő illusztrációkánt támasztja alá a kocsmafilozófiámat.
A barátaimat nézve belém mar ez a kellemetlen érzés, de elfojtom. Ezeket az igazi bölcsességeket velük szültük a világra, a saját kis szabályrendszerünket pedig együtt finomítottuk, emlékeket fűztünk a barátságunk köré. Ugyanazt valljuk, aki ananászlével issza a vodkát, azt jobb elkerülni, aki viszont baracklével, azzal biztos össze lehet hozni egy őrült éjszakai tornával fűtött estét. Kólás koktélokat csak 21 év alatt iszik az ember, bocsi, Cuba Libre imádók. Büszkeség tölt el, ahogy a barátaimra gondolok, mosolyogva bólogatok Jayce megjegyzésére.
- Az biztos. – Mégsem megyek oda hozzájuk. Velük sokat lógok, a hónapok-évek, ami alatt összecsiszolódtunk, tucatnyi belsős viccet, jó élményt gyűjtöttünk össze. Nem mondom, hogy unom őket, de most Oliver és Jayce igazán felkeltette az érdeklődésemet, a kihívást, a bizonyítgatást képtelen vagyok itt hagyni. Örömmel tölt el, hogy belemennek a játszmába, amiről tudom, hogy elve vesztes harc a részemről. Oliver is elismerően tekint rám, csak huncutan vigyorogva megvonom a vállam, miközben az asztalba kapaszkodva felállok.
A darts-tudásom szörnyű, be is bizonyosodik, ahogy a játék elején már a kör alakú tábla helyett a lambériát éri a nyilacskám. Vihogásunk betölti a kocsma ezen szegletét, és valamikor a meccs közben még több teli felespohár jelenik meg, amit kötelességtudóan ki is ürítünk. A zsibolygó tömeg és értelmezhetetlen műfajú zene rezonál a mellkasomban és a koponyacsontjaimon, a srácok vidám kiáltásai pedig tapsolásra késztetnek. Már nem tudnám megmondani ki vezet, bár nem is igazán tudom melyik mező mennyi pontot ér. Én mindig a közepére célzok, de ritkán sikerül a közelébe is érni.
Az utolsó dobástól ellépve Oliver, nem is értem hogyan, hanyatt vágódik, az asztal mellé zuhan. A szám elé kapom a két kezemet, tehetetlenül nézem végig, ahogy az általunk felhalmozott pohárgyűjtemény vízesésként hullik a srácra. Ennyire lerészegedtünk volna? Érzem magamon, hogy az alkohol kitölti az arcüregeimet, csak ezt a mindent ellepő marást érzem. Ő lazán kezeli, nevet, és az én aggodalmam is jókedvbe fordul, hasamat fogva röhögcsélek. – Ellopod a show-t, Crepsley! – mondom, bár nem vagyok benne biztos, hogy a zaj nem nyeli el a megjegyzésemet.
- Tökéletesen megfelel. – mondom, majd hagyom, hogy Oliver átkaroljon, és feltegye a kérdését intim módon. A valóság zizeg, hullámzik, és a férfi alkoholtól bűzlő lehelete kitölti az érzékszerveimet. – Várni fogom a hívásod. – jelentem ki, és gyorsan a kattogó, csuklómra kecsesen vékony szíjjal erősített órára pillantok. Kezd nagyon késő lenni, már lassan kelnem kellene, de nem visz rá a lélek, hogy elinduljak. Zuhanyoznom kéne a műsor előtt, az alvásról gyakran lemondok, az kevésbé zavar. – Ki kellene józanodnom. – mondom csak úgy mindenkinek, és kihúzom magam, mély levegőt veszek. – Aztán beülhetünk egyet kajálni, hátha nem fog rettentően fájni a fejem az adásban. Valami zsírosat akarok enni. Még haza kell mennem, mielőtt beköszönhetnék nektek a zenélődobozból. – Meg se várom mit mondanak, a pulthoz sietek, könyökömmel messze sem nőiesen néhány izzadt férfi oldalán nyomakodva előretolakodom, így pár perc várakozás után sorra is kerülök. Körülnézve már nem látom a haverjaimat, akikkel jöttem, így a bűntudatom el is illan – ha nem látom, nem is zavar alapon. Vigyorogva kikérem a három tequilát, a pénztárcámból előkapva a kártyámat hatalmas jattot hagyok a fiatal srácnak, és a citrom friss illatát ízlelgetem, amíg vissza nem érek a többiek köré. – Egészség!

Oliver & Yara
And when you got it
See it in your dreams
You get hit by the strobe light
Words:873 Music:Are we obsidian?

A kocsma fülledt levegője rám tapad, és az alkohol a bensőmet is melegíti rendületlenül. A hangzavart egy harang kongása zavarja meg, amit ujjongatások kísérnek, a hullámzó kiáltásokat elnyelik a hahotázó társaságok csilingelő nevetése. Oliver pillantását követve én is az eseményeket figyelem, megpillantom a barátaimat is, akik látszólag nélkülem is igen jól szórakoznak. A sörök mellett zöld kis kotyvalékot is kiszúrok az asztalukon, feltűnően virítanak az amúgy elég mocsaras árnyalatú helyen. Crepsley kérdésére visszarántom a fejem, és elmosolyodom.
A lebuj tényleg nem az a fajta hely, ahová általában betérnék önszántamból, messze nem a legelőkelőbb, legcsinosabb, legtisztább bár a környéken. Nem is emlékszem már, ki választotta a kocsmát, felteszem Chase volt az – belőle nézem ki eme vad tahó szabadság utáni vágyódást. Hazudnék, ha azt mondanám józanon egyedül vagy a nővérem társaságában akár az utcába is betérnék, ahol ez a kocsma működik, de nem is akarok elkényeztetett sznobériának tűnni. Ha úgy esik, akkor nem szaladok sikítva ki az ajtón, ha ragacsos a padló vagy mocskos a mosdó. A legegyszerűbb koktélokat itt is elkészítik, sőt még mosolyognak is rám, ha lelkesnek tűnök. Igaz, a kis esernyőt kispórolják a poharamból általában, ráadásul minden egy régi whiskey-s pohárba kerül a kecses koktélos poharak helyett.
- Ha nem vetted volna észre Crepsley, én mindenkinek gyártom a műsoromat. – fogok bele, és látványosan körbenézek. Hát, tényleg nem a kisujjat eltartó, királyi családba tartozó társaság gyűlt itt össze, de arcomra csakis a megelégedettség és az otthonosság mosolya ül ki, minden ellenérzésemet megfojtottam idefele a whiskey tömény mérgével. – Valóban nem idegen tőlem ez a környezet sem. Nem vagyok ám akkora sznob, mint gondolod rólam. – szúrkálódását igyekszem nem magamra venni. Hiszen, joggal hihetik rólam azt, hogy hercegnőknek járó bánásmódot igénylek. Adok magamra, és nem gyakran látnak itt, szeretem hangoztatni, milyen az ideális napom, randim, estém.
Jayce a hullámzó sor végéhez siet, hogy hozzon nekünk italokat, egy pillanatig nézem őt, és eszembe jut a fiatalságom. Mikor még csak gyakornok voltam a rádiónál, és minden este valamilyen bárban ünnepeltem az életet a nővéremmel vagy a barátaimmal, csupán azért, mert megtehettem. Ma meg úgy kellett meggyőznöm magam, hogy érdemes lesz kikecmeregni a hívogatóan meleg és puha paplan alól.
Oliver a kérdésemen mulat magában, hangsúlya árulkodó, ha már a mosolyát elrejti. Válasza viszont őszinte, ezt mindig is kedveltem benne. Nem kenyere a puccos fényűzés, a sok hamis mosolygás, a hatalmi harcok, amikből én is igyekszem kihúzni magam általában. A józan őszinteség jut róla eszembe, üdítő színfolt a kisvárosunk nemesnek csúfolt családok képviselői között.
Oliver felpattan, és megáll velem szemben. Elgondolkodó képet vág, majd vicceskedve felel a kérdésemre, azonban mielőtt válaszolhatnék a puccparádéra, meg a martinis poharakra – amúgyis a vörös bor a legnépszerűbb nedű ezeken az estéken, persze valóban nem szokott megjelenni ezeken, hogy ezt a trendet észrevegye -, Jayce félbeszakít minket, egy megrakott tálcával szambázik felénk.
Én első blikkre felismerem az alkoholt, főleg inkább az emlékeim hiánya ugrik be erről az átható illatról, de Crepsley csodálkozva figyeli a haverja sör helyett milyen úrimurival érkezett közénk. Meg se próbálom tettetni, hogy nem szórakoztat a két férfi, ahogy közös nevezőre szeretnének kerülni az akciós felesekkel kapcsolatban. Jayce nem is puhítja Olivert tovább, felém fordul egy csurig töltött feles pohárral, és örömmel veszem el a felajánlott italt. A só rögtön követi a tequilát, és úgy érzem, a hercegnőknek járó bánásmódot itt is megkapom, igaz a drága alkohol helyett a legolcsóbb töményet kapom, és a márványpulton díszelgő csokiszökőkút helyett csak ragacsos mogyorót kapni a pohárfoltos söntéspultnál.
Oliver úgy dönt, hogy velünk tart, és mikor sót szór magának, vidáman odaszólok neki – Crepsley, ne mondd, hogy nem vagy tequilás!
Koccintunk, én csendesen lenyalom a kézfejemre hullajtott sószemcséket, és gyorsan lehúzom az elképesztően erős alkoholt. A tequila nem arról híres, hogy kellemes kortyot hagy maga után, és senki nem keres benne gyümölcsös meg fűszeres jegyeket, ahogy például egy jó sok éves vörösbor esetében tenné az ember. Az arcom grimaszba torzul, a szám minden szegletét égeti a tömény. Gyorsan a citromba harapok, az őrülten savas gyümölcs összerántja az arcom minden egyes izmát. Beletelik pár másodpercbe, mire kisimulok újra, és végre rendesen veszek levegőt. Crepsley azonnal le is támad, és huncut mosollyal az arcomon pillantok a távolba a válaszért.
- Mondtam már, hogy nem vagyok olyan finnyás, mint gondoljátok. Egyébként a barátaim választották a helyet, egy ilyen szép napot itt érdemes megünnepelni. – szememmel újra a saját ismerőseim felé tekintek, de a tömeg kitakarja őket, és a bűntudat savassága feltör a gyomromban. Szépen otthagytam őket. Nem sok alkalmunk van közösen időt tölteni, és az első adott alkalommal másokhoz csapódtam.
- Talán vissza kéne… - kezdem, de a tequila a fejembe szállt, és a lábam nem találja a talajt, így végül nem huppanok le a bárszékről. – Vagy nem. – bököm ki. – Jól ülök itt. – Nem akarom bevallani, hogy túl sok mindent kevertem össze a hasamban, és a nagy alkoholos üst nem hálálja meg a lelkesedésemet az olcsó tequila iránt. Gyorsan körbenézek, hogy mivel terelhetem el a témát a barátaimról és az alkoholos befolyásoltságomról. – Régen dartsoztam. – jut eszembe, ahogy a közeli táblákra tévednek a szemeim. Jelentőségteljesen a srácokra nézek, széles vigyorra húzódik a szám. – Esetleg az úriemberek kiállnának ellenem? – Nem kell tudniuk, hogy utoljára 19 évesen játszottam, és akkor sem értettem már, hogy hova kéne dobnom pontosan a nyilakat. Csak jól esett, hogy a fenekemen tornáztatták a pillantásukat az éppen jelenlevő srácok.

Oliver & Yara
And when you got it
See it in your dreams
You get hit by the strobe light
Words:769 Music:Are we obsidian?

Chase flaskájának hála most minden kellemesen ködös, mintha a filmlejátszó csak egy pillanattal lenne lassúbb, mint kellene. Minden kissé késve érkezik meg hozzám, a fények, a hangok, az arcok és az ajkak által formált szavak is. Nem ismeretlen számomra a részegség érzése, régi jó ismerősként köszöntöm őt, és átadom a végtagjaim irányítását neki. Mosolygós részeg vagyok, csendesebb, mint amúgy józanon. Általában be nem áll a szám – mondanám, hogy munkahelyi ártalom, de fordítva volt ez, előbb lettem csicsergő kismadár, utána rádiós műsorvezető -, de ilyen estéken jobban szórakoztat a társaságom bájcseveje. Kár megzavarni szótagokkal ezt a kavargó mámort, csak akkor szólalok meg, amikor van is értelme.
Crepsley-ről egyből a tanyasi levegő trágyával nehéz illata jut eszembe, a termények, a traktor büdös kipufogója gőze. A reggeli kakasszó meg a sáros, cuppogó gumicsizma. Szerencsére másik család sarjaként jöttem a világra, nem kellett hajnali négykor kelnem fagyban-hőségben, közelebbről megismerkednem haszonállatok kevésbé csinosabbik felével. Nekem is meg voltak a magam gondjai, kár is volna tagadni, viszont a jó dolgokat próbálom értékelni.
Városunk legősibb családjához tartozni egyet jelent az összefonódással és a történelemmel. Automatikusan jóban vagyunk, összekovácsol minket a hatalmas titok, amit őrzünk. A mindennapokban ritkán jutott ez eszembe, amíg nővéremmel nem nyitottuk ki a grimoire-t, de bármikor összefutottam egy olyan emberrel, aki szintén a birtokában volt tudásunknak, akaratlanul is emlékeztetve voltam erről a szeletéről az életemnek. Furcsán komfortos érzés, mintha hazatalálnék a sok ember között, ki is megy a fejemből a baráti társaságom, Chase kényelmes combjai, és mindent a darts párbaj foglal el az agyam szegleteiben.
Oliver magabiztosnak tűnik, ahogy lazán válaszol nekem, amire csak mosollyal felelek. Kihúzza az eltévedt nyilat a lambéria fogságából, igazi modern kori Excalibur legenda. Sejtelmesen figyelem a srácot, a haverjára bevallom, kevesebb energiát fordítok. Jayce, hallom a nevét magam mellől, és kimért, szelíd vigyort kap csak válasz gyanánt. Tisztában vagyok vele, hogy jó élmény rám nézni, a férfiak pedig igyekeznek maximalizálni ezt az impulzust sokszor. Igyekszem azért nem hasra esni saját magamtól, két lábon járok a földön, legalábbis remélem. Nem is játszadozom a sráccal, nem keltek benne hiú ábrándokat, inkább Oliver kérdésére felelek.
- A reggeli témám már meg van, inkább csak tapasztalatot gyűjtök hozzá. – kuncogok. A neves napok utáni reggelek mindig az este kibeszélői. Ma reggel a várható programokról ejtettünk néhány szót, ajánlót tartottunk igazából, holnap meg biztosan az eseményeket rágjuk át, mindig érkezik hallgatói üzenet is ilyenkor. Szeretem, hogy egy városnyi emberrel diskurálhatok mindennap. Sosem érzem magam magányosan, ettől is szép ez a szakma. Most viszont nem akarok a munkára gondolni. Korán kell kelnem holnap, valószínűleg nem fogok aludni adás előtt, csak zuhanyzok egy jót. Már részegebb vagyok annál, mint amit terveztem, és a barátaim nem fognak hamar hazaengedni, főleg mivel nem velük mulatom az időt jelenleg sem. Nem is fordulok arra, nehogy összetalálkozzon a tekintetem a rosszalló pillantásukkal. Crepsley-t nézem, ahogy precízen céloz, furcsa ilyen környezetben látni. A fejemben szalmakalapban traktort vezet, ez persze egészen lekicsinylő és gonoszan általánosító kép. Nem sokat találkozom vele, próbálom ezt a pillanatot, a ragacsos padlójú, fanyar sör szagú kocsmában dartsozó férfi alakját elmenteni magamban Oliver Crepsley neve mellé.

Oliver bepöccenti a nyilat középre, mintha semmiség volna. Aprókat tapsolok, míg a mellettem ülő srác elhűlve figyeli a vesztét. – Bocsi. – hajolok közel hozzá, orcámat viszont nem hagyja el a mosoly. Jayce helyet cserélt Oliverrel, látszott rajta, hogy elvesztette magabiztosságát. Nem szerettem volna elrontani az estéjét, de talán ígyis-úgyis vesztett volna, az alkalmat csak egy szemtanú szerepében gazdagítom. Sajnos nem talál be középre, bár nem volt annyira távol a legnagyobb pontszámot jelentő mezőtől. Bűnbánó mosollyal nézek rá, de ő csak nyomdafestéket nem tűrő szavakat fűz egymás után. A környező embereket nem hatja meg a hirtelen vulgaritás, még csak szórakozás céljából sem fordulnak meg. Jayce legyőzötten elindul a következő körért, miután Oliver számomra is kér valamit. Reménykedem, hogy nem egy korsó Guinness-t kapok, nem vagyok a sörözős fajta.
- Szegény srácot kicsináltad. – kezdem Oliverre nézve. – Mondjuk, jót tesz az egójának, ha kicsit letörik a szarvát. – nevetek fel. – A birtokon minden okés? Milyen volt a szezon? – Lövésem sincs, milyen egy gazdaság munkarendje, a sötétben tapogatózom, mikor a szavakat keresem. A szezon talán ideillik, így ezt választom, de a férfi is tudja szerintem, hogy ez nem az én pályám. Attól függetlenül érdekel, hogy a dolgok jól mennek-e vagy sem – a város és a család érdeke, hogy minden a megszokott kerékvágásban menjen. Tudom, hogy a nővérem alatt jelent meg a birtokról egy igen combos cikk, ami az egekig magasztalta a családi bizniszt, remélem, az sokat dobott a forgalmukon. – Találkoztál mostanában Yaseminnel? – Habár sok mindent megvitatok a nővéremmel, mindketten vagyunk olyan elfoglaltak, hogy ilyen apróságról ne ejtsünk szót. Fúr a kíváncsiság, vajon milyen gyakran lehet Oliver a városban.

Oliver & Yara
And when you got it
See it in your dreams
You get hit by the strobe light
Words:864 Music:Are we obsidian?

Szent Patrik nap. A zöld kotyvasztott felesek, dülöngélő fiatalok, hangosan óbégató férfiak napja. Az éjszaka, amikor mindenki ír lesz, nem csak lélekben, de az olcsó kiegészítők viseletében is. A bárokban csak Guiness folyik a csapokból, és a nemzet zászlajának megfelelően rétegezett köszöntő itallal fogadnak mindenhol. Az ember elmegy ünnepelni, hisz muszáj, de amikor odaér, mindig egy óriási csalódás várja zöld manósapkába bújtatva, a sör fanyar szagával körítve. Persze, ettől még jövőre ugyanúgy beöltözik, és lemegy a haverokkal néhány körre, hiszen muszáj! Bolond, aki nem érzi jól magát ma.
Átaludtam a délutánt, csak hogy este hétkor a fülemben zajongjon a telefonom ébresztője. A képernyő fénye bántja a retinám, a csoportchat 100+ üzenetet jelez, és csipás szemeimmel csak kilövöm azt. Nagyot sóhajtok, ahogy feltápászkodom. Tényleg muszáj ma lemennem velük? Holnap dolgom van a nővéremmel, gondolom magamban. Mindkét könyökömmel a térdemen támaszkodom, a fejem alálóg, várom, hogy a testem is észrevegye, hogy felébredtem.
Az ablakon már nem szűrődik be a napsütés, így az éjjelilámpámat felkapcsolom, hogy lássam, hova lépek. Még reggel gondosan felakasztottam a smaragdzöld blúzomat, amihez egy csinos fekete nadrágot vettem elő, ezeket most megsimítom, ahogy a fürdőbe vetem magam. A mobilomon tárcsázom a legjobb barátnőm számát, aki szinte azonnal felveszi. Köszönésének aláfestésére valamilyen elektronikus zene szolgál, csilingelő üveg hangja díszíti a magánhangzóit. – Yara! Mi már alapozunk nálam. Szerintem fél óra és indulunk, Chase már eléggé ki van így is. Kell neki a friss levegő. Találkozzunk a Fő utcán, aztán eldöntjük mi legyen. – darálja gyorsan, és ha a zsibongásból jól veszem ki, valamelyik sráccal verekszik a maradék whiskey-ért. Nem is tudok beleegyezni a dologba, mert megszakad a vonal, mielőtt a fogkefét letehettem volna a kezemből.
A Főutcán könnyű kiszúrni a hangosan nevetgélő csapatot, élén a legjobb barátnőmmel. Öleléssel köszöntöm őket, az alkohol semmivel össze sem téveszthető felhője lengi őket körbe. Chase előhúz a zsebéből egy flaskát, huncut mosollyal nyújtja felém, én pedig elveszem, meghúzom. A whiskey végigmarja a nyelőcsövem, és az éjszaka hűvösével akkora a kontraszt, hogy végigfut rajtam a hideg. Még mindig nem tudom, jó ötlet volt-e elindulni, de mindenképpen feldob a barátaim társasága. Cipőnk talpának kopogása kísér bennünket, ahogyan a barátnőm vezérlete alatt egy bárhoz érünk. A legolcsóbb zöld dísz tekeredik körbe az épületen, mindenhol lehullott és megtaposott négylevelű lóherék fekszenek a betonon. Heten vagyunk, mint a gonoszok, viccelődik valaki az ajtóban, mikor egymásba kapaszkodva belépünk a fülledt melegbe. Elvileg foglaltunk asztalt, gyakorlatilag a tömött helyen nem vagyunk már olyan biztosak abban, hogy le tudunk ülni.
- Nézzétek, ott még van egy asztal! – mutat a sarokba Chase, és nagy nehezen odatoporgunk, szlalomozva Rose Harbor szórakozni vágyó lakói közt. Mivel csak öt szék veszi körbe a ragacsos asztallapot, így a barátnőm és én is egy-egy srác ölébe kényszerülünk, de van olyan jó haveri viszonyunk mindenkivel, hogy túléljük a dolgot. Chase combjai kényelmesnek bizonyulnak, mégsem élvezem sokáig őket, mert megbeszéljük, hogy mindenkinek hozunk egy-egy kört.
A bárpult körül nagy a fennforgás, és amíg a barátnőm sorra kerül, gyorsan elszaladok a mosdóba. A szag és a látvány nem túl bíztató, egyenesen rettegve nyomom le a kilincset, arcomra látványosan kiül az undorom. A női mosdó mindig meglepően mocskos, és a cipőm cuppogása alá is támasztja ezt. Ahogyan próbálok a csésze felett guggolva egyensúlyozni érzem, hogy hatott a flaskában rejlő alkohol, és dülöngélek ide-oda. Kilépek a fülkéből, megmosom a kezemet, a hideg víz jólesően simogatja bőröm. Szerencsére megúszom a dolgot testnedvbe érés nélkül, és ahogy a könyökömmel kilököm az ajtót, barátnőm már vadul integet, egy tálcát egyensúlyoz egy csomó itallal. Elindulok felé, próbálok sietni, és kikerülve a zöldbe bújtatott testeket, a legkevésbé zsúfolt útvonalon megyek.
„Hé, kislány, te mégis mit képzelsz, hol mész át?” A fejem felett elsuhan valami szélsebesen, és pár pillanatra szükségem van, hogy felfogjam, ez nekem szól. A hang ismerős, de a felismerés akkor érkezik, mikor meglepődve megtorpanok és a férfi felé fordulok, már szólásra nyitott szájjal. Szemem tágra nyílik, ajkaim egy feszült mosolyba torzulnak, mikor ráébredek, ki áll velem szemben. Hangos nevetés csapja meg a fülem, de nem veszem le a szemem a régi ismerősről. A hangnemét nem értékelem, de van egy olyan érzésem, hogy ezt nem nekem tartogatja. Ahogy kiejti a nevem, én is hasonlóképp teszek.
- Oliver Crepsley. – mindketten csak állunk, próbáljuk elhelyezni ezt a véletlen találkát a jelen pillanatunkban. Persze, hogy ismerem Olivert. Minden ősi család sarja ismeri egymást. Ritkán látom őt – egésznap a gazdaságban van, felteszem, én pedig nem az a fajta vagyok, aki ilyen helyekre megy látogatóba. Kellemes meglepetés, nem tagadom. Keresztbe vonom a karom én is, súlyomat a jobb csípőmre helyezem, szinte farkasszemet nézünk.
Crepsley kérdésére nem felelek azonnal, haverja szól közbe, akit jól megnézek magamnak. Sosem láttam még, vagy ha igen, nem nyújtott maradandó élményt. – Hisz’ nem azt csinálja mindig? – Pillantásom lustán jártatom felváltva Oliver és a haverja között. Kicsit elgondolkodom, majd incselkedő mosollyal az arcomon közelebb lépek a srácokhoz. – Szerintem is dobjon újra. Nem akarok én lenni a takaró, amivel a vesztét szépítheti majd. – mondom a havernak. – Yara. – biccentek felé, várva, hogy az ismeretlen megossza velem becses nevét.
Hirtelen el is feledem, hogy várnak rám. Olyan rég láttam a férfit, és valljuk be, sosem voltunk annyira közeli kapcsolatban, ki tudja, milyen meglepetéseket tartogat magában. Minden Szent Patrik nap ugyanolyan, Crepsley jelenléte akár emlékezetessé is teheti a mait.